Tékozló Homár

Nagy üzlet a koronavírus: a tizenegyszeres árú kézfertőtlenítő és a többiek

2020.03.16. 10:00 | Homár Rezső | 107 komment

isana2.png

A Homár elég sokszor felhúzta már magát az elmúlt 15 évben, hiszen volt mint. Inkorrekt kereskedők, csalók, ügyfelet hülyének néző szolgáltatók, büdös hús, kis faszenes, volt itt már minden. Olyan helyzet, mint a jelenlegi viszont még sosem. A járvány pedig úgy látszik, hogy a pénzéhes, nyerészkedő kereskedőkből most aztán tényleg kihozta a legrosszabbat.

A koronavírust gyógyító csodaszerek és a fertőtlenítők, maszkok túlárazása nagy sláger egy pár hete, nekünk is küldtetek néhány példát, ez az ISANA kézfertőtlenítő a kedvencünk. Ha kapható lenne, a Rossmann a korrekt 299 Ft-ért árulná a gélt, amit a Párforintért.hu webáruház (HAHA) potom 3365 Ft-ért kínál a rettegő embereknek. Vannak náluk más márkák is, amiket a facebook oldalukon is megfuttatnak, ahol aztán jönnek a felháborodott kommentek. És a válasz.

kepernyofelvetel_30_li.jpg

A ceglédi vonatállomás kisboltosa is gyorsan reagált a kialakult helyzetre, állítólag a feliratokat azóta leszedték.

89354027_224454188611053_2072467813632573440_o.jpg

A ­maszkok és fertőtlenítőszerek hirtelen árváltozásainak híre eljutott a fogyasztóvédelemhez is, akik a igyekeznek megfékezni az elszabaduló pénzéhséget és fokozott ellenőrzéseket tartanak: "Kiemelten vizsgálják azokat a termékeket, amelyek iránt a koronavírus európai terjedése miatt megnövekedett a kereslet. Így például a kézfertőtlenítő termékeket is, melyeknek a hatékonyságát is górcső alá veszik, mégpedig a minisztérium vegyipari laborjában, ahol kiderítik, valóban rendelkeznek-e ezek a termékek a gyártó által feltüntetett fertőtlenítőhatással. De ma már sajnos bekerült a vizsgálandó termékek körébe számos alapvető élelmiszer, tisztítószer is. Árgus szemekkel figyelik a feltüntetett árakat az ellenőrök, ahogy azt is, hogy az adott szolgáltatás, termék valóban hatékony-e." (Feol.)

Figyeljetek ti is árgus szemmel és küldjétek el nekünk, ha valami hasonló görénységre bukkantok. A Homár továbbra is otthon ül és ott segít, ahol tud.

És persze ha lehet, maradjatok otthon, vigyázzatok magatokra és mossatok kezet kommentelés előtt. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

misi107 2020.03.16. 12:11:19

Jól működő,kommunista időkből megmaradt szovjet gázálarcom eladom.Hozzávaló kétféle szűrő+cső+szimatszatyor.Ár:mennyid van?És még az is kevés...a mennyit engedsz a feléből átváltoztattam:-szorozd meg kettővel,emeld négyzetre és add hozzá az emberi testben található idegkapcsolatok számát.Számla nincs,garancia nincs,csak dollár vagy euró.Ugyanitt alig használt kézfertőtlenítő!

Fakanál69 2020.03.16. 12:18:24

Izopropil alkoholt próbáltam venni ,mindenhol elfogyott ,szereléshez kellett volna ,de a hülye koalavírusosok elhordták azt is.mellesleg amit a média is művel az katasztrófa,heccelik a butákat...

Antalbaba 2020.03.16. 12:23:13

Vatera: szájmaszk. 1000-1500 forintért volt 50 db, most ugyanez 25.000, vagy darabja 5-600 forint - miközben nem ér semmit:-(

Nick-son 2020.03.16. 14:08:15

Ennél már az otthon maradás korlátlan sörfogyasztással is olcsóbb.

KaTe 2020.03.16. 14:12:28

@Antalbaba: A semminél azért többet ér ha rendszeresen cseréled és fertőtleníted, az már más kérdés, hogy ilyet otthon is meg tudsz varrni valamilyen leselejtezett textilanyagból.

juhaszvik 2020.03.16. 14:40:48

A szájmaszkkal kapcsolatban azt nem értem, hogy már ennyire sok a fertőzött? Ugyanis ezeknek a viselője kilégzésekor keletkező nyálcseppeket kell, hogy kordában tartsák. Ezért hordják fertőző betegek.

Cateran 2020.03.16. 15:16:47

@KaTe: Nem, konkretan semmit nem er, HACSAK nem vagy fertozott...akkor nagyon hasznos...egyebkent meg a szar es pofon esete (aka adtunk a szarnak 1 pofont vele)

"Maszkok

A szakemberek azt kérik az emberektől, hogy kizárólag az viseljen maszkot, akinek a koronavírus fertőzésre utaló tünetei vannak, hogy megelőzze a továbbfertőzést. Akinek nincsenek tünetei, az ne használjon maszkot."

hu.euronews.com/2020/03/06/koronavirus-mennyire-hatekony-a-maszk-a-karanten-vagy-eppen-a-szures-a-megelozesben

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.03.16. 15:46:42

Alapvető emberi viselkedés : nyerészkedni mindenen.
Törvényesnek biztos törvényes, de morálisan védhetetlen.

KaTe 2020.03.16. 15:50:34

@Cateran: És azt honnan tudod, hogy te fertőzött vagy -e? Én inkább felveszem, abból baj nem lehet.

juhaszvik 2020.03.16. 15:54:37

@KaTe: mármint, ha elfogy, és annak akinek szüksége lenne rá nem jut, abból nem lehet baj?

KaTe 2020.03.16. 16:05:08

@juhaszvik1: Ezt a sima zöld maszkot amit a legtöbb emberen látsz otthoni textilből is meg lehet varrni. 3-4 óránként cseréled, este forró vízben fertőtleníted. Nem lehetetlen feladat.

juhaszvik 2020.03.16. 16:18:23

@KaTe: Mondjuk az emberek többsége nem varr semmiből semmit. De az ötlet jó.

Viszont a funkciója ettől nem változik: a kilégzés nagy (fröcsögő) cseppecskéit szűri. Ami az arcodig eljut azok már sokkal kisebb "cseppek".

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.03.16. 16:35:21

@Cateran: kizárólag az viseljen maszkot, akinek a koronavírus fertőzésre utaló tünetei vannak, hogy megelőzze a továbbfertőzést. Akinek nincsenek tünetei, az ne használjon maszkot."
Baromság, akárki ajánlja

ebella2 2020.03.16. 18:45:59

@horex: Virológus szaktekintélyek ajánlják, magam is hallottam. De te nyilván jobban tudod.

Reactor 2020.03.16. 19:24:26

Jájj segítCSég, jön a korona vájrösz! MindmeKhalunk! Pánik! Fusson mindenki szerte-szana! A korona vájrösz már a spájzban van! MenCSenek meg!!!

Flashy7 2020.03.16. 21:05:02

emlékezzünk már meg a feliratokról is: papírtálca, több színű filctollak, gyöngybetűk, majd később a művész golyóstollal(?) nyomatékolta a kézfertőtlenítőt (talán kölcsönbe voltak a filcek). ja, meg felette a felelős vezető és kulcs: MÁV. aztán találd meg ha fontos :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.03.16. 21:12:35

@ebella2: de mintha úgy lenne, hogy aki a tüneteket produkálja az otthon marad, ugye? Akkor a ráknak tolulnak mindenhol ezek a farsangi népek?

Nikolas Jr. 2020.03.16. 22:39:47

Az utolsó darabokat én sem adnám el potom pénzért, tudván, hogy nincs utánrendelés...

A patikák ár emelése még érthető is, hiszen most mindenki csődül oda szájmaszkokért és fertőtlenítőszerért, ha koronavírusos lesz az egyik dolgozó, zárhatják be a helyet legalább két hétre... Valamiből fedezni kell ezt a kockázatot.

sóhegy049 2020.03.16. 22:56:38

NAV gondolom, hogy tart "ügyeletet"? ;-)
Az ilyen patkányokat fel kell nyomni a picsába!

Doppel 2020.03.16. 23:09:07

@ebella2: Ehhh, a lappangási idő alatt tünetmentes a fertőzött személy, de ilyenkor már erőteljesen fertőz, ezért indokolt a maszk viselése. A hazai virológus "szakembereknek" ezúton is gratulálok, egészen elképesztő a kincstári butaság. Esetleg érdemes lenne a japán, hongkongi, szingapúri esetszámot (mindhárom országban 1000 fő alatt) megfigyelni és összevetni a maszkhordási mintákkal. Netán mondjuk a szomszéd országokba is át lehetne bandzsítani két szotyiköpködés közepette, és nézni mondjuk a szlovákok és többiek által mutatott jó példát: maszkokban van mindenki, a politikusoktól kezdve az utcán át mindenhol, és igen, azért, hogy az esetleges fertőzött tünetmentes emberek ne terjesszék tovább a betegséget.

//VV\ 2020.03.16. 23:10:54

@horex: Hozzád és a többiekhez akik azt szajkózzák, hogy a maszk nem ér semmit csak egy kérdésem lenne: Ha nem ér semmit, nem véd semmit, miért van majdnem minden patokuson maszk mostanában? Nyilván ők is az ostobák közé tartoznak doktori végzettséggel...

csak még egy halk kérdés: nem lehet, hogy azért szajkózza minden "nagytudasú virológus" ezt, mert habazt mondanák, hogy igenis véd, nem jutna mindenkinek a maszkból, és csak fokozódna a pánik?

Én nem tudom a tuti választ... de azért immunszupresszaltként hordom maszkot... amíg tart készletem.

Örömhernyó 2020.03.16. 23:15:33

@KaTe: @Antalbaba: Igen, a szájmaszk, az orvosi maszk semmit se ér, nem szűri a levegőt. Illetve ha fertőzött vagy, akkor kevésbé fertőzöd a környezeted, ha maszkot hordasz. Ami érne valamit az az N95 maszk. De a kézfertőtlenítő se ér sokat, eltávolítja a vírust a kezedről. Ahogy az alapos, szappanos kézmosás is ugyanezt teszi.
A vírus levegőben is terjed. Otthon kéne maradni mindenkinek.

Örömhernyó 2020.03.16. 23:15:33

@KaTe: @Antalbaba: Igen, a szájmaszk, az orvosi maszk semmit se ér, nem szűri a levegőt. Illetve ha fertőzött vagy, akkor kevésbé fertőzöd a környezeted, ha maszkot hordasz. Ami érne valamit az az N95 maszk. De a kézfertőtlenítő se ér sokat, eltávolítja a vírust a kezedről. Ahogy az alapos, szappanos kézmosás is ugyanezt teszi.
A vírus levegőben is terjed. Otthon kéne maradni mindenkinek.

szánmonoxid 2020.03.16. 23:20:42

@KaTe:
Ha felveszed, az nem baj, csak ha azt hiszed, hogy téged véd.
Ez ugyanis nem téged véd, hanem tőled a környezetedben lévőket. Kifelé nem engedi a nagy nyálcseppeket, viszont befelé engedi a levegőben szálló részecskéket, köztük a vírusokat is (a méretüknél fogva - a nyálcseppek viszonylag nagyok, nem jutnak át, a részecskék meg kicsik, átjutnak.)
Szóval persze, viselj ilyet nyugodtan, csak ne abban a hitben, hogy ezzel biztonságban vagy, mert rajtad pont semmit nem véd. És a semmit itt értsd szó szerint, ne költői túlzásként.

@horex:
Pedig nem.

@//VV\:
Hát neked sem az értő olvasás az erősséged.
De nem is az eszedért fognak ellopni.

kiskutyauto 2020.03.16. 23:34:31

Aki ezen nyerészkedik, mind megy évekre börtönbe...

haXXXor 2020.03.16. 23:39:02

@//VV\: Nem ved, mar ha a sima mutos maszkra gondolsz. De nem is feladata, szoval hordhatod, de ha lekohog/liheg/kilelegez valaki fertozotten, kereken 100%, hogy elkapod. A picit speckobb szuros maszkokat pedig hordani nem tudod mert ha jol teszed fel, sokaig nem lehet birni vele (de magadtol fixen feltenni sem tudod mivel a helyes felrakast oktatni kell). Placebonak jo persze mindez de az tobbet er ha a seggeden maradsz a lakasban (bar en szemely szerint meg ezzel sem ertek egyet mivel a virusnal csak egy gyilkosabb lesz: a totalis gazdasagi osszeomlas ami most zajlik)

HaCS 2020.03.16. 23:42:02

Ha valakiket megnyugtat, viseljenek maszkot!

Viszont arra kérnék mindenkit a maga érdekében (is), hogy a viselés általános szabályainak nézzen utána.

Csak a legalapvetőbbek:
Nem piszkáljuk folyton, nem vakarózunk akkor sem, ha szokatlan és zavar!
A dohányzóknak az előbbiek miatt különösen megfontolandó a használata.
Ha nedves, akkor azonnal csere!
Nem túl jó dolog, ha a maszk közvetlenül a szájhoz ér.
FFP-s szűrőbetétes maszkoknak a betétei tömődnek el, és nem tisztíthatóak.

De ezek tényleg csak a legalapvetőbbek.

kiskutyauto 2020.03.16. 23:47:08

@juhaszvik1: "A szájmaszkkal kapcsolatban azt nem értem, hogy már ennyire sok a fertőzött?"
Nem... hanem ennyi az önző kapzsi agyhalott gyáva pánikoló idióta zombi... az egész pánikhiszti erről szól... Ezek amúgy nem szájmaszkok, hanem ARC maszkok...

A többire a többieknek. Igen, az arcmaszk teljesen haszontalan, sőt bizonyos esetben kimondottan ártalmas. Akiken látjuk az arcmaszkot tudjuk legalább hogy ez egy pánikzombi... Nem értik az egész mechanizmusát. Ha valaki saját magát akarja bejövő fertőzéstől védeni, akkor FÜLET ÉS SZEMET legalább annyira kell védeni, mint az orrot!!! Sőt igazából a hajat méginkább, mivel a hajon tapad meg a levegőben repülő fertőző páraszemcse, cseppfertőzés ugyebár... Vagy pedig minden nap hajat mosni, ahogy hazaérünk azt még lehet, ha valakinek van ideje, idege, energiája, pénze rá...
Az arcmaszk attól védi a többieket, aki viseli. Ha nem köhög valaki, akkor fölösleges, sőt minél tovább van az emberen, annál nagyobb eséllyel akkumulálja a fertőzéseket... a finom párás langymeleg, amit lehelünk, a bacik melegágya... Nem azt mondom hogy korona fertőzést, bár akár azt is, de sok egyéb baktériumot és vírust is akár begyűjt... Virológiai teljes sisakmaszk, ami hajat, szemet fület, HERMETIKUSAN beburkol, na az tényleg véd a bejövő ártalmak elleni is (egy ilyen sisak százezres tétel)... ráadásul ezek a maszkok amiket a sok birka hord, nem is zárnak hermetikusan, tehát ha rádhány egy
nagy adagot egy fertőző, csodaszépen akár magáról a maszkról, akár ha olyan helyen ér, hiszen van szabadon bőr, sőt a legtöbbeknek szem és fül... eléri a nyálkahártyát és máris fertőzött vagy... Ahogy írta itt valaki, bizony 2-3 óránként cserélni kell!!! Nos ki az a nagy bősz maszkos, aki vett párszáz maszkot, amiből naponta elhasznál 3-4 darabot? Nem kell válaszolni, senki! Tehát a szinte semmit nem védő balek-maszkokat még szakszerűen sem használja szinte senki... Vannak virológiai maszkok persze, amik amúgy fület is takarnak, nincs rés, tehát hermetikusan zárnak, és van hozzájuk védőszemüveg is. Egy ilyen kombó 10 ezres nagyságrend, van neki betétje amit lehet cserélni, tehát nem eldobható a rendszer, mint ezek a kamu gagyi szarok amit a sok balekra rásóznak... Egyet nem értek, állítólag csórók a magyarok, akkor honnan van pénzük pánikbevásárlásra és ennyi maszkra, fertőtlenítőre stb...???

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2020.03.16. 23:50:02

A maszk nem védi a viselőjét. A maszkot nem magunk miatt kell viselni, hanem a többiek érdekében.
Ha ezt megértjük, akkor tulajdonképpen kötelező lenne mindenkinek hordani (ha lenne annyi).
Aki nem érti annak tökmindegy, de hordja, ha van lehetősége.
Aki nem érti és nem hordja az vagy tudatlan, vagy félretájékoztatták, vagy nem tudja beszerezni.
Aki érti, és nem hordja, de lenne mit, az egy gyökér.

Lóval ne 2020.03.16. 23:54:52

Első dolog aminek utána néztem, hogy mennyiért tudnám gyártani, manufaktúrában kb. 1000-1200 Ft/literre jönne ki költségben, olyan 4-500 forintért lehetne adni a szokásos 100 ml-es tubust. Minden higiénés körülményt biztosítani tudnék, még a palackozást és címkézést is meg tudnám oldani kisipari körülmények között. Igen ám, csak hogy a termékcsoport amibe a fertőtlenítő és kozmetikai szerek esnek kb. 3-6 hónapos termék jóváhagyást követel a csudálatos EU-s szabályoknak köszönhetően. Úgyhogy maradnak a nyerészkedők.

kiskutyauto 2020.03.17. 01:04:59

@Hurrá Torpedó: Ha nem köhög valaki, akkor hülyeség hordani, egy elvi esély miatt, hogy talán már bennem van a vírus, tünetmentesen ill lappang, és hogy ne terjesszem...
De egyébként, ha erre a felismerésre is jut valaki, ami persze nagyon dícséretes, már hiába, mert régóta nem kapni maszkokat... Továbbá mint írtam, kellene venni eldobhatóból pár száz darabot hiszen ha munkaidőben hordom minden nap, akkor legalább napi 3-ra van szükség... nem eldobhatón a 10 ezres költség, és meg kell tudni oldani a steril betét cseréjét, szintén napi többször, ami nem sokkal olcsóbb, mint az olcsó eldobható maszk... ki fizesse..? Főleg a semmiből...

Club Sandwich 2020.03.17. 01:27:56

Hat keremszepen, a szabad piacgazdasag ugyebar. Amiko' tervgazdasag vo't, akkor nem vo't a bo'tba semmi, de ha vo't, akkor annyi is vo't az ara mint barmikor. Ez nem teccett.
Hat akkor tessek, ime amire oly sokan vagytak... jah hogy most ez se jo?

Reactor 2020.03.17. 02:34:53

@Club Sandwich: Hát igen, az emberek kezdenek rájövögetni lassan, hogy sikerült a vadkapitalizmussal is döglött lóra fogadni. Megtörténik a csoda: nyílnak fel a szemek.

Ám meg létezik olyan maszk, ami nagyon jól véd a vájrösz ellen (is): a honvédségi gázálarc, 4-5 membránnal. Ez még a szarin, tabun stb. részecskéit se engedi át, nemhogy a vájröszt. A gond csak az, hogy ezeknek igen borsos az áruk.

Club Sandwich 2020.03.17. 02:43:56

@Reactor: Meghat valljuk be, nem valami kenyelmes egesznapos viseletek. Meghat nem is divatos!

Reactor 2020.03.17. 02:44:57

@Club Sandwich: Ez teljesen igaz. A gázálarc roppant biztonságos, hatékony, csak épp ronda és kényelmetlen.
Erre mondják azt, hogy dugni is és szűznek is maradni...na AZ nehéz lesz...

szánmonoxid 2020.03.17. 03:04:34

@Reactor:
Azért mondjuk szarin, szomán és egyéb ideggázok ellen nem igazán véd pár percnél tovább.

"A gázálarc roppant biztonságos, hatékony"
Sajnos, nem. Rövid ideig ég csak, és ott is csak ha jól zár az arcodra. És ami ellen igen, ahhoz az ahhoz való szűrő is kell. Egyik szűrő sem jó minden ellen.
Katonaként volt szerencsém vegyvédelmi gyakorlaton, szimulált körülmények között hordani, órákon át. Élesben konkrétan lófaszt sem ér, max. annyit, hogy 10-20 ember ki tudsz menteni (ha még nem kaptak halálos adagot). Utána neked is kampó, mint a turistaszezonnak.

Reactor 2020.03.17. 03:09:57

@szánmonoxid: Pár percnél jóval tovább véd, akárcsak a tűzoltók maszkjai. Máskülönben oltásnál hullanának, mint a legyek.
Nyilván akkor véd, ha jól zár az ember arcára, ÉS ha van is benne membrán. Ez se tökéletes, száz százalékos védelem, de az orrszűrő-arcmaszk maskaráknál fényévekkel jobb.
Aki száz százalékos védelmet akar, rendeljen szkafandert a "Názától".

2020.03.17. 05:24:15

www.reddit.com/r/JusticeServed/comments/fj8uxs/greedy_man_has_his_hoard_of_hand_sanitizer/
Amcsiknál így csinálják.
Felvásárolod mások elől a készleteket, aztán többszörös áron árulod szükségállapot idején? Kapsz egy vizsgálatot a főállamügyészi hivataltól és mész a böribe nyerészkedés miatt. A cikkben szereplő fószer 2300%-kal verte volna fel az árakat, aztán úgy beszart a közfelháborodás és a börtön lehetősége miatt, hogy gyorsan eladakozta az egész készletét. Így kell ezt.

LetMeTyr 2020.03.17. 06:35:16

1200 Prága, Bělehradská 858/23
Nem hinném, hogy a NAV sok hatáskörrel bírna arrafelé, a Homár párszázas olvasótáborától meg nem omlik magába egy cég.
Inkább panaszt kell tenni valamelyik EU-s fogyvéd szervnél vagy a cseheknél.
homar.blog.hu/2015/03/30/mi_a_teendo_ha_kulfoldi_webshoppal_gyulik_meg_a_bajunk
ec.europa.eu/info/live-work-travel-eu/consumers/resolve-your-consumer-complaint/european-consumer-centres-network-ecc-net_en

DarkWolf 2020.03.17. 07:33:51

@Örömhernyó: akkor kérlek győzd meg a főnökömet róla hogy otthon maradhassak, köszi

apro_marosan_petergabor 2020.03.17. 08:29:28

Igen.
Biztosan lesznek cégek, amelyek tönkremennek, de soknak óriási üzlet a vírus.
Kezdjük az élelmiszer/supermarket óriásokkal. Akkora forgalmat bonyolítanak, mint soha, erőteljesen megemelt árak mellett. Ez vonatkozik a Tescora, Sparra, Liedl-re stb.
Miközben ezek a cégek tisztítószereket is forgalmaznak... emelt áron.
Pár civil is sütögeti a pecsenyéjét a Jófogás.hu-n és egyeb netes felületeken, a maszkok...., stb. már aranyárban vannak.

István Tamasi 2020.03.17. 09:34:07

5x-10x drágábban a kézfertőtlenítőt? Igen, ez a kapitalizmus a maga kereslet-kínálat szabályával. De lesz ez még 1-et fizet (a régi normál áron) - 2-t kap akcióban és az lesz a jel arra, hogy véget ért a hisztéria és járvány.

torró 2020.03.17. 09:39:51

@Derontulon:
Na ezt kéne nálunk is csinálni!!! Mert ez tényleg vérlázító! Február közepén már derengett valami, és akkor éppen mentem az onkológiára kontrollra egy műtét miatt, és a délinél vettünk maszkot 35 forintért. Ahhoz képest arcátlan áremelést csináltak egyesek! Én az Orbán helyében szétrúgnám a seggüket! Ilyen helyzetben pofátlanul nyerészkedni a nyomoron! Ez felháborító!!!

kéki béla 2020.03.17. 10:06:56

Magyarországon NINCS olyan, hogy fogyasztóvédelem. Kedves kúrmányunk rég felszámolta.

Még a nyilvánvaló árkartellre is azt mondja az erre szakosodott hivatal, hogy nem az. (Konkrétan amikor pl penny, aldi, soar egyszerre, szonos mértékben emelik azonos termékek árait)

kéki béla 2020.03.17. 10:12:20

@Napcsii: kedvem lenne felnyomni őket a vásárlók átverése miatt... Nézd meg, milyen a hivatalos CE jelölés és milyen az, ami a maszkok csomagolásán van! Én úgy látom, az utóbbin a "China Export" logo van, ami valójában a CE jelölés egyfajta hamisítása, mint a Puna, Adiads, Adidos stb.

jegeskaveee. 2020.03.17. 12:13:50

@KaTe: Porszívó porzsákjából (netes keresés után találtan rá) lehet eszkábálni ilyet, állítólag jobban(?) véd, mint az arcmaszk.

jegeskaveee. 2020.03.17. 12:14:57

@kéki béla: Akkor tedd meg! Nem kötözködöm, komolyan mondom.

FDToth 2020.03.17. 12:44:03

Nem magana virus veszelyes hanem az emberek, akik donto tobbsege hulye es egymast hergeli mindenfele kamukkal, es ez vezet majd az esetleges valsaghoz, nem pedig az h a virus ilyen meg olyan.
Ha tobb tudatos es gondolkodo ember lenne...
Pl itt ez a maszk. Aki vmilyen szinten ertelmes az tudja h csak akkoro ekll felvenni ha beteg vagyok, vagy kohogok, tusszogok. Ha nincs tunezem, minek? Ezzel csak a tobbi e,berben keltek panikot, es a csorda mar megy is a maszkert.. ja es felveszi a maszkot, de huzzogatja le fel, meg hozzanyul... meg aki sallal tekeri be a szajat lol a hulyeknek :D

Reactor 2020.03.17. 14:26:26

@FDToth: Igazából nem tudom sajnálni őket. Akinek ennyire nincs sütnivalója, és ennyire naiv bepalizható idióta, hogy zombiapokalipszist vizionál erre a járványra, az voltaképpen meg is érdemli, hogy lehúzzák pénzzel. Eddig is voltak emberi ostobaság vámszedői,nos, most még több van. Több az ostoba, aki elhiszi, hogy egy pár száz forintos maszk majd jóóóóóóóóól megvédi a csúnyarossz korona vájrösztől csak mert a húszszorosáért kapható, az költse csak a pénzét, két rémhír elolvasása között.

2020.03.17. 14:43:55

@Reactor: Igen, ezt a frappáns választ már eleget nyomtad, nem kaptál elég helyeslő választ, hogy állandóan ismételgeted? A vájrösz rész a legeredetibb, meg persze az, hogy mindennél és mindenkinél okosabbnak hiszed magad.
Hogy te is megértsd: az emberek félnek az ismeretlen járványoktól, jogosan. Érted, ismeretlen. De te akkor is itt flegmáznál, ha hirtelen egy levegőben terjedő HIV variáns jelenne meg, mert flegmázni annyira trendi. Az idősebbek és a krónikus betegek fokozottan ki vannak téve a hatásoknak, tehát nem csak hisztiznek a "vájrösz" miatt, hanem nem akarnak meghalni vagy egy szerettüket eltemetni.
Érthető? Dehogy. Ahhoz kellene egy rokon, aki még elvisel vagy egy barát, aki szeret. Tudod, valaki, akinek számítasz és akiért aggodalmat érzel. Ilyened nyilvánvalóan nincs, ezért vagy ilyen nárcisztikus szociopata. Ez viszont sajnálatra méltó.

Reactor 2020.03.17. 15:01:04

@Derontulon: Ugyanennyien nyomják a szükségtelen és alaptalan pánikot is mindenütt, az gondolom meg téged nem zavar. Engem meg igen, hogy ebolának akarják eladni a koronavírust. De hát nem vagyunk egyformák. Nem mellesleg több szempontból nincs igazad.
- Nem a kora középkorban vagyunk, ahol a járványokat úgy ahogy voltak, nem értették az emberek, és mindenféle isteni, démoni szörnyűségnek tudták be őket. Ha utánaolvastál volna, rájöhettél volna, hogy a koronavírus messze nem valami hót ismeretlen monszter volt idáig, ami egy meteorittal érkezett, és az emberek most tátott szájjal bambulnak rá, hogy jééééé, ez meg itten egy izé, egy vájrösz...eddig is létezett, köszöni szépen, remekül elvolt, csak nem terjedt el szélesebb körben, emiatt nem kapott ekkora publicitást.
- Ha az egész koronavírus csak feleolyan veszedelmes és gyilkos kór volna, mint a HIV, vagy az ebola, Kína fele lakossága már kipusztult volna, a másik fele meg vagy hordozó lenne, vagy beteg.
- Egy nyomorult párszázas szájmaszk téged a pollentől nem véd meg, nemhogy egy sokkal kisebb életformától, mint a vírus.
- Nem az idősek és a betegek azok, akik ajvékolva tonnaszám vásárolják fel a készleteket, vagy a szájmaszkokat. De biztos az én szemeim rosszak.
- Az idősekre és a betegekre egy natúr influenzavírus is pontosan ugyanilyen veszélyes, mégse látom hogy telente pánikhangulat uralkodna el az országon. És what do y'know: influenzásból éves szinten is, amúgy is jóval több eset van, mint a koronavírusból.
- Vannak rokonaim, barátaim és szeretteim, éppenséggel talán több is, mint neked, és egyikük élete se állt emiatt a földbe. Nem is tudom, talán mert tanult, értelmes emberek?
- Az ostoba kisdedó személyeskedésedet elnézve te vagy a legutolsó ember, akinek a véleménye bármit is számít e témában. A stílus maga az ember, ugye.
De énfelőlem azt csinálsz, amit akarsz. Gyorsan építs atombunkert a többi hivatásos rettegővel, és bújj az ágy alá a plüssmaciddal. Mert a "migrács". Mert a Soros. Mert a koronavírus. Mert az Érmelléki Kuglófember. Mert mindig kell egy mumus, amitől rettegni lehet.

Usermail317 2020.03.17. 15:02:15

@Derontulon: :D
Ebből a kettőből van kuva sok: okoskodó faszok és rémhírterjesztők.a valóság valahol a kettő között van.

LetMeTyr 2020.03.17. 15:20:59

@Derontulon:Csak kompenzál szegény,ne bántsd :)

Reactor 2020.03.17. 15:29:54

@LetMeTyr: ...
Jaaaaa, ez most leoltás akart lenni?
Na várjál, elolvasom mégegyszer, hátha beüt...

2020.03.17. 15:40:42

@Usermail317: Nagyjából. Az ilyen persze úgyse fogja fel, mert azt nem tudja beilleszteni a litániájába. Lényegtelen.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 15:41:45

Azt a kis pénzt, amit ezen nyernek, remélem gyógyszerre költik.

Reactor 2020.03.17. 15:50:11

@Derontulon: Az "ilyen" mindenesetre nem úgy reagálja le a járványt, hogy felvásárol másfél hajórakomány VÉCÉPAPÍRT...és nem dob ki tízszer annyit valamiért, ami annyit ér vírusfertőzés ellen, mint halottnak a pacemaker.
De nyilván mindenki más a hülye, ti vagytok helikopterek.
Hiába...a birkák nagyon tudják utálni azokat, akik nem egy karámban képzelik el az életüket.

kéki béla 2020.03.17. 15:57:47

@torró: Orbán egy pontosan ugyanilyen nyerészkedő, egoista, aljas féreg.

Usermail317 2020.03.17. 15:58:41

@Derontulon:
És látod még mindig nyávog mert megsérült a kis lelke.Valaki kimondta, hogy zizzent és nem bírja az egócska.
majd idebüfiz még néhány száz sort, hátbaveregeti magát hogy milyen ügyes volt aztán tízpercenként nézi remegve,jött -e válasz. :D Olvasd el a korábbi böffeneteit, igazi agyas. :D

kéki béla 2020.03.17. 15:58:53

@Reactor: paranoiásnak magyarázod, hogy nem üldözik.

2020.03.17. 16:01:41

@Usermail317: : Nyugi, ismerem. Jól illik a csapatba, teljesen retardált.
Szarj rá.

BOAR 2020.03.17. 16:07:19

@szánmonoxid: A katonaságnál a legtöbb gázálarcból ki volt szerelve a beszédmembrán. Ez egyszerűbbé tette az életet mindaddig amíg csak bohóckodni kellett, futni meg ilyesmi. Ha be kellett menni a gázkamrába, akkor már nem volt annyira őszinte a mosoly. Igaz, ott le kellett venni a maszkot úgyhogy mindenképp sírás volt a vége.

Reactor 2020.03.17. 16:42:43

@Usermail317: Ügyes vagy, ecsécském, ezt kőkeményen odamondtad.
Sebaj, erre még jó vagy. Közbohócnak. A magadfajta nárcisztikus failtrollokat észérvekkel meggyőzni nem lehet, úgyhogy legalább viccet csinálok belőlük - közröhej tárgyaként már kevésbé nagy az az önérzetes pofájuk.
A televízióban úgysincs semmi érdekes, csak a szokásos nektek való "rettegjünk a korona vájrösztől" szellemitáplálék lózung.

@Derontulon: Csak tudnám, ha ennyire derogál itt téged ez a csapat, akkor mit feszengsz még mindig ezen a blogon, mint a pók a lucernásban. Kettőnk közül nem én képzelem azt, hogy egy szájmaszk milyen szuperül véd a vírusoktól, szóval gondold át jobban, ki is itt a retardált.

István Tamasi 2020.03.17. 17:21:04

11x árú kézfertőtlenítő. Nincs itt semmi látnivaló: ez a kapitalizmus és annak kereslet-kínálati törvénye.

szánmonoxid 2020.03.18. 05:50:00

@apro_marosan_petergabor:
Liedl? Az melyik országban van?
Egyébként a vegyi termékeket pont annyiért adják, mint máskor.
Kézfertőtlenítő, amiből tonnaszám adhatnának el, kb. 2 hete nincs sehol. Egyébként mindig szokott lenni, és pl. a nyári fesztiválokra szoktam venni vagy a Lidlben, vagy az Aldiban.
Hogy most miért nincs, azt én sem értem.

@István Tamasi:
Viszont vészhelyzet esetén ennyire durván felemelni az árat már simán sérti a törvényeket, szóval nem hiszem, hogy komoly cégek ezt kockáztatnák.
Mellesleg a kézfertőtlenítő egy fillérrel sem drágább, mint máskor, csak üres a polc, ahol szokott lenni. És nem azért, mert délre elkapkodják, mint a húst, hanem mert nem kapnak.

@Usermail317:
@Derontulon:
Vagy mert veletek, sík ostobákkal ellentétben kurvára igaza van.
Azt ugye már elhiszitek, hogy a Föld nem lapos?
(Bár a hozzászólásaitokat elolvasva kétlem.)

@BOAR:
Elolvastad a teljes hozzászólást?
Mert nem úgy tűnik.

havrilla 2020.03.18. 05:57:51

@FDToth:
Már megint levelezel Török Szultán?

havrilla 2020.03.18. 06:00:35

@kéki béla:
Biztos, hogy tebaromságodnak itt kellene hozzászólni?

havrilla 2020.03.18. 06:02:25

@BOAR: Nálunk ezt ellenőrízték mindig.

kéki béla 2020.03.18. 06:02:46

@havrilla: jajj, báncsák a führered, náci pöcs?

havrilla 2020.03.18. 06:04:22

Nem vagyok vírusszakértő, de szerintem az antibakteriális jelző nem a vírusnak szól. Más a vírus és más a baktérium.

aefzuj 2020.03.18. 06:08:48

Na most a probléma ott kezdődik, hogy a pénzfüggő adósrabszolgának muszáj napi szinten eljárnia otthonról, mert anélkül nem kapja meg a havi adag hiteltörlesztőre valót. Így pedig retteg, hogy elkapja a koalavírust és sosem tudja már meg milyen az élet saját ingatlanban, hitel nélkül. Ezt pedig bármi áron el akarja kerülni, arra is hajlandó, hogy százszoros árat fizessen valami olyasmiért, aminek a hatékonysága igen alacsony. Mert

aefzuj 2020.03.18. 06:11:50

nem elég differenciált a gondolkodása és kényszerpályán bolyong egész életében. Sosem az a hülye, aki csinálja. Mindig az, aki tűri/hagyja.

Vadkapitalista fogyasztói társadalomban mindennek annyi az érteke, amennyit ad érte a fogyasztó.....

aefzuj 2020.03.18. 06:15:53

Amúgy meg örüljön mindenki, hogy van min rettegni. Addig sem kell a migráncsok meg a klímaváltozás miatt aggódni. Milyen érdekes, hogy ezek a témák megszűntek létezni/fenyegetőnek lenni, mióta nem ír róluk a "kiegyensúlyozottan tájékoztató" sajtó.

Lett új ellenségkép a vírus "személyében", nyárig ellesz vele mindenki. Hajrá!

kéki béla 2020.03.18. 06:26:54

@aefzuj: amikor meg szóváteszem, hogy tán más is van ezen a kibaszott világon, mint a vírus, akkor én vagyok a rossz... Hogy a fideSSesek ennyire buták, az nem lepett meg, de az már ijesztő, hogy az u.n. ellenzéki kommentelők 99%-a is ennyire kretén...
Pár napja még a bbc.co.uk és a bbc.com valamennyire összeszedett volt, másról is írtak. Aztán elesett a bbc is :(

kéki béla 2020.03.18. 06:28:40

@aefzuj: lásd provident a 450%-os THM-jével... Ami igazán szomorú, hogy bár kapott egy ejnyebejnyét, de azóta is működik.

LetMeTyr 2020.03.18. 09:59:52

@szánmonoxid: @kéki béla:
vagy nem csak két végletben tud gondolkozni ahogy ti.
A tipikus libsizős/nácizós agyhalott társaság gondolkodásmódja,nincs árnyalat csak fekete vagy fehér.Legalább röhögni lehetne rajtatok de még ahhoz is kevesek vagytok.

Reactor 2020.03.18. 15:50:33

@aefzuj: Hát látod, ezekszerint nekik erre van szükségük...
2010 előtt volt a 23 millió román. 2012-ben a maLYa [sic] világvége meg földönkívüli invázió. Aztán jöttek a "migrácsok". Valahol ezidőtájt jött a nagy gonosz Soros is. Most meg a korona vájrösz a mumusok mumusa. Egy év múlva majd megint ki lesz adva onnan fentről, kitől/mitől kell rettegni.
Magyarázni, érvelni fölösleges nekik, kb. mintha egy vaknak magyaráznád, mi az a kék. Vegyék csak a túlárazott szájmaszkot, és amikor rajtuk van, gondolják azt, hogy fúúúú de ki lett baszva most a vírussal.

"Ha eléggé megijeszti az embereket, szinte bármire ráveheti őket"

/A Köd, 2007/

Opportunista mikroba 2020.03.18. 17:28:55

@Reactor: Lehet, hogy nem véd a vírus ellen, de ha azt, aki felveszi, mégis megnyugtatja, és ezért nem pánikol, már ért valamit a maszk - ha átvitt értelemben is. Nincs az a vírus, amely olyan veszélyes, mint a tömeghisztéria.

Reactor 2020.03.18. 17:52:08

@Opportunista mikroba: Ja hát igen, a placebó-hatás ugye nem elhanyagolható. Gond majd akkor lesz, ha ennek ellenére mégis megbetegednek, rájönnek hogy nem ért semmit a szájmaszk, és esetleg a bíróság felé veszik az irányt...

Opportunista mikroba 2020.03.18. 17:53:40

@Reactor: Nem hiszem, hiszen senki nem állította a maszkról, hogy 100%-osan véd. Még az sem, aki ajánlja.

István Tamasi 2020.03.19. 08:15:20

- Állam által szabályozott árak? Gratula! Feltalálta az államszocializmust.
- Van cég amelyik a neten reklámozza a kézfertőtlenítőt a régi ár többszöröséért.

kéki béla 2020.03.19. 13:16:18

@István Tamasi: valahol meg kell állítani a vadkapitalista szabadrablást.

Szubrina 2020.03.20. 00:42:16

@juhaszvik1: Nem tudhatjuk, h fertőzőek vagyunk-e ugyebár, te észkombájn.

Szubrina 2020.03.20. 00:45:25

@ebella2: Érdekes, h csak annak ajánlják, akinek tünetei vannak, hiszen 2 hét a lappangási idő, tünetmentesen, addig szétfertőzöd a világot.
Megelőzés miatt mindenkinek ajánlott lenne hordani.
Azért egy cseppet azt is jobban védi, aki még nem fertőzött, ha pl. az arcodon van valami, kevésbé nyúlsz az arcodhoz, mert arról eszedbe jut, h nem szabad, mert egyébként az egy akaratlan mozdulat.

szánmonoxid 2020.03.20. 01:01:03

@kéki béla:
Mi van, ennyire szégyelled, hogy nyilas volt mindkét nagyapád?
Lehet, hogy ők hajtották oda a zsidókat.
Utána meg gondolom, apád-anyád ávós lett. Az olyanok gyerekeinek szokott ekkora pofája lenni. Nagy szerencséd, hogy nem adják ki az ügynökaktákat, apád-anyád benne lenne, mint önkéntes feljelentő.

Mellesleg nem hinném, hogy pánikolok azzal, ha felhívom a figyelmet a hozzád hasonló agyatlan seggek ostoba gondolkodásmódjára. Persze biztos nagy pánikomban voltam múlt hétvégén még koncerteken.
Mellélőttél ezzel is, mint mindennel, te kis IQ-hiányos komcsi balfasz.

szánmonoxid 2020.03.20. 01:03:37

@Szubrina:
Vagy jobban az arcodhoz nyúlsz, mert viszket.
Ezek a maszkok rohadtul nem kényelmesek ám.

@kéki béla:
Ez nem szabadrablás, tisztességtelen kereskedelem a neve, és büntethető. Én azt nem értem, miért nem büntetik. Az első néhány lesittelés után a többi már nem merné megtenni.

Szubrina 2020.03.20. 01:08:50

@szánmonoxid: Igen, ebben is van valami, de hátha...nekem is nagyon kényelmetlen...

szánmonoxid 2020.03.21. 02:25:22

@Szubrina:
Nyilván nem akarok senkit lebeszélni arról, ami az ő számára megnyugtató.
Csak tájékoztatni próbáltam (néhány más nickkel egyetemben), hogy ez mennyit ér.
A hamis biztonság érzése néha rosszabb, mint az esetleg megalapozatlan félelem (lásd még: jobb félni, mint megijedni).

Én pl. napok óta köhögök (nem sokat és nem erősen), de se lázam, se fáradtság, se izomfájdalom, se egyéb tünetek, a dokim szerint semmi bajom, csak a torkom van kiszáradva - de hordozó még lehetek. Tesztelni persze nem teszteltek, bár kértem (nincs teszt).
Emberek közé nem megyek (otthonról dolgozom), a kajavételt kivéve, de ott is tartom a kért távolságot, meg amit megfogok, azt megveszem. De ettől még lehetek terjesztő - minden elővigyázatosság ellenére. Maszkot nem hordok, de nincs is a patikában, szóval ha akarnék se tudnék.

Lorrh 2020.03.21. 08:09:02

@Doppel: igen, egyetértek, végre értelmes komment.

Lorrh 2020.03.21. 08:10:59

@szánmonoxid: nincs is teszt és a statisztikát is csak rontanád. Azokat se tesztelik akiknek a családtagja megbetegedett.
Biztos elhihető hogy száz fertőzött van egy tizmilliós országban. hahaha

Szubrina 2020.03.21. 10:04:27

@szánmonoxid: Fogy, felháborító az egész. Nekem olyan munkám van, h dolgoznom KELL.Sokan vagyunk, a kolléganőm palija tegnap durva hasmenéssel ( ez is egy komoly jel lehet), felhívta azt a bizonyos (korona) számot, tudod mit mondtak neki? "Figyelgesse magát pár napig!" ????????????????????????????????EZ MI A GECI PICSAFASZ? Dögöljön meg a magyar???? Terjessze???

Szubrina 2020.03.21. 10:07:30

@Szubrina: *Figy lett volna...
Sztem itt arra megy ki az egész, h minél többen meghaljanak, ezzel a hozzáállással cseszdmeg

szánmonoxid 2020.03.29. 21:45:29

@Cathie83:
A Vatera nem árusít semmit (emiatt nem is nagyon tud nyerészkedni), csak egy hirdetőfal, ahol akinek van eladnivalója, az meghirdeti, aki meg ennyiért hajlandó megvenni, az megveszi.
Ahhoz nem sok köze van, hogy ki mit mennyiért árul. Ha én felrakom a szakadt tornacipőmet 2 millióért, és van hülye, aki fizet ennyit érte, akkor fizet. A Vatera csak nem szól bele.
(Raktam fel autórádiót úgy, hogy nem működik - ki is írtam -, ennek ellenére volt, aki adott érte 5 ezret. Legalább nem kellett elvinnem a hulladékgyűjtőbe, és még pénzt is kaptam. Hogy utána az illető mit kezd vele, már nem az én dolgom. De mobilt is vettek már meg tőlem úgy - selejteztem a kacatokat -, hogy kiírtam, hogy az aksija nem tölt, és egy 1994-es mobilról van szó, még az SMS-t sem ismerte. Mondjuk, aki megvette, azt mondta, hogy ő gyűjtő, és ilyenje még nincs. Igaz, amikor én vettem, kb. 80 ezer Ft volt a készülék, és 5 ezerért adtam el, de mivel teljesen használhatatlan volt, nekem ennyiért is megérte. Nekem valójában egy fillért nem ért egyébként, próbából raktam fel. Elvitték.)
süti beállítások módosítása