Teréz külföldi ismerőse különösen szerencsés. Egymást követő napokon többször találkozhatott minőségi magyar vendéglátással, egyedül akkor próbálták lehúzni, amikor magyar ismerősei nem kísérték el a Balettcipőbe:

Szombaton esett meg külföldi ismerősömmel a következő eset. Miután bátyámmal kellemes estét töltöttünk el szerdán a Balettcipőben (Hajós utca), gondoltam, megmutatom külföldi ismerősömnek is a helyet, így csütörtökön ott ebédeltünk, majd pénteken ott vacsoráztunk. Pénteken már felismerték az arcunkat. Velem a pincér magyarul, ismerősömmel angolul beszélt. A kiszolgálás kedves és gyors volt, az étel nagyszerű - addig, amíg ott voltam. Szombaton ismerősöm egyedül tért be az újonnan megkedvelt helyre, ahol ugyanaz a pincér szolgálta ki, mint előző este.

A Sanyi által talált csodában talán már nem is a magyar helyesírás ellen elkövetett újabb merényletek miatt fogjuk a fejünket (kezdünk hozzászokni, bár miért is kellene elfogadnunk természetesnek?), sokkal szomorúbb az érintett honlap ügyhöz való hozzáállása. Az "erre van igény, ezt kell lenyelni" érvelésre építve legközelebb akár az Alekosz pihenőkártyát is bevezethetnénk.

Múlt héten, a választható cafeteria-elemek böngészésekor botlottam a Széchenyi Pihenőkártyába, mint választható elembe. Utána akartam nézni a neten, hogy mi is ez. Mikor megtaláltam a honlapot, egy fantasztikus időutazásban vehettem részt, a levelezés alant (amit én írtam és a kapott válasz). Élvezzétek velem a megdönthetetlen észérvek áradatát!

Teljes a képzavar az osztrákoskodó magyar Kaiser szalámigyárban. A tavaly előtti sikeren felbuzdulva március 15-re idén is felkokárdázták húsipari termékcsaládjukat. Sajnálatos, hogy logójukon Ferenc József király somolyog, aki éppenséggel leverte a szabadságharcot. Csoda, hogy még nem államosították őket büntetésből. Na, majd most:

A március 15-i ünnepnapok után betértem vásárolni a bécsi úti Tescoba. Bár tavaly is láttam valahol, idén is fel bosszantott az a pimaszság és cinizmus, amivel a Tesco illetékesek előre felvágott és -csomagolt "Kaiser" gyártmányú felvágott szalámikra kokárdát raknak Ferenc József képe mellé. Az egyik eladó segítségével kapcsolatba léptem egy magát főnöknek valló fiatalemberrel, és bűnjelként felmutattam neki az egyik ilyen csomagot. Némi tűnődés után vette a lapot, hogy miről van szó, majd azzal védekezett, hogy neki is parancsba adták ilyen árúk árúsítását.

Előbb-utóbb minden magyar termékről kiderül, hogy az alapanyagok, a szakács, a varrónő, vagy a csomagolás mégiscsak inkább külföldi. Persze, ha ráírják a hátuljára, könnyen lebuknak, mint Asti fotóin látható:

Csatolnék két fényképet, mely egy echte magyar termékről készült, ha érdemes, osszák meg a nagyérdeművel. Ja igen, Kanadát 2011-re hozzánk csatolták. :)

Krisz tovább árnyalja Ferihegy szomorú imidzsét. Nem csak az elveszett csomagokat nehéz megtalálni, egyáltalán egy repülőre feljutni is fájdalmas harc. Miközben a hangosbemondón az utolsó beszállási lehetőséggel heccelik az utasokat, biztonságiak lökdösik vissza az órák óta becsekkolásra váró tömeget:

A csatolt fotó tegnap este 7 órakor, EU elnökségünk második napján, Ferihegyen készült. A sor nem ingyen ebédre, hanem a reptéri biztonsági ellenőrzésre vár, miközben a hangosbemondó folyamatosan utolsó hívásokat ismételget, vagy név szerint szólítja az utasokat. Akik ilyenkor megpróbálnak előre jutni (ez nagyjából 200 métert jelent) és az elől álló rendőröktől érdeklődni hogy mi a teendő. Ők ott, (mert hárman is vannak) a "nem érted hogy nem mehetsz be" mondat egyre hangosabb ismételgetésével (néha egy-egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezés mondatban illesztésével) igyekszenek az érdeklődő utast leszerelni, aki ha ebből nem ért és veszi a bátorságot, hogy második vagy harmadik nyelvvel probálkozzon, egyszerűen magára marad, ők ugyanis egy pontot túl hátatfordítanak.

Régen, amikor Albánia még nem a menő tengerpartjától volt híres, a nagyképűbb magyarok a durván lepukkant dolgok láttán reflexből albániáztak. Aztán volt romániázás is meg balkánozás-ázsiázás, aztán, ahogy máshol egyre szebbek lettek a dolgok, Szlovákia élhető állam lett, Magyarország meg nem, egyre halkult az albánozó kórus. Most pedig már tele szívvel mondhatjuk, hogy a Ferihegyi repülőtér szolgáltatásai a klasszikus magyar szintet képviselik. Mint ez a telefon itt, aminek kulcsszerepe lenne a bőröndök eltűnésekor. Sztori alant:

Bátor tehenészfiú módjára bevallom, hogy engem nem érdekel, honnan jön a tej, ha finom. Orsit érdekli, ezért a magyart keresi, így jött rá, hogy egyik kedvence, a Sissy disszidált németbe. Agy- és tejelszívás alant.

István egy könyvesboltban meg akart venni egy sokszorosított grafikát, ami eladásra volt kitéve, rá is volt írva a 690 forintos ára, de az eladó mégsem volt hajlandó eladni, mondván, ez az utolsó darab. Még magyar füllel is furának hangzik, igaz? Pedig ha végigolvassák István történetét, minden rettentő ismerős lesz. Fantasztikus dialógus következik, amiben az "eladó" nevű fél a testi erőszakon kívül minden lehetségeset megtesz, hogy ne kelljen értékesítenie.

Már az itt következő vendégposzt miatt megérte a lángos (meg más magyar ételek) a világban-sorozat. Csehszlovák Kém, akinek van egy Sercsecs nevű, frankó prágai kocsmablogja, ugyanis nagyszerű, hangulatos összefoglalót írt nekünk a csehek és a lángos szenvedélyes viszonyáról. Nem is pofázok többet, jöjjön a kelttésztás szakértelem, remek fotókkal!

Meglesz a Csendes-óceáni magyar kultúrgyarmat! Szabi küldte el a linket arról, hogy két héttel ezelőtt magyar kürtőskalácsos bódé nyílt Hawaiin, Honoluluban. Kicsit utánanéztem, és kiderült, hogy a tulaj nem más, mint az a Szadovszki Zsolt kajakos, aki 1999-ben, a szegedi világbajnokságon két ezüstöt nyert kajak négyesben Storcz Botonddal, Bártfai Krisziánnal és Bauer Mártonnal egy hajóban. Később kiment Amerikába, ott is versenyzett, aztán tengerikajak-edző lett és Hawaiira költözött. Felvettem vele a kapcsolatot, amint válaszol, jön a következő poszt arról, hogy miként fogadták a Csendes-óceáni fogyasztók a kalácsot.