Tékozló Homár


Feljelentette csalásért a csaló Generali-Providencia

2013.06.27. 11:43 | jackyll | 26 komment

Jópofa, mit meg nem engednek maguknak a biztosítók. A Generali-Providencia azzal védekezik, hogy már nem áll alkalmazásában az a kárszakértőjük, akinek a jelentésére hivatkozva csalásért feljelentették 6 évvel ezelőtt balesetet szenvedő naiv és a vétkes autóst is:

Ahelyett, hogy a kifizette volna a vétkes autós által elismerten okozott kárt a Generali-Providencia Biztosító, előbb megfenyegette, majd fel is jelentette Juditot. Pedig amikor 2006 április 28-án a dabasi nő Budapest XIX. kerületében karambolozott, még úgy tűnt, sima ügy lesz a kocsiban keletkezett 750 ezer forintos kár rendezése. A vétkes autó sofőrje elismerte, hogy ő hibázott, így a kárfelvétel, és a javíttatás után el is küldték a számlát az autós felelősségbiztosítójához, a Generali-Providenciához. A cég azonban nem akart fizetni, majd Judit többszöri érdeklődésére hetek múlva „egyeztetésre” hívták őt. Ott legnagyobb megdöbbenésére közölték vele: a Generali által felkért szakértő szerint úgy, ahogy bejelentették, semmiképpen nem történhetett a baleset. Ezután a nő szerint nyíltan megmondták: nem fizetnek egy fillért sem. Sőt felszólították, hogy mondjon le a kárigényéről. Mikor Judit erre nem volt hajlandó, közölték: csalás miatt feljelentik.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása