2007-es indulásakor óriási vívmánynak tűnt a Díjnet, egy csodának, amely végre egyszerre védi az erdőket és a fogyasztók idegrendszerét, örökre nyugdíjazva a sárga csekkekkel a postán sorbanállást. A sokáig ingyenes szolgáltató pár éve díjat kezdett el felszámolni a fogyaszóknak a régebbi számlák megőrzéséért, de az e-számla népszerűsége ettől függetlenül rohamosan nő, amit a 2018. szeptemberi adatok szerint 30 szolgáltató, 650 ezer ügyfél és az első félévben 4,6 millió kiállított számla is mutat. Ez ugye egy folyamatosan növekvő adathalom. Nagy részét nyilván archiválni kell, de bizonyos elemeire egy idő után - mondjuk egy költözés után 5 évvel - tuti nincs már szüksége az embernek. A régi csekkek a kukában landoltak egy idő után, de ebben a sikersztoris szoftverben nincs elavult szolgáltató törlése opció. Erre mondjuk még elképzelhető valami racionális magyarázata, archíválás vagy ilyesmi, de ahogy az ügyfél panaszát Pandacsöki Boborján megoldja, elég vicces.
Kedves Homár,
Kezdetektől fogva használom a Díjnetet, mivel a postán nem szeretek sorbanállni. Kényelmes, jó dolog. Az évek hosszú sora alatt eddig 15 szolgáltatói regisztrációra tettem szert, többszáz papír alapú számlától megkímélve magamat, a szolgáltatókat és nem utolsó sorban az őserdők fáit. Elérkezett az az idő, amikor már több megszűnt szolgáltatásom van, mint élő. Jelenleg 9 db már megszűnt, 6 db aktív.
A Díjnet próbál a fizetős szolgáltatása felé terelni és folyamatosan fenyeget, hogy ha nem fizetek évente x forintot, akkor az y hónapnál régebbi számláimat ki fogja törölni. Bárcsak törölné már! Számomra zavaró, hogy még olyan szolgáltatások is fel vannak sorolva, amelyeket már 2015-ben megszüntettem.
Alaposan tanulmányoztam a Díjnet felhasználói felületét, de ezen régi regisztrációim törlésére nem találtam lehetőséget. Írtam az ügyfélszolgálatra egy udvarias kérést, amelyben megfogalmaztam fenti problémám és kértem, hogy töröljék ki mind a 9 inaktív szolgáltatói regisztrációimat. Eddig semmi különös nincs a történetben.
A Homár-faktor csak most következik! Az ügyfélszolgálat válasza meglepett. Még a szavam is elállt, amikor olvastam. Arra bíztatnak, hogy töröljem magam a rendszerükből teljesen és akkor majd nem fognak zavarni a felelegesen ott lévő -törlendő- régi számlák.
Tisztelt Ügyfelünk!
Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Díjnet rendszerben a "Megszűnt" státuszú számlakibocsátói regisztrációk törlésére jelenleg nincs lehetőség.
Amennyiben Ön törölni kívánja "Megszűnt" számlakibocsátói regisztrációit, Önnek törölnie kell Díjnet regisztrációját, mellyel így aktív számlakibocsátói regisztrációja is megszűnik, és az eddig elektronikusan bemutatott számláihoz sem lesz a továbbiakban hozzáférése a Díjnet rendszerben.
Reméljük, hogy a fent leírtakkal segítségére lehettünk.
Tisztelettel:
Díjnet Ügyfélszolgálat
www.dijnet.huKároly
UPDATE
Károly részletesebben is kifejtette, hogy miért is zavarják a rendszerben az elavult szerződései azoknak, akik nem használják, és így nem ismerik a Díjnet egyébként szuper szolgáltatását:
A díjnet ingyenes szolgáltatását használom. Nem fizetek éves díjat. Nem is szeretnék áttérni a fizetősre, bár a Díjnet minden belépésemkor erre próbál rávenni. A fizetős szolgáltatás díja nem függ sem az aktív, sem az inaktív regisztrációk számától.
Azért szeretném törölni az inaktívakat, mert amikor keresek egy régebbi számlát, akkor szolgáltató szerint szoktam keresni és nagyon megnehezíti a keresett számla megtalálását a sok törölt előfizetés számlája. Ilyenkor a bosszankodás után átváltok regisztráció szerinti keresésre és úgy már könnyen meg szoktam találni a keresett számlát.
A másik ok, ami miatt törölni szeretném ezeket az pont az, hogy a Díjneten minden alkalommal azzal ijesztgetnek, illetve azzal próbálnak átterelni a fizetős szolgáltatás irányába, hogy ha nem fizetek, akkor törlik a 18 hónapnál régebbi számláimat. Ezt az ijesztgetést nem most kezdték. Már tavaly is beígérték, de nem töröltek ki semmit, annak ellenére sem, hogy nem tértem át fizetősre. Van olyan regisztrációm, amelyiknek az utolsó számlája 2015-ben érkezett. Akkor mondtam le.
UPDATE 2.
Károly reagált a kommentekre:
Kedves Homár!
Ha a Díjnet tényleg törli a régi számláimat, akkor az valóban megoldhatja a helyzetet előbb utóbb. Ebben azonban nem hiszek, mert a korábbi években is beígérték a régi számlák törlését, de nem tették meg. Köszönöm, hogy kikerült a poszt.
Több hozzászóló is szóba hozta, hogy a történet eleje is érdekes lehet, ezért bemásolom amit a Díjnetnek írtam. A Díjnet rendszerén belül írtam nekik. A visszaigazoló e-mail-t tudom bemásolni:
Kérem az összes megszűnt státuszban lévő számlakibocsájtói regisztrációm és a hozzájuk kapcsolódó számlák törlését a Díjnet rendszeréből. Az aktív státuszúak maradjanak meg! Csak az aktívak érdekelnek és csak azokat szeretném látni a Díjneten. Köszönöm. xxx K.
A kedves hozzászólók észrevételeit elolvastam. Egyben szeretnék reflektálni:
Attól, hogy más felhasználóknak nem okoz kellemetlenséget a rendszer egy jól körülírt hiányossága, attól még nekem okoz.
Az szolgáltatás ingyenessége nem jelenti azt, hogy minden következmény nélkül bármit megtehetne a szolgáltató. A törvényeknek meg kell felelnie (a GDPR-nak is! ) és egyéb kötelezettségei is vannak a felhasználók felé.
A kötelezettségeinek való megfelelést nem vitatom. Ami viszont részemről problémás az az ígéreteinek be nem tartásából ered. Az alábbi levelet 2017.12.12-én írták nekem és még sokezer Díjnet felhasználónak:
Most kell cselekednie, ha nem akarja, hogy elvesszenek 18 hónapnál régebbi számlái! Vegye igénybe a SzámlaPlusz-t most és egyszerűsítse életét! A Díjnet természetesen 18 hónapig továbbra is ingyenes!
Ezek után nem léptem át a SzámlaPlusz-ba és mégsem törölték egyetlen régi számlám sem.
Örüljek neki, hiszen jó fej volt velem a Díjnet! Én mégsem örülök. Vajon tisztességes volt-e ez a piaci magatartás? Mit szóljon az, aki átlépett, fizetett és ugyanazt kapta a pénzéért, mint aki nem? Ha tudta volna, hogy úgysem törlik a számláit, akkor vajon fizetett volna-e? Ugye, hogy nem olyan egyszerű kérdés ez? Aki fizet éves díjat, az vajon tudja-e törölni azokat a regisztrációit, amelyekre már biztosan nem lesz szüksége? Ha fizet, akkor jogosan várhatná el? Ugye, hogy ezek a kérdések sem olyan egyszerűek!
Üdvözlettel:
Károly
Terézágyú 2018.12.06. 13:11:51
??? Miért, MÁSHOL szeretsz sorbanállni? csak a postán nem????
Leadfoot 2018.12.06. 13:16:31
Terézágyú 2018.12.06. 13:28:55
"Biztos én vagyok a hülye, de sose értettem, minek rak az ember saját maga és a szolgáltató közé egy tök fölösleges közvetítőt. "
Eddig is létezett a Díjbeszedő cég, és csak ezt lehetett használni pl. a Vízművek helyett.
Terézágyú 2018.12.06. 14:12:54
Ez persze nem megoldás, de az ügyfélszolgálat nem fogja megreformálni a díjnet számítógépes rendszerét...
Darth Revan 2018.12.06. 15:22:01
ha igazan ugyfelkozponto lenne, akkor Karoly gyorsan atirta volna a dijszedo rendszeret.
a 400 tuloraba belefer.
temprasordog 2018.12.06. 15:43:07
2018.12.06. 15:46:19
Biztosan egyszerűbb 9 szolgáltató 9 külön online számlabefizetési felületét használni...
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.06. 16:14:29
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.06. 16:16:06
Alf56 2018.12.06. 17:03:16
SZIGMA 2018.12.06. 17:07:04
Beerhead 2018.12.06. 17:41:18
Ügyfél tájékoztatása a kerülő megoldásról: kb. 10 forint.
Szerintetek melyiket választja a cég?
Quuuziii 2018.12.06. 19:06:11
Na. Most csak azt kell eldönteni, hogy mely felhasználónak a kérését teljesítsék!
Facelessbook · www.dont.think.so 2018.12.06. 20:12:23
^LutheR^ 2018.12.06. 20:14:47
Annyira nem értem ezt a műbalhét.
Emlékszem, amikor regisztráltam annak idején, szinte mindenhová világosan ki volt írva akkor is (és azóta is), hogy 18 hónapig őrzik meg a számlákat. Ez a vállalás sosem változott meg.
rovid 2018.12.06. 21:40:48
FDToth 2018.12.06. 22:42:34
Az eves dij adijneten egeszen komoly 997 forint! Es ezert megorzik jo sokaig. Nekem is vsn 9 regisztraciom, 2 megszunt de nem zavar, mert nem nezem oket :)
Nick-son 2018.12.06. 22:51:24
Nem rég zárult egy ügyem a víz szolgáltatónál 1997 -től indult a követelésük. Már bíróságra készültem, de nekik se volt rendesen megalapozva a követelés, nekem meg semmi papírom nem volt, én soha nem is fogyasztottam ott, így nehéz ügy. Valamennyit így is kiszedtek belőlem, szerintem nem volt korrekt ahogy számoltak.
Elektronikusan arhiválni alapvetően nem hülyeség.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 09:52:40
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 09:53:46
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 09:55:58
Yumurdzsak 2018.12.07. 10:00:35
a Lojalista 2018.12.07. 10:02:02
Terézágyú 2018.12.07. 10:22:18
"ez hol is esik a GDPR hatálya alá?"
a gdprpdgd az új píszí. Minden a hatálya alá esik és mindenbe bele lehet magyarázni.
Esetünkben: milyen jogon tárolja azt egy rendszer, hogy xy öt évvel ezelőtt még ezen és ezen a címen lakott, ezzel és ezzel a szolgáltatóval volt kapcsolatban, ennyit és ennyit fizetett ezen időszak alatt???....
Evvan.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 10:26:14
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 10:31:32
Terézágyú 2018.12.07. 10:33:31
"de nem tárolja, az 5 évvel ezelőtti számlákat már rég törölték."
Vagy nem.
"Ez a szolgáltatói regisztráció, amiben semmilyen személyes adat nincs."
Dehogynem. Hogy öt évvel ezelőtt melyik lakcímen melyik szolgáltatóval állt kapcsolatban. Vagy ilyesmi. Mittomén, nem vagyok díjnetes.
"By the way ha van egyéb regisztrációja, már pedig van, akkor ott ugyanúgy benne vannak a cím és egyéb adatok."
Azok az aktuálisok, arra jelenleg szükség van a díjfizetésekhez. De amire már nincs szükség, azt már nem is szabad tárolni a gdrpdrp szerint.
"Ha meg nincs egyéb reg, akkor nem értem tényleg miért nem törli a teljes accountját."
Írta, hogy " Jelenleg 9 db már megszűnt, 6 db aktív."
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 10:37:20
Hát most, hogy tényleg törlik-e vagy nem, azt nem tudom, de alaptalanul nem fogják őket megbüntetni. Hivatalosan törlik és a usereknek 18 hónap után nem elérhető.
Quuuziii 2018.12.07. 10:37:28
epertorta 2018.12.07. 10:37:43
Terézágyú 2018.12.07. 10:38:34
"akkor miért ugatsz bele. "
Amiért anyád kiszart magából téged pár éve.
Darth Revan 2018.12.07. 10:50:58
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 10:54:06
epertorta 2018.12.07. 11:02:05
Quuuziii 2018.12.07. 11:05:32
epertorta 2018.12.07. 11:15:40
Xezs7 2018.12.07. 11:25:35
Károly különben egy izgága kis majom. A Díjnet soha nem fenyegette, csupán felhívta a figyelmét egy fontos funkcióra. Nekem is van Díjnetem, látom hogy miket ír ki, rábökök az X-re aztán haladok tovább. Akinek ez fenyegetés, az forduljon a pszichiáteréhez.
Xezs7 2018.12.07. 11:28:06
Darth Revan 2018.12.07. 11:32:00
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 11:33:16
Xezs7 2018.12.07. 11:34:09
Xezs7 2018.12.07. 11:36:34
Xezs7 2018.12.07. 11:44:17
Xezs7 2018.12.07. 11:46:00
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 11:46:20
Kulics 2018.12.07. 12:05:57
Az viszont jogos kérés, hogy ne az ő személyéhez, nevéhez vagy egyedi azonosítójához legyenek rendelve az adatai hanem anonimek legyenek.
Kulics 2018.12.07. 12:07:19
Darth Revan 2018.12.07. 13:43:30
SZIGMA 2018.12.07. 15:09:53
Terézágyú és Xezs7 már megválaszolta a kérdést.
A posztoló egy normális hangvételű levélben kérje meg a szolgáltatót, hogy az általa megjelölt, immár használaton kívüli szolgáltatói adatokat törölje.
Hivatkozhat a Díjnet Adatkezelési szabályzatára:
"Az Adatkezelő az alábbi esetekben köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes
adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje:
a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték
vagy más módon kezelték;
b) az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az
adatkezelésnek nincs más jogalapja;"
itt leginkább az adatok helyesbítésére kellene hivatkozni és akkor elkerülheti a teljes törlést
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 15:18:10
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 15:20:07
SZIGMA 2018.12.07. 15:25:48
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 15:27:42
A GDPR annyit követel meg, hogy az adatkezelő csak az ember kifejezett hozzájárulásával tárolhat adatokat az emberről, azokat harmadik félnek nem adhatja ki az ember hozzájárulása nélkül, minden tőle telhetőt meg kell tegyen, hogy ezek a személyes adatok biztonságban legyenek és az ember kifejezett kérésére köteles azt visszavonhatatlanul törölni a rendszeréből.
gusson 2018.12.07. 16:24:30
Úgy oldottam meg, hogy a szolgáltató elnevezését módosítottam ezzel a karaktersorral: ////megszűnt////
Mókásan néz ki a legördülő menü a sok megszűnt-megjelölt elnevezésekkel. Olyan díjnetes. :)
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 16:37:21
Yumurdzsak 2018.12.07. 17:30:33
Xezs7 2018.12.07. 19:50:07
Kulics 2018.12.07. 20:27:04
Te meg arról beszélsz ha valaki aktiv ügyfél egy szolgáltatónál.
Ég és föld különbség.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.07. 20:40:27
Az, hogy az anonimizálás megfelelő eljárás-e ilyen esetben, nem tudom. De szerintem pl az adós adatokat nem tárolja a bank, egyrészt mert nincs értelme, hisz időközben változhat, másrészt erre van a KHR.
Darth Revan 2018.12.08. 11:26:27
Gondolkozz mielőtt butaságot írsz.
Nyilván egy aktív előfizetésnél nincs időlimit
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.12.08. 13:54:03
LKerekes 2018.12.08. 14:00:34
És akkor mi van, ha tárolja? Aki akarja, 10 perc alatt utánajár. Nagyon túllihegett ez a jog és személyiségvédelem.
Nemrégiben nagyott röhögtem . A neten fent volt egy rendörségi körözés, éles, teljes arcképpel. Rá két napra elkapták az ürgét és az azt bejelentő közleményhez csatolt képen már a szokásos arckitakarással/homályosítással. Ragozzam tovább?