Tékozló Homár

Fekete lyuk nyelte el a Praktikeres megrendelést?

2019.07.24. 11:00 | Homár Rezső | 86 komment

black-hole_1.jpg

A Praktiker, a szállító és a fuvarozó között valahogy elkallódott olvasónk három megrendelt terméke, majd ebből hosszas könyörgés után kettő mégis előkerült. De hol lehet a harmadik?

Rendeltem 3 terméket a webáruházon keresztül, amihez házhoz szállítást is kértem. A termékeket és a szállítást is mind a vásárlás idején maradéktalanul kifizettem. Ez történt 2019.07.02-án. A szállítást 2-6 nap alatt végzik el. Legalábbis ez az amit írnak. Nyilvánvalóan ez mind csak kamu. 

Az első meglepetés akkor ért minket, amikor 07.09-re kaptunk egy sms-t, hogy érkezik az áru. Az egy dolog, hogy ez nekünk egy egész napos készenlétet kell, hogy jelentsen, hiszen a Praktiker és a fuvarozó társaság még csak egy időintervallumot se ad arra, hogy mikor érkezik. A meglepetés mégis akkor ért minket, amikor nem szállítottak. 

A következő nap 07.10-re két sms-t is kaptunk. Mindkettőben ugyanazzal a szöveggel, mint azt előző nap is. Természetesen micsoda meglepetés a szállítás ismét nem történt meg, de ekkor már mi is megtettük az első lépéseket.

Felhívtuk a Praktiker ügyfélszolgálatát, hogy mégis ez mi?

A Praktiker mutogatott a fuvarozóra a fuvarozó a szállítóra. 

Itt jegyezném meg, hogy bár nekem mint vevőnek nem kéne se foglalkoznom ilyennel, se bármilyen ismeretet szerezni erről, de a fuvarozó cég és a szállító cég nem egy és ugyanaz, mivel Budapestre csak a fuvarozó hajthat be (itt is hülyének néztek már minket, mert azt mondták, hogy Budapestre nem hajthat be 12 tonnás teherautó). A rendszer az, hogy a fuvarozó megkapja az árut Szigetszentmiklóson, majd odaadja a szállítónak és az behozza. Logisztika a felsőfokon, de mint az egyértelmű nem az én gondom. 

A végső emelt hangú beszélgetés a Praktiker ügyfélszolgálattal egy panasszal végződött. Aminek el is küldték a jegyzőkönyvét. Benne az, hogy választ várunk és azonnali intézkedést. 

A következő nap folyamatos telefonálgatással telt értelemszerűen mi próbáltunk utána járni, hogy mégis hol van az általunk vásárolt 3 termék. Az ügyfélszolgálat/Praktiker/ fuvarozó alapvetően azon kívül, hogy értésünkre adták, hogy teljesen inkompetensek semmit se tett. 

A küzdelem úgy nézett ki, hogy megoldódik 07.12-én (tehát 2 nappal a szállítási határidő után). Csakhogy a fuvarozó csak két terméket hozott. A harmadik sehol se volt. Amellett, hogy ismét nem teljesítették a szolgáltatást még majdnem fel se akarta hozni a fuvarozó a második árut, merthogy akkor már minek. A jegyzőkönyvre ráírattuk, hogy nincs meg egy termék és természetesen ismét most már rendkívül emelt hangolt értekeztem az ügyfélszolgálattal. Ismét írattam velük egy panaszt, amit természetesen csak a második hívásom alkalmával volt hajlandó elküldeni a megadott e-mail címre az ügyfélszolgálatos. 

Azóta 07.15 a termék még mindig nincs meg!! 

Egyik panaszunkra se jött se levél, se telefon. Továbbra is mi küzdünk azért, hogy a pénzünkért megkapjuk a szolgáltatást.

Persze kértem kompenzációt a második panaszomban, de nem vagyok olyan naív, hogy emberszámba vesznek. Egyértelműen nem érdekli őket a dolog hiszen a pénz már ott van a számlájukon.

Önök mit javasolnak?

Azon kívül persze, hogy a Praktiker közelébe nem megyek soha és igyekszem minden fórumon osztani ezt a sztorit. 

Szakértőn szerint olvasónk elállhat a vásárlástól, de nem biztos, hogy úgy jár a legjobban.

Kedves Olvasó! 

A cégeknek a webshopban a termékek kiszállításával kapcsolatban tájékoztatást kell adniuk a fogyasztók számára, amely elsődlegesen annak határidejét és az igénybe vett szállító cégek adatait, elérhetőségeit kell tartalmaznia. 

A webshopban megrendelt termék leszállítása egyértelműen a vállalkozás feladata, köteles gondoskodnia arról, hogy az általános szerződési feltételiben meghatározott határidőben ez minden esetben megtörténjen. 

Amennyiben ez a megadott határidőben nem történik meg, akkor a vállalkozás késedelembe esik, azaz szerződésszegést követ el. Ilyen helyzetben is a fogyasztót megilleti az indokolás nélküli elállási jog, amelyre az utolsó termék kiszállítását követő 14 napon belül van lehetőség. 

E mellett a fogyasztó továbbra is követelheti az eladó teljesítését, jelen esetben a harmadik termék kiszállítását. 

Ha a fogyasztónak igazolható módon vagyoni kára keletkezett a késedelmes szállítással kapcsolatban, akkor az ebből eredő kártérítési igényt is tudja érvényesíteni a vállalkozással szemben a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének szabályai alapján. 

A levélben leírt helyzetben tehát érdemes mérlegelni az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét, hiszen ilyenkor a fogyasztó köteles a már leszállított termék visszaszállításának költségét is megfizetni, a vállalkozás pedig köteles a vételárat visszafizetni. Ha a szerződés teljesítésére tar igényt a fogyasztó akkor ezt javasoljuk a vállalkozás számára igazolható módon írásban bejelenteni, amelyben egy végső határidőt érdemes rögzíteni a teljesítésre. Ezen határidő eredménytelen leteltét követően a fogyasztónak a szerződésszegésből eredő elállási jog gyakorlására is van lehetősége a vállalkozással szemben. 

Felhasznált jogszabályok: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joska141 2019.07.24. 11:09:07

Tisztelt Szakértő!
Idézek soraiból: "A cégeknek a webshopban a termékek kiszállításával kapcsolatban tájékoztatást kell adniuk a fogyasztók számára, amely elsődlegesen annak határidejét és az igénybe vett szállító cégek adatait, elérhetőségeit kell tartalmaznia. "
A panaszossal összhangban kérdem: ha én valakinek fizetek valamiért, ami a szállítást is tartalmazza, mint közvetített szolgáltatást, mi közöm van ahhoz, hogy az eladó kivel szállíttat? Miért kellene bármikor nekem felvenni a kapcsolatot a velem nem szerződésben levő szállítóval?

Darth Revan 2019.07.24. 11:22:30

"Önök mit javasolnak?"

beszelj tisztessegesen az ugyfelszolgaltossal, te taho paraszt.

"ismét most már rendkívül emelt hangolt értekeztem az ügyfélszolgálattal."

napalm 2019.07.24. 11:23:58

De miért fizet előre?

Terézágyú 2019.07.24. 11:42:03

A praktiker cég is a Szugló utcában van bejelentve...?

juhaszvik 2019.07.24. 12:28:13

Mint kívülálló bármit el tud képzelni az ember, de ha van valakinek ezzel kapcsolatban belsős infója az ossza már meg: tényleg van olyan cég, amely szelektál azok között, akik előre fizetnek és akik nem? És itt most nem olyan válaszokat várok, hogy "ne legyél már naív", vagy "hüly* lenne nem így csinálni", hanem aki hallott (vagy kiadott) olyan utasítást, hogy így járjanak el.

Nick-son 2019.07.24. 13:22:37

Mindenki meg van veszve ezzel az előre fizetéssel... ha valaki utánvéttel kap egy téglát, akkor az jobb? Vagy egy letiltására váró lopott telefont?

A webáruházunkban az ügyfelek fele előre fizet. Semmi kedvezmény nincs rá pedig. Persze meg is kapják az árut, de szerintem a kártyás fizetés inkább biztonságosabb a vevő számára bármi másnál.

Posztolónak részvétem, illetve csak normálisan kommunikáljon az ügyfélszolgálatosokkal, mert ők csak nyomorult alkalmazottak csekélyke bérért, arról nem tehetnek ha rossz rendszerben dolgoznak.

herk 2019.07.24. 13:34:57

@Nick-son: Hííínnyee!!
Igy kikerülni a lényeget. Mondd a harmadik, idevágó opciót is kérlek :-)

Alternatív 2019.07.24. 14:18:05

@Nick-son: Az előre fizetett árut büntetlenül el lehet lopni a szállítás során bárhol.
Úgyse lehet kideríteni, hogy be- vagy kirakodó állomáson, vagy valamelyik kocsiból tűnt el a cucc.
A szállítócég meg még védi is a tolvajt, hogy ne kelljen elismerni a bűncselekményt, ehelyett lehetetlen kifogásokkal próbálják lerázni a károsultat. (Meglepően gyakran sikerrel.)

Az utánvétes cuccoknak viszont be kell, hogy folyjon az ára, azt oda kell vinni a vevőhöz.
Általában kinyitjuk a dobozt, mielőtt kifizetnénk.
Hogyha tégla vagy lopott telefon van a csomagban, akkor is lehet tudni, hogy ki lopott - hogyha sértetlen volt a csomagolás, egyértelműen a webshop a sáros. (Hogyha sérült, nyilván meg se próbáljuk átvenni.)

Szóval az utánvétnek nincs alternatívája...

Alternatív 2019.07.24. 14:31:09

@juhaszvik1: Valószínűleg nem a webshop szelektál. Amint az előbb leírtam, az előre fizetettet könnyen el lehet lopni, mert nem kell kártérítést fizetnie utána a szállítócégnek.
Az utánvétes csomagot viszont ki kell fizetni, ha ellopják, és ilyenkor nyilván kellemetlenkedik a cég a tolvaj alkalmazottjainak...

Tikakukac 2019.07.24. 14:51:26

@Alternatív: Értsük már meg, hogy a felbontom a csomagot egy extra szolgáltatás, ami fizetős. Alapból ilyen nincs. Ha nem így rendelek csomagot, addig te a kezedbe dobozt nem kapsz, amíg a futár vagy postás a kezébe le nem számolja a suskát.

Szóval de, pont úgy vernek át, ahogy akarnak. Rejtett hibás vagy nem 2 perc alatt tesztelhető eszközök előnyben. A sértetlen csomagolásról is tudok beszélni sajnos. Ha valaki nagyon akarja a fekete zsugort is újrahúzza és szalagozza. Ilyen eset is volt. Nem egy.

@Darth Revan: A rendkívül emelt hang mitől tahó? Semmitől. Én is bármikor el tudok bárkit küldeni melegebb éghajlatokra úgy, hogy egyetlen tahó megjegyzés nem jön ki belőlem. Kellemes tónussal és válogatott szavakkal is lehet embereket sírásig kergetni. Ez természetesen akkor jár, ha full hülyének néz valaki, letagadja, hogy beszéltem már vele nem is egyszer és grátiszban még neki áll feljebb, hogy a rakin lévő csempét miért is akarom én 1,5 hónap után már látni a ház előtt :)

Nick-son 2019.07.24. 14:55:06

@Alternatív: nem igazán értem a logikád. Aki lop annak nem mindegy a vevő kifizette, vagy nem? Csak mert ha az áru eltűnik azt előbb-utóbb úgyis keresni fogja valaki, ha a címzett nem akkor a feladó.

Általában szerintem nem nyitják ki a dobozokat fizetés előtt. Mondjuk egy postacsomagot mikor nyitogatnak mielőtt átveszik? Vannak feláras szolgáltatások aminek a keretében ki lehet nyitni, de a standard kiscsomag szállítás 99% -a zárt csomagot kézbesít. Aki reggel felveszi a depóban aztán kiviszi a címre az honnan is tudhatná melyik csomagban minek kellene lennie az eladó-vevő megállapodása alapján. Miből mennyi, milyen minőségben, mennyiségben, kiszerelésben.

A kártyaelfogadás nem játék, annak feltételei vannak aminek nem csak akkor kell megfelelni amikor megkötik a szerződést, hanem folyamatosan. Kártyás fizetésre lehet visszatérítést kérni a vevő számára, ha nem kapod meg, utánvételnél hol van ilyen? Veszel mondjuk egy TV -t, mondjuk ki is bonthatod. Éljen. Be is üzemelitek a futárral? Ellenőrzitek a pixel hibákat, az összes ki és bemenet működését? Attól még kifizeted. Mire mentél az utánvétellel? Arról nem is beszélve, hogy a chargeback a kereskedőnek külön díjköteles és ha rendszeres akkor kivágják a kártyaelfogadásból. Bankszámlára jön a vételár, a számlaadást se lehet kikerülni. Én azt gondolnám a webáruházas kártyás fizetés nem az a terep ami a csalás melegágya, de én még csak 10 éve foglalkozok internetes kereskedelemmel és csak néhány tízezer csomagot adtunk fel, így lehet hülyeségeket írok. Ez idő alatt - bár biztosítva is van minden csomag - de egyetlen egy darab nem sok, de egy se tűnt el.

Terézágyú 2019.07.24. 14:55:19

@Tikakukac:
"A rendkívül emelt hang mitől tahó? Semmitől. Én is bármikor el tudok bárkit küldeni melegebb éghajlatokra úgy, hogy egyetlen tahó megjegyzés nem jön ki belőlem. Kellemes tónussal és válogatott szavakkal is lehet embereket sírásig kergetni."

Én viszont őszinte vagyok, és ha valakit tahónak gondolok, mint pl. most téged, akkor elküldöm az anyjába.

Tikakukac 2019.07.24. 14:58:47

@Terézágyú: Ez nekem is nagy szívfájdalmam, nehezen tudom az érzéseimet leplezni.
Például amikor szöveget értelmezni nem tudó, körülményeket nem ismerő emberek teszik az agyukat és rakják a téteket a semmire, na, akkor én is bátran mondom ki, hogy az illető egy igazi veretes hülye.

ekat 2019.07.24. 15:10:22

Nem igazán tudom elmondani, mióta rendelek mindenfelől a netről. Ahol csak lehet, mindig mindent előre fizetek, mert az a kényelmes, meg persze külföldről eleve csak úgy rendelhetek. (Mikor 1x Kínából rendeltem, akkor azért a webkártyát használtam.) Az átadó futár soha, semmilyen körülmények között nem várja meg, míg kibontom a csomagomat, csak fizetés után ad oda bármit, és rohan tovább.
Ez Európában teljesen normális dolog. Az eladók bíznak a vevőkben, a vevők bíznak az eladókban, mindenki bízik a hitelkártyatársaságokban. :) Németo.-ban élve amúgy kifzetés nélkül megkapsz egy halom dolgot, és egy bizonyos időn belül vagy kifizeted, vagy - ingyen - visszaküldöd.
Ithhonról rendelve egy ebay.de-es és két Amazon.de-s csomagom is eltűnt, a magánszemély is, és az Amazon is újraküldte őket, és a 2.-ak megjöttek. Egy magyar webshop csomagja hiányos volt, nemcsak hogy elküldték, mikor jeleztem a hiányzó tételt, de jóvátevő ajándékot is küldtek.
Mivel Magyarországon élünk, tényleg csak az a lényeg, hogy megbízható helyről kell vásárolni / rendelni, mert itt nincs és nem is lehet általános bizalom.

ekat 2019.07.24. 15:11:25

@ekat: Már persze nekem nem fizetés után, mert fizetve van, csak itt kollégáknál látom, mikor ők fizetnek

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.24. 15:14:23

Nincs meg? Csalás bejelentése... :D Hátha akkor leverik a fuvarozón, aki lenyúlta...

ekat 2019.07.24. 15:17:03

@ekat: Még egy kiegészítés: a német OTTO-áruház pl. sokszor úgy hagyott ott nekem kifizetetlen, megrendelt árut anno, hogy - a háromemeletes társasházban - a kilincsre akasztotta a csomagot. És nem tűnt el. És nem tagadtam le, és kifizettem. Így kellene hogy zajoljanak (van ilyen szó?) a dolgok. Persze lehet, hogy már ott sem ez van, olvastam, hogy pl. az Amazon rendszerével sokan visszaélnek.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.24. 15:17:15

@Nick-son: Én sem értem, miért jó az utánvét, azon kívül, hogy drága, mint állat...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.24. 15:28:24

@ekat: Ilyenek miatt nem szállít csomó cég Magyarországra :S

Reactor 2019.07.24. 15:36:37

@Alternatív: Egyetértek, ezért is nem fizetek előre soha semmit. Majd ha itt a kezemben a csomag, akkor...
Törött, sérült a holmi benne? Esetleg féltéglát kaptam? Semmi gond, nye problemá, a feladó neve és címe ott virít a csomagoláson. Esetleg elmegyek érdeklődni hozzá, hányféle hülyének néz egyszerre, aztán majd Záhonynál megállítja a sorompó.

2019.07.24. 15:41:16

@Tikakukac: na,erre azt találtam ki,hogy sehol nem kapható,ezeréves cicás,kutyás,hercegnős stb. papírba csomagolok.A vevő megkapja a képeket,hogy kell kinéznie.Ha nem olyan,át se vegye küldesse vissza.A kézbesítők,munkások a k. postán (elsődlegesen) qrva mód tudják,mit us lophanak el.A telók doboza,súlya már önmagában árulkodó.De loptak már ki nekem is telefon töltőkábelt,töltőt csomagból (telefont benne hagyták),loptak el telefonokat a postán ami külföldről érkezett,de olyanokat is amiket én adtam el és fel.Jómagam külön kikötöm,hogy a k.m.p (kibaxott magyar posta) küldés csak akkor,ha a vevő vállalja a kockázatot.Én meguntam a velük való balhézást.Az utánvét egyes embereknél meg vicc,ötszás forintos vezetéket,adaptert meg hasonló cuccokat várják el,hogy ingyen pk-val küldjek,utánvéttel (1500-2500 ft...rohadt nagy üzlet)

Tikakukac 2019.07.24. 15:44:57

@Reactor: Nyugodtan mehetsz ilyenkor a címre, valószínűleg még 800 darab céget fogsz találni ugyanazon emeleten. Ott ha bárkit találsz, aki nem a portás, rugdalhatod a sorompóig.

Alternatív 2019.07.24. 16:14:02

@Semmitnemérszakitiltással: Két hét múlva kap a károsult egy nyomozást megszüntető határozatot.
Nem fogják lerohanni a fuvarcég telephelyeit, nem fogják végigelemezni a kamerafelvételeket.

Ezt a fuvarcég majd akkor csinálja meg magának, házon belül, hogyha ki kell fizetniük az utánvét összegét a webshopnak.

Darth Revan 2019.07.24. 16:53:30

@Tikakukac:
"A rendkívül emelt hang mitől tahó? "

komolyan nem erted miert taho viselkedes az ugyfelszolgaltossal orditozni?!

gurigapapa 2019.07.24. 18:34:09

"Az egy dolog, hogy ez nekünk egy egész napos készenlétet kell, hogy jelentsen, hiszen a Praktiker és a fuvarozó társaság még csak egy időintervallumot se ad arra, hogy mikor érkezik."

Pedig ehhez tessék hozzászokni, a házhozszállítás, mint szolgáltatás ára egyre csak emelkedik, vagy azonos áron kevesebb szolgáltatást kap a vevő. Olyan ez, mint a fapados repülés: Kb. tíz éve fillérekből lehetett utazni, aztán egyre több szolgáltatást terheltek a vásárlóra, pl. elsőbbségi beszállás, nagyobb csomag, vagy a helyválasztás. Ez lesz majd a csomagküldésben is: alapáron majd valamikor kiviszi a fuvarozó, átadja a bontatlan csomagot, és már húz is el. Felárért ad pontos időpontot, megvárja, míg a vásárló kibontja, felviszi az emeletre, utánvét lehetősége, ilyesmi. Nagyon felmentek az árak, és a cégek ezt már nem fogják benyelni.

Antalbaba 2019.07.24. 19:07:18

@juhaszvik1: Ha csak azokat a szitukat nézzük, amikor anyuka otthon szoptatja a dedet/kutyát/nagymamát... a futár meg b@szik felvinni a cuccot az X. emeletre, mert már ki van fizetve - muszáj a lánc végét is érdekeltté tenni a kiszállításban:-(

Tikakukac 2019.07.24. 19:15:15

@Darth Revan: Nem, sajnos nem. Ha a tündérke azt játszotta el vele vagy csak fele annyit hozott össze a kontójára, mint velem sikerült legutóbb az egyik fürdőszobai cuccokkal foglalkozó cégé, akkor az üvöltözés nagyon finom volt.
Én már ott tartottam, hogy ülök be kocsiba és leautózok 150km-t csak, hogy személyesen f2f beleordíthassak az arcába és verhessem az asztalt, hátha az mélyebb nyomot hagy benne és emlékszik majd rám.
Akkor talán nem tagadna le telefonbeszélgetéseket, tényeket, nem tudna sunnyogni, elfelejteni visszahívni és megmagyarázni, hogy tulajdonképpen nekem nincs is szükségem a 70 négyzetméter csempére, hiszen úgyis minden bokorban van burkoló és a 1,5 évvel ezelőtt napra pontosan beírt dátumok és szabadságolások igazándiból úgysem jelentenek nekem extra kiadásokat vagy kellemetlenséget :DDD

Mivel nekem az ügyfelezés is volt évekig a feladatköröm, így pontosan tudom, hogyan megy a buli. Elég egyszerű, józan paraszt ész határain belül lehet feszegetni a húrt és vetíteni, ha nagy a szarhömpöly, akkor pedig nem érdemes tovább tolni... mert lesz pár pocsék napod és lesz a cégről egy Homár poszt. Rosszabb esetben per. Na, megéri? Nem hiszem.

ekat 2019.07.24. 19:24:10

@Tikakukac: Nem beszélve arról, hogy az ügyfélszolgálatos, akármennyire kiszervezett is, az adott szituációban a céget képviseli. Bármilyen hangnemben is csak vele lehet tárgyalni, mással nem.....

FDToth 2019.07.24. 23:08:00

Ez az elallas...’altalabn azert veszel online dolgokat mert epp van cmi akcio, stb es kell a termek, elallas nem jatszik ilyen esetben.
Emag: vettem 6 db lampat. Irtak h 3-at tudnak szallitani, tobbire varni kell. Mondtam h akkor reszszallitast kerek. El is fogadtak es azon nyomban a maradek 3 db-t toroltek is! A reszszalitas naluk a ki nem szallitott termek stornozasa.
Persze a maradek 3 db-t megbettem mashol, csak epp azert vettem volna emagon, mert egy tizest lehetett volna sporolni

gergo1000/2 2019.07.25. 09:33:38

@Nick-son:
" illetve csak normálisan kommunikáljon az ügyfélszolgálatosokkal, mert ők csak nyomorult alkalmazottak csekélyke bérért, arról nem tehetnek ha rossz rendszerben dolgoznak."
A fenét nem tehetnek róla. ők tartják fent.

juhaszvik 2019.07.25. 09:40:22

Nem tartom sem jó ötletnek, sem követendő példának azt, hogy valaki ordibáljon és nem odaillő hangnemet üssön meg az ügyfélszolgálatossal (vagy bárkivel), de másrészről adott egy cég, amely részben sóherségből, részben lustaságból úgy alakítja ki a külső kommunikációját (szakképzetlen ügyfélszolgálatosok, korlátozott információk, csúsztatások, hazugságok stb.), hogy az tovább tudja idegelni az arra érzékenyeket.
Aki pedig semmi pénzért hajlandó bevállalni, hogy a (jogosan vagy nem jogosan) dühös ügyfél és a bújkáló vezetőség/cég közé áll, mint referens, az ne lepődjön meg azon, hogy nem mindenki képes megtartani magának a véleményét. De ha a cég korrekt, akkor a legtöbb ügyfél is az lesz (persze mindig vannak és lesznek szélsőséges ellenpéldák).

Darth Revan 2019.07.25. 11:05:42

@Tikakukac:

olyas valakivel orditozni, aki nem vaghat pofan az mar bizony alapbol tahosag. meg ha esetleg rosszul is vegzi a munkajat.
raadasul az esetek 99.99%-ban az ugyfelszolgalatos tehet legkevesbe a a kesedelemrol.

Tikakukac 2019.07.25. 11:45:13

@Darth Revan: Miért ne vághatna pofán? Pont annyira vághat ő engem, mint én őt. Mind a ketten durván viselni fogjuk a következményeket. Más kérdés, hogy ki szolgált erre rá jobban.

Akkor én az esetek 0.01%-át elég sűrűn elkapom.

2019.07.25. 14:21:00

Előre fizetni a lehető legnagyobb lámaság. Nincs semmi előnye, nincs hozzá kedvezmény, és még kockázatot is rejt, lásd épp ezt az esetet. Ha a poszter nem fizet előre, legfeljebb bosszankodik egy sort, és ír egy levelet a praktikernek, hogy elállok, csá hülyék. Most feszülhet hetekig, meg futhat a pénze után.

2019.07.25. 14:27:15

@Alternatív: nemtom hogy jön ide a lopás, szó sincs ilyenről a posztban. A posztbeli esetben az utánvétes fizetés tökéletes védelmet nyújtott volna, hiszen a szarakodós, nem teljesítős webáruházat következmény nélkül lehetett volna elhajtani a francba, így meg emberünk rohangálhat a pénze/terméke után. A csomag kilopását nem akadályozza meg az utánvét, de ez meg eleve azért hülye felvetés, mert webshopok esetében lássuk be, ezreléknyi a konkrétan lopós webshop, nyilván ha a jófogásról rendelsz valamit, az más, de itt webshop a téma, ráadásul nagy cég, itt a lopástól nem kell tartani. Az előre fizetésnek én speciel semmi előnyét nem látom.

Darth Revan 2019.07.25. 14:48:54

@Tikakukac: azert nem vaghat pofan vagy csak vissza, mert a munkahelyevel jatszik.
tehat egy jo tanacs: ne uvoltozz ugyfelszolgalatossal, mert az taho dolog

Darth Revan 2019.07.25. 14:53:05

@Eugene Horse:

az utolagos fizetes a legnagyobb hulyeseg

body_andras 2019.07.25. 14:58:17

@Nick-son: Valószínűleg kedvesen kezdte, és akkor borult ki a bili amikor másodszorra hallotta azt hogy a vonal végén hárítják a felelősséget. És meg is értem a fő mondandóját: mi köze ahhoz, hogy hány alvállalkozón keresztül jut el hozzá az áru? Kifizetett valamit és azért telefonált, mert nem jött meg, ilyenkor a minimum kéne legyen hogy rohanjanak a problémát megoldani - ehelyett azt kapja hogy már nincs az asztalukon tehát le van szarva.
@gurigapapa: Ha a tahóságmentes szállítás is feláras lesz, boldogan befizetem. Tisztelet a kivételnek!

ekat 2019.07.25. 15:02:48

@Darth Revan:
Egy cég ügyfélszolgálata illetve ügyfélszolgálatosa - még ha nem is ott dolgozik - a céget képviseli, pont. Ezért kapja a fizetését. És igen, azt is tartalmazza a fizetése, hogy őt hibáztatják a cég helyett, mivel ő a kapcsolat. És azt is, hogy nem vagdossa pofán az ügyfeleket, akárhogy is beszélnek vele.
Én belátom, hogy szar lehet, de ő vállalta ezt a munkát, abba is hagyhatja, ha mimóza, vagy túl lobbanékony. Ez mind az ő magánügye, normális ember eleve azért beszél normálisan vele, mert MINDENKIVEL normálisan beszélünk. És nem pl. úgy, hogy letahózzuk....

body_andras 2019.07.25. 15:09:37

@juhaszvik1: Tegyük hozzá hogy a rutinosabb ügyfélszolgálatosnak annyira kemény az idegrendszere, hogy akkor se veszíti el a türelmét, ha pl a posztoló a tizedik reumás nyannyer után jelentkezik. "Halló? Praktiker? Nem megy a rádió! Pedig a villanyt már lekapcsoltam kétszer!" És akkor 20 perc intenzív barkóba és kínzással felérő szájbarágás után jön egy dühöngő ordibálni, aki azt se mondja ki a franc és mit akar, mert úgy gondolja, a tegnapi panasza után a telefonpartnere képben van. És ő csak mosolyog és mondja amit illik mondani, bármennyire szívesen küldené el anyjába a klienst.

Sajtkukac 2019.07.25. 15:18:45

A praktiker mindig is drága és sz*r volt, de sajnos elég kevés a barkácsbolt Pesten, egyik sem nevezhető igazán jónak.
Azóta viszont egyáltalán nem szállíttatok semmit sem haza, amióta az 500 méterre lévő Praktikerből 20 ezerért hoztak házhoz kb 120e forintnyi árut. Ki-be pakolással együtt sem lehetett 45 percnél több. Mondtam is, hogy ilyen jó órabérért én is szívesen dolgoznék...

Tikakukac 2019.07.25. 15:30:47

@Darth Revan: Akkor tőlem is egy jó tanács: amikor emberek az ország másik feléből is hajlandóak elmenni oda eléd, mert úgy viselkedsz saját vagy mások utasítására, hogy csak a nyers fizikai való és esetleges kontaktus segít megoldani dolgokat, húzz el onnan a vérbe. Vagy ha magadtól vagy ilyen, vállald be, hogy le fognak csapni.

Zsuzsi25 2019.07.25. 15:38:06

Na ezert nem fizetek elore sehol. Ahol meg igen, (aliexpress, amazon, ebay) ott eddig egyszer nem kaptam meg, es visszafizették. Bár onnan csam ruhát szoktam...

Bombaló 2019.07.25. 16:24:27

@Sajtkukac: Ezért nem érdemes beszólni a szállítónak/boltnak. Jogod van lóháton is elvinni...

Az extra szolgáltatásról.
-Kiszállítás mikor lesz?
-Pénteken.
-Időben?
-8-16 óra között.
-Pontosabban nem lehetne?
-De igen, plusz pénzért (3000).
-S akkor miből lehet választani?
-Délelőtt vagy délután.
-Pff. Az nem segít, pluszpénzért sem. Szombaton is van szállítás?
-Igen.
-Akkor legyen szombat... (alapáron)

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.07.25. 16:46:33

Sok szerencsétlen lúzer
Nem fizetek előre, nem fizetek utánvéttel, miért nem jön percre pontosan a futár stb.
Gondolkodjatok már el rajta
Honnan tudná egy kereskedő hogy a futárja mikor ér oda, és maga a futár sem mert ilyenekkel akad össze akik elöbb összerakatják vele a kutyaólat és azután akarnak fizetni
Noname cégtöl rendeltem valamit a napokban utánvéttel, + 200 forint
A három órás intervallumon belül a futár kb egyharmad időben érkezet, elötte telefonált.
Szoval fillérbaszók vagytok

Helyszíni zsemle 2019.07.25. 17:23:27

@Nick-son: "Veszel mondjuk egy TV -t, mondjuk ki is bonthatod. Éljen. Be is üzemelitek a futárral? Ellenőrzitek a pixel hibákat,"

Nem kell tulzasban esni, nem ellenorzom a pixelhibakat, de azt megnezem, hogy nincs e eltorve az lcd, mert arra semmilyen garancia nem vonatkozik.

Dr.Démonmac1 2019.07.25. 19:36:35

Azonnali elállást, hiszen 14 napon belül van a dolog
és másutt megszerezni azt a 3 terméket.

Dr.Démonmac1 2019.07.25. 19:39:45

@horex: "Honnan tudná egy kereskedő hogy a futárja mikor ér oda,"
A DPD honnan tudja?
Mégis adnak egy időintervallumot, hogy aznap, mondjuk 15:50 -16:50 között ott lesz az áru, előtte meg telefonon felhívnak, hogy várom -e.
Tökéletesen működik (felhozni ugyan nem hozzák fel, de ez a legkevesebb, időre ott van az a lényeg. Erre semelyik futárcég nem képes. /A szállító meg max nemtörődömségből. Remélem mind elveszi majd a munkáját, ha bejönnek a robotszállítók.

btprg 2019.07.25. 22:18:20

@Nick-son:
Szerintem azért jobb (ha nem is kényelmesebb) az utánvételes fizetés, mert akkor az eladó jobban igyekszik, hogy hamar kiküldésre kerüljön a csomag, hiszen addig nincs pénz. Még futár is írt itt a homáron olyat, hogy ha sok a csomag, akkor is először az utánvételeseket viszik ki, és az előre fizetetteket hagyják másnapra ha már nem fér bele aznap.

molyos1 2019.07.25. 22:45:10

@Darth Revan: megint egy barom, aki a megkárosítottat ekézi...

btprg 2019.07.25. 22:48:55

@Zsuzsi25:
Aliexpresszről ruhát? Ennyire megbízhatóak a méretek?

2019.07.25. 23:05:53

@Tikakukac:

Tőle ne várj értelmes és logikus hozzászólást bármihez, mert csak a trollkodás az élete.
Magányosan él egy vagy két macskával, haragszik a világra, mert olyan rút, hogy bottal se piszkálnád meg, az anyja is csúzlival etette, ezért itt éli ki a frusztrációját.
Szóval ne foglalkozz vele!

élhetetlen 2019.07.25. 23:18:37

@Helyszíni zsemle: Ezt a kicsomagolás dolgot nem értem. Nem tudom, hozzád milyen futárok járnak, (azt sem, hogy hozzám milyenek, mert a bolt választja, hogy kivel szerződik), de futár jön, aláírom, hogy átvettem az ép csomagot, és a futár megy. Te azt mondod, kibontod, kiemeled, és ha ráejted az asztal sarkára, és eltörik? Legyen a futáron egy kamera is, hogy bizonyítani tudja, hogy te ejtetted le? Vagy bízzon abban, hogy becsületesen bevallod, hogy te voltál a hunyó? Vagy hogyan működik ez nálad? Vagy csak írtál valamit? Bontás két esetben van. Az egyik a hivatalos, mikor valamit üzembe helyezéssel rendelsz. A másik, ami egy hónapja volt, 45 literes kis hűtő, a Posta hozta ki, a postás ugye rohan, én meg nem tudok sem lehajolni, sem 15 kilót felemelni. Megmutattam az ezrest, rögtön lett pár perce kicsomagolni, és a helyére emelni a hűtőt, közben még azt is elmondta, hogy ennyit, bárkinek ingyen is, de eltette az ezrest. Hát kb. így. Az, hogy a futár megvárja, míg kibontod a normál csomagot, csak városi legenda.

élhetetlen 2019.07.25. 23:36:13

@Dr.Démonmac1: “Tökéletesem működik”. Csak a vicc kategória, nálam nem tökéletes. Reggel hétkor kapok egy e-mailt, hogy mikor jönnek, de akkor én még alszok, mint egy cica. Aztán reggel tízkor csengetnek, mert felhozzák, kimegyek, a hajam, mint egy rosszul száradt felmosó mop, nem látok ki a fejemből, mindegy, túl vagyok rajta. Csak néha elgondolkodok, hogy biztos, hogy hajnalban állítják össze a menetrendet, nem előtte este? Mert az esti értesítést látnám.

Túl sok felhasználó 2019.07.26. 08:43:23

Itt Svájcban ez úgy működik, hogy ha rendelsz valamit házhoz szállítással, akkor onnantól kezdve, hogy az eladó feladta a csomagot postán (vagy akármilyen csomagszállításnál) a cuccot, akkor ő már kiszállt a buliból. Ha nem kaptad meg, akkor neked kell a postával elintézned, az eladót semmi felelősség nem terheli. Figyelembe véve azt is, hogy a svájci posta jobb, mint a magyar, szerintem az otthoni rendszer sokkal vásárlóbarátabb.

Kentetsu 2019.07.26. 08:45:28

@ekat: üvöltözz csak az ügyfélszolgálatossal és pislogjatsz majd, amikor a számára meghatározott eljárás szerint fog kezelni. Mert bizony egy ügyfélszolgálat úgy működik, ahogy a céges eljárás es a jogszabályok meghatározzák. Ha panaszt vagy és üvöltesz, annyit fogsz elérni, hogy nem segít a vonal túloldala a kiskapuk megtalálásában és majd nézhetsz, amikor 30 napokat kell várnod egy válaszra, ill. minden kis apróságőt betartanak, amivel lassul az ügymenet. Legyél kedves és mindent megtesznek neked, amit csak lehet. Érdekes módon, a híresen nehézkes Telekom ügyfélszolgálattal is boldogultam nem egyszer kedvességgel...

2019.07.26. 08:51:47

@élhetetlen: van olyan kiszállítási mód, ahol van kibontás, sőt, ha nem bontod ki, nem fogadnak el reklamációt. Az Edigitalnal például van, és én éltem is vele nem egyszer. Persze nem minden ilyen kiszállítás ilyen, el kell olvasni a feltételeket rendeléskor.

Darth Revan 2019.07.26. 09:35:20

@ekat: csak taho parasztok uvoltoznek az ugyfelszolgalatossal
az, hogy gyartottal hozza egy szep kis elmeletet, nem valtoztat azon a tenyen, hogy tahosag

Darth Revan 2019.07.26. 09:37:44

@Tikakukac:

frusztralt es taho dolog az ugyfelszolgalatosan levezetni az idegesseget.
meg ha nem is tudja megoldani a problemadat, turtoztesd magad es maradj ember

Darth Revan 2019.07.26. 09:39:09

@molyos1: megint egy taho, aki nem tud emberi modon viselkedni

Tikakukac 2019.07.26. 09:47:53

@Darth Revan: Ahogyan írod. Próbálj ember maradni. Próbáld megérteni, hogy a ház egyik fala hiányzik és cölöpökön lóg a tető, a mestereknek pedig 2 évre előre napra pontosan be van osztva az ideje és ha maximum 2 hétre vállaljátok, hogy a depóból elkülditek a már elkészült és raktáron lévő cuccokat, akkor ne 6 hét legyen belőle csakis azért, mert a keletre menő kamionotok még nincs puccra pakolva és rendelés összevárás van. Ha felvetem, hogy az így kiesett bevételt én egymagam kifizetem, csak ne hazudjanak tovább a pofámba akkor tényleg hagyjuk már a kamut, magát a gyártót és a raktárat hívtam fel és kérdeztem le, valóban ott van-e minden. Valóban ott van. Csak ugye velem nem tudnak üzletelni 1:1.
Mikor majd ott állsz nyitott házzal úgy, hogy vödörbe csinálod a kis és nagy dolgod, akkor is ha épp ételmérgezésed volt és szó szerint húzod a csíkot magad után és közben okádsz a csalánosba ezer szúnyog között és ájulsz el, fürdeni pedig lavórban vagy a szomszéd településen nagyszülőknél tudsz, mindezt hetekig...
Maximálisan vállalom a frusztrált, tahó viselkedést. Millió meg egy megoldást felajánlottam, próbáltam kedvesen és szépen. Ha ebben nincs partnerség, akkor nagyon sajnálom, bunkó leszek, tirpák leszek és ha kell, BTK-t is átlépek. Mert bizonyos embertársaim sajnos nem értenek másból.

ekat 2019.07.26. 10:12:57

@Helyszíni zsemle: Tegnap érkezett hozzánk az MPL-lel (amiről sajnos előtte nem tudtam, hogy az a Magyar Posta...) egy LED-tévé, kifejezetten azt mondták, hogy töréskár esetén őket hívjam, üzemképtelenség stb. esetén az eladót. Kicsomagolni egyedül egy 18kilós tévét nőként nemigen tudtam. :)

ekat 2019.07.26. 10:24:01

@Kentetsu:
Én biztos nem, mint írtam, normális ember senkivel nem üvöltözik, és én határozottan annak tartom magam.
Csak alapból nem tetszett Darth izé beírása, amiben letahóparasztozza a posztert (gondolom ez nem tahó parasztság), majd olyanokat ír, amiből az derül ki, hogy gőze sincsen arról, hogy egy cégnél(-nek) dolgozó emberek a céget képviselik. Gondolom ügyfélszolgálatos (volt), és örömmel felveszi bármilyen komolyabb cég ezzel a hozzáállással, miszerint neki a céghez és az ügyeihez köze nincsen, ő egy magánember, aki pofán akarja vagdosni a neki nem tetsző kuncsaftokat.

Darth Revan 2019.07.26. 10:38:49

@Tikakukac: egyszer probald ki, hogy normalis, emberi hangnemben beszelsz veluk. csodat latsz majd

Darth Revan 2019.07.26. 10:41:50

@ekat:

ne haragudj mar meg, de miben menti az ordenere taho paraszt viselkedest az ugyfelszolgaltossal szemben, hogy o a ceget kepviseli?

Darth Revan 2019.07.26. 10:44:29

@Túl sok felhasználó:
ez eleg durva rendszer, hiszen a postat a felado fizeti, o van vele jogviszonyban, nem a vevo.
hogyan mukodik amugy, ha gond van?

Tikakukac 2019.07.26. 10:51:10

@Darth Revan: Próbáld meg egyszer, hogy elolvasod azt, amit más ír neked. Csodát látsz majd te is. Segítek, mert write only módban vagy:

"Millió meg egy megoldást felajánlottam, próbáltam kedvesen és szépen."

Ezt olvastad? Tudsz olvasni? Sikerül már végre megérteni, hogy az ordibálás és anyázás egy nagyon hosszú folyamat része, ami egy olyan kazánból tört elő, amit a cég illetve annak képviselője pakolt folyamatosan púposra fával? Szerinted üvöltözéssel kezdtem? Ó, nem. Legékesebb anyanyelvi szókincsemet felhasználva köszöntem meg mindent és tápoltam magamban a pozitív energiákat, hogy most biztosan sikerülni fog. Azt is megköszöntem, amikor én hívtam őket a beígért visszahívás helyett is.
Úgy 20-30 alkalomig ez tartott is. Onnan meg, nos, mindenkinél van egy határ, ameddig tűri, ha csapkodják a nemi szervét a csalánnal. Én addig bírtam :)

Fekete Krindusz 2019.07.26. 10:52:57

lehet üvölteni az ügyfelessel, de csak magadnak ártasz. Ha az ügyfeles anyja picsája a téma, akkor ne lepődj meg, ha a to-do lista legvégére kerülsz.

Nézzük a posztot, mit történt? Nincs meg az áru. Mit csinál a félkegyelmű főhős? Ordibál, panaszt vetet fel. Egyet nem szabad elfelejteni: mi a panasz közvetlen következménye? A válaszlevél, semmi más. A poszter 2 napjára rá megint panaszt vetet fel és még hangosabban ordít.

Brávó!

Túl sok felhasználó 2019.07.26. 10:57:23

@Darth Revan: Sok tapasztalatom nincs vele, alig rendelek valamit, eddig sose volt gond. Egyik ismerősömnek volt olyan, hogy a posta leszállított egy üres dobozt a Zalandotól, csak átvétel után vette észre, hogy ügyesen kinyitották, majd alig láthatóan visszaragasztották a dobozt. Noha a Zalandonak nem kéne ilyenkor kárt téríteniük, mégis jófejek voltak, és küldték a dolgot még egyszer.

A hivatalos út az lenne, hogy a vevő reklamál a postán, de eleve veszett ügy, ha már átvette a dobozt. Svájcban nagyon sok ilyen logikátlansággal lehet találkozni a mindennapi életben.

Teréz_Pitykéz 2019.07.26. 11:50:46

@Tikakukac: Gondolom erre az időre már rájöttél, hogy holló barátunk egy kretén. Ezen nincs mit szépíteni.. Vele sem érdemes vitatkoznod. Él a kis álomvilágában, ahol minden csodás, ahol ő a legokosabb, és ahol mindig neki van igaza, akkor is ha nem. Van pár ilyen tajgetosz pozitív ismerősöm nekem is..

ekat 2019.07.26. 13:39:18

@Darth Revan: Azt sehogy nem menti, de az ügyfélszolgálatosnak el kell fogadnia azt, hogy a céget képviseli, és elő fog fordulni, hogy őt hibáztatják a cég dolgaiért / termékeiért, és az is, hogy nem udvarias modorban. És ő ebben az esetben egy cég képviselője, nem engedhet meg magának olyan modort, amilyet a bunkó magánember - sajnos - igen.
De hogy konkrétan a poszter bunkó volt-e a megemelt hangnemével, azt nem tudhatjuk. Engem nagyon halkan is bántottak már meg jópárszor. :D

ekat 2019.07.26. 13:46:44

@Túl sok felhasználó: Ó, olyan is van, aki ezt itthon elvárja... a Book Depository. Nem jött meg a - nem nyomkövetetten feladott - könyvem, és azt a választ kaptam, hogy 'keressem a postán'. Mint a Molyon kiderült, ők így csinálják, és a felhasználók ezt úgy tűnt, hogy nem tartják furcsának. Csak én.
MIvel nem volt kedvem se központi, se csepeli postát hívni, hogy "ekat vagyok, nem jött egy könyvem?", meg 6.000 forintért idegeskedni, így megrendeltem a könyvet az Amazon.de-ről, és leírtam magamban a Book Depository-t örökre. Ja meg írtam róla a neten itt-ott véleményt. :)

Darth Revan 2019.07.26. 13:55:12

@ekat: nem kell elfogadnia, hogy utolsó kapcarongyként beszéljenek vele

Ilyenkor jogában áll visszautasítani az ügyfél kiszolgálását.

Sokat elárul egy ember jelleméről az, ahogy bánik a kiszolgáltatott helyzetben lévővel.

Darth Revan 2019.07.26. 13:58:18

@ekat:
A book depositoryról en is lemondtam, pedig nekem nem veszett el könyvem, csak hetekbe tellett amíg kiszállítottak

ekat 2019.07.26. 14:23:35

@Darth Revan: Ezekkel elvileg abszolút egyetértek. De gyakorlatban annak a megítélése, hogy mi a kapcarongyként-kezelés, meg ki van kiszolgáltatott helyzetben, az relatív. Szerintem pl. a tanár-diák, orvos-páciens, felnőtt-gyerek, főnök-beosztott viszony az, amelyikben az egyik kiszolgáltatott helyzetben van, egy ügyfélszolgálatos a telefonálónak nincs azért kiszolgáltatva.
B.D.-t illetően: igen, ezt is írták a Molyon, hogy "ó várj még, még megjöhet egy-két hónap múlva is".... vicc.

MrZed001 2019.07.26. 17:41:58

Nem tudom, ti milyen országban éltek ?!??
De itt bizony az üfsz "általában" (felében/többségében ?? ... tisztelet a kivételnek) egy lusta, csinálni semmit sem akaró, minimálbéres, IQ LITE alkalmazott. Esetleg (fáradt, elnyűtt) egyetemista, tanulás mellett.
Mert aki értelmes, az gyorsan ott is hagyja egy jobban fizető állásért.
Szóval marad a selejt, akitől sikítófrászt kap bármely HR-es, ha épp jelentkezik nála egy tisztességes munkával is járó munkára.

És a legtöbbről az a vicc jut eszembe, hogy:
- Szőke nő szemén fekete monokli ?
- 4x kellett neki elmondani ....

A legrosszabb PR fogás amúgy bármely cégnek. Mert igen, vele tartja a kapcsolatot az ügyfél, ő beszél a cég nevében (zöldségeket) HIVATALOS kommunikációban (hívás felvesz, perelhető ... aztán a cég intézze el saját perben az üfsz-essel).

Így az ügyfél is szépen leírja magában, hogy ez a cég egy sz-r ... és bizony szájhagyomány útján (na meg face) terjednek ezek, amitől a cégnek bizony komoly bevételkiesése származhat.

Összefoglalva: igen, minden beszélgetést kedvesen, nyugodtan kell kezdeni, mintha a szomszéddal (vagy öreg nénivel) beszélne az ember.
Na de aztán ha olyan az illető a túloldalt és kimutatja a foga fehérjét (hazudik, nem hajlandó dolgozni, utánanézni, problémát eszkalálni, visszahívni, intézkedni) ... akkor jöhet a kemény hangnemre váltás.
És ez az esetek 70%-ában meg is oldja a gondot.
A fennmaradó 30%-ban annyira ostoba / annyira lusta a túloldalt ülő, hogy esélytelen. Biorobot. Ha több személy lehet üfsz-ben akkor addig telefonálni, amíg máshoz nem kerülsz. Ha nem, jogilag megalapozottan megfogalmazott írásos panasz tértivevényesen cég címére.
Amúgy is alap a fizetési meghagyáshoz.

ekat 2019.07.26. 18:46:32

@MrZed001: Én részemről pl. soha nem hívok ügyfélszolgálatot. Mit csüngjek ott a vonalon ezer órát.... e-mail, Facebook-oldal, akármi. Mindig válaszolnak, legfeljebb lassa(bba)n. Az OTP pl. még levél-választ is küld olyankor, ha 'túlkérdezem' az ügyfélszolgálatost, (ami nem nehéz,) és elkerül az ügyem a tényleges OTP-hez.

Balfredo Alfredo 2019.07.28. 16:52:30

@Darth Revan: "raadasul az esetek 99.99%-ban az ugyfelszolgalatos tehet legkevesbe a a kesedelemrol."
Ebben teljes mértékig igazad van.
Mindazonáltal az ügyfélszolgálathoz az emberek nem azért mennek, hogy megdícsérjék a cég termékeit vagy szolgáltatásait, hanem azért mert - jobb esetben - valamilyen információt kérnek a céget illetve termékeit illetően vagy - rosszabb esetben - azért, mert a cég terméke vagy szolgáltatása megítélésük szerint nem volt megfelelő. Utóbbi különösen gyakori akkor, ha a cég üzletpolitikájának része (netán alapja) a csúsztatás, az ügyfelek félrevezetése, kifárasztása. Továbbá az ügyfeleket alapban nem érdekli, hogy az ügyfélszolgálatos nem tehet a cég hibájáról, késedelemről stb.
Aki tehát ügyfélszolgálatos munkát vállalt, az tisztában van mindezekkel, és úgy vállalta el. Innen kezdve nem értem az ügyfélszolgálatosokat védő álláspontodat.
Ezzel együtt természetesen nem kell az ügyfélszolgálatosokkal tapló módon beszélni, de van olyan helyzet és az ügyfélszolgálatossal folytatott olyan hosszú, ámde ennek ellenére nem a megoldás irányába mutató beszélgetés, amikor az ügyfél igenis kénytelen felemelni a hangját.

Darth Revan 2019.07.29. 09:07:52

@Balfredo Alfredo:

mit ersz el azzal, ha orditasz? Semmit. Mit ersz el azzal, ha pocskondiazod az ugyfelszolgalatost? Semmit.

Nem fogja megoldani a problemad, csak te is frusztraltabb leszel es az ugyfelszolgalatos is.

Balfredo Alfredo 2019.07.29. 21:12:37

@Darth Revan: Mostmár tudjuk, mi nem oldja meg a problémát.
Várom tehát javaslatodat, mit kell tenni, hogy megoldjam a problémát?

Darth Revan 2019.07.30. 11:17:46

@Balfredo Alfredo:
1) maradj higgadt es targyilagos
2) ismerd a jogaidat
3) ha a ceg nem tudja/akarja megoldani a problemat, akkor fodulj a megfelelo felulvizsgalati szervhez.

Nekem is volt rossz tapasztalatom kulonbozo cegekkel, de sosem az ugyfelszolgalatoson vezettem le a feszultseget

Balfredo Alfredo 2019.08.02. 19:43:07

@Darth Revan: "ha a ceg nem tudja/akarja megoldani a problemat, akkor fodulj a megfelelo felulvizsgalati szervhez."
Leveled április elesején kelt? Mással nem tudom magyarázni. Elvégre pont itt a Homáron tapasztaljuk nap mint nap, hogy a felülvizsgálati szerv nagyjából ugyanúgy nem csinál semmit, mint az ügyfélszolgálat.

Exenn_ 2019.08.29. 11:58:03

Jómagam is egy webshopnál dolgozom, így van némi infóm ezek műkdöéséről. Például, előre fizetés kontra utánvét. Ha kifizeted a terméket előre, akkor az már nem a cég tulajdona, hanem a vevői, de attól még nyilván felelősséggel tartozik érte az eladó és a szállító/fuvarozó is. Mivel ezek a rendelések számtalan kézen mennek át, így sok a sérülés esélye is. Mint minden gazdálkodó szervezet igyekszik elhárítani a nem saját hibájából kialakuló károkat, ezért van az "egymásra mutogatás". Ez valójában a színfalak mögött a fél információkból történő eset rekonsturálás, ami már néha Sehrlock Homes-i képességeket igényel. A jó kereskedő azonban természetesen ilyen esetben a vevővel foglalkozik először, majd utána verik le a egymáson a költésgeket. Legalábbis nálunk így megy. És arról se feledkezzünk meg, hogy leleményes a magyar, így a 14 napos elállást is igen okosan próbálja kihasználni. Vesz egy 5000 Ft-os kerti gépet, aminek a rendeltetése nem több száz m2 lenyírása, mégis megteszi, majd boci szemekkel azt mondja, hogy egy hibás gépet kapott. Mint minden esetben vannak hülye eladók, vannak hülye parnterek, akikhez a vevőnek semmi köze és vannak hülye vevők is. Az internetes kereskedelem azonban sajnos ilyen. És akkor még nem is említettük a termékek jellegét, ami más egy kozmetikumnál, más egy raklap csempénél vagy egy okostelefonnál. Mind-mind más eset és eljárást igénylő termék.
Priorizálni a fizetési mód szerint... lehet, hogy előfordul, de nálunk például már csak a GDPR miatt sincsenek ilyen adatok a komissiózónál, tehát, nem nagyon lehet belelátni egy-egy folyamatnál, hogy mekkora a rendelés összege.

Javaslom, mindenki éljen a fogyasztói törvény adta lehetőségekkel és bízzon benne, hogy egy olyan cégnél vásárol, ahol az első a vevő és annak elégedettsége, még ha hiba is lépett fel. Mert ahogy írtam a jó kereskedő először a vevő "lelkét" ápolja - már ha jogos - és utána rugózik a háttérben a mocskos anyagiakon.
süti beállítások módosítása