Tékozló Homár

MIlyen posta az, ahol csoki meg biztosítás van, de csomagot nem lehet feladni?

2019.07.01. 10:15 | Homár Hilda | 55 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

A Magyar Posta még mindig meg tud lepni minket! Ezúttal nem a csomagkézbesítés, hanem már a feladás nem sikerült, mert 2 postán sem vették át a pakkot olvasónktól súlyhatárra hivatkozva. És nem, nem 4 darab military kettlebellt akart feladni. Nyilas Misi szegény anyukája igen nagy bajban lenne manapság. A Posta honlapján az ígéretes nevű Belföldi csomagmegoldások című információs aloldalon legalább is egy árva mukk sincs arról, hogy léteznek korlátozott szolgáltatású postahivatalok, pedig egyébként igazán rendesen összeszedték a csomagolásra, kilóhatárokra, díjakra és kézbesítésre vonatkozó tudnivalókat. Már csak az a kérdés, hogy akkor honnan lehet ezt a tök fontos infót megszerezni csomagcipelés előtt?

Csak a Magyar Posta

A minap szerettem volna postán feladni egy kicsivel több mint 2 kg-os csomagot. Ezt egybekötöttem egy bevásárlással, ezért egy áruházban lévő postára mentem. Ott azonban kiderült, hogy náluk csak 2 kg-ig lehet csomagot feladni. Pislogtam párat, majd elengedtem a dolgot, és elintéztem a bevásárlást. Ezt követően hazafelé bementem a MOM Parkba, mert úgy gondoltam, egy frekventált helyen lévő postán talán sikerül feladnom a csomagot. Nos, hamar kiderült, hogy tévedtem, náluk is 2 kg a határ. Az ügyintéző ezt azzal indokolta, hogy ők egy kis posta, majd javasolta, hogy menjek át a Hegyvidék központba. Úgyhogy fogtam a kis csomagomat, és átmasíroztam oda, végül is időm, mint a tenger, és a 36 fokban el sem tudnék képzelni kellemesebb időtöltést. Szerencsére ott, a Hegyvidék központban végre sikerült feladnom a csomagot.

A történet azonban mélyen elgondolkodtatott, ugyanis

1. a MOM Parkban kb. 6 ablak üzemel, míg a Hegyvidékben 3, tehát fizikailag a MOM posta a nagyobb,
2. tehát az ember nem következtetheti ki, mégis melyik posta számít kicsinek, és melyik nagynak,
3. így az igénybe vehető szolgáltatásokról kénytelen mindenki a Posta igen lassú oldalán tájékozódni, ahol nincs releváns szűrési lehetőség, hogy csak azokat a postákat mutassa, ahol fel lehet adni 2 kg-nál nehezebb csomagot is,
4. azonban rendkívül megnyugtató, hogy nyugdíj-, baleset-, utas-, ingatlan- és gépjármű-biztosítást bármelyik postán köthetünk, ahogy csokikát is bárhol vehetünk az arcunkba, mert az nyilvánvalóan fontosabb, mint egy postai alapszolgáltatás csomagfeladás.De tudom, minek mentem oda.

UPDATE júli.10.

A posztot elküldtük a Postának pár kérdéssel, meg is kaptuk a választ:

Kedves Hilda!

Való igaz, hogy nem minden postán lehet feladni 2 kilogramm feletti csomagot, ugyanakkor ezt a tényt a posta.hu oldalon található postakeresőben, az adott posta szolgáltatásainál minden esetben jelezzük.

A Magyar Posta jelenleg több mint 2600 postát üzemeltet, melyek 97%-ában a 2 kg feletti csomagok felvételét is biztosítjuk ügyfeleink számára.

A postákon alapvetően az épület adottságai és a rendelkezésre álló tárolási lehetőségek határozzák meg a feladható csomagok súlykorlátját. A MOM Park oldalában lévő posta sajnos kis raktárkapacitással rendelkezik, ezért szükséges a korlátozás.

A posta.hu nyitóoldalán található a postakereső funkció, ebben a keresőben az adott postán található szolgáltatások részletezve vannak, például az is, hogy a nevezett postánál csak 2 kg-ig adható fel csomag.

screenshot_2019-07-10_10_37_59.png

Sajnáljuk, hogy kellemetlenség érte ügyfelünket, a továbbiakban is törekszünk arra, hogy szolgáltatásainkról és postáinkról a megfelelő tájékoztatást megadjuk.

Köszönjük türelmét!

Üdvözlettel:

Magyar Posta Zrt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reunalla 2019.07.01. 10:27:59

És milyen csokit vettél?

Esztiiikee 2019.07.01. 11:17:17

Most ez komoly? Kíváncsi lennék, mióta van így.

2019.07.01. 12:07:14

@Esztiiikee: nem bántjuk a postát!Rengeteg a dolguk.Engem is megnyugtattak,hogy a alssan két hónapja eltűnt telefonjaim megvannak,csak nem tudják hol.Kikérik maguknak a gyanúsítást,hogy a postán lopnak!Egyébként is,utoljára a náluk vett 3 kaparós sorsjegyből kettővel nyertem,amit elsöröztünk a haverommal+egy Hot wheels Ford GT (2017) is tudtam náluk venni,mert csak ott láttam piros színben.De szembesültem már vele én is,hogy háromszögletűre csomagolt csomag nem elég szögletes!Azt nem lehet pakolni!Szegény rakodók belesajdulnak a rakodásába meg az agymunkába,hogy is helyezzék el!De akkor is,éljen a K.M.Posta (a k. helyére mindenki gondoljon amit akar....)

azbest 2019.07.01. 12:46:44

Itt érdemes keresni
www.posta.hu/szolgaltatasok/szolgaltataskereso
a részletes keresésnél ki lehet pipálni a csomagfeladást. A panaszos védelmében annyit, hogy én is google-lel találtam meg leggyorsabban ezt az oldalt.

Elsőre már majdnem azt hittem, hogy a levéllel keveri a panszos a csomagot. De aztán láttam, hogy nem. Tényleg azt jelzi az oldal a mom part postára, hogy csomagfeladás 2kg -ig

vizsla_barat 2019.07.01. 13:39:19

Kirakod az ajtó elé. Ennyi. Jah bocs ups vagy fedex. Meg másik kontinens.

Tron65 2019.07.01. 13:51:38

@azbest:
"a részletes keresésnél ki lehet pipálni a csomagfeladást"
És minő meglepetés: a MOM parki posta szerepel a találati listán.

És még egy kérdés: MÉRT A GOOGLE keresője tuja jobban, hol mit lehet? Mért nem a szolgáltató cég maga?

További érdekesség, hogy a magát "Budai Központi Kézbesítő Posta"-'nak nevező intézmény az egyetlen az 5 db XII. kerületi postahivatalból, ahol a Posta szerint pont NEM lehet csomagot feladni.

FDToth 2019.07.01. 14:10:53

hát én biztosra megyek: gls-sel másnapra ott van a csomag és ehhez képest igen jó árak vannak (GLS pont). Odaviszem, kitöltöm a papírt 1 perc alatt és kész is. Posta drágább, jóval hosszabb ideig tart kitölteni, sorba kell állni, és úgy sem ér oda másnap, illetve csak 8-17 közötti időpontot mondanak, kisebb intervallumot nem.
A posta max levelekbe jó, de abban sem igazán (elsőbbségi nélkül 8 nap volt a kézbesítés oszrágon belül, 560 Ft-ért...)

no.nick.today 2019.07.01. 15:18:14

@vizsla_barat: De nálatok is csak addig, amíg azt nem mondja a fedex, hogy "Ups!", mert akkor a kan vizsla is le fog elleni, mire megoldódik a probléma.

vizsla_barat 2019.07.01. 15:22:22

@no.nick.today: amúgy az itteni bohom allami posta is oda-vissza működik,ami egyébként meglepo. Sot újabban email jon milyen level es csomag esik be ma.

