Tékozló Homár


Mégsem ingyenes a földhivatali bejegyzés a forintosított hitelkiváltásnál?

2015.11.19. 11:23 | Homár Hilda | 77 komment

elszamolasi-hataridok-idovonal.jpg

Az év eleji hurráhírek között szerepelt, hogy ingyen lehet kiváltani meglévő hitelünket, ha legalább részben másik hitelből tudjuk csak megoldani, sőt az új hitelhez kapcsolódó költségek közül is többet jól megtámogattak a szabályozásnál, pl. díjmentessé tették a földhivatali ügyintézést. Elvileg. 

Kedves Homár,

Tudom a "kedvező" árfolyamon forintosított hitelek már szültek pár érdekes történetet, de itt egy újabb, ami a forint hitelt kiváltóknak lehet tanulságos. Az alant található levelezés előzményét foglalnám össze röviden:

A forintosított hitelemet átvittem egy másik bankhoz a törvényi határidők betartásával. Minden fórmunon az olvasható, hogy ez teljesen ingyenes, de mint tudjuk ez sosem igaz. A folyamat vége felé, amikor az új jelzálogjogot kellett volna bejegyeztetni, bementem a Földhivatalhoz (Bosnyány tér), ahol először egy pénztárral is rendelkező ablakhoz kerültem. Innen az ügyintéző Hölgy elküldött egy másik ablakhoz, mert ő is úgy tudta, hogy ingyenes a bejegyzés. papír leadva, INGYEN, mindenki boldog.

Olvasson tovább!

Apokalipszis a Földhivatalban

2013.03.26. 15:35 | jackyll | 88 komment

Naiv kiskerttulajdonos mentális épségét nem kímélve próbálta meg rokonainak kitölteni az internetes földhasználatbejelentő nyomtatványt, de nem vezetett eredményre. Személyesen aztán kiderült, hogy bár nincs írásos nyoma, igazából már megszüntették ezt a bejelentési kötelezettséget. Ő azért megküzdött az ügyintézővel és leadta, hátha újra meggondolják magukat:

Adott a csodálatos új földhasználati bejelentési kötelezettség, amely előírja, hogy nem csupán a nagybirtokosok, hanem a kis zártkertek tulajdonosai is kötelesek bejelenteni, hogy ki használja a földjeiket. (356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet - a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól). Volt is nagy felzúdulás, hogy nagy rakás állampolgárt köteleztek egy díjköteles eljárás igénybevételére. Aztán a lázadást látva megígérték, hogy egyeztetnek, módosítani fogják, nem fog kelleni fizetni, aki fizetett visszakapja, stb. A határidő március 30., a módosítást nemrég sikerült átfűzni a "rendszeren", így mikor múlt hét szerdán a hivatalban jártam, már biztosítottak róla, hogy valóban nem kell fizetni és kaptam is egy nyomtatványt, amin a bejelentést megtehetem. (Még véletlenül sem azonos az internetről letölthetővel, de semmi gond.) Az interneten kitölhető nyomtatvány fél órás pöckölgetés után is csak egy üres lapot eredményezett, de ez biztos az én hibám.

Olvasson tovább!

Amikor az előző tulaj miatt jön a végrehajtó

2012.06.05. 13:01 | jackyll | 469 komment

Fizimiska árfolyamot rögzített volna, amikor váratlanul kiderült a bankban, hogy lakására a Magyar Telekom végrehajtási joga került, még 2007 októberében. Történt ez annak ellenére, hogy akkor már több mint fél éve az övé volt az ingatlan, a tartozás pedig az előző tulajé volt. A Magyar Telekom a végrehajtóhoz, az pedig a Földhivatalhoz irányította. A Földhivatal nagy keservesen elismerte a hibát, de szerintük az általuk nem kézbesített határozatot kellett volna megfellebbeznie, most már forduljon a bírósághoz:

2012. április 1-től a közszférában dolgozók igényelhetik bankjuknál a rögzített árfolyamon való törlesztést 5 évre, ehhez egy gyűjtőszámla forinthitel szerződést köt a bank az ügyféllel. Ha minden vonatkozó rendeletben meghatározott kritériumnak megfelel az ügyfél, akkor jogosult igényelni az árfolyamgátat, illetve az állami kamattámogatást és az egyszeri, vissza nem térítendő támogatást. Ügyfél számtalan nyilatkozatot kitölt, minden létező adatát bankkal megoszt, magyarul, az eddigieknél is kiszolgáltatottabbá válik bankja felé. De az éhen halásnál ez is jobb... Jelentkezik, igényli. Bank elfogad, minden iratot bekér, elindul a folyamat április 10-én. Bank lekér a Földhivataltól egy e-tulajdoni lapot április 18-án (3600 Ft az ügyféltől levonásra kerül), melyből kiderül, hogy az ingatlanon végrehajtási jog bejegyzés van 2007. 10. 10-i dátummal. Követelés tulajdonosa Magyar Telekom Nyrt. Ügyfél meglepődik, első gondolat: nem vagyok és nem is voltam Telekom ügyfél! Második gondolat: tuti, hogy a korábbi tulajdonos a végrehajtás címzettje!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása