Tékozló Homár

Kedves ügyfelünk, imádjuk Önt, de megszívta!

2019.09.20. 10:34 | Homár Hilda | 38 komment

unnamed.jpg

Aki már egyszer az életben járkált idegesen körbe-körbe valahol égnek bökött mobillal azért, hogy végre megfelelő térerőhöz vagy adatforgalomhoz jusson, az biztosan mélyen együtt fog érezni Györggyel. Szegény, egy megbízható szolgáltatás szeretett volna kapni, de helyette egy összetett, hálózatok közti rendszeres váltogatáson alapuló szisztéma boldogtalan tulajdonosává vált minimum 2 évre. 

Kedves ügyfelünk, imádjuk Önt, de Ön megszívta!

avagy (nem) mese a legudvariasabb és leginkompetensebb vevőszolgálatról (Telenor) 

Képzeljenek el egy méregdrága (üzleti) telefon+internet szolgáltatást, melyet a következőképpen kell (a szolgáltató szerint rendeltetésszerűen!) használni:
- A lakásunkban/irodánkban (itt tartózkodok 80%-ban) 2G hálózaton(!) kell működtetni. Csak így lehet telefonálni. (Pocsék minőségben, de legalább lehet.) Miközben a cég egyébként épp az 5G bevezetésével dicsekszik…
- Apró probléma, hogy ekkor a net nem működik, ehhez át kell állítani a telefont 4G-re. Ha közben telefonál valaki, az pech.
- Ha kilépek az ajtón, akkor is át kell állítani a telefont 4G-re, mert odakint, a normális világban a 2G-n sem telefonálni, sem netezni nem lehet.
- Amikor hazaérek, akkor első dolgom kellene legyen, hogy visszaállítom a készüléket 2G-re, különben jó eséllyel nem leszek elérhető. Vagy jön egy SMS a nem fogadott hívásról, vagy nagy hallózás, amikor felveszem.
Elég bizarr, nem?

Sajnos erre a helyzetre csak az üzletkötés után derült fény. (Megjegyzem, nem én kerestem meg a céget, elég agresszív direkt marketinggel ők „támadtak le” engem.) Először kártyahibára gyanakodott az üzletkötő, de aztán a kártyacsere sem segített. Műszaki ember lévén el tudom fogadni, hogy egy hálózat lefedettsége nem lehet 100%-os egy országban, de az ugye elég zavaró, ha éppen a számomra fő felhasználási területen történik meg ez. Sebaj - gondoltam naivan -, majd csak találunk rá valamilyen megoldást. Hát innen indult tragikomikusnak nevezhető végtelen levelezésünk-telefonálásunk a Telenor (mert róluk van szó, ha még nem derült volna ki) ügyfélszolgálatával.

Először megállapították, hogy

„az Ön lakóhelyén a 4G szolgáltatás valóban problémákba ütközhet, de a 2G szolgáltatás minősége teljesen megfelelő.”

Első kérdés: ha ezt tudták az üzletkötés időszakában is, akkor miért kötöttek szerződést normális 4G szolgáltatást ígérve? A szerződést a kérdéses helyen az irodánkban írtuk alá. 

A sajnálkozó üzletkötő elmondta, hogy korábban (gondolom még a tulajdonosváltás előtt) ilyen esetben adtak jelerősítőt a probléma orvoslására, de mivel a beszállító összeveszett a Telenorral, így ez már nem lehetséges.

Mikor jeleztem (bő egy hónappal vagyunk a szerződéskötés után!), hogy ez a 10 évvel ezelőtt is vállalhatatlan minőség nekem nem megfelelő, és mivel éppen az én fő tartózkodási helyemen nem tudnak érdemben szolgáltatni, köszönjünk el egymástól, tájékoztattak, hogy mivel ez vis major, ezért  szerződésbontásra csak a fix 100 000 Ft-os(!)  kötbér megfizetése mellett van mód.

Vállalom a hibámat, nem olvastam el töviről hegyire jó hosszú szerződési feltételeket, beértem azzal, hogy a kérdéseimet az üzletkötőnek tettem fel. (Emberek, óriási hiba! Valahogy kimaradt a tájékoztatásból a 30 napos elállási jog, ezt tudva biztosan nem fecsérelem az időt holmi kártyacserékkel. De elmaradt a figyelemfelhívás arra is, hogy a Telenornál egészen különleges hűségidős szerződés van: ha valaki akár 30 nap után mondaná fel a szerződést (azaz kvázi még szinte semmilyen hűségidős kedvezményt nem vett igénybe), akkor is 100 000 Ft-ot kellene fizetnie. Mindezt 2 évre(!) elkötelezetten.)

Leveleztünk, telefonáltunk (roppant udvarias hangnemben, az intézési időket betartva!), jártam személyesen is Telenor ponton. Személyesen mindenki megértéséről biztosított, de aztán az a fránya személytelen netes ügyfélszolgálat (mert jól kitalált módon csak így lehet kommunikálni a céggel!) csak ragaszkodott ahhoz, hogy részükről minden rendben van.

A hab a tortán aztán végül az volt, amikor az üzletkötő pár hónappal később felhívott, hogy újra van jelerősítő, kérvényezzek egyet. Megtettem, és örömmel tájékoztattak, hogy ez valóban lehetséges: minő véletlen, kb. 100 000 Ft-os összköltséggel máris enyém lehet!

Update: időnként most már a 2G hálózaton sem lehet rendesen telefonálni. Azt talán nem kell mondani, hogy egy üzleti telefon esetében a megszakadó vonalak, a folyamatos hallózások üzleti szempontból sem túl bizalomgerjesztők. Ja, azt még nem írtam, hogy mindezt havi 11 000 Ft-os előfizetési díjért, a Telenor második legdrágább szolgáltatási csomagjáért. (Egy komoly adatforgalom emeli meg a díjat – ez azonban éppen idehaza kihasználhatatlan.)

A történetet nem elsősorban panaszként, hanem mások okulására írtam meg:
- Igenis olvassa el mindenki a mégoly hosszú szolgáltatói szerződését – még a szolgáltató-váltás előtt!
- Tessék ragaszkodni ahhoz, hogy a cég bizonyítsa valamilyen módon, a szolgáltatás megfelelő módon működik a nekünk fontos területeken! (Első pillantásra triviálisnak tűnik, de nem az!)
- Különösen legyünk óvatosak, amikor telefonos direkt marketinggel akarnak rávenni bennünket bármilyen szolgáltató-váltásra!
- Ne essünk hanyatt az udvarias vevőszolgálatoktól. A lényeg, hogy miként állnak a problémánk megoldásához!
- A fenti jótanácsok fokozottan igazak a Telenor esetében!

György
Gödöllő

UPDATE okt.1.

A posztot elküldtük a Telenornak, ahol kivizsgálták az ügyet, és ezt a választ küldték:

Kedves Hilda,

Ezúton is köszönjük, hogy lehetőséget kaptunk a válaszadásra.

Cikkük nyomán illetékes kollégáink alaposan megvizsgálták az esetet, és a segítségeteknek köszönhetően felvettük a kapcsolatot az ügyféllel, majd rövid időn belül sikerült hatékony megoldást találnunk a problémájára. Köszönjük szépen a folyamatban nyújtott segítségeteket.

Üdv,

Telenor ügyfélszolgálat

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2019.09.20. 10:42:06

Hűségidő.

Evvan. Én eleve elküldöm a zannyába azt, aki nekem belekeveri a szövegébe a hűségidő szót. Bármennyire is olcsóbb (lenne) esetleg egy szolgáltatás.

Alternatív 2019.09.20. 10:45:22

Majd nemsokára ez lesz a hivatalos állami szolgáltató. Majd akkor lesz minden!

Baluci 2019.09.20. 11:00:10

Milyen kötbér, amikor ŐK NEM SZOLGÁLTATJÁK azt amit vállaltak???... Én simán elküldeném a kurva anyujukba az egész bagázst és nem fizetnék egy fillért se! Menjenek bíróságra!

ptspts 2019.09.20. 11:32:28

Jól értem, hogy az épületen kívül 4G van, az épületen belül csak 2G? Mit kéne ahhoz tennie a Telenornak, hogy pontosan, előre tudja erről tájékoztatni a lennedő ügyfeleit? Az ország összes épületének belsejéről naprakész információval kéne rendelkeznie?

A posztoló a szerződéskötés előtt pontosan megmutatta az üzletkötőnek a térképen azokat az épületeket, ahol 4G-re volt szüksége, vagy kért lefedettségi térképet?

Ha úgy történt, hogy a posztoló megnézte a Telenor legfrissebb lefedettségi térképén, hogy van a munkahelyén és a lakhelyén is (az épületekben is) van 4G, és aztán még sincs, és ezután a Telenor nem engedi ingyen felmondani a szerződést, akkor a Telenor valóban nem ügyfélbarát.

Terézágyú 2019.09.20. 11:35:40

@ptspts:
"Jól értem, hogy az épületen kívül 4G van, az épületen belül csak 2G? Mit kéne ahhoz tennie a Telenornak, hogy pontosan, előre tudja erről tájékoztatni a lennedő ügyfeleit? Az ország összes épületének belsejéről naprakész információval kéne rendelkeznie?"

És: technikailag mi az oka annak, hogy ajtón kivül 4g, ajtón belül 2g??? Különleges/régi építésű ház?

Dezsike 2019.09.20. 11:37:19

Épületen belül egyik szolgáltató sem garantál, mivel ezer dolog árnyékolhat. Két helyet is ismerek Budapesten ahol a Telekom térerő zéró, csak segélyhívás lehetséges. Nem panaszkodok, ez van.

Fausto(tm) 2019.09.20. 13:33:38

@Baluci: Jó hülye tanácsot adsz. Inkább ne írtál volna

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.09.20. 13:37:11

@Terézágyú: azt lehet elfelejtette említeni a panaszos, hogy egy 100 éves épület korábban bunkerként használt szuterén helyiségéről van szó, ami atomtámadás ellen is véd. És lehet van 5 centi alufólia szigetelés is körben.

juhaszvik 2019.09.20. 13:45:08

komolyan ki kellene találni ezeket a posztolókat:

" elég agresszív direkt marketinggel ők támadtak le engem" - esélye sem volt a posztolónak. Ha ennyire agresszívek, akkor nem lehet nemet mondani (ja de)

"Műszaki ember lévén el tudom fogadni" - ehhez hozzáfűzni se lehet mit :)

"...a Telenor (mert róluk van szó, ha még nem derült volna ki) ügyfélszolgálatával" - de kiderült, mivel korábban már írta

Illetve nem értem a leírást:
"- Apró probléma, hogy ekkor a net nem működik, ehhez át kell állítani a telefont 4G-re. Ha közben telefonál valaki, az pech.
- Ha kilépek az ajtón, akkor is át kell állítani a telefont 4G-re, mert odakint, a normális világban a 2G-n sem telefonálni, sem netezni nem lehet."

1. tényleg manuálisan kell állítani?
2. tényleg csak a lakásban működik a 2G, a kinti világban nem?
3. netezni lehet a lakásban 4G-vel, csak telefonálni nem?

Nem értem én ezt, de műszaki ember sem vagyok (mármint olyan, mint a posztoló, biztos nem)

slin 2019.09.20. 14:37:21

rakasson be egy mikrocellat a telenyomorral es kesz...

Lószerafin 2019.09.20. 15:45:36

Dupla SIM kartya - mas neven multi SIM - lehet a megoldas. Egy mobil fixen 2G-n elso kartyaval es masodik mobil marad fixen 4G-n. 10k-t kap a posztolo egy extra mobilt, amivel megoldotta a problemat. Aztan ha lejart a hosegido mehet mashova.

renitencs 2019.09.20. 15:49:50

Áldom a maradék keves eszemet, hogy nem dőltem be "Egy másik digitális szolgáltatónak". és nem cseréltem le az amúgy szerény igéneimnek tökéletesen eleget tevő 3G-s készülékemet csak azért, hogy őnáluk hasonló módon ingázhassak a 2G és a 4G között. (az igazsághoz hozzátartozik, hogy régóta 4G-s készüléket használó kedves kis pesti ismerőröm kiváló hangminőséggl tud velem vonalason beszélni ott, ahol a nagy digitális cég mobilhálózata éppen hajlandó működni, és nem halljuk egymást ott, ahol hivatalosan automatikusan 2G-re váltana a mi szakértésünk nélkül is...

chili wili 2019.09.20. 16:14:08

Most 2 évig szív egy használhatatlan szolgáltatással, ezalatt kifizet 264000 forintot, ahelyett, hogy 100000 forint tanulópénz fejében ott hagyná őket a piklibe. Miért?

mojoking77 2019.09.20. 16:23:17

Jajjj.... Hat eloszor is. Telenor/PPF felejtos, de ezt mar sokszor elmondtak elottem masok is. A lefedettseg a masik 3 szolgaltatonal sem tokeletes, gondolom a posztolo sem a belvaros kozepen lakik, s barmennyire is szeretnem fikazni a ZTE-t, a hegyes dombos, ritkabban lakott videken a nem tegnap kezdett gyartok/szolgaltatok sem mukodnek tokeletesen. DE, es itt mar a Telenor/ZTE a hunyo, a masik ket operator mar egy ideje bevezette a VoLTE-t, amin nem kell "lemenni" az amugy teljesen dilettans modon fikazott GSM-re, a telefonon be lehet allitani a preffered networkoket. A hazon belul meg ha annyira fontos ember lenne, mar reg hasznalna WiFi-t, aminek a sebessege jobb mint az LTE, igy semmi hatranya nem kellene hogy legyen....Az 5G-t a Telenor egy szoval sem emlitette, abbol a jatekbol egyelore kimaradnak, de az lesz az amugy, amibol a sok egyszeri megmondokapitany amugy sem fog semmit sem erzekelni, legalabbis a kozeljovoben biztos nem.

A nickben nem engedélyezett karakter található 2019.09.20. 17:08:59

Ezért van a Telenortól olcsó mobilnetem. Arra jók, de minden másra Telekom. drágább, de jobb, én itthon még nem nagyon tapasztaltam olyat, hogy a T-vel nullás lenne a térerőm.

FDToth 2019.09.20. 17:44:59

Ha a szolgaltatas nem megfelelo es ez bizonyithato akkor kb semmi a szerzides. Telekom, 300-as net bekotetett, persze muszakilag nem neznek utana elotte. Nem megy csak 5-tel max a letoltes. Van net (ez olyan mint h van 2g), se azart sem er uh szerzodes felbont, esdig kiszamlazott osszeg vissza, marad a mobilnet

rpMaus 2019.09.20. 18:01:21

Még jó, hogy a posztot toló egy műszaki szakember, különben még azt hinném, véletlenül keveri össze a (z) xG és a GSM fogalmakat. Szerintem ugyanúgy szar ugyanis maga a telefonkészülék is (fogadok, hogy hüjevej' és én ezt sokkal korábban ás más miatt állítom, mint az a trámpli), de ettől még az elektronikus hírközlési anyagi jog (Eht.) és az elektronikus hírközlési előfizetői szerződésekre és azok teljesítésére vonatkozó jogi (Eszr) és ászf-kikötések, valamint a minőségi kötelezettségek (Emr.) alapján, hiszen, hogy a Telenor Zrt.-nek nincs igaza.

De tök mindegy a műszaki rizsa. Mert és azonban ahelyett, hogy a döntéshozatalra ALKALMATLAN személyekkel (*) cseverészik, kell írnia egy kérelmet (**) [itt igen, mert hatóság] az NMHH hírközlés-felügyeleti szakosztályának', amelyben felírja, hogy kötött egy előfizetői szerződést, amelyben az árazásra és az EESZ-re (egyedi előfizetői szerződés) is kiterjedően a 4G szolgáltatás-nyújtást a Telenor M.o. Zrt. magára kötelezően vállalta, de a szolgáltatás nyújtását a rendelkezésére álló 30 napon (***) belül nem kezdte meg, azaz nem minden szolgáltatást nyújtja, a kötbért nem ismerte el és nem fizette meg a Szolgáltató, így kéri a felügyeleti egyedi eljárást. Na most erről pedig értesíteni kell a Telenort elsősorban egy e-mail-ben (érdemes a céges ügyfélkapu/cégkapu hozzáféréssel avdh-s e-hiteles pdf-ként megküldeni!) és/vagy faxon és/vagy postai úton (ajánlott + tv), és láss csodát, maguktól fognak eltáncolni a szerződéstől, még ha nem is ismerik be, és "csak" méltányosságként, de elmenekülhettél. Vagy adják ingyen az "erősítőt", és addig is a kezdőnaptól a havidíj egy napra eső négyszerese vagy nyolcszorosa (utóbbi az ún. feles) összegű kötbért naponta.

Ha tudok segíteni (díjmentesen), akkor e-mail-ben tessen keresni (bárki).

Szeretettel:
'a' robi

Maus Róbert Péter
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

(*) jellemzően még az ún. személyes ügyfélszolgálati pontok sem feltétlenül jelentik, hogy ott valóban a Telenor alkalmazottja ül, legfeljebb alvállalkozói képviseletről van szó (sok esetben), ahol maga az érdekeltségi rendszer, és maga az adatközlésbeli háttér nem az előfizető (fogyasztó) védelmét szolgálja, kompetens döntéshozatal kizárólag a Telenor (központi, Budaörs) ügyfélszolgálati igazgatói szintjén, ill. általa delegálva egyebek között az ún. "egyedi igénykezelési csoport" szintjén lehetséges - fogalmilag is eleve-, és ehhez képest egy nem is kisebb szintet lép meg az ügy, ha az már a hatósági útra kerül (külön, magasabb elvárásokkal alkalmazott jogi és szakmai csapat)

(**) nem "kérvényt", azonos polgári jogi státusú felek között a kérelem (kérvény sem!) nem értelmezhető, a kérelem kifejezés nem feleltethető meg az igény vagy kérés kifejezésekkel (vö. az angol request[ing] szabatos magyarra fordításával: az igényes magyar IT/infokom./elektronikai szakirodalomban erőforrás-igény és nem erőforrás-kérelem etc.); a másik amit szoktam ilyenkor írni, hogy nem tud mutatni egyetlen hazai (köz)szolgáltató sem olyan írásbeli példát, ahol ők kérelmetek volna egy fogyasztótól (előfizetőtől)

(***) ez a posztot író újabb fejetlenkedése, az elállásra nem 30 napja van (az amúgy is elsősorban a távollévők között kötött szerződésekre áll fenn, ezt meg ott, nála írták alá...), épp fordítva, ennyi ideje van legfeljebb a szolgáltatás megkezdésére a szolgáltatónak, amely után elállhat (jogilag szabatosan ez egy rendkívüli felmondás) az előfizető, ill. ilyenkor maga szolgáltató "műszak okra hivatkozva" felmondhatja rendes felmondással 60 napra a szerződést, de így is a 31. naptól a havidíj egy napra eső összege nyolcszorosa a kötbér naponta (ha részleges a szolgáltat-nyújtás, mint itt, akkor ennek fele), amely a felmondási időre (is) jár.

rpMaus 2019.09.20. 18:08:48

@chili wili: ettől a - már bocsánat, de - primitív, butaparaszt' mentalitástól tart itt ez az ország . . . Figyelj, Honfitárs, ha ennyire gazdag vagy, támogasd, kérlek, a tele-maus-ot (engem) itt (lásd link), 1500 forinttal vagy többel (havi alig 52 ezerből élek, és ingyen segítek, mindenkinek), hogy továbbra is, helyetted is, ellássam a jogállamiság apró kis, garanciális' csavarjaként a felépítmény legalsó szintjén vállalt feladataim, köszönöm: paypal.me/pools/campaign/112042343700778824

Szeretettel:

Maus Róbert Péter
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

Dr. Panasz Muki 2019.09.20. 19:53:14

@rpMaus: klassz, örülök, hogy vannak ilyen emberek, mint Te!
Mindenki nevében köszönöm a felvilágosítást!

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.09.20. 20:23:04

En nem tudok semmit a Telenorfol, de ezt a nem kommentelheto kibaszottvAppleblogot kikellene baszni a picsaba azzal a mogyorosicsabaval egyutt. Mifele letjogosultsaga van egy atlagos tularazott borzalmasan kinezo telefonnak a folapon?

Mennyire ostoba Csoringer prolinak kell lenni ahhoz, hogy 2019-ben meg mindig iPhonerol posztoljon valaki.. Mogyoros csaba.
Egy rakas szar, nezd Mar meg a designt ember!! Egy Ronda asszimetrikus formedveny. Lattad-e a Huawei Mate 30 Pro formatervezeset?? Es meg mindig az Apple szekeret tolod? te tehetsegtelen pojaca

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.09.20. 20:28:21

Kinaban allami szolgaltato.. Korlatlan 4G adatforgalom 50Mbit/sec a telefonon 80 yuan per ho, azaz 3200 Ft. Nem tudom mennyi telefonalas perc, mert senki nem telefonal vagy SMS-ezik evek ota.. Minden I a WeChatet hasznalja hivasra, uzenetre, meg minden masra.. Mobil internet muszaly, mert a telefonal fizet mindenki mindehol meg a metrora is azzal szall fel.. Telenor lol. China Mobil, Unicom.. Tanulbi kellene tiluk, hajra Magyarorszag

a fekete krindusz 2019.09.20. 20:40:15

@rpMaus: a Jóisten mentsen meg mindenkit tőled, maradjunk annyiban.

rpMaus 2019.09.20. 21:33:19

@a fekete krindusz: "a Jóisten mentsen meg mindenkit tőled, maradjunk annyiban."

