Tékozló Homár


Már az igazolványszám hiánya miatt is büntetnek az ellenőrök

2013.10.01. 12:24 | jackyll | 122 komment

Múltkor Budapesten egy diáktól vette el az ellenőr a személyijét, mert a bérletére nem írta rá a hallgatói igazolásának számát, most pedig Mariann tapasztalt hasonlót:

Rendszeres bérletvásárló vagyok mégis megbüntettek a buszon. Reggel munkába menet kb. 80-ad magammal préselődök a 9-es buszon mikor is felszállnak az ellenőrök és megkezdik a vizsgálatot. Én voltam az első mivel már az ajtóban volt csak hely nekik is és nekem is. Rögtön rá is harapott a „neméppenkedves” hölgy a lehetőségre. Kérte a bérletemet, megmutattam, majd elkérte a bérletszelvényt, hogy megnézhesse. Gondoltam ellenőrizni szeretné nem e hamis. Odaadtam jóhiszeműen, majd ezután elvette és felszólított hogy adjak neki egy igazolványt mert addig nem fogja visszaadni (!!!), ugyanis meg fog büntetni amiért nincs rajta igazolvány szám. Ugyanis szánom-bánom de nem írtam rá az igazolvány számomat a bérletszelvényre. És igazuk van! Tényleg rá kellett volna írnom és ezért valóban meg is büntethetnek!

Olvasson tovább!

Villamosapokalipszis a körúton

2013.09.24. 13:26 | jackyll | 79 komment

bkk_kijelzo.jpgNaiv utas úgy tapasztalta, hogy múlt héten még nem indult el a digitális utastájékoztató rendszer:

Az hogy a BKV egy inkompetens banda, nem hírértékű, viszont tegnap sikerült alulmúlniuk önmagukat. Délután 5 körül teljesítenem kellett volna a Műegyetem–Blaha Lujza tér–Műegyetem etapot, amiből aztán kalandtúra és fitneszedzés lett. Kezdődött azzal, hogy történt a rendőrautó vs. Combino malőr a Corvin negyednél, ezért nem járt a 4/6-os villamos a Blaha és a budai végállomások között (nyilván). A Petőfi híd budai hídfőjénél erről viszont semmi infót nem kaptunk, csak akkor lett gyanús amikor a (talán) 212-es busz megállójába beállt két járatszám nélküli BKV busz. Azokra nem lehetett felférni, szóval inkább elkezdtem sétálni. A Corvin negyednél felszálltam arra a buszra, ami előttem ment fel a Petőfi hídra. Viszonylag zökkenőmentesen elértünk a Blahára, viszont a bolt, amibe mentem volna, már bezárt.

Olvasson tovább!

Hova tűntek az elsőajtós matricák/táblák?

2013.09.16. 11:38 | jackyll | 69 komment

Júlia úgy tapasztalta, hogy egységesítették az egyre népszerűbb elsőajtós felszállás tájékoztató rendszerét:

Néhány hete nem látni a budapesti buszokon elsőajtós matricákat/táblákat. Először reménykedtem, hogy végre eltörölik ezt a fizető utasok hétköznapjait rendkívüli módon megkeserítő, a haladást nagyban lassító rendszert. Csalódnom kellett, maradt az elsőajtózás, csak az erre utaló feliratok tűntek el valamilyen okból. Kérdezem a BKK-t, hogy az egyszerű utasnak honnan kellene tudnia mostantól, hogy melyik járat elsőajtós és melyik nem.

Olvasson tovább!

Miért késik minden nap 60-90 percet a berlini vonat?

2013.08.06. 13:22 | jackyll | 195 komment

Úgysem fogják kitalálni: a mozdonyvezetők vonatot cserélnek, hogy mindenki országon belül dolgozhasson:

Kisfiunk a nagymamával Párkányból (Sturovo) akart hazajönni vonattal Vácra. 2013. augusztus 4-ikén 17:49-re érkezik a vonat Berlin felől Vácra. Kimentünk várni őket. 17:45, tűző nap, 35 fok, pár perc múlva itt lesznek. Ekkor bemondják, hogy a Berlin felől érkező vonat előreláthatólag 60 percet késik.Türelmünket és szíves megértésünket kérik. Jó, majd egy óra múlva visszajövünk.

Megkérdeztük a forgalomirányítót, mennyi az előreláthatólag 60 perc. Hát, az biztos több lesz, mert a megvárja azt a gyorsot (ami Berlin felé megy), ami most indult Vácról, és az legalább 35 percet megy Párkányig, így az akkor indul csak. Aztán elmagyarázta, hogy az érkező vonat már Párkányban van (!), de az a mozdonyvezető hozza vissza, aki a Berlin felé menő vonatot viszi. Magyarul a mozdonyvezetők vonatot cserélnek Párkányban.

Olvasson tovább!

Olcsón megúszott bliccelés

2013.07.04. 10:48 | jackyll | 97 komment

Ez a történet ugyan tavaly februári, de jópofa. Naiv bliccelő nagyjából 300 forintnyi szerb dínárral korrumpálta az erre vágyó ellenőrt a buszon, mert még nem volt nála forint:

Tegnapelőtt érkeztem Pestre. A kabinomban ült egy harmincas fickó zokniban, aki azt mondogatta, hogy húszévesen neki is nagy álmai voltak és „majd meglátom”. Majd meglátod! – gondoltam és reméltem. No, leszállok a vonatról. Négy óra vonatozás után muszáj volt elszívnom egy jó mérget, még így ebben a mocsok hidegben is. Ennek köszönhetően a szemem előtt ment el a buszom. Sebaj, van másik. Itt mennek ezek rendesen, nem mint otthon: félóránként. Jött is az én kedvenc 173-asom. Egy rátérdelve-tudod-csak-behúzni-a-cipzárt kofferrel és egy jól megtömött fényképezőgép-táskával szállok fel. Örülök. Meleg van. 20 percen belül „otthon” is leszek. Ekkor hallottam meg a busz végéből a jól ismert „jegyeket, bérleteket” mondatot. Természetesen egyik sem volt nálam. Ezt nem is magyaráznám…

Olvasson tovább!

Kanadában sem ad vissza a jegykiadó automata

2013.06.13. 13:53 | jackyll | 318 komment

Igazán jópofa meglepetésben részesülhet, aki Kanadába indul aprópénz nélkül. A vancouveri reptérről a transzfer a belvárosig 7,75 dollár, de az automata nem tud visszaadni. A boldogan megérkező utasok tehát kapnak egy cetlit a visszajáró összegről, amit 4 hét alatt írnak jóvá:

Leszáll az ember Kanadában a repülőgépről, a reptér szokás szerint kint van a pusztában, mi történik ilyenkor? Az ember megkísérli igénybe venni a tömegközlekedést, hogy bejusson a városba. Ezzel elvileg nincs gond, metrómegálló a reptér előtt, csak jegyet kell szerezni valahonnan. Vannak is szép számban kitéve jegyautomaták, elfogad érmét és bankjegyet is. A jegy a belvárosig 7,75 dollár. Apróm nyilván nincs, mint ahogy szintén csak papírpénze van a reptérre érkező szép számú külföldi túlnyomó részének. Magyarországon nem mernék bankjegyet bedugni egy ilyen ketyerébe, de ezen a ponton még él bennem a fejlett nyugat iránti bizalom. 20 dollárosom van meg százasom, bedugok egy húszast. A gép kiadja a jegyet - meg egy cetlit a következő szöveggel: bocs, nem tudok visszaadni, de ez a cetli igazolja, hogy visszajár 12,25 CAD. Szerintem az utánam érkező 50 ember jelentős része is így járhatott.

Olvasson tovább!

Mi a hiba az úttal?

2013.04.25. 14:20 | jackyll | 144 komment

uthibak.jpgZoltán is eljutott az emberiség egyik legrégebbi megválaszolatlan kérdéséig, azazhogy miért nem lehet úgy aszfaltozni, hogy az ne menjen tönkre néhány hónap alatt? Különösen úgy misztikus az ügy, hogy ismer olyan útvonalat, ahol 30 éve nincs kátyú:

Tisztelt Magyar közút! Nem tudom ki az illetékes kérem továbbítsák levelem felé. A Hétvégén Budapestről Ipolytarnócra utaztam családlátogatóba, a  Budapest - Rétság - Balassagyarmat - Szécsény - Ludányhalászi - Ipolytarnóc útvonalon. Élet és balesetveszélyes az útpálya, a 22-es út Rétság - Érsekvadkert, valamint Balassagyarmat - Szécsény között kritikán aluli állapotú.

Olvasson tovább!

Emelt szintű állóhelyek a Bakony Volánnál

2013.04.02. 14:41 | jackyll | 82 komment

Zsuzsa és 20 másik utas állva buszozhatott Veszprémbe több mint két órán át Budapestről egy úgynevezett emelt szintű járaton, amiért 175 forint extrát fizettek:

Tisztelt Bakony Volán! Volt szerencsém ma élvezni az "emelt szintű" személyszállítás csodálatos új lehetőségét a Budapest - Veszprém autóbuszjáraton, bármit is jelentsen itt az "emelt szintű". A busz ugyanis körülbelül 20 perces késéssel érkezett meg a Petőfi híd budai hídfő megállóba, ahol felszálltam rá. Már itt nem volt rajta egyetlen ülőhely sem, ennek ellenére ki kellett fizetnem az "emelt szintű" szolgáltatásért a 175 forintos extra költséget, mint ahogyan annak a körülbelül 20 másik embernek is, akik szintén végigállták a több mint 2 órás utat, és akik szintén kb. 20 perces késéssel érkeztek Veszprémbe.

Olvasson tovább!

Nyugdíjasokat húz le a Tisza Volán

2013.03.28. 12:43 | jackyll | 111 komment

buszjegyek.jpgKét irányban kétféle jegyet kapott Éva 80 éves nagymamája, akinek először még a nyugdíjas kedvezményét sem vették figyelembe:

Tisztelt Tisza Volán Ügyfélszolgálat! Egy rövid, ámde tanulságos, és rendkívül igazságtalan történetet szeretnék önökkel megosztani a gyanútlan utasok megtévesztéséről és félrevezetéséről. Hamarosan itt a Húsvét, így rendkívül vallásos idős nagymamám (80 éves) úgy döntött, hogy ideje meglátogatni elhunyt szeretteit. Igen ám, de a temető egy kicsit messze volt. Egészen pontosan 54 kilométerre tőlünk. Így Csongrádról el kellett jutnunk valahogyan Kecskemétre. Naivan úgy döntöttünk, hogy busszal fogjuk megtenni ezt a távolságot. Így hát nagymamám és én elindultunk Kecskemétre. Nagymamám 80 éves, tehát elég régóta elmúlt 65 éves, így a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet értelmében díjmentesen veheti igénybe a helyi és helyközi közlekedést, ezen kívül hallássérült, tehát rendelkezik egy olyan igazolvánnyal, ami feljogosítja őt és egy kísérőjét a 90%-os kedvezménnyel való utazásra. Az újonnan bevezetett pótdíjról most inkább nem szeretnék szót ejteni, azzal nem volt probléma, odafelé és visszafelé is kiszámlázták mindkettőnknek.

Olvasson tovább!

Az angol vasút sem siet visszaadni pénzt

2013.03.18. 14:44 | jackyll | 64 komment

Bence 4 hónapja próbálja visszaszerezni egy londoni jegyautomatában elnyelt pénzét. Bár az ügyfélszolgálat 2 hét után elismerte a hibát,

2012 november 22-én este London egyik vasútállomásán ( igen, itt élek már jó ideje) egy jegykiadó automata elnyelte 20 fontomat (7500 forint durván). Nem estem pánikba mivel ha ilyen történik velem a metrón ott például helyben visszanézik a kamerák felvételét és már adják is vissza a pénzt. Na de a hiba itt csúszott a gépezetbe mivel sajnos nekem a jó szerencsém a pénzem elnyeletését egy Greater Anglia ( MÁV megfelelője csak kisebb, régiós szinten) által üzemeltett jegyautomatával vitte véghez. Mivel későre járt és alkalmazott már nem volt az állomáson így másnap nagy reményekkel visszamentem a kamerák felvétele alapján a pénzemet visszakérni.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása