Aki kötött már életében biztosítást, annak tutira van biztosítós sztorija is azzal a konklúzióval, hogy "csak addig vagy fontos, amíg megkötöd, aztán fizetsz évekig, és ha beüt a menkű, csak a kibúvókat keresik." Mindez a másik oldalról úgy néz ki, hogy "a biztosító nem jótékonysági szervezet, hanem gazdasági társaság, olyan szerződéseket köt, amik nagy tömegben és hosszútávon hasznot hoznak neki, és tudod te, hány olyan van, aki akkor is a viharral jön, ha valójában a Gyurika törte be az ablakot részegen?". Igazság mindkét narratívában van, de az biztos, hogy az alábbi sztori nem túl jó reklám egyik részvevevőnek sem. Reméljük, Lídia fut egy kört az MABISZ-nál (Magyar BIztosítók Szövetsége), és megírja majd a fejelményeket is nekünk.
Kedves Tékozló Homár!
Szeretnék veletek megosztani egy történetet, ami tavaly év végén esett meg velem.:
A történet ott kezdődik, hogy az ünnepek előtt egy baráti találkozón ellopták a táskámat az Andersen nevű helyen. Természetesen annak rendje és módja szerint mindenem benne volt...iratok, pénz, telefon egyéb személyes holmik társaságában. Ezt követte a kártyaletiltás, a rendőrségi feljelentés és az iratok pótlása.
Mivel a telefonomra a vásárláskor kötöttem lopás ellen is biztosítás úgy gondoltam nincs akkora gond, így be is nyújtottam a papírokat a biztosítónak. Karácsony utáni napon rögtön kaptam is válaszlevelet a biztosítótól...ám ezzel a levéllel együtt kezdődik meg a történet igazán felháborító része. Az e-mailben ugyanais az állt, hogy mivel nem a kezemből lopták el közvetlenül a készüléket, ezért ez az eset nem rablás, hanem lopás és ez kizáró oknak számít.
Amikor én ezt a szerződést megkötöttem 2 éve, természetesen az volt az érvelés az Istyle részéről, hogy bármilyen lopás esetén mindenképp jár cserekészülék. Nos, mint ahogy ez a válasz e-mailből és utánaolvasva a szerződés apróbetűs részéből is kiderül, közel sem jár a biztosítás akármilyen lopásra...sőt inkább nagyjából semmire...
Való igaz, amikor én ezt a szerződést megkötöttem, elolvastam a feltételeket, de eszembe nem jutott, hogy egy telefon ellopásának fogaloma ilyen szinten mást jelent biztosítás szempontjából. És mint boldog ember amúgy is úgy voltam vele, hogy tutira megyek, mert ha megkötöm a fullos teljes körű biztosítást rá, akkor nagy valószínűséggel úgyse fog semmi ilyen történni...nos ez két évig be is jött, de a "nagy valószínűséggel" sajna nem volt garancia rá, hogy nem is fog.
Ugyanakkor én ezt a biztosítást a mai napig fizettem, mondván ha beüt a baj, akkor nem kell majd aggódnom...hát a nagy sz..t. Ez ebben a formában egy baromi nagy átverés, főleg hogyha a megfelelő tájékoztatás is elmarad (márpedig elmaradt)...teljesen hamis biztonságérzetet kelt, hiszen újra és újra elolvasva a szerződést rá kellett jönnöm, hogy gyakorlatilag semmire nem fizetnek, és ha valamire még véletlenül ezt meg is tennék, akkor is kimagyarázhatják, hogy miért is nem.
De akkor folytatom, mert ez csak egy része a kavalkádnak... Miután megkaptam a válasz e-mailt és túltettem magam a sokkon, hogy csak azért mert nem csavarták ki a kezem/vertek meg vagy hasonló miközben elveszik a telefonom, és ezért cseszik szóba állni velem a biztosítónak nevezett trágyadomb...
gondoltam rendben, ígyis-úgyis fizetnem kell a fennmaradó időszakban a telefonrészletet, de legalább a biztosítást lemondom az ellopott telefonomról...mondván ha már úgysincs meg minek legyen biztosítva, ha addig se ért semmit, amíg megvolt.Elkezdtem a telefonálgatást. Eloször az Apple call centert hívtam, akiknek abszolút fogalma sem volt róla, hogy ezt hol kell intézni.
Utána felhívtam a biztosítót, akikkel közvetlenül szerződtem...mire közölték, hogy ők ebben nem tudnak segíteni, hívjam közvetlenül az Aegont.
Ezt követően felhívtam az Aegont, akik azzal az információval szolgáltak, hogy ők csak X és Y üzlettel állnak kapcsolatban, az Istylellal már nem, úgyhogy forduljak egyenesen az üzlethez.
Következett az Istyle ügyfélszolgálat, ahol a kedves kollegina közölte, menjek be személyesen az üzletbe, mert minden üzletükben van egy Cetelemes kolléga, aki fog tudni ebben segíteni.
Bementem az üzletbe, ahol természetesen kifolyt szemmel néztek rám, majd közölték, hogy a call center sajnos sokszor mond hülyeségeket. Ezután az értékesítő kolléga utánakérdezett, hogy egyáltalán lehetséges-e lemondani a biztosítást az ellopott készülékről, de a "hozzáértő" munkatárs azt mondta neki, hogy ez nem lehetséges, mert a törlesztőrészlet összege úgy van kalkulálva, hogy azt már nem lehet megváltoztatni, így a biztosítás sem lemondható.
Ezt követően az új évben felhívtam a Cetelemet, akiknek még egy évig fizetnem kell a telefon részleteit. Ők azt mondták, hogy az Istyle-lal kötött biztosítással kapcsolatban ők semmilyen módon nem tudnak segíteni, maximum az általuk biztosított hitelfedezeti biztosítást tudom náluk lemondani.
Kérdem én, hogy a büdös fenébe létezik az, hogy nem lehet lemondani egy biztosítást egy olyan telefonról, amit már elloptak? (mindezt úgy hogy ugye nem is fizetnek, mert kizárt káresemény kategóriába sorolták a megtörtént eseményeket). És hogy lehet az, hogy ennek a történetnek akármelyik szereplőjét kerestem, mindenki csak mutogat a másikra, még az is, akivel hivatalosan kötöttem a biztosítást?
Nem szeretnék nagy volumenű következtetéseket levonni a történetből, de hétköznapi szinten ugyanolyan módon folyik az egymásramutogatás/a magas szintű átverés és megtévesztés valamint az emberek totális hülyének nézése, mint magasabb szinteken, mindezt a teljes káosz és "tudatlanság" jegyében...
A történet több tanulságot is rejt...Nekem és mindenki másnak egyaránt. Viszont két dolog biztos. Az Istyle-nál soha többé nem vásárolok semmit, és ezek után a készülékbiztosítás kötését is nagy ívben kerülni fogom!
Mindenkinek tanácsolom, hogy legyen nagyon körültekintő és inkább háromszor gondolja meg, mi hogy éri meg neki, mert egy lopás tényleg bárkivel megeshet és a fentiekből kiindulva a "biztosítással" akár még rosszabbul is járhat, mintha nem lenne!"
Köszönöm!
Üdvözlettel:
Lídia
UPDATE
A történetet elküldtük a nekünk pénzügyi kérdésekben tanácsot adó Kiszámoló blog gazdájának, Csernok Miklósnak. Ő így látja a helyzetet:
Sajnos ebbe a csapdába sokan belesétálnak, hogy nem értelmezik, mire is szól a pontos biztosítás. A lopás nem rablás, a nappaliban szőnyeg izzása még nem tűz, ezért nem tűzkár, a besurranó tolvaj nem betörő és még sokáig lehetne folytatni a sort. Mivel legtöbbször azok sem tudják a különbséget, akik eladják a biztosítást, ezekkel a dolgokkal a legtöbb ember akkor szembesül, amikor már késő.
Nem túl izgalmas olvasmány egy biztosítási feltételek, de érdemes mindenkinek elolvasnia a sajátját, legyen szó telefonbiztosításról, lakás vagy gépjármű biztosításról. Addig kell olvasni, amíg biztos nem értjük minden pontját. Ha kételyünk van (például lopás vagy rablás), ne nyugodjunk addig, amíg nem kaptunk valakitől biztos választ. Érdemes írásban kérdezni, annak nyoma van.
A történetben sok hozzá nem értő ember egymásra mutogatása érhető tetten. A Cetelemnek ehhez semmi köze, az Aegonnak kellene elengedni a biztosítást, de ha már nincs partneri viszonyban az értékesítő céggel, ott kellene verni az asztalt, hogy oldják meg. Bár hozzáteszem, hogy vagyonbiztosításnál egyéves fix futamidők vannak és felmondani csak az évforduló előtt 30 nappal lehet. Nem kellene annyiban hagyni, hátha a nyilvánosság most segít majd elintézni az ügyet.
Az utolsó 100 komment: