Tékozló Homár


Egy szakítás és a Telekom miatt lett levakarhatatlan hódoló az Intrumból

2019.03.27. 12:04 | Homár Hilda | komment

screenshot_2019-03-27_11_45_01.png

A Homáron igazán hosszú az árnyéka az Intrum Justitiának, dehát milyen legyen egy követeléskezelő cégnek, ugye. A legismertebb behajtó cég kapcsán a mit, meddig és hogyanról is többször volt már szó, de  minden eset picit más, az ismétléses tanulás pedig igazán fontos módszer az ismeretek elsajátításához, így itt az ideje egy újabb intrumos posztnak. Ezúttal a Telekom és egy elmúlt szerelem adja a további keretet a történethez.

Kedves Tékozló Homár!

Remélem ti tudtok nekem segíteni a lenti panaszos ügyemben.

2014-ben szerződést kötöttem a Telekommal otthoni szolgáltatásra. A felhasználási hely XY utca 19-es házszámra vonatkozott, ez volt az albérlet címe. Az aláírt szerződésben megadtam egy számlaküldési címet, amely szerint a számlákat és minden egyéb levelet az XY utca 30-ba kellett volna küldeniük, illetve megadtam a jelenleg is élő telefonszámomat.  A szerződésben egyébként ez szerepel: 

ezeket az adatokat abból a célból bocsátottam a szolgáltató rendelkezésére, hogy ezeken az elérhetőségeket az előfizetői szerződés teljesítésével kapcsolatos kérdésekben értesítsen.

Az albérletből 2014 május végén el kellett költöznöm, a szolgáltatást a hűségídő miatt nem tudtuk megszüntetni, ezért átírásra került a volt párom nevére. (Az erről készült nyomtatványt sajnos nem fénymásoltam le. A Telekom nyilvántartásában persze megvan, de részemre nem adják ki. Biztosan jeleztem azon is, hova kérem a végszámlát.) Az utolsó számlát, illetve az azt követő végszámlát ami a nevemre került kiállításra az albérlet címére, tehát az XY utca 19-be küldte a Telekom. A volt párom ezt nyilván nem fizette be, és nem is szólt róla. (Szakítás után miért is tenne szívességet?!)

Olvasson tovább!

Ha a végrehajtó kopog, akkor már baj van

2018.09.17. 10:57 | Homár Hilda | komment

shutterstock_280473833.jpg

Hogy véletlen vagy van valami oka a jelenségnek, egyelőre nem világos, de az biztos, hogy az utóbbi hetekben megszaporodtak a behajtócégek megkereséseivel és a végrehajtásokkal kapcsolatos levelek a hozzánk érkező panaszemailek közt. A hype miatt készül is egy okosítás a témában, de a legfontosabb felvésnivaló azért az alábbi sajnálatos sztoriból is kiderül: a struccpolitika itt sem vezet jóra, mindenképp vegyük át a leveleket, és mielőbb tisztázzuk a helyzetet, mert a behajtóval még lehet egyezkedni, a végrehajtókkal már nem.

Kedves Homár!

Szeretném segítséged kérni. Az alábbiakról lenne szó:

2016. májusában munkáltatómtól értesültem, hogy letiltás érkezett munkabérem terhére. A munkabéremből elkezdték vonni a " tartozást". Felkerestem a végrehajtó irodát, mert semmit nem tudtam az ügyről, hogy mégis miről szól a letiltás. Végrehajtóval megállapodtam részletfizetésben és a Bírósághoz fordultam, hogy függessze fel a letiltást, illetve szüntesse meg ( 2 kérelmet adtam be) azt, mert semmilyen információm nincs róla, miről is van szó ( jogcím, időtartam, pontos összeg , stb).

Fordultam mindenhová , miután kiderült, hogy társasházi közösköltség jogcímen kell majd 800 000,- Forint körüli összeget + kamatait kifizetnem JOGTALANUL. 5 év elévülésre is hivatkoztam ( 2008 előtti időszakra is kértek igazolásokat), illetve, hogy nem én vagyok az ingatlan tulajdonosa. Rendőrséghez is fordultam csalás miatt, de csak az Ügyészség foglalkozott ügyemmel érdemben, most ismét nyomozati szakba adta vissza ügyem a kerületi kapitányságra. Még mindig nyomoznak ( közel 2 éve).  

Olvasson tovább!

Mint a filmeken: személyesen is kaphatunk követeléskezelésről értesítést

2018.07.18. 11:48 | Homár Hilda | komment

Aki azt hiszi, csak az amerikai filmekben van olyan, hogy a semmiből egyszer csak odalép a főhőshöz egy ismeretlen, megkérdi, hogy ő-e ő, majd a még aktívan meglepett delikvens kezébe nyom egy hivatalos iratot, az olvassa el az alábbi történetet. Aki többet is szeretne erről tudni, annak ajánljuk az Intrum GYIK-ját. Aki pedig egészen a jogi héttérig is elmerészkedne, az olvasgasson bele a 2012-ben, még a PSZÁF idején a követeléskezelők számára kiadásra került ajánlásba, amiből kiderül, hogy ezekben az ügyekben a személyes megkeresés egyáltalán nem újdonság.

​Tisztelt Homár !

Közeli barátainknak  az egyik közműszolgáltatóval volt vitája 16 (tizenhat) esztendeje. Állítólag egy bizonyos összeggel tartoztak, ők ellenben ezt nem ismerték el, különféle bizonyítékokat mutattak fel, de hiába. Egyszer csak eladták a követelésüket (100 ezer Ft alatt volt nem kevéssel). Az Intrum Justitia Zrt. nevű behajtócég vette meg. 

Az érintettek levelezgettek velük, elküldték a saját bizonyítékaikat a követelés valótlanságáról, de hiába. Egy idő után már közel félmilliót követeltek különféle kamatokra, költségekre stb. hivatkozva. Nagyjából négyévente (!) küldtek egy fenyegetőző levelet! (Tudniillik ilyen esetekben állítólag öt év az elévülési idő!)
Költöztek közben, oda is jött aztán levél. Megtudták az elvileg titkos telefonszámukat, azon hívogatták őket (a hívószám kijelzése nélkül).

Olvasson tovább!

Egy korlátlan RED csomagban vajon mi minősül korlát fölé lépésnek?

2017.11.20. 16:27 | Homár Hilda | komment

vodafone_text_011808587147_640x360.jpg

Ha az ember azt olvassa egy mobilcsomagról, hogy korlátlan, akkor bizony arra számít, hogy egy izmosabb összegért cserébe, azt csinál, amit akar. Pláne, ha szó szerint az szerepel a hirdetésben, hogy korlátlan perc és sms, mint a Vodafone RED esetében. Hát barátaim, ez pont nem így van. Itt akkor korlátlan a dolog, ha nem ütközöl bele egy titokzatos számítógép által figyelt, de általad nem feltétlenül ismert korlátba.

Üdvözlöm

A Vodafone Zrt. mobilszolgáltató előfizetője voltam – némileg és szerintük még vagyok is. Első szerződésemet talán 10 éve köthettem velük, azt követően folyamatosan újabb és újabb szolgáltatásokat igényeltem, családtagjaimnak is saját nevemre vásároltam előfizetéseket (melyeket én fizettem), tehát egy egész „flottát” szerződtettem a Vodafone-hoz. Havi számlám átlagosan 80 ezer forint körül mozgott az utóbbi években, azt hiszem a vége felé négy Vodafone RED (korlátlan) előfizetésem volt, mellé egyéb előfizetések (társkártya, internetkártya stb.)

Barátaim körében végzett közvélemény kutatásom alapján („ki mennyit is költ havonta mobiltelefonálásra”) körülbelül 10-12 átlagos „mobilozó” számláját fizettem egyedül. Ennyire hűséges voltam a Vodafone-hoz, egészen idén Augusztusig.

Olvasson tovább!

Továbbra sem adta fel az ingatlanbazar.com

2017.11.15. 15:44 | Homár Hilda | komment

screenshot_2016-10-13_10_31_47.png

Évekre, egész pontosan 2009-re visszamenőleg van ügylistája a Homáron az Ingatlanbazar.com-nak, és ahogy már 4 éve is megmondtuk: Sosem lesz vége. Ugyanis Még mindig pénzt akar.az Ingatlanbazar.com, ami arról híresült el, hogy árak nélkül számlázott, vagyis  egy hónapnyi ingyenes hirdetést ígért, gondosan eldugva a regisztrálók szeme elől azt a tényt, hogy ennek lejárta után viszont automatikusan kiszámlázza a mit sem sejtő hirdetőnek a havidíjat, ha az nem törli magát. Az oldal Etikátlan tevékenységét elítélte a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete, majd 10 milliós büntetést kapott a hatóságoktól ugyanezért. A cég behajtó cégekkel eredt a bepalizott ügyfelek és pénzük után, de egy ponton az akkori megbízott cég, a Creditexpress Magyarország Kft. felmondta a szerződést a vállalkozással. Ennek is már 6 éve. Olvasónk szerint a cég más követeléskezelővel, de újra támad.

Hello,

újra próbálkoznak 10 éves üggyel, ez tegnap jött.  Vajon más is kapott?

Üdv:

H. Sándorné

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az ingatlanhirdetési szerződési kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségének a többszöri felszólításunk ellenére huzamosabb idő óta sem tett eleget.

Az Ön, cégünk felé fennálló tartozása: 39585 Ft tőketartozás, valamint ezen összegnek a késedelembe esés napjától a megfizetésig számított szerződésben foglalt napi 1%-os késedelmi kötbérvonzata, továbbá az Ön részére korábban elektronikusan kiküldött fizetési felszólítások szerződésben rögzített díja. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a fenti tartozását engedményeztük a Weltimmo Ltd -re (of Suite 9, Ansuya Estate, Revolution Avenue, Viktoria, Seyshelles).

Az engedményezés a Ptk. 6:193 § alapján történt.

Az engedményezéssel egyidejűleg a követelés azonosításhoz és érvényesítéséhez szükséges információk az Engedményes, mint a követelés új jogosultja részére a Ptk. 6:193. §-a, 6:194.§ (2) bekezdése alapján átadásra kerültek.

A Ptk. 6:198 §-a alapján a jelen értesítés kézhezvételét követően Önnek az Engedményes, vagy Megbízottja részére kell a fenti kötelezettséget teljesítenie.

Ezen teljesítési utasítás kézhezvételét követően, befizetését jogszerűen az Engedményes megbízottja, a My-Immoviva Kft; mint az Engedményes megbízottja felé teljesítheti. Amennyiben ez, jelen értesítésünk kézhezvételétől számított nyolc napon belül nem történik meg, úgy minden további értesítés nélkül a követelés jogi úton érvényesítésre kerül.

Egyúttal értesítjük, hogy az engedményezéssel egy időben az Ön személyes adatai (Név, cím, telefonszám, e-mail cím, a hirdetés adatai) átadásra kerültek az engedményes és a követeléskezelő részére, a hatályos jogszabályoknak megfelelően.

A befizetéskor kérem, szíveskedjen jelezni a befizető azonosítóját: XXXX

A megbízott elérhetősége:

A bíróság szerint nem jár, a Díjbeszedő azért csak kéri minden hónapban, mi az?

2017.09.27. 11:58 | Homár Hilda | komment

8599415_af8466181efb06f24f3ede46b88ac8f7_m.jpg

Tartozás, nyilván, de kié? Olvasónk csatolta a leveléhez az összes iratot, úgyhogy nem a levegőben áll a sztori, ami szerint hiába utasította el a bíróság jogerős ítéletben a Díjbeszedő követelését, ők csak küldik továbbra is neki a csekekket.

Kedves Homár!

2010-ben vettem egy társasházi lakást, amikor az előző tulaj csatolt egy 0 ft-os tartozás igazolást a Díjbeszedő Faktorháztól.

2013-tól felszólító számlákat kaptam a Díjbeszedőtől, hogy a társasház 2006-tól  meglévő tartozásait elosztották a lakók között, és én is fizessem be a részemet, 220-240 000 ft között változik minden iraton.

Nem fizettem, a végrehajtásra ellentmondással éltem, bepereltek.

Olvasson tovább!

Hívj fel, ha akarsz valami!

2017.09.21. 15:59 | Homár Hilda | komment

ez.png

Régvolt tartozás miatt hajkurássza a T Z-t, akit az elmúlt másfél évben nem nagyon próbáltak megtalálni ezzel (legalább is nem a címén, tán azért, mert azt egy ponton elvesztették a rendszerben), most viszont nagyon. Megkérdezzük, mikor évül el egy ilyen ügy.

Kedves Homár!

Egy Telekomos otthoni előfizetés/lemondás tartozásos sztorit szeretnék veletek megosztani.

2015 augusztusában költöztünk be egy 7-ik kerületi albérletbe, ahova a telekom szolgáltatását rendeltük meg konkurencia hiànyában. Innen januárban költöznünk kellett, de mivel volt hűség a csomagon, az új címre már egy jobb csomagot sikerült újrakötni. Eddig semmi gond nem volt, hanem a bonyadalmak ezekután keletkeztek, mikor innen is költöznünk kellett, s a szolgáltatásokat áthelyeztettük. Ezt jó előre kértük is a szolgáltatótól, hogy szünetmentesen tegyék meg, így kb két héttel előre adtuk le erre az igényt.

Olvasson tovább!

Létezik, hogy elárverezik a lakásomat más tartozása miatt???

2017.07.25. 15:46 | Homár Hilda | komment

super-mario-igra-voprosiki.jpg

Szegény Márti azt hitte, új lakást vesz, amit egy jó kis Digi előfizetéssel koronáz meg. Ehelyett egy időzített bombára kötözte magát. Az évek teltek, a bomba pedig csak ketyegett, és több, mint 6 évvel a beállítás után, robbant. Ijesztő sztori tanáccsal és tanulságokkal. Szerencsére többek közt azzal is,  hogy nem eszik azért olyan forrón a kását.

2010. november 24-én megvásároltam a kis leánylakásomat ingatlanügynök, ügyvéd jelenlétében... persze az aktuális tulajdoni lapot látva, szerződést alaposan átböngészve. Minden úgy tűnt, hogy rendben van, az előző tulaj hiteltartozásán kívül semmi sem szerepelt a tulajdoni lapon. Pár nappal később, amikor kifizettem a teljes vételárat, megkaptam a kulcsokat is, és egy-két hónapra rá boldogan be is költöztem a lakásba. 

Már csak internet elérhetőségre volt szükségem a teljes komforthoz, ezért megrendeltem a Digitől az akkor elérhető legmenőbb csomagot. Ők jelezték ugyan, hogy a fogyasztási helyen tartozás van, amit az előző tulajdonos halmozott fel, de semmi tennivalóm nincs ezzel, csak mutassam be az adásvételi szerződést, és máris az ügyfelük lehetek. Örültem is a rugalmasságuknak, és azóta is lelkesen fizetek a Diginek minden hónapban.

Olvasson tovább!

Ki tud ma kifizetni 180.000 forintot 7 nap befizetési határidővel?

2017.07.07. 10:20 | Homár Hilda | komment

shutterstock_267511844.jpg

Sajnos elég egyértelműnek tűnik, hogy Krisztiánék hibáztak, amikor elfelejtettek befizetni egy Invitel-csekket, amin aztán megcsúszott az egész sztori. De vajon az Invitelnek és a követeléskezelőnek miért nem érdeke, hogy részletfizetésben kiegyezve megoldásra törekedjenek? Gondolják, ha 180 000 forintot nem tudott valaki egyben kifizetni, akkor majd 230 000-et menni fog?

Sziasztok.

Következő történetem a "pénzéhes" Invitellel. 

2015.06.18.-án kötöttünk előfizetési szerződést az Invitellel, ami egy internet,tv,telefon csomagot foglalt magába. Már az első pillanattól fogva az internet és tv szolgáltatása pocsék volt..egy nagy város közepén éltünk nem tudtak kiépíteni egy normális hálózatot ezért megelégedtünk az 5Mb/s internettel amiből az IP-tv levette a felét a másik fele pedig nagy átlagban 1-2Mb/s volt. Ezek miatt nagyon sok alkalommal tettem panaszt. Persze lehetett volna nagyobb csomagot is kérni de annak irreális összege miatt megelégedtünk a kisebbel.

Idén elköltöztünk és mivel nem akartuk tovább vinni eme remek szolgáltatást, hajlandóak voltunk tovább fizetni az előfizetést egészen a szerződés lejártáig. Időközben elkeveredett egy számla amiről sajnos nem tudtunk majd jött egy telefon,hogy akkor jönnének a felszerelésért. A feleségem nevén volt az előfizetés és ő jelezte,hogy nem élünk már ott de szeretnénk tovább fizetni a szerződés lejártáig. Az ügyfélszolgálatos jelezte, hogy ez már nem lehetséges mivel a szerződést felbontották.

Olvasson tovább!

Csellel bejutó alvállalkozókkal kötteti ki az áramot az ELMŰ

2017.05.29. 16:35 | Homár Hilda | komment

elmu.jpg

Villanyóra-ellenőrzésre hivatkozva jutott be 2 férfi a szolgáltató nevében olvasónkhoz, és már csak benn árulták el valódi céljukat: tartozás miatt kikapcsolni jöttek az áramot. Sírással, rendőrségi jelenléttel és akciófilmes elemekkel dúsított elképesztő történet következik. Vajon mi történt március és május között az ELMŰ rendszerében, miért nem értesítette a szolgáltató a fogyasztót a nála jelentkező tartozásról? Miért ilyen szűk az idő a hivatalos értesítés postázása és a lekapcsolás elindítása között? Hogy lehet, hogy egy 19-én beérkezett utalás után 22-én még folyamatban van a tartozás szankcionálása? És főleg, miért mondanak a kollégéik valótlant az érkezésük céljáról a lakóknak? A kérdéseket az Elműnek is elküldjük.

Kedves Tékozló Homár!

2016.04.16-á kelt "Na, így tényleg jobb lenne az Elmű és az ügyfelek élete!" bejegyzésre reagálnék annyiban, hogy a cikk kelte óta az ELMŰ nem hogy javított volna ügyfelei kezelésén (azt a szót, hogy kiszolgálásán már le sem merem írni), hanem tovább süllyedt a saját, végtelenül önző, begyöpösödött, fellengzős és visszataszítóan pöffeszkedő mocsarában. Nem is akár milyen szintre!

Nekik már az sem gond, ha magánterületre szándékos, jól megfontolt félrevezetéssel és hazudozással kell bejutni, nőket kell a kiskorú gyermekeik előtt megfélemlíteni, kapukat kell feszengetni, és a szomszéd épület építési anyagait kell szétrugdosni. Ez mind-mind belefér, az ELMŰ ügyeletes managere szerint is! Sőt ez jogszerű!

Íme a történet részletesen:

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása