Tékozló Homár


Brutális biztonsági őrök a Black Magic diszkóban (frissült)

2013.08.28. 12:40 | jackyll | 425 komment

Zolinak kirúgták a fogait, haverját 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel dobták ki a balatonmáriafürdői Black Magic diszkóból, miután egyikük bunkón flörtölt egy pultoslánnyal:

Az alábbi eset egy hete történt velünk a balatonmáriafürdői Black Magic diszkóban. Egy néhány fős baráti társasággal szórakozni mentünk éjfél tájban, néhány óráig kellemesen is éreztük magunkat. Aztán a többiek inkább az éjszakai fürdőzést választották buli helyett, végül nekik lett igazuk. Hárman ugyanis ott maradtunk még koktélozni és beszélgetni, miközben egyik társunk kicsit beivott és kicsit bunkón kezdett jópofáskodni az egyébként csinos pultoslánnyal. Bár eleinte jót nevettünk a hülyeségein, egyszer csak a hölgy odasétált a biztonságiakhoz, akik közül 3 izomagy gorilla oda is jött hozzánk és a sráccal közölték, hogy azonnal tűnjünk el a picsába. Odaléptem, mondtam a kőagyúnak, hogy velünk van és kicsit piás már, megisszuk a frissen kikért koktélokat és odébb állunk. Erre az emberi kommunikációra képtelen egysejtű annyit tudott kinyögni, hogy "Te ki a faszom vagy és mit ugatsz bele?" a következő pillanatban nagy csattanást éreztem a bal halántékomnál és elment a kép.

Olvasson tovább!

Biztos, hogy a rendőrség legfőbb feladata az állampolgárok közlekedésrendészeti bírságolása?

2013.08.23. 12:51 | jackyll | 66 komment

Csodálatos, hogy rengeteg közpénzből rengeteg új traffipax kerül mindenhova, ettől bizonyára biztonságosabb lesz a közlekedés bírságolás. Az, hogy az egész rendszer köszönőviszonyban sincs az élettel, az senkit nem izgaz, hiszen dől belőle a pénz. Az egyik legrégebbi módszer, hogy nincs tábla, amíg büntetnek, aztán hirtelen újra megjelenik, amikor "elkészül" az útfelújítás:

Történt egyszer hogy pénz adatott Hatvan és környékének (jó)pár évvel ezelőtt egy gyorsító sáv megépítésére a 21-es számú autóúton Hatvan előtt mintegy 6-8 KM-re. Megépült a két (azaz kettő) sávos (oda-vissza), kordonos (vagy kerítéses nem tudom minek kell nevezni) gyorsítósáv kb 2 Km-en keresztül. Sajnos nem tudom pontosan mikor fejeződött be és mikor lett átadva az új, bővített útszakasz. De... mivel a környéken lakom, tudom hogy már jó pár éve készen van.

Történt egyszer hogy arra jártam és belső sávban előztem egy mikrobuszt 109-el. Hogyhogynem!? engem pont bemértek. 30e csekk jött késés nélkül... Utólag megnézve még azt is mondhatnánk hogy ÉN voltam a hibás mert nem a KRESZ szabályainak megfelelően közlekedtem ugyanis tényleg nem volt kint a 110-es tábla. (akkor)

Olvasson tovább!

Profi lehúzás a Frizzante étteremben

2013.05.15. 10:05 | jackyll | 179 komment

frizzante1.jpgNaiv ügyfél szerint dupla árlistával igyekeznek csillagászati összegeket kiszedni a turistákból a Frizzante étteremben. Egy pohár tokaji aszúért 18 ezer forintért számoltak fel, amiből hirtelen lett 3 pohár. Végül 73 ezer forintot szerettek volna kérni, majd a rendőrség hívására az összeg a felére esett:

Két vendég (magyarul nem beszélnek, külföldinek néznek ki) bemegy, bort szeretne inni. Pincér ajánl az itallapról Tokaji Aszút, ára (még) viszonylag normális, vendég megrendeli. Kis idővel később a pincér szól, hogy műszakváltás van, ezért most rendezni kéne a számlát, és mostantól egy kolléga veszi át a kiszolgálásukat. Vendég a számla ellenőrzése nélkül nyújtja a hitelkartyát. Nem, sajnos ma nem fogadunk el kartyát, és már mutatja is az ATM-et. Vendég magabiztosan benyúl a zsebébe a húszezresért, pincér ragaszkodik az ATM-hez. Odamennek, az összeg 73700 Ft!

(Lásd mellékelten a számlát. Megjegyzem, hogy a mennyiség sem stimmel, egyetlen pohar aszút fogyasztottak, a számlán 3 van. Az adrenalin stimmel :)

Olvasson tovább!

Rendőrök szerelték le a 70-es táblát?

2013.04.30. 14:36 | jackyll | 150 komment

rendorsegifoto.jpgVáratlan fordulattal a rendőrség nem fizeti vissza az illegálisan behajtott fantombüntetéseket a traffipaxcsalás beismerése után sem. 2011 november-decemberében már legalább 5 napról tudni biztosan, hogy eltűnt egy akkor 12. éve kihelyezett 70-es tábla a budapesti Egér úton. A specialista színesfémtolvajnak semelyik másik tábla nem kellett, feltehetőleg keresztben suhant át sárkányrepülőjével az út felett, és úgy csáklyázta meg a csábító korongot vagy egy csapat szarka vitte el. Ezt feljegyezték maguknak a rendőrök, aztán beálltak oda mérni. Egy hónap alatt ötször. Csak a padlóra nyugtatózottak gondolhatják azt, hogy az események között nincs közvetlen összefüggés. De az ORFK szerint minden oké, a mérési naplókkal sincs para (minden autó pont ugyanannyival ment), szakszerűen jártak el. A fenti kép az egyik egyértelmű bizonyítéka annak, hogy... tökmindegy, mert úgyse látszik semmi és dátum sincs rajta.

Bár az alapvető jogok biztosa felügyeleti eljárást lefolytatását kérte a rendőrfőkapitánytól, erre nincsen mód, mert a rendőrök minden esetben szakszerűen jártak el, és a közigazgatási eljárás is rendben zajlott.

10 millióval lóg a rendőrség az elcsalt traffipax miatt

2013.04.18. 15:54 | jackyll | 195 komment

traffipax.jpg

Közel 300 autóst bírságoltak meg behallucinált traffipax-eredményekkel 2 évvel ezelőtt, és az ombudsmannak kellett vizsgálatot indítania, hogy egyáltalán foglalkozzon vele a rendőrség. Belső vizsgálatról ugye szó sincs, a megkárosított autósok a Totalcar szerint a büntetésük visszafizetésének is örülnének:

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított két autós panasza alapján, akiket 2011 december 5-én, illetve 9-én traffipaxoztak le a főváros egyik forgalmas elkerülő útján, az Egér úton. A panaszosok fellebbeztek, mivel ezen az útszakaszon hetven kilométeres sebességgel lehet haladni, őket pedig azért büntették meg, mert a rendőrség állítása szerint ötvenes korlátozás van érvényben. Mindketten visszapattantak a szabálysértési ügyeket vizsgáló Vas megyei Rendőr-főkapitányságról, így végül befizették a büntetést.

Olvasson tovább!

Segítség helyett megbüntették a rendőrök a viharban

2013.03.16. 01:02 | jackyll | 328 komment

siofokrk.jpgA rendőrség már csütörtökön kivette a részét az áldozatok mentéséből. Lászlóék Facebookon terjedő kalandja során a mostanában sztenderd bírsággal találkoztak miután a hóviharban felborultak autójukkal.

A tegnapi nap termése... Sok más autós társammal együtt a tegnapi időjárási viszonyok miatt balesetet, kárt másoknak NEM okozva árokba kerültünk. Én a rendőrségtől segítségnyújtás, segítséghívás, vagy bárminemű jó szándék nélkül ezt a csekket kaptam. Két falu között szinte járhatatlan úton, tomboló hóviharban felborulva átfázva fontosabb volt büntetni, mint segíteni. Köszönöm!

Olvasson tovább!

Kátyúfotósok figyelmébe

2013.03.04. 09:31 | jackyll | 111 komment

katyu1.jpg1. ábra: helytelen kompozíció

Hihetetlen, de a kátyúkárok több mint felét a megfelelő dokumentáció hiánya miatt nem fizetik ki. Érdemes az utcával együtt felismerhetően lefényképezni a kiszemelt gödröt, és az a tuti, ha még rendőrt is hívnak a hatósági jegyzőkönyvet szeretik igazán a biztosítók. Persze a rendőrség meg jól megállapítja a söfőr felelősségét, és megbünteti, de az a kisebbik rossz. Ha például ki volt táblázva az úthiba, egyáltalán nem fizetnek.

Ha a közúti közlekedés során egy kátyú miatt kárt szenved a gépjármű, célszerű akkor is rendőrt hívni, ha személyi sérülés nem, de a gépjárműben komolyabb káresemény történt, mivel a hatósági jegyzőkönyv lényeges bizonyíték. A sérült gépjármű tulajdonosának a közút fenntartója – Budapesten és belterületen az önkormányzat - felé kell írásban a bejelentését megtennie. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen, a rendőrség által készített hatósági jegyzőkönyvet, tanúnyilatkozatot, kárigényt, valamint több fényképfelvételt, amelyek beazonosításra alkalmas módon mutatják a kátyút, a sérült gépjárművet és az érintett helyszínt.

Olvasson tovább!

Már fényes nappal lopnak MacBookot

2013.02.04. 15:10 | jackyll | 320 komment

Egészen elképesztő, hogy míg Ámerikában autóval hajtanak a kirakatba éjjel, nálunk nappal volt pofája két csávónak besétálni, és ellopni két Retina MacBookot a Duna Plázából. Az XMS alkalmazottai egy ideig kergették az elkövetőket, akikből további lopott termékek, ruhák potyogtak, viszont késsel fenyegetőztek, ezért hagyták őket meglépni. Érdekes módon a pláza biztonsági őreinek teljesen kimaradt az egész lopássorozat. Video azért készült:

Ma pedig megtörtént a legpofátlanabb lopás, két fickó egyszerre két Retina MacBook Próval távozott. Tudták, hogy sípolni fog a lopásgátló, de nem érdekelte őket, kirohantak a gépekkel. Itt még nincs vége a történetnek. Három kollégám dolgozott a boltba, ketten azonnal a nyomukba eredtek, és a pláza előtt az egyik kollégám utol is érte az egyik tolvajt, aki viszont megfenyegette, hogy ha hozzá mer nyúlni, akkor meg fogja késelni. Ezzel szépen elrohant. Jah, nem mellékesen menekülés közben egy rakás ruha hullott ki a tolvajokből, amit korábban más boltokban nyúltak le. PS: olyan boltokból ahol egyébként biztonsági őr is volt.

Olvasson tovább!

575 forintos matricáért 60 ezer forintos büntetés

2013.02.01. 13:13 | jackyll | 175 komment

Naiv ügyfél nem teljesen érzi jogosnak a 60 ezer forintos büntetését, mikor volt érvényes műszaki vizsgája, csak egy matricát felejtett el beleragasztatni az okmányba. A rendőrség azonban pénzre ment, így bár egy ügyintéző is azt mondat neki, ilyen esetekben figyelmeztetést szoktak adni, neki fizetnie kell:

Tavaly november 24.-én éppen egyik ismerősömtől tartottam haza az én öregecske (12 éves) Ford Focusommal, amikor a kisvárosom főutcáján levillogott engem egy zöld Octavia rendőrautó. Ahogy illik leálltam az első parkolóba, és már készítettem is az irataimat. Köszöntem nekik, és még mielőtt jött volna a szokásos "jogosítványt, forgalmi engedélyt" szöveg már nyújtottam is papírokat. A velem foglalkozó rendőr bőszen vizsgálgatta is őket, és már jött is a kötekedés: "Ezen az autón miért nincs műszaki vizsga?" Ebben a pillanatban villant be az agyamba,hogy amikor csináltattam a vizsgát kaptam egy műszaki adatlapot, amivel be kellett volna menjek az okmányirodába, és egy 565 forintos matricát be kellett volna ragasztatnom a kocsi forgalmijába. Tudom, hogy hibáztam, hülye voltam, de ezt én bizony elfelejtettem....

Olvasson tovább!

Baleset után rendőri zaklatás

2013.01.28. 17:02 | jackyll | 362 komment

Autójával árokba csúszott naiv ügyfél ijedtében magára hívta a mentőket, aztán meglepődött, hogy a velük érkező rendőrök addig nem hagyják békén, amíg alá nem írja a jegyzőkönyvet. Erre a kórházban került végül sor, amikor a vizsgálatok közben és után a folyamatos zaklatás hatására aláírt valamit:

Január elején vidékről tartottam a főváros felé, amikor megcsúszott az autóm. Az út üres volt, egyenes, kicsit nyálkás, de nem jeges, gyorsan sem mentem. Mivel előtte voltak gondok a szívemmel, arra gondolok, lehet egy pillanatra rosszul lettem. Lényeg, hogy nem tudtam az úton tartani az autót, jobbra domb, balra mező, egy kanyar előtt voltam nem sokkal – így a mezőt választottam. Igen ám, de előtte bokrok voltak, amelyekhez ütődve kinyílt a légzsákom, és amikor megálltam azt láttam, hogy füstöl az autó. Teljesen pánikba estem, mert azt hittem kigyulladt, bár nem értettem, hiszen akkora azért nem volt az ütközés. Ráadásul a légzsákból kijövő por keserű íze miatt, azt hittem, hogy valami láthatatlan belső sérülésem lett, és ettől teljesen elveszítettem az önuralmam, és el kezdtem még jobban pánikba esni. Az úton megállt egy fiatalember, és odajött segíteni. Mondtam, hogy nem érzem, hogy megütöttem volna magam, de hányingerem van, és a számban érzek valami szörnyű ízt. Erre segítőkészen kihívta a mentőket, hogy a biztonság kedvéért nézzenek meg. Na, ezt nem lett volna szabad! Mindenki figyelmét felhívom. Ha nem haldoklik, vonszolja el magát inkább az első ügyeletre.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása