Tékozló Homár


A legszakadtabb CBA az V. kerületben

2013.10.28. 11:37 | jackyll | komment

Sándor szerint a belvárosi közértben rájöhettek, hogy úgyis mindent elvisznek a turisták, ezért aztán nem szelektálják ki, az elhunyt tejtermékeket és kenyereket a polcokról. Ő már többször vitt haza, aztán vissza 2-3 napos vagy lejárt cuccot. Legutóbbi visszavitt kenyere miatt lökdösődés alakult ki, de az orbibálás minden alkalommal alap:

E levelet nem személyes sérelem, hanem, úgymond a jövőbe és a változásba vetett hit íratja velem. :-) Az Apáczai Csere János környékén az egyetlen nagyobb vegyesbolt a (Régiposta) sarki CBA, az elmúlt kb. másfél évben itt szerzett tapasztalataimat szeretném a nyilvánosság elé tárni. Az utca amúgy is elég gázos a Váciról erre kóborló, részegen üvöltő turisták, a Marriott mögött pakoló, állandóan járó motorú buszok, valamint a folyamatosan szirénázó diplomáciai konvojok miatt, bevásárlás szempontból viszont a helyzet siralmas. CBA-nk arra ugyanis nem alkalmas, legfeljebb nosztalgiázni: az egész leginkább olyan, mint egy ótvar áfész szaküzlet, ami makacsul ragaszkodik a kommunizmusban felvett szokásokhoz. Egy átlag bevásárlást biztosan nem lehet itt elintézni, alapvető élelmiszerek helyei állnak üresen a polcokon, a csemegepult lepukkant, választéka rosszabb mint egy bukarestinek. Ami van, az általában napok óta bontott, a sajtok szélei sárgák, a felvágottak szárazak, a császárszalonna nyálkás.

Olvasson tovább!

Nyilvánvaló átverés a CBA-ban

2013.09.13. 13:58 | jackyll | komment

cbajuhturo.jpgBettina két napja küldte be ezt a juhtúrót, ami az eredeti címkéje szerint akkor még csak két napja járt le. Biztos jó volt még:

CBA, átdátumozás…. Történetem feltehetően nem egyedi eset. Például, aki szintén vásárolt a veresegyházi CBA "Prima" (a jelzőt inkább nem minősítem) áruházban Bryndza juhtúrót hétfőn, valószínűleg őt is jól átverték. Bevallom, vásárlásnál a 20 hónapos kisfiamra figyeltem, ezért csak itthon tűnt fel nekem, hogy mintha nem lenne teljesen "okés" a cimke a terméken, mintha duplikálva lenne. Itthon aztán ki is nyitottam a Bryndzámat, szépen szisztematikusan lefejtettem a fóliát. A csomagolás külső részére ragasztott címkén a lejárati idő 2013.09.13.-a, ami, ha a fóliát a belső oldalról nézzük, rögtön 2013.09.08-ra változik át.

Olvasson tovább!

5000 forintos fantomcsirke a CBA-ban

2013.06.17. 11:45 | jackyll | komment
Balázs még a pénztárnál ránézésre megállapította, hogy bőségesen túlszámlázták a CBA-ban. A kosarában nem található fantom csirkekockát a kasszás sem tudta volna beazonosítani:
A minap esett meg, hogy néhány apróságot vásároltam a Corvin bevásárlóközpontban levő prémium CBA-ban. A pénztárnál ülő néninek köszönök, ő csak zombin bámul maga elé, lehúzza a cuccaimat, majd bemondja, hogy 7769Ft. Már majdnem vettem volna ki a pénzt a tárcámból, de szerencsére ráeszméltem, hogy ennyi nem lehet a végösszeg, hiszen csak néhány párszáz forintos dolog volt a kosaramban. 'Elnézést, ennyit biztosan nem fizetek ezért a néhány apróságért'-  mondtam, valószínűleg lett volna sokkal udvariasabb közlési mód is, de hirtelen köpni-nyelni nem tudtam az összegtől. Mintha mély álomból riasztottam volna fel, rám nézett - ekkor vette először észre, hogy én is ott vagyok -, eltartott egy másodpercig, amíg ráeszmélt, hogy mi is történik, és sértődötten mondta, hogy ő csak lehúzta a termékeket amik a szalagon voltak. 'Én elhiszem, de ez akkor is sok, nézzük meg, hol csúszott hiba a receptbe, biztos valamit többször érzékelt a gép'
Olvasson tovább!

A CBA nehezményezi a szóhasználatot

2013.05.23. 08:08 | jackyll | komment

Naiv ügyfél fia megelégelte, hogy 5 hete várja a hivatalos bocsánatkérést a CBA-tól, miután lopással vádolták édesapját. Emailben az alábbi üzenetet juttatta el nekik:

Tisztelt CBA,

Családom rendszeres vásárlója a  szám alatti élelmiszer üzletüknek és mélységesen felháborító az utóbbi pár hónapban a dolgozók magatartása. Édesapámra fennhangon durván rászóltak, hogy "Mit lopott? Mutassa a zsebét!" bármilyen illedelmes megszólítás vagy udvariasabb köszönés nélkül. A vád természetesen alaptalan volt, mint kiderült, de a tiszteletlen pénztáros bocsánatkérése is elmaradt, mintha mi sem történt volna. Édesapám a megalázó helyzet után már nem is vásárol Önöknél.

Olvasson tovább!

Emelkedik a csokiadag a CBA-ban (frissítve)

2012.07.19. 12:48 | jackyll | komment

cbadinnye.jpg

Nem egészen világos a CBA üzenete, bár feltehetőleg külföldi dinnyékről volt szó 69 forintért. Vagy csak felárazták az összeset valami kamu szöveggel? Egy biztos, a Magyar Termelők kisded unokái most boldogabbak, már ennek is örülni kell. Vajon meddig fogják tudni ezt tartani?

UPDATE 16:40: Hogyaszongya:

A Vidékfejlesztési Minisztérium megállapodott a nagy élelmiszerláncokkal, hogy egyikük se vigye 99 forint alá a dinnye árát, mert különben lehet, hogy nem minden termelőnek érné meg dinnyével foglalkozni.

WTF? Termesszenek valami hasznosat, a dinnyétől csak fosni lehet.

via

Párkányban csak szlovákul tud a CBA

2012.07.02. 09:50 | jackyll | komment

cba1h.jpg

Extrém magyarságtudattorzulást észleltek a magyar nyelv használatáért küzdő szlovák civilek Párkányon. Bár a lakosság szinte teljesen magyar, a magyar CBA üzletlánc kizárólag szlovákul kommunikál a vásárlókkal. Amikor ezt szóvá tették a CBA Facebook-oldalán, törölték a hozzászólást, és azzal védekeztek, hogy a helyi üzlet vezetőjével kellene erről a kérdésről csevegni:

A Fontos vagy! mozgalom egy szlovákiai magyar civil kezdeményezés, melynek elsődleges célja az itt élő magyarok nyelvi jogainak védelme és a vizuális nyelvhasználatért való küzdelem az általunk többségében lakott régiókban. Több sikeres projektet is magunk mögött tudhatunk, de legutóbb egy számunkra teljesen megdöbbentő helyzettel találkoztunk, mégpedig egy "magyar üzletlánc" párkányi boltjával kapcsolatban. Párkány (szlovákul Štúrovo) szinte teljesen magyar város, a magyar származású CBA ennek ellenére nem tartja fontosnak, hogy a városban megtisztelje a magyar vásárlók anyanyelvét, és boltjában kizárólag csak szlovákul hirdeti a portékáját. Íme a fotók:

Olvasson tovább!

Kukacos csoki a CBA-ból

2012.06.07. 15:23 | jackyll | komment

kukacoscsoki.jpgKrisztián még nem kezdte meg az akklimatizálódást a pénzügyi rendszer összeomlása utáni világhoz, úgyhogy a kukacos csokoládétól teljesen kiakadt:

Tegnap délután vásároltam egy Americana csokit az egyik CBA-ban, előtte természetesen megnéztem a csomagoláson szereplő szavidőt, ami 2012. november  2. volt. Gondoltam nagy meglepetés nem érhet. Hát tévedtem. Otthon, a kibontás után a mellékelt fotókon és videón látható látvány tárult elém. Apró kis kukackák masíroztak a csokin, valószínűleg annak a "kukac-királynőnek" az alattvalói, aki a maga 1 centijével pökhendien pózolt a tábla csoki alatt. :) A "problémát" természetesen jeleztem a forgalmazónak is. :)

süti beállítások módosítása