Tékozló Homár

Aki az RBX.hu-ról rendelt, de nem kapott semmit, az most ettől a poszttól nem lesz boldog

2020.03.05. 10:00 | Homár Rezső | komment

rbxlogo.png

Ugye megvan még az RBX.hu? A januárban megírt maratoni szervizelés közben felszívódott fejhallgató esete nagyon szépen zárult, de most megint előkerült a cég, egy szomorúbb helyzet kapcsán. Olvasónk cége az RBX.hu-tól decemberben vásárolt, előre fizetett, majd várt. Mivel a rendelésének csak egy része érkezett meg időben, tovább várt. Aztán többször próbált érdeklődni (közben rendületlenül várt), küldött tértivevényes levelet is, de azok meg jól visszajöttek, miközben ő vajon mit csinált? Hát várt. Mi is írtunk a boltnak és az ügyvezetőnek is, majd persze vártunk, de választ nem kaptunk, úgyhogy tessék: itt a poszt, itt meg az olcsobbat.hu vélemények. Szóval aki az RBX.hu-tól vásárolt, de nem kapott semmit a pénzéért, ne várjon tovább.

Szigorúan véve nem fogyasztóvédelmi ügy a mi történetünk, mivel a céges vásárlók nem minősülnek fogyasztónak (nem minősítem, a jogalkotónak biztos jó oka volt arra, hogy így döntsön), viszont jó tanácsokkal és tanulságokkal szolgálhat azoknak a vásárlóknak, akik online rendelésre adják a fejüket. 

2019. december közepén történt, hogy úgy döntöttünk, beszerzünk pár SSD-t a szervereinkbe. Kinéztük a típust, majd leadtuk a megrendelésünket az RBX.hu oldalán. Már korábban is vásároltunk tőlük, nem volt semmi problémánk, így megbíztunk bennük (1. hiba). Megérkezett a rendelésről a pénzbekérő, ami alapján elutaltuk a termékek ellenértékét és a szállítási költséget (2. hiba).

Olvasson tovább!

Miért kell meghalnom hogy visszakapjam a pénzemet!?

2020.03.04. 11:00 | Homár Rezső | komment

utazom-com-logo.jpg

Tamás márciusi utazását egy hirtelen jött lehetőség miatt pár hónappal az indulás előtt lemondta. A lehetőség egy műtéti időpont volt, amire régóta várt és ismerve az ilyen listákat, teljesen érhető, ha inkább a gyógyulás mellett döntött. Mivel volt stornóbiztosítása, úgy gondolta, egyszerűen visszakaphatja majd az utazási irodától a pénzét, de tévedett: egy műtét nem váratlan esemény.

Szeretném tapasztalatomat megosztani az Utazom.com Kft. utazási iroda (1052 Budapest, Károly körút 6.) és az Aegon Magyarország Biztosító Zrt. között kialakult útlemondás biztosítás gyakorlatára. Ki szeretném emelni nem a jogszerűséget vitatom, hanem üzleti magatartásukat melyre még később visszatérek. 

Ügyem háttere:

2019.11.14-én az Utazom.com oldalon Egyedi Utazási Szerződést kötöttem 2020.03.11 – 2020.03.16 repülős utazásra 2 főre. Mely tartalmazta a következőket:

  • Compass Extra Utazásbiztosítás
  • Alapár
  • Stronóbiztosítás

Itt szeretném megjegyezni, hogy a stornóbiztosítás kötelező tétel volt, az online megrendeléskor nincs lehetőség opcióként választani. Emlékeim szerint! 

Olvasson tovább!

Kérhetünk kártérítést, ha hónapokat töltött a szervizben az új laptop?

2020.03.03. 11:00 | Homár Rezső | komment

depression-laptop-computer-sad-desperate.jpg

Norbert nagyon bízott a gyártó szép szavában, ezért elég csalódott, hogy az új Asus laptopot másfél év alatt ötször kellett szervizbe küldenie. Végül az elállás mellett döntött, de tavaly november óta nem kapta vissza a laptop árát. Kérdés: mit tehetünk, ha a munkaeszközünk az, ami ilyen sokáig dekkol a szervizben többször is, de végül menthetetlen? Kérhetünk kártérítést? Szakértőink jól megmondják.

2018 március 14-én vásároltam egy Asus Zenbook Flip 14 UX461UN számítógépet, kb. 450 ezer forintos áron. Az akkori technológia csúcsa, megjelenésekor legvékonyabb notebook, stb. címszavak voltak olvashatóak a gyártó oldalán. Azóta 5 alkalommal volt szervizben, kék halál miatt, javítani nem tudták, 3 fődarab csere után igényeltem elállást a szerződéstől, visszakérve a vételárat.

A kártalanítás folyamata elkezdődött, 2019 augusztus óta teljesen használhatatlan a gép, november 25-én adtam oda utoljára futárnak, azóta sem kaptam vissza az árát. A kereskedés, ahol vettem, egy hónapja megy a hitegetés, hogy visszakapom a pénzem, azt mondják, már csak egy CN kódra várunk, és vége ennek az egésznek, a teljes vételár a kezemben lesz.  

Olvasson tovább!

Tagadja a webshop, hogy visszakapta a terméket, ezért nem is fizeti vissza az árát

2020.03.02. 10:00 | Homár Rezső | komment

tiso.jpg

Coming out: a Homár anyja is vett már teleshopos mágneses derékaljat, meg bevásárlókocsit is és hát azoknak is pont az lett a vége, amire számítani lehetett. Olvasónk sem tudta lebeszélni az anyukáját arról a "mindenki számára megfelelő, univerzális, fájdalmakat megszüntető" tartásjavítóról, aminek köszönhetően aztán ilyen kalandba keveredett. A Szlovéniában bejegyzett oldal egészen különleges módon kezeli a visszaküldést és a visszatérítést: a posta szerint ugyanis ott van a csomag, aminek nem hajlandóak visszafizetni az árát. 

Az utóbbi években megszaporodtak az olyan webshopok, ahol Aliexpress és Wish termékeket lehet vásárolni jó pénzért... Ilyen a Tiso shop nevű webshop is. 

Anyukám karácsonyra kinézett magának egy tartásjavítót, és bár hiába ajánlottam neki olyan tartásjavítókat, amiket meg tudok venni normális boltban, neki ez a típus kellett.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása