Hamarosan tele lesz minden a karácsonyra kapott cuccok hirdetéseivel, szóval ez aktuális. A Vaterás/Teszveszes hirdetéseknél gyakran találkozhatunk a "máshol is hirdetem, érdeklődj" szöveggel, ami a máshol is hirdetők egyszerű elővigyázatossága, nehogy olyasmit üssünk le és fizessünk ki, ami már nem is létezik. Olvasónk hirdetését viszont most épp emiatt törölte a Vatera, mivel ezek szerint ha őket használod, akkor szabályellenes máshol hirdetni.
Egy olyan terméket hirdettem meg a Vaterán, amit más oldalakon is hirdetek. A potenciális vásárló figyelmét is felhívtam "Más oldalakon is hirdetem, leütés előtt érdeklődj" szöveggel. A Vatera emiatt letiltotta a hirdetésemet, azzal, hogy ez szabályzat ellenes.
Úgy gondolom, hogy én pont a vásárló érdekei szerint jártam el, hiszen ha a Vatera felületén ír egy mailt és esetleg a termék már nem áll rendelkezésre, azzal csak őt védem.
Ráadásul úgy gondolom, hogy a Vatera nem korlátozhatja azt a jogomat, hogy más hirdető oldalakat is használjak, ha őket is használom. Ha valaki leüti a Vaterán a vásárlást, akkor közöttünk szerződés jön létre, de ha nincs meg a termék, mert másik oldalon egy órával azelőtt elkelt, nem tudok teljesíteni. Ez mind a vásárlónak, mind az eladónak kellemetlen.
Van valamilyen jogszabály, amely esetleg tiltja a Vaterás szabály ilyen kitételét? Monopol jog kikötése?
Ha elfogadjuk az általános szerződési feltételeket és abban az szerepel, hogy nem hirdethetjük máshol, akkor nem nagyon tehetünk semmit. Más kérdés, hogy ha ezt szigorúan vennék, a hirdetéseik jelentős része menne is a levesbe.
Kedves Olvasó!
A weboldal felhasználói csak az ott meghatározott általános szerződési feltételekben meghatározottak szerint tudják értékesíteni a termékeiket.
A szabályok alapján a felhasználó, mint eladó a termék feltöltésével és a tranzakció elindításával kötelezettséget vállal arra, hogy sikeres vételi ajánlat esetén a terméket az általa megjelölt állapotban és feltételek mellett adja át a vevőnek.
Ezt meghaladóan pedig a weboldalt üzemeltető gazdasági társaság fenntartja jogát bármely felhasználó kizárására, vagy bármely tranzakció vagy más tartalom, információ törlésére, amely az értelmezése szerint ellenkezik az online piactér megfelelő használatával, vagy megítélése szerint biztonsági kockázatot hordoz vagy hordozhat a Piactér működése tekintetében.
A levélben jelzett esetben vélhetően a cég azért törölhette a hirdetést, mert ha a felhasználó más módon értékesíti a terméket, akkor nem tudna eleget tenni a fent meghatározott kötelezettségének, vagyis sikeres vételi ajánlat megtétele esetében nem tudná átadni a terméket a vevőnek. Ez pedig az online piactér megfelelő használatával ellentétes lehet.
Nincsen olyan jogszabályi rendelkezés amely általános módon kizárná a cég lehetőségét az adott hirdetés törlésével kapcsolatban. Egy jogvita során elsősorban a vizsgálandó körülmény az lenne, hogy az általános szerződési feltételekben meghatározott feltételek megvalósultak-e ezzel összefüggésben.
A szolgáltató intézkedésével szemben írásban lehet panaszt tenni közvetlenül a gazdasági társaságnál, amelyre köteles legkésőbb 30 napon belül szintén írásban, indoklással ellátott választ adni. A panaszra adott válasz alapján lehetséges eldönteni, hogy a törlés indoka összhangban állt-e a vonatkozó általános szerződési feltételekkel, így az esetleges további igényérvényesítés lehetőségét is ennek alapján lehetne mérlegelni.
2019.12.13. 10:18:51
Bár nem használom a Vaterát, meg rossz is a híre, ez a poszt inkább pozitívum részükről, mert tesznek valamit a sunyi userekkel szemben, mint amilyen a posztoló.
Jake Peralta 2019.12.13. 10:34:25
Ha valaki mégis leüti amikor már máshol eladtad, jelzed, hogy eltört/ellopták/beázott/tönkrement (Vis Major), és így mint becsületes eladó sajnoooos nem tudod eladni.
upho 2019.12.13. 10:42:23
Alf56 2019.12.13. 11:06:08
Ez szó szerint így benne van a vatera szabályzatában.
Jake Peralta 2019.12.13. 11:07:12
"Egy olyan terméket hirdettem meg a Vaterán, amit más oldalakon is hirdetek."
juhaszvik 2019.12.13. 11:08:49
"Ez mind a vásárlónak, mind az eladónak kellemetlen."
Nem ez a vásárló átbaszása. Ne árulj valamit, amit egy aukción meghirdettél. Ez szimplán bunkóság.
Lehet, hogy a többség apróhirdetési oldalként használja a vaterát, de nem pont véletlenül mások a szabályai.
@Jake Peralta: gratula :(
Terézágyú 2019.12.13. 11:44:44
KaTe 2019.12.13. 12:00:11
- A vatera jutalékért cserébe üzemelteti és biztosítja a felületet, amin hirdetsz. Azzal, hogy regisztrálsz és termékte töltesz fel a felületükre, egyben szerződést kötsz a céggel, amiben vállalod a szerződési feltételek rádeső részének betartását. Ha nem tartod be, akkor szerződést szegtél, így viselned kell a következményeket, ami jelen esetben a hirdetések letiltása. Ha nem értesz egyet a vatera üzletpolitikájával, akkor jelezd nekik, de jobbat mondok: ne használd a felületüket.
Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.12.13. 12:17:49
JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2019.12.13. 12:33:02
Fausto(tm) 2019.12.13. 13:13:38
upho 2019.12.13. 13:20:34
Jake Peralta 2019.12.13. 13:50:26
Jake Peralta 2019.12.13. 14:01:32
gdobo76 2019.12.13. 14:21:54
gdobo76 2019.12.13. 14:25:26
Ez a te bajod, nem releváns. Tudod ami egyiknek ócskaság, az másnak érték lehet.... bár ezt te nem értheted :)
adott idő alatt a legtöbb japán kuttya 2019.12.13. 14:57:13
Tökéltesen gondolod, ég véletlenül sem korlátoz ebben.
2019.12.13. 15:00:45
Teljesen irreleváns a poszt szempontjából, hogy a Vatera egyébként hogyan viselkedik a többi felhasználóval. Ebben az ügyben a posztoló más usereket vagy a Vaterát magát akarta átverni. Ezért ez esetben a Vaterának van igaza.
2019.12.13. 15:02:51
lcsaszar 2019.12.13. 15:25:45
Permetező 2019.12.13. 15:57:46
Kondom Keselyű 2019.12.13. 16:02:27
Permetező 2019.12.13. 18:50:39
Nick-son 2019.12.13. 21:09:22
havrilla 2019.12.14. 04:35:05
Ebben az esetben a Vaterának igaza van. Amúgy elég sokat vásárolok ott és eddig semmi probléma nem volt és volt néhány jó vételem.
Tehát vevőként: számomra az áru addig megvehető, amíg az oldalon van és leüthető. Kész. Ennyi. Vevőként nem járok utána, hogy mi a helyzet az áruval. Elvégre azért van ott az áru, hogy eladják. És amíg ott van, addig meg is vehető. Ha leütöttem, akkor megtörtént az eladóval a szerződéskötés és ,ahogy én köteleztem magam az átvételre, a másik fél kötelezte magát az átadásra. A Vatera csupán engem, mint vevőt véd a szabályzatával. Amúgy tényleg jártam én is úgy, hogy megvettem valamit, de mivel olcsóbban, mint amire az eladó számított, hát azzal a kifogással élt, hogy máshol már eladta.
Ez z eset már megint olyan, hogy lehetetlen sajnálni a panaszost vagy lehetetlen igazat adni neki. És ez nem ellenszenv, hanem korrekt értelmezés.
Taxomükke (UK) 2019.12.14. 08:47:51
Elvileg a kulonbozo oldalakon levo foglalasi naptarak automatikusan frissulnek, de en is jartam ugy, hogy erkezett foglalas a booking.com-rol a mas oldalon mar lefoglalt floridai hazamra.
axolotl77 2019.12.14. 08:49:05
A Vatera legalább próbál kompenzálni valamit, ha már átverték az ügyfelét.
GöTi 2019.12.14. 10:28:30
Kértem a vatera felületén, hogy adjanak már elérhetőséget, hogy megtudjam, hogy mégis mi mennyiért eladó.
Kaptam egy emailt a vaterától, hogy megsértettem a szabályzatukat, és (talán) 3 napra kitiltanak. Az értelmetlen hirdetés nem zavarta őket, az továbbra is úgy maradt. No ezek után én többé nem foglalkozom velük - mínusz egy ügyfél.
Gugli barátommal pillanatok alatt a cég nevéből rájuk találtam, telefonon tisztáztam ami érdekelt...
KaTe 2019.12.14. 11:13:00
lacas65 2019.12.14. 11:40:15
Persze az pedig alap, hogy vannak szabályaik melyeket ha nem tartasz be, akkor kivágnak. Amikor regisztrálsz akkor a feltételeket ismertetik, mondhatni szerződést kötsz velük, és ezzel elfogadtad a játékszabályokat. Pont ezért szerintem ez dupla butaság volt. elösször szabályzat sértés, majd még poszt is ebből.
bambanya 2019.12.14. 12:29:29
Amikor jelzi nekik az ember, hogy az egy aukcióban hirdetett 10 db, Kínából érkező, tizenötezres LV táska nem lehet eredeti, akkor azzal hajtják el, hogy a valódiságát sajnos nem tudják hitelt érdemlően megállapítani, és ez nem is feladatuk, mert a termékekért az azokat meghirdető eladók felelnek.
Ennyit a szabályzatukról!
Ha jól emlékszem, régebben az is benne volt, hogy csak saját tulajdonban lévő termékeket lehet meghirdetni, de ezt már kivették a sok dropshippes, kamu Gucci, LV stb. áruló eladók miatt, különben miből lenne bevételük??
ekat 2019.12.14. 12:58:37
Most nemrég el akartam volna adni egy-két nem (ki)használt MK-terméket, mikor felteszi az ember, van egy olyan, amit ki lehet pipálni, hogy az eladó garanciát vállal arra, hogy a termék eredeti. Az egyiket kipipáltam, mert azt az MK-nál vettem, és ugyan gondolom, hogy az amerikai Amazon-oldalról rendelt papucs se hamis, de tudom én?
De nem is ez a lényeg, hanem hogy nézelődtem, hogy melyik MK-táska hirdetésnél pipálta ezt ki az eladó. Nem találtam olyat...
Opportunista mikroba 2019.12.14. 13:01:08
bambanya 2019.12.14. 13:16:31
Ez is érdekes!
Hamisítványt tilos árulni, viszont opcionális, hogy kipipálod, eredeti-e. :)
Csak be kell írni a keresőbe hogy replika (összes terméknél 1408!! találat), és máris ott vannak a kiemelt ajánlatok között a hamis Omegák, Rolexek 30-60.000.- forintért.
A modiknak sem kerülne semmibe ezt a szót bepötyögni és törölni a szabálytalan hirdetéseket, de akkor nem lenne meg a havi fizu az eladások utáni jutalékokból.
ekat 2019.12.14. 13:30:16
Ugye milyen ügyesen megoldották a dolgot? :)
Pedig nekem jobban tetszik az, ha valaki replica-ként teszi fel a replica-ját, mintha igazinak.... De mostanra már tudom, hogy ott mindenkinek az a magától értődő, hogy ezek MIND replicák vagy hamisítványok. (Az utóbbiról persze ez a tény látszik amúgyis.)
Opportunista mikroba 2019.12.14. 13:31:33
ekat 2019.12.14. 13:36:22
hamisítani tilos & jogilag üldözendő / büntethető -> az ilyenek árulását megengedő / megtűrő oldal megütheti az ő bokáját :)
bambanya 2019.12.14. 13:40:07
Egyszerű, mert a szabályzat szerint hamisítványok nem árusíthatók a piactéren.
Ennyiből a posztolónak is igaza van, mert ő is odaírta, ha a vevő leüti a terméket, még nem biztos, hogy az övé is lesz.
Becsületes, nem akarja becsapni a vevőt, nemde? :)
bambanya 2019.12.14. 13:44:58
4233 db találat jött ki rá, tehát ennyi aukció vét a szabályzatuk ellen, mégis simán fent vannak.
A fene sem érti mi alapján moderálnak, mert ahogy látszik, nem lenne nehéz kiszűrni a szabálytalan hirdetéseket, egyszerűen a saját keresőjüket kellene használni.
Opportunista mikroba 2019.12.14. 13:52:07
Jake Peralta 2019.12.14. 13:52:35
Tudod én használom a jófogást. És soha nem basztak még át.. vajon miért? Mert ha kell valami elmegyek, megnézem, kipróbálom, és ha jó megveszem.
Opportunista mikroba 2019.12.14. 13:53:33
ekat 2019.12.14. 13:55:04
ekat 2019.12.14. 13:56:12
Opportunista mikroba 2019.12.14. 13:57:29
a fekete krindusz 2019.12.14. 14:03:22
havrilla 2019.12.14. 14:20:30
Nem igaz, hogy a 90% fixáras. Még az 50 %-ot sem éri el.
bambanya 2019.12.14. 14:22:29
Én inkább ezt nem tartom problémának, mivel senki nem akar árnyékra vetődni, felesleges köröket futni.
Vevő rákérdez, így tutira megy.
Szerintem valakinek szúrta a szemét a posztoló vagy a hirdetése, ezért ráküldte a modit, mivel alapból nem foglalkoznak a szabályzatukkal, csak bejelentésre lépnek.
Egyébként ha valaki az aukció megnevezését beírja a gugliba, biztos kidobja a cuccot pl. a Jófogáson, esetleg még olcsóbban is, pont a Vaterának fizetendő jutalékkal csökkentett áron. :)
bambanya 2019.12.14. 14:23:59
Dettó, bár én vagyok a Vaterán is. :)
GöTi 2019.12.14. 15:41:23
Nem érted.
A vatera hibás szerintem, mert nem lépett az értelmetlen, halmozott, kutyult hirdetéssel szemben.
Nem vásároltam a megtalált cégtől, mert a nekem szükséges áru, ami a hirdetésben még szerepelt, már nem volt kapható, csak a többiből néhány. Felgórták egyetlen hirdetésbe az eladandó holmijukat, aztán nem frissítették a kínálati listát, amikor ezt-azt már eladtak belőle. Máshol is hirdettek egyébként, pl saját céges honlapon, ahol szintén állandósult a káosz.
Az eladó vaterás nick neve megegyezett a hivatalos cégnevével. A vatera felém kiszabott büntije teljesen értelmetlen - és mint írtam egészen biztosan utolsó - volt.
Kimblee 2019.12.14. 17:27:51
Permetező 2019.12.14. 18:54:11
élhetetlen 2019.12.14. 20:58:10
büdösbanya 2019.12.14. 20:59:18
Na most ember legyen a talpán, aki az ÁSZF eme - messze nem konzekvens - rendelkezéseit értelmezni tudja! Egyrészt nem azt írja, hogy nem lehet máshol HIRDETNI az adott terméket, csak azt, hogy nem lehet máshol ELADNI. Nyilván az eladó kockázata, hogy a Vaterán meghirdetett termék rendelkezésre is álljon, ha valaki leüti. De még ebbe is belezavar az "amennyiben mégis máshol találtál magának vevőt" fordulat (enyhén magyartalanul). Most akkor tilos máshol eladni vagy nem? Ha egy érvényes ajánlattal vagy licittel még nem rendelkező terméket simán lejárttá lehet tenni amiatt, hogy máshol megvették, akkor miért törlik alapból azt a frissen indított hirdetést, ami csak annyit jelez, hogy "máshol is hirdetem"? Számtalan sebből vérzik tehát az ÁSZF ezen rendelkezése, és nem értek egyet azokkal, akik ezt olyan baromira egyértelműnek találják.
élhetetlen 2019.12.14. 21:42:36
Volt olyan vételem, ami nyilván való volt, hogy nem tiszta. 10 eft-s V-vágó ezer forintért. Vagy lopott, vagy selejtes sorozat. Ezt nem a vaterának kell ellenőrizni. Ennyit kockáztattam, a szeletelő, és a tökgyalu jó volt, a harmadik vágólapot nem lehetett a helyére illeszteni, de az nem érdekelt. Ha semmire nem tudtam volna használni, akkor sem jutott volna eszembe a vaterát hibáztatni. Ha megveszed a tételt, és nincs, vagy nem olyan, akkor már lehet az eladóval meccset vívni.
János Jancsó 2019.12.14. 22:59:10
VT Man 2019.12.15. 00:09:59
A pénzt beszedik, de szolgáltatni toljak rá. Bárcsak lenne ebay, az kisöpörné a vaterát a francba.
havrilla 2019.12.15. 02:41:09
Permetező 2019.12.15. 08:45:47
2019.12.15. 09:54:31
Opportunista mikroba 2019.12.15. 10:35:48
ekat 2019.12.15. 11:16:25
Mondjuk én részemről vevőként becsapva érezném magam, ha egyszer csak lejárat előtt eltűnne, amire árat adtam / amit meg akartam venni. De persze ez csak elvi dolog, mert életemben egyszer volt ingerenciám ott valamit venni. Nem szeretem a használt dolgokat. :)
havrilla 2019.12.15. 11:31:46
Azé a szállítócégé, amit az eladó vagy a vevő kiválaszt.
A Vatera csak egy lehetőséget ad a saját szállítással, de az nem kötelező. Tehát , akkor mi a probléma? Ha nem felel meg, akkor van még posta, személyes átvétel, stb.
havrilla 2019.12.15. 11:33:17
Ne hazudj! A Vatera keresője ilyen keresésre semmit nem ad ki.
Opportunista mikroba 2019.12.15. 11:51:29
Persze intim dolgot, alsóruházatot (és cipőt) én sem vennék használtan.
bambanya 2019.12.15. 12:02:11
Nem szokásom hazudozni, de valahol megértelek, mert mindenki magából indul ki!
Figyelj, ha valamihez halovány lila gőzöd sincs, legközelebb először inkább kérdezz rá, mert a végén kiderül, hogy feleslegesen blamálod magad mindenki előtt!
Szóval, érdeklődj nyugodtan, szívesen elmagyarázom neked, honnan szedtem azokat a számokat, mert hidd el, nem a kisujjamból szopiztam ki.
Kérdezni (ezáltal tanulni) nem szégyen, másokat indokolatlanul lehazugozni a saját tudatlanságod miatt, viszont igen!
bambanya 2019.12.15. 12:13:57
Akkor vajon miért engedélyezik a dropshippes cuccokat, amikor a külföldi eladókkal nincsenek napi kapcsolatban a vaterás eladók, így az ottani raktárkészlettel sincsenek tisztában?
Hónapokig fent vannak a hirdetések, ezért csak rendelés után derül ki, hogy esetleg a külföldi raktárban sincs már a termék, és már nem is lesz.
Ennyiből könnyebb a saját eladó termékeim "menedzselése" több hirdetési oldalon, mint hogy saját hibámon kívül ne tudjam teljesíteni a vevő rendelését, mert a kici kínai éppen kifogyott a Guccii övből.
Permetező 2019.12.15. 13:05:11
haXXor 2019.12.15. 13:15:40
havrilla 2019.12.15. 13:38:02
Hülye ember hülye válasza.
havrilla 2019.12.15. 13:39:29
Biztos, hogy nem vagy segghülye?
user friendly 2019.12.15. 13:41:38
Viszont pont a vatera szabályzata miatt mindig a másik hirdetésben (jófogás, stb) jeleztem, hogy a vaterán is fent van, tehát nem tudok garanciát vállalni rá, hogy nem üti le valaki 1 perccel az átvétel előtt. Az érdeklődőknek megadtam a termék vaterás linkjét is, hogy ha biztosra akarnak menni, ott üssék le. (Az ár ugyanaz volt)
Volt olyan is, hogy valaki jelentkezett és egy óra múlva már jött is a cuccért, ilyenkor csekkoltam a vaterát és ha nem jött licit, töröltem a terméket.
bambanya 2019.12.15. 13:45:31
Biztos, és te?
Egyébként konkrétan mi a problémád? Akarsz beszélni róla? :)
Opportunista mikroba 2019.12.15. 14:08:34
bambanya 2019.12.15. 14:23:14
Vagy más gondja van, de az nagyon. :)
Opportunista mikroba 2019.12.15. 14:39:55
bambanya 2019.12.15. 14:44:39
Öööö, nem épp erre gondoltam, de ez is egy jó megoldás lehet a problémáira. :D
Permetező 2019.12.15. 14:51:14
havrilla 2019.12.15. 15:33:00
Nem csak utálom a beképzelt hazug embereket, mint pl. bambanya.
élhetetlen 2019.12.15. 16:34:33
élhetetlen 2019.12.15. 16:43:21
ekat 2019.12.15. 17:19:50
Én úgy értettem őt, hogy van olyan, ahol mondjuk az eladó beírja, hogy 10 kütyüt árul, és azt is, hogy egy kütyü szállítása ikszezer forint. És a Vatera rendszere 5 kütyü vásárlásakor csak azt tudja, hogy öttel szorozza az ikszezret, nem tudja figyelembe venni, hogy öt kütyü egyben vásárolva, egy csomagban olcsóbb.
Az e-bay-en én is találkoztam ilyennel, rákérdeztem vásárlás előtt, azt mondta az eladó, hogy majd megírja, mennyi, és utána ténylegesen csak annyit utaljak. Így is volt.
élhetetlen 2019.12.15. 17:24:36
élhetetlen 2019.12.15. 18:01:05
“Én úgy értettem őt”. Úgy is lehet, csak én még nem találkoztam ilyen esettel. Csak ritkán vásárolok, és vannak helyes dolgok, amikre emlékszem. Több apróságot vettem valakitől, jött egy e-mail, hogy akkor az annyi szállítással együtt, de nem a vaterától, hanem az eladótól. Átutaltam. Másnap este telefon, hogy baj van, a porcelán fenőkövet (kés élező) nem tudja küldeni, mert csomagolásnál leejtette, és megsérült. Nem baj, küldje a darabot is, majd megragasztom. Nem lehet, mert az porrá ment. Azért küldje. Megjött a csomag, csak két mm pattant le a fogó és a fenő rész közötti peremről. Úgyis csak konyhadísznek vettem, sérülés arccal a csempe felé. Viszont a csomagban visszaküldte az árát, mert sérült árut nem ad el. Még nem volt rossz tapasztalatom vaterásokkal. Olcsóbb árut nem érdemes Pesten belül kiszállíttatni, (pl. 1500 volt a lófejes réz cipőkanál, 1400 lett volna a kiszállítás), kifizetem, féreteszi, aztán a barátnőm férje majd begyűjti, ha arra jár, egy hónap, két hónap, de még nem fordult elő, hogy ne lett volna meg az áru.
ekat 2019.12.15. 18:08:19
ekat 2019.12.15. 18:22:31
*Általam vett dolgokra gondolok, nekem nagyon furcsa a poszt címe, mert sosem adnék el ajándékba kapott dolgot, pláne nem azonnal...
élhetetlen 2019.12.15. 19:52:28
aefzuj 2019.12.15. 22:54:58
Google maps -> Taügetosz -> repjegy -> Niké (just do it).
btprg 2019.12.15. 23:13:32
1. Pár éve berakták azt, hogy minden egyes belépéskor el kell fogadni az ÁSZF-et, szóval sunyiban bármit módosíthatnak benne, mert nincs az a hülye aki 20 percet olvasgat minden belépés előtt.
2. Egyre inkább tele van a normális használtcikkek helyett mindenféle webáruházak kínai szemetével, igénytelenül feltöltve, sablonképekkel. Nem értem miért jó ez, hogy aliexpressz-gateway is egyben az oldal...
3. A Google indexeli a hirdetéseket, viszont az esetek 90+ százalékában a Google keresésben megtalált hirdetés már nem is létezik. (Ez lehet akár direkt vásárlócsalogató kamu is.)
Ezeket leszámítva szeretem a Vaterát.
axolotl77 2019.12.16. 08:10:44
Átverni én sem hagyom magam, mert csak személyesen veszek mindent és eladni is csak úgy vagyok hajlandó. De sok hülye van a világban. Kollégáim között is.
Terézágyú 2019.12.16. 09:49:51
Tud valaki olyan boltot/műhelyt Budapesten, ahol foglalkoznak elromlott távirányítókkal illetve árulnak távirányítókat?
Kotit 2019.12.16. 11:36:23
Egyrészt picsog az ÁSZF miatt, másrészt azt elvárja, hogy ha valaki leüti a szarát, akkor vegye is meg, de saját magának fenntartja a jogot, hogy ne adja oda, ha valami közbejön...
crci 2019.12.16. 18:42:19
bounty112 2020.01.09. 15:32:13