2019.07.01. 16:02:56

@FDToth: Szeged-Kecskemét 120ft-os sima levél.2 hét...GLS nálam a favorit,pont azon okok miatt,amit leírtál.Foxpost sem rossz de lassabb,viszont kisebb csomagoknál jobb a tarifájuk és elég sok akció is van náluk.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.01. 16:44:04

@Esztiiikee: Komoly, a kisebb postákon nincs hely, és nagy mérleg. Fehérváron az Aszalvölgyi úti Tescoban is ilyen posta van. Egy szakadt A4-en van kiírva egy félreeső helyen,hogy csomagot nem vesznek fel.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.01. 16:47:01

@Tron65: Miket vársz el, tudják a saját telephelyeiket? :D

Laredo 2019.07.01. 18:33:31

Magyar Postára csak csekket,meg agyontrackingelt-biztosított csomagot szabad feladni.Egyébként a taknyos zsebkendőmet nem bíznom rájuk.

2019.07.01. 20:30:16

Kampány"ablakok!Kicsit bedőlni látszik a rendszar!

halaloszto 2019.07.01. 21:48:34

sorsjegyet vettél vagy nem?

2019.07.01. 21:54:23

Pfff. Azt mégcsak megértem, ha valami speckó súlyú vagy túlméretes tárggyal ment volna az ember, node 2 kilóban meghúzni a felső limitet, az elég viccesen hangzik.

Pyrrhus 2019.07.01. 22:35:50

@Semmitnemérszakitiltással:
Azért egy 20 kg-ig mérő mérleg nem olyan hatalmas, hogy ne férne el egy postahivatalban.
Ha már 30-40 évvel ezelőtt elfért a maihoz képest akkoriban ötször akkora mérleg.

azbest 2019.07.01. 23:24:18

@Tron65: oké, akkor válaszd ki az a postát a listából és olvasd le a tablázatból, hogy milyen szolgáltatások vannak, ha már a szövegértés nem megy.

Zéerté 2019.07.02. 03:43:19

Használjon a poszter csomagküldő oldalt, akár meg olcsóbban is elviszik háztól házig a csomagot mint a posta. Pl.: csomagnet.hu

Nancsibacsi 2019.07.02. 06:48:12

@FDToth: GLS most hozott nekem csomagot 4 napig 50kmről.

Mikrobi 2019.07.02. 07:05:54

Így van, minek mentél oda:-)

peppe83 2019.07.02. 07:17:22

@Tron65: a Budai Központi kézbesítő posta csak kiad csomagot, tértis levelet, minden ilyen ügyet az I-II-XII.kerületre vonatkozóan ott kell intézni.

Terézágyú 2019.07.02. 08:30:42

@azbest:
"Itt érdemes keresni
www.posta.hu/szolgaltatasok/szolgaltataskereso
a részletes keresésnél ki lehet pipálni a csomagfeladást. A panaszos védelmében annyit, hogy én is google-lel találtam meg leggyorsabban ezt az oldalt."

Ez általában jellemző a magyarországi cégek/vállalatokra/intézményekre, hogy a weblapjukon lévő kereső nem talál meg semmit - az ember kénytelen a guglit használni olyankor is, amikor már ott ott áll a hivatalos weblapon...

(Tipikus példa, hogy az apeh/nav oldalán nem található meg az a kifejezés, hogy "önbevallás" - nem tudom, kijavították-e.)

Terézágyú 2019.07.02. 08:45:37

@FDToth:
"A posta max levelekbe jó, de abban sem igazán (elsőbbségi nélkül 8 nap volt a kézbesítés oszrágon belül"

Na szép... a nyolcvanas években 24 óra alatt kézbesítették a levelet...

véleményM 2019.07.02. 09:58:25

Miért pont a Posta működne jól az országban? Az összes állami szolgáltatás a béka feneke alatt van!

nick066 2019.07.02. 10:45:59

Én a postás lánynak szoktam itt a házunk előtt a kezébe adni a csomagokat, délelőtt 11 körül szokott erre járni a kis sárga puttonyos autóval. A netről töltöm le a cimzést hozzá (paypallal lehet fizetni online), ahogy elveszi a csomagot rögtön be is csipogja a kütyüjével, máris látszik a német posta nyomkövetésében is.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.02. 11:10:14

@Pyrrhus: Amiről beszélzem posta, ott a 2 ügyintéző alig fér el :D

@nick066: Az is egy szolgáltatasuk, de én pl. munkaidőben nem mindig tudnám ezt intézni.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.02. 11:11:44

@nick066: Ja,hogy ez német. Tud ilyet a királyi is, csak nem ilyen frankón.

Beer Monster 2019.07.02. 11:25:25

Egyértelmű, hogy jogalkotási hiba. Egy privatizált vállalatnak csak tiltással lehet megmondani, hogy nem üzemelhet trafikként és szerencsejáték barlangként, ahogy falun szokás.

Külön ügyféltérbe, külön boltba való üzleti modell.

Jenny Wilson 2019.07.02. 11:33:05

Szegény posta... Már szinte semmit nem érdemes ott intézni. Nemrég fel kellett adnom egy elég nagy értékű csomagot (hangszer). A súlya nem tudom, mennyi volt, de szerintem több, mint két kiló. A víz is kivert, hogy a posta gondjaira kell bíznom. Aztán végül is feladtam futárszolgálattal. 2 ezer forintba került összesen, és másnapra a címzettnél volt.

2019.07.02. 13:26:02

Pár hónapja egy karórát adtam fel, végül közel négyezer forint volt, mert a postai dolgozó mondta, hogy ha nem fullosan, értékbiztosítással miegymással adom fel, lehet, hogy ellopják. Jópofa hallani a postai melós szájából, hogy a kollegái jó eséllyel lopnak. Vagy csak lehúzott a plusz szolgáltatásokra...

EBL 2019.07.02. 15:10:56

@vizsla_barat:
Csak egy UPS sztori: A 12. kerületben dolgozom, és alkatrészre vártunk 2 db csomagban egy német technikussal, akinek a szervizóradíja 300 Eur/óra-val ketyegett. A UPS közölte, hogy nem volt a szállítólevélen az épület feltüntetve, ezért a futár visszavitte a csomagokat. (VAN A FŐBEJÁRATNÁL PORTASZOLGÁLAT, AHONNAN A KEDVES FUTÁR ÚR MEGKÉRDEZHETTE VOLNA, HOGY MELYIK IRODÁBAN VAGYOK). Ezután frissítettem a címzési adatokat. Másnap megérkezett az egyik csomag. (A MÁSIK CSOMAG VALAHOGY BERAGADT A RENDSZERBE). Ekkor a UPS ügyfélszolgálatosa a telefonvonal túlsó végén értetlenül állt a történtek előtt, de megígérte, hogy külön szól a diszpécsernek, hogy hozzák a másik csomagot is. Másnap reggel 9 előtt ismét felhívtam őket, ismét kértem, hogy szóljanak a diszpécsernek, hogy feltétlen hozzák a csomagot. 10 órakor ismét telefonáltam, de NEM VOLT A CSOMAG KIADVA FUTÁRNAK!!!!. Ekkor kocsiba vágtam magam, elmentem a 12. kerületből Vecsésre, ott 5 perc alatt meglett a csomag, majd vissza. Én vesztettem néhány liter benzint, és pár ezer hajszálat, a cégem meg tizenvalahány óra szervizmunkadíjat. Ennyit a UPS-ről

vizsla_barat 2019.07.02. 15:15:11

@EBL: ahogy egy remekul mukodo rendszer magyar kezekbe kerul, ez tortenik.

EBL 2019.07.02. 15:27:07

@vizsla_barat:
Nem tudom, melyik futárcég volt, de egyszer rendeltünk egy különösen robbanásveszélyes anyagot légmentesen lezárva speciális tartályban. Az anyag vízzel érintkezve robban és a levegő páratartalmával találkozva is heves reakcióba lép.
A kedves futár ezt a csomagot hazavitte, és az átvételhez egy aláírást hamisított pusztán azért, mert rá volt írva a szállítólevélre, hogy az értéke 5000 euró. Úgy gondolta, hogy kibontja és elpasszolja valakinek.
A fenti történetektől függetlenül tényleg a MP a legalkalmatlanabb vállalkozás postai szolgáltatásokra.

mt-03 2019.07.02. 15:54:47

az ugye megvan hogy par napja emelkedtek megint a dijak? hisz ilyen parades szolgaltatasert parades arat kell fizetni:

pl:
www.portfolio.hu/vallalatok/dragit-es-sulyfuggo-dijazast-vezet-be-a-posta.329639.html

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.07.02. 16:07:52

Zseniális. A Homár hosszú évei alatt a hozzászólások tízezreiből kiderült az, hogy mindenki kibaszott jól tudja, hogy mit kéne a másiknak csinálnia. A nagy számok és az eloszlás törvényei alapján ezek a mindenkik nagyon sok cégben dolgoznak. Valahogy mégis olyan szarul működik ez az ország, hogy bármelyik cég kerül a pellengérre, csapnivaló a működése, hiába van tele azokkal akik kenik vágják, másnak hogyan kéne üzemelni.

Beer Monster 2019.07.02. 16:34:28

@csúti csüngőhasú tolvaj: Van rendes ember és van tróger. Az előbbi háborog az utóbbin.

vizsla_barat 2019.07.02. 17:08:13

@EBL: megint, nalunk ket iphone-t hozott ki a fedex (tudvan tudta mi van a csomagban) megis meglett az ajtoban mindketto, senki nem lopta el. Fuj iphone tudom,de ingyen volt az egyik...

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.07.02. 17:41:47

@Beer Monster:

Stimm, pont ezt írtam más szavakkal, a sok ostoba tróger kurvára tudja, hogy másoknak hogyan kéne üzemelnie és a valóság azt mutatja, hogy minden cég csak trógerekkel van tele.

várom a levelet 2019.07.02. 17:51:48

csoki,üdítő van,bélyeg nincs.ja meg a biztosítással is háborgatnak.

Péter 2 2019.07.02. 21:12:02

@csúti csüngőhasú tolvaj: És az még semmi, de olyan is van köztük, akik tudja, hogy a "nagy számok törvénye" nem arról szól, hogy rávágd mindenre, amiben ötnél nagyobb szám van, hanem egy konkrét matematikai tétel, aminek ez égegyadta világon semmi köze nincs ahhoz, amire használni próbálod.

Beer Monster 2019.07.03. 00:24:20

@csúti csüngőhasú tolvaj: A trógerek épp hogy lófaszt se tudnak. Ők rontanak el mindent.

2019.07.03. 09:25:28

@csúti csüngőhasú tolvaj:
Tapasztalataim szerint ha vannak is ellenpéldák, nagy hányadban az állami, állam közeli vagy valamely szabályozás miatt monopóliumban lévő cégek működnek pocsékul, szóval egyáltalán nem az emberi hülyeség, trógerság a fő ok, az már inkább csak ráerősít, illetve az ilyen cégek kontraszelektálják az embereket.

Xezs7 2019.07.03. 09:46:16

@csúti csüngőhasú tolvaj: Szokd meg, hogy a más dolgához mindig mindenki jobban ért. Épp ezért van ennyi foci- politika- és gyermeknevelési "szakértő" ebben az országban. Ide csak gőzt kiengedni járnak az emberek, ne vedd komolyan.

Jenny Wilson 2019.07.03. 12:44:58

@csúti csüngőhasú tolvaj: Ennél ez sokkal egyszerűbb. Amíg egy cég monopolhelyzetben van a piacon, azaz nincs versenytársa, addig nem fogja kezét-lábát törni, hogy javítson a szolgáltatásain. Minek? Ha fel kell adnod egy levelet, úgysem tudsz tudsz más céghez menni, csak hozzájuk. Tehát ki vagy szolgáltatva nekik, és ezt pontosan tudják. Ha anélkül is dől a lé, hogy keményen dolgoznának, ugyan mi késztetné arra őket, hogy keményen dolgozzanak?... Egyébként minden egyeduralkodó cégnél ez van.
Kicsit olyan, mint a viccben: Éva megkérdezi Ádámot az Édenkertben: - Ádám, ugye nincs más nő az életedben, csak én? Ádám: - Szerinted???

Beer Monster 2019.07.03. 14:33:07

@Zabalint: Ezek a cégek balfaszokat vesznek fel, mert a lelkiismeretes szakembert olyan helyen fizetik meg, ahol jobb munkavégzés folyik. A trógerség az oka mindennek, főképp, hogy még a főnökök is trógerek, és gyakran tisztességtelenek is. Oda azután gyűlik a hasonló munkaerő, mert a normális emberek elpályáznak. Ahol pedig a trógernek hagyják, hogy tróger legyen, sőt a főnök még rá is tromfol, ott történnek ilyen dolgok.

A kritikára pedig az a reakciójuk, hogy "miért van az, hogy minket folyton kritizálnak".

szekertabor · provo.blog.hu 2019.07.08. 09:25:52

@Jenny Wilson: "Ha fel kell adnod egy levelet, úgysem tudsz tudsz más céghez menni, csak hozzájuk." Ez nem teljesen pontos. Ha sok levelet küldesz, akkor simán szerződhetsz futárcégekkel is. Nyilván ha csak évi tucat levelet küldesz, akkor marad a posta.

Jenny Wilson 2019.07.08. 18:09:35

@szekertabor: Jó, persze, de én most az átlagemberről beszéltem.

body_andras 2019.07.09. 14:50:42

@csúti csüngőhasú tolvaj: gph.is/1IasdXH
@Jenny Wilson: nemcsak monopolhelyzetben. az olyan tucatcégek is ilyen szemetek, mint pl ablakos. megrendelted, előleget kifizetted, nem kezdesz el másik céget keresni, ha azt mondja, bocsi még 2 hónap, mert a másik se lesz meg hamarabb ha kezdi elölről az egész procedúrát. egy szó mint száz, ebben az országban az ügyfél dögöljön meg, de előbb fizessen. aki színvonalat akar, az meg: @Mikrobi:

Majmász Gedeon 2019.07.12. 10:23:05

Hilda! A legalábbis egybeírandó! Olyan nehéz ezt megjegyezni?

Darcy Lyne 2019.08.29. 13:22:06

Sziasztok. Imádni fogom, hogy bizonyságot teszek veled. Néhány hónappal ezelőtt az emberem egy másik hölgyért hagyott el engem. Nagyon szeretem őt, és én csak öngyilkosságra gondoltam. Többféleképpen próbáltam, de egyik sem működött. Úgy döntöttem, hogy online olvastam és olvastam a varázslatokról és a varázslatokról. Próbáltam, sok pénzt vesztettem, de ugyanaz az eredmény. Majdnem feladtam, amíg egy olyan varázslóval találkoztam, amely meggyőzött a sikerről, és elolvastam az emberek hozzászólásait az ő honlapján. Szkeptikus voltam, amikor kapcsolatba léptem vele, mert sok pénzt vesztettem el. Két hetes varázslás közben az emberem hazatért hozzám ... Most az emberem nagyon tanult és jobban szeret. Most 2 hónapos vagyok, és örülök, hogy visszatértem az életembe. Azt tanácsolnám, hogy vegye fel a kapcsolatot ezzel a hatalmas varázslógondlóval, aki második esélyt adott nekem a boldogságra és a szerelemre, próbáltam néhány varázslatot, és egyik sem működött. Ha valaki segít visszahozni a szeretetét, és elvezeti Önt az életmegoldások keresésében, az ő. Vegye fel közvetlenül a -Email- blackmagicsolutions95@gmail.com e-mail címet. Áldottnak lenni.

Szubrina 2020.02.16. 19:29:38

Nekem a kedvencem az volt, h a nyomonkövetésen még a központi raktárba sem érkezett be a csomagom, de postás már kihozta, utólag persze beírták, ja pont ez a nyomonkövetés lényege jahh.

A másik kedvencem, h a GLS ad egy 3 órás időintervallumot, amikor várható a csomag, a posta meg reggel 8-tól este 5-iget, aha tökre kivitelezhető.
süti beállítások módosítása