Tékozló Homár

Párkányban csak szlovákul tud a CBA

2012.07.02. 09:50 | jackyll | 676 komment

cba1h.jpg

Extrém magyarságtudattorzulást észleltek a magyar nyelv használatáért küzdő szlovák civilek Párkányon. Bár a lakosság szinte teljesen magyar, a magyar CBA üzletlánc kizárólag szlovákul kommunikál a vásárlókkal. Amikor ezt szóvá tették a CBA Facebook-oldalán, törölték a hozzászólást, és azzal védekeztek, hogy a helyi üzlet vezetőjével kellene erről a kérdésről csevegni:

A Fontos vagy! mozgalom egy szlovákiai magyar civil kezdeményezés, melynek elsődleges célja az itt élő magyarok nyelvi jogainak védelme és a vizuális nyelvhasználatért való küzdelem az általunk többségében lakott régiókban. Több sikeres projektet is magunk mögött tudhatunk, de legutóbb egy számunkra teljesen megdöbbentő helyzettel találkoztunk, mégpedig egy "magyar üzletlánc" párkányi boltjával kapcsolatban. Párkány (szlovákul Štúrovo) szinte teljesen magyar város, a magyar származású CBA ennek ellenére nem tartja fontosnak, hogy a városban megtisztelje a magyar vásárlók anyanyelvét, és boltjában kizárólag csak szlovákul hirdeti a portékáját. Íme a fotók:

cba4h.jpg

Ezt a fényképalbumot kiposztoltuk a CBA facebookos oldalára, és az igazi meglepetés csak ezután következett. Lekezelő kioktatás, alibista lepattintás, aztán törlés. Végül egy személyeskedő ellentámadás.

Szlovákiában az utóbbi hónapokban kiemelt társadalmi figyelem összpontosul a magyar közösség nyelvi jogainak tiszteletben tartására, kérem segítsetek Ti is felhívni a figyelmet erre a hiányosságra!

Baráti üdvözlettel - FVM

cba3h.jpg

cba2h.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2012.07.02. 23:05:45

@Balint Gyuri bacsi: Meg szíriusziul és plejádiul....

c0 2012.07.02. 23:07:29

@XCat: Neked azt nehéz megértened, hogy ezek az emberek nem önszántukból kerültek HATÁRON KÍVÜLre. Továbbá azt, hogy ha ezt nem is vesszük is "piactalan" a lehetséges keresletet leszarni.

Tudom, ilyenkor szokott jönni, hogy senki nem akadályozza őket abban, hogy betelepüljenek Mo-ra és hasonlók.

XCat 2012.07.02. 23:07:59

@XCat: Tényleg, űrgyíkul miért nincs?

@ByA: Szia, és ne feledd az asapot. (döglés.)

XCat 2012.07.02. 23:11:15

@c0: Nektek azt nehéz megértenetek, hogy ez senkit nem érdekel. Oda került, mindegy mit akart. Ha nem tetszik neki, elköltözhet. Én ide kerültem, ha nem tetszik nekem, elköltözhetek, te meg oda ahol vagy, ahonnan szintén elköltözhetsz.

Ez nem sorscsapás, nem különlegesség, nem kiváltság, nem is jár érte kiváltság. Ez egy semleges, de megváltoztatható tény. Lenne, ha változtatni akarnának rajta. De nem akarnak. Csak pampognak minden szarért.

Ennyi.

c0 2012.07.02. 23:14:34

@XCat: Nagyon kíváncsi lennék, hogy hány éves vagy!
Az nem úgy van, hogy fogod magad és akkor lendületből családostul elköltözöl egy másik országba. Te biztosan ilyen überrugalmas ember vagy, látszik a hozzászólásaidból is a kompromisszumkészség.

Ben Franklin 2012.07.02. 23:14:36

@XCat: Hülye vagy. Nem kicsit, nagyon.

Az az ő szülőföldjül, és a többség nem akar elköltözni. De van egy anyanyelvük, ami nem a hivatalos nyelv. A magyart kell hivatalos nyelvként elfogadtatni.

Ebbe a CBA-ba pedig nem szabad menni(nekem más városban más tapasztalatom van velük), majd észbe kap.

Xezs 2012.07.02. 23:16:45

Miféle poszt már ez? Párkány Szlovákiában van, még jó hogy szlovákul írják ki. Hogy írják ki, Üzbégül?

XCat 2012.07.02. 23:17:58

@Ben Franklin: Akkor ez van. Neki a szülőföldje kell, azon meg ez van. így is kelljen neki.
Az élet alkalmazkodik, a többi kiselejteződik. Ennyi.

A hülye meg itt nem én vagyok, ha azt nem számolom, hogy szóba állok veletek.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.02. 23:18:53

@c0:

Nem kell megfejteni. Így is, úgy is jól láttad. Mondjuk, mindkettő. Ez az ember geci. Én meg egy fasz, hogy emberileg szóltam hozzá.

XCat 2012.07.02. 23:19:06

@Xezs: Közeledik a választási időszak. Hangulatkeltő játék birkáknak. Eszik.

@c0: És neked ehhez mi közöd van?

c0 2012.07.02. 23:19:17

Na, megérkezett a másik gyökér...

XCat 2012.07.02. 23:20:34

@ByA: "Én meg egy fasz," Egyetértek. :)

@c0: Kuss. Viselkedj, öcsi.

@Xezs: Lassan az isten se mossa le rólunk, hogy haverok vagyunk. Szólj be valamit, hogy elküldhesselek a picsába.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.02. 23:22:10

@XCat: Lehet mégiscsak tanárnak kellene mennem? :)

XCat 2012.07.02. 23:23:53

@Emberiségellenes háztartási gép: Hát vedd előtte figyelembe szerintem, hogy a kommentelőpajtásaink (vagy ezekhez hasonlóak) lesznek a szülők.

Biztos akarod ezeknek a kölykeit?

Xezs 2012.07.02. 23:27:09

@Ellensúly: Na az én környékemen te csak ne gyújtópalackozzál. Gyújtogasd a saját lakásodat meg anyád picsáját.

Utálom az ilyen seggükön megülni nem tudó faszjankókat.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.02. 23:28:28

@XCat: Majd kinevelem belőlük az embiséget. Körmössel, kokival, sallerral, most úgyis divatosak az ilyen letűnt idők.

Xezs 2012.07.02. 23:34:53

@c0: Tiszta sor, csak már kurva unalmas ez a sok-sok éve tartó önsajnáltatás meg ez az ősmagyar busongás. Kibaszottul nem érdekel, hagyjanak vele békén.

Megjegyzem a zsidókat és a buzikat is azért unom már, mert állandóan nyavajognak, hogy nekik milyen rossz.

Hát legyen végre kuss nekik és eriggyenek dolgukra. Biztos van nekik, foglalkozzanak azzal.

XCat 2012.07.02. 23:35:37

@Kellemes Zérókomponista: Ezen mit kell nézni? Igen, ilyen volt, na és? Vagy ennyi a poén?

Xezs 2012.07.02. 23:37:01

@XCat: De még hogy. Már fuldoklanak bele, de azért tömik magukba ész nélkül. Mondjuk fasza lehet mindennap ősmagyar búskomor hangulattal kelni, sírni egyet a székely himnuszra. Ad egyfajta életundort gondolom.

XCat 2012.07.02. 23:37:21

@Xezs: Zsidók relatíve ritkán nyavalyognak azért. Mitől lenne nekik rossz? Megszokták hogy nemnagyon keverednek az embikkel. Nem hiszem hogy hiányozna nekik.

Xezs 2012.07.02. 23:38:16

@XCat: a vége tényleg az lesz, hogy iszunk egy sört aztán együtt szarunk a világra

de szerintem 5 sör után összebalhéznánk valami szarságon :)

XCat 2012.07.02. 23:39:28

@Xezs: Ne tudd meg, valamelyik nap megyek az utcán, öröm, bódottá, kismadárcsicsergés, napfény, zöldellő fák, mosolygó emberek... egyszer csak székelyhimnusz a parkolóból, de kurvahangosan. Azt hittem, hozzávágom a fagyimat.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.02. 23:40:11

@XCat: Talán a magas cukiságfaktorú macskát.

XCat 2012.07.02. 23:41:08

@Emberiségellenes háztartási gép: Tetszik. A végén még nekem is megjön hozzá a kedvem. :)
Mondjuk én molesztálni nem tudom őket, egyházi iskolák kilőve. Majd kitalálok valami érdekesebbet.

Xezs 2012.07.02. 23:41:30

@XCat: Fasztnem, még mindig azért sírnak, ami az apjukkal meg a nagyapjukkal történt valami ködös atomrégi időben, amit a törikönyvek lapjain látsz viszont és egyébként is ötezerféleképpen hamisították meg azt a kort.

Most épp megint a Máv-ot meg a többi európai vasúttársaságot akarják beperelni mert vagy 70 éve elvitték őket valami táborba.

Jó hogy nem már 500 évre visszamenőleg perelgetünk mindenkit.

Idióta haszonleső banda, üzletet csinálnak a saját nyomorukból.

Megjegyzem a határon túliak pont ugyanezt csinálják.

elbutre 2012.07.02. 23:42:44

@XCat: "Nektek azt nehéz megértenetek, hogy ez senkit nem érdekel. Oda került, mindegy mit akart. Ha nem tetszik neki, elköltözhet. Én ide kerültem, ha nem tetszik nekem, elköltözhetek, te meg oda ahol vagy, ahonnan szintén elköltözhetsz."

ennek nem sok köze van a témához...
van 1 bolt ahol 10ből kilenc vásárló magyar...
a bolt azért van hogy a vásárlót(10ből a 9 magyart is) kiSZOLGÁLJA
itt semmi sem tiltja hogy kiírják magyarul is merre van az akciós durungtészta, illetve a kolozsvári szalonna.
nyilván megtalálják szlovákul is de 10-ből 9 embernek kényelmesebb ha az anyanyelvén tájékoztatják mire költi a pénzét..a maradék egy embernek sem okoz kárt hiszen szlovákul is ott marad a kiírás.

Xezs 2012.07.02. 23:43:25

@XCat: Hát nem tudtad? A legnagyobb MAGYAROK (így nagybetűvel) annyira magyarok, hogy a magyarkodás közepette azt is leszarják, ha a többi magyar agyára mennek. Ez szent küldetés. Ha akarja, részegen kurjongat az ablakod alatt, mert ő akkora magyar.

Álszent faszok.

Xezs 2012.07.02. 23:44:44

Amúgy meg milyen városnév már ez a Párkány, elsőre Patkánynak olvastam :)

Ben Franklin 2012.07.02. 23:47:41

@Xezs: milyen városnév már ez a Párkány, elsőre Patkánynak olvastam :)

Biztos sokfelé jártál már a világban.....

XCat 2012.07.02. 23:48:13

@Xezs: Nem tudom, nekem van egy szomszédom, aki lehúzott pár évet ausviccban... nem szokott panaszkodni, nagyon kedves, udvarias ember. Ezt is véletlenül mondta el, valami semleges téma kapcsán.

Ők mindenből üzletet csinálnak. Ezt speciel csodálom bennük.
Ezt a mávost nem hallottam, de nem hiszem, hogy komolyan gondolják. :)

@elbutre: Van egy bolt, szlovákiában. Az ottani szabályok alapján csinálták meg, azok is vonatkoznak rá. A vásárlók által preferált nyelv a vásárlók magánügye, a boltra nem tartozik.

"itt semmi sem tiltja hogy kiírják magyarul is merre van az akciós durungtészta, illetve a kolozsvári szalonna." Arra gondoltál már, hogy nem akarnak felesleges konfliktust szítani? Arra itt vannak a nagyokos homárkommentelők.

Különben ha ennyire csak ezen múlik, miért nem a bolthoz fordultok az igényetekkel?

XCat 2012.07.02. 23:49:50

@Xezs: Szerintem mi őszerintük nem vagyunk magyarok. Ezt valahogy nem tudom igazán bánni, egyébként. :)

elbutre 2012.07.02. 23:55:29

@XCat:
"Arra gondoltál már, hogy nem akarnak felesleges konfliktust szítani? "

a törvények betartása mellett a vásárlók nyelvén kiírni az áru nevét konliktus szítása?
én nem láttam még magyar zászlóégetést dalmácián ahol kiírták magyarul hogy palacsinta :O

"Különben ha ennyire csak ezen múlik, miért nem a bolthoz fordultok az igényetekkel?"

az igénylők (nem én) a bolthoz fordultak..

XCat 2012.07.02. 23:58:10

@elbutre: Akkor nincs min vitatkozni. A bolt gondolom majd mérlegel, és változtat. Ha nem, valami oka annak is lesz.

elbutre 2012.07.03. 00:00:47

@XCat: konkrétan a magyarellenesség...
ehhez pedig egy "magyar üzletlánc" aszisztál

XCat 2012.07.03. 00:03:59

@elbutre: Vagy pontosan tudják, hogy így is ugyanannyi vásárlójuk van, mint ha kiplakátolják a turult.
Boltba tésztáért meg tejért jársz, nem szeretetért meg seggnyalásért. Ha nem tetszik valami, elmégy máshova. Ha nem mégy el, az is a te dolgod, de akkor sincs alapod pattogni.

De ha tényleg magyarellenesek, ahhoz is joguk van. Kíváncsi lennék, ki nem lenne az, ennyi hülye díszfaszjancsi komment után.

XCat 2012.07.03. 00:05:35

@Emberiségellenes háztartási gép: Érted te ezeket? Megkérem hogy dögöljön meg, erre mi baja vele? Hogy miért asap.... hülyembik.

elbutre 2012.07.03. 00:07:45

@XCat:
-nyilván náluk van az üveggömb hogy tudnák mi lenne ha...

-sőt...minden boltnak joga van hülyére venni a fogyasztót a törvények betartásával csak nem értem akkor minek látogatod ezt az oldalt?

XCat 2012.07.03. 00:11:45

@elbutre: Mostanában már csak megszokásból. Valaha egész jó társaság volt itt, annak a fele elment és legfeljebb alkalmanként néz be, a maradék meg leselejteződött a régi énje árnyékára. Van pár új, de az egész nem az igazi.
Párszor már eldöntöttem, hogy elhúzok a faszba, és amilyen zuhanást mutat a színvonal, remélhetőleg egyszer tényleg rászánom magamat.

De túl könnyű bejönni, és néha vannak jó napok. Egyre ritkábban. De a hamis reményt életben tartják. :)

England win The Ashes! 2012.07.03. 00:12:29

@Xezs: "Megjegyzem a határon túliak pont ugyanezt csinálják."

Na pont ebben tévedsz! Az átlag határon túli magyar nem akar revíziót, nincsenek világfájdalmai stb. Szimplán csak élni és boldogulni akarnak Magyarország gyámsága nélkül. Van viszont egy elmeháborodott réteg közöttük is, akárcsak Magyarországon, akik azt hiszik, lesz egy harmadik bécsi döntés is, ezt pedig néhány önjelölt politikus igyekszik meglovagolni.

Hogy miből gondolom, hogy ez utóbbiak kisebbségben vannak? Szlovákiában és Romániában választások voltak a tavasz folyamán. Mindkét országban azok a magyar pártok szerepeltek sikerrel, akik a békét akarják a háború helyett. Míg a Fidesz által futtatott kalandorok csúfosan leszerepeltek. De úgy tudom, hogy a Vajdaságban sem Viktorék favoritja szokott befutni. Kárpátaljáról nincs infóm.

Hát ebből gondolom.

XCat 2012.07.03. 00:13:32

@elbutre: "-nyilván náluk van az üveggömb hogy tudnák mi lenne ha..." Ennél valamivel ügyesebb módszereik vannak, a tesconak nagyon jó piackutatási módszerei vannak.

c0 2012.07.03. 00:13:47

@elbutre: ezen már én is padlót fogtam néhányszor, nagyon nem értem.
Törzskommentelő, idejár mindenkit fikázni; azt akinek nem tetszik, ha nem az elvárható módon viselkedtek vele egy kereskedelmi egységben. Szerinte bárki megcsinálhat bármit, mindenkinek kuss.
Miért?!?

XCat 2012.07.03. 00:18:52

@XCat: -1 vannak.

@Dr Jozef Vengloš: Ez nem béke vagy háború kérdése. Engem az zavar bennük, hogy ők követelnek, általában marhaságokat, és önmaguknak is elhiszik, hogy nekik jogalapjuk van rá.

Nyilván nem mindenki, de ott is a csőcselék a leghangosabb.

XCat 2012.07.03. 00:23:22

@c0: Az értelmi képességeiddel van baj. De ne aggódj, szaladgál itt pár olyan, akinek azzal semmi baj, és mégsem ér lószart se.
Te legalább IQ-t nem vesztegettél el feleslegesen.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.03. 00:23:50

@XCat: ez nem poén. Ez egy belsődbe markoló csirkeláb. Érezd a fílinget, süsd a békönszalonnát. Éld az életérzést. Most írjátok a legkövérebbeket. Mikor energiáitok végén vagytok. Homár az altatódal. Autonóm szervezetekkel fogtok álmodni, mikozben magyar nyál csörgedezik komótosan ajakszelgeteitekből.

elbutre 2012.07.03. 00:24:05

@XCat: Pilisszentkereszten (magyarországi szlovákok aránya 50%) ki van írva a cba-ban a kenyér szlovákul is...
tehát bizonyára jók a piackutatási módszereik,

XCat 2012.07.03. 00:27:06

@Kellemes Zérókomponista: Én azt álmodtam tegnap, hogy elém raktak egy olyan számlát, amit nem tudtam kifizetni, egy olyan szolgáltatásért, amit nem vettem igénybe.

Következtetés: a homár káros.

@elbutre: Jah bocs, cba-ról van szó... valamiért tescora asszociáltam. Ott nem tudom, de gondolom módszertlopni szoktak. De még mindig az a véleményem, hogy rossz helyen próbáltok reklamálni vele.

Vásároljatok máshol, a tulaj azt ír ki, amit neki jólesik.

XCat 2012.07.03. 00:29:14

@elbutre: Különben az is lehet, hogy egyszerűen nincs pénze rá. Az ilyesmi sokba kerül, és várhatóan nem a faszomfalvai közértbe fognak kacsalábonforgó kijelzőrendszert applikálni.

England win The Ashes! 2012.07.03. 00:29:43

@XCat: "Nyilván nem mindenki, de ott is a csőcselék a leghangosabb."

Ez a kulcsmondat. Szerintem.

XCat 2012.07.03. 00:30:37

az isten baszna titeket seggbe az összeesküvéselméleteitekkel együtt.

@Dr Jozef Vengloš: Jah, ez is zavar. Az a kurva rosszindulatuk, meg az ellenség, meg a felelőskeresésük. Akik tipikusan sosem lehetnek ők.

XCat 2012.07.03. 00:32:14

@Dr Jozef Vengloš: Akkor azt mondd meg nekem, mi a teendő egy olyan országgal, ahol úgy gondolom, hogy a 97%-át ilyenolyan megfontolásból (hülye, lelkisérült, negatív, etc) ignorálni kellene....

Anomalocaris (törölt) 2012.07.03. 00:33:34

@XCat: Nem igen. Mindig amikor már azt hiszem hogy értem őket, előállnak valami új értelmezhetetlen faszsággal.

XCat 2012.07.03. 00:34:45

@Emberiségellenes háztartási gép: Lehet hogy olyan izé. Hogyishíjják... toll.

XCat 2012.07.03. 00:35:44

Jah, troll. Nemzetiszínű, ahol a piros meg a fehér egyenlőbb.
Ami töklogikus, elvégre a reményből van a legkevesebb.

XCat 2012.07.03. 00:36:55

@Emberiségellenes háztartási gép: A te ötleteiddel az a probléma, hogy nem akarnak megállni a határon. :) Még jó hogy tudom, hogy nem gondolod komolyan őket.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.03. 00:50:45

@XCat: Igen, ez Engem is meg szokott nyugtatni.

bioLarzen 2012.07.03. 01:47:49

@helianthus: Parancsolj, innen pölö ki is választhatod:

www.argep.hu/trend/RAKI/Raki.html

Ja, és mindenképp javaslom az Efes sört, abszolút zárja a szöget!

bio

2012.07.03. 02:38:11

Mocskos magyarellenesek!

IP gyűjtögető 2012.07.03. 03:29:14

@fingerbangs: te nagyon jól csinálod ezt a "meleg büszkeség kinyilvánítása" dolgot!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.03. 06:58:12

@XCat: van ismym kinek többek közt az a feladata, hogy leutazik mindenféle teszkóba, hogy megnézze ki vannak-é rakva a displayek? Tudod, az polc síkjából kilógó akutálisakármi. Namost kicsit erős a kontraszt, mer CBA-ba, szlovenszky vidékeken nagyon nem tudok elképzelni egy ugyanilyet, bármiféle csekkolást.

Vu, de ja vu 2012.07.03. 07:38:20

@Max val Birca: Pilisszentkereszt szlovákok lakta település. Annyira szlovák, hogy jópár éve a boltban az eladók is szlovákul dumálgattak egymással. Persze tudnak magyarul, csak a pénztárosnak kellett először többször is köszönni, mire megértette és visszaköszönt. Viszont utána már "megismert" és tudta hogy úgysem hagyom békén, amíg vissza nem köszön, ezért aztán feladta arra az időre a szlovákságát:-)

A feliratokra nem emlékszem, de a nem túl régi - f.szfejek által generált nemzetiségi - hisztéria óta biztosan kétnyelvű lett még az IM-üdülő is:-PPP

Vu, de ja vu 2012.07.03. 07:48:44

Az hogy egy határmenti üzlet nem hajlandó kétnyelvű lenni, az az ő szegénységi bizonyítványuk.

Az meg hogy a "szittya" Lázár-tesók ehhez a brand-jukat adják, miközben itthon fajmagyarkodnak, az meg őket minősíti.

"Szerencsére" nem sok gondom akad velük, sem más multival - mostanában, mióta "szárnyal" a gazdaságunk:-(((

Én is visszaemlékszem a tizenévvel ezelőtti időkre, amikor havonta 50-60 eFt értékben vásárolgattunk a tecsóban, illetve még korábban 30 eFt körül a C+C-ben, akkor a CBA-k még nem tudom hol voltak...

De mostanra csak a helyi kisboltba járok, ahol hóvégén párezer forintig van felírásra kaja:-(((

Úgyhogy tőlem Párkányban lehet szanszkrit felirat is, meg beszélhetnek szuahéliül is, nem zavar - legalább megmarad mind a 2 Euróm:-)

helianthus 2012.07.03. 09:33:03

@bioLarzen: roppant kedves vagyok. Ha beszereztem a rakimat, meghívlak egy körre. :)

helianthus 2012.07.03. 09:36:53

@Vu, de ja vu: elgondolkodtam azon, amit írtál És valahol igazat adok. Lehet a magyarokkat sok mindennel vádolni, de be kell látni, hogy amikor a mindennapi megélhetés és problémák felőrölnek, rohadtul kevés erőd és energiád marad arra, hogy együttérezz másokkal, neadjisten támogasd őket.

bandicoot (törölt) 2012.07.03. 10:49:41

@Vu, de ja vu:
Visszaemlékszem én is: 15 éve 50 ezret kerestem most százat, a feleségem 7-8 éve 75-öt keresett a magasságos CBA-nál, most 60-at. Minden erővel keresik azokat a módszereket, fogásokat, amivel bért lehet spórolni. Most éppen a műszakpótlékok megvonása a soros, azelőtt a hétvégi órák "szabadidőben" történő "kifizetése". OMG, kérek 2 kiló karajt 4 óráért, köszönöm. A Lázár művek élvezi a "legfőbb szerv" támogatását, korlátlanul kizsákmányolja a dolgozóit, úgy anyagilag, mint fizikailag. Még szerencse, hogy el lehet menni innen. Csak tudnám hova a búsba...

Ellensúly 2012.07.03. 10:51:26

@XCat: Kedves XCat!

Szíved joga nem foglalkozni a kisebbségellenes szlovák megnyilvánulásokkal. Szíved joga akár tapsikolni a magyargyűlölő politikusoknak és ünnepelni minden szélsőséges intézkedésüket. De az gusztustalan, hogy veled nem azonos véleményen lévő hozzászólókat ordenáré, primitív stílusban szidalmazol csak azért, mert nem vagy képes vagy hajlandó felfogni a mondandójuk lényegét. Azért, mert a te édesanyád kurva, nem kell ilyesmit másokról is feltételezni. Azonfelül, hogy a primitívségedet illusztrálja, sértő is, ezért kérlek, ne légy gyáva szar, találkozzunk valahol, és mondd a szemembe is, amit leírtál.

Köszönettel:
Ellensúly

Ellensúly 2012.07.03. 10:55:35

Kedves Xezs!

Szíved joga nem foglalkozni a kisebbségellenes szlovák megnyilvánulásokkal. Szíved joga akár tapsikolni a magyargyűlölő politikusoknak és ünnepelni minden szélsőséges intézkedésüket. De az gusztustalan, hogy veled nem azonos véleményen lévő hozzászólókat ordenáré, primitív stílusban szidalmazol csak azért, mert nem vagy képes vagy hajlandó felfogni a mondandójuk lényegét. Azért, mert te különféle aberrált műveleteket szoktál végezni édesanyád intim testrészén, nem kell ilyesmit másokról is feltételezni. Azonfelül, hogy a primitívségedet illusztrálja, sértő is, ezért kérlek, ne légy gyáva szar, találkozzunk valahol, és mondd a szemembe is, amit leírtál.

Köszönettel:
Ellensúly

Ellensúly 2012.07.03. 10:57:28

A félreértések elkerülése végett: az utolsó hozzászólás nem ismétlés, a címzetten kívül a tartalomban is van eltérés.

(Remélem, nem kell több primitívre fecsérelnem az időmet.)

Anomalocaris (törölt) 2012.07.03. 12:58:19

@Kellemes Zérókomponista: Szerintem rampagere készül! Szóljunk Végh Józsefnek!

McZozo 2012.07.03. 15:50:16

@Mylady: Azzal a nagy kulombseggel hogy belgiumba mindketto hivatalos nyelv, mig szlovakiaba tudtommal a magyar nem hivatalos nyelv. FElreertes ne essek nem szimpatikus amit csinalnak de szerintem nem torvenyellenes. Maximum polgari akciot lehetne szervezni, hogy mondjuk a magyarok bojkotaljak a cba t amig nem irjak ki es ez nagyobb ioosztonzo lenne nekik szerintem mint a csipogas itt.
Amugy meg ezeket a dolgokat sose ertettem. Nem jo hogy anno elcsatoltak azokat a varosokat egyetertek, de mostmar ezen nem lehet mit valtoztatni, plane hogy elvileg egyesult europaban elunk. Es erdekes mondom mindig csak olyan helyeken csipog a magyar kissebbseg ahol valami miatt valami amugy nem tetszik nekik. Pl sose jhalottam meg hogy ausztriaban magyarok azert tuntetnenek hogy magyar iskolajuk legyen es magyarul legyenek kiirva a dolgok.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.07.03. 19:09:38

Magyarságtudattorzulás

Na, megint tanultam egy új szót. Érdemes volt felkelni! :D

c0 2012.07.03. 19:20:59

@McZozo:
1. Senki sem állította, hogy törvénytelen.
2. Nem kisebbség, hanem többség.

Xezs 2012.07.04. 00:08:10

@XCat: Vannak köztük rendesek, azokat pont azért sajnálom, mert a nagypofájú társaik alapján ítélik meg őket. A MÁV-ost pedig teljesen komolyan gondolják, pertársaságot is alapítottak rá.

@Ellensúly: Neked meg szíved joga segghülyének lenni, és a neten keménykedni meg találkozásra buzdítani. Tán buzi vagy hogy személyesen akarsz látni?

Egyébként mondok én neked valamit: Borsodban rengeteg településen legalább 90% a cigányság reprezentáltsága. Miért nincs hát minden utcanév meg bolti felirat kiírva lováriul? Hát mekkora köcsög elnyomók vagyunk már mi, magyarok, hogy még ezt sem hagyjuk?

Xezs 2012.07.04. 00:10:02

De tudod mit, holnap legyél este 8-kor a meki előtt az oktogonnál. A szemüveges pattanásos leszek, BALFASZ pólóban. Aztán jó sokáig várjál, mert lehet kések.

vape 2012.07.04. 16:13:13

Bulgáriában is találhatunk CBA üzleteket, nem is keveset.
Ott sem írnak ki semmit magyarul. Ellenben a CBA karakterkombináción kívül minden felirat cirill. Én ezen személy szerint nem botránkoztam meg, mikor megláttam.

c0 2012.07.04. 19:59:09

@vape: Bulgáriában hány százaléka a lakosságnak a magyar nemzetiségű? Köszönöm, nem kell válaszolni.

Xezs 2012.07.04. 22:40:21

@c0: Egyes magyar falvakban 90% a cigányok reprezentáltsága. Akkor ugye szeretnéd, hogy ezeken a helyeken lováriul legyen minden kiírva?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.04. 23:35:00

@Xezs: A lovári nem egyenlő a cigány nyelvvel.
Amúgy miért ne lehetne kiírva?

vape 2012.07.05. 09:12:59

Amúgy tök jó, hogy mindenki felcseszi az agyát, amiért a párkányi CBA-ban csak szlovákul írnak ki mindent. Az viszont mindenkit hidegen hagy, hogy a magyar plázákban már alig látni magyar feliratot, mert minden felirat szinte angol.
Ennyit a nagy magyarkodásról...

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.05. 09:21:39

@vape: igazad van ombre!
a mellékhelyiségre is WC van írva, nem rovásírással, hogy budi!

c0 2012.07.05. 10:14:02

@Xezs: Tőlem aztán új államot is alapíthatnak...

Aszteroida-bányász metal énеkes · http://csakjotakarok.blog.hu 2012.07.07. 09:56:04

@vape: Ne azzal foglalkozz te geci! Azzal hogy üldözik a magyarokat!

Aszteroida-bányász metal énеkes · http://csakjotakarok.blog.hu 2012.07.07. 09:57:05

@vape: Na látom a hazátlan geci, most Bulgáriát hozza fel.

Bakacsin 2012.07.14. 18:42:53

@XCat:
Jártam párszor Párkányban és elég sok magyar feliratot láttam. Miért pont a CBA-t bántanák érte. S ha ezért bántanak, a többi miért hajlandó mégis felvállalni?

Ellensúly 2012.07.30. 23:01:23

@Xezs:

Kedves Xezs!

A cigányságról és a lovári nyelvű táblákról írt hasonlatod nagyon szellemes, de újabb óriási pofáraesés. Ezzel megint csak azt bizonyítottad, hogy a nagy hangod nulla tájékozottsággal párosul.

Mint azt illene tudnod, a felvidéki magyaroknak a nyelvük jelenti az egyik legfontosabb identitásbeli kapaszkodót. Ezzel szemben a cigányság számára sem a lovári, sem más roma nyelv nem tölt be efféle szerepet. "Magyarországon a romák körülbelül tíz százaléka beszéli csupán a beás vagy a lovári nyelvet." Ez az idézet az SZDSZ-es Mohácsi Viktóriától származik. Ennyit az "okos" példádról.

Ezek után pláne röhejes, hogy te segghülyézel másokat.

A személyes találkozást pedig nem keménykedésből vagy buziságból javasoltam, kíváncsi voltam, hogy az édesanyád ingyenkurvasága miatt érzed frusztrációd megnyilvánulásaként értelmezhető akciódat - tudniillik hogy az anyjukat szidod a veled nem egy véleményen lévőknek - hajlandó vagy-e személyesen is megismételni. Kíváncsi voltam, van-e benned gerinc. Ezek szerint nincs...

cool 2013.01.30. 05:26:32

@Xezs:
Amikor mi Horvátországban jártunk (nem is egyszer), az ottani CBA-kban sem magyarul volt kiírva semmi (Vodice) s még a személyzet sem tudott magyarul. Az omis-i nagy bevásálóközpont Studenac CBA-ban egy 10 percen át csak azt ragoztuk az ebédünkhez vásárlandó, vajon melyik lehet abból a sok hűtőpulti poharasból a tejföl?
Aztán vettünk egy olyat, amelyiknek piroskockás asztalterítős motivumok voltak a fedőfóliáján.

és
ELTALÁLTUK!
- tényleg az volt a tejföl. A többi meg mindenféle kefír, aludttej, joghurt, tejszín, stb.

cool 2013.01.30. 05:28:17

@XCat: Brassóban bezzeg, a kis CBA-ban mindenki tud magyarul!

cool 2013.01.30. 05:41:24

@XCat: aki a székelyhimnusz (de akár a magyar is) hallatára nem elérzékenyül és tőle nem a nemzeti büskesége dagasztja a kebelét, hanem mindjárt a fagyijával akar dobálózni, az NEM magyar, csak egy magyarföldön élő de vörössel fertőzött véglényszerű gyökér! Más országokban viszont az iskolákban, munkahelyeken azzal kezdik a napot, hogy meghallgatják nemzeti himnuszukat és mindenütt leng állami zászlajuk - akkor is, ha éppen nincsen semmiféle ünnep!
Az amcsiknál például mindenütt a saját zászlajukat látni, s láttam én Horvátországban nemzeti szineikbe (piros, kék, fehér kockás) beöltözött embereket, pedig nem volt a közelben semmiféle focimeccs. És nem cikizte ki őket senki, nem úgy mint nálunk a március 16.-án még mindig kokárdát viselőt a komcsi bunkók - hogy
"már elmúlt ám az ünnep"!

cool 2013.01.30. 05:49:44

@elbutre: Omisban az étterem étlapján magyarul is ki volt minden írva.
Mégsem tört ki érte semmiféle horvát nacionalista nyelvvédelmi forradalom ...

A legtöbb magyar dobozos üditőre vagy tizenféle nyelven rá van írva, hogy mi van benne. Mégsem lázong érte senki.

A környező országokban viszont, ahol ilyen vagy hasonló dobozos üditőket kapni, minden nyelven rá van írva, mi van benne - csak éppen magyarul nem.
De izraeliül(héberül), dél-macedonul, flamandul vagy hottentottául bezzeg igen!
Nesze neked -
"jó szomszédság, török átok".
süti beállítások módosítása