Tékozló Homár

Hátrányos megkülönböztetés az ötvenszeres parkolási díj? Az óbudai bérlő levele a parkolási társaságnak UPDATE

2020.02.04. 11:00 | Homár Rezső | 215 komment

obuda.jpg

December elején írta meg az Index, hogy Óbuda Önkormányzata bekeményített és elvette a bérlőktől a kedvezményes parkolás lehetőségét. Vagyis az eddigi 2.540 Ft-os éves díj helyett a bérlőknek ezentúl 82.450 Ft-ot kell fizetni. Viktor ez ügyben erős levelet írt az Óbudai Parkolási Kft-nek, amire mi is nagyon várjuk a választ, de kíváncsi az olvasók véleményére is. Mivel nem fogyasztóvédelmi ügy, így ilyen állásfoglalást nem tudunk írni, csak annyit tanácsolni, amit Berta Zsófia, az önkormányzat sajtófőnöke is megírt az Indexnek: „Az albérlőknek az általuk bérelt ingatlanba joguk van állandó lakcímre bejelentkezni, és ebben az esetben természetesen a lakossági várakozási kedvezménnyel élve évi 2540 Ft-ot kell fizetniük az engedélyért. Arra biztatjuk tehát a bérlőket és a bérbeadókat, hogy a következő két hónapban a bejelentkezéseket tegyék meg.” Ha megérkezik a parkolási társaság állásfoglalása, frissítjük a posztot. Update 02.11: megérkezett a parkolási társaság válasza, a poszt végén olvasható.

Tisztelt Óbudai Parkolási Kft.! 

Ahogy a weboldalukon olvasható, "2019. november 28-án elfogadásra került a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 35/2013. (V.31.) számú rendeletének módosítása", amely többek között a bérlői kedvezmény drasztikus, 80.000 Ft-os megemelésével járt együtt. 

Azok a bérlők, akik a lakcímkártyájuk szerint III. kerületi tartózkodási címmel rendelkeznek, és itt élnek életvitelszerűen, ugyanolyan óbudai lakosnak számítanak, mint az állandó lakosok. 

Mivel a III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező lakosok esetében a várakozási hozzájárulásnál a költségtérítésen túl nincs egyéb költség (ami ugye bérlők esetében +80.000 Ft), ezért ez a fajta eljárás kimeríti a 2003. évi CXXV. törvény (az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról) szerinti hátrányos megkülönböztetés fogalmát.

Ugyanis a törvény szerint:
8. § *  Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt

(...)
t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága)
miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. 

Valamint:
9. § *  Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van vagy lenne. 

Ennél fogva az Óbudai Parkolási Kft. a bérlőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetéssel törvénysértést követ el, hiszen különbséget tesz, ezáltal anyagilag hátrányosabb helyzetbe hozza a lakosság egy részét. 

Bizonyára tisztában vannak vele, hogy egy önkormányzati, jelen esetben parkolási rendelet nem állhat a Magyarország Kormánya által meghozott törvények fölött, így az egyenlő bánásmód joga mindenkit megillet: az állandó lakosokat éppúgy, mint azokat, akik bérlői jogcímen, hivatalosan bejelentett tartózkodási hellyel, életvitelszerűen élnek a III. kerület fizető övezeteiben. 

Kérem a fentiek szerint állásfoglalásukat részemre megküldeni, legkésőbb a törvény által meghatározott 30 napon belül.

A parkolási társaság válasza is megérkezett:

Kérdésére válaszolva tájékoztatom, hogy Óbuda-Békásmegyer Képviselő-testülete lakossági jelzésekre alapozva módosította a 35/2013.(V. 31.) számú III. kerületi parkolási rendeletét. Ez változatlanul hagyta a kerületi állandó lakosok és az itt dolgozó közalkalmazottak kedvezményeit. Ugyanakkor csökkenteni volt szükséges az ide beparkolók engedélyeinek számát, aminek elsődleges célja az élhető lakókörnyezet biztosítása volt. A korábbi rendelet módosítása azért volt szükséges, mert a kerület útjai és parkolói olyan terhelés alá kerültek az elmúlt években, ami ellehetetlenítette a lakosok közlekedését és parkolását.  

A problémakör szignifikáns eleme, hogy a korábbi mértékű bérlői kedvezmény biztosítása szinte egyedülálló volt a fővárosban. Ugyanakkor bérlői kedvezmény igénylését forgalomszabályozási okokból sok más kerületben nem is teszik lehetővé. 

Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a kedvezménydíj emelésének mértéke még töredékét sem éri el annak az összegnek, amit a bérlők, szívességi lakáshasználók parkolásra költenének érmés fizetéssel vagy mobiltelefonos alkalmazás használatával. A kedvezmény lehetősége az új szabályok szerint is megmaradt, mértéke valóban csökkent, ám például egy garázshely bérlésénél továbbra is lényegesen olcsóbb.  

Az albérlőknek az általuk bérelt ingatlanba joguk van állandó lakcímre bejelentkezni, és ebben az esetben természetesen igénybe vehetik a lakossági várakozási hozzájárulást a 2.540 Ft összegű regisztrációs díj megfizetésével.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atal 2020.02.06. 09:47:21

@chrisred:

Mindig csak a gólvonalt mozgatjátok azért, hogy ezt a nyilvánvalóan paradox fogalmat, mint a "pozitív diszkrimináció" magyarázzátok. Jó lenne már kitalálni, mit is jelent pontosan.

"fogalmilag hátrányt csökkentő megkülönböztetés, ez nyilvánvalóan nem az."
Miért nem? A polgármester haverjainak hátrányát csökkentette azzal, hogy nekik nem kell fizetni a parkolásért.

pater76 2020.02.06. 09:48:36

@atal: "És erre nem a behódolás és bepúcsítás a megoldás, hogy menjen el szépen és jelentkezzen be oda állandóra akkor is, ha nem akar, mikor épp ugyan olyan lakó mint a szomszédja."
A fent levezett HSZ-emből kiindulva "NEM UGYANOLYAN LAKÓ". Ennyi. Vagy felfogod, vagy reszeled tovább itt a fingot feleslegesen. A posztoló beadványát pedig az önkoriban dolgozó bármely ügyintéző - nem is kell hozzá jogi végzettség - kedvesen mosolyogva fogja visszautasítani.

atal 2020.02.06. 09:50:17

@chrisred:
Aztán ezt ki döntötte el? Az önkormányzat. Tehát diszkriminálja azt a LAKÓT, aki ott LAKIK, de máshol is lakik. Ha valaki bérel egy szaros lakást a kerületben 1 évig, rohadtul megérdemli, hogy a saját háza előtt parkolhasson.

ekat 2020.02.06. 09:51:58

@Gulyás Ági:
Mi is simán fizetnénk Zuglóban állandó lakosként évi 80.000+ forintot, ha cserében normálisan lehetne parkolni a környékünkön...
Nagyon közel hozzánk alakítottak ki fizetős övezetet, amivel átnyomták a mi irányunkba onnan az összes 2. autót, meg a lakásbérlők autóit, azóta mintha egy autókereskedés közepén laknánk. Füvön - járdán - úton - útfélen, mindenhol állnak. :(

chrisred 2020.02.06. 09:57:46

@atal: Miféle hátrányuk volt máshoz képest, ha egyszer mindenkinek fizetnie kellett?

"Jó lenne már kitalálni, mit is jelent pontosan."

Pont fordítva, te tévelyegsz a sötétben, mert nem vagy tisztában a kifejezés jelentésével.

hu.m.wikipedia.org/wiki/Pozit%C3%ADv_diszkrimin%C3%A1ci%C3%B3

A szociológiában a pozitív diszkrimináció, hátrányt csökkentő megkülönböztetés csoportra, személyre vonatkozó jogi, adminisztratív vagy egyéb segítséget jelent, melyre a csoport vagy személy valamilyen szempontból a többséghez képest hátrányos helyzete ad okot.

Fairy Girl 2020.02.06. 09:58:42

@atal: Persze, csak azt felejted el, hogy nicns a világon annyi parkolóhely :D már most sincs annyi hely a legtöbb kerületben, mint ahány engedélyt kiadnak. Mi is körözünk állandóan, pedig mi nem akarunk a lakásunk szájában parkolni, nekünk nem derogál pár perc séta, mint a legtöbb lakónak. Ha ebbe az összes tarthelyest is belevennék, akkor az már végképp tarthatatlan lenne.

atal 2020.02.06. 09:59:22

@pater76:

A parkolást nem személyre, hanem LAKCÍMRE és rendszámra adják. Minden kerületben lévő lakcím kaphat parkolási engedélyt, és lakcímenként van meghatározva a kiadható engedélyek száma is.

Fairy Girl 2020.02.06. 09:59:49

@pater76: Hagyd, úgyse fogja fel :D

chrisred 2020.02.06. 10:02:14

@atal: Itt is ugyanúgy az alapvető fogalmakkal nem vagy tisztában. A diszkrimináció az indokolatlan megkülönböztetést jelenti. A helyi önkormányzat a helyi lakosokat képviselő politikai testület, tehát indokoltan különbözteti meg őket olyan személyektől, akiket más önkormányzat képvisel.

István Tamasi 2020.02.06. 10:03:40

@Fairy Girl:
Az rendben van, hogy bérbeadó engedi a bérlő - sőt kötelező - tartózkodási/ideiglenes bejelentkezését. Az viszont már koránt sincs rendben, hogy nehezen vagy illegálisan vagy több éves procedúrával és költségekkel tehet ki bérlőt a szerződés megszűnése után vagy amikor bérlő megszegi a szerződést. A tartózkodási/ideiglenes/ bejelentkezéssel a bérlő jogosult a körzetben pl anyasági ellátásra, óvodai és iskolai helyre, ami helyes. De miért jogosult szerződésszegő bérlő és/vagy jogcím nélkül bent lakó birtokvédelemre??? Lenne mit tisztába tenni a jogrendszerben és azzal tisztulna a bérbeadás világa.

chrisred 2020.02.06. 10:08:07

@István Tamasi: A kettő nem áll kapcsolatban egymással, az egyik közigazgatási, a másik magánjogi kérdés.

atal 2020.02.06. 10:11:15

@István Tamasi:
Nem a bejelentkezéssel válik jogosulttá birtokvédelemre, hanem a puszta ott lakás tényével, és azért, mert bemondásra nem lehet megállapítani, hogy valóban "szerződésszegő bérlő és/vagy jogcím nélkül bent lakó"-ról van-e szó. Ha önkényes lakásfoglaló, akkor az más a kérdés, az viszonylag könnyen kirakható (kb ~2 hónap).

Jellemzően a hosszú procedúra oka, hogy a két fél vitatja az egyes tényállásokat (pl a bérbeadó azt mondja, nem fizetett a bérlő, a bérlő meg azt mondja, fizetett). Jól is néznénk ki, ha ezt nem egy bíróság döntené el minden tény megismerése után, hanem csak bérbeadói bemondásra rakosgatnánk ki emberek az otthonukból.
(az más kérdés, hogy miért telik egy ilyen ügy 2 évbe).

atal 2020.02.06. 10:21:56

@chrisred:
de itt pont ugyan az van, amit mondok: "aki rám szavaz, az kap ingyen parkolást, aki meg nem jól szavaz, az nem kap"

Aki velem egy házban él, ugyan úgy kerületi lakos, mint én, és nem lenne szabad, hogy számítson, hogy 3 hónapra vagy 30 évre költözött ide. Arra a 3 hónapra amíg itt él ugyan az a jogok illetik meg mint a többi lakót.

chrisred 2020.02.06. 10:33:40

@atal: Nem, mert az önkormányzat nem csak a tisztségeket elnyerőkre szavazókat képviseli, sőt, nem csak a szavazójoggal rendelkező polgárokat, hanem az összes helyi lakost.

Oké, neked az a véleményed, hogy ennek kellene számítania. De nem ez számít.

ekat 2020.02.06. 10:34:46

@atal: Szerintem logikailag úgy kellene lennie, hogy a lakásra kiadott egy vagy több engedélyt megegyezés szerint használja a tulajdonos és/vagy a bérlő. Úgy értem, annak nem sok értelme van, ha a tulajdonos autója parkolhatna ott kedvezményesen, miközben ő nem is ott lakik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 10:35:56

@a fekete krindusz: hány állandó lakcímed lehet? Ha Nyíregyházán van házad, de Budapesten élsz, mert ott dolgozol, akkor bejelentkezhetsz állandóra? Kérdés.

István Tamasi 2020.02.06. 10:36:31

@atal:
A baj az, hogy szerződésszegő bérlő illetve szerződés megszűnése után bérlő nem válik automatikusan jogcím nélküli illetve önkényes lakásfoglalóvá. 2 hónap alatt tökéletesen leamortizálhatja a lakást.
Egyébként tudom hogyan lehet gyorsabbá tenni a dolgot: Közjegyzői okirattal (bérbeadó közjegyző előtt nyilatkozik, hogy a szerződés megszűnése után azonnal elhagyja a bérleményt illetve bérbeadó azonnal kizárhatja a bérlőt és még zálogjogot is szerez az ott maradó holmijára) kikerülhető a 2-3 éves bírósági procedúra.

István Tamasi 2020.02.06. 10:38:33

@chrisred:
De bizony kapcsolat van a kettő között. A tisztázatlan közigazgatási kérdés akadályozza a magánjogi kérdés tisztázását illetve rendezését.

ekat 2020.02.06. 10:39:31

OFF
Azért érdekes, hogy az önkormányzat sajtófőnöke nem tudja, hogy mit jelent (igazából, helyesen, valamint jogilag) az albérlő szó.

István Tamasi 2020.02.06. 10:41:41

@ekat:
Ha a tulaj állandóra van bejelentkezve akkor az ő SZJA és gépjármű adója annak az önkorinak a büdzséjébe folyik be ezért logikus, hogy az ő autója parkolhat ingyen.

ekat 2020.02.06. 10:44:51

@István Tamasi:
Hmmm.... mert a rosszindulatú, maradni akaró bérlőt biztos sokkal jobban izgatja egy közjegyzői okirat, mint a bérleti szerződés tartalma, és tutira nem cserélte ki a kulcsot sem. :)

ekat 2020.02.06. 10:45:58

@István Tamasi: De nekem az is logikus, hogy ha akarja, akkor a bérlője javára lemondhatna erről a jogáról, mondhatni bérbeadhatja azt is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 10:49:46

@chrisred: tehát a járdát csak az ott szavazók használhatják?
Mert ugye ha csak úgy, minden következmény, anyagi hozzájárulás, politikai elkötelezettség nélkül koptatom, akkor az önkori nem képviseli az ott lakók érdekeit.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 10:53:52

@István Tamasi: nem rakhatod ki az utcára, ha jóhiszemű.
Ha van szerződés, az a bérlønek előnyòs. Ha megfejeli azzal, hogy még utal is, mondjuk havonta egy ezrest, hááát, sok szerencsét a közjegyzøi okiratodhoz....

chrisred 2020.02.06. 10:54:51

@Igazamvanvagyigazamvan?: Használni bárki használhatja az önkormányzat tulajdonában lévő közutakat is az autójával. De itt nem használatról, hanem birtokbavételről van szó. Ha valahová odaparkolsz a kocsiddal, azzal arra a parkolóhelyre mindenki más parkolási jogát kizárod.

chrisred 2020.02.06. 10:57:17

@István Tamasi: Mi lenne itt a tisztázatlan közigazgatási kérdés? Valakinek vagy van lakcímkártyája, vagy nincs.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 11:04:42

@chrisred: ezek nominált, rendszámra szóló parkolók?
Ha nem, akkor felmerül az a kérdés, hogy hogyan zárhatja ki más autós a fix bérlőt, azzal, hogy oda parkol, az ő utcájába?
Kötünk egy szerződést, mely alapján előre kifizetem a parkolás jogát, de az nincs biztosítva?
Látod, a logikád visszaüt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 11:06:42

@chrisred: az érvelésed amúgy sem helyes. Ha parkolok, fizetek. Itt a kérdés az, mennyit.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 11:12:03

@chrisred: @Fairy Girl: latin eredetű diszkrimináció szó, önmagában megkülönböztetést jelent. Létezik pozitív - a megkülönböztetett részére előnyös - és negatív - a megkülönböztetett számára hátrányos - diszkrimináció is.

A köznyelv (helytelenül) általában nem tesz különbséget a diszkrimináció maga és a negatív diszkrimináció között."

István Tamasi 2020.02.06. 11:20:44

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Jóhiszemű, a szerződést betartó bérlőt miért kellene kirakni?

atal 2020.02.06. 11:22:37

@István Tamasi:

"szerződésszegő bérlő illetve szerződés megszűnése után bérlő nem válik automatikusan jogcím nélküli illetve önkényes lakásfoglalóvá."

"szerződésszegő bérlő": ennek a ténynek a megállapítása a bíróság dolga.
"szerződés megszűnése után": szerződés megszűnése csak határozott idejű szerződésnél lehetséges, és a határozott idejű szerződések lejártával automatikusan jogcím nélküli illetve önkényes lakásfoglalóvá válik az ott lakó.

Határozatlan idejű szerződéseknek nincs lejárta (ezért határozatlan idejű), hanem azoknak felmondása lehetséges. Ami itt a gondot szokta okozni, hogy a bérlő vitatja a felmondás jogosságát, és azt mondja, a szerződést még mindig érvényesnek tekinti. Itt megint a bíróság dolga kimondani, hogy a szerződés valóban megszűnt-e, és ha ez megtörténik, ismét automatikusan jogcím nélküli illetve önkényes lakásfoglalóvá válik az ott lakó.

István Tamasi 2020.02.06. 11:24:51

@ekat: A közjegyzői okirat közokirat és ugyanolyan hatállyal bír mint egy jogerős bírósági ítélet azaz azonnal végrehajtható és még egy végrehajtó sem kérdőjelezheti meg (ahogy a végrehajtó nem kérdőjelezheti meg a jogerős bírósági ítéletet) hanem köteles azonnali hatállyal végrehajtani akár rendőri segítséggel.

István Tamasi 2020.02.06. 11:26:42

@atal: Ld ekatnak írt válaszom.

heidt 2020.02.06. 11:30:07

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az állandó lakcím nem a tulajdonjogot igazolja. Tehát nyugodtan lehet a háza Nyíregyházán és az állandó lakcíme Budapesten.
Sokaknak van több ingatlana is az országban és bármelyiket kiválaszthatják állandó lakcímnek. Általában azt szokták választani, amelyik anyagilag jobban megéri.
A döntésben fontos, hogy az adott településen milyen adók vannak. Sokan azért jelentkeznek be állandóra a balatoni házukba, mert úgy sokkal kevesebbet kell adózniuk, mintha nyaralónak lenne nyilvántartva az épület. További előny, hogy a balatoni falucskában az autójuk casco és kötelező biztosítása is sokkal kevesebb, mint pl. Budapesten. Ugyanakkor - tegyük fel, hogy Óbudán lakik - elveszti a tényleges lakóhelyén kapható parkoló kedvezményt, de az kevesebb, mint amit nyert a másik oldalon.

ekat 2020.02.06. 11:34:06

@István Tamasi: Hát lehet, de nekem pl. volt egy jogerős bírósági határozatom egy cég ellen, de a bíróság több mint egy éven át nem bírt kirendelni végrehajtót. Állítólag nem értek rá szegények. (Aztán meg már nem volt miért, mert megszűnt a cég.)

2020.02.06. 11:35:27

Tipikus esete a "csak azért mert ..... vagyok" védekezésnek. Nincs itt diszkrimináció, szimplán befalaztak egy kiskaput.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 11:42:16

@István Tamasi: a jóhiszemű jogi, nem erkölcsi kategória adott esetben. Tehát, ha a bérlő fizet 3 hónapig, majd nem, te felszólíthatod, azonnal nem rakhatod ki. Erre ő ellenvéleményt ad be, majd amikor a bíróság hajlandó ezt elbírálni, nyeregben érzed magad, de hiába, mert fizet. Igaz, töredékét a megállapodottnak, de fizet. Ezért nem tudod kirakni, mert jóhiszemű.
"Bitokvédelmet és az eredeti helyzet visszaállítását az ingatlan tulajdonosa kérheti olyan esetekben, ahol a bitokper (peres eljárás) elkerülhetetlen. Ilyen esetben a lakást használó, azt elfoglaló a jogerős ítélet végrehajtásáig az ingatlan felett rendelkezhet, ennek költségeit polgári peres eljárásban lehet csak érvényesíteni. Ez már az igazi szélhálmos "bérlők" terepe, akik betegesen ügyelnek arra, hogy a felelősségrevonásuk lassú és körülményes legyen"

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 11:48:59

@István Tamasi: "Ha közjegyző előtt kötöttünk lakásbérleti szerződést, ha nem, minden ilyen bizonytalan helyzetet biztos jogi környezetté kell átalakítani. A közhiedelemmel ellentétben a közjegyzős szerződés sem azonnal végrehajtathó"

chrisred 2020.02.06. 12:13:16

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem, miért lennének rendszámra szólók? Egy adott személyi kör veheti igénybe. Mint egy üzemi parkolót, azt csak az ott dolgozók használhatják.

chrisred 2020.02.06. 12:16:19

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem, a te érvelésed volt hibás, a járda használata nem a járda lefoglalása.

Amúgy igen, van egy meghatározott díja a parkolásnak, amiből a helyi lakosok kedvezményt kapnak.

atal 2020.02.06. 12:22:09

@chrisred:

"helyi lakosok"
úgy látszik, csak az arra érdemes, kiválasztott helyi lakosok. Az alacsonyabb rendű helyi lakosok nem kapnak kedvezményt.

atal 2020.02.06. 12:26:03

@István Tamasi:
Valóban végrehajtható, a kérdés, mi van a közokiratban. Ha az, hogy "a szerződés megszűnését követően kiköltözik", akkor pl nem költöztethető ki, ha vitatja, hogy a szerződés valóban megszűnt volna. Ahhoz, hogy végrehajtható legyen, egy bírónak ki kell mondani, hogy a szerződés tényleg megszűnt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 12:31:25

@chrisred: itt inkább arról van szó, hogy a kedvezményezettek körét megállapíthatják-e ilyen kizáróan. Ha pedig arról van szó, hogy a bérbeadó nevére szól a kedvezmény, akkor azt érvényesítheti-e a bérlő?

chrisred 2020.02.06. 12:32:08

@Igazamvanvagyigazamvan?: A köznyelvben a diszkrimináció kifejezést a hátrányos megkülönböztetésre értik. Nincs benne semmi helytelen, így alakult.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 12:37:32

@chrisred: „(2) Az (1) bekezdés szerint megállapított díj, továbbá a 33/A. § szerinti használati díj, útdíj és pótdíj megfizetéséért a járműnek a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény szerinti üzembentartója felelős.

Tehát de, a járműre szól az engedély.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2020.02.06. 12:38:02

@atal: Tudtommal ezt a közjegyző is kimondhatja, ha eredetileg előtte lett megkötve a szerződés. (Ez mondjuk logikus is, mert különben milyen előnye lenne a közjegyző előtt kötött szertződésnek...)

2020.02.06. 12:40:44

@atal:
Ez a példa pedig korrupció. Hiszen azon az alapon, hogy valaki a polgármester haverja, nem kaphat kedvezményt. Azon az alapon viszont, hogy az adott kerületben (állandó) lakcíme van, igen.

chrisred 2020.02.06. 12:42:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: A felvetés annyiban jogos, hogy mennyire életszerű a XXI. században az életvitelszerű tartózkodást egy helyszínben meghatározni. Korábban szóba került az óvodai felvétel, ott például az állandó lakcím mellett a tartózkodási hely, sőt a szülő munkahelye is releváns.

De a felvetés az volt, hogy a szabályozás sérti-e a hatályos magyar jogrendet, és a válaszom az, hogy szerintem nem. Generálisan amugy is az az állmspontom, hogy a parkolással kapcsolatos problémákat elsősorban nem az állami, önkormányzati szerveknek, és nem a közterületek igénybevételével kellene megoldani.

2020.02.06. 12:44:52

@atal:
Elvileg ha állandóan laksz valahol, akkor oda kellene bejelenteni az állandó lakcímedet. Tartózkodási hely az ideális esetben néhány hónapot jelenhetne, mikor mondjuk kiküldetésben vagy egy másik városban. Nem azt, hogy már 10 éve Budapesten laksz, de a vidéki szüleidnél van az állandó lakcímed, ott fizeted az autód után az adót és a kötelező biztosítást is az alapján kalkulálják.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 12:45:51

@chrisred: tehát marad a kérdés: miért kell az állandó lakcím.

chrisred 2020.02.06. 12:45:59

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ez a rendelkezés a felelősségről szól. Tehát mondjuk, ha a jármű tulajdonosa és az üzembentartója nem ugyanaz a szeméy, akkor nem a tulajdonos, hanem az üzembentartó állandó lakcíme számít. A parkolás és a korábban említett kötelezettségek, például a gépjárműadó tekintetében is.

chrisred 2020.02.06. 12:47:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mert a magyar jogrend szerint ahhoz kötődik az adott személy életvitelszerű tartózkodása.

2020.02.06. 12:47:56

@atal:
"Ha valaki bérel egy szaros lakást a kerületben 1 évig, rohadtul megérdemli, hogy a saját háza előtt parkolhasson."

Ez akkor sem alapjog, különösen nem egy zsúfolt nagyvárosban, ha saját lakásodban állandóra bejelentett lakcímmel laksz valahol.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 12:48:44

@Zabalint: àz állandó lakcím bejelentéséhez viszont kell a tulajdonos, vagy annak hozzájárulása írásban, vagy két tanú igazolása a bérleti szerződésen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 12:49:50

@chrisred: csakhogy állandóra bejelentkezni a tulajdonos hozzájárulása kell.

2020.02.06. 12:51:51

@atal:
A problémára nagyon egyszerű megoldás lenne, ha kötelezővé válna az utalás, és bejegyezné egy hivatal, hogy milyen számláról milyen számlára megy a bérleti díj, ha gond van, elég lenne ezt ellenőrízni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 12:54:38

@chrisred: a diszkrimináció kifejezés köznyelvi használata nem jelenti, hogy ne lehetne helyesen, eredeti értelmében használni. Ezt egy beszélgetésben tisztázni kell, nem a helyesen használót ledorongolni.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2020.02.06. 12:55:09

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Lehet, de akkor mások is rosszul tudják:

Pl. itt: utcajogasz.blog.hu/2013/08/20/jogi_informaciok_kilakoltatas_eseten

"Amennyiben a bérleti szerződés megkötésekor a bérlő közjegyzői okiratban kötelezettséget vállalt a lakás elhagyására a bérleti szerződés megszűnésének esetére, akkor a bírósági eljárást meg lehet spórolni, mert a közjegyzői okirat záradékoltatásával az azonnal végrehajthatóvá válik, tehát a felmondás után a közjegyzői okiratot el lehet látni végrehajtási záradékkal, és egyből indulhat a lakás kiürítése."

Vagy itt: ingatlanhirek.hu/ado-es-jog/mit-tehetunk-ha-nem-fizet-a-berlo/

"...a bérbeadó kérésére a közjegyző végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződést, mely azonnal végrehajthatóvá válik..."

atal 2020.02.06. 12:55:11

@Zabalint:
"Ez a példa pedig korrupció. Hiszen azon az alapon, hogy valaki a polgármester haverja, nem kaphat kedvezményt"
Miért nem? Hiszen csak "pozitívan diszkriminálták" a haverokat, a többséget meg nem érte hátrány, hiszen egyébként mindenkinek fizetni kell.

"Azon az alapon viszont, hogy az adott kerületben (állandó) lakcíme van, igen."
Ez ugyan úgy beleférhet a korrupcióba, mint a hülye haveros példa, hiszen csak azért adnak az (állandó) lakosoknak engedélyt, mert kell a szavazatuk, meg az adók formájában ellenszolgáltatásban részesül az önkormányzat általuk. Aki meg nem szavaz, vagy nem fizet nekik, az nem kap, pedig az élethelyzete megegyezik a többséggel.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 12:55:46

@Zabalint: ezzel szemben a bérbeadók egy része szerződni sem akar.

2020.02.06. 12:58:36

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ennek egyébként az inverze, ha a bérlő fizetett, de a bérlő hamarabb ki akarná rakni, mint a felmondási idő, ezért kijelenti, hogy nem fizetett a bérlő. Ha így bemondásra elhinnék, akkor az erkölcsi értelemben is jóhiszemű bérlővel is ki lehetne szúrni.

2020.02.06. 13:00:04

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Meg adót sem fizet a legtöbb. Holott egy egészen könnyen ellenőrízhető területről van szó, csak mindenki szemet húny. Pedig egy tisztább helyzet sokat segítene az országon belüli mobilitásnak.

atal 2020.02.06. 13:00:20

@promontor:

a közjegyzői záradékok ellen tiltakozhat a bérlő 8 napig. Ha ezt megteszi, a közjegyző nem záradékolhatja az okiratot, hanem a tiltakozásokat egy bíróságnak kell elbírálni.

A közjegyző sem záradékolhatja úgy a szerződést, hogy a felek között vita van a szerződés megszűnését illetően.

Etniez 2020.02.06. 13:01:33

@horex: Ha az óbudai átmegy a belvárosba szépen kifizeti a teljes parkolási díjakat, nem tudom neked mi az újdonság.

Azt is képzeld el, hogy nem kell mindenhova kocsival menni, működik az ún. BKV is.

2020.02.06. 13:05:53

@atal:
"Miért nem? Hiszen csak "pozitívan diszkriminálták" a haverokat, a többséget meg nem érte hátrány, hiszen egyébként mindenkinek fizetni kell."

A példádban nem a diszkrimináció a probléma, hanem a korrupció. Ugyanis ezek az emberek jogtalanul jutottak előnyhöz.

Ha ugyanezen emberek azért kapják, mert valamit a közösségért tettek, mondjuk a helyi önkormányzati fenntartású iskolának (tudom, hogy ilyen már nincs) adományoztak több millió Ft-ot, és az önkormányzat megszavazza, hogy ingyen parkolhassanak, az rendben van.

"Ez ugyan úgy beleférhet a korrupcióba, mint a hülye haveros példa, hiszen csak azért adnak az (állandó) lakosoknak engedélyt, mert kell a szavazatuk, meg az adók formájában ellenszolgáltatásban részesül az önkormányzat általuk. Aki meg nem szavaz, vagy nem fizet nekik, az nem kap, pedig az élethelyzete megegyezik a többséggel."

Egyrészt már feljebb tisztázták mások, hogy csak tartozkodási címmel is szavazhatsz az adott településen.

Másrészt az önkormányzatiság éppen arról szól, hogy a helyi lakosok beleszólhassanak a helyi ügyekbe, és mindezt képviseleti úton teszik. Joguk van parkolódíjat szedni azoktól, akik nem ott laknak, és ott parkolnának, ha úgy látják, hogy kevés a parkolóhely.

Etniez 2020.02.06. 13:07:04

@atal: "A polgármester haverjainak hátrányát csökkentette azzal, hogy nekik nem kell fizetni a parkolásért."

A polgármester haverjainak biztosan megvan a papíron lefedezett oka, hogy közügyben járnak el a helyiek érdekében.
Nem etikus, de jogszerű, kár ezen pattognod. Ráadásul a haverjai nincsenek annyian, hogy elfoglalják a helyi lakosok elöl az összes parkolóhelyet.
Nagyon erőlködsz ezen a témán, szerintem lazulj be egy kicsit.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2020.02.06. 13:29:39

@atal: Erre nekem azt mondta a közjegyző, hogy ha a a szerződést magát közokiratban mondod fel (tehát elmész ugyanahhoz a közjegyzőhöz, akivel a szerződést is irattad), akkor a szerződés megszűnésének ténye nem lesz vitatható és a közjegyző ki fogja állítani a végrehajtási záradékot.

atal 2020.02.06. 13:37:32

@promontor:
De a szerződés felmondásának megvannak a feltételei. Az nem csak abból áll, hogy odamész, és azt mondod, felmondtam. A közjegyző nem jogosult jogi kérdésekben dönteni. A bérlő azt mondja, nem volt jogos a felmondás, ezért a szerződés még mindig érvényes, és ezt megint csak bíróság döntheti el.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2020.02.06. 13:49:23

@atal: Egyrészt, ha határozatlan idejű szerződést kötöttél, arra van rendes felmondás, az tényleg "csak" abból áll, hogy "odamegyek, felmondom". Ilyenkor csak időbeli feltételek vannak (mikor léphet életbe), amit a közhiteles szerződés tartalmaz. Ez a lehetőség mindig fennáll.

A rendkívüli felmondás esetén attól függ, miért mondasz fel. Ha azért, mert nem tartotta be az együttélés szabályait, azt valóban nem tudja megítélni a közjegyző, hogy jogos-e. A fizetési elmaradást viszont megintcsak intéztetheted vele, azaz birtokában lesz azoknak a közhiteles tényeknek, amelyek igazolják a felmondásod jogszerűségét.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 13:57:21

@promontor: nos, felmondani sem lehet egyszerűen, adott példában arról volt szó, hogy a fizetés nem szűnik meg, csak jelentéktelen összegre csökkenti a bérlő.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 14:01:56

@promontor: hát, nem. Írásban, megindokolva, felszólítva.
Például nem fizetés esetén. Amire fizetni fog, igaz, részösszeget. A közjegyző már nem fog kiállítani kilakoltatási határozatot, mert megszűnt a jogcím.
Mehetsz bíróságra, hisz elmaradás követelésed van.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2020.02.06. 14:17:33

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mit nem? Többmindent írtam, nem világos, mire reagálsz.

BéLóg 2020.02.06. 14:22:48

Mit csodálkozik bárki? Ez egy KARÁCSONYI ajándék. Szerintem az ötvenszeres még kevés is, a százszoros jobb lenne. Miből fizetik különben a (kispesti) Lackner félék óbudai társait?
Hajrá Karácsony, hajrá összefosás, nesze nektek ezt akartátok.

Meg kéne még egy pár ilyen, az idő kevés, már csak 4 év van hátra.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 14:27:37

@promontor: a közjegyzői okirat kevés lesz. Az nem, hogy hiába van okiratba foglalva, a rafinált bérlő elhúzhatja a kiköltözést, nem tud elrendelni a közjegyző kilakoltatást, mert a bérbeadó bemondta.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2020.02.06. 14:34:55

@Igazamvanvagyigazamvan?: Erre mondtad a részfizetést, ha fizetési elmaradás van. Mondjuk elég nagy joghézag, ha ez így van, ráadásul ezen az alapon ugye nem csak egy bérbeadóval lehet kiszúrni, hanem mondjuk a közművállalatokkal.

De van a rendes felmondás, ott mit tud elhúzni a rafinált bérlő?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.06. 14:44:33

@promontor: a határozott idejűnél a szerződés lejárta után semmit.

chrisred 2020.02.06. 14:58:05

@BéLóg: Ez a díjemelés pont a helyi választópolgárokat nem érinti.

Taxomükke (UK) 2020.02.06. 15:39:07

Kíváncsi vagyok, hogy akik szerint a közterület mindenkié, és mindenkinek joga van ott parkolni, azoknak mi a véleménye pl. a hóeltakarításról? Az mindenkinek a kötelessége?
Csak úgy kérdezem, l'art pour l'art.

dr. Trebitsch 2020.02.06. 15:54:31

Szerintem az önkormányzat a hibás, a kedvezményes parkolás feltételeként azt kellene megszabni, hogy a gépkocsi az adott kerületben legyen bejelentve gépjárműadó fizetésre. Tovább finomítani pedig ott lehetne esetleg, hogy a gépjármű bejelentési címét is felhasználhatják, ha nem minden területre akarják megadni a kedvezménye parkolási engedélyt a kerületen belül. Ez több városban működik gond nélkül. Aki nem ott fizet gépjárműadót, vagy nem fizeti azt be időre, az nem jogosult a kedvezményre.

chrisred 2020.02.06. 16:16:17

@dr. Trebitsch: A külföldi rendszámú, a mozgáskorlátozott és az elektromos autó után nem kell gépjárműadot fizetni. Akkor kedvezményes parkolás sem jár annak, aki jár vele?

haXXor 2020.02.06. 16:47:45

Én nem értem a rugózást: ez teljesen normális dolog, hogy aki NINCS bejelentve az adott kerületben, annak logikusan joga sincs használni az ottani parkolót. Ennyi erővel élhetnék Győrben de stipistoppolok egy parkolót Óbudán (is). A törvény úgy szól, hogy ahol életvitelszerűen élsz, oda köteles vagy bejelenteni magad. Az már a magyar bürokrácia torzulása, hogy bérlés esetén ehhez az ingatlan tulajdonosa is kell, amiről az ingatlan tulajdonosa azt hiszi, hogy a bérlő jogot formálhat a bejelentés által bármire is az ő ingatlanában. Igazából mindenki gecibuta és ameddig egy ilyen láncszem is van, addig úgy sincs megoldás. Amúgy a levél kritikán aluli, röhejes hiszti. Ilyen ok-okozati levezetést amit a poszter írt még viccnek sem szabadna leírnia. Ha kerületben él akkor jelentse be magát és problem solved. Ez ennyi. Ha meg Mucsaröcsögére van bejelentve, akkor ne várja el, hogy neki ingyen járjon a parkoló baszki mert Budapest nem falu, nem egy kisváros.

haXXor 2020.02.06. 16:50:46

@jános515: És mi a gond ezzel? Aki min iq80 felett van, az tudja, hogy közjegyzői szerződés kell egy bérlés esetén (főként a tulajdonosnak), hogy védve legyen(ek). A lakcímnek SEMMI KÖZE nincs az ingatlan tulajdonjogához. Egy metaadat, semmi több, nem formálsz vele jogot más tulajdonában csak itthon annyira buta mindenki, hogy ezt az egyszerű tényt képtelenek felfogni és ebből fakadóan képtelenek bejelenteni magukat a kurva bérleményükbe.

atal 2020.02.06. 16:52:27

@dr. Trebitsch:
a megoldás az lenne, hogy 1 kerületi címre 1 bejelentett rendszámra adnak ki engedélyt. Ugyan az a tartózkodási helyen. 1 autóval egy időben csak 1 helyen lehet úgy is parkolni parkolni.

Petőfi út 10 is kapna egy engedélyt, meg Petőfi 11 is, és még Petőfi 12 is, akkor is, ha Petőfi 12-ben csak ideiglenesen lakik valaki.

chrisred 2020.02.06. 17:04:18

@atal: Szerintem így is működik, azzal, hogy amelyik címen nincs állandó lakos, vagy van, de nem igényel, arra nem állítanak ki egyet sem.

fda 2020.02.06. 17:45:55

2540 forintért én is szívesen bérelnék egy 10 négyzetméteres területet a házam előtt a szűkös közterületen. Igaz, nem autót tennék rá, hanem egy (kerék nélküli) fém konténert. Vagy virágládát. Vagy egy árusító fülkét. Melyikre kapok engedélyt?

fda 2020.02.06. 17:50:27

@atal: "Ha valaki bérel egy szaros lakást a kerületben 1 évig, rohadtul megérdemli, hogy a saját háza előtt parkolhasson."

Feltéve, ha bérel magának egy szaros garázst is. A házak előtti szűkös tereket inkább meg kellene hagyni az embereknek, sétálni, létezni.

Ja, hogy kevés a garázs? Építeni kell egyet.
Na ezért nem tartok zsiráfot, bárhogy szeretném, nincs hova tenni. Sokan pedig vesznek egy másfél tonnás, 12 nm helyigényű berendezést (személyautó) és elvárják, hogy a többiek azonnal szorítsanak neki helyet a közös területen, lehetőleg max 15 méterre a kaputól.

Etniez 2020.02.07. 01:02:21

@BéLóg: ezt a hülyét nem moderáljuk ki?

heidt 2020.02.07. 08:25:08

@chrisred: Az elektromos és mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkoló autóknak nem kell parkolási kedvezmény, mert nem kell fizetniük a parkolásért.

nickM 2020.02.09. 20:34:50

"bérbeadó közjegyző előtt nyilatkozik, hogy a szerződés megszűnése után azonnal elhagyja a bérleményt"
Magyarul tudsz úgy egyébként? (Hogy a PISA teszted negatív az egyértelmű.

BéLóg 2020.02.11. 14:37:22

@Etniez: Szerintem maradj bent, jókat lehet rajtad röhögni. T.
Efasz.

@chrisred: Az bizony nagy kár. Kéne írni valami slambuccmannak, mert megkülönböztetés vagyon akkor ott.

NoOne 2020.02.12. 11:59:19

@GatyaPityu: A probléma hátterében az áll, hogy túl sokan, a kerületben csak dolgozó használta ki a lehetőséget, ingyen vagy pénzért ideiglenes lakcím/tartózkodás szerződéssel, rokon írásos engedélyével stb. bementek a Kormányhivatalba, és szereztek lakcímkártyát. Annak birtokában megkapták az olcsó parkolási engedélyt. Ez sikerült túltolni, annyira, hogy lassan nincs hol megállni a kerület frekventáltabb helyein. Az önkormányzat sem tökéletesen hülye, eredmény, aki (fal)berlőként szerzett jogot, az most válasszon, fizet vagy bejelentkezik "állandóra". Utóbbit már sokkal zaccosabb egy fals albérleti szerződést vagy rokoni izé miatti engedély aláíró helyi lakos, vagy lakástulajdonos számára, és probléma a csaló munkavállaló számára is, mert pl. nem kap utazási költségtérítést, stb-stb.
Nyilván nagy gond lehet ez a nem csaló, teljesen jogszerűen kedvezményt szerző bérlők számára is, de nem az Önkormányzat az "ördög", hanem az ügyeskedők.

Toxic Waste 2020.02.14. 13:08:01

Ha ott van állandó lakcímed, akkor oda fizeted a gépjárműadót (meg másfajtából is jut oda). Ha csak tartózkodásid van ott, akkor meg nem oda fizeted. Az önkormányzat az első esetben olcsóbban adja "cserében" a parkolási engedélyt, a másodikban meg drágábban. Van benne logika, talán még korrektnek is nevezném, ha lehetne ilyet tenni közterületi parkolási díjak kapcsán.
A hátrányos megkülönböztetés belekeverése a posztoló részéről nagyon sajnálatos. Csak azt mutatja, hogy fogalma sincs, miről is szól az.

KisIst 2020.02.20. 08:44:26

@atal:

Minden helyi lakos kap kedvezményt... De jog szerint nem az a helyi lakos aki ezt szóban kijelenti magáról, helyi lakosnak az számít aki ezt jogszerűen a hivatalban bejelenti és erről megfelelő hivatalos irattal rendelkezik... Egy autó sem attól lesz valakinek a tulajdona, hogy kijelenti, hogy az övé... A tulajdonjogot hivatalos dokumentumokkal kell igazolni...
süti beállítások módosítása