Tékozló Homár

Megbízhatóan érkezik a rendszeres kékhalál

2020.04.24. 12:30 | Homár Rezső | 379 komment

dell.jpg

Ha egy jól működő, stabil, megbízható laptopra vágysz, akkor elég csalódott leszel, amikor a laptopod nem működik jól, nem stabil és a legkevésbé sem megbízható. Olvasónk lassan két hónapja szenved az újra és újra megjelenő, váratlan kékhaláltól, a szerviz pedig elég döcögősen kezeli a problémát.

Nemrég vásároltam egy Dell Precision 5520 típusú laptopot ezen típus közül is az egyik legerősebb modellt aminek az ára is ehhez mérten van megállapítva (nagyjából 1 millió forint).

Azért választottam ezt a típusú számítógépet mert mindenhol csak azt olvastam és hallottam róla, hogy mennyire jó, erős, stabilan működő és egyébként is tudtam, vagyis az a hit élt bennem, hogy a Dell márkanév egyenlő a magas minőséggel, megbízhatósággal és kiemelkedő teljesítménnyel minden területen még a szolgáltatás területén is, de sajnos hatalmasat kellett csalódjak.

A fent említett laptoppal már lassan több mint egy hónapja szenvedek ugyanis állandóan és váratlan módon a laptop kék képernyős hibával megáll és újraindul. A hiba megjelenését nem tudom mihez társítani mert van, hogy akkor jön elő amikor az office csomag termékeit használom, vagy amikor csak internetezek, még akkor is ha csak magára hagyom amíg elmegyek például egy pohár vízért és mire visszatérek már látom hogy indítja újra magát, de nagy terhelés mellett is szokott jelentkezni ez a bizonyos kék képernyős hiba.

Természetesen amikor egy ilyen hiba bekövetkezik akkor minden addigi munkám elveszik ha nem volt róla pont a megállás pillanata előtt mentés, ezért mára már annyira frusztrál a gondolat, hogy bármikor elveszhet a munka amit eddig csináltam, hogy próbálom csak akkor használni a laptopot ha tényleg nem tudom megoldani nélküle a problémát vagy feladatot és akkor is minden elvégzett mozdulat után kénytelen vagyok a mentésre nyomni. Szerintem ez a féle félelem és használat nemhogy egy ilyen kategóriás, de semmilyen laptopnál nem szabadna előforduljon. 

A hiba kezelésében a Dell kezdetben meglepően segítőkész volt. Az első két szerviz a bejelentés után már 3 munkanapon belül megtörtént a modellhez járó helyszíni javítás keretein belül, vagyis a Dell szervizes kollégája a megfelelő alkatrészekkel kimegy arra a címre ahol Te és a laptopod lesz és pár órán belül megjavítja a laptopot, hogy minél kevesebb időt kelljen a számítógéped nélkül töltened.

Sajnos a szerelések sosem jártak sikerrel és amint kicserélték az alkatrészeket egy-két napra rá ismét jelentkezett a kék képernyős hiba. 

A második javítás után amikor bejelentettem, hogy újabb javításra van szükségem mert a laptop még mindig nem használható a Dell egyik munkatársa a telefonba azt mondta nekem, hogy ha egy hónapon belül háromszor is bejelentem, hogy rossz a laptop ugyanazzal a hibával és a három bejelentés után a három szervizelés sem oldja meg a problémát akkor a Dell ad egy új laptopot ami vagy ugyan olyan mint amim volt vagy ha ilyet már nem tudnak adni akkor egy picivel jobbat adnak.  

A harmadik bejelentés után eltelt 2-3 nap és még mindig nem kaptam e-mailt, hogy felvették volna a kapcsolatot a szervizzel akik majd tájékoztatnak, hogy mikor tudnak jönni mert a számítógép jóformán használhatatlan és nagy szükségem lenne rá. Ekkor azt mondták a telefonba, hogy a szerviz igényt törölték, mert inkább felterjesztették a laptopot cserére de amint lesz információjuk tájékoztatnak. 

Eltelt két hét úgy, hogy nem kaptam semmiféle tájékoztatást ezért ismét telefonáltam a Dell ügyfélszolgálatnak akik azt mondták, hogy azért nem tájékoztattak mert elutasították a cserét. 

Ekkor újra megkértem Őket, hogy akkor legalább egy szervizzel kössenek össze, hogy javítsák meg a laptopot. (Ekkor tájt jelentette be az Operatív Törzs a koronavírus megjelenését Magyarországon)

A bejelentés után 1-2 napra a szerviz felvette velem a kapcsolatot és újabb 1-2 napon belül harmadjára is megpróbálták a hibát elhárítani. 

Amint visszahoztam a laptopot a szervízből, (mert a korona vírus miatt abban egyeztünk meg, hogy inkább leadom a szervízben nem pedig helyszínen szerelik így csökkentve az érintkezést és akadályozva a vírus terjedését) a laptop szinte rögtön (nagyjából 30 percen belül a bekapcsolást követően) ismét produkálta a kék képernyős hibát amikor megkerestem negyedjére is a Dell ügyfélszolgálatát, hogy a korábban elhangzottakra hivatkozva most már a laptop cseréjét akarom mert ekkor már több mint egy hónapja nem tudtam használni azt a laptopot amit a Dell kifejezetten munkára talált ki, alkotott meg. 

Ilyenkor már levelezésben tartottam a kapcsolatot a Dell ügyfélszolgálatával és olyan adatokat és teszteket kértem tőlem, hogy végezzem el amiket nem kell egy olyan átlag felhasználó tudjon, elérjen mint jómagam, többek között megkértek arra, hogy egy windows liszenszel vásárolt laptopon próbáljak meg más operációs rendszerrel is futtatni pl.: Ubuntu, hogy akkor jelentkezik-e a hiba, amire válaszban jeleztem, hogy azért vettem Window-os laptopot mert azt szeretném használni nem pedig más operációs rendszert. Mindezek ellenére próbáltam elküldeni a Dell ügyfélszolgálatának az általuk kért és általam megtalált adatok szűk keresztmetszetét de nem tudtam mert ekkor a laptopom már nem tudott stabilan működni annyi ideig, hogy ezeket az adatokat e-mail formájában csatolmányként elküldhessem nekik és erről egy videofelvételt is készítettem, hogy lássák valóban hasznavehetetlen a számítógép. A jelenlegi helyzetben pedig többek között a tanulmányaim végzéséhez is hatalmas szükség lenne egy jól működő laptopra hiszen a távoktatáshoz és az ott használt weboldalakhoz és kapott feladatokhoz nélkülözhetetlen és a korlátozások miatt egy könyvtárba se tudok beülni számítógépet használni mint a szemeszter eddigi részeiben.

Mindezek ellenére a Dell magyarországi ügyfélszolgálata azt állítja, hogy nem indokolt a csere ezért elutasítják, de megadták három hivatalon szerviznek is az elérhetőségét, hogy keressem fel Őket ezügyben. Itt szeretném jelezni, hogy ezt eddig a Dell ügyfélszolgálata tette meg és nem a vásárlónak kellett. 

A számítógépnek ProSupport garanciája van ami magasabb szintű terméktámogatást jelent mint egy átlagos garancia mégis ennyire közömbösen viselkednek az ügyfelükkel.

A Dell ügyfélszolgálata jelentősen megnehezíti a mindennapjaimat az utóbbi időkben főleg mióta a koronavírus miatt korlátozások vannak az országban és minden eddiginél szükségem lenne egy olyan laptopra ami stabilan és megbízhatóan működik.  

A dell a saját honlapján állítja a következőt a precision típusú laptopjairól: A Precision mobil munkaállomás megfelelt a MIL-STD 810G szabvány szerinti teszteken, ami a tartósság és megbízhatóság garanciája bármilyen munkahelyen.

Sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy egy Precision mobil munkaállomás nemhogy bármilyen munkahelyen tartósan és megbízhatóan működik, de még normál körülmények között egy íróasztalon sem működik se tartósan se megbízhatóan.

Az ügyfélszolgálattal való levelezéseim során többször is jeleztem feléjük, hogy szeretnék panaszt tenni az ügyben, illetve, hogy az általam megjelölt dátumokon történt telefonbeszélgetésünk hanganyagát küldjék el számomra a panasztevés végett, hiszen amikor felhívom az ügyfélszolgálatot akkor tájékoztatásul közlik, hogy a telefonbeszélgetésről hangfelvétel készül ezt mégsem adják ki a számomra. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2020.04.24. 12:35:33

"ProSupport garanciája van"

Hat, ennyit er...
Szerintem allj el a vasarlastol, ennyi szervizeles utan mar megteheted szerintem

Lalikám 2020.04.24. 12:40:07

De ismerős ez a sztori...

vkihun 2020.04.24. 12:48:45

Egyébként, kék halál lehet akár driver hiba is. Nekem például a wifi driver frissítés után jelentkezett random módon. Viszont ez úgy derült ki, hogy ami snapshot-ot készít amikor látod a kékhalál közben pörögni a számlálót, na azt kell kielemezni, illetve amire hivatkozik hiba annak is érdemes utánanézni.

Nick-son 2020.04.24. 13:07:29

Szomorúan olvasom, én sem örülnék ennek, ha megveszek egy ilyen gépet.

guANoiD 2020.04.24. 13:22:05

Vagy amikor az STMicroelectronics Free Fall Data Protection Driver-t nem lehet eltávolítani, hiába SSD meghajtód van, és ha BIOS-ban letiltod, akkor is látszik Windows alól.
Viszont amig fent van ez a driver, addig nem tudsz Windows Feature Pack-et telepíteni, mert hibával elszáll a telepítő.

A posztólónak javaslom, hogy töltse le a Windows 10-et a Microsoft oldaláról:
www.microsoft.com/hu-hu/software-download/windows10

Majd tiszta telepítés (nem frissítés!!!) és aktiválás után a Windows Update-el töltse le és telepítse az összes frissítést és driver-t.

A legújabb BIOS firmware-t telepítse a DELL oldaláról letöltve.

Ami fontos:
Semmilyen DELL-es drivert ne tegyen fel, mert az pre-alfa összegányolt tesztverzió mind!!!
Ez igaz a DELL-es software-ekre is!!! Ezek jellemzően bloatware-ek.
(Dell/Alienware Digital Delivery Application stb.)

Használja kizárólag azokat a drivereket, amiket Windows Update talál meg.
Ha ez után stabil, akkor valamelyik gányolt DELL driver okozza a problémát.

szabidoki 2020.04.24. 13:41:32

Oda kell visszavinni ahol a géped vetted mert velük vagy jogviszonyban. Ha végképp nincs előremozdulás akkor a dell angol/amerikai ügyfélszolgálatával is érdemes lehet beszélni.

káposzta 2020.04.24. 13:55:40

Nekem is volt ilyen problémám még asztali géppel, a memória és az alaplap is szar volt.
Még régebben meg a szilikonpaszta csöpögött véletlenszerű pillanatokban a memóriára, és fagyasztott meg mindent egyből :D

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2020.04.24. 13:58:16

NirSoft BlueScreenView. örülök, hogy segíthettem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.24. 15:29:37

@szabidoki:

Az angol/amerikai ügyfélszolgálat Angliával/Amerikával foglalkozik csak.

Alf56 2020.04.24. 15:46:02

Az azért ugye megvan, hogy a MIL-STD 810G előírás NEM az elektronika megbízhatóságára vonatkozik?
Még kevésbé a telepített windóz működésére?
Jelenleg 4 db dell laptop van a 2 méteres környezetemben (céges szintem >2000) és kijelenthetem: a korábbi 2 helyszíni javítás alatt kb mindent (a HDD/SSD-n kívül) ki lehetett benne cserélni, vagyis nem sok maradt, mi okozhatja ...

Alf56 2020.04.24. 15:49:32

@szabidoki: Meg lehet próbálni, csak épp semmi értelme, ha Magyarországon vette, ugyanis van magyar márkaképviselet.
Nagyjából elhajtják.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.24. 16:28:14

@Alf56:

Nem hajtják el. Átkapcsolják a magyar ügyfélszolgálatra.

Club Sandwich 2020.04.24. 17:47:31

A kerdes adja magat: hanyszor nyomta meg a "mentes" gombot a posztrollo amig megirta ezt az egyaltan nem kisregenyt?
Bonusz kerdes: ezido alatt hany kekhalalos ujraiditast kapott?
Bonusz plusz kerdes: ekozben hany pohar vizert ment ki?

:)

Josi01 2020.04.24. 17:52:49

Mi volt a hibaüzenet a kék képernyőnél?
Indíts el pen drájról egy live win 10-et. Ha ott is kékhalál van, akkor hardwerhiba,
Ha az megy rendesen akkor a windows a hibás.
Esetleg futtass le külön egy memória tesztet.
Máris sokkal közelebb vagy a hiba okának kiderítéséhez.
Egyébként meg ha helyszini garos (ez bőven benn van az árban) akkor szálljanak ki, és olják meg a hibát.)
Nálunk volt olyan, hogy a hiba erősen alaplapra mutatott, kicserélték, de megint előjött. Másodszorra kiszálltak, elvitték a laptopot, és 1 hét múlva visszakaptuk megjavatva. ( a kijelzőt kellett cserélni.).
Egyébként mit írtak a javítási próbálkozásra, mit cseréltek benne?

Tikakukac 2020.04.24. 17:57:10

Na. Sorban akkor:

Első körben mehet a Live Ubuntu és adj neki. Ha ott nincs omlás, gyanúsan nem hardver.

Utána mehet fel egy ciános Win, legkevesebb driverrel ami csak létezik. Ha az megvan akkor sorban menjenek fel a dolgok. Ha egyszer bedől, akkor tudjátok mi a gond.

Nem az első Dell, meg úgy általában bármilyen laptop lenne, aminél egy driver megöli a rendszert, főleg nem, amikor kiderülne, hogy a hardverrel is gond van, nem kicsi. Ezeket elismerni hivatalosan neked senki sem fogja. Ha ultra nagy a gáz, akkor van pénzvissza és gépcsere, de azt is csak veled, kifele kommunikálva nincs semmi arról, hogy adott gépben el lett kottázva a wifi kivezetés és mind sz@r. Mind. Hiába adnak ki rá ezer drivert, fizikailag lesz rossz.

Itt bármi lehet.

Tikakukac 2020.04.24. 18:03:51

@MAXVAL bircaman közíró: Öröm téged látni, látom itt is mindent jobban tudsz, mindezt magabiztosan. Érzéseim szerint nem vagyunk kollégák, ergo csak próbálkoztál okos lenni megint alapok nélkül, csak nem sikerült.
Dellnél nagyon hamar eljön az a pont, amikor bajod van és igencsak nem a Humansoft fog téged keresni magyarul, hanem jobb esetben brit akcentusú, rosszabb esteben indiai angolt beszélő hölgy/úr és egyeztetnek veled, hogy akkor mi a helyzet. Mailben legalább érted mit akarnak tőled, telefonon már karcosabb.

Tikakukac 2020.04.24. 18:32:40

@MAXVAL bircaman közíró: El sem hinnéd mennyire sok. Ha meg elmondanám melyik céghez csak igazán :DDDD

De várom a témában való tapasztalataidat, nekem van pár év Dell ügyfeles, kifejezetten notis részlegben. Neked is? Erősen kétlem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.24. 18:42:30

@Tikakukac:

Nekem is.

S bizony az lehet, hogy egy fontos ügyféllel magyarul nem beszélő ember beszél, az akkor se az angol váagy amerikai részlegről lesz.

Ha valami eszkalálódik magas szintre, akkor is a helyi szinten keresztül megy át.

Amikor nokiás voltam, voltáak magyarok akik a finn központba írogattak. Ezzel csak lassították a panaszkezelést, mert elment pár nap míg azt visszaküldték hozzánk.

Aztán dolgoztam még másoknál is, pl. Epson, Coca Cola, stb. Mindenhol így ment.

Ugyanis azért csináltak magyar részleget hogy az intézze a magyar ügyeket.

Ákos81 2020.04.24. 18:53:33

Kékhalál 99%ban szoftveres dolog, vas nagyon ritkán produkál ilyet, mi sem mutatja, hogy már 2x volt alaplap cserélve benne. Hiszti helyett lehet érdemesebb lenne megnézni pontosan mi okozza a kékhalált a rendszereden.

reunalla 2020.04.24. 19:18:59

@Ákos81:
"Hiszti helyett lehet érdemesebb lenne megnézni pontosan mi okozza a kékhalált a rendszereden." szerintem, ezért fizeti a szervizt (előre, az extra garival)

Tikakukac 2020.04.24. 19:25:14

@MAXVAL bircaman közíró: Jó, akkor ez így egy semmi továbbra is. Az, hogy máshol hogyan ment az a lőtéri kutyulát érdekli maximum. Hívtak már engem is saját garis üggyel a görög központból is. A magyarok nagyon hamar feladják a harcot.
Főleg mivel most a Dell amcsi only gyártás lett, így aztán végképp.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.24. 19:43:16

@Tikakukac:

A központ 2 éve Görőgországból Bulgáriába költözött.

lcsaszar 2020.04.24. 19:49:02

Vajon miért gondolja az némely hozzászóló, hogy aki számítógépet vesz a kezébe, az ért is a hardver és szoftver dolgokhoz? Elemezzen kékhalálos hibakódokat, telepítsen Linuxot, bootoljon pendrájvról, futtasson memóriatesztet? Egy átlag felhasználó - helyesen - annyit ért hozzá, mint a tévéje belsejéhez. Ő csak használni szeretné, nem azért hogy szerelgesse.

Tikakukac 2020.04.24. 19:51:39

@MAXVAL bircaman közíró: Bírod értelmezni amit leírtam vagy írjam le megint?

FDToth 2020.04.24. 19:59:31

Erdekes az h elvarja a dell js h olyan teszteket futtassanak a felhasznalok, amikhez azert atlag feletti tudas szuksesg. Persze torekednek arra h ne kelljen nekik szervizelni...
Ha 1 millios a gep, akkor ott nem sok helye van javitgatasnak, azert premium kategoria, mert gyorsabban es rugalmasabban kellene kezelni kb mindent.
De hat a dell is tudja h itthon megtehet mindent, az egyetlen tanacs a fogyazstonak a bbt vagy birosag, mast nemigen tehet...
Es a legjobb! Maga a fogyved sem valaszol am 21 meg 30 meg 60 nap alatt, szarnak ra azok is, es csodalkozunk h a kereskedlemi egyegek mindent szabadon ertekmznek es tesznek?

blueby 2020.04.24. 20:36:18

@Club Sandwich: A válasz adja magát! Nem a laptopon írta.

2020.04.24. 20:46:16

Basszus, az most komoly? Futtasson más op-rendszert, pendrive-ről variáljon olyan dolgokkal, amikhez gőze nincs, elemezzen ezt meg azt, meg a babám töke nem kellene? 1 misiért? De bármennyiért. Vett valamit, szar, tesznek rá magasról, erre az a tanács, hogy sufnituningoljon otthon? Komolyan?

Club Sandwich 2020.04.24. 21:10:01

@Pink Petsch: meg az is, hogy minek vett annyiert olyat, mer a kukuriq kinai laptopja bezzeg tizedennyibol atomstabil meg ilyenek.

Ja, meg persze, hogy megerdemli :)

aefzuj 2020.04.24. 21:51:31

Jajj, de édes az újgazdag kis nebuló.

Azt hitte, hogy minél drágább lapitopit vesz, annál jobb lesz a felhasználói élmény, a műszaki tartalom és a support is.

Most meg mélytorkoztatják, mert ugye a profitot nem engedi bukni az importőr.

Cuki, ahogy próbál választékosan fogalmazni, művelt ember benyomását mímelvén.

Ha ész is jutott volna a pénz mellé, akkor a kis nebuló vett volna 1000 ojróért egy bármilyen lapitopit (ami a saját bevallása szerint átlagjúzer szintű vindózos igényeit nem hogy kielégítené, de meg is haladná) a maradék tőkéből meg:

Ad a) vehetne 2x is másikat, amíg az első szervizben pihen, így nem nyígna, hogy se lapitopi, se pínz.

Ad b) beiratkozhatna jogi asszisztensi gyorstalpalóra és már rég tudna azokról a jógaszabályokról, amelyek alapján értesült lenne a tekintetben, hogy ilyenkor már bizony rég járt volna a kötelező csere és a következő szint az elállás lesz.

De hát tudjuk mi van, ebben az országban a középszer uralkodik. Azon a szinten meg nem jár se ész se inteligencia a vagyon mellé. Csak a gőg és a nekem ez meg az jár hozzáállás, na meg értelmetlen beruházások utáni sipítozás szerepel az opciós listán.

Remélem a legjobbakat. A szerviznek.

Nebulónak meg egy dolog jár. A szája. De az is felesleesen.

2020.04.24. 22:57:24

@Club Sandwich: Hm, mondják, a káröröm a legőszintébb, mert semmi irigység nincs benne. Én nem adnék ki 1 millát egy laptopra, de a posztoló megtette. Az ő pénze, semmi közöm hozzá. Másnak sem. Viszont, ha gebasz van, akkor tök mindegy, hogy egy 300 vagy egy 3000 eurós laptoppal van.
(A Dell nekem anno 2 évet húzta, az egyik legszarabb laptopjaim egyike volt, bár az Asus tudott alámenni helyenként -az másképpen volt szar-).

balu999 2020.04.24. 23:30:50

Windows újabb frissítése is okozhatja. Sajnos a nyomorultak csináltak egy olyan frissítest ami nálam 2 pc-n csinálta ugyanezt. Ha ez a probléma akkor dell nem tehet róla, ezért is lenne célszerű kipróbálni más os-el.

Tikakukac 2020.04.25. 00:57:43

@aefzuj: Olyan segghülye vagy, hogy azt sem eszed észre mennyire fordítva sülnek ezek a WoT jellegű bejegyzéseid.

acel 2020.04.25. 07:53:05

A posztoló okos, nekem a híres support elérhetőségét se sikerült megtalálni, a honlapon us, support van csak az online chat csak üst szolgál ki, nemzetközi support egy karibi telefonszámot adott meg mint magyar support. Garancialapon szereplő cég oldalán semmi sincs, olcsóbb márkáknak jobb supportjuk van

acel 2020.04.25. 07:58:39

A posztoló okos ha megtalálta a supportot, az oldalon csak us szám van, az online support csak us, az us support karibi telefonszámot adott meg mint magyar support, a 10cm-es garancialapon nincs elérhetőség, a cég honlapja üres. A Dell honlapján kiadott driverek egy része nem települ fel. Szóval tényleg érdekelne a Magyar supportjuk elérhetősége

Putyur 2020.04.25. 08:16:41

Mondjuk en egymillioert egy MacBook Pro-t vettem volna. Elsodleges hibaforras (Windows) rogton kiszurve... :-)

nyikk 2020.04.25. 09:04:58

Részvétem a poszttolónak, szopatva van. De azért végig kellene gondolni, hogy mire is kell az gép, muszáj-e 1 milkáért vásárolni prémiumszart. Értem, hogy megengedheti magának, de akkor is. Boltba járásra nem vennék Ferrarit....

ebella 2020.04.25. 09:43:34

@MAXVAL bircaman közíró: Előbb is írtad, és esélyed is volt a 100% találatra, de gondoltam, hátha az általánost sikerült elvégezni, ahhoz meg kell legalább nyolcvanas IQ. De bocs, ha túlértékeltelek! Nem fog előfordulni többet.

Kondom Keselyű 2020.04.25. 09:50:26

Milyen alkatreszeket csereltek ? ABluescreenview programmal megnezted , milyen driverte jon kekhalal ? Igazabol ramot, ssd tudnak benne cserelni,minden mas forrasztva van alaplapra.

szanalmas 2020.04.25. 09:51:04

@Putyur: Abból is akad ipari hulladék sorozat:

homar.blog.hu/2020/02/05/istyle_apple_szerviz_garancia

Amúgy kibaszott jó a sok inkompetens supportos és árkritikus cicaharca a kommentek közt, no meg a sok potenciális leendő szervizes ötletelései is! Ennyi kurvára menő csávó egyszerre maximum egy halálos iramban részben verödik össze! lolxd!!4!!

Kondom Keselyű 2020.04.25. 09:56:47

@lcsaszar: ezzel az a gond, hogy lehet olyan driver a gepen, ami csak picit hibas, es kell hozza egy nem microsoft software is, amivel osszeakad. Ezt a szerviz nem tudja reprodukalni, itt jol jon az ugyfel segitsege

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.25. 09:59:11

@ebella:

Háromszor buktam ötödikben, szóval nincs meg a 8 osztályom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.25. 10:11:21

@acel:

www.dell.com/support/incidents-online/hu/hu/hudhs1/contactus/Dynamic?spestate?ref=contactus

ott a szám az alján "068 0016157", csak magyar szemmel furcsán van odaírva, egy magyar ezt úgy írná, hogy 06-80-016157

Pal Konstantin 2020.04.25. 10:16:12

Ha elhozod nekem a laptopod, akkor szívesen tesztelem. Húgom is minden rosszat mondott a gépére, úgy megcsináltam, jobb lett mint egy új. A vírusírtón is múlik sok minden.

Kondom Keselyű 2020.04.25. 10:34:27

@aefzuj:
A ruppotlan prolik szoktak a precision tulajokat ujgazdagnak hivni.
Gondolom,180 nettoert gurizel valahol,es itt eled ki a frusztraciodat.

acel 2020.04.25. 10:35:40

@MAXVAL bircaman közíró: köszi tényleg béna voltam én a kapcsolat menüpontban kerestem. Mindegy mivel az Ubuntu belehalt a distro updatbe felraktam egy Standard Windowst mert az kompatibilis a gyerek sulijaval. Persze a pcx Windowsal listázta és mire kiderült két nap alatt, 60 ezerrel felment a gép ara.

peter3374 2020.04.25. 10:58:00

El kell vinni egy normalis szakemberhez aki megnezi szoftveresen, atlag embernek nem kell teszteleshez ubuntuhoz meg hasonlo hulyesegkhez ertenie.
Persze ez is penzbe kerul, de a tudast meg kell fizetni. Az majd megvizsgalja es vagy azt mondja, hogy valamelyik hardwerrel van baj ami garancialis vagy szoftveres a problema es akkor megoldja.
Lehet meg honapokig koroket futni a dell supporttal vagy fizetni par ezret es kizarni a szoftveres problemat.
Persze igaza van, mert ha valaki vesz egy gepet operacios rendszerrel meg telepitett programokkal akkor elvarhatja, hogy az mukodjon, de gyorsabb ha megnezeti szakemberrel.
Azt sem.tudjuk mit csinalt a dell szerviz eddig, csereltek valamit?

a hosszú hajú progmatos srác 2020.04.25. 10:59:57

bármelyik cég: Célunk, hogy növeljük a befektetőink hasznát! (egyre romló minőségű termékein folyamatos túlárazásával)
fiatal naív poszter: Veszek egymisiért egy laptopot, az csak nem szar már!
Ha nekem lenne egymisim, nem cad/cam lapit vennék, hanem dell részvényt!

lenörd hofstadter 2020.04.25. 11:26:58

"ha nem volt róla pont a megállás pillanata előtt mentés,... minden elvégzett mozdulat után kénytelen vagyok a mentésre nyomni. "

Ennyire azért nem kéne túlzásokba esni, de nagyon frissen jöhettél erre a világra ha az ócska szar winfos használata közben számodra nem alap a max. 10 percenkénti mentés.
Próbálj olyan programot használni ahol ezt be is lehet állítani.

lenörd hofstadter 2020.04.25. 11:28:45

@peter3374:

Ja. Szakember. Anno a szakember a menet közben csutkára megálló motor javításához a hátsó fékbetétet cserélte.

Mr.paksimogyoró 2020.04.25. 11:28:47

@aefzuj: segghülye csóró panelproli. persze szigorúan albérletben, mert sajátra soha nem fussa. kb ez jutott eszembe rólad a hozzászólásodat olvasva.

peter3374 2020.04.25. 11:30:28

@lenörd hofstadter: logikus, akkor semmihez ne hijunk szakembert, mert te belefutottal egy idiota autoszerelobe.....

lenörd hofstadter 2020.04.25. 11:34:32

@Kondom Keselyű:

Azért akinek van misije egy gépre, az ne nyígjon, henem vegyen az első probléma után egy 150-es akár használt gépet, dolgozni tud, és nem nyíg a homáron feleslegesen. Ilyen gép mellett elvileg olyan óradíja kell, hogy legyen amibe belefér, és amivel bőven nem éri meg a szerviz és kékhalál keresés miatt bukni.

Vagy mégis tökéletes találat az "újgazdag" kifejezés. Több variáció nincs a sztorira.

lenörd hofstadter 2020.04.25. 11:37:01

@peter3374:

Aranyom, nincs már lassan olyan szakma aminél még ne futottam volna bele ilyen zsenikbe.
Zöld-sárgába kötött fázis meg hasonlók.
A mai világban már mérnök is kérdezett tőlem olyat amitől körülnéztem, hol van a kandikamera.

peter3374 2020.04.25. 11:42:33

@lenörd hofstadter: akkor az a konkluzio, hogy soha semmihez ne hivjunk szakembert vagy vigyuk szerelohoz?

a hosszú hajú progmatos srác 2020.04.25. 11:52:29

@lenörd hofstadter: pl, a felhőofisz, onlány ment, nem nagy fícsör így a huszonegyedik században még a nagy aprópuhától se.
persze, aki precision-t vesz szövegszerkesztéshez, az ennél nagyobb félreértésekbe is beleszaladhat.