Hej, hát maradjatok! Mármint Te, a Gyula és az Ottó, így hárman, gondolom :-)

Nű, arctalan, modortalan, szemtelen, névtelen is, még az ügy érdemében sem ír, csak személyeskedik - mármint ténmagad.

De tudod mit: hát mentsen! Nnna! Címem láthatod, gyere oszt lőjél le (hozzád méltón: lesből'e!), tiéd a lakás (nem vicc!)

Én tehát pedig ennyiben maradok. Egyebekben pedig olvass figyelmesebben, szerintem.

Köszöntem! Egy élmény volt!

sóhegy049 2019.09.20. 23:44:08

NMHH-nál panaszkodj egyet, azért vannak...
Sajnos átbasztak...

sóhegy049 2019.09.20. 23:46:57

@mojoking77: "Az 5G-t a Telenor egy szoval sem emlitette"
De legalább lenyúlta egy kis hátszéllel a Digi elől.

sóhegy049 2019.09.20. 23:52:20

@Chaoyang: China Telecomnál korlátlan a beszélgetés is! Már 3 éve minden az volt, az 50Mb az nem áll meg, de 30 alatt soha nem volt, tehát fényévekre vagyunk és g*ci drága.

Gour 2019.09.21. 04:14:49

Ehhez a sztorihoz nem kell Telenor ügyfélnek lenni, velem a Telekomnál a-tól z-ig eljátszották, 15db céges kártya és frekventált helyen lévő budapesti irodával. Az ablakomból latni az adótornyot de amint esett 3 csepp eső szétesett a hálózat, a mérnökök pedig heti váltásban jöttek tanácstalankodni.

mojoking77 2019.09.21. 08:31:08

@sóhegy049: Eros tevedes, jobban mondva hozza nem ertes. A Telenor a 4G-s frekvenciaarveresrol zaratta ki a DIGI-t, es hozta, kozel biztos, tragikus helyzetbe. Az 5G 3.5-es LB savjaban is van meg hely, es a mid-band/high-band-en kozel kifogyhatatlan mennyisegu, viszont ha a jelenlegi 4.9 MHz-hez nem tud szerezni meg legalabb ketszer ennyit a 700/1800/2100/2600-as savban, ahol tud LTE-t szolgaltatni, akkor egy even belul ki is vonulhatnak innen (sajnos). A legnagyobb baj ez ugyben, hogy ugy tunik a fellebbezesnek nincs halaszto ereje, igy meg ha meg is nyerik, addig a tobbiek felvasaroljak az osszeset....

jatagán9 2019.09.21. 08:47:34

@rpMaus: Pontosan. De a fenti kolléga sem nagyon alkalmas vállalkozónak, ha egy perc alatt nem jön rá, hogy megnézesse a jogi hátteret, és lépjen.

kvp 2019.09.21. 08:48:47

Telenort (anno meg Pannon gsm) hasznalok. Megesik, hogy rosszabb a terero, de egy normalis telefon kepes automatiksuan valtani 4G, 3G, 2.5G (edge) es 2G kozott. Nekem is szokott, neha beszelgetes vagy nethasznalat kozben ugralni a fentiek kozott. A 2.5G-s edge kapcsolat mindenhol mukodik ahol van 2G lefedettseg, csak lassu. Sima 2G-s vonalkapcsolt modot mar tenyleg nem hasznal a telenor, pedig regen ment akar 9600 baud-al is. (0.9375 KB/sec) Viszont az, hogy egy telefon nem kepes automatikusan, a netkapcsolat vagy a beszelgetes leszakadasa nelkul valtani 4G es 2G kozott azt jelenti, hogy valami elbaltazott kinai vacak, esetleg meg aktiv dualsim-mel sulyosbitva. Ertelmes ember nem kapcsolgat, hasznalja, a normalis telefon meg megoldja a tobbit.

Jelen hibara egyebkent egy sajat jelerosito beszerzese is megoldast jelentene, ez egy kulso antennas, belteri egyseges atjatszo amit nem csak a mobilszolgaltatotol lehet venni, hanem barhonnan. Csak kell egy kis szakertelem a beallitasahoz, ami viszont tenyleg problemas. Foleg annak fuggvenyeben, hogy (sim)kartyacseret csinaltak, ami egy sima kiskapacitasu flash-es adattarolo, tehat az vagy olvashato es akkor mukodik vagy nem es akkor mar a pin kod elso beirasa sem megy. A hivasok minoseget semmilyen mertekben nem befolyasolja, mivel (a regi fajta telefonkonyv es oda mentett sms-ek mellett) csak a felhasznaloi azonosito szam es a halozat azonositoja van rajta, amit a pin es a puk kodok vedenek. Kis soros memoria, mint egy pendrive.

A fentiek fenyeben en elso korben telefoncseret javasolnek, egy jobb antennaval es mukodo 4G-3G-2G automatikus atkapcsolassal rendelkezo keszulekre. (vagy ha nincs ra keret, akkor kolcson kerni egyet ismerostol a teszt erejere) Ha azzal is csak 2G vagy 2.5G van es az keves vagy instabil, akkor el lehet gondolkozni erositon, masik szolgaltaton vagy hasonlon. Meglepo, hogy valaki uzleti szolgaltatasra fizet elo ugy, hogy egy sima feltoltos kartyaval es sajat keszulekkel nem nezte meg az otthoni tererot elotte.

ps: Erdemes lenne megnezni az ablakok kornyeken, ha ott van terero, akkor az epulet a hibas, ha ott sem akkor viszont az ajto elott sem lesz terero. A 4G-2G automatikus valtasnak persze akkor is mennie kell. (kiveve ha meg stabil 2G terero sincs a lakas jelentos reszen, ekkor szokott a hang szaggatni, jellemzoen pincekben vagy szuk volgyekben turazas kozben)

Szilárd_ 2019.09.21. 08:58:58

Szia,

Nálam pont ugyanez volt a helyzet Kistarcsán. A probléma abból adódik, hogy távolabb van egy 4G átjátszó, a közelben viszont csak 2G van. A telefonon ha az automatikus LTE/3G/2G hálózatválasztás van beállítva, akkor a távoli 4G átjátszóra próbál csatlakozni, figyelmen kívül hagyja a közeli 2G hálózatot. Nálunk is ugyanúgy ledobált a hálózatról, sorra kaptuk az értesítő sms-eket a nemfogadott hívásokról. Ezt a problémát jeleztem a Telenornak, és ők is azt tanácsolták, hogy amíg otthon vagyunk, mindig állítsuk át 2G hálózatválasztásra a telefont, akkor működni fog. Így működött is, de ez elég macerás procedúra.

Ezt jeleztem az ügyfélszolgálaton, és egy nagyon hosszú könyörgés árán sikerült 30 ezer Ft-ért biztosítani egy Alcatel femtocella nevű eszközt (ezt nevezed te jelerősítőnek) az otthonunkba. Így már tökéletesen működik minden. Nekem is ajánlották a 100e Ft-os femtocellát is, de csak annyi a különbség, hogy a 30e-esre egyidőben 5 készülék, a 100e-esre pedig egyszerre 20 készülék csatlakozhat.

Egyébként 21 éve vagyunk náluk ügyfelek (korábban Pannon).

Szilárd_ 2019.09.21. 09:11:07

@kvp: A probléma a 4G-3G-2G automatikus átváltással van bizonyos esetekben. A telefon úgy érzékeli, hogy van 4G hálózat, így arra lép fel, csak éppen a távolság miatt már elég szar a minősége (0 és 1 vonalka között ugrál a kijelzőn). Pont egy 4G-2G határ között lakunk, ha az automatikus hálózatválasztás van bekapcsolva, mindig a 4G-re próbál fellépni. Ezért mondta a telenor, hogy kapcsoljuk ki az automatikus átváltást, és tegyük fixen 2G-re a telefont, mert ekkor meg sem próbálkozik a 4G-vel, hanem egyből felkapcsolódik a közeli 2G-s adótoronyra. Egyébként nem gagyi készülékekkel próbálkoztunk. Samsung Galaxy S8, Note8, S10+ és Note10+ esetén is ugyanezt csinálta.

SZIGMA 2019.09.21. 11:21:07

Hölgyeim és Uraim!

Szolgálati közlemény!

A szolgáltatóváltás/számhordozás sokszor járhat kellemetlen meglepetésekkel.
Ha a meglévő szolgáltatásunk stabil,de drága, akkor célszerűbb csomagot váltani.
Ha a meglévő szolgáltatásunk sz@r (és drága), akkor körül kell nézni a többieknél.

Ennek megfelelő módjai lehetnek:
- a főbb felhasználási helyeken (otthon, munkahely) megnézni, hogy a többi szolgáltató hogyan teljesít. A munkahelyen pár dolgozónak biztosan van privát száma, ami másik szolgáltatónál van, őket megkérdezni, otthon pedig a barátok, rokonok, szomszédok tudnak ebben segíteni. Eddig az ingyenes megoldás.
- Fizetős megoldás: venni egy feltöltős kártyát a kiszemelt szolgáltatótól és vagy külön telefonban vagy a kétkártyásban a másikkal együtt azzal menni mindenhová.

- az agresszív marketing elleni védekezés hatékony eszköze a hívásmegszakítás gomb, csak mondom...
- az agresszív üzletkötő telefonján megnézhetted volna a térerőt és még a netet is tesztelhetted volna, szerződéskötés előtt még többnyire készségesek

Emlékszem a 2G-3G váltásra, mobilszervizesként éltem meg. Napi 6-8 ember jött, hogy nem jó a térerő, szakadozik, rossz a telefon, javítsuk meg. A hálózat sem volt még jó, a telefonok sem voltak igazán jók erre. A megoldás a 2G-re kapcsolás volt minden esetben, az legalább stabilan működött. Megértették? Lóf@aszt!
- Csináljátok meg, nem azért vettem 3G-s telefont, hogy 2G-n használjam!
- Mire szeretnéd használni 3G-n?
-Hát telefonálni!
-De látod, hogy 3G-n nem jó a térerő és szakadozik, azért kell 2G-n használnod.
- Nem érdekel, csináld meg!
- De ez hálózati hiba.
- Ők azt mondták, hogy jó a hálózat, a telefon nem jó.
- A telefonod tökéletesen működik 2G-n és 3G-n is ,ha leülsz egy adótorony tövébe.
- Nem érdekel, a XXX-nél azt mondták, hogy náluk minden jó. Akkor frissítsd a szoftvert!
- Frissíthetem, xxxx Ft, de attól nem lesz jó.
- Akkor nem fizetek érte, ha nem lesz jó, nehogymá!!!
- Akkor nem frissítem.
......................és messze még a vége ennek a Monty Python-os beszélgetésnek..................

- Politikusnak, marketingesnek, üzletkötőnek, jogásznak, hittérítőnek akkor higgy, ha ló legel a sírján!

(a komment nyomokban túlzásokat és szarkazmust tartalmazhat!)

Hiero88 2019.09.23. 13:54:19

Mondjuk az, ha a szabadban van megfelelő hálózat, viszont a lakásában nincs, az nem feltétlen a szolgáltató hibája. Lehet, hogy az épület árnyékolja le bent a jelet.

Vincenzo6 2019.10.26. 16:39:16

@Chaoyang: Ne túlozzunk! A kínai hálózatok nyomában nincsenek a magyar hálózatoknak. Erről azért könnyű Statisztikákat keresni. Ha az eredmény önmagában nem volna igazolás, akkor az árazásról kérdezzük meg állam bácsit is, hogy miért jön ki még így is az ügyfelek zöme veszteségesre, amit aztán nyilván a kevésbé fillérbaszó fizet meg, aki nem írja át a Jóskapista GSM nevére, meg a Dzsedi egyházra a számát a gyakorlatilag ingyenes csomagért, hogy aztán pislogjon amikor más tartozása miatt kerül tiltásra, mint a múltkor az a sok veréb amelyik hír volt valamelyik T betűs szolgáltatóval kapcsolatban. Ja, és nem àrtana megkérdezni a Lakatos Joséarmandokat akik csak telefont visznek, de nem fizetnek, aztán behajtani sem lehet rajtuk soha, mert Magyarországon a geci aki adósságot hagy gyakorlatilag sérthetetlen. Ha úgy döntök, hogy holnaptól nem fizetek a Vodának havidíjat, baszok a villanyszámlára etc. akkor tippre 2 perc utánajárással rájövök hogyan lehet megúszni.

Szubrina 2020.02.10. 21:57:53

Ha a Telenor a szerződésben 4 G-t ígért, akkor nem értem hol a kérdés, a szerződés rájuk eső részét nem sikerült teljesíteni.

A Telenor válaszát sem értem, köszönik Hildának, h sikerült összehozni az ügyféllel? Előtte mi a bánatos f*szt csináltak, amikor e-mailben és személyesen is elutasították az ügyfél kéréseit?

Szubrina 2020.02.10. 22:12:13

@rpMaus: WOW, de jó fej vagy:) Jó tudni, h létezel:)
süti beállítások módosítása