
Ha nem láttak még lantoló, sõt himnuszt zengõ homárt, akkor nagy sanszot hagytak ki, merthogy Jackyll tippjére hallgatva elmentünk a Lehel téri Csillaghajó melletti, nemrég nyílt kis indonézbe, ahol himnikus hangulatba kerültünk.
A Váci út ezen szakaszán valahogy nehezen átélhetõnek tûnik, hogy az ember egy pincébe – na jó, félszuterénbe – lebotorkálva ne hiányos fogazatú alkoholistákat, hanem mágikusan mosolygó délkelet-ázsiai bombanõket találjon, pedig a Sumatra étteremben pont ez a helyzet.

A tulaj egy magas, szõke fiú, akinek a kölcsönös mosolygás közben elfelejtettük megkérdezni a nevét, a pár hete nyílt helyet együtt viszik indonéz feleségével, akivel – hogy máshogy történhetett volna - egy ausztrál egyetemen ismerkedtek meg, aztán logikus útvonal vezetett az Ipoly utcáig. A szakácsot egy négycsillagos szálló éttermébõl igazolták, de láttunk bájos indonéz anyát kisgyermekkel, látható funkció nélkül, mosolygás közben.
A Sumatra ebédidõben kifõzde, vacsorára pedig étteremmé vedlik át, kicsit magasabb árakkal. Az árak délben amúgy több mint barátiak, fõleg egy eredeti alapanyagokkal dolgozó egzotikus kajáldához képest: egy Bakso (indonéz húsgombócleves) 280 forint, a Sambal Terong (krumplis-csilis padlizsán) 480 HUF, az Ayam Cincang (csilis csirke) 600. Vannak vicceskedõ, mégsem kínos nevet viselõ menük is, az ár/érték arányt nézve a Bali sziget kedvence remek üzletnek tûnik, 940-ért kapunk levest + rizst + csirkét + krumplipogácsát + zöldséget + ásványvizet/kólát.
Mi azonban az elnökválasztási móka hatására Indonéz demokratát kértük, ami 880-ért egy adag rizst és három szabadon választott feltétet jelent. A csilis csirke ízes-puha, szolid ötös, a krumplis-csilis padlizsán nagyon izmos ötös, pedig jobban utálom a padlizsánt, mint Fermina Daza, a harmadik játékos, a kókuszos marhapörköltre hajazó Rendang pedig mindennél jobb, amit az elmúlt hónapban ettem, sõt még annál is jobb, mint amikor Láyer "Liar" József fideszes beteg ember azt mondta, hogy a szívgyógyszere hiánya miatt szavazott Szili Katalinra.

Felhívnánk még a figyelmet a 150-ért vesztegetett kókuszos palacsintára, ami pont olyan gyönyörû szintetikus zöld, mint távoli rokonom, Kicsi néni keserûmadula-aromából és grízbõl szerkesztett hamis marcipánja, ám belül jobb, mint Ronaldinho 18-ról, állított labdából.
Szóval a Sumatra eddig gyanúsan rokonszenves hely, reméljük kiderül róluk valami nagyon kellemetlen. A csajomat addig is elviszem este, hogy kiderüljön, étteremként milyen a hely. Ja, a helyiség maga kinézetre vicces kulturális kombó, a budapestiparasztwestern-stílusú falépcsõ után (pub volt itt korábban) bambuszok és (indonéz) tájjellegû izék várnak a falon.
Szolg. Közl.: Készül az ezer alatti jó kajahelyeket gyûjtõ térkép és adatbázis. Ha Önnek van jó tippje, továbbra is írja meg ide a fórumba, a jó tippekre rámegyünk, de a térképen addig is szerepelni fog minden olyan hely, amirõl olvasói vélemények érkeznek.
Az utolsó 100 komment: