Tékozló Homár


A 3 hét alatt lebomló gyerekcipő

2011.06.09. 13:10 | jackyll | 80 komment

Gyerekeknek nem érdemes venni semmit, úgyse vigyáznak rá, úgyis azonnal kinövik vagy elhagyják, de sajnos néha muszáj. Edit bejáratott cipőoutletjében bukkant egy jófajta műanyagoid cipőre, ami a vásárlást követően rövidesen szétmállott. Mint minden ilyen cipő esetében, a szakvélemény szerint a nem rendeltetésszerű használat a ludas.

Tíz év alatti két fiúgyermek anyukájéként jópárszor megfordulok különböző cipőboltokban. Nagy sokára bukkantam csak rá egy számomra tökéletesen megfelelő boltra, ahol jó minőségű cipőket lehet kapni, kedvesek az eladók, megfizethetőek a cipők, van választék, nincsenek túl sokan sőt még közel is van lakóhelyemhez. Így elmondhatom, hogy minden addig felmerült kívánalmamnak megfelelő volt. Tehát rendszeres vásárlójává váltam a George’s cipő outletnek és évi szinten legalább 50-80 eFt-ot biztos otthagytunk a család különböző lábbelijeire. Soha nem is volt probléma a cipőkkel, még a gyerek általi igénybevételt is jól bírták. Áprilisban ismét időszerűvé vált a cipővásárlás a tavaszi idényre. Elmentem hát a kisebbik fiammal egy tavaszi átmeneti cipőt vásárolni. Meglátott egy pókemberes cipőt és rögtön beleszeretett. Bár én inkább egy bőr cipőt vettem volna neki a full műanyag/gumi összetételű cipő helyett, de már megtanultam, hogy ő csak olyan cipőt fog hordani, amit ő választ vagy legalábbis elfogad. Ebben a helyzetben azonban labdába se rúghattam, mert kijelentette, hogy csak ezt hajlandó majd hordani. OK. Megvettük. Nem telt el 3 hét, amikor is észrevettem, hogy a cipő bal (fiam jobb lábas) párja totálisan  - külső fele és a belső bélés is - kilyukadt elöl. Tüzetesebb vizsgálat után látható volt, hogy már a másik párja is foszlásnak indult, a talpon pedig a gumi mindkét lábon szétmállóban volt. Nagyon sajnáltam, mert fiam imádta a cipőt, de gondoltam talán – jogos igényem alapján – kicserélt másik cipőben is hasonló öröme lesz majd.

Olvasson tovább!

Eltérítik az óvodásokat a XIII. kerületben

2011.06.01. 09:23 | jackyll | 72 komment

Gábor egy egész elképesztő korrupciós eljárást fedezett fel az utolsó MSZP-s fellegvárban, a XIII. kerületben. Óvodába jelentkező gyermekükek lakásuktól 2,5 kilométerre lévő intézménybe deportálták, miután valaki ceruzával ráírta a jelentkezési lapjára, hogy abba az óvodába szeretne menni. Kinek áll ez érdekében, és egyáltalán mi értelme van?

Párom a 13. kerületben a lakhelyünk szerint területileg illetékes óvodába kérte kisfiunk felvételét- ez eddig rendben is lenne. Az eredményhírdetésnél szomorúan tapasztaltuk, hogy fiunkat átirányították egy 2,5 km-re lévő óvodába. Csodálkoztunk, mert másik fél tucat óvoda lett volna közelebb és a környékünkön lakó hasonló korú gyerekek közül mi voltunk az egyedüliek akik így jártak.

Olvasson tovább!

Elvált szülők gyerekének nincs családi kedvezmény

2011.04.11. 11:57 | jackyll | 87 komment

Anus Dei egy egészen extrém diszkriminációt detektált a Nemzeti Múzeumban. Újra kell értelmeznünk a család fogalmát - mint oly sok minden egyebet -, mert ezekszerint egy szülő és a gyereke, az smafu:

Talán egy olyan országban, ahol az új állami kommunikációban a nagycsaládos élet a polgáreszmény és a válás ördögtől való, nem kellene csodálkoznom a gyereküket egyedül nevelő, elvált, vagy özvegy szülők (és gyermekeik) diszkriminációján, én mégis megdöbbentem azon, amit a Nemzeti Múzeum művel.

Olvasson tovább!

Első szavaim: H, mint paleoszcinkusz

2011.03.07. 16:09 | jackyll | 64 komment

A gyermekek fejlesztése felelősségteljes feladat, de szerencsére már a hipermarketek is ontják magukból a mindenki számára elérhető tudást. Alig 600 forintért különösen praktikus szavakat égethet az információra éhes ifjú paleontológusok tudatába:

Kedves Homár! Találtam legutóbbi óceán áruházi látogatásom során egy remek kis fejlesztő könyvet kisgyerekeknek az Első Szavaim című sorozatból. Én ugyan sajnáltam rá a 600 forintot, de egy-két képet készítettem helyben róla. Íme, Első Szavaim, Dínók: Mondd apa után kicsikém, Té, mint…

Olvasson tovább!

Mérgező a kisgyerekek habpuzzleszőnyege

2011.01.11. 14:49 | jackyll | 57 komment

Sajnos nem sikerült a karácsonyi szórásba bekerülnie ennek a hírnek, úgyhogy kisgyerekes körökben biztos sokan kaptak kirakós habszivacs szőnyeget. A termékcsaládot Franciaországban és Belgiumban kivonták a forgalomból, mert a tudomány legfrissebb állása szerint rákkeltő formamidot tartalmaz. A belga állami felhívásban (hollandul) említenek valami listát a mérgezőnek ítélt termékekről, de ezt nem találtam. Gondolom biztos, ami biztos alapon érdemes kidobni az összeset.

Tevehere a CBA-ból

2010.09.15. 01:25 | szily | 43 komment



Ma bementem egy CBA üzletbe ahol az első dolog ami szemet szúrt az egy édesség. Érdekes a csomagolása főleg, hogy gyerekeknek(?) gyártják. Vettem belőle 1 darabot. Kibontás után jött a következő pofon. Kinézetre mint egy darab sz@r. Ez vajon a gyártó véleménye az általa forgalmazott édességről? Valahogy nem volt gusztusom megkóstolni.

Üdv Zachie
---------------------------------------------------------------------------
Drága Zachie,

nem értem. Miért döbbent meg azon, hogy egy teveheregolyó fantázianevű termék furcsán néz ki? Honnan tudja, hogy szarszerű volt, és nem egyszerűen élethű? A gyerekeknek a szüleik köztudottan nem engedik, hogy egészségtelen gumicukrot egyenek. Komolyan, nem hiszem el, hogy tényleg nem kóstolta meg! Na, milyen volt benne a savanyú folyadék?

A Homár

Pedofil imidzzsel kísérletezik a biogyümölcslé gyártója?

2010.08.31. 00:44 | szily | 167 komment


Amikor Bede Márton közíró a Pastrami étteremben lefényképezte, majd neten megosztotta a fenti reklámanyagot, azt gondoltam, biztos az egyházi gimnazista emlékek miatt érzem úgy, hogy a fogyasztó-gyermekhez gügyögve lehajoló Ismeretlen Bácsi "frissen préselt nedűje", amit az áldozat "nagyon érez", vicces irányt jelent a reklámozásban. Aztán megnéztem a Fresh! weboldalát, olyan szöveg fogadott, ami tökéletesen passzolt a rosszindulatú prekoncepciómhoz:

Érdemes tovább ugrálni az oldalon, a magyar nyelvű net leggejlebb szövegei között, pillanatnyi kedvenceink az "Üdv a nagymaminak és a gyerkőcöknek is", a "szeretek gondoskodni rólad. Persze, ha hagyod" és a "Ha Fresh! gyümölcslevet vásárolsz, akkor Te is az értelmileg sérült honfitársink barátja leszel".
 

Re: Székely-magyar háború Szegeden, szaftos backdoor üzenettel - Vértó népe, hej! (updatelve!)

2010.08.24. 19:00 | szily | 120 komment

Kicsi, de mulatságos kiegészítés a remek szegedi backdoorcsatáról szóló korábbi poszthoz: íme Apró Juhász János önkormányzati képviselő olvasói levele a Délmagyarországhoz, eredeti helyesírással. Kis ízelítő:

igy álmodtam és terveztem mög 28 évvel ezelőtt mint ipoly sor 7/b alatti lakos! az egész vértó szeged,rókus makkosház,dorozsma, szőreg, a határon túli magyarság összefogásából született!!TÁRSADALMI MUNKÁBAN!!én sosem kértem,vártam sem kaptam köszönetet.csak azoktól az ott élő nagyszámu gyermekseregtől- csabától és kis barátaimtól akik valamennyien derekasan kivették részüket a közös munkából!!! az ő szemeik mindent megköszöntek!ezúton köszönöm nektek-VÉRTÓ NÉPÉNEK!!


A tippért köszönet sirdavegd-nek.

update 1: Időközben levelet kaptunk kollégánktól, Bodor János mestertől, akinek a blogján a sztorit és a fotókat találtuk. A korábbi posztomban egy dolgot elhibáztam, íme a helyreigazítás, egyenesen Bodor János klaviítúrájából.

Örülök, hogy átvetted a szegedi kapukkal kapcsolatos anyag információit a blogomról. Azonban egy kis hiba csúszot írásodba. Azt írod: "...a székely Bodor János és fia pár hét alatt kifaragták a kapukat,...". De jó lett volna !!! Így most mintegy 24 ezer euró nyomná a zsebünket!!! Sajnos nem így van. Mi csak az orbaiszéki kaput faragtuk. A többi kaput egy-egy faragó mester készítette az illető székely székből. Tehát  kérlek, az írásban  pontosítsd, hogy én csak az orbaiszéki kaput készítettem.

Köszönöm,
kiválló tisztelettel:
Bodor János
 

 

Székely-magyar háború Szegeden, szaftos backdoor üzenettel

2010.08.24. 13:17 | szily | 360 komment


Prolik vs lófők! Csodásan abszurd backdoor kommunikációs csatáról értesültünk a Tumbleren, borosjulinál. A sztori eleve klasszul kezdődik: Szeged egyetlen szánkózódombjára egy betripezett óriásműlesikló Apró Juhász János építész, helyi önkormányzati képviselő 8 székelykapuból álló, sajnos eléggé egyenes vonalvezetésű akadálypályát tervezett. A lakókat, érthető módon, megosztotta, hogy jó ötlet-e a lakótelep közepén ilyen extrémsportpályát létrehozni, ráadásul pont ott, ahol a gyerekek csúszkálni szoktak. Megosztottság ide vagy oda, a székely Bodor János és fia pár hét alatt kifaragták a kapukat, amiket fel is avattak. Időközben egyet fel is gyújtottak ismeretlenek, de Lajkó Ferenc környékbeli lakos nem bújt el: névvel látott, igen szórakoztató, ugyanakkor érveket is felsorakoztató b. kommunikációs üzenetben nyilvánított véleményt a helyzetről. A legjobb rész: "Székelyek? Hol vannak manapság? 300 km-re a határtól!" Bodor János  a blogjában, egy friss bejegyzésben "agymosott magyarokat" emleget, szóval tényleg felhőtlen a mulatság. (Azért a blog, és nem a konkrét poszt url-jét adtam meg, mert Bodor blogger a jelek szerint elszúrta a linkelést, így a bejegyzés címére kattintva a Hajdú-Bihar megyei Jobbik weboldalára jutunk.) Hogy minden kerek legyen, annak idején maga Apró Juhász János javasolta, hogy építsenek szánkódombot.
 

süti beállítások módosítása