Karipapa01 2020.04.25. 11:59:19

Hölgyeim és Uraim!
Ha vásárolok valamit (autót, hajszárítót, laptopot... bármit) azt azért vásárolom, mert használni szeretném! A forgalmazó pedig azért forgalmazza, hogy én használni tudjam. Ebben a kontextusban az ár nem szerepel, tehát teljesen mindegy, hogy mennyiért vásároltam! Egy laptop esetében nem kell ismernem a gép felépítését, a hardver- és szoftver hibákat, hibafelderítő programokat, furmányos eljárási lehetőségeket...
Kérek egy ilyen gépet mert nekem az tetszik, kérek hozzá egy ilyen oprációs rendszert mert nekem az tetszik, kifizetem az árát és ettől kezdve annak működnie kell.
Ráadásul ha megvásárolom hozzá a műszaki támogatást is, akkor a forgalmazónak kutyakötelessége biztosítania a normál működést. És nem érdekel az, hogy ezzel neki nehézségei vannak. Oldja meg!

peter3374 2020.04.25. 12:04:21

@Karipapa01: ezert itt teged keresztrefeszitenek....:) errefele aki olcso terneket vesz az hulye es megerdemli, aki draga termeket vesz az hulye es a hulye gazdag megerdemli....

Karipapa01 2020.04.25. 12:06:54

@lenörd hofstadter: Na mi van? Írigykedsz? Vigyázz, mert az veszélyes az egészségedre! :D

Karipapa01 2020.04.25. 12:08:21

@peter3374: Kösz, hogy szóltál! :D Akkor most készülök tartalék bugyival! :D

zdanee 2020.04.25. 12:18:07

Én mondjuk láttam már olyat, hogy valaki megvette a csúcsszuper gépet, legális windows 10-el, ami gyönyörűen, stabilan futott, aztán letöltött rá 23 különböző kalózverzióját az AutoCAD-nak és az AdobeCreativeCloudnak és csodák csodája a gép naponta hatszor összefosta magát. Újratelepítettük, csak rendes szoftvert tettünk fel, utána működött. Nem akarok senkit gyanúsítgatni, de egy reinstallt megérne a dolog. Ideje most van rá, hogy kipróbálja...

Karipapa01 2020.04.25. 12:33:18

@zdanee: Erre is van megoldás:
A szupport értesíti a vásárlót, hogy mentse le az adatait, fájljait, mert reinstallra lesz szükség. Ha ezt követően a gép hibamentes, akkor a felhasználó a hunyó. Egy komolyabb szerviz még azt is meg tudja mondani, hogy melyik fáljban van a hiba. Természetesen ez esetben a felhasználónak kell vállalnia a további költségeket.

Szabványok 2020.04.25. 12:37:17

@t.davidblog: Nem biztos, hogy hardver vacakol.
Lehet, hogy szoftver. Vagy valami beállítás. Vagy valami vírus.

CoolKoon 2020.04.25. 12:48:13

@vkihun: "Egyébként, kék halál lehet akár driver hiba is." - Ennyi szervizelés után szinte kizárt, hogy ne hardverhiba legyen. És persze, a core dump-ot ki lehet elemezni (már ha az illető ért hozzá), de a hardvergyártó általában nagyon magasról leszarja, a Dell nem tud vele mit kezdeni, a Micro$oft pedig nem tud rajta segíteni.

CoolKoon 2020.04.25. 12:51:01

@guANoiD: "Használja kizárólag azokat a drivereket, amiket Windows Update talál meg.
Ha ez után stabil, akkor valamelyik gányolt DELL driver okozza a problémát." - Mintha nagyon bíznál abban, hogy a driver a hibás...

CoolKoon 2020.04.25. 12:58:46

@Tikakukac: "Nem az első Dell, meg úgy általában bármilyen laptop lenne, aminél egy driver megöli a rendszert, főleg nem, amikor kiderülne, hogy a hardverrel is gond van, nem kicsi. Ezeket elismerni hivatalosan neked senki sem fogja." - Igen. Pont ezért kell megírni a Homárra, hogy ezek után mások (pl. én) teszem azt Acer, MSI vagy HP laptop után Dell-t se vegyenek. Izzassza csak meg szépen Michael Dell-t meg más fostalicskagyár rohadékokat a konkurencia...

Tikakukac 2020.04.25. 13:00:19

@CoolKoon: El is jutottunk oda, ahova én nagyon hamar eljutottam, mint iparági dolgozó: miután az összes Földön beszerezhető márkával beszoptad legalább egyszer, de mégis vennél laptopot, mit veszel? Semmit?

CoolKoon 2020.04.25. 13:09:49

@Ákos81: "mi sem mutatja, hogy már 2x volt alaplap cserélve benne" - Erre én azért nem vennék mérget. Inkább 2x Windows újratelepítésre tippelnék.

CoolKoon 2020.04.25. 13:14:47

@Tikakukac: Ezt egy szóval sem mondtam. Vannak márkák, amelyekkel elégedett vagyok (alapból a Dell-el is, mert az előző munkahelyemen azzal is csak egyszer volt gond, amikor az idióta fostos lemeztitkosítás megadta magát (sajnos minden multi azt használja, pedig elmondhatatlanul szar). Egy ilyen panaszkezelés viszont kikészítene, talán már az első sikertelen szervizelés után lenyelném a békát, és vennék egy másik laptopot (persze én informatikus vagyok, úgyhogy csak akkor adnám szervizbe a gépet, amikor már megbizonyosodtam róla, hogy TÉNYLEG nem driverhiba, amit mindenki ír, vagy lemezhiba, ami a leggyakoribb hardverhiba szokott lenni).

CoolKoon 2020.04.25. 13:18:41

@FDToth: "Es a legjobb! Maga a fogyved sem valaszol am 21 meg 30 meg 60 nap alatt," - Igen. Továbbra is az EGYETLEN járható út az, ha MINDEN lehetséges fórumon elmondják az emberek, hogy mekkora ganéhalom az adott gyártó, nem vesznek tőlük többet semmit, és az ismerőseiknek is elmondják, hogy hogy jártak a termékeikkel. Másból egyik se ért, bárki bármit is állít.

CoolKoon 2020.04.25. 13:24:28

@aefzuj: Jaj de magas lóról osztod az észt. Kívánom neked, hogy csak egyszer mélytorkoztasson meg bármiféle (akár autó)szerviz hasonlóan...

CoolKoon 2020.04.25. 13:38:41

@balu999: "Windows újabb frissítése is okozhatja." - Ez mondjuk benne van a pakliban (nem véletlenül tiltom le a Windows frissítéseket az általam használt laptopokon már minimum a Windows 7-es idők óta), de 3 szerviz után valahogy nem tartom valószínűnek.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.25. 13:41:21

Azért érdekes, hogy az ár miatt csak alig páran szóltak be, hogy negyedennyiértkétszerennyittudópc-tépítek, persze ha ugyanez a cikk lett volna Mac-kel, akkor már a 2. hsz, meg utána minden 2. erről szólna... ;)

Másfél éve vettem egy használt, de új Acert titkárnői feladatokra, frissen telepített Windows Pro volt rajta, s mivel nem használtuk, gondoltam eladjuk. Teszteltem előtte, minden jó volt rajta, csak egy dolog nem (a legfontosabb): a LAN csatlakozóról nem működött a net. WIFI működött, de a vezetékes nem. 2 napos böngészés-szenvedés-káromkodás, szóval a szokásos vindóz szervizelés után megoldódott a gond: a LAN-egység driverét kellett újratelepítenem csak. Szóval az eredetileg fent lévő, kb. 4 kb-os gyári szoftverecske helyére telepítettem ugyanazt a gyári verziót a gyári honlapról és működött.
2 nap alatt eladtam, kell a fenének az ilyen szenvedés.

A poszthoz meg: vissza kell menni személyesen a hivatalos szervizbe egy tanúval (haver stb.), jegyzőkönyvet felvetetni, megmondani, hogy ha nincs csere, akkor sajtó, per, fogyvédelem. Ilyen kiállás után általában mindig segítőkészebbek az illetékes munkatársak, főnökök.

CoolKoon 2020.04.25. 13:43:10

@ebella: Nem feltétlenül, csak az a baj, hogy Birca szegény a neki kedves ideológiákat mindennél előbbre valónak tartja, és (sajnos) mindent annak tükrében szemlél. Ezért aztán képes néha egészen elképesztő sületlenségeket összehordani (emlékezetes volt számomra a KFC-s botrány kapcsán tett megjegyzése, miszerint a biztonságiőr agressziója -amikor csúnyán megvert egy Index-es újságírót- "marketingfogás" volt a KFC részéről :D).

CoolKoon 2020.04.25. 13:44:49

@Fotósképző: "Ilyen kiállás után általában mindig segítőkészebbek az illetékes elvtársak, főtitkárok." - FTFY

Club Sandwich 2020.04.25. 14:02:17

@Tikakukac: ideaig nem jut el a fotelhuszarok gondolatanak fonala, csak a "posztoljad a homarra hogy olyat ne vegyen senki" szajkozasig :) Ja, es persze veluk soha nem tortent hasonlo se, nekik a posta is kihozza a csomagot ajtoig megasatobbi :)

Tikakukac 2020.04.25. 14:12:19

@CoolKoon: Ezért írtam, hogy ha ilyenből 1 hónap alatt átmész minden márkán egyszer, akkor mit veszel. Leginkább semmit, mert a logika alapján ez egy zsákutca.

Karipapa01 2020.04.25. 14:35:56

Súgok valamit:
A szomszéd 88 éves Zsuzsika néni vett egy számítógépet csupán csak azért, hogy az "onokái" ha jönnek hozzá tudjanak mivel "játszani". Neki a monitor, meg a billentyűzet a "számítógép". Az asztal alatti doboz, ami szuszog és néha halkan zúg, az az internet. Az unokái egy cetlin kiragasztották neki a számítógépasztalra, hogy mit kell nyomkodni ahhoz, hogy lássa az időjárásjelentést, vagy a TV-műsort.

De a gépnek 2020-ban így is működnie kell! Erről szól az egész mese! Átlagos felhasználóként se hardverről, se a szoftverről semmit nem kell tudnod, csak annyit, hogy mutasd meg a gépnek, hogy mit szeretnél. Amelyik gyártó, forgalmazó ezt 2020-ban nem tudja biztosítani, az még arra sem érdemes, hogy a nevét kiejtsük. Szégyen! Jó, hogy komplex igényekhez már valamilyen szaktudás igényeltetik, de az alapvető működéshez napjainkban már ehhez nem kell (kellene) szükség.

na__most__akkor 2020.04.25. 15:08:22

Ennyi sok számítógép szakember, aki még magyar ékezeteket se tud...

Na menjetek mind a picsába!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.25. 15:13:33

@CoolKoon:

Konkurrencia: Az összes alkatrészt ugyanaz pár gyár gyártja Kelet-Ázsiában.

Karipapa01 2020.04.25. 15:18:20

@CoolKoon: Te csak ne basztasd a Birkát, mert faszagyerek! Volt idő, amikor veled ellentétben még a saját neve alatt írt véleményt. Nyiltan! Ő egyszerű pékből lett újságíró, onnan pedig közíró, blogger, aztán ügyfélszolgálatos, tehát komoly karriert futott be önerőből! Aktív és igyekszik a fiú! Különben is mindenkinek joga van hülyének lenni. De ő nem hülyébb, mint egyes vezetőink, akik ezt a törvény kitalálták. Én tisztelem ezt az embert! Az internet egyik legendás alakja. Remélem még sokáig velünk marad :)

Club Sandwich 2020.04.25. 15:18:49

@MAXVAL bircaman közíró: Az osszes marka osszes laptopjat ugyanaz a nehany ceg tervezi es gyartja... 1000 eve nincs mar brand gep egyik markanal se, csak a logot adjak kb...

CoolKoon 2020.04.25. 15:25:31

@Tikakukac: Igen, ehhez még hozzájön, hogy bizonyos ár (pl. 100e Ft) alatt minden gyártó laptopja ipari hulladék, és hogy a merevlemezt minden laptopban cserélni kell. De ettől eltekintve ha egy nem túl olcsó (pl. 500e Ft-os) laptop olyan dolgokat produkál, hogy teszem azt kegyetlenül (abnormálisan) gyorsan forrósodni kezd még irodai munkától is (HP), esetleg szó szerint szétesnek (kilazulnak) a benne lévő acélbetétes pántok (Acer), esetleg a fenti tüneteket produkálja a laptop 3 szervizelés után is (ami egyébként felveti annak a gyanúját is, hogy a magyarországi Dell laptopokat szervizelő központban esetleg egytől egyig komplett idióta csődtömegek dolgoznak), akkor az ember mégiscsak elgondolkodik azon, hogy maradt még más laptopgyártó is a piacon.

Leooo 2020.04.25. 15:42:48

@Pink Petsch: Általában az ACER az igazi f*skaland, csak szólok...

Karipapa01 2020.04.25. 15:47:12

@CoolKoon: Ez a "kompatibilitás" ára.

Leooo 2020.04.25. 15:49:18

@Szabványok: Naaaa, azért ennyire ne menjünk már bokamagasságba le...!

Kondom Keselyű 2020.04.25. 15:56:50

Nekem a Latitude, A G840 es a Lenvo T sorozat is bevalt.
Biztos mindenegyikbol van 1-2 hibas peldany,de a 840 G1 kozeleg a 10. evehez,es a mai napig megallja a helyet (ha eleg a ketmagos intel U proci).
Latitudeben,Thinkpadben is nyugodtan vissza lehet menni Haswellig,es meg jopar evig kiszolgal,ha nem rugta le az elozo tulaj.

Precisiont en nem vennek, mert ahova keves az U proci, oda desktopot pakolok.
Persze elofordulhat,hogy valakinek uton,terepen kell az ero, de az esetek 95-99 szazalekaban vagy kihasznalva nincsenek, vagy asztali gepkent hasznaljak a workstation notikat.

Kondom Keselyű 2020.04.25. 16:00:51

Azt is fontos tudni, hogy az uzleti szegmensben nincs olyan, hogy a szervizes bebootol az en operacios rendszerembe, mert ha segitek neki atjutni a tobbfazisos azonositason, akkor a ceg security reszlege elve felboncol engem.
Itt elvileg egyeni vallalkozo,vagy maganszemely a tulaj, de szerintem nem csinalt a dell szerviz kulon protokolt neki.

szánmonoxid 2020.04.25. 16:18:50

Hát öcsém, ha annyira értesz a számítógéphez is, mint az íráshoz, akkor erősen felhasználóhibás az a gép.

"magas minőség" - az meg milyen? Oké, hogy angolul high quality, de a magyar ezt jó minőségnek mondja. Mármint az, aki tud magyarul, nem az internetről meg reklámszórólapokból tanulta a nyelvet.

juhaszvik 2020.04.25. 16:23:31

"több mint egy hónapja nem tudtam használni azt a laptopot amit a Dell kifejezetten munkára talált ki, alkotott meg"

Mivel a fenti leírásból az derül ki, hogy munka alatt normál használatot ért a posztoló (olvasgatás, írogatás, tanulás), nem pedig komolyabb feladatokat (tervező szoftverek, játékok), ezért aztán tök felesleges lenne sokat költenie egy gépre. Valaki 1000 eurót írt, még az is sok, pötyögésre fele annyiért is túl lenne árazva. Persze azon nincs Prosupport garancia.

Bár ettől függetlenül sajnálom a posztolót, de a poszt tanulsága az, hogy a Dell körítés pont azt nem tudja, amit egyébként sugall és amiért többet fizetnek az emberek.

CoolKoon 2020.04.25. 16:30:35

@Karipapa01: "Volt idő, amikor veled ellentétben még a saját neve alatt írt véleményt. Nyiltan!" - Oké. Én nyíltan beismerem, hogy ezt nem tudom vállalni, mert pontosan tudom, mennyire rámenős módszerekkel szoktak a potenciális jelöltek után szaglászni a fasiszta multik (meg a még fasisztább bankok) ostoba HR-es ribijei, és igazán nincs szükségem arra, hogy még az említett HR-es ribiknél is egy nagyságrenddel ostobább multis (meg bankos) menedzserek (az esetleges "kényelmetlen" internetes irományaimat a nevemhez társítva) a véleményeimen élvezkedjenek. Ha a Birca úgy gondolja, hogy neki ez belefér, az az ő dolga, de azt azért hozzáteszem, hogy ügyfélszolira felvesznek gyakorlatilag bárkit.

"Ő egyszerű pékből lett újságíró, onnan pedig közíró, blogger, aztán ügyfélszolgálatos, tehát komoly karriert futott be önerőből!" - Az érdemeit sose vitattam, épp csak vicces, amikor olyan naiv, abszurd, a valóságtól teljesen elrugaszkodott (és amúgy radikális marxista) összeesküvés-elméleteket terjeszt még olyan dolgokról is, amelyek esetén a valóság sokkal prózaibb (és szomorúbb), mint ahogy ő azt az összeesküvés-elméleteiben lefesti.

CoolKoon 2020.04.25. 16:33:16

@Karipapa01: Nem. Ez valójában a torzult, beszűkült piac jele, ahol valójában nincs igazi verseny az egyes szereplők között. Kicsit olyan ez, mint a hitelkártyapiac (bár ott ez még erőteljesebben jelen van): mindegyik termék szar, csak van, amelyik egy hajszállal kevésbé az.

szánmonoxid 2020.04.25. 16:38:34

@Karipapa01:
Ha egyszer elolvasod, az összes szoftver licencszerződésében (a Windowst is beleértve) benne van, hogy nem garantálják, hogy működik is.
Megveszed (bocs, még az sem, mert a tulajdona a cégé marad, bérbe veszed határozatlan időre) X összegért, pillanatnyi állapotban ("as is").
Ezt vagy elfogadod, vagy ha nem, akkor törölnöd kell a szoftvert a gépről.
Harmadik lehetőség nincs.

CoolKoon 2020.04.25. 16:41:35

@MAXVAL bircaman közíró: Legalább néha utána nézhetnél a dolgoknak, mielőtt baromságot írsz: az Intel meg az AMD processzorokat, esetleg az Nvidia grafikus csipjeit "ugyanaz pár gyár gyártja Kelet-Ázsiában"? Meg a BT és wifi modulokat? Meg az SSD-ket? Ugyan már!

CoolKoon 2020.04.25. 16:45:07

@szánmonoxid: Na de a szoftvergyártók (alapból) nem is vállalnak garanciát a termékeikre. Ha meg igen (terméktámogatás formájában), akkor az ügyfelek ezt be is vasalják rajtuk, akár még per formájában is. Úgyhogy ilyen szempontból Karipapa01-nek abszolút igaza van.

szánmonoxid 2020.04.25. 16:56:01

@CoolKoon:
Mondjuk az adott indexes újságíró Szabózé egy elég nagyképű majom ahhoz, hogy kiprovokálta részegen (viszkikóstoló után ment oda pattogni, és mint maga is írta, nem köpte ki a kóstolt viszkiket - mondjuk a csávó 150 centi és 55 kiló úgy ránézésre, szóval egy fél deci viszki kicsit máshogy hat rá, mint egy 100 kilósra), hogy megverték. Ráadásul többször szóltak neki, hogy távozzon, mert nincs kiszolgálás, de ő elhatározta, hogy márpedig őt még kiszolgálják, úgyhogy visszamegy. Legközelebb már nem fog ilyet elhatározni.

@Fotósképző:
Értelmes ember elsőre, de legkésőbb másodikra a driver cseréjével próbálkozik ilyen esetben.

@na__most__akkor:
Jaja, meg az összetett szavakat sem ismerik, mint a számítógép-szakember.

@Karipapa01:
"mindenkinek joga van hülyének lenni"
Birka annyira bántóan sokszor él ezzel a jogával, hogy az már joggal való visszaélésnek minősül.

@Club Sandwich:
Téves, Asus, Acer, Lenovo mind saját magának tervez.

(Az Acer gépei jók, csak a billentyűzetük szar, hullik szét. A Lenovo eddig nálam megfordult gépei elég megbízhatóak, én magamnak biztosan azt vennék.)

2-More 2020.04.25. 16:56:24

@CoolKoon: birca hulye, mint a fasz, de ebben speciel igaza van. A legtobb bt modul, ssd-n a flashchip, az mind-mind par azsiai gyarban keszul. Az amd, ati mar sajat fabokkal se kinlodik, tsmc bergyartas azt' hello. Intel amerikaban gyartja a cpu magot, de malajziaban tokoztat. Nvidia doszt.

Az eredeti poszternek meg, kekhalal kodokat kene nezegetni. Nalunk full homogen wines halozat van, minden dell, minden munkaallomas w10/o365. Mitad isten, az egyik regi exceles dokumentumgyujto-gerinc template barmelyik w7 gepen nyomtathato volt, de minden w10 gepet kek halalra ver, ha a nyomtatoszerver sorkezelojere kuldom, mig fizikai nyomtaton kijon perfekt. Es talald ki, hogy itt a dellnek, a kyoceranak, az ms-nek, vagy a usernek a kurva anyjat. Mondjuk, egyszeruseg kedveeert, mindnek.

szánmonoxid 2020.04.25. 17:08:53

@CoolKoon:
A többségükbe az alkatrészeket igen, max. máshol szerelik össze őket.
Ezért röhögtem akkor, amikor Amerikai a kínai gyártók elleni embargóval fenyegetett, mondván, hogy ha Kína cserébe azt mondja, hogy jó, de akkor semmi alkatrész nem megy Amerikába, akkor náluk a járműipartól (autó, repülőgép stb.) a számítógépeken át a hűtőszekrényig minden termék gyártójának meszeltek. De még a ruházati termékeket gyártók jelentős részének is.

De a procikat is nagyrészt a távol-keletiek gyártják, talán az AMD-nek van egy német gyára is.

Ami Karipapa írását illeti:
Azt írta, hogy elvárja, hogy minden működjön.
Alapesetben igen.
De mivel az Elfogadom (vagy Tovább, Telepítés, bármi egyéb) gombra kattintva elfogadta, hogy az adott szoftvert vagy működik, vagy nem, reklamációnak helye nem igazán van.
Többek közt ezért nem fizet a MS, ha az adott frissítés után elszáll a teljes rendszered (szoftveres része) meg rosszabb esetben minden adatod, és telepítheted újra az egészet, az adatokra meg ihatsz hideg vizet. Azt vállalják, hogy a hibát észszerű időn belül (azaz semmi konkrétum, hogy 72 óra vagy ilyesmi) megpróbálják kijavítani. Nem kijavítják, megpróbálják.
Autót vennél úgy, hogy vagy működik benne a kormány meg a fék, vagy nem, de ha nem, akkor valamilyen, a gyártó számára észszerűnek tűnő időn belül megpróbálják kijavítani?
Mert ezek nélkül ugye az autó csak egy halom vas. Ahogy az oprendszer nélkül a számítógép is.

szánmonoxid 2020.04.25. 17:14:17

@2-More:
Miért kell gyújtani a dokumentumokat Excelben?

Ezzel az ékezet nélküli írással már vagy 20 éve nem nagymenő számítógépgurunak, hanem csökött hülyének tűnsz, nem mondták még?
Még ha egyébként értelmeseket írnál is.

Club Sandwich 2020.04.25. 17:26:09

@szánmonoxid: A ket a-betus mindig is masodvonalbelinek szamitott, itt a Dell, HP stb. gepekrol volt szo. Lenovora nem vennek merget hogy maguk terveznek de foleg gyartanak, de erre most nincs infom. Mindenesetre, a chipkeszlet amit hasznalnak, az ugyis mind ugyanonnan szarmazik :)

2020.04.25. 17:40:29

@Leooo: Köszi, hogy szóltál, olyanom még nem volt. Most HP-m van, elég jól bírja, a Lenovo sem volt rossz, azt én baxtam el, meaculpa.

szánmonoxid 2020.04.25. 17:44:26

@Club Sandwich:
Az Acer szerintem jobb a HP-nál, tök mindegy, hányadik vonal.
(Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy ők alaplapgyártóként indultak a számítástechnikai hardverek terén, ahogy az Asus is. Ma már mindegyik csinál mindent.)

Opportunista mikroba 2020.04.25. 17:58:03

@Kondom Keselyű: Sosem értettem ezt az újgazdagozást. Ha nekem lenne egymillióm, amit simán rákölthetek egy laptopra, rá is költeném. Oszt ha a homárosok leújgazdagoznak, fájna az nekem? Nem fájna. Már hát akárhonnan is nézzük: jobb újgazdagnak lenni, mint régi szegénynek :)

Gonoszgólya 2020.04.25. 18:13:23

Millás laptop? Gratulálok. Ügyes vagy.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 18:13:56

@Ákos81: azt hol olvastad, hogy alaplapot cseréltek a gépben? A másik: én az elmúlt sok évben csak hardveres nyűgre visszavezethető kékhalállal találkoztam. Persze nem kalózwindowsokon meg a Pistike által mindenjóságot is feltelepítetteken.

Gonoszgólya 2020.04.25. 18:16:27

@Opportunista mikroba: "Ha nekem lenne egymillióm, amit simán rákölthetek egy laptopra, rá is költeném."
Vannak akik ennyiért még szeretnek szopni is. Hajrá.

szánmonoxid 2020.04.25. 18:24:03

@Gonoszgólya:
Bár nem vagyok jártas a buziológiában, de lehet, hogy náluk valaki még fizet is azért, hogy szophasson. :-)
Így meg lett egy bónusz laptopja is.

(Nálam jártasabbak nyugodtan cáfoljanak meg, ha nem így van.)

2-More 2020.04.25. 18:24:31

@szánmonoxid: ezzel mellelottel kiscsillag, ez nem menozes, egyszeruen nagyreszt angol regios vasakat hasznalok, meg fozott romos telot, raadasul parhuzamos win/linux/mac stb stb mindent, es az utobbi evekben raszoktam h nem keresem szentsegelve a regiobeallitasokat.
De ha beszolhatnekod van persze, semmi baj, akkor az en qrvaanyamat termeszetesen.

Szabványok 2020.04.25. 18:27:04

@Leooo: Igazad van, még valami (pl. windows) frissítésis lehet az oka.

CoolKoon 2020.04.25. 18:32:00

@szánmonoxid: "Mondjuk az adott indexes újságíró Szabózé egy elég nagyképű majom" - És? Én is erős késztetést érzek aziránt, hogy minden maffiózószerű söpredéket a Dunába lövessek, mégse fogom ezt csinálni.
"kiprovokálta részegen (...), hogy megverték." - Ja. Meg átesett a vak komondoron. Hagyjuk már a meséket, felvétel van róla!
"Ráadásul többször szóltak neki, hogy távozzon, mert nincs kiszolgálás" - Ez nem igaz. Kitalálták azt a baromságot, hogy csak elvitelre adnak kaját.
"Legközelebb már nem fog ilyet elhatározni." - Az, hogy fetisizálod az emberi hulladékokat, a te bajod. Én viszont nem erről beszéltem, hanem Birca akkor megfogalmazott khm. "sajátos" véleményéről. És SzabóZ esete igazából csak egy példa volt a sok közül, mert rengeteg hasonló agymenése volt már.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 18:32:35

@Karipapa01: minden szavaddal egyet kell értsek.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 18:34:51

@Tikakukac: pár éves használtat, amivel nem te vagy a bétateszter, és már bizonyított, hogy működik...

Tikakukac 2020.04.25. 18:36:59

@dr. vuvuzelafan: Nem véletlen nem volt 1 kivételével soha új gépem. Én pontosan ezt teszem. Iszonyatos mennyiségű ember viszont nem tudja ezt megoldani. Velük ilyenkor mi lesz?

CoolKoon 2020.04.25. 18:47:16

@2-More: "A legtobb bt modul, ssd-n a flashchip, az mind-mind par azsiai gyarban keszul." - Szerintem a Samsung még mindig maga gyárt mindent. De nem is a modulokra, inkább a rajtuk lévő csipekre gondoltam.

"Az amd, ati mar sajat fabokkal se kinlodik, tsmc bergyartas azt' hello. Intel amerikaban gyartja a cpu magot, de malajziaban tokoztat. Nvidia doszt." - Nos, azért a GlobalFoundries se teljesen ázsiai cég (még). Az, hogy az Intel hol tokoztat, igazából részletkérdés, mert az az egész technológiai folyamatnak talán a legkevésbé igényesebb része (már ha csipgyártás esetén lehet ilyet mondani). De igazából nem is a gyártás a lényeg, hanem az, hogy azokat a cuccokat még mindig nem "ugyanaz pár gyár" tervezi, és úgy tudom, minden megrendelőnek saját minőségellenőrzési rendszere van, úgyhogy ilyen szempontból nem jogos a "minden elektronika ugyanabban az egy kínai gyárban készül"-típusú nyávogás.

"Az eredeti poszternek meg, kekhalal kodokat kene nezegetni." - Már nem azért, de nézegesse őket a halál. Volt már "szerencsém" némelyikhez, és rájöttem, hogy azok a kódok egyrészt nélkülöznek bármiféle konkrétumot, másrészt pedig olyan általánosak, hogy abból általában még keresgélés után se tud meg szinte semmit az ember.

"minden w10 gepet kek halalra ver, ha a nyomtatoszerver sorkezelojere kuldom, mig fizikai nyomtaton kijon perfekt. Es talald ki, hogy itt a dellnek, a kyoceranak, az ms-nek, vagy a usernek a kurva anyjat. Mondjuk, egyszeruseg kedveeert, mindnek." - Hát, én valahogy sose tudtam bízni a többszáz MB-os Windowsos nyomtató driver monstrumokban. De mondjuk a te eseted tipikusan driverhibának tűnik, mert pontosan, és következetesen, ugyanazokat a lépéseket követve reprodukálható. Míg a fenti tünetek (abszolút véletlenszerű, gyakorlatilag bármikor előjövő, semmilyen módon nem reprodukálható kék halál) inkább tipikusan hardverhiba tünetei.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.04.25. 18:57:47

@dr. vuvuzelafan: leszokhatnátok erről a gyártói propagandáról, hogy a kalózvindojz mennyire fúj, meg jáj.
Alapból annyi a kalózwin és a nem kalóz között a különbség, hogy nincs kifizetve a licence és meg van okosítva a frissítés. A többi ugyanaz. (Nem idekeverni most a moddolt wineket, jó!?)

Poszter!
Fordulj az a Nemzeti Adatvédelmi És Információszabadság Hatósághoz a ki nem adott felvételek miatt, legalább onnan kapjanak egy kis törődést! Online intézhető.

CoolKoon 2020.04.25. 19:05:41

@szánmonoxid: "Ezért röhögtem akkor, amikor Amerikai a kínai gyártók elleni embargóval fenyegetett" - Jó, hát gondolom, akkor azért a legtöbb high tech cég a fejét fogta, és minden követ megmozgatott azért, hogy az egészet ha nem is visszavonják, de erősen felvizezzék (ami aztán meg is történt).

"De még a ruházati termékeket gyártók jelentős részének is." - Azoknak azért nem, mert azok majdnem mind Pakisztánban, Bangladeshben meg egyéb, dél-ázsiai országokban készülnek. Azokat meg Trump keménykedése nem érintette.

"Alapesetben igen. De mivel az Elfogadom (vagy Tovább, Telepítés, bármi egyéb) gombra kattintva elfogadta, hogy az adott szoftvert vagy működik, vagy nem, reklamációnak helye nem igazán van." - Jó, de azért aki csak egy kicsit is konyít a témához, az azért tudja, hogy a szoftvergyártók alapból elég nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a programjaik működjenek (meglepő módon néha még a Micro$oft is). Mert hiába az "Elfogadom" gomb, hiába vannak törvényileg védve, ha mégse működik, NAGYON gyorsan híre megy, ha nem megy a programjuk és nagyon-nagyon megszívják (meglepő módon általában sokkal gyorsabban és sokkal jobban egyébként, mint a hardvercégek).

"Többek közt ezért nem fizet a MS, ha az adott frissítés után elszáll a teljes rendszered (szoftveres része) meg rosszabb esetben minden adatod" - Mondjuk csődbe is menne, ha fizetnie kéne. Ráadásul pont az általad említett példa az oka annak, hogy komoly céges rendszerekben a legtöbb helyen kerülik a Windows-t, mint a leprást, és csak akkor használják, ha (pl. az Exchange, az AD vagy az MSSQL miatt) tényleg nagyon-nagyon szükség van rá.

"Autót vennél úgy, hogy vagy működik benne a kormány meg a fék, vagy nem, de ha nem, akkor valamilyen, a gyártó számára észszerűnek tűnő időn belül megpróbálják kijavítani?" - Az autó egy kicsit más tészta. Ha egy autógyártó hibájába pl. emberek halnának bele (ilyesminek azért egy lefagyott Windows esetén sokkal kisebb a valószínűsége), akkor az autógyárat keresztre feszítenék. Már a dízelbotrány miatt is csúnyán megégették magukat, pedig ott gyakorlatilag csak egy pitiáner csalásról szólt az egész hercehurca.

CoolKoon 2020.04.25. 19:09:41

@Gonoszgólya: Ennek a hozzászólásodnak nagyon-nagyon sárgairigység-szaga van...

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 19:27:03

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Semmiféle gyártóhoz semmilyen közöm nincs. Csak láttam már "okosított" windows telepítőket, amik mindenféle kéretlen dolgokat is feltettek... Szerencsére nincs szükségem rá, mert ahol win-t kell használnom, ott van licensze a vasnak. Amúgy általában nem azt használok, de van, amikor nincs jobb alternatíva.

2-More 2020.04.25. 19:27:59

@CoolKoon: a samsung koreai :D ammeg azsia. Intel fronton igazad van, es en se gondolom hogy kina seggebol fuj meg a szel is, de hidd el, azert ott is van okossag, meg a bergyartas se olyan ezen a szinten hogy elkuldik emailben a hetfon a keddi rendelest.
Nyomtatoproblema meg, ez egy printserver sorkezeloje, es eddig ezzel az egy excel azzal az egy sheetjevel van, es csak w10 alatt, szoval, barhol lehet a bunos, en ezert nem tudom nyugodtan kopkodni egyiket se, mindet ember rakta ossze. Meg az almast is.

Club Sandwich 2020.04.25. 19:51:28

@kolomparlole1114: Vadiuj gepet ujrazsirozgatni? Na ne maaa...

Péter 2 2020.04.25. 20:00:10

"Természetesen amikor egy ilyen hiba bekövetkezik akkor minden addigi munkám elveszik ha nem volt róla pont a megállás pillanata előtt mentés"

Figyi, oké, teljesen rendben, hogy ne menjen tönkre egy gép, és ha tönkremegy, akkor javítsák meg, ez tiszta sor. De ezzel a fenti mondattal és bizony nem tudok mit kezdeni, de tényleg. Mondjuk, otthagyod a gépet egy órára anélkül, hogy előtte nyomnál egy Ctrl+S-t? De tényleg, valóban ezt akarod mondani? Mert ezt azért még ma is nehezen akarom elhinni.

szánmonoxid 2020.04.25. 20:06:17

@2-More:
Mindegyiken van magyar billentyűzet, öcsém, ha már ennyire menő informatikus vagy, kb. 3 másodperc alatt lehet átállítani.

@CoolKoon:
Felvétel van a végéről. És még azon az van, hogy erősködik a kis Miska-kancsó, hogy ő márpedig bemegy, holott szólnak neki többször, hogy márpedig nem megy be.
Addig rázta a pofonfát, amíg rá nem hullott néhány túlérett termés. Rég megérdemelte.

"Kitalálták azt a baromságot, hogy csak elvitelre adnak kaját."
Ki volt írva a bejáratnál, hogy hány óra (talán éjfél) után már csak elvitelre van. Nem akkor találták ki hirtelen.

"fetisizálod az emberi hulladékokat"
Dehogy fetisizálom én Szabózét meg a többi indexest.

"Szerintem a Samsung még mindig maga gyárt mindent."
És a Samsung hol is van helyileg? Tudtad, hogy koreai cég? Akkor most keresd meg Koreát a világtérképen.

"NAGYON gyorsan híre megy, ha nem megy a programjuk és nagyon-nagyon megszívják"
A MS-nek volt pár elég komoly elbaszása oprendszertéren (Win Millennium, Vista, Win10), híre is ment hamar, annyira megszívták, hogy vagy 20 éven át ők voltak a világ leggazdagabb cége.
Meg most is a Win10-javításokkal, amikor esetleg a javítás eredményeképpen leáll a rendszered, ehhez képest a világ számítógépeinek kb. 70%-án Win10 fut, a többin azért nem, mert a felhasználók ragaszkodnak a Win7-hez, a támogatás megszűnése ellenére, meg mondjuk a bankautomaták nagy részén és egyes ipari rendszereken még mindig XP van.

"komoly céges rendszerekben a legtöbb helyen kerülik a Windows-t, mint a leprást"
Ez mondjuk nem igaz, bár azt hiszem, a licencszerződésben az benne is van, hogy létfontosságú rendszerekben, mint atomerőmű, légi irányítást stb. nem használható (a kommersz változat, mert azért kiderült, hogy írtak ilyen verziót is, csak az egyrészt le van csupaszítva a kommerszhez képest, másrészt meg kicsit stabilabbá tették, bár már a a Win2000 is csak elég komoly hardverhibák meg rosszul megírt külső szoftverek esetén fagyott, az XP meg a Win7 szintén, a Win 10 ugyan sok mindent tud, de alapból még mindig egy kalap fos).

@dr. vuvuzelafan:
A "feltört", "nem jogtiszta", "kalóz" Windows többnyire bitre ugyanaz, mint a gyári (konkrétan a MS webhelyéről letöltött telepítőprogrammal vagy korábban a gyáriról másolt MS-CD-vel történik a telepítés), csak a jogtisztaság ellenőrzését kerülik meg olyan úton, amit azért néhány ezer hacker már átnézett és tisztának és megbízhatónak talált, ilyen volt mondjuk XP esetén a WGA Validator, Win 7 esetén a Windows Loader by DAZ, Office 2010-2013 esetén a Microsoft Toolkit.
Ezek nem nyúlnak bele egy bitnyit sem a rendszerbe, a MS ellenőrzési rendszerét verik át.
Még korábban meg egyszerűen csináltak egy kódgenerátort, amiben beállítottad, hogy mihez kell kód, és csinált egyet véletlenszerűen, a MS algoritmusa alapján. De láttam ilyet Adobe Photoshophoz is, még vagy 15 éve.

A Win10 esetén még ez sem kell, telepítesz egy Win7-et, jogtisztának látszóvá teszed és aktiválod a fenti módon, aztán rátelepíted a Win10-et, immár jogtiszta verzióként (sokan nem tudnak róla, de ez a verzió még mindig él, nemcsak 2016. (vagy 2017.?) július 29-ig élt).
Utána letöltöd a Win10 telepítőt a MS webhelyről, formázod a vinyót, és csinálsz egy tiszta telepítést. Mivel a Win10 a MS szerverein tartja nyilván a géped adatainak egy kivonatolt változatát, tudni fogja, hogy azon a gépen jogtiszta a Win10, és gond nélkül aktiválja. Szóval ennyire veszélyes a "kalóz" változat.

Péter 2 2020.04.25. 20:06:37

@kolomparlole1114: Az előző mondat is hülyeség volt, de ezen nem változtat sokat, hogy te választoltál rá egy mégakkorát. :-) Az a játékoprendszer működteti az egész internetet, kábé szinte majdnem mindent, messze a többségét annak, amit netezve látsz. Köszöni szépen, jól van.

szánmonoxid 2020.04.25. 20:07:57

@kolomparlole1114:
Nem azt írtam?
Egyébként biztos nemcsak szerintem. Attól eltekintve, hogy a billentyűzete egy széthulló fos.

2020.04.25. 20:08:09

Mna, elolvastam a mai napi termést is, és még mindig nem hiszem el. Most komolyan. Egy átlag user (amilyen a posztoló vagy akár én) vesz egy gépet garanciával, támogatással, babámfaszával. A gép mindenre jó (pl. poháralátétnek, vagy asztali dísznek) csak annak nem, amire tervezték. A szerviz szarik a fejére, mert láthatóan nem egy standard hülye-a-user-hogy-még-ennyit-sem-tud baja van. Erre jönnek a "jobbnál jobb" tanácsok, hogy hogyan alakuljon át a mezei user egyszerre szoftver- és hardverszakivá. Hátha sikerül valamelyik házibarkács megmozdulással a garanciát is bukni.
De oké, akkor az én tanácsom, az eddigi szervizelések dokumentációjával a vásárlástól való elállás. Az a gép szemétre való, már a veszélyes hulladékba.

Péter 2 2020.04.25. 20:17:13

@CoolKoon: "hogy komoly céges rendszerekben a legtöbb helyen kerülik a Windows-t, mint a leprást,"

Ez azért kábé akkora hülyeség, hogy ide szaglik. :-) Én is öreg vagyok, én is abban nőttem fel, hogy a Windows szar, de az az igazság, hogy minimum a 7 óta stabil, mint a kőszikla. Sőt, ha normálisan használták, már előtte is. Az asztalon ma is domináns, a komoly céges rendszerekben is, sőt. A neten nem, az egyértelmű, de az asztalon és az iparban keményen.

szánmonoxid 2020.04.25. 20:19:26

@kolomparlole1114:
Hát, én sem vagyok a Linux nagy rajongója, de igen, céges rendszerekben inkább az fut.
De mentettem már le adatokat halott vinyóról úgy, hogy a Windows lefagyott, amikor meglátta, gondoltam, teszek egy próbát egy CD-s (akkor még az volt a menő) Live SuSE Linuxszal, amit szóróajándékként kaptam valahol, nem mondom, hogy nem küzdött vele, de eleve nem hasalt el, amikor meglátta, és a tönkrement partíción kívül (azon szerencsére nem voltak pótolhatatlan adatok, csak Temp fájlok, lapozófájlok és hasonlók) minden menteni tudtam egy másik vinyóra.
Szóval van haszna, bár lehet, hogy érdemes lenne Tanenbaum prof. tanácsát követniük, és a monolit rendszer helyett egy modulárist írni, amit még az egyetemi évei alatt javasolt a prof. Thorvaldsnak.
A Linux ilyenekre sokkal jobb, egy nagy baja van, hogy egy csomó munkaorientált szoftver nincs hozzá, ami meg van, az összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint a Windowsra írt konkurensei, legyen az CAD, irodai szoftver (valahogy az ingyenesek még mindig nem érik el az Office szintjét, hogy fájlmentés és -megjelenítés szintjén, ha kicsit is összetettebb egy táblázat vagy doksi, nem kompatibilisek, és a MS-é a kváziszabvány, az más kérdés), CAT, képszerkesztő (a Gimpet is ideértve) vagy egyéb (talán egy kivétel van, a videoszerkesztő programok, ott a Linuxra írtak jobbak, komoly stúdiók is olyanokat használnak pl. CGI-gyártáshoz).

2020.04.25. 20:19:53

@kolomparlole1114: Ja, a poszter láthatóan nem ért hozzá, ahogy én sem. Sokra megy a szereld-szét-a-gépet-zsírozd-újra (egyáltalán, mit jelent az újrazsírozás?), vagy telepíts-rá-ez-meg-azt tanácsokkal. Azt a szervizt két fiaskó után nyugodtan elfelejtheti, az egyetlen mód, hogy kárpótolva legyen valamiképpen a vásárlástól való elállás, és egy új gép vétele a pénzből, lehetőleg már ne ne Dellt.

Péter 2 2020.04.25. 20:21:39

@szánmonoxid: A Win7-es kitérő marhaság. Ssimán telepíthetsz közvetlenül W10-et, az MS-től letöltött képpel, és ha van jogtisztaságot nyújtó számod W7-hez, el fogja fogadni (létező, jogtiszta W7-ről is bármikor lehet frissíteni, ám teljesen felesleges előbb azt feltenni, ha üres a gép). Hivatalosan valóbban évekkel ezelőtt megszűnt a lehetőség, de valójában soha nem kapcsolták ki, azóta is folyamatosan megy.

szánmonoxid 2020.04.25. 20:22:28

@kolomparlole1114:
Hát ezek alapján nem gondolnálak legalább kicsit is a témához értőnek, szóval hadd ne vegyem komolyan az Acerrel kapcsolatos állásfoglalásodat sem.

2-More 2020.04.25. 20:28:16

@szánmonoxid: elmagyarazom megegyszer, van cca 10 gep ami felvaltva lotyog a kezemben, ebbol kepzeld van, amin nincs, es nem is akarok magyar regiot. Amugy leszarom mit gondolsz vagy mit nem, baszogasd a masik 4 embert itt aki ugyanigy ir.
Technikai oldalrol, van abban racio boven, amit irsz, jollehet azert jopar loader volt anno virusos, meg nyitott erdekes portokat ki erdekes gepek fele a nagyvilagban. A kastas w7 kulcsra w10 upgrade csak ideig-oraig megy, legjobb a csampas kms szerver felvetele paracssorbol, es meg loader se kell.
Amugy, lehet kritikus, eromuvi rendszerben is MS, en anno szallitottam be pl pont paksra, letezik Industry valtozat meg Embedded is, amibe meg te raksz bele azt, amit akarsz. Viszont leteznek olyan celeszkozok is ilyen teruleteken, amikhez annyira kevesen ertenek meg ugy le vannak valasztva hogy ahhoz meg azert nem.lehet hozzapiszkalni, nem azert mert maga az isten csinalta. Lasd azert az amcsiknak csak sikerult anno lefertozni a rongyfejueknek par plc vezerelt urandusitot, amire embert nem gondolt hogy lesz, aki megbuzeralja.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 20:29:38

@kolomparlole1114: Láttál te már "komoly céges rendszer"eket? Nem az office-ra gondolok, arra valóban (talán) a windows a legjobb. Mellesleg egy sor infrastruktúrális elem (hálózat, storage) "házibarkács linux"-okon fut az egész világon. És megint nem mellesleg léteznek ám enterprise, komoly támogatással bíró linuxok is, amiket "komoly cégek" nagy megelégedéssel használnak évek-évtizedek óta. Sőt, olyanról is hallottam, hogy a windowsos infrastruktúrát dobták ki a "házibarkács" linuxokra átállással, mert valahogy az jobban működött nekik...

CoolKoon 2020.04.25. 20:32:22

@2-More: "a samsung koreai :D ammeg azsia" - Jó, de mindketten tudjuk, hogy az ilyen jellegű sírások mindig Kínára utalnak.

"hidd el, azert ott is van okossag" - Ó, én azt nagyon jól tudom, a koronavírus-mizériáig rendszeresen rendeltem onnan mindenféle szart, főleg elektronikát. És láttam a fejlődést még az olcsó, koppintott kütyükben is. Nem hülyék ők, és nagy butaság volt az amerikaiak részéről, hogy alábecsülték őket (bár nem meglepő, tekintve a végtelen arroganciájukat).
"meg a bergyartas se olyan ezen a szinten hogy elkuldik emailben a hetfon a keddi rendelest." - Én ezt egy szóval se állítottam.

"Nyomtatoproblema meg, ez egy printserver sorkezeloje, es eddig ezzel az egy excel azzal az egy sheetjevel van, es csak w10 alatt, szoval, barhol lehet a bunos, en ezert nem tudom nyugodtan kopkodni egyiket se, mindet ember rakta ossze." - Na jó, ez azért kimondottan egyedi esetnek hangzik, ami azért messze nem mindennapos sehol se.

CoolKoon 2020.04.25. 20:38:54

@kolomparlole1114: Jé, egy újabb okostojás....

"És mit használnak helyette, házibarkács játékoprendszert, a linuxot? :DDD" - Igen, azt. És ami mellesleg a routeredben meg az okostévédben is van, sőt, ha van (digitális) biztonsági kamerád, akkor abban is az van. Ennyit a "játékoprendszerről".

"És persze annyira komolyak ezek a helyek hogy minden windowsos programot saját maguk írnak át linuxra, mert hát más nem fogja helyettük... " - Az még sose jutott eszedbe amúgy, hogy vajon miért akar az a rengeteg bank meg multi annyi Java programozót felvenni? Csak nem azért, mert a Java a kezdetek óta azzal hirdeti magát, hogy "write once, run everywhere"? Amúgy meg ezek a cégek általában maguk írják át a programjaikat, igen, de nem Windows-ról Linuxra (hiszen Windows-ot komoly célra -hál' Istennek- sose használtak), hanem inkább AIX-ről, HP-UX-ról, esetleg Solaris-ról Linux-ra (ez utóbbi mostanában nagyon divatba jött, azután, hogy az Oracle gyakorlatilag tönkretette a Solaris-t).

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 20:42:02

@szánmonoxid: "többnyire bitre ugyanaz, mint a gyári" - csak a "többnyire" szóval van a baj. Persze, vehetsz Louis Vuitton táskát a józsefvárosi piacon 5 ezerért is, az is "többnyire" úgy fog kinézni, mint az eredeti... Ha valaki nem érti, mi a baj ezzel, azt én csak sajnálni tudom.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 20:46:06

@kolomparlole1114: Ahol szerverként használnak Linuxokat, ott nem éppen a jogdíjon spórolás a fő szempont. Sőt, általában igen kemény pénzeket fizetnek a támogatásért.

2-More 2020.04.25. 20:50:17

@dr. vuvuzelafan: te nem erted. Leszedsz egy msdn isot, hivatalos forrasbol. Leszedsz egy hivatalos kms kulcsot az ms oldalarol. Egy, azaz egy slmgr paranncsal felveszed a csampas aktivaloszervert es egy masikkal aktivalod. De elmondom, az Industry meg Embedded licencek mennyisegi rendszerben mennek, volt hogy vettem 100 licencmatricat es adtak 1 kulcsot, volt hogy vettem 30at es adtak 10et, es meg aktivalni se kellett, leven ezek van hogy soha nem kerulnek es nem is kerulhetnek netre.
Bankos, linuxos fiszemfaszomokat se kell tulmisztifikalni, sokszor 3x akkora atjarohaz bughalmazok, mint a legfosabb vista, csak mivel eleve 1% van a piacon, az 1%nyi hacker erdeklodes is, illetve, mivel eleve nincs kulso eleres, nem is szamit.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 20:53:35

@kolomparlole1114: Ugye te sem gondolod komolyan, hogy egy 1 millás, hibás cuccnak a felhasználó fog nekiállni megjavítani a termék szétszerelésével a garancia elvesztése mellett? Teljesen mindegy, hogy az egy számítógép vagy hajszárító, vagy bármi más. Lehet, hogy neked van úgy 1 millád, hogy kidobd egy dizájnos poháralátétre, de azért egy átlagembernek más szerintem az értékítélete.
Igen, tudnék találni én is fogást a posztolón, mert mondhatnám, hogy ha volt 1 millája erre a vasra, akkor legyen 60-100e forintja egy használt, de atomstabil gépet venni, hogy a munkáját addig is tudja végezni, amíg a Dell-lel meg nem bírkózik, de mégsem ezt tartom a legfontosabbnak a történetben, hanem azt, hogy a gyártó/forgalmazó javítsa ki a hibát. Erre nyilván vannak jogi eszközök is, volt már, aki leírta itt fentebb, hogy hogy kellene eljárni, ha nem nagyon akaródzik a Dell-nek lépnie.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.25. 20:54:34

@szánmonoxid: Értelmes ember nem bunkózza le a másikat ismeretlenül, még átvitt értelemben sem, főleg nem indokolatlanul. Ha kérdezted volna, elmondtam volna, hogy sosem használtam pc-t (egyszer pár hónapot leszámítva, amikor egy szerkesztőségi laptopom (is) volt és a kollégák kb. havonta újratelepítették a windows-t rajta, mert annnyira lelassult/döglött állandóan). Az említett pc-t is csak az asszisztensnek vettem, de azt sem használtuk. Vagy 25 éve mindig Mac-em volt és van, mindig működött a rendszer. A pc-n a drivert is azért telepítetttem újra, mert sokan írták a neten megoldásként, miután sok más egyéb lehetőséget is próbáltam (minden, azaz MINDEN működik rendesen, csak a vezetékes net nem, ennek a rendszertől függetlenül kismillió egyéb oka is lehet). Még nem láttam olyat, hogy a rendszer egyik al-al szoftverét _ugyanarra_ cserével működőképessé lesz az a funkció, amiért az adott szoftvert eleve megalkották. Nem baj, most is tanultam valamit. PC-t továbbra sem!

CoolKoon 2020.04.25. 20:58:10

@szánmonoxid: "Felvétel van a végéről. És még azon az van, hogy erősködik a kis Miska-kancsó, hogy ő márpedig bemegy" - Én úgy emlékszek, hogy a felvételen azt ismételgeti, hogy "ezt most miért kellett?", de mindegy.

"Addig rázta a pofonfát, amíg rá nem hullott néhány túlérett termés. Rég megérdemelte." - Tökmindegy, hogy megérdemelte, és hogy mennyire idegesítő az újságírók jelentős része. Amit ott lerendezett, azért nem verés jár, hanem a legrosszabb esetben is annyi, hogy ráhívják a rendőröket. Így viszont most már egy ország tudja, hogy a (Blahás?) KFC egy akkora trágyadomb, ahol pofára beverik az ügyfelek képét, mert a tulaj egy rohadt maffiózó szutyokzsák (mint azt említettem, én pl. inkább az ilyeneknek verném/veretném ki egyenként a fogait és lőném őket bele a Dunába).

"Ki volt írva a bejáratnál, hogy hány óra (talán éjfél) után már csak elvitelre van. Nem akkor találták ki hirtelen." - Oké, mea culpa, bár továbbra is jó nagy baromságnak tartom.

"Dehogy fetisizálom én Szabózét meg a többi indexest." - Természetesen a biztonsági orkról beszéltem. Ilyenek dolgoztak az átkosban ávósként.

"És a Samsung hol is van helyileg? Tudtad, hogy koreai cég? Akkor most keresd meg Koreát a világtérképen." - Igen, tudtam. Csakhogy a "Kelet-Ázsia" igazából MINDIG Kínát jelenti az ilyen jellegű sirámokban. Nem Dél-Koreát, nem Japánt, Szingapúrt vagy Malajziát, csak Kínát.

"híre is ment hamar, annyira megszívták, hogy vagy 20 éven át ők voltak a világ leggazdagabb cége." - Azért nem véletlen, hogy NAGYON gyorsan eltemették a ME-t a Vistát meg a Win8-at is. Ők a világ leggazdagabb cége, mivel a PC-s piacon gyakorlatilag monopolhelyzetük van, de ők se úsznak meg mindent, és a nyakukba akasztott trösztellenes pernek is csak azért lett vége, mert a texasi tajparaszt ifj. George Bush haverjuk lett az elnök, és a minisztériuma hirtelen már nem akart keménykedni velük.

"Meg most is a Win10-javításokkal, amikor esetleg a javítás eredményeképpen leáll a rendszered, ehhez képest a világ számítógépeinek kb. 70%-án Win10 fut" - Hidd el nekem, hogy ennek is meglesz még a böjtje.

"a bankautomaták nagy részén és egyes ipari rendszereken még mindig XP van." - Azok beágyazott rendszerek, ne keverd őket ide (pár éve nagyon sok még Windows 3.11-et használt amúgy).

"Ez mondjuk nem igaz" - Pedig de. Nézz utána bármilyen webszerver-statisztikának például. És az még csak a jéghegy csúcsa.

"azért kiderült, hogy írtak ilyen verziót is, csak az egyrészt le van csupaszítva a kommerszhez képest, másrészt meg kicsit stabilabbá tették" - Írtak ők mindenféle verziót, WinCE-t, még Itanium processzorokra is lekompilálták, de ez a lényegen mit sem változtat. És ami még jobban bizonyítja, hogy mennyire idióták: a Win8 "sikerére" való tekintettel azt az idióta dizájnt egy az egyben beleerőltették még a Windows Server termékvonalba is.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 20:58:52

@kolomparlole1114:
Köszönjük, Emese!
"Most szerdán fordulhat a kocka, ugyanis a városvezetés szavazni fog egy indítványról, amely 2020-ig átállítaná München 15 ezer a közigazgatásban használt kliensoldali számítógépét Windows 10-re, továbbá egyedi felhasználói kérés esetén LibreOffice helyett Microsoft Office-ra." - senki nem vitatta, hogy a _kliensoldali_ office-okban nincs az MS-nek igazi alternatívája, még én is írtam fentebb. De azért a "komolyabb vállalati felhasználások"-on ugye nem az excel-word-powerpoint szenthátomságot érted?

2-More 2020.04.25. 20:59:25

@Fotósképző: meselhetnek, mekkora cigi lehet OSX foverziovaltasoknal, van nalam veletlenul Mac is. Szoval igazad van, a win havonta ujratelepitos (ja nem), cserebe a macet meg kidobhatod 3 evesen mert evente jon foverzio ami 2-3 generaciot, nagy mazlival 4et, aztan viszlat.

CoolKoon 2020.04.25. 21:02:11

@Pink Petsch: "Erre jönnek a "jobbnál jobb" tanácsok, hogy hogyan alakuljon át a mezei user egyszerre szoftver- és hardverszakivá" - Hát tudod, ez egy ilyen ország, itt mindenki mindenhez ért, szájkarate szintjén legalábbis biztosan :D Azért valahol abban igazuk van, hogy valójában nem feltétlenül elég a "mezei júzer" szint, mint ahogy az autó használatánál se, mert akkor nagy a veszélye annak, hogy probléma/szervizelés esetén megpróbálják majd átverni a drága ügyfelet/patkánykodni fognak vele. És mit ad Isten, most is ez történt...

CoolKoon 2020.04.25. 21:03:48

@kolomparlole1114: Istenem, fogalmad sincs, hogy miről beszélsz, de azért osztod az észt onnan a szalag mellől...

Péter 2 2020.04.25. 21:10:14

@Fotósképző: Nem is baj, csak azért éppen érdekességképpen meg lehet jegyezni két dolgot. Az egyik, hogy a Mac PC, tehát ha 25 éve olyat veszel, akkor 25 éve te is PC-t veszel. A másik, hogy amit te hibásan PC-nek nevezel, jó évtizede pont ugyanaz van a Macben is. Régebben valóban volt saját hardverplatformjuk, azonban most már jó ideje pontosan ugyanolyan számítógép belül, mint amit nem Macként veszel és nem MacOS-t teszel rá. Szóval, nincs értelme misztifikálni a dolgokat.

CoolKoon 2020.04.25. 21:12:37

@Péter 2: "minimum a 7 óta stabil, mint a kőszikla. Sőt, ha normálisan használták, már előtte is." - Már az XP is stabil volt, nem volt vele általában abszolút semmi gond, csakhogy nemcsak erről van szó. A stabilitás mellett a biztonság, meg céges környezetben a rugalmatlansága is elég gyakran elő szokott jönni.

"Az asztalon ma is domináns" - Ott jó eséllyel mindig is az lesz, mivel kvázi monopolhelyzetben van.

"a komoly céges rendszerekben is, sőt" - Hát nem, nagyon nem. Dolgoztam ilyen helye(ke)n, és csak akkor használtak Windows-ot (a kötelező AD+Exchange rendszereket leszámítva), ha valami miatt MSSQL-re volt szükség. Egyéb esetekben majdnem mindig valamilyen Unix futott a rendszeren, vagy Linux (konkrétan általában RHEL).

"A neten nem, az egyértelmű, de az asztalon és az iparban keményen." - A neten sem, a mobilpiacot komplett bebukták, és ipari rendszerekben se egyeduralkodó a Windows, messze nem (leszámítva az ATM-eket meg a Tesco szar önkiszolgáló pénztárait, de azok olyanok is).

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 21:14:01

@2-More:
"Bankos, linuxos fiszemfaszomokat se kell tulmisztifikalni, sokszor 3x akkora atjarohaz bughalmazok, mint a legfosabb vista, csak mivel eleve 1% van a piacon, az 1%nyi hacker erdeklodes is, illetve, mivel eleve nincs kulso eleres, nem is szamit. " - nem misztifikálta senki túl, csak éppen kicsit lehetne jobban tisztában lenni azzal, hogy általában mit használnak a rendszerek backendjén. Mellesleg nem igazán értem, milyen 1%-ra gondolsz, ami "nem érdekel senkit", mert ott, ahol a valóban fontos adatok vannak, ott bizonyosan nem 1% a linuxok részesedése...

CoolKoon 2020.04.25. 21:20:06

@2-More: "Lasd azert az amcsiknak csak sikerult anno lefertozni a rongyfejueknek par plc vezerelt urandusitot, amire embert nem gondolt hogy lesz, aki megbuzeralja." - Ugyan már! Mindenki tudja, hogy az izraeli akció volt, az amerikaiak legfeljebb tanácsadóként voltak jelen (meg gondolom, szállítottak is nekik ezt-azt). És az ilyen támadásokra mondják amúgy, hogy "laboratóriumi körülmények között" meg lehet csinálni, mert a gyakorlatban széles körben kivitelezhetetlen (csak akkor lehet megcsinálni, ha direkt "rádolgoznak" egy adott rendszerre, anélkül nem).

2-More 2020.04.25. 21:24:38

@dr. vuvuzelafan: a komplett piacon letezo osszes vason van kb 1% linux reszarany. Az, hogy kiszolgalo oldalon mi van, az mas teszta, amugy szopnak is rendesen mert kb 10ed annyi szaki van ra. Amugy nem hulyeseg amit te vagy @CoolKoon: mond, csak alapvetoen a nagyonnagy vasakrol meg rendszerekrol beszeltek. Viszont hidd el gazdagon van jopar ezres-tizezres-szazezres ceg is, ami full ms alapu, es nem a kisradiogyartasban dominalnak.
Ugyanigy nem igaz, hogy az ms embedded v industry platformja hulla lenne, vagy csak szar pos terminalon menne, max azt latod a teszkoban, en meg talicskaval hordtam be auto/elelmiszer/stb iparba. Igen, volt ahol csak frontendre es a valodi "munkat" vmi plc csinalta, de volt gazdagon olyan is, ahol linux akkor volt az egesz 10 ezer negyzetmeteres csarnokban, amikor en mentem karbantartani es epp az a vas volt csak nalam.

2-More 2020.04.25. 21:31:56

@CoolKoon: konkretan valoszleg izraeliek kiviteleztek, valljuk be egy 2 meteres fekete bronxi exfocista nehezen tudna beolvadni, de azert a hamburgerzabalok se hulyegyerekek, ha masban nem, hat abban, hogy tudjak, hol vasarolgatnak okosgyerekeket, ha kell.
Amugy elsirnad magad, ha latnad, sokszor milyen rendszereken van valoban kritikus feladat. Par eve egy tejgyar (piacvezeto multi) egyik gepsorvezerlojeben kellett csereljek egy P1 mmx200as procit, mert a regi nem birta, hogy evek ota ment mar valoszleg nem ventis hutes, hanen konkretan hutoborda nelkul. Ott volt leesve a gep aljaban. Kifakult a fekete ppga muanyagtok teglavorosre, alul meg atloban megrepedt maga a szilicium. Konkretan a bontoban is a szemetes mellol adtak egyet, kulcstartonak vittek a gyerekek. A regi lefott darab meg itt van most is, elraktam emlekbe.

szánmonoxid 2020.04.25. 21:36:15

@kolomparlole1114:
Hát, öcsém, nem engem hülyéz itt mindenki szakmányban, ahogy látom. :-)
Persze nyilván mindenki szembejön az autópályán.
Muhaha, öcsém, és még egyszer muhaha!
Szánalmas vagy, kiscsákó. Gyúrjál még 10 évet, aztán ha majd elvégezted az általános iskolát gyere vissza, talán akkor már tudsz értelmeset is mondani. Most még nem.

CoolKoon 2020.04.25. 21:41:55

@2-More: "a komplett piacon letezo osszes vason van kb 1% linux" - Igen, ez tagadhatatlan tény. A PC-k piacán a Windows abszolút egyeduralkodó, irodákban és otthonokban egyaránt.

"amugy szopnak is rendesen mert kb 10ed annyi szaki van ra." - Ja. Cserébe a Windows-os rendszergazdákat éhbérért dolgoztatják a legtöbb helyen, és ha a cég profilja nem high tech és/vagy nem kapcsolódik legalább áttételesen az informatikához (pl. távközlés), akkor a cégben mindenki (a főnökség meg az alkalmazottak is) gyakorlatilag girnyóknak meg pondróknak tartja őket.

"csak alapvetoen a nagyonnagy vasakrol meg rendszerekrol beszeltek" - Igen. Nagy vasakról meg komoly szerverekről, mivel vállalati környezetben ezeken fut a teljes kritikus infrastruktúra.

"gazdagon van jopar ezres-tizezres-szazezres ceg is, ami full ms alapu" - Elhiszem, hogy vannak nagyobbacska cégek is, amelyekben a Windows dominál (bár a tízezres szerintem már túlzás), és azt is tudok, hogy a KKV-k gyakorlatilag csak Windows-ot használnak. De egy kicsit komolyabb infrastruktúránál tényleg nem jellemző/ritka dolog. És nem azért, mert "ingyen van", ahogy ezt itt fentebb megjegyezte valaki, hiszen pl. a RHEL (ami vállalati környezetben talán a legnépszerűbb Linux disztribúció) nagyon nincs ingyen.

"volt gazdagon olyan is, ahol linux akkor volt az egesz 10 ezer negyzetmeteres csarnokban, amikor en mentem karbantartani es epp az a vas volt csak nalam" - Nem azt mondtam, hogy a Windows Embedded egyáltalán nem használatos, csak hogy ott messze nem annyira egyeduralkodók, mint a PC-s piacon (közel sem), és szerintem elég keményen meg kell küzdeniük minden ügyfélért.

2020.04.25. 21:44:58

@CoolKoon: Túl rég óta nem élek már otthon ezek szerint ;) Persze, felmerül a kérdés mi-a-jó-francot-keresek-még-mindig-a-homáron? Egyrészt régóta olvasom, másrészt edzésben tartom magam, mert ki tudja? ;) No, viccet félretéve, nekem anno az Asus játszott el valami hasonlót pár éve: vissza az üzletbe (vele áll az ember ugyanis szerződésben, nem a szervizzel), beveszik szervizbe, 3 nap múlva telefon, megjött a gép. Öröm-bódottság, gép haza, már másnap jelentkezett a hiba újra. Vissza az üzletbe, kissé morcosan, hogy a szerviz-lófaszt-sem csinált ... elküldik megint-pár-nap-visszajön-haza-kis-idő-múlva-probléma-újra. Mikor harmadjára mentem vissza az üzletbe, a szerviz-papírokkal, akkor az ügyfélszolgálatos csak annyit kérdezett, hogy elállok-e a vásárlástól, és pénz vissza, vagy kell egy vadiúj gép ugyanebből. Elálltam, pénz vissza, és még azzal a lendülettel vettem egy másik gépet. Az üzlet is jól járt, mert az a gép egy 50-essel több volt, én is, mert messzire kerültem az Asus, és lett egy HP-m. Oké, nem egy 3000 eurós gép volt csak úgy 500 körül (ennél többet nem költök laptopra, mert amire nekem kell, azt tökéletesen fedezi az olcsóbb modell), de ha 3000-es lett volna, akkor is ugyanez lett volna a protokoll. Ez egy Saturn volt, bár a MM is ugyanígy jár el.
Szóval, az ilyen sztorik nekem valahol a horror-szintet ütögetik. Ha már az üzlet automatikusan nem ajánlja fel a vásárlástól való elállást (vagy cserét), akkor bizony a usernek kell kezdeményeznie. Szóval, igazad van .... de csak részben, mert ugyan élelmesnek kell lenni, de nem abban, hogy szoftver-hardver szakivá fejleszted magad (vagy bármivé), hanem abban, hogy ismerd a téged vevőként megillető jogokat, ha már nem a társadalmi szerződés automatikusan felajánlott része.

CoolKoon 2020.04.25. 21:52:34

@2-More: "azert a hamburgerzabalok se hulyegyerekek, ha masban nem, hat abban, hogy tudjak, hol vasarolgatnak okosgyerekeket, ha kell. " - Jó, de a Stuxnet konkrétan lényegében csak és kizárólag Izraelnek állt érdekében, az amerikaiak szerintem csak beszállítóként voltak jelen. Ráadásul egy csomó szoftvercég van Izraelben, simán megoldották hazai alapanyagból, nem hiszem, hogy az amerikaiaknak annyira be kellett volna segíteniük.

"Amugy elsirnad magad, ha latnad, sokszor milyen rendszereken van valoban kritikus feladat." - Jó, hát Arduinóból épített CNC-t is láttam már, és hát az ipari rendszereknek nem feltétlenül van szükségük arra, hogy mindenféle bonyolult grafikus szarokat jelenítsenek meg. A Linux maga (nagyon erőteljesen lecsupaszítva) meg elvileg egy 386-oson is elfut még mindig. És hát amíg az egész működik, addig minek lecserélni, egy új gyártósor amúgy is veszettül drága :P

2-More 2020.04.25. 21:52:42

@CoolKoon: En szoval nem mondtam, hogy az ingyenesseg miatt valaszt barki linuxot, foleg ugye hogy uzleti felhasznalasra eleve nem ingyenes.
Amugy per pillanat olyan multinal vagyok wines rendszergenyo, amelyik kb minden kontinensen jelen van, es nincs egy deka nem-wines vasunk se. Es elotte is botorkaltam par hasonlonal. Ahogy olyannal is, ahol meg minden linux volt, a munkaallomasok is.
Az ipari oldalon, ahol en jartam, legtobb esetben vagy vmi plc sajat kezelovel, vagy plc wines kezelovel, vagy wines x86 vas es az csinalt mindent. 5 ev alatt 3 darab ugyfelem volt aki linuxot hasznalt, az egyiknel mint kezelo, mogotte plc, a masiknal meg maga az x86 alapu vas vezerelt mindent, a harmadiknal meg egy linuxos arm ketyere vezerelt 20 szervomotort es volt ra egy murutyka program egy par gombos frontendel ami kb barmin futhatott volna.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 22:03:48

@2-More: Értelek. Én is dolgoztam olyan ipari rendszerekkel, ahol egy elég speciális, win-en működő alkalmazásra épült a gyártás felügyelete. Igaz, ez 20 évvel ezelőtt volt, de biztos vagyok benne, hogy megvannak a mai napig ezek a speciális területek. Aztán találkoztam már embedded windowst futtató storage-okkal is, szóval az is egy létező szegmens. De amit az elmúlt évtizedekben (nagy)vállalati környezetben tapasztaltam, az inkább az volt, hogy a kezdetben teljesen windowsos vállalatirányítási, pénzügyi, munkaügyi és egyéb, a működéshez kapcsolódó technológiai háttéralkalmazások egyre inkább eltolódtak UNIX és Linux kiszolgálókra, illetve az utóbbi időben méginkább VMware/Linux platformra. A különböző UNIX-ok pedig elkezdtek elég erősen kihalni, mert a speciális hardvereket már nem sokan akarják megfizetni alájuk, inkább mennek a tucatvasak felé Linux-szal. Mindemellett valóban van egy-egy olyan terület, ahol a windows szerver backend-eknek is komoly szerep jut, például AD-t azért még mindig jellemzően abból építenek, vagy pl. nagyon sok helyen szeretik és használják az MS Exchange-et, amit szintén win szervereken futtatnak. És igen, találkoztam a jelenséggel, nem is olyan régen, ahol egy multiplatform alkalmazást éppen készülnek Linuxról visszamigrálni Windowsra, azért, mert az a kollega elment az üzemeltetéstől, aki ismerte annyira a Linuxot, hogy tudta működtetni rajta a rendszert - valóban van ilyen is.

Kondom Keselyű 2020.04.25. 22:04:37

@2-More: Azert ez eleg specialis terulet. Szervereknel (adatbazis,dns,sql,firewall stb ...) eleg nagy a linux dominanciaja.

CoolKoon 2020.04.25. 22:04:37

@Pink Petsch: Nem tilos a Homár külföldről való olvasása :P Az a baj igazából, hogy nem véletlenül mondták még a 90-es években mindenféle nyugati elemzők a posztszocialista országokról úgy általában, hogy alacsony a szolgáltatások színvonala. Ez ugyanis pont az ilyen dolgokban nyilvánul meg. Ugye az autótulajdonosok is fel voltak kézülve a szoci alatt arra, hogy akár az udvaron/parkolóban meggenerálozzák az autó motorját, ha kell (mert teszem azt 100 km-en 2 litert fogyasztott - olajból). És ez valamilyen szinten a mai napig megmaradt: az autószerviz nem biztos, hogy kicseréli az olajat/kopott alkatrészt szerel be, a kőműves ferdén húzza fel a falat/rakja le a csempét, a villanyszerelő ráköti a zöld-sárga vezetékre a fázist, a biztonságiőr megveri a vevőt, a szakszerviz nem hárítja el a hibát, a kereskedő meg nem akarja biztosítani a cserét. És az emberek eltűrik. Igen, a posztoló leírta, hogy hogy bántak vele, de az ő történetére vsz. jut vagy húsz másik, ahol az ügyfél fülét-farkát behúzva meghátrált, és zokszó nélkül tűrte, hogy meghágta őt az üzlet. Ha az a húsz másik MIND elment volt a fogyasztóvédelemhez, megírta volna a FB-on, világgá kürtölte volna az esetet (és ha a posztoló mellett kiállt volna a sok kommentelő, újgazdagozó ostoba troll), akkor talán máshogy alakultak volna a dolgok. De hát azt nem lehet, mert mint már fentebb írtam, ez egy ilyen ország.

2-More 2020.04.25. 22:06:51

@CoolKoon: amugy ez is erdekes kerdes, rengeteg raero idomben linux alapu rendszereken baszkolodok mindenfele regi videojatek emulatorral. Egyik felol volt dobbenet pl rpi3b-n a direkt raforgatott 3d-s kutyafaszak milyen baromi jol mennek, masreszt ha x86 kornyezetet kell emulalni akkor 486 szintet tud kis tulzassal. Aztan atalltam x86 alapokra, parhuzamosan win/linux, van ami az egyikben oldhato meg zokkenomentesebben, van ami a masikban. Hardver/szoftverkompatibilitasban a legnagyobb rohej meg a mac lett, ami anno hazon belul adta a vasat/programot, es tenyleg minden jol mukodott amig a komfortzonajaban maradtal, most meg egy 2 foverziovaltas utan onmagaval sem kompatibilis fosrakas lett. Mig egy legutolso W10 is felmegy egy 2gen core i platformra, addig macnel ez a most futo oscmx-hez kepest -5 verziot jelent iradtlan szopasokkal, ugy, hogy egy szuzen gyari lemezrol telepitett mountain lion leszed 200 mega frissitest, es azt mondja minden OK. Biztos elsore tokeletes lett. Baz+ egy ubuntu/mint/barmi csumpi tenyleg ingyenes szarhoz nem tudok ugy egy apt-get upgrade-et nyomni hogy ne lenne 30-50 mega frissites hetente....

CoolKoon 2020.04.25. 22:14:38

@2-More: "En szoval nem mondtam, hogy az ingyenesseg miatt valaszt barki linuxot" - Ja igen, visszanéztem és az az idióta kolomparlole1114 mondta. Akkor vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.

"foleg ugye hogy uzleti felhasznalasra eleve nem ingyenes." - Ez attól függ. Ha van pár ügyes programozód, aki meg tudja oldani a felmerülő problémákat, akkor "ingyenes" neked olyan szempontból, hogy nem kell ezért a munkáért külső cégnek fizetned :P

"olyan multinal vagyok wines rendszergenyo, amelyik kb minden kontinensen jelen van, es nincs egy deka nem-wines vasunk se" - Oké, lehet, hogy vannak ilyenek, bár továbbra is úgy gondolom, hogy ők vannak kisebbségben.

"Az ipari oldalon, ahol en jartam" - Jó, hát ott tényleg van minden. Sokszor szerintem csak a gyártósorokat tervező mérnökök pillanatnyi hangulatán múlik, hogy milyen oprendszert pakolnak rá a vasra, és hogyan.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 22:14:39

@kolomparlole1114: Elárulok egy titkot: az SAP-t az SAP Ag írja át mindenféle platformra, így Linuxra is, nem a felhasználók. Itt azokról a saját fejlesztésű szoftverekről van szó, amit az adott cég belső vagy külső fejlesztéssel a saját igényei alapján hoz(at)ott létre és használ. Igen, van, hogy ezeket portolják, mert úgy ítélik meg, hogy a másik platformon futtatva valami előnyhöz fognak jutni. Nagyon is létező dolog ez, még ha te nem is találkoztál még vele soha.

2-More 2020.04.25. 22:20:48

@CoolKoon: nem ugy ertettem az ingyenesseget, hanem ugy, hogy maga egy random linux disztro mint os vagy epp program addig ingyenes, amig otthon hasznalod, ha munkara, akkor meg van valamilyen, sok esetben nem is olyan jelkepes licencdij.

CoolKoon 2020.04.25. 22:23:04

@kolomparlole1114: "Majd ha a routereden fut Quake + 3DStudio multitaskban" - Istenem, hogy te mekkora egy ökör vagy....ja és speciel játszottam Quake III Arena-t Linuxon (konkrétan Ubuntu-n azt hiszem), és ugyanazon a hardveren kicsit jobban futott, mint Windows alatt.

"Ha nem értesz hozzá, minek szólsz hozzá? Általános 2.-ban még biztos menő lehet ez a divat MS fikázás. Legalábbis a duplaklikkhez sem értő kisgyerekek körében..." - Eddig gyakorlatilag minden hozzászólásodban csupa olyan dolgot írtál, ami ékes bizonyítéka annak, hogy halványlila gőzöd sincs arról, hogy mit hadoválsz itt össze. Mellesleg általános iskolás koromban csináltam már olyat, hogy Knoppix Linuxról bootoltam fel egy számítástechnikai kiállításon a kiállított Windows-os PC-k egyikét. De te azért nyomd csak szépen továbbra is az agyament sületlenségeidet pl. arról, hogy "mindenki magának kódolja át az SAP-t Debianra" (csak halkan súgom meg: az SAP AG ezt már nagyon régen megcsinálta, és a RHEL+Oracle SAP kombó az egyik legnépszerűbb a piacon), hátha még maradt valaki, akit még itt nem győztél meg a teljes fogalmatlanságodról.

CoolKoon 2020.04.25. 22:36:11

@2-More: "ha x86 kornyezetet kell emulalni akkor 486 szintet tud kis tulzassal." - Igen, egy teljesen más platform emulálása minden platformon lassú, oprendszertől függetlenül. Ha pedig még grafikát is kell emulálni, az katasztrófa. Mellesleg amennyire én láttam a Raspberry Pi 4-en mindenféle régi játékkonzolok emulálása meglepően jól megy.

"maga egy random linux disztro mint os vagy epp program addig ingyenes, amig otthon hasznalod, ha munkara, akkor meg van valamilyen, sok esetben nem is olyan jelkepes licencdij. " - Nem feltétlenül. Ott van a CentOS pl. Minden internetes egyszemélyes "vállalkozó" azt használja. Vagy az Ubuntu, amit külön kérésre már 11 éve is simán feltelepítettek az IBM-es alkalmazottak gépére, míg a RedHat-ot külön kellett kérni (és természetesen a menedzsernek kellett jóváhagynia az ára miatt). De mondom: nem is ez a legfőbb oka annak, hogy a cégek fizetnek érte, sokkal inkább a terméktámogatás. Ugyanis ha kritikus infrastruktúrát kiszolgáló szerverekre akarják feltenni őket, akkor annak állandóan mennie kell. Ha pedig valami hiba miatt mégis leáll, akkor szükség van a terméktámogatásra ahhoz, hogy a hibát azonnal (vagy legalábbis záros időn belül) kielemezzék, és kiadják rá a megfelelő patch-et. És ez az, amihez terméktámogatás nélkül ügyes házon belüli programozókra lenne szükség, akiket nem mindenki akar megfizetni.

szánmonoxid 2020.04.25. 22:36:17

@dr. vuvuzelafan:
A többnyire úgy értendő, hogy az esetek 99,999%-ában, nem úgy, hogy a rendszer nagyobb része.
Szóval nem csak úgy néz ki, hanem ugyanaz a rendszer, ugyanazzal a telepítőprogrammal telepítve, mint amit megveszel X ezerért a MS-tól. Bitról bitre ugyanaz, merthogy a MS honlapjáról van letöltve ugyanaz a fájl, amit te is letöltesz, és UTÁNA fizetsz, hogy jogtiszta legyen.
Ha valaki nem érti, miért írt hülyeséget, amikor ezt írta, azt én csak sajnálni tudom.

Gondolod, hogy ez a józsefvárosi piacon árult Louis Vuitton-táskára is igaz? (Mellesleg már rég nincs józsefvárosi piac, legalábbis ha a Négy Tigrisre gondolsz, a Teleki térin meg soha nem árultak ilyesmit.)

@Fotósképző:
Ez a Mac-használó majmok tipikus hozzáállása és hazudozása. Ha havonta újra kellett telepíteni a Windowst, azt csak azt mutatja, hogy te vagy nagyon hülye hozzá. És ez már a Win98 esetében is így volt, pedig az még egy DOS-os felület volt csak (bár akkor is létezett mellette a Windows NT, sőt, már a Windows 3.x mellett is). A Win2000 óta meg pláne így van.

Másrészt értelmes ember ha tudja, hogy hülye valamihez, megkérdez olyat, aki ért hozzá, nem áll neki alkotni. Egyébként meg nem ugyanazt telepítetted vissza, hanem egy szar használat miatt sérült helyére telepítettél egy jót.

Arról nem is beszélnék, hogy a jelenlegi Mac-gépek fizikailag PC-k, ugyanazzal az Intel-architektúrával, mint a Windowst futtatók. Lehet is rájuk Windowst telepíteni. Vajon mi lehet az oka, nagyokos?

Club Sandwich 2020.04.25. 22:38:35

Na mi a fene, atmentunk hwpro forumba???

2-More 2020.04.25. 22:43:12

@CoolKoon: azert mondtam, hogy "sok esetben". Meg van amikor nem, ezbis teny. A rendelkezesre allas meg a termektamogatas@szánmonoxid: , pontosan, nade, ezert nem adjak ugye a windows se ingyen, es azert lehet rajuk is kopkodni, sokszor okkal, de azert foltozzak esz nelkul amit lehet, hiaba 10bol 5 windows csampasban van fenn (itthon meg 100bol 99).

2-More 2020.04.25. 22:47:10

@szánmonoxid: win95hoz sem KELLETT mar a dos, cdrol felment pucer vinyora is. A tobbi igaz, ha nem volt szar alatta a vinyo, defektes a ram, 75 fokon a proci, telebaszva kastas programmal, akkor a 98tol folfele elegge rendben vanbak, kulonben 20 eve csodbe mentek volna. A 95 az azert melegpite volt, utana akkora bukta legkozelebb csak a vista volt, a millennium inkabb csak ertelmetlen volt a 2000 mellett, a sima 8.0 meg annyira keveset elt a 8.1 elott hogy kb megutalni se volt ideje senkinek.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 22:48:27

@kolomparlole1114: Van jobb opció, igen: a jogi lépés, amit páran már leírtak.

Szerinted az a megoldás, hogy szétszedi a gépet és mondjuk elég jó eséllyel megállapít(tat)ja, hogy alaplaphibás? Akkor miből lesz gépe, amit használni fog majd? Kidobta az 1 millát és még költsön további x százezret egy másik új gépre (ha épp az a heppje, hogy újat vegyen), vagy alkatrészként egy alaplapra a hibás gépébe, hogy dolgozni is tudjon - hát ez tényleg zseniális megoldás lenne, ráadásul még az esetlegesen megjavított gépen is elveszne a gari.

Egyetlen dolgot megtehet, ha ő maga ezt nem tudja, mert nem IT szakember: elviszi egy független szervizbe, ahol mindent, amit garanciavesztés nélkül le lehet tesztelni rajta (pl. live linux bootolása, memteszt futtatása, esetleg HDD/SSD csere és így új rendszer telepítés) megvizsgáltat és kér jegyzőkönyvet. Akkor _talán_ ezzel a tudással jobban felvértezve tud a Dell szervizhez visszamenni, ha van még kedve hozzá. De nyilván ez is pénzbe kerül, amit nem biztos, hogy meg tud téríttetni később bárkivel is.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.25. 22:51:47

@2-More: Nem nagyon értem a szavaidat, mert nem magyarul írtad, de amit kihámoztam belőle, az csak a szokásos kötekedés. Egyrészt nem voltál ott, amikor havonta telepítettem újra a windows-t, úgyhogy ehhez ne szólj hozzá. Másrészt a 3 éves Mac-es dolgot sem értem: most adtam el egy 2008-as MacBookot, méghozzá pénzért, amit még egy hónapja is használtam, tökéletesen működött (PS, meg hasonlók, szóval nem emaileket nézegetten rajta meg passziánszoztam). Erősebb volt sokkal, mint a korábban említett (egyébként 2015-ös modell) Acer.

@Péter 2: Köszönöm, de vagy 35-37 éve tisztában vagyok a personal computer szavak jelentésével. Meg azzal is, hogy mára a pc a windows-os (és linuxos) gépeket, míg a Mac az Apple/Macintosh gépeket jelenti a köznyelvben.
Amúgy meg a Mac egy zárt rendszer, emiatt sokkal stabilabb és emiatt használja ki sokkal jobban a hardvert (de ezt te is tudod biztosan, csak éppen kötekedni való kedved van). És emiatt sem _pontosan_ ugyanaz, mint amit pc-ként kapni lehet. Ha ilyet akarunk venni, az a Hacintosh és elemenként kell összerakni (mint egy átlag pc-t). Attól hogy egy Ferrariban is van kormány, kerekek, meg karosszéria, még nem lesz ugyanaz, mint egy Suzuki Swift (vagy bármelyik másik márka), amiben, ugye, szintén van kormány, kerekek, meg karosszéria.
Ja, és főleg nem akarok misztifikálni, egyszerűen leírom az igazságot.

2-More 2020.04.25. 22:54:09

@dr. vuvuzelafan: azert az is tudni kell, mocsok nehez am szervizkorulmenyek kozt ilyen hibat hogy "neha kekhalal" reprodukalni. Ott is memtest megy livecdrol, prime, superpi, hdsentinel, wines logot nez, dell sajat biosos tesztprogit lehajt. Aztan ha X orat nala nem dolt el, kvazi jogosan adja vissza, ahhoz sok koze nincs, hogy a usernel otthon mi a hw/sw korites, amirol ugye az eredeti post alapjan mi se tudunk lofaszt se. Macnel lattam olyan, hogy bedugdtad a szinten almas, de nem a konkret modell sajat usb-c portreplikatorat, azt' eltunt a wifi. Csak azzal, csak akkor.

2020.04.25. 22:57:40

@CoolKoon: Hm, de hát ez így szar. Mert aki most, e poszt alatt oktatja ki a posztolót, vélt vagy éppenséggel valós számítástechnikai tudása alapján, az élet más területén, más szakmai kérdésekben ugyancsak zöldfülű. Kell lennie egy stabil társadalmi szerződésnek, különben nincs társadalom, csak random emberek gyülekezete.

szánmonoxid 2020.04.25. 22:58:15

@Péter 2:
25 éve még nem PC volt, legalábbis abban az értelemben nem, hogy az IBM termékeit és azok klónjait nevezik PC-nek (annyiban az, hogy személyi számítógép ez is meg az is).
Kb. 15 éve tért át az Apple a PowerPC helyett az Intel processzoraira, mert addigra a PowerPC eléggé jelentősen lemaradt ezen a téren. Most meg megint vált majd, saját tervezésűekre.

@Pink Petsch:
"Ez egy Saturn volt, bár a MM is ugyanígy jár el."
Annyival is könnyebb dolguk van, hogy igazából egy cég, csak két részleg. A Saturn rég ki is vonult már Magyarországról, minek csináljon önmagának konkurenciát alapon.
Mondjuk tényleg nem szoktak szarozni, ha cserélni kell valamit.

szánmonoxid 2020.04.25. 22:59:37

@kolomparlole1114:
Hát ha tudnál olvasni, látnád, hogy bizony, téged tart mindenki egy hozzá nem értő seggnek.
Bocs, azt nem tudtam, hogy analfabéta is vagy.

2020.04.25. 23:02:17

@kolomparlole1114: V-á-s-á-r-l-á-s-t-ó-l v-a-l-ó e-l-á-l-l-á-s ... ennél jobban nem tudom lassabban írni. Amit te javasolsz, az a biztos útja annak, hogy a posztoló (vagy bárki hasonló helyzetben) bukja a garanciát.
Inkább hallgass, szerintem, mert teljesen rossz tanácsot adsz.

2-More 2020.04.25. 23:02:29

@Fotósképző: most nem csusztatsz, konkretan hazudsz. Itt van mellettem egy A1286 2011 vegi Macbook pro. I7 2gen 8 giga ram ssd. Gyarilag Lion. Lanra dug, install, no papa, annyit dob, error. Na jo akkor bootpen (macan keszult, gyari dmg-rol). Lion fenn. Mountain Lion upgrade. Nincs, fizetos. Egy lepcsoben El Capitan van, el.is crashel, osszedonti maga alatt ugy az os-t hogy hardreset utan megy csak fel. Na akkor menjuk lepesenkent. Nem akarom huzni, a vege az lett, hogy kb 15x telepitessel sikerult egy Yosemite-t felkinlodni. Az -6 verzio a Catalinahoz kepest. Namost, en csinaltam olyat, h win95 migracio win7re (speci, lockolt celszoftver) ugy, hogy w95->98->millennium->2000->xp->w7, az negyedekkora szopas volt.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 23:05:41

@kolomparlole1114: Azért amit itt fentebb, a FB-s hozzászólásoknál írt valaki, az nem tűnik olyan kivitelezhetetlennek belátható időn belül (elállás, visszafizetés igénylése, közjegyzői fizetési meghagyás). Én továbbra sem javasolnék semmiféle garanciavesztéses hozzányúlást, mert akkor a további megoldásoktól vágja el magát teljesen a posztoló. Ha meg annyira kell dolgozni, akkor vegyen egy gépet töredékáron addig, amíg ez az ügy megoldódik.

2020.04.25. 23:07:20

@szánmonoxid: Tényleg? Ezt nem is tudtam .. tényleg jó régen voltam már Magyarországon, ezek szerint, mert legutóbb még volt Saturn ;)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.25. 23:14:14

@szánmonoxid: "Ez a Mac-használó majmok tipikus hozzáállása és hazudozása. " "te vagy nagyon hülye " Sajnállak, ha csak ennyire futja...
"Egyébként meg nem ugyanazt telepítetted vissza, hanem egy szar használat miatt sérült helyére telepítettél egy jót." Leírtam, hogy frissen telepített windows-ról volt szó, de úgy látom, ezt sem sikerült megérteni.

@2-More: "most nem csusztatsz, konkretan hazudsz." Ugyanúgy sajnállak téged is.
Nem hiszem hogy az én bűnöm lenne az, hogy kifogtál egy rossz gépet. Ahogy leírtam az _igazszágot_, eddig minden Mac-em működött (persze, voltak gondok, mint minden számítógépnél szokott lenni, de olyanok, mint amiti a pc-knél említettem, nem). Sőt, hallottam olyan pc-ről is, ami szintén rendesen működik.

Na, részemről ennyi, további minden jót! ;)

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 23:19:37

@2-More:
Ha a szerviz nem bootolhatja fel az ügyfél rendszerét és csak külsőleg indított tesztekkel tudja a hardware-t ellenőrizni, az is adhat támpontot arra, hogy a hardware rendben van. Ebben az esetben valóban érdemes meggyanúsítani a szoftvert, illetve valószínűleg leginkább valamelyik eszközdrivert. Ha viszont a külső tesztekkel is lehet észlelni bármilyen rendellenességet, akkor azt elég nehéz lenne a felhasználó rendszerére fogni.
De nyilván amíg nem zárunk ki ezt vagy azt, addig nagyon nehéz előre lépni, a leírtak és az eddigi tapasztalataim alapján én itt inkább hardware-re gyanakodnék.
Viszont ha a felhasználó maga nem ért hozzá és még egy memtesztet sem tud futtatni vagy nem tudja értelmezni annak a kimenetét, akkor én a fenti teszteket mindenképpen valami elismert szakszervizzel csináltatnám, akik a lefuttatott tesztekről és azok eredményéről tudnak valami jegyzőkönyvet is adni. Ez akár a Dell szervizzel szemben is képviselhet értéket (hisz ők is kérték az ilyen teszteket), de a jogi eljárásban biztosan jól jön.

szánmonoxid 2020.04.25. 23:23:00

@2-More:
Felment, de DOS futott alatta, a Win95 meg a Win98 csak egy felület volt a DOS (talán 6.x és 7.x) fölött.

@Fotósképző:
Baromka, arról van szó, hogy jelenleg (már vagy 15 éve) ugyanaz a vas van a PC-kben is, mint a Macekben. Azaz bármelyikre telepíthetsz Windowst vagy Mac OS-t. A példádat felhozva kb. annyi, mintha a Ferrarit pirosra vagy zöldre festetnéd.
Látszik, hogy tök hülye vagy hozzá. Gondolom, ezért kellett havonta újratelepítened a Windowst is, mert ott is szakértettél, és belepiszkáltál olyan részekbe, amikről halvány fingod sem volt, elbasztad, utána meg csodálkoztál, hogy baszd meg, nem megy. Kb. mintha az autón nekiállnál porlasztót beállítani, elcsavargatnál pár keverékállító csavart hasraütésre, után meg csodálkoznál, hogy nem indul.
Én több mint 30 éve használok Windowst, és ilyenek még a 2.0-snál sem voltak, hogy havonta (vagy akár évente) újra kellett volna telepíteni. Igaz, nem volt hülyebiztos, szóval ha belepiszkáltál, el lehetett rontani.

2-More 2020.04.25. 23:23:18

@Fotósképző: nem rossz a gep, ne csusztass, a vilagon semmi baja. Se hardveresen, se szoftveresen, illetve, szoftveresen ennyit tud, ennyit "hagyja" tudni az Apple. Erdekes mod egy w8.1, w10 szo nelkul telepult ra, mindketto pattogosabb mint barmelyik osx ami rakerult (kb mindet vegigprobaltam lion-yosemite kozt), hivatalos, gyari support szerint tud el capitant, de barmely osxrol elchrashel az installer. MEI, firmware frissitve, nem ma kezdtem. Tesztre meg egy 19es linux mint is felszaladt.
A 2008as maced jo esetben vmi utolso szerias core2 lehetett, max 8 giga rammal a legutolsokvan, de inkabb 4, gyarilag hdd, ok, cserelheto, de erre azt mondani hogy gyorsabb egy 2015os BARMILYEN notebooktol, az a legpofatlanabb hazugsag amit az elmult 2 evben hallottam, politikat is beleertve.

szánmonoxid 2020.04.25. 23:26:03

@kolomparlole1114:
Ja, hogy nemcsak írni-olvasni, hanem számolni sem tudsz?
Szóval tényleg teljesen analfabéta vagy?

2-More 2020.04.25. 23:28:00

@szánmonoxid: nem futott alatta a dos, hidd el, az utoljara a 3.1 volt, mar 95 alatt sem futott dos. Ha dost akartal, vagy inditottal parancssort, es ott dos 7.0 volt, vagy kileptel es elinditottad dos modban, ami meg nativ dos kornyezet volt de onnan gui csak reboot utan lett, nem volt win.exe mint win3.1/11 alatt.

dr. vuvuzelafan 2020.04.25. 23:29:19

@kolomparlole1114:
Igazából nem értem a felháborodásodat. Ha valaki olyan sült hal, hogy egy nem támogatott disztrón akar valamit futtatni, akkor vagy ő maga legyen olyan jó szakember, hogy ezt meg tudja oldani, vagy fizessen meg egyet. Szerinted minden szoftvergyártónak minden létező platformot támogatnia kellene, vagy hogy érted ezt?

CoolKoon 2020.04.25. 23:30:20

@kolomparlole1114: Te istenverte idióta, te....igen, valóban én vagyok a hülye, hogy leállok vitatkozni ilyen beszélő páfrányokkal, mint amilyen te is vagy. Mivel úgy káromkodsz, mint ahogy a pubertáskori testképzavaruk miatt frusztrált kamaszok szoktak, gondolom, valamilyen kisegítő szakmunkásképzőbe járhatsz (illetve járnál, ha nem lenne bezárva, és ezért nem otthon szomorítanád az anyádat). Nem is fogok több szót fecsérelni rád, meghagyom ezt azoknak, akik még (sajnos) nem jöttek rá, hogy kár beléd minden szó (hiszen az ostoba pofádon keresztül úgyse jut el az agyad helyén lévő fűrészporig).

szánmonoxid 2020.04.25. 23:31:23

@Fotósképző:
Te, azt tudtad, hogy a szoftver nem mechanikus alkatrész, ami attól romlik el, hogy a használattól elkopik? Egyszeri használattal is el lehet kúrni, ha egy hozzád hasonló szakértő nyúl hozzá. Sőt, használat nélkül is, elég csak hozzápiszkálni.

2-More 2020.04.25. 23:32:20

@kolomparlole1114: ne hulyulj, vram hibas vga-n ugy elchrashel a 3dmark mint a huzat, sot, mar sima win alatt is szemeteli a desktopot.

2020.04.25. 23:35:52

@kolomparlole1114: Ha tényleg ennyire szar a magyar valóság, akkor valóban P-E-R. Akkor is, ha évek múltán lesz eredménye. De a tanácsod ennek fényében a házibarkácsra vonatkozóan, a lehető legrosszabb. Érted, ugye, miért?

szánmonoxid 2020.04.25. 23:38:15

@szánmonoxid:
A Blahán nincs KFC, Meki van meg Burger King.
A Király utcánál van. Én is voltam ott ezerszer, egyszer sem akart megverni a biztonsági őr. Pedig volt, hogy én is az elviteles időszakban mentem, és még csak nem is voltam színjózan (igaz, részeg sem).
Sőt, még azt sem érzékeltem, hogy erőszakosan léptek volna fel. Szerinted vajon miért nem? Lehet, hogy a biztonsági őrnek felba.szta az agyát, hogy egy ostoba fa,sz kétszázadszorra sem érti meg, hogy nem zabálhat bent, csak elvitelre kap, de ő meg csak erősködik, hogy márpedig ő ott fog enni helyben? Hát kapott valamit helyben fogyasztásra.
Nem pofára verik be a képét, erősen és kitartóan megküzdött a fa.sz a pofonért.
Egyébként nem tudom, ki a KFC tulaja, én szeretek oda járni (nem konkrétan egy üzletbe, hanem a KFC-be úgy átalában), volt már pl., hogy nem voltam elégedett a Hungária körútival, előhívattam a vezetőt, megbeszéltük, hogy mi nem tetszik, és adott egy menüre beváltható kupont későbbre, mert szerinte is igazam volt. Ennyi.
Ha erősködöm, valószínűleg engem is lenyomnak, és jogosan, pedig majdnem kétszer akkora vagyok, mint az indexes díszf.asz. Csak én próbáltam ember módjára, és működött.

"Nem Dél-Koreát, nem Japánt, Szingapúrt vagy Malajziát, csak Kínát."
Japánt talán nem, újabban esetleg Dél-Korát sem (bár emlékszem én arra az időre a 80-as évek végéről, amikor a Samsung és az akkor még GoldStar néven futó LG a gagyi szinonimája volt, persze arra is, 10 évvel korábbról, amikor a ma már a világ egyik legjobbjának számító Ibanez gitárt komolyabb zenész max. akkor vette fel, ha utána hajították, vagy ha kellett tűzifának).
De Malajziát, Szingapúrt, Tajvant simán Kínával egy sorban. Csak Kína ezeket messze lehagyta műszaki fejlődésben, nem véletlen, hogy a világ 5 legnagyobb telefongyártója közül 3 kínai, és saját név alatt. És hiába a Sony fényképezőit rakják a legtöbb mobiltelefonba, a Huawei Leicával közösen fejlesztett gépe köröket ver rájuk képminőségben. Igaz, egy P40-es nem is olcsó, de azért még mindig fele egy csúcs-Samsungnak vagy egy iPhone-nak.

szánmonoxid 2020.04.25. 23:40:09

@CoolKoon:
A Blahán nincs KFC, Meki van meg Burger King.
A Király utcánál van. Én is voltam ott ezerszer, egyszer sem akart megverni a biztonsági őr. Pedig volt, hogy én is az elviteles időszakban mentem, és még csak nem is voltam színjózan (igaz, részeg sem).
Sőt, még azt sem érzékeltem, hogy erőszakosan léptek volna fel. Szerinted vajon miért nem? Lehet, hogy a biztonsági őrnek felba.szta az agyát, hogy egy ostoba fa,sz kétszázadszorra sem érti meg, hogy nem zabálhat bent, csak elvitelre kap, de ő meg csak erősködik, hogy márpedig ő ott fog enni helyben? Hát kapott valamit helyben fogyasztásra.
Nem pofára verik be a képét, erősen és kitartóan megküzdött a fa.sz a pofonért.
Egyébként nem tudom, ki a KFC tulaja, én szeretek oda járni (nem konkrétan egy üzletbe, hanem a KFC-be úgy átalában), volt már pl., hogy nem voltam elégedett a Hungária körútival, előhívattam a vezetőt, megbeszéltük, hogy mi nem tetszik, és adott egy menüre beváltható kupont későbbre, mert szerinte is igazam volt. Ennyi.
Ha erősködöm, valószínűleg engem is lenyomnak, és jogosan, pedig majdnem kétszer akkora vagyok, mint az indexes díszf.asz. Csak én próbáltam ember módjára, és működött.

"Nem Dél-Koreát, nem Japánt, Szingapúrt vagy Malajziát, csak Kínát."
Japánt talán nem, újabban esetleg Dél-Korát sem (bár emlékszem én arra az időre a 80-as évek végéről, amikor a Samsung és az akkor még GoldStar néven futó LG a gagyi szinonimája volt, persze arra is, 10 évvel korábbról, amikor a ma már a világ egyik legjobbjának számító Ibanez gitárt komolyabb zenész max. akkor vette fel, ha utána hajították, vagy ha kellett tűzifának).
De Malajziát, Szingapúrt, Tajvant simán Kínával egy sorban. Csak Kína ezeket messze lehagyta műszaki fejlődésben, nem véletlen, hogy a világ 5 legnagyobb telefongyártója közül 3 kínai, és saját név alatt. És hiába a Sony fényképezőit rakják a legtöbb mobiltelefonba, a Huawei Leicával közösen fejlesztett gépe köröket ver rájuk képminőségben. Igaz, egy P40-es nem is olcsó, de azért még mindig fele egy csúcs-Samsungnak vagy egy iPhone-nak.

(Bocs, az előbb elbasztam a hivatkozást.)

szánmonoxid 2020.04.25. 23:45:07

@CoolKoon:
"NAGYON gyorsan eltemették a ME-t a Vistát meg a Win8-at is"
Annyira azért nem, talán az ME-t kivéve, mert annak már a fejlesztése során párhuzamosan fejlesztették a Win2000-et is, ami összevonta a Win9x meg az NT vonalat, az NT alapjaira (a fejlesztési kódja NT 5 volt). A másik kettő azért futott 3-4 évig, ami átlagban még meg is haladja egy átlag oprendszer továbbfejlesztési idejét (Windows NT 3.1 - 1993 (azért 3.1 lett egyből, mert ekkor a Win 3.1 volt épp az aktuális a DOS-os vonalon, ez meg NT, mint New Technology, a DEC-től átcsábított mérnökökkel, ez már atomstabil rendszer volt, de érteni kellett a beállításához), Windows NT 3.5 - 1994, Win95 - 1995, Windows NT 4.0 - 1996 (mint a 3.1), Win98 - 1998, Win98 SE - 1999 (ez kurva jó és stabil rendszer volt), Windows ME - 2000, Win2000 - 1999, XP - 2001 (ez bírta a legtovább utód nélkül), Vista - 2006, Win7 - 2009, Win8 - 2012, Win10 - 2015). És ne feledjük, hogy a Win8-at erőltették volna mobiltelefonra is, csak magával rántotta a telefont is a szakadékba.
A PC-s piac ma már messze nem akkora jelentőségű, mint volt, és a világ leggazdagabb cége sem ők már, hanem az Amazon meg az Apple, pedig az Apple a számítógéppiacon a kutya faszában sincs. De a mobiltelefon meg egyéb kütyük terén behozta ezt a lemaradást.

"ennek is meglesz még a böjtje"
Ettől én is félek, mert a Win10 szerintem is egy kalap fos, pedig használom elejétől, és azóta rengeteget fejlődött, ez már (legalább) kettővel újabb oprendszer, csak a neve azonos. De még mindig fos.

"Pedig de. Nézz utána bármilyen webszerver-statisztikának például."
Talán te nézz utána alaposabban, hogy használnak Windowst, és nagyon meg fogsz lepődni, mert kurva sok helyen. Komoly céges rendszerekként. Csak nem azt, amit te otthonra megkapsz.
A WinCE célszoftver volt, és arra a célra, amire szánták, nem is volt rossz. Mai napig használják.

"Már az XP is stabil volt"
Előtte a Win2000 még stabilabb, csak azon nem igazán lehetett játszani. Az XP-n ezért áldoztak egy kicsit a stabilitásból a sokoldalúság oltárán.

"kvázi monopolhelyzetben van"
Csak azért, mert nincs jobb. De a pálya nyitott, lehet jobbat írni. A Mac OS-t lehet telepíteni PC-kre (inteles procikra, AMD-re nem), mégsem nagyon teszik.

És de, komoly céges rendszerekben is használnak Windowst. Még akkor is, ha te nem láttál ilyet. A Gugli a barátod, kérd a segítségét.

"a villanyszerelő ráköti a zöld-sárga vezetékre a fázist"
Én húztam ki lakásfelújításkor a Bergmann-csőből olyan drótot, ami az elején kék volt, aztán zöld-sárgára lett TOLDVA (gondolom, elfogyott a kék, amikor huzaloztak - a toldás mondjuk tilos). Bekötve végül is jól volt, csak azért... szóval voltak megoldások régen is.

2-More 2020.04.25. 23:48:02

@kolomparlole1114: elo lehet idezni ilyen hibat, de azert ritka. Amugy hidd el, ezt rendesen lekommunikalod egy szervizzel, urambocsa nem 3dmark99et hasznalsz hanem olyat ami a full vramot kifujja, akkor azert nem kell ehhez az adott gyarto igazgatotanacsaig menni. Meg amugy a szerviz is emberekbol all, tudod hozzank hany verpistike jart mikor pult mogott ultem....hozta vissza garlejarat elott ket hettel a 2-3 eves vgat vigyorogva, hogy beszart, es hat ugyanolyan ugyse lesz, keri a penzt vissza?

AngeI 2020.04.25. 23:49:50

Dell..Nem ő találta fel a telefont? Ja nem, az a Bell.

2-More 2020.04.25. 23:54:37

@kolomparlole1114: akar meg elo is fordulhat. Kepzeld, nemegy van, amelyik meg csajozni is el-eljar. Hiaba, felhigult a szakma. Bezzeg az en idomben a 40 eves szuz nem egy film volt, hanem egy jovokep. Ja, 39 vagyok, csak mondom.

2020.04.25. 23:56:17

@kolomparlole1114: Figyelj, ha valaki teljesen noob egy adott témában, annak te hiába magyarázol, hogy szedd-szét-futtasd-ezt-elemezd azt-írd-felül-amazt.telepítsd-emezt, mert nem fogja tudni megcsinálja, csak a garanciáját bassza el vele.
Azt mondjuk nem értem, miért az egyént szólod le, miért nem a rendszer ellen emelsz szót, amely az ilyen átveréseket lehetővé teszi. És igen, ha teljesen noob vagyok valamihez, akkor nem fogok sufnituningolni, mert elvesztem a garanciát, és ha másként nem megy, akkor perre megyek, pláne egy 1 millás tételért.
Ez meg rohadt messze áll a sültgalambtól ...

AngeI 2020.04.25. 23:58:28

@kolomparlole1114: Vagy Bella..:) Egy számtechbuzi ismerősőm szerint a Hewlett-Packard, és a Packard-Bell Packardjainak semmi köze egymáshoz. Két különböző ember azonos vezetékneve véletlenül. Valamint a Packard-Bell Belljének sincs semmi köze a telefont feltaláló Bellhez. És akkor még itt van ez a Dell.. Az ész megáll.:)

2-More 2020.04.26. 00:00:53

@Pink Petsch: aki teljesen noob, nem vesz szamitogepet. Urambocsa vesz egy elotelepitettet, kifizeti a szervizben hogy megnyomjak neki a 4 nextet, meg felrakjak az x-y-z programot, atveszi, fizet, tavozik. Itt viszont vmi kodoles megy hogy biztos a geci szerviz nem teszteli es otthon azonnal rossz. Meg egy asusnal elhinnem. So-so acernel is, nagy fos a szervizuk. Talan olcsobb lenovonal, hp-nal(nem thinkpadnel, probooknal). De dell eseteben kizartnak tartom ismerve a helyi eroket, hogy felrebasztak port gyujteni es visszaadtak ugyanugy, ahogy beerkezett.

2020.04.26. 00:05:23

@2-More: Értem, tehát mindenki csak olyan dolgot vásárolhat, amiben szaki.
Remélem szakács vagy, különben éhen fogsz halni hamarabb, mint hogy a korona kinyírna :P

2020.04.26. 00:07:22

@kolomparlole1114: Persze hogy nem, ha meg sem próbálod. Azért jó, hogy nem mondjuk villany- vagy gázszerelő vagy, és ilyen minőségben biztatsz sufnituningra embereket.

dr. vuvuzelafan 2020.04.26. 00:14:11

@Pink Petsch: Egyébként ez sajnos igaz. Amit itthon megveszel, azt úgy kell megvenni, hogy mérlegeled előtte, mennyire fog fájni, ha kidobod a kukába, mert mondjuk nem bírod megjavítani vagy megjavíttatni. De a különböző szakikkal is ugyanez van, számtalanszor kellett már utólag javítani a "szakember" által otthagyottakat, a legjobb, ha mindent magadnak csinálsz meg, mert arra te magad biztos százszor jobban odafigyelsz, mint bármelyik szakember, aki kijön és "megcsinálja".

2-More 2020.04.26. 00:14:55

@Pink Petsch: nem, csak azt mondom, hogy egy technikai eszkoz, plane ha az munkaeszkoz, elvar bizonyos szintu hozzaertest, es onnantol mar nem all meg a "nekem ezt nem kell ertenem" magyarazkodas. Nem arrol volt szo, amit a kollega ir, hogy szedje szet, pasztazza, stb. Eszebe ne jusson. De ha nyom egy factory recovery-t, nem elotelepitett vasnal egy pucer reinstall-t majd driverek lepesrol-lepesre, akkor laikus is be tudja hatarolni mikortol kezd chrashelni a vas.
Mondok peldat,az is Dell. Latitude 5570/80 win7 alatt egy bizonyos verzios Intel vga drivertol ujabbal random kekhalalozik, de csak kulso monitorral. Barmelyik biossal, barmilyen egyeb driverek meglete/nemlete eseten.
Logok olvasasatol nem lesz senki it szakerto, de ha ott van a lehetoseg olvasni, akkor nem utananezni hanem egybol barmilyen gonddal szervizbe rohanni , mer' en vagyok AZ ugyfel, es 1 milla volt, es azonnal jojjon a szerelo a varazspalcaval, az hulyeseg.

2020.04.26. 00:16:41

@kolomparlole1114: A gúnyolódással semmire sem mész (a saját irl életedben sem), legfeljebb magadról állítasz ki bizonyítványt. Szegénységit.

2020.04.26. 00:20:25

@dr. vuvuzelafan: De ha egyszerűen nem értesz hozzá? (Miért, te értesz a villanyszereléshez, olyan szinten, hogy tutira ne legyen életveszélyes?) Akkor mi van? Élj ősemberként, vagy mindenből csak a legolcsóbb és szarabb minőséget vedd? Nem érzed, hogy valami nagyon el lett baxva, ha már minimális bizalom sincs?

2020.04.26. 00:25:30

@2-More: Te, én azt sem tudom, mit fed pontosan a Bios kifejezés ... de azért merészeltem venni egy Hp laptopot. Ez túl nagy bátorság volt részemről, vagy-akkor-most-hogy-is?
Nem munkára kell elsősorban, bár a használatával csatlakozom a netre, ahol számomra szakmailag releváns infókat szerzek ... akkor ez-hogy-is-van? Mert melóeszköz is, meg nem is ... szóval?

CoolKoon 2020.04.26. 00:28:54

@kolomparlole1114: Mi van, 3 percig tartott, míg az "istenverte idióta" résztől eljutottál a "hülye" szóig? Azt eddig is sejtettem, hogy funkcionális analfabéta vagy, de csak most esett le, hogy mennyire súlyos nálad a helyzet.

És mi van, miért vagy ennyire ráizgulva a cigányokra? Ők a fétised? Ja és mivel informatikusnak szemmel láthatóan csapnivaló vagy, a káromkodás viszont jobban megy mint bármelyik mezei parasztgyereknek, szerintem menj el inkább valóságshow-szereplőnek. Az a növények szintjén lévő IQ-dhoz meg az unintelligens stílusodhoz sokkal jobban illene.

CoolKoon 2020.04.26. 00:30:38

@Pink Petsch: Igen, az. A legtöbb informatikus meg programozó egészen elképesztően nagy szakbarbár, (nagyobb, céges) nyomtatóba papírt se képesek egyedül beletenni, ha kifogy.
És ami azt illeti, szerintem ne várj társadalmi szerződést egy olyan országban, ahol még az írott szabályokat se igazán tartja be szinte senki se, nemhogy még az íratlanokat...

dr. vuvuzelafan 2020.04.26. 00:34:48

@Pink Petsch: Dehogynem érzem, teljesen szar a környezet a fogyasztó szemszögéből nézve, jól fogalmaztál, teljes bizalmatlanság. Speciel a villanyszerelés nem áll távol tőlem, a mostani házunkban magam cseréltem ki/újítottam fel a teljes villanyhálózatot, de korábban kellett már konyhabútort is építenem, pedig az sem szakmám. Aztán amikor egy ablakszigetelés rendbetétel miatt sikerült szerezni egy öreg asztalos szakit, és beszélgettem vele egy kicsit, teljesen elkerekedett a szeme, először nem akarta elhinni, hogy azt a bútort én terveztem és raktam össze.

2-More 2020.04.26. 00:39:35

@Pink Petsch: de gondolom a hp laptopot nem ugy vetted, hogy levetted a tescoban a kocka sor melle mert megtetszett a szine, nem? Gondolom megnezted, hogy proci/ram/hattertar, ar/ertek arany, stb. Ha nem volt rajta OS, valahogy rakerult, es gondolom nem a szomszedgyerek rakta ra.
Ne jatszd a hulyet, nem vagy az, ez, amivel probalod az allitolag noob temainditot mentegetni, olyan, mintha a kocsiban nem tudnad, ha vilagit az olajoskanna, az rossz. Van jogsid, van muszaki alapoktatas,innentol kezdve nem takarozhatsz azzal hogy nem tudod, tudhatod, vagy kell tudnod.

2020.04.26. 00:40:52

@CoolKoon: Közben rájöttem, ugyanis 3 kommentben ki lettem oktatva, hogy de-nekem-kutya-kötelességem-tudni-hogy-mi-a-bios-a-logok-és-nem-vesz-számítógépet-aki-nem-ért-hozzá. Ja, és hülyeség-szervizbe-menni-ha-gond-van.
Nos mindezek fényében, már csak félve merem bevallani, hogy tavaly, amikor sikeresen lefagyasztottam a laptopomat véletlenül, kénytelen voltam elvinni egy szervizbe, holott pontosan tudtam, mi a baja: az akkut kell kivenni-betenni újra. Csakhogy az újabb típusú laptopoknál már évek óta nem tudod csak úgy egyszerűen kipattintani hátulról az akkut, és megint vissza, hanem ki-meg vissza kell csavarozni az egész kibaszott hátlapot. Na, az nem volt nekem, miniatűr célszerszámom. Erre kellett a szerviz. Mondjuk a srác jó fej volt, igaz, hogy dumával együtt 2 perc alatt végzett, de semmit nem kért érte. Azért meghívtam egy kávéra :)

2020.04.26. 00:47:24

@dr. vuvuzelafan: Akkor majd alkalomadtán meghívlak magamhoz ;)

2-More 2020.04.26. 00:49:39

@Pink Petsch: nem bios log, windows log. Ja, es a beepitett akkus noteszoknal szokott lenni akkureset gomb, kis lyuk, mint az optikai meghajtokon a vesznyito.
Es nem azt mondtam, hogy kotelesseged bga reworkot csinalni otthon, en se hentelem fel a macskat otthon egy youtube video alapjan, ha kohog, de nem is dobom be hordozostul az allatorvoshoz hogy "rossz".

2020.04.26. 00:54:38

@2-More: A Saturnban ;) Jó, bevallom, az első gépem egy 486-os volt (valahol még mindig megvan anyáméknál, az akkori kedvenc winamp-listámmal, kalóz-win 95-öttel, és talán a floppyk is valahol hányódnak), ahhoz bátran is nyúltam, de egy mai 1 millás gépnek még a közelébe se mennék semmilyen célszerszámmal, ugyanis akkor sem értettem hozzá -de a technika számomra egyszerűbb és átláthatóbb volt- most, meg pláne nem. Tehát én is noob vagyok, legfeljebb azt tudom követni, amit a rendszer felkínál megoldásként egy-egy problémára. És ez csak a szoftver-része. A hardverhez meg inkább nem nyúlok ...

2-More 2020.04.26. 00:59:31

@Pink Petsch: ne kamuzz, 486on nem ment w95 csak doglassan, winampra is keves volt meg a dx4-100 is. P1 volt az minimum, v 5x86 AMD, de az is max xtc playerrel vitte az mp3at dosbol.
Amugy, barki, aki egy oprendszert fel bir rakni, meg egy drivert, ert inglisul, es ismeri a google-t, az mar nem noob.

2020.04.26. 01:03:47

@2-More: Khm, mi a tököm az az optikai meghajtó? Már bocs a kérdésért .... A bga rework már csak azért sem menne, mert lövésem nincs róla, hogy mi. Viszont, ha Mirci köhög, és napokig nem hagyja abba, azért mégiscsak vidd el a dokihoz, hordozóstól ;)

2020.04.26. 01:06:59

@2-More: Az eredeti gép volt 486-os, aztán apám felturbózta, mert kocka, mint te :) Én ezt már nem örököltem, bár egyszer félig lebontottam, aztán az öreg szentségelt, míg megint összerakta, és persze döglassú volt, pláne a mai gépekhez képest.

2-More 2020.04.26. 01:11:39

@Pink Petsch: pl dvd meghajto. Van rajta egy lyuk, kiegyengetett gemkapoccsal ki lehet ugratni a talcajat, ha nincs aram neked meg kene a lemez hogy megcsodald benne magad. Na, a legtobb belso akksis noteszen ugyanilyen akku reset lyuk van.
A bga (ballpoint grid array) az a mostansag jellemzo feluletszerelt ic-k tokozasi fajtaja, koszongetoen a rengeteg "labnak", az rohs forraszanyagoknak, mechanikai behatasoknak, melegnek, ezek a kis onotvozet felgombok szoktak elvallni a forrpadoktol. A rework ennek az ujragolyozasa, a reflow az atmelegites, igenyes esetben folyasztoszerrel, amolyan ductape-a-haslovesre.

2-More 2020.04.26. 01:12:43

@Pink Petsch: evvan, van, aki budos labat orokol, van, aki szallodalancot :D

2020.04.26. 01:19:51

@2-More: Magyarul írsz, mégsem értem teljesen, de azért ne kenődj el ... nagyjából értem, mikre gondolsz;) A kedvedért megszámoltam a lyukakat a laptomon, a fejhallagató és a töltő bemeneti nyílásain kívül van összesen 7, mind USB bemeneti, különböző méretben és formában. Szerintem inkább nem fagyasztom le megint megint a gépet ;).

2-More 2020.04.26. 01:24:28

@Pink Petsch: alul keresd, valamelyik matrica toveben szokott lenni, ha van.

2020.04.26. 01:33:50

@2-More: Hát, a nem-nyert kártyát húztam, ezen nincs -pedig villanyt is gyújtottam a kedvedért ;).
Szóval, egy dolgot visszasírok a régi Dell laptomomból, a kipattintható akkut ;) (2 év után egyébként, nagyjából azt játszotta, amit a posztolóé, váratlan kék halálok, amik oda vezettek, hogy a végén a szerviz is azt mondta, tegyek rá más op-rendszert. Leszedettem velük mindent, és elajándékoztam a gépet "szüzen")

Ouvrez-vous à moi2 2020.04.26. 02:58:17

Egyrészt, a sok nagytudású blog.hu-lakó szervízmester elmehet a búsba, nem segítenek a poszteren aki egy átlag alatti, faék egyszerűségű júzer (az átlagos júzer a szoftverrel kezdi a checket, kék halál hibakód, stb). Tehát bekapcsolja és működjön. Valaki megmutatta neki mikor hova kell kattintani és csóközön, a poszt alapján ennyit ért hozzá.

Másrészt, megy itt a "vita" az ügyfélszolgálatról. Súgok. A Dell (és a HP) a felsőkategóriás laptopok (bocsánat, termékek) esetében nyitva tartja a központi support-ot. Bele kell írni a levélbe a gép szériáját, lecheckolják mi a történet, és ha úgy látják akkor ŐK leszólnak a magyar központba hogy héló, ezt cserélni kéne, de ízibe. Persze előtte le kell futni a kötelező köröket a local support-al.
Ha ti tényleg üzleti kapcsolatban álltatok a fenti cégekkel ezt h-h nem tudjátok???

ebella 2020.04.26. 06:15:46

Nekem az a véleményem, hogy annak is rendes kiszolgálás jár, akár drága, akár olcsó gépet vesz (az utóbbinál talán érthetőbb, ha nem minden tökéletes, az előbbinél elfogadhatatlan), akit nem érdekel az informatika belső világa, egyszerűen használni akarja amit megvett. Mint én 1996 óta. Nehogy már az legyen a megvett gépek normális használatának feltétele, hogy informatikus végzettsége legyen a vevőnek! Megjegyezem eddig nem is tapasztaltam.

Az is igaz, hogy a cégemnél van programozni is képes informatikus, meg a fiam is ért hozzá, de valódi segítség személyesen nekem nem kellett a hosszú évek alatt tízszer. Az ideális azonban az lenne, ha egyszer se kéne segítség, hanem ha javítható hiba van akkor a gyártó, vagy eladó külön vegzatúra nélkül kiküszöbölné azt. Érdekes lenne, ha egy átlag használónak a tv-től, a mosógépen át a laptopig mindenhez szakember szinten értenie kellene, hogy működtetni tudja!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.26. 07:19:11

@Pink Petsch:

Vásárlástól ellállni korlátozott ideig lehet. S ebben az esetben se az ügyfélszolgálatot kell keresni, meg a szervizt, hanem az eladót.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.26. 07:20:46

@kolomparlole1114:

Ezen az alapon tehetsz fizetési meghagyást a szomszéd felé is, annak ugyanannyi értelme lennne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.26. 07:22:27

@dr. vuvuzelafan:

A Dell gépek eleve nincsenek lepecsételve, szóval nem jár garancaivesztéssel a felnyitás és az alkatrésztesztelés.

2-More 2020.04.26. 08:27:01

@Ouvrez-vous à moi2: ezek szerint te nem ismered a hp/dell belsi folyamatokat. A service tag/szeriaszam, thinkpadeknel fru szam szerint a garit valoban le tudod csekkolni, de ennyi, nem fog megcsordulni kaliforniaban ettol egy tulipiros telefon es nem ugrasztjak ki Michael Dellt az agybol hogy jozsikanak bumburnyisztanban fagy a gepe.

2-More 2020.04.26. 09:14:00

@kolomparlole1114: megszepultek az elmenyeid, most is akad retro okorkodeshez regi gepem elrakva, higgy nekem. A harmadik sajat epitesu vasam egy p133 volt, 32 mega rammal, azon ment ugy-ahogy a w95, teszem hozza, osr2-ig hetfon felraktad, penteken reinstall volt garantaltan. A DX2-66 dosamp-al meg akadozva jatszott le mp3-at, akkoriban xtc volt a meno, nameg cubicplayer, fasttracker pruntyoges midibol meg sm3-bol.
@MAXVAL bircaman közíró: de azert nem orul a szerviz, ha szetszeded, es rajonnek, hidd el nekem. Mikor sporoltam a szervizesnek 30 percet es elore megbontottam, mert 1000% alaplaphibas volt, raadasul en is szervizes vagyok, ugy beszeltek velem mint egy darab szarral hogy mit gondolok, kicsit jogosan, ugy, hogy tobbszaz dell vasunk van, nem 1.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.26. 09:23:37

@2-More:

Ez a garanciától függ. Ha alapgarancia van a gépen, semmi értelme szerelgetni, hagyni kell a szervizt. De ha magasabb garancia van rajta, kifijezetten ajánlott, hogy az ügyfél teszteljen.

2-More 2020.04.26. 09:25:45

@MAXVAL bircaman közíró: kernek igyis, ugyis tesztet, business gepre is, hiaba van helyszini gar, nem fog a szerelo vakra kijonni, ugy foleg nem, hogy egy nap nem egy cime van. Ha millas a vas, akkor se.

Kondom Keselyű 2020.04.26. 11:14:12

@2-More:
Ezt en is vegigszoptam egy 2011-es 13" macbook proval.
Par ezer forint az egyetlen fizetos upgrade,azt erdemes megvenni.
En a nehezebb utat valasztottam, es a netrol kukaztam ossze a dmgket.
Kb. egy napomba telt,de felment a Sierra (asszem high sierra a max amit tud)

2-More 2020.04.26. 12:09:35

@Kondom Keselyű: na jo, de erted, ott a hivatalos frissites az el capitanra. Inditod, crash. Egyszer, ketszer, tizszer. Akkor vagy mukodjon, vagy ne irja a support hogy van.

2020.04.26. 12:27:59

@kolomparlole1114:
Nem a 486-os volt kevés a Windows 95-höz, már ha DX2 vagy DX4 volt, hanem jellemzően a RAM. Hivatalosan 4 MB ram volt a hardverigénye, de annyival a 3.1 is döcögött, a Windows 95 pedig 16 MB alatt használhatatlan volt. 16 MB ram meg nagyon ritka volt 486-osokban, persze lehetett bővíteni.

2020.04.26. 12:29:53

@2-More:
Nekem a DX4 100 MHz-esen is néha akadoztak a 128 mbps-os mp3-ak, úgy hogy olyan dos-os programmal játszottam le, ami nem volt képes háttérben futni.

A nickben nem engedélyezett karakter található 2020.04.26. 12:39:05

Felmerült bennem pár gondolat a kommentek olvasása során:

1. Minek saját milliós laptop olyannak, aki nem ért hozzá?
Ha a cég adja, akkor a cég intézi ha baj van. De ha valaki maga veszi, mert mondjuk tervező programokkal foglalkozik, legalább alap szinten értsen a hibaelhárításhoz. Autónál is, ha veszek egy alapmodellt 3--5 milláért és csak elmegyek vele a boltba, akkor beviszem a szervizbe ha szar, de ha a bluetooth rádió a csingcsung kínai telefonnal nem megy, akkor viszem szervizbe, hogy oldják meg? Szerintem nem.
Office-ra és társaira pedig jó egy 80 ezres használt üzleti gép is.

2. Mindegyik gyártóval lehet probléma. A Dell még mindig a jobbak közül való.

3. A Windows 10 nálam betonstabil, és tudok olyat, akinek a kalózverzió is. Csak feltörni is tudni kell, ahogy XP óta a minőségi munkába energiát kell fektetni.

4. Vann egy Dell Lati 5490-em, amihez szar a Dell féle hangkártya driver. Nem került két órámba utánaolvasni, hogy a Realtek kártyát meghajtja a generic driver is, pedig zaklathattam volna a szervizt, hogy rossz a hang. Aztán lehet, még most is küzdenénk vele.

5. Végül pedig. Ha valaki vesz egy laptopot, manapság csak a hw-ra vállalják a garit, meg ha van hozzá oprendszerhez kulcs, akkor arra, de az opr működésére tudtommal nem igazán. Ha valaki nem tud Windows-t telepíteni, és ismerőse sincs aki normálisan megcsinálja, forduljon szakemberhez, olyan azért csak van távolabbi ismerettségi körben, vagy legalább tapasztalat, olyan szaki neve, aki ért hozzá...

2-More 2020.04.26. 12:42:23

@A nickben nem engedélyezett karakter található: pontosan. Autos analogia rossz egyedul, ott tudok olyan felig kezmuves remeket,ajtogarival viszel egy csaladi haz aran.

juhaszvik 2020.04.26. 13:24:08

@A nickben nem engedélyezett karakter található:

1. egyetértek, arra amire a posztoló bevallása szerint használná, arra a legolcsóbb gép is megteszi
2. feltételezem pont az ára miatt szívatják a posztolót (ilyen drága laptopot nem cserélgetnek csak úgy idehaza), ami pedig a minőségére vezethető vissza, szóval ez egy csapda. Már a harmadik asus laptopomat cserélem le, nagyjából 4-5 évente, de nem azért, mert tönkremennek, hanem gamer szempontból elavulnak (szóval dell-t is ugyanúgy cserélném), hiba velük sosem volt, vége felé már rendesen melegedtek, de még bírható volt. Általában 200ezer környékén volt az áruk, normál garanciával.
3. szintén egyetértek: win10-től nem kell félni

CoolKoon 2020.04.26. 13:35:43

@Pink Petsch: "ki lettem oktatva, hogy de-nekem-kutya-kötelességem-tudni-hogy-mi-a-bios-a-logok-és-nem-vesz-számítógépet-aki-nem-ért-hozzá" - Nem feltétlenül.
"Ja, és hülyeség-szervizbe-menni-ha-gond-van." - Ez viszont így igaz. Itt Nyugat-Ázsiában ugyanis csak akkor érdemes szervizbe menni, ha TÉNYLEG nagyon nagy a baj, és orvoshoz is csak akkor, ha az ember már húzza a belét. És természetesen alap, hogy ezeket a helyeket minden úton-módon el kell kerülni, akár hosszadalmas önképzés árán is. Persze ez így lehet, hogy viccnek hangzik, de sajnos (sok esetben) egyáltalán nem az.
"az újabb típusú laptopoknál már évek óta nem tudod csak úgy egyszerűen kipattintani hátulról az akkut, és megint vissza, hanem ki-meg vissza kell csavarozni az egész kibaszott hátlapot." - Az se segített, hogy lenyomva tartottad x (3-4-5) mp-ig a ki- és bekapcsológombot?
"Mondjuk a srác jó fej volt, igaz, hogy dumával együtt 2 perc alatt végzett, de semmit nem kért érte. Azért meghívtam egy kávéra :)" - Most lebuktál. Ilyen sztori Mo-n egészen biztosan nem fordulhat elő :P

CoolKoon 2020.04.26. 13:37:35

@juhaszvik1: "win10-től nem kell félni" - Nem a Win10-től kell félni, hanem a frissítéseitől :P

2-More 2020.04.26. 14:05:25

@kolomparlole1114: 64 megas volt a legnagyobb edo/fpm ram a legvegen, egy auto araert. Amit leginkabb a komolyabb workstation lapok ettek csak meg. A nagy atlag 486 idokben 9 bites simm fpm-el operal 8x1 de max 8x4 felallasban, illetve komolyabb lapok ettek a 72 pines simm edo/fpm 32/36 bites ramokat 4/8/16 valtozatban. Letezett 32 meg 64es is, azt atlag jozsi max a chip meg a pcworld techrovataban latta.

2-More 2020.04.26. 14:20:39

@kolomparlole1114: volt "ugyem" a chs-el, ismeros a fizetesi hajlandosaga. Nem valtozott tul sok dolog az elmult 15 evben, mindegy, ki a fonok. Plane nem pozitiv iranyban.

szánmonoxid 2020.04.26. 14:51:42

@kolomparlole1114:
Ne hülyéskedj, a Win2000 1999 decemberében jött ki, hogyne lett volna már akkor otthoni internet. Épp akkoriban volt az, pont a netezés miatt, hogy a Matáv 1 óráig csak egyszeri, talán 5 perces hívásdíjat számolt fel (ha nem szakadt meg a kapcsolat közben - telefonálni is lehetett 1 órákat, ha azt túllépted, akkor viszont elkezdett percdíjat számolni, szóval mindenki beállította, hogy 59 percnél vonalszakítás, újratárcsázás), mivel (szinte) mindenki telefonvonalat használó modemekkel netezett, akkoriban már voltak 56,6 kb/s sebességű modemek (a 90-es évek eleji faxmodemek 9,6 kb/s-éhez képest ez hatalmas sebesség volt már), amihez képest már nem volt nagy különbség az ISDN a maga 64 kb/s sebességével.

A Winamp 1997-ben jelent meg, akkor azért a többség már nem Win 3.x-et használt.
(És akkor még tényleg elég szűk körben volt internet, tehát nem töltötte le az ember csak úgy.)

@2-More:
És még szűz? :-)
A stílusod alapján lehet, hogy ismerlek személyesen, nem szokták járni a Kobuciba? Jár oda egy hasonló szlenget nyomó informatikus, dumáltunk párszor.
Mondjuk őt láttam már csajokkal. :-)

Ami a 486-ot meg AMD 5x86-ot illeti, zenét azért már gond nélkül lehetett rajtuk lejátszani, de talán már a 386-oson is. A Win95-öt nem tudom, mert ezeken simán Win 3.x-szel dolgoztam már. Még megvan az első saját gépem (1994-es) árcédulája (teljes lista, hogy mik vannak benne, én válogattam össze), nem volt egy csúcsgép, leginkább irodai jellegű munkára kellett, fekete-fehér monitorral, 4 MB RAM-mal (az akkor elég soknak számított) volt majdnem 200 ezer Ft (oprendszer nélkül, azt elhoztam a cégtől 7 floppyn, ahogy a Word 2.0-t meg az Excelt (talán 4.0) is, akkor még nem voltak egy csomagban). Ennyiért ma is elég tisztességes asztali gépet kapsz, pedig volt közben némi infláció.

@Pink Petsch:
Én mondjuk a villanyszereléshez alapfokon pont értek, a keresztapám villanyszerelő volt, és anno a nyári szüneteimben sokszor hívott el segédmunkázni (fizetett érte), és közben tanított is, hogy mit hova kell kötni és hogyan.

"én azt sem tudom, mit fed pontosan a Bios kifejezés "
Nem is kell tudnod. Azt kell tudnod, mire való a BIOS. :-)

Egyébként persze, vegyen gépet az is, aki csak 2 programot tud rajta használni (böngésző + Word), ha neki az elég, csak akkor a gép basztatásához hívjon valami nála hozzáértőbbet.

@Ouvrez-vous à moi2:
A szériáját? Ebben te biztos vagy?
(A széria az a series. Szerintem amire te gondolsz, az a serial, ami meg gyári szám.)

@ebella:
"az utóbbinál talán érthetőbb, ha nem minden tökéletes"
Nem igazán érthető. Ami szar, azt nem szabad eladni. Olcsón sem. És azért a legtöbb embernek a 100 ezer Ft már nem "olcsó", legalábbis ma Magyarországon. A több százezer pláne nem.

Aki nem ért a géphez, az meg ne telepítgessen a netről letöltött programokat sem azon az alapon, hogy használni akarja, hanem kérjen meg valakit, aki ért hozzá, ugyanis a sok dzsunkaszoftver is (pontosabban akár 1 is, ha olyan) képes elkúrni a gépet. A sok 1.0-s felhasználó ezt nem tartja be.

@Zabalint:
"annyival a 3.1 is döcögött"
Rosszul emlékszel, a Win 3.1 elég jól elballagott a céges gépen 1 MB RAM-mal is, úgy, hogy még a Word 2.0 is ment rajta (meg a titkárnőknél a pasziánsz). Próbáltunk vetetni bele többet, de a cégvezetés megtudta, hogy mennyibe kerül (1 MB volt vagy 5000 Ft, amikor a havi magyar átlagfizu kb. 10 ezer, 90-as évek eleje), mondták, hogy szó se lehet róla, megy ez. És tényleg ment, legalábbis ennyivel, csak mi mérnökök szerettünk volna rátenni még 1-2 programot (munkához).

@A nickben nem engedélyezett karakter található:
"Office-ra és társaira pedig jó egy 80 ezres használt üzleti gép is."
Sajnos, nem igazán. Az a helyzet, hogy (mivel ezekben jellemzően max. 4 GB memória van), már a netezéskor is teletömheti a memóriát, ha megnyitsz mondjuk 10 ablakot a Firefoxban, és hosszabb ideig nem csukod be őket, meg fut mondjuk egy Word 2013 meg egy PowerPoint 2013 egyszerre. És ez azért nem egy szokatlanul nagy terhelés.

(Gondolom, a weblapokat ma már annyira szarul írják meg, hogy a böngésző fogyasztja a legtöbb memóriát. Többet, mint a munkára használt célprogramok. Ami elég szomorú.)

A Realtek hangkártyaillesztő programok tényleg szarok, én is ezt vettem észre.

Telepítés: beviszed a MediaMarktba, és pár ezer Ft-ért megcsinálják, és ha kéred, még szét is particionálják a vinyót úgy, ahogy kéred. Legalábbis pár éve még volt ilyen szolgáltatásuk.

Ami a Win10-et illeti, nem a stabilitásával van a baj, hanem azzal, hogy a frissítései miatt időnként leáll a rendszer, meg azzal, hogy a kémkedését nem tudod lekapcsolni, meg a frissítéseit nem tudod kikapcsolni (a Win7-nél és elődeinél az volt a jó, hogy azt a frissítést töltötted le és telepítetted, amelyiket akartad, akkor, amikor akartad, most meg mindent, akkor, amikor a Win10 akarja) stb., stb.
Szóval maga a rendszer tűrhető lenne, csak a szemlélete/filozófiája nem az.

szánmonoxid 2020.04.26. 14:54:54

@2-More:
Jó, hát a csávó folyamatosan hülyeségeket beszél, láthatóan halvány fingja sincs a témáról, nem kell vele foglalkozni.

(Nem szorosan a témába vág, de a társ- -és eszközhatározórag nem -al/el, hanem -val/vel, ami hasonul, szól pl. CHS-sel stb.)

2-More 2020.04.26. 15:20:00

@kolomparlole1114: sosem volt SD ram 486ban. A legeslegutolso TX chipsetes P1-ek tudtak DIMM SD-t kezelni, a FX/VX/HX meg DIMM edo-t.

@szánmonoxid: majdnem, a 3.0 elment 1 megaval, de a 3.1 elkerte a 4et, es 16 volt a max amit lekezelt. A modemes meg ugy volt, hogy este 6 utan 1 ora folyamatos kapcsolat utan nem szamlazott tovabb a matav, pentek este 6tol meg hetfo reggel hatig. Ugyhogy 2kbyte jutott a Fastget-ra, es a maradek 3,5 meg eleg volt netezni/irc :D

2020.04.26. 15:53:03

@szánmonoxid:
"Rosszul emlékszel, a Win 3.1 elég jól elballagott a céges gépen 1 MB RAM-mal is, úgy, hogy még a Word 2.0 is ment rajta (meg a titkárnőknél a pasziánsz). Próbáltunk vetetni bele többet, de a cégvezetés megtudta, hogy mennyibe kerül (1 MB volt vagy 5000 Ft, amikor a havi magyar átlagfizu kb. 10 ezer, 90-as évek eleje), mondták, hogy szó se lehet róla, megy ez. És tényleg ment, legalábbis ennyivel, csak mi mérnökök szerettünk volna rátenni még 1-2 programot (munkához)."

Pedig jól emlékszek, a Windows 3.1 kényelmes használatához kellett a 8 MB ram. Persze, 1 MB-al is elindult, meg 286-oson is, de próbálnád ki most, több programot futtatva. Emellett a 486-osok mikorra elterjedtek, már 6.0-s Word volt az elterjedt, ami azért jóval többet zabált.

2-More 2020.04.26. 16:02:34

@Zabalint: 8 megaval en anno CorelDraw3.0 meg Adobe Photoshop 2.0-val dolgoztam 386DX40-en. 4 mega word, meg minden masra eleg volt boven.

2020.04.26. 16:13:24

@2-More:
Ha van retro géped, próbáld ki, csak nézni fogsz, mit jelentett akkor az a bőven elég...

2-More 2020.04.26. 16:15:43

@Zabalint: megvan a mai napig ez a konkret gep is, meg tobb masik is.

Im just here for the comments 2020.04.26. 16:34:31

A kérdés az, mire terjed a dell support: csak hw, vagy vállalnak sw supportot is? Mert ez jó eséllyel nem hw hiba, ezért nem a gépet kellene cserélni, kár is mellette kardoskodni. Ha a support sw support is, akk szégyellje magát a Dell, hogy 3 alkalom alatt sem találta meg, mi okozza a kék halálokat, és akk érdemes olyan szervizt keresni, aki ért is ahhoz, amit csinál.
A sztori amúgy nagyjából olyan, mintha a nagyinak 4K tévét venne valaki, hogy nézhesse rajta a Szulejmánt. :D

Ugyanakkor: RIP vesszők :/ :(

szánmonoxid 2020.04.26. 16:59:58

@kolomparlole1114:
Hát nálunk a cégnél már volt egy HDD 1987-ben, 10 MB-os. Az addig csak nagy floppys IBM PC-be került be.

szánmonoxid 2020.04.26. 17:29:49

@kolomparlole1114:
Ja, most esett csak le, hogy ezeket magadnak mondod a tükörben.

@2-More:
Tuti, hogy elment 1 MB-tal, a céges gépeinkben ennyi volt, és Win 3.1.
És még csak nem is volt lassú.
Amit a Matávról írsz, lehet, hogy tényleg így volt, és én emlékszem rosszul.

@Zabalint:
Nézd, cég, ahol dolgoztam, egyforma gépeket vett, 386-osokat (387-es segédprocival) 1 MB RAM-mal, 120 MB-os HDD-vel. Tudom, mert minket, akiknek legalább mondtak valamit ezek a nevek meg számok, kértek meg, hogy állítsuk össze a konfigurációt, és mi ugyan 4 MB-ot meg 486-os procit szerettünk volna, gondolva a jövőre is, de nem engedélyezték, mert drága volt mind a kettő az egy gépre engedélyezett kerethez képest.
8 MB akkor szinte senkinek a gépében nem volt, max. a volt kommunista, abban a rendszerben meggazdagodott párttitkár gyerekéében. 1992-ről beszélünk.
Mindegyik ilyen volt, a nagyfőnökétől az utolsó titkárnőéig. És ment rajta a Win 3.1, gond nélkül.

A Word 6.0 jó 4 évvel a 486 után jelent meg.

2-More 2020.04.26. 18:19:11

@szánmonoxid: elmehetett, mondom, csak nem lehetett gyors. 1 mega ram dosban a legalapabb fisfos jateknak mar keves volt. Olyat el tudok kepzelni, meg lattam is, meg 286on is lattam, hogy 1 mega rammal booteprom, es halozati kiszolgalorol ment maga a win, igaz az 3.11 for worgroups volt.

AngeI 2020.04.26. 18:22:01

@kolomparlole1114: Mit tud egy 1 milliós gép, amit nem tud egy 300 ezres. Tényleg érdekelne..

2-More 2020.04.26. 18:58:18

@/\ngel: Ez valahogy mindig "munkara" kell. Egyenlo van egy misim rajolni, vagy jatszani. 17 ev alatt egy kezemen meg tudom szamolni hany embert lattam sajat penzbol valoban tutajos munkagepet venni, ertsd Quadro/FireGL vga vagy vmi csucsprocesszor azert, mert valoban kell is a kraft.

2-More 2020.04.26. 20:16:25

@kolomparlole1114: "az olvastam es hallotram"=zero szemelyes elozetes tapasztalat, " tanulmanyaim vegzesehez, konyvtarak habladabla"=abszolut eletszerutlen webes tanfolyasokhoz millas notesz, semmi konkretizalt feladat.
Amit irsz, irtam, quadro, firegl, milspec cuccok, azt celfeladtra veszik komoly emberek. Nem tanulni olyanok, akik a neten olvastak hogy dell=faszasag. Ez olyan mint amikor az almas buzi megmagyarazza a millas probookot meg ipad prot, hogy dolgozni kell, azt instagram-model. Bazmeg en meg sokat Mad Maxeztem, azt' megse elnek meg a pusztaban egy kulacs vizzel.

szánmonoxid 2020.04.26. 21:16:00

@kolomparlole1114:
Mondom én, hogy a tükörnek beszélsz.

"3 kilóért nemcsak professzionális, de leginkább semmilyen külön videokártya nincs, csak a prociban levő integrált grafika"
Már megint baromságokat írsz. Nemhogy ennyiért, de a feléért is van már külön videokártya a gépekben, bár nem a csúcskártyák, az tény.

"egy 10 millás üzlet bemutatásánál te is dobnál egy hátast ha elfüstölne az éves melód a picsába"
A nálad kevésbé hülyék emiatt szoktak biztonsági mentést végezni minimum naponta.

@/\ngel:
Bár nem engem kérdeztél, de munkára használt gépként semmit.
Játékoknál tud esetleg az oda szükséges nagyobb teljesítményt kínálni.

@2-More:
Nem volt gyors, de lassú se. Igazából csak Word meg Excel futott rajta, teljesen normális tempóban.
Mivel volt már fax is, a telexet váltotta le meg az írógépet. Meg mentesítette a titkárnőket az alól, hogy sorszámokat osszanak, kinek a begépelnivalójára mikor kerül sor, mert a legtöbben mire megírták kézzel, kétszer annyi idő alatt megírták géppel is (aki tudott gépelni, az meg talán még gyorsabban is, mint kézzel). Szóval valójában munkaórákat szabadított fel, amikor várakozás helyett dolgozhattak is az emberek.
DOS-ban egy csomó játék rajta volt a DOS mellett a 360 kB-os nagyfloppyn, szóval akkora nagy memória nem kellhetett hozzájuk, bár biztos voltak olyan játékok is, amikhez igen, én pl. sosem használtam játékra a számítógépet (illetve de, az Enterprise 128-ast néha igen).

"Quadro/FireGL vga vagy vmi csucsprocesszor azert, mert valoban kell is a kraft"
Mondjuk ha mozifilmet készítesz otthon, CGI-vel, akkor azért nem árt. :-)

2-More 2020.04.26. 21:39:52

@szánmonoxid: 360kb nagyfloppy az xt-ben volt, 286AT mar 1,2mb-vel operalt. Amugy, pl a doom1 mar nem ment 4 mega ram alatt 93ban, de rahedli mas programhoz is kemenyen basztatni kellett a config.sys-t. A masik, hogy az, hogy tarteruletileg mennyi egy progi meg mennyi ramot bir felzabalni futas kozben, az azert nem feltetlenul all egymassal koszonoviszonyban.
Videovagashoz, CGI-hez, ha kicsit is komolyan uzod, nem hasznalsz noteszt, mert asztaliban kb feleannyiert kapsz 2x akkora teljesitmenyt. Meg lehet persze magyarazni a letjogosultsagat, csak azert kurva ritka. Ugy foleg, hogy soska joska kitalalja fel nap google utan, hogy itt a megoldas, ez kell, let's rock.

2020.04.26. 22:22:23

@szánmonoxid:
Kipróbáltam anno én is 1 MB ramos gépen (sokkal később) a Windows 3.1-et, de az durván szenvedés volt. Értem, hogy volt, amikor dolgoztak is így, nyilván a 90-es évek elején méregdrága volt minden, kompromisszumokat kellett kötni.

AngeI 2020.04.26. 22:23:51

@kolomparlole1114: Vagyis kb olyan különbség, mint az iskolai körző, és egy építész specko körzőkészlete között, amikor még papíron zajlott a tervezés.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.04.26. 23:02:10

@kolomparlole1114: Én a bluechip-re küldtem fmh-t, az se kis cég. Ők perkáltak, nem kellett tovább basztatni őket. Nem is értem: megmondtam előre, hogy ez lesz, nem hittek nekem. ED-nél már perelni kellett sajnos.

2-More 2020.04.26. 23:27:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: ahol en meloztam, ott egy gps miatt pereltek be minket, es nyertek meg ugy, hogy rendelesre hoztuk. Tudta a vevo hogy mit vesz, visszahozta frissitesre (nem terkep, nem OS, maga a navigacios szoftver)ami nem a mi dolgunk volt eleve, technikailag nem lehetett megoldani, erre kapott tolunk szakvelemenyt, de meg a gyartotol is. Perelt, a birosag neki adott igazat, hogy nekunk kotelessegunk lett volna megcsinalni a frissitest. Mondom megegyszer, arra az eszkozre, amit o valasztott, rendelt, es a sajat gyartoja sem tudta volna frissiteni.
Szoval, a tudatos vevoket sem kell am felteni.

szánmonoxid 2020.04.27. 00:26:24

@2-More:
Mint írtam, 1992 és csak Word meg Excel.
A többiben igazad van.

@Zabalint:
Lásd fentebb.

2-More 2020.04.27. 00:49:55

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Oregemet eliteltek sulyos testi sertesert, mert aki pofan baszta, annak eltorott a keze :D

KaTe 2020.04.27. 09:08:25

A hozzászólások kb. ugyanazt a szintet hozzák, mint a biztiőrös posztnál, pedig itt elvileg informatikusok látszó -szerintük- valakik "vitatkoznak" egymással.
Mellesleg el sem tudom képzelni, hogy a posztoló problémájából hogyan sikerült egyeseknek ilyen mélyre süllyedni...
Hát erről ennyit.

2-More 2020.04.27. 11:01:57

@Opportunista mikroba: ez egy csucs gamer laptop. Lehet epp munkara is hasznalni, akar eszervekkel is megtamogatva, megis olyan mint az sls amg rendorauto dubaiban.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 11:19:19

@2-More: Csak jelezni akartam, hogy van egymillió FELETTI gép is :)
Egyébként a "játszom a gépen", illetve a "dolgozom a gépen" nem zárja ki egymást. Másrészt az a "tudás", ami jól jön játéknál, simán lehet hasznos egy nem játszó embernek is. Pl. a gyorsaság, a jó hanghatás, a lassú melegedés... Ezek nagyon praktikusak akkor is, ha nem a legújabb üsd-vágd-nem-apád játékot tolod.

2-More 2020.04.27. 11:44:01

@Opportunista mikroba: tudok 2x ennyiert mutatni olyat amiben nincs dedikalt vga, csak i5, cserebe ip68, stb. Kinek mire kell. De, nincs olyan, hogy munkaeszkozon jatszunk. Pont. Nincs olyan hogy munkaeszkoznek gamer gepet veszunk, hacdak nem vagyunk jatekfejlesztok, de akkor meg barmilyen gamer notesz komolytalan. Mindegyik melegszik. Egyik sem csondes. Sem elegge mobil. Karbantartasigenyes. Es lelekben keszulhesz, hogy lesz vele baj melegedes miatt, szerencses esetben meg garidon belul.

Nick-son 2020.04.27. 12:06:45

Mondjuk azt nem értem akik szidják a posztolót, hogy mért vett ilyen drága gépet. Ha olcsót vett volna azt írták volna ne csodálkozzon, mert hát olcsó húsnak híg a leve.

Nekem a munka laptopom toshiba, 11 éve napi 10 órát üzemel folyamatosan. Meghibásodás nélkül. Egyszer bővítettem, ezen felül ahogy elnézem ez inkább elavul minthogy elromlana. Ebből kiindulva, ha valaki vesz egy laptopot amire 10 évig számíthat akkor még az 1milliós laptop is "csak" 100ezer évente, amit lehet gagyiból is elfogyasztana és akkor egy vacak termékkel küzdene folyton. Mondjuk így is ezek szerint, inkább ez a baj. Szerintem ha szoftverrel együtt árulnak valamit akkor annak úgy egyben kell működni. Mekkora hülyeség már ez. Holnaptól a kocsikat is majd úgy árulják, hogy autó + szoftver aztán ha leáll minden sarkon akkor ipi-apacs nem ér a nevem, mert lehet ez is a baj, lehet az is, a vevő meg tárja fel a hibát a szerelők meg a mérnökök helyett aztán ha megvan szóljon?

2-More 2020.04.27. 12:16:17

@Nick-son: autot is igy arulnak, csak megsugom. Fedelzeti navival, infotainmentel lehet tobbet szopni,mint egy motorgenrrallal.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.04.27. 12:54:24

@2-More: ób+!
Na jóvan, ne kamuzzál, a bíró átlátott rajtatok, hogy orvul előre megedzett arccal öklönvágta a sértettet! :P

Opportunista mikroba 2020.04.27. 13:04:16

@Nick-son: Nekem Dell laptopom van, sok éve nyúzom, és semmi baja. A "hátránya", hogy ez munkalaptop, arra is szánták, nem szórakozásra, ezért pl. a hangszórói elég gyengécskék, zenét csak fejhallgatón érdemes hallgatni vele. Persze lehet mondani, hogy sose legyen nagyobb bajom :)

Opportunista mikroba 2020.04.27. 13:10:45

@2-More: Mért nem játszunk munkaeszközön?

2-More 2020.04.27. 13:24:39

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: halal komolyan mondom. 6 ev es 8 targyalas volt. Most rohogok, de 15 evesen, mikor megjelent a fater szarra verve, nem rohogtem.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 13:39:52

@2-More: Mi az összefüggés? A számítógép egy tárgy, amit különböző dolgokra lehet használni. Kicsit, mint a bicikli: ha munkába megyek vele, akkor kvázi munkaeszköz, ha pedig szép időben elmegyek csak úgy biciklizni, akkor sporteszköz.

Nick-son 2020.04.27. 13:40:57

@Opportunista mikroba: hát oké, én nem játszok gépekkel, de a laptop rá van kötve egy micro hifire, gondom ezzel sincs :) Munka laptop munkára és arra tökéletes is.

@2-More: és ha elromlik a kocsid akkor össze vissza küldözgetnek a két hónapos garanciális autóddal amiért milliókat kicsengettél, hogy lehet a program, lehet a hardver nyomozd ki? Te meg ott állsz vele egy felüljárón az út közepén az meg kiír egy 126 jegyű hibakódot amiről senki nem tudja micsoda? Nekem ilyen kocsi nem kellene az biztos. Lekopogom autóból is japán van, nem a legújabb az biztos, de szerelővel nagyjából a kopók cseréjekor találkozok.

2-More 2020.04.27. 13:43:04

@Opportunista mikroba: pont jo a pelda. Ha hetfon dolgozni kell vele, akkor nem hajtom kiflibe hetvegen downhillezes kozben. Ha hetfon dolgoznom kell, nem fektetem meg hetvegen egy beta vga driverrel vagy .net/c++ redist frissitessel mert az OldACsecsemoket3 epp nem akart elindulni. Es akkor meg optimista voltam h origi a game, nem vmi kastas miujsag aminek a torese egybol berant vmi trojait.

2-More 2020.04.27. 13:46:35

@Nick-son: elmondom, lattam japan autonal is ilyet, es hiaba garos, az szar ha hetente viszed vissza mert mar megint. Arrol nem is beszelve, naluk is hany rejtett/hivatalos visszahivas volt? Honda ishift valtok, toyota szeleprugok, olajlhuzok, takata legzsakok,oveszito patronok amik kb minden japan autoban vannak, suzuki m13a valtoban nyelestengely csapagyak, m16a motorbanhajtokar/tamcsapagyak, subaru dizelekben tamcsapagyak, stb stb stb.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 13:50:06

@2-More: Nő vagyok, sosem játszom ölős játékokat. A Big Fish Games oldaláról pénzért megvett játékokkal játszom. Cradle of Rome, meg hasonlók :)) Nem csak végletek vannak. Egyébként a biciklivel sportolás sem a bicikli szarrá hajtását jelenti.
Aki meg összevissza torrentezik, megbízhatatlan szoftvereket telepít (legyen a szoftvernek bármi is a célja) stb., az meg is érdemli.

2020.04.27. 13:59:22

@Nick-son:
Csakhogy ha 10 évre veszel egy 1 milliós laptopot, az nem úgy néz ki érték szempontból, hogy az első év is 100 ezer és az utolsó is, hanem mondjuk az első év fél millió, a második 250 ezer és így tovább.

Az 1 milliós vételárral pedig nem csak a minőséget, hanem az erős hardvert is kifizetted. Teljesen feleslegesen, ha még a 9. évben is megfelel. Mert mindent nem tudsz amúgy bővíteni egy laptopban.

2020.04.27. 14:04:21

@2-More:
Miért gondolod, hogy mindenki csakis grafikailag felsőkategóriás játékokkal játszik?

Én sem játszok a munkagéppel, ennek pedig az az oka, hogy nem az enyém, hanem a cégé. Mikor saját laptopon dolgoztam, természetesen játszottam is vele. De nem izzasztottam meg, mert főleg régi RTS-ekkel játszok, illetve mostanában azok felujított változataival, amikhez szintén nem kell erőmű.

2-More 2020.04.27. 14:06:15

@Opportunista mikroba: arra viszont nem kell ugye gamer konfig, leven elmegy barmin. Ez is az egyik veglet am :D
A kastas program is lehet virusmentes, csak esszel kell csinalni. Zart torrentrol en meg nem lattam virust beszopni, pedig van ahol 15 eve vagyok tag. Ami szinten egy veglet, mert atlag user ugy tolt le kaloz jatekot, filmet, pornot, hogy beirja a googlebe, es enter-enter. Adfly bar? Install. Admin permission is kell? Enter. YesOK$#.

2-More 2020.04.27. 14:09:00

@Zabalint: itt egy masfel millas gamer vas volt a pelda, olvasd mar vegig....
Majd mikor vmi regi rts, jatek megkovetel vmi oskovulet directx-et, .net v c++, java leirot es elkezdesz varazsolni, azt' reinstall a vege, akkor szar ha masnap hatarido van. Olyan ez mint amikor a pizzafutar tuningautot akar.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 14:12:12

@2-More: Ahány laptophasználó, annyi szokás. Bennem viszonylag kevés a hackervér, azt szeretem, ha a gépem megbízható. Erre pénzt is hajlandó vagyok áldozni, minden szoftverem legális a gépen (nem szokták elhinni, de tényleg így van). Még a Windows is.
(Pornót minek letölteni? Annyit nézel online, amennyit csak akarsz.)

2020.04.27. 14:14:30

@2-More:
A két véglett közötti átmenetet jelentik az általam említett RTS feldolgozások is, amik nem mennek bármin, mondjuk egy tipikus munkagépen akkor is elmennek, ha integrált, de i5-höz vagy i7-hez tartozó a VGA.

2-More 2020.04.27. 14:18:05

@Opportunista mikroba: akkor megforditom. Olyan munkat csinalsz, aminek szerves resze hogy basztatva van az OS. Frissites, rollback, devkit, beta cuccok. Van amikor hetente 3x inditasz szuz rendszerrol vagy backupbol es belakni nincs idod, nemhogy jatekallasokkal gecizni. Akkor hogy akarsz ket feladatkort? Tudom, dual os, dualboot, 2 hattertar, stb, mindent meg lehet oldani, van nekem is multitool a zsebemben a wn-n is,de nem szopatom magam vele ha van celeszkoz is.
Pornokerdesben, te elkepzelni nem tudod, mi takaritottam mar el, ki emberek gepeibol.

2020.04.27. 14:21:01

@2-More:
Az ilyesmit nem virtuális gépeken szokás csinálni? Vagy valami hardver közeli fejlesztésről beszélsz?

2-More 2020.04.27. 14:21:13

@Zabalint: figyi, te meg tudod oldani, ismered az igenyeidet, a kepessegeidet. Az atlagember a konnektort nem tudja a helyere rakni ha kiugrik a falbol, vagy egy random windows pop-up uzenetet nem tud ertelmezni, es nem is akar. Ne magunkbol induljunk ki.

2-More 2020.04.27. 14:22:42

@Zabalint: attol fugg, mi az alkalmazas. Van amit keptelenseg rendesen virtualis gepen kitesztelni, es nem csak a hardverkozelieket.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 14:25:23

@2-More: Ezért írtam, hogy ahány laptophasználó, annyi szokás. Biztos van olyan, amikor valóban nem észszerű ugyanazon a gépen futtatni a játékot, mint amivel a pénzt keresed, de kijelenteni, hogy SOHA nem játszunk és dolgozunk ugyanazon a gépen, hülyeség.

2-More 2020.04.27. 14:38:20

@Opportunista mikroba: ha ugy atlagolunk hogy a munka koromreszelgetes+emailezgetes browserbol, es a jatek is passziansz, valoban nincs kockazat. De ez veglet. Ahogy az is ha valaki a doktoriat irja egy lefingott core2duo aceren amirol 1 eve nincs backup, es kozben fenn log a mega.nz-n napi 3 orat.
Nagy atlagban viszont, ha van a gepeden 4-5 gigas outlook pst file, meg 1-2 giga strukturaltan tarolt doksi, excel, partizgiga foto, video template, 20-30 gigas celprogram amiket egyesevel is tobb perc telepiteni, egy 240 gigas ssd is tizperces nagysagrendben allna fel egy full backupbol, ha lenne ember, akinek napi ilyen szintu backupja van, mar a alufoliasisakos osszeeskuveselmeletbuzikon kivul. Azaz, lefekteted a rendszert vmi marhassggal, akkor inteztel magadnak tobb orai kiesest es szopast, ha magad nem tudod megoldani, akkor meg koltseget is. Egy laza 5 rugos orabert nezel magadnak, also zajon 2 ora kiesessel, meg amit a szaki elker, az mar egy fajo osszeg tud lenni.

Péter 2 2020.04.27. 15:44:01

@Fotósképző: Csak nem misztifikáld, továbbra se. Az Apple hardverei pontosan ugyanolyan hardverek, mint a nem Apple hardverei (utóbbiaknál nyilván a jobb, nevesebb cégek megtervezett elemeit értem, nem azt, hogy az Aliról ne lehetne mindenféle ellenőrizetlen vackot összeszedni). Az Apple összeépítése igen sok helyen kérdőjeles, kompromisszumokkal, átverésekkel terhes (erről elég sok infó van a világban, már ha hajlandó vagy olyat elolvasni, ami a Macet nem dicsőíti, hanem objekítven elemzi :-) ) megoldásokat alkalmaz.

A kor adott technikai színvonalán az Apple pont ugyanazt tudja (és akarja) kihozni a technikából, mint bárki más. A Mac és a MacOs semmivel nem rosszabb készülékek és rendszerek, mint a versenytársaik, de semmivel nem is jobbak. Idáig kell eljutnod, és onnantól kezdve azt használod, amelyik neked személyesen jobban tetszik, semmi gond. De abban a pillanatban, hogy megpróbálod magadnak megideologizálni, hogy miért jobb, miért ilyenebb, miért olyanabb, vállalhatatlan zsákutcákba futsz bele, ami a divatból élő félmajmoknál nem gond, de komoly embereknél azért kellemetlen. :-))

szánmonoxid 2020.04.27. 16:18:40

@Opportunista mikroba:
Tudod, alapvetően az autókat sem arra gyártják, hogy összetörjék őket.
Néha mégis megtörténik, legalábbis ha hihetünk a híreknek.
Meg ha elhisszük, hogy a langlovagok.hu-n azok a képek, ahol hidraulikus erővágóval (nem, nem az erőt vágja) szedik ki a sofőrt az összegyűrt gyufásdobozra hasonlító kocsijából, nem mind Photoshop.

@Zabalint:
Én pl. azért nem játszom a munkára használt számítógéppel, mert bár az enyém, de nem érdekel.
Volt egy haverom annó, aki ilyen játékokat árult, mindig biztatott, hogy vigyem haza, amelyiket akarom, és "teszteljem", mondtam, hogy ennél annyi jobb dolgot tudok, és egyik sem számítógép előtt üléssel jár. Most mondjuk a korona miatt ezek egy része kiesett, de majd csak visszajönnek.
(Végül egy repülőgép-szimulátorra aztán csak rábeszélt, azzal játszottam vagy 10 órát. Összesen.)

@2-More:
Te, mondd már meg, mi az a kastas, és melyik betűn van esetleg ékezet, mert oké, hogy kemény szlenget tolsz, ami még ékezettel sem biztos, hogy érthető lenne mindenkinek, de ékezet nélkül pláne nem az.

(A telepítéshez szerintem mindig kell admin jogosultság.)

2-More 2020.04.27. 16:28:09

@szánmonoxid: Kastas, a masodik a ekezetes, jelentese alapvetoen lopott vagy illegalis dologgal, tevekenyseggel fugg ossze.
Telepiteshez jellemzoen kell az adott gepen admin jogosultsag, registrybe irashoz, win/program files ala, de csomo mas esetben meg nem, pl csomo java alapu cucc, vagy browserbe beepulo szutyok telepitheto/futtathato admin jogosultsag nelkul. Foleg ha a user gepen meg le van tiltva az uac, akkor plane azt se tudja, mi tortenik,amire kattint az hol/mit tevekenykedik.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 16:31:50

@szánmonoxid: Megnéztem: kastás = zsebes, zsebtolvaj (börtönszleng)

szánmonoxid 2020.04.27. 16:33:38

@Opportunista mikroba:
Mondjuk Windows licenceket (Win10 Pro) is lehet kapni a neten (teljesen jogtisztán - más kérdés, hogy ezt, gondolom, OEM-ként veszi meg valami cég tíz- vagy százezres nagyságrendben, és nem az általa árusított gépekre rakja fel, ahogy az OEM-et illene, mert nem is árul hardvert, hanem csak a Win10-et árulja, gondolom, ekkora nagyságrendben még így is tisztes nyereségért - nyer mondjuk egy licencen 2 ezret, 10 ezernél az már 20 milla) 10 rugóért, szóval nem kell megvenni 40+-ért.
Én is szeretem, ha a gépem megbízható, ezért magam rakom össze. :-)

A pornóval kapcsolatban pont ugyanez a kérdés merült fel bennem is. Bár a PornHub ingyenességét, amit hirdetnek, hogy április 1-től 30-ig az egész világon ingyen van a Premium, azt valahogy nem látom (kétszer próbáltam meg belépni, aztán mondtam, hogy kapjátok be).

@2-More:
A konnektorról ugrik be, hogy ismertem olyan embert, aki a számítógépet is csak úgy volt képe kikapcsolni, hogy kihúzta a konnektorból. És hiába magyaráztam neki, hogy ez nem egy életbiztosítás a gép számára.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 16:49:19

@szánmonoxid: Én kb. egy tízesért vettem a Windowst, külön, én telepítettem a friss Dellemre, azóta is szépen fut. Egyébként kicsit túl van misztifikálva a számítástechnika. Nem csak full szakértők vs. totál amatőrök vannak. Egy átlagos ember kis odafigyeléssel és tanulással rengeteg mindent tud csinálni a gépével.

2-More 2020.04.27. 16:57:19

@Opportunista mikroba: pont ezt probaltam magyarazni, mikor itt szoba kerult hogy barkinek joga van hulyenek lenni es egyszersmind alanyi jogon jar a sokszor sajat maga altal sem ismert vagyainak megfelelo mukodes.
Netes kulccsal az a baj, az MS-nel nem a kulcstol legal a rendszer, hanem a szamlatol, papiroktol, matricatol, stb. Egy regi geprol lekapart holos matrica nem legal. Regi gephez, oem cucchoz kulon vett. Netrol, masodkezbol, hacsak nem hivatalos reseller.
Aztan ott van, amit mar emlegettem, az embedded csatorna, hogy kaptal egy valamilyen kulcsot, en pl tobb szaz eladott xp posready-hez egy kulcsot hasznaltam, es volt kb masik 30 a fiokban, de az eredetiseget nem ez igazolta, hanem egy gyufasdoboz oldalnyi, holos MS matrica. Ha lekopott, serult, nem ragasztottad fel, nem tudtad felmutatni ha kertek, olyan volt, mintha nem is lett volna, de meg potoltatni se lehetett. 100 euro/darabert.

Opportunista mikroba 2020.04.27. 17:39:46

@2-More: A hologramos matricát úgy kell a gépre felragasztani, hogy aláteszel valamit, hogy ne ragadjon hozzá a géphez, a tetejére meg ragasztasz celluxot, és úgy ragasztod a gépre. Az égvilágon semmi baja nem lesz, ha pedig át kell rakni új gépre, az is könnyű, hisz a régi géphez nincs hozzáragasztva, csak a celluxot kell finoman felemelni (ami egyébként a matrica felszínét is védi). Nem boszorkányság, technika :)

Opportunista mikroba 2020.04.27. 17:41:18

@Opportunista mikroba: De igényesek be is laminálhatják, úgy aztán ezer évig is elvan.

2-More 2020.04.27. 18:08:53

@Opportunista mikroba: errol beszelek, megteheted, de ettol az OS nem lesz legalis rajta, hisz a matrica pont azert riccelt, speci ragasztos, hogy ne tudd levalasztani. Regen meg arra is figyelt az MS OEM licenceknel hogy drasztikus hardvervaltozasnal ujraaktivalast kert, elso 5 esetben online, aztan csak sms offlineban, es a 10-sokadik alkalom utan hivogathattad az ugyfelszolgalalatot.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.04.27. 18:10:12

Ne vonjunk le általánosításokat. Postoló kifogott egy hibás példányt, a szerviz 99% nem csinált vele semmit, pedig ez tipikusan túlmelegedés, alaplapi BGA, vagy RAM hiba. A háromból kettőt hihetetlen egyszerű kiszűrni.
Postoló gondolom nem futtatott le egy memtest-et.

A Dell hiba meg a magyar szervizben van.
- fogyvédes fenyegetés, mert törvényileg cserés lenne a gép
- vagy külföldi Dell képviseletek (pl. globál) értesítése, mert ők tudnak a magyar partnerek (tutira csak szerződött kókány kft. szervizek) körmére nézni.
De ezek alapdolgok így 2020-ban...

Amúgy ez már a hétvégi? Ne már, hogy 24-e óta nincs post 8-O

@Opportunista mikroba: Mióta az alaplapi kulcsot használja a winfostíz, azóta mindegy :D
Mondjuk nem érint, nincs Windows :D

Opportunista mikroba 2020.04.27. 18:14:11

@Semmitnemérszakitiltással: Az is lehet, ennyire nem vagyok naprakész. Több éve vettem a Wint, a Dell is azóta megvan, nem nagyon figyelem az újdonságokat. Majd ha esetleg gépet váltok, utánanézek.

2-More 2020.04.27. 18:31:29

@Semmitnemérszakitiltással: a dellnek tobb itthoni disztributora is van, es jellemzoen zrt-k, nem vmi fisfos kft.
Ilyen kekhalal az altalad emlitett repedt forraszon v memhiban tul lehet defektes ssd, bios, firmware, driver, kb barmi, kene latni event viewert.
Biosos kulcs volt mar win7 is, es ha azzal vetted a gepet, nem is kerte a reinstall. Illetve uefi modban be tud a kulcs utolagos telepitessel is irodni. Meg olyab is van hogy nem.

szánmonoxid 2020.04.27. 21:08:57

@Opportunista mikroba:
Igen, sok mindent meg tud csinálni, egy csomó mindent meg nem.
A Win10 telepítése nem egy nagy cucc, tényleg bárki meg tudja csinálni, mivel még az illesztőprogramokat (driver) is megkeresi magának, ha a hálózati kártya illesztőprogramja működik. Már az XP telepítése is egyszerű volt, bár ott ezzel a résszel azért lehettek gondok.
Én telepítettem NT 4.0-t is néhányat, ott azért a beállításoknál meg a perifériák felismertetésénél időnként erős orális szexre kényszerítette még a hozzáértőt is a rendszer. Viszont ha ez megvolt, utána csak igen komoly hardverhibával lehetett agyonverni.
De az, hogy fent van a rendszer, egy dolog, nem árt eleve particionálni a rendszer, és a rendszerpartícióra csak a Wint meg a programokat rakni, temp fájlokat, lapozómemóriát másik partícióra, adatokat megint másikra, hogy ha elszáll, legalább az adataid megmaradjanak.
Meg van jó pár optimalizációs beállítás pl. a Rendszertulajdonságok panel lapjain, amit szintén nem árt megtenni, hogy ne lassuljon a rendszered, meg esetleg kisebb eséllyel tudjanak belepiszkálni totál amatőrök is (a nagyon profik bármibe bele tudnak, még a NASA meg az NSA rendszereibe is, otthoni gépen ellened esélyük sincs, szerencsére nem nagyon érdekli őket Átlag Józsi számítógépe). Esetleg megnézni az Eszközkezelőben, hogy minden perifériát felismert-e a rendszer, és jó-e hozzá az illesztőprogram.
Amikor meg megvagy a telepítéssel és a beállításokkal, csinálni egy image fájlt mondjuk Norton Ghosttal (egy csomó alaplaphoz mellékelik ingyen, illetve inkább úgy mondanám, benne van az alaplap árában), hogy ezt az állapotot, ha elszáll a rendszer, 1 óra alatt állítsd vissza az 1 nap helyett.
Mondjuk az sem baj, ha felraksz egy tűzfalat meg egy víruskergetőt, mert a Win gyárija elég kaka. Aztán felrakás után ezeket be is állítod.
Ja, én sem vagyok informatikus, 1.1-es felhasználónak mondanám magam, valahol az 1.0-n azért már túl. Valamennyi informatikát tanultam (pl. Novell szerver felügyelete - szerintem már a cég sem létezik), de nem ez a szakmám.
(Meg volt egy rendszergazda haverom, ma már a MS-nél programozik Redmondban, tőle tanultam egy csomót, amikor telepített gépeket, én meg segítettem neki.)

Egyébként meg a rendszergazda is átlagember, csak ezt tanulta. :-)

A Wint egyébként ingyen letöltheted a gépedre a MS-tól, a kulcs kerül pénzbe, és 1 hónapon belül kell aktiválni. Na, ezt a kulcsot árulják ennyiért a neten.

@2-More:
Szerintem ezek a kulcsok jogtiszták, egyrészt adnak róla számlát, másrészt ők ezt továbbértékesítés céljára vették meg a MS-tól, legfeljebb nem úgy értékesítik tovább, ahogy kellene, de tutira jogszerűen, különben a MS már rég betiltotta volna, ahogy pl. a dirtywindows.hu-t is ellehetetlenítette, ahogy többek közt a Windowsok, Office-ok és Android rendszerek megkerüléséhez adtak tanácsokat (de a jogszerű használathoz is - meg azért volt jó, mert ők ellenőriztek egy csomó neten keringő appot, hogy nem vírusos-e, és jelezték, hogy melyik nem az, és milyen hash tartozik hozzá).
Szóval ezeket inkább kiskapuknak mondanám, amelyek bár lehet, hogy nem a legszabályosabbak, de mindenképpen jogtiszták.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.04.27. 21:42:49

@Opportunista mikroba: Újabban az alaplapban van a termékkulcs, mármint brand gépeken. Felteszed a wint, és pl. használt üzleti esetében aktiválódik magától.

@Josi01: Áhh, ehhez meg kell mozdulni :D

@szánmonoxid: Azaz, aki a DOS-Win3.1-Win95-korai Linux időkben volt gyerek, az ma már lazán elvan :)
1.1 user - nem, ez már bőven a power user :D Az 1.1 az tud szólni a supportnak kb.

@2-More:
Azért az, hogy másodikra sem jó a cucc, arra enged következtetni, hogy nem csináltak vele semmit, pláne nem tesztelték. A nem fisfos kft-k - igen, pl. céges disztribútoroknak igen, de ez magáncucc lehet. Én amikor céghez hívtam a supportot, akkor is volt, hogy tökhülye volt a technikus. :D

EgySimaEgyfordított 2 2020.04.27. 22:12:27

1 millás laptopnàl ilyen kìnlódàst....nem kéred,adjàk vissza pènzt. Szèriahibàs vsz,de ezt nem fogjàk senki orràra kötni.

Club Sandwich 2020.04.27. 22:51:43

@EgySimaEgyfordított 2: aha, ertem. Szeriahibas, amit nem fognak bevallani. Ugy vannak vele, a tobbi sokezer gep (amin nyilvan ugyanigy kijon a hiba, merthogy ugye szeriahiba) balek tulaja meg majd lapit mint kaki a fuben, nem veri am a tamtamot cseregepert meg a penzvisszaert? Kisse nehezen hiheto...

Inkabb hiheto hogy EZ egy hibas peldany ami valahogy atment a meo-n, vagy azota keletkezett benne hiba (szallitas stb soran)...

szánmonoxid 2020.04.28. 00:39:04

@Semmitnemérszakitiltással:
Igen, grafikus felület ide vagy oda, a DOS- és Linux- (vagy UNIX-, mert nekem több közöm volt Solarishoz, mint Linuxhoz) parancsok ismerete még mindig hasznos tud lenni.

Power usernek nem mondanám magam.

Leooo 2020.04.28. 00:55:02

@Pink Petsch: 1998 óta használok Thinkpad-okat, persze T-sorozatú volt majdnem mind. Trágya egy se volt köztük, pedig volt 600-as, 701-es 'Butterfly' , 765 , T21, T23, T40, T43, T60, T61, T400, T410, T420 és T430 (jelenleg ez van). A házi szervizelhetőségük nagyon jó és mindig lehetett hozzájuk fillérekért upgrade alkatrészeket kapni.

Leooo 2020.04.28. 01:13:30

@Semmitnemérszakitiltással: Marhaságot írtál, a BIOS-ban nincs semmiféle win termékkulcs... Ha a szűz gépen GPT fájlrendszert használsz ÉS UEFI-képes a BIOS , akkor az aktiválás során a win beleír a BIOS egy meghatározott területébe egy kódot, amelyet egy esetleges win újratelepítés után az MS felismer és így aktiválja a windowst. De csak ugyanazt a verziót fogadja el (tehát home-ra nem lehet sem Pro-t, sem EDU-t, sem Enterprise-t tenni, mert azt undorral leköpi, ugyanígy egy 2nd hand ex-céges gépen Enterprise után hiába akarsz egy warez Pro-t felrakni, ha így volt előzőleg telepítve...). Viszont nagyobb a sz@r, ha mondjuk alaplapot kell cserélni a cuccodban, mert utána szopi van!

szánmonoxid 2020.04.28. 01:42:29

@Leooo:
Thinkpadeket. :-)
Szerintem is faszák, azóta is, hogy nem az IBM, hanem a Lenovo gyártja őket.
Az asztali Thinkpadek (mert olyan is van, egy haveromnak az van, én telepítgettem rá ezt-azt) már közel sem ennyire jók, az árukhoz képest pláne nem.

Azt hiszem, alaplapcsere előtt ki lehet menteni a kódot valahogy, és telefonos aktiválással át lehet vinni az újra. De csak hallottam, csinálni még soha nem csináltam ilyet (de most lehet, hogy majd kénytelen leszek, egy ismerős épp most akar gépet cserélni, és szeretné a régin futó Win10-et átrakni az újra).

kolompar lole 1116 2020.04.28. 06:34:21

@szánmonoxid: "Mondom én, hogy a tükörnek beszélsz."

Én is mondom neked, hülyegyerek.

"Már megint baromságokat írsz. Nemhogy ennyiért, de a feléért is van már külön videokártya a gépekben, bár nem a csúcskártyák, az tény."

Szokás szerint már megint baromságokat írsz. Ahogy tőled megszokhattuk. Nincs feleennyiért Quadro, FireGL.

"A nálad kevésbé hülyék emiatt szoktak biztonsági mentést végezni minimum naponta."

A nálad kevésbé hülyék is felfogják hogy nem véd az üzletkötés közbeni bemutatón való leégéstől, és nem fog neked új gépet biztosítani a munka folytatására.

Csak az ilyen hülyék mint te szájalnak itt hozzáértés nélkül.

kolompar lole 1116 2020.04.28. 06:36:44

@szánmonoxid: "asztali Thinkpadek (mert olyan is van, egy haveromnak az van"

Úristen, de sötét... Az thinkCENTRE, nem thinkPAD... Ismét megszólalt a "hozzáértő"... :DDD

2-More 2020.04.28. 08:04:31

@Leooo: tobb kulcs is be tud irodni, sot, enterprise tud olyat hogy pro kulcssal telepited es aktivalaskor donti el hogy jo vagy sem. Nalunk preinstall pro-val jonnek a vasak, kibontom, ugrik ra a ceges enterprise sccm-rol, ha ki kell venni vmiert a tartomanybol, akkor rendszer lerug, tiszta pro fel es maris aktivalodik.
Thinkpad valahol az x40 utan kezdett elkurvulni, r szeriabol nagyon sok alaplaphalottat lattam, x60/61bol szinten, ott lett full barom modon osszeszerelve, random vezetekes atkotesekkel, 3 fele vazzal, 6 fele alaplappal, x200/300 a 10 fele csavarral, satobbi. Raadasul az a gumirozott vaz tudott nagyon rondan oregedni.
Lenovo kerdesben, elotte is a Lenovo bergyartott az IBM-nek, mar ugy remlik a p2/3 vasak idejen is.

2-More 2020.04.28. 08:13:37

@kolompar lole 1116: meg a ThinkStation. Van az M sorozat lv procival, akkora mint 4 doboz cigi negyszogbe fektetve, meg ott vannak az ikerprocesszoros D-k, semmivel nem rosszabbak mint a Dell-ek ugyanigy kicsitol nagyik, vagy a HP-k.
Az ertekvesztesuk, foleg a nagyoknak, az viszont iszonyatos, 3-4 evesen 300-400 ezer forintos small meg mid desktopokat (mert annyi i5/ssd-vel)40-50 ezrekerz szorjak a hasznaltbubusok,kinnt meg konkretan selejt/kuka, a millas munkaallomasokat meg 4-5 evesen, sokszor ket procival,quadroval(kal!), stb. Jopar eve vettem egy D20at (1. gen rancfelvarrot s1366 xeon), 40e forint volt a gep, es 10e volt bele darabja a 6 magos 3,06 xeon. Akkor jott ki a 6.gen Core i, egy i5 procit tudtam volna ennyiert megvenni puceran.

Head Honcho 2020.04.28. 14:55:25

Lázongás helyett felül kéne vizsgálni a ramokat.

Leooo 2020.04.28. 21:59:24

@szánmonoxid: Jó a W-k, azok durva állat cuccok, az tényleg nem hurcolni van, mert beleszakadsz...;-P Viszont olyan cuccok, amivel szépen lehet erőforrás-igényes dolgokat tolni!

Leooo 2020.04.28. 22:03:01

@kolompar lole 1116: Ne legyen már akkora arcod lole... Van bizony más is a bolygón, mint amiről te tud(hat)sz. Jelen esetben a W-sorozatú (workstation) ThinkPad-ek... Nem csak a ThinkCentre a boldogulás teteje!

Club Sandwich 2020.04.29. 02:48:24

Nah itt a vege fuss el vele, legyen ez a 333.-ik es pont.

axolotl77 2020.04.29. 11:13:05

Dell szerviz? Akkor következzen egy saját tapasztalat!
A cégünk beszerzett jó pár darab Dell asztali PC-t egy informatikai bővítés keretében, és ehhez kaptuk a házhoz jövő garanciális szervizt. Az egyik gép a DVD-ket csak alkalomszerűen ismerte fel. Kijött a szervizes, hozott egy új DVD-meghajtót, beépítette, majd csodák csodájára a hiba továbbra is fennállt. Ezt a kiszerelés-beszerelés dolgot egy párszor megismételte, közben szorgosan bújta a BIOS-t, de csak nem jutott a végére. Gondoltam szólok neki, hogy ez a SATA-kábel hibája is lehet. Az lehet, de nála nincs olyan kábel. Megsajnáltam és adtam neki egy itt kallódó kétszáz forintos vackok közül. Ekkor jó lett a gép. De hát ez mégsem maradhat benne, mert ez nem egy Dell-minőség – mondta ő, majd elment.
Kb. 3 nap múlva egy futár keresett a munkahelyemen, hogy csomagot hozott. Mondtam neki, hogy én át nem veszem, mert én nem rendeltem semmit. A csomag külföldről jött levélküldeményként, és a tartalma nem szerepelt rajta, a feladónál meg valamilyen raktár neve állt. Kis tapogatódzással rájöttem, hogy ez a kérdéses kábel. Ezek képesek voltak valahonnan Hollandiából vagy honnan légipostával megrendelni a kábelt, mert nekik ilyen luxuscikkeik nincsenek az országban! Az is lejött, hogy itt DIY lesz, mert emiatt még egyszer nem jön ki a szervizes.
Tehát összegezve: kijön a szervizes megfelelő alkatrész, szerszám és hozzáértés nélkül, megrendeli a cuccot, majd én beépítem, és mindezért ő veszi fel a pénzt.
Kérdés? Egyéb?

adott idő alatt a legtöbb japán kuttya 2020.04.29. 12:31:22

@axolotl77: " Kérdés? "
nekem lenne néhány. Végül beszerelted az alkatrészt Y? Esetleg szóltál nekik, hogy szereljék be? Amkor megérkezett a gyártó által szavatolt alkatrész, akkor mi volt a cél? Az, hogy működjön a gép, vagy hogy igazad legyen? Láttad, hogy mi mindent számlázott ki a szerelő a gyártó felé?

Egyelőre ennyi kérdésem lenne, várom válaszod.

Club Sandwich 2020.04.29. 13:03:57

@adott idő alatt a legtöbb japán kuttya: En ezt meg megfejelnem annyival, hogy "Hany eves a kapitany?"

axolotl77 2020.04.29. 13:57:38

1. Beszereltem a kábelt természetesen.
2. Szólni nem tudtam nekik, mert nem én állok velük közvetlen kapcsolatban. (Mi egy nagyon nagy "cég" vagyunk.)
3. A cél az volt, hogy működjön a gép és igazam is legyen. Lásd összegzésemet az ide vonatkozó anomáliákról!
4. Természetesen nem láttam, hogy ki mit számlázott és kinek. De nyilván ez valahol megjelent kiszámlázott munkaként.

adott idő alatt a legtöbb japán kuttya 2020.04.29. 16:38:45

@axolotl77: tehát akkor első hozzászólásod, hogy enyhén fogalmazzak, sarkít és hangulatkeltő.

axolotl77 2020.04.29. 17:43:14

@adott idő alatt a legtöbb japán kuttya: Melyik része is pontosan? Az, hogy a delles nem végezte el a rá kiszabott nem túl bonyolult munkát, majd lejelentette, hogy kész a munka, miközben más csinálta meg azt helyette?
Gondolom érintett lehetsz a másik oldalról, azért véded ennyire a trehány munka nem létező becsületét.

adott idő alatt a legtöbb japán kuttya 2020.04.29. 18:29:39

@axolotl77: nem hiszem el, hogy nem látod az érvelési hibáidat. Rosszhiszemű vélelmedet evidenciaként kezeled...

axolotl77 2020.04.29. 19:05:23

@adott idő alatt a legtöbb japán kuttya: Személyes példámmal támasztottam alá a posztoló által megfogalmazottakat a Dell szervizelési sajátosságairól. Elnézést, ha valakit nagyon szíven üt az igazság.

axolotl77 2020.04.29. 19:19:17

@adott idő alatt a legtöbb japán kuttya: Egyébként még mielőtt elfogultsággal vádolnál, ha szokták kérdezni tőlem ismerősök és munkatársak, hogy milyen laptopot ajánlok, akkor azt szoktam mondani nekik, hogy ha nincs pénzük Apple-re vagy Sony Vaiora, akkor vegyenek Dellt, vagy HP-t. Azért, mert úgy ítélem meg, hogy még mindig ezeknek van talán a legjobb szervizes hátterük az országban. Lehet, hogy tévedek, de csak próbálok nem nagyon mellényúlni az ajánlásaimmal.

Club Sandwich 2020.04.29. 20:30:07

@axolotl77: Na es mi ujsag a kapitannyal?

Opportunista mikroba 2020.04.29. 20:44:19

@axolotl77: Valahol egyébként az lenne a jó laptop ismérve szerintem, hogy nem nagyon kell tudnod a szervizes infókat, mivel nemigen lesz rá szükség... :)

axolotl77 2020.04.29. 21:55:49

@Opportunista mikroba: A páromnak is Dell laptopot javasoltam. Immár hatodik éve azt nyüstöli - minden hiba nélkül.

axolotl77 2020.04.29. 22:00:31

@Club Sandwich: A sírfelirata már készül: "Drága kétlábú...fehércsőrű tollas jóbarát, hogy eltávoztál, mi kár."

Opportunista mikroba 2020.04.30. 13:11:40

@axolotl77: Nekem az első laptopom Dell volt (még mindig megvan tartalékgépnek, semmi baja, csak technikailag eljárt felette az idő), és most is Dell van, imádom.
Amikor az elsőt vettem, körbekérdeztem értők között, hogy ki milyen márkát ajánl, és majdnem mindenki azt mondta, hogy Dell vagy Toshiba. Végül is azért választottam Dellt, mert annak volt márkaboltja, és meg tudtam nézni vásárlás előtt. Nem bántam meg. Őszintén szólva, azt sem tudom, hol van Dell-szerviz, a "Dell" és a "szerviz" szót még sosem használtam egy mondatban :)

Egon Krenz 2020.05.01. 11:34:19

Egészen elképesztő számomra egyes kommentelők reakciója:

- káröröm
- minek vett ilyen drága laptopot
- kezdje el buherálni

kis magyar miliő...

2020.05.02. 16:26:08

Miért fullad az összes ilyen téma azoknak az informatikusoknak a csatájába, akik a gugliból összevadászott igazságokat, féligazságokat és álhíreket sajátjukként tálalva igyekeznek felülmúlni a másikat? Ez tisztán garanciális probléma, a többi csak farokméregetés.

2-More 2020.05.05. 13:32:19

@axolotl77: apple meg sony, jo nagy szaki lehetsz, toronymagasan a ket legtularazottabb, legszarabb itthoni szervizuek.
A sztoridra annyit, hogy ahelyett, hogy orulnel, hogy egy ceg annyira komolyan veszi a minosegbiztositast, hogy kuld "sajat"markas sata kabelt, mert kepzeld, amugy a szervizes sem tarthat minden szart maganal, inkabb vekengsz hogy neked kellett kicserelni. Szegyen.

2-More 2020.05.05. 13:36:43

@Derontulon: baromsag, ha a szervizben teszttel reprodukalhatatlan a hiba, azaz a gyari bevizsgalason atmegy, akkor az nem hw hiba, inkabb vmilyen helyi eszkozzel valo hw/sw inkompatibilitas. Amit a gyarto teljes joggal szar le, plane, ha a user maga telibe leszarja, es veri az asztal hogy deezegymilliovolt, miazhogynemmukodik,eshogymerikkerdeznimitlat.

axolotl77 2020.05.05. 15:57:14

@2-More: Pontosan azért nem is javaslom az Apple-t és Sonyt mert túlárazott. Az én ismeretségi köröm nem olyan gazdag.
Ha meg szerinted rendjén van, hogy valaki nem végzi el a munkáját, akkor javaslom, hogy kicsit képzeld tovább a történetet és találj hasonló analógiákat az élet más területéről! Pl. fizeted a TB-t, de viszed a kórházba a gyógyszereidet, vagy az EKG-készülékbe az elemet. Szakit hívsz egy lakásfelújításhoz, de a végét már nem csinálja meg teljesen és neked kell befejezned.
Hitvány ország hitvány embereinek hitvány mentalitása.

2-More 2020.05.05. 16:47:53

@axolotl77: ez egy 200 forintos kabel. Amit potolt a ceg utolag, az aranak a kb 5x postakoltsegen. Egy olyan eszkozhoz, jegyzem meg,amit a userek 1%a hasznal a mai vilagban. Ha szerinted ez hitvanyorszag hitvany mentalitasa, akkor te eszerint bezzegorszagban elsz. Gondolom a sorban se engeded magad ele azt akinek 2 cucca van csak, elsobbsegedrol se mondasz le semmilyen helyzetben, mert az JAR. Ez nem az, amikor a burkolo szarul rakja le a csempet es (amugy jogosan) felszedeted vele, ez az, amikor kifelejt egy vakdugot a falbol, mert nem volt epp nala, es kuld neked egyet postan.
A felutes pedig sonyra, applere az volt, hogy "ha nincs penzuk sonyra, applere,vegyenek dellt vagy hp-t". Tehat akinek van penze,az szopjon a szar, nulla sony v apple szervizzel, ertem. Jegyzem meg minosegben, teljesitmenyben egy latitude-ot, vagy thinkpad-et barmelyik alma melle oda lehet tenni fel/harmadaron, egy sonyt meg korberohogi barmelyik. Evekig sonyztam, rugdosodik meg jopar vaio-m erre/arra, tudnek meselni.

axolotl77 2020.05.05. 17:24:15

@2-More: De, magam elé engedem. És sok egyéb apróság még emellé. De hagyjuk! Nem látod be, hogy különbség van a hétköznapi élet apró figyelmességei és a munka világa között.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy milyen világban élsz, ahol a felhasználók csak 1%-a használ SATA-kábelt. Tudtommal a belső optikai meghajtók, HDD-k és SSD-k majdnem kivétel nélkül ilyen felületet használnak. És mint említettem, nem csak kábel nem volt a szerelőnél, hanem a célnak megfelelő csavarhúzó SEM.
És hogy mennyire nem bezzegországban élünk, elég csak ennek a blognak az olvasgatása. Ha valaki ír ide valamit, akkor a kommentelők többsége szerint csak nyafog, hazudik, meg különben is - úgy kell neki.

2-More 2020.05.05. 22:38:20

@axolotl77: dvd meghajtot nem hasznal az emberek 99%a. Az, hogy mostmar szerszam sem volt nala, szinten ujdonsag. Nem mellesleg a dell/hp desktop gepek 90%a csavarmentesen szerelheto vagy 15 eve.
Meselhetnek a munka vilagarol, milyen az, amikor a nyakadba basznak egy napra 10-15 ilyen empatikus ugyfelet, mikor a hibabejelentes abbol all hogy "rossz", varsz 15-30 perceket mert a helyi ero epp ebedkezik, meg nincs benn, meg 2km a legkozelebbi parkolo, stb. Nem, nem a proli szerelo kisebbsegi komplexusa suvolt belolem, evek ota nem vagyok mar kijaro/belso szervizes,de csinaltam 8 evig, kb tudom, mit ugatok. Emiatt nalam pl egy alapveto hozzaallas, hogy a masik is ember, az se tudhat mindent, nem keszulhet fel minden hiba helyi elharitasara. Csak ugy mondom, miota sata szabvany letezik, en kb ket kezemen meg tudom szamolni hany szar sata kabelt lattam, es egyik sem magatol lett ukmukfukk rossz.

Cateran 2020.05.06. 00:22:18

@2-More: "de rahedli mas programhoz is kemenyen basztatni kellett a config.sys-t"

Jaaaaj, ez most elohozott par remalmot...Az XMS es EMS memoria modositgasa, meg irq beallitasok....waaaaaa....

2020.05.06. 09:42:25

@2-More:
"hogy egy windows liszenszel vásárolt laptopon"
Ha az új autódban a mellékelt vezérlőszoftver meghibásodik, akkor a gyár elhajthat téged azzal, hogy náluk az öt perces teszt alatt nem jelentkezett a gond? Bruhahahaha.
De még videót is csinált, csak a szarháziakat nem érdekli.
Na ezért emlegettem a gugli-rendszergazdákat, ők addig nem fognak megoldást találni egy hibára, amíg át nem bújták a fél net fórumait, így viszont az idő megy és nem tudnak kiszolgálni több ügyfelet. Ha nem így lenne, már rég megoldották volna a gondot vagy intézték volna a cserét. Felhígult szakma ez és nem a szervizekbe mennek a szakemberek, a jókat rég elvitték a külföldi cégek, a többieknek meg csak a szájuk nagy online, ezért van annyi idejük fórumozni.
A többi meg simán kiöregedett és leragadt a DOS korszakban.

2-More 2020.05.06. 10:11:42

@Derontulon: nem 5 perc a teszt. Ha a gyari tesztprogin atmegy, ami tobb ora, es a szerviz sajat tudasat is hozzateszi, es a hiba igy is reprodukalhatatlan, az nagyon nagy valoszinuseggel nem hw hiba. Az autodat ha beviszed azzal, hogy az m0 36. kilometerszelvenyeben 132 km/oranal dadog a motor 4.ben, es mindig, szerinted,egybol adnak egy ujat, esetleg maga a fomernok jon ki hoztad felesegestul, hogy legyen aki lefej amig az autodat gatyaba razzak?
Itt alkatreszt csereltek, kinn voltak, a gep szervizben volt, innentol kezdve bujkal ott valami helyi error, ami nem a gep sajat baja. Plusz ugye eleg infok sincs, hisz nincs windows event log, stb.

2-More 2020.05.06. 10:13:28

@Cateran: irq beallitas hogy 5 v 7 orok halal volt az SB/GUS korszakban, mega felso memoriaba taszigalni a drivereket, meg hajtani azt a mouse.com-ot ami csak 8k-t zabal nem 30-at a 640bol :D

2020.05.06. 12:05:08

@2-More: És nem is lényeges. Nem működik a gép = javítsák meg.
Ha nem megy, csere. Sima garanciális probléma, a többi szócséplés.

a fekete krindusz 2020.05.06. 12:20:34

@Derontulon: megdöbbentő, hogy fel sem merült a windows újratelepitése. Nyilván az adatvesztés miatt ehhez nem fűzi érdeke. Ugyanez lenne az eredmény a cserénél is.

2020.05.06. 12:43:48

@a fekete krindusz: Így van, telepítse újra a cég. Ha a hibás szoftver miatt kár érte az ügyfelet, kártalanítsák. Mindez akkor nem lenne ügy, ha a gép üresen érkezik.
Szoftverrel érkezett, ezért a minimum a szoftverhiba feltárása lenne ami meg sem történt, mert hardvereket cseréltek az ügyfél szerint az első 2 alkalommal. Harmadszorra ment a nagyszervizbe, ahonnan megint csak hibásan jött vissza (szóval megint nem nyúltak a szoftverhez), negyedszerre meg már kérte az ügyfél a gépcserét. Sima garanciális ügy, amiben meg is szegték a saját szerződésüket, mert arra buzdították az ügyfelet, hogy mókoljon saját maga a beállításokkal vagy rakjon fel Ubuntut, amivel ugye ugrott is a garancia, mivel hozzányúlt a konfigurációhoz.
Még anno a Mistral Computer csinált ilyet, amikor a saját konfigurációjukat építeni szándékozó ügyfeleknek nem szóltak, hogy náluk egy konfiguráció részeire csak akkor érvényes a garancia, ha az náluk is lett összerakatva (persze teljesen jogellenesen visszatartva a kötelező garanciát). Itt is ugyanez, rakd csak fel az Ubuntut, aztán ha megint szar az egész akkor már jöhetsz nyugodtan pattogni, ugrott a gari, hozzányúltál! Na így érdemes házilag barkácsolni.

2-More 2020.05.06. 14:11:41

@Derontulon: ezt a sok okorseget honnan szeded amugy, olvasod? Mi az, hogy rossz, javitsak meg? 3x csereltek benne valamit, minden bizonnyal potyara, hisz nem oldotta meg a gondot, es a szerviz sajat dell hitelesitett tesztprogramjan is at kellett menjen, mert resze a munkalap lezarasanak. Ergo meg mindig nem tudhato biztosra, hogy hw hiba e.
A Mistralos feluteseddel meg kulon lyukra futottal, sok geciseg ment ott, nagyon sok, de ilyen speciel nem volt, amit irsz. Ugyanis egesz veletletlenul dolgoztam ott is, a Dozsa Gyorgy uti szervizben is, meg a Frangepan utcaban a geprakoban is. Cserebe mar akkor tobb giganyi foto volt szerveren a lesarkazott, osszeezustpasztazott, lefott Athlonokrol, tavtarto nelkul lecsavarozott alaplapokorol, 90fokkal elforgatva beeroszakolt p4ekrol, forditva berakott ramokrol, stb. Vertek meg szervizest a bolt elott zaraskor jogosan megtagadott gari miatt, tortek fel konkretan elottem a csempet foldhoz baszott geppel a szervizben, szoval, voltak kalandok. Az, hogy te mit lattal esetleges vasarlasaid soran, meg mit olvastal akkoriban a neten, az megcsak nem is a jeghegy csucsa volt, max a zaszlo a tetejen.

2-More 2020.05.06. 19:36:04

@Derontulon: az a blabla amit te beszelsz, nulla hozzaertessel, a konkretumok ismerete nelkul, de teli pofaval leugatva az egyik legnagyobb pc gyarto akkreditalt magyarorszagi szervizet. Neked fingod nincs kisoreg hogy oda mi kell hogy ezt egy ceg megkapja, megtartsa, meg milyen szakemberekkek dolgoznak...

Usermail317 2020.05.06. 19:43:56

@Derontulon:
Az volt a ciki amikor nem 1x az eladótérig állt a sor a szervizbe annyi panaszos volt.:D
Mocskos banda volt legalja emberekkel, buktak is szerencsére mindenestül.
@2-More: Ha elromlik valami azt meg kő javítani, teccikérteni? Max a vízbe dolgoztál eddig de nem szervizbe:D:D

2-More 2020.05.06. 20:17:06

@Usermail317: az meg se fordul a fejedben, mi, hogy 5 uzlet volt, es egy helyen volt szerviz, mi? Ahogy jocsomo mas uzlet eseteben is. Lassan irom neked is, hogy ertsd: ha az eszkoznek nincs fizikai baja, azaz a szerviz altal hasznalt gyari teszten nem hasal el a cucc, akkor annak nincs baja, maximum nalad van vmi olyan eszkoz v program, ami a gondot okozza. Ilyenkir meg korrektek, hogy a szervizdijat esetleg nem nyomjak amugy ra a userre.
@Derontulon: te meg olyan szerencsetlen buta vagy, hogy erre nincs is igazan mit irni...a dell meg a szar szerviz, ugyfelszolgalat....

a fekete krindusz 2020.05.07. 10:59:35

@Derontulon: azért ilyet is ritkán olvas az ember fia, hogy a dell pont a garanciája miatt lenne feketelistás.

Permetező 2020.05.08. 10:40:52

OffiCÉ-hez kell is egymillás faptopot venni a gyógyultnak.
Egy mezei 70k-s használt üzleti kat.noti is bőőven elegendő volna a "tanulmányokra".

DarkWolf 2020.05.17. 10:54:56

Mondjuk szívesen hallanék Hildától vagy Rezsőtől valami infót a blog sorsát illetően, hogy akkor mi a terv

Xezs7 2020.06.10. 17:48:44

Én csak most találtam ide. Így látatlanban azt mondanám, hogy memóriahiba. Ha szerencséje van a usernek, akkor csak érintkezési hiba (a memóriamodul kicsúszhat a helyéről) ha nincs szerencséje, akkor hibás a memóriamodul. Ilyen mondjuk előfordulhat, nem ez az aggasztó a sztoriban. A sztoriban az az aggasztó, hogy egy olyan hibáról beszélünk, ami jellemzően 10-20 perc alatt elő kell hogy jöjjön, tehát a szervizesek arra se voltak hajlandóak, hogy ezt a gépet ennyi időre bekapcsolják. Ez egy nagyon szemét hozzáállás.

Lengyelpiac Hu 2020.06.12. 22:28:39

...ennyi pénzért (is) ez jár (gagyi kínai) !

NoOne 2020.06.13. 23:10:18

@szánmonoxid: egy rendes Win 10 telepítésnek nem ott van a vége, hogy automatikusan felmegy 'oszt jóvan. Nagyon sok elvileg "hasznos", de átlagfelhasználónak felesleges cucc megy a háttérben "alap" telepítés esetén + egy rakat beállítást érdemes átnézni és a felhasználó ill. a felhasználás szerint beállítani. A Defender pedig nem is olyan rossz már manapság, bár nem a legjobb, de a Win része (vagyis "ingyenes") és legalább nem lop adatot...
Kulcs: bár az MS nem igazán van oda érte, de az EU-ban egy adott gépről ténylegesen "leválasztott" Win vagy Office stb. liszenszet újrahasznosítani teljesen legális eljárás, ám tényleg nem csinálhatja bárki és lényegesen olcsóbb, mint az új.
Asszem nem írta a poszter, hogy mit csináltak a helyszínen a bedőlt Dellel, mit cseréltek ki pl. A tapasztalat alapján előfordulhat, hogy alaplap hibája van, és volt már a kezem között olyan, amin a 3. csere sem segített, ami ilyenkor simán gépcsere. Azt viszont nem értem, hogy mit tökölnek vele ennyit, abszolút nem életszerű, COVID ide vagy oda.

Xezs7 2020.06.15. 18:11:29

@NoOne: Én mondjuk senkinek sem javasolnám, hogy a "felesleges" háttérszolgáltatásokat baszogassa, mert utána az ilyen kikapcsolgatásokból van az, hogy megborul egy alkalmazás, amit a user használ, vagy a jövőben használni szeretne, és nagyjából senki se fog rájönni, hogy mi okozza, mert egyrészt a hibaüzenetek nem utalnak rá egyértelműen, másrészt meg kevesebb idő újratelepíteni. Persze, nem tudom, hogy te pontosan miket tiltogatsz le, de én nagy általánosságban azt mondom, hogy nem kell piszkálni a W10-et telepítés után.

Quuuziii 2020.06.25. 11:13:04

@Xezs7: Én pont azt csináltam amit te is tanácsoltál. Telepítés után nem piszkáltam a W10-et. Viszont a gépet azt szerettem volna használni, szóval ráraktam a W7-et, na, az a formázáskor már igencsak megpiszkálta a W10-et. ;-)

Helyszíni zsemle 2020.07.01. 19:36:39

Jo lenne ha a posztolo utolag megirna, mi lett az ugy vege. Hardver vagy szoftver hiba volt, vagy a szervizesek szivattak ?

Nyúlláb 2021.10.31. 08:54:17

Ezért (is) hasznos rögzíteni az összes telefonbeszélgetést.

broyges 2021.11.25. 16:16:46

a JONJ oldalán már 2009-ben megírták a szerzők, hogy dell miklós cégétől nem tanácsos masinákat vásárolni.:] igaz, ők kb. két éves üzemidőt néztek ki a legtöbb dell termékből. naiv mesügék.:Đ

www.jewornotjew.com/profile.jsp?ID=498

resztinpísz homár, szerettem a zenédet.:'|
süti beállítások módosítása