Hülyeség + merevség + digófília = sokkal drágább káposzta. Pécsett, a SPAR-ban inkább kidobták a magyar árut, nevezetesen a kelkáposztát, minthogy beárazzák. Kredi emiatt 399 forintért jutott volna egy fej olasz káposztához, pedig a kezében tartotta az olcsóbb magyart. Mi mondjuk jobban utáljuk a kelkáposztát a magyar lakossági tánczenénél is, de mégis ajánljuk, olvassák el a Naiv Zöldségkedvelõ kalandjait, amelyek mégis fõzelékezéssel végzõdtek.

Kedves Homár!

Ma fatornyos hazám, Pécs egyik forgalmas SPAR áruházában vásároltam. Anyám rakott kelkáposzta készítését vette tervbe, így ki is választott egy szép fejet, és kérte, mérjem le. Megnéztem a cetlit: „Kelkáposzta, magyar, 399 Ft/kg, kód: 32”. A mérlegre tettem az árut, megnyomtam a 32-es gombot, mire a masina éktelen sípolással kiírta: „PLU nem található”.

Rögtön kitaláltam, hogy nem a jackpotot nyertem meg, hanem az adott kódhoz nincs árucikk rendelve, és jeleztem is a problémát egy ott tevékenykedõ középkorú hölgydolgozónak. Õ a bennfentesek magabiztosságával nyomta meg a 32-est, aztán csodálkozott jól. „Nem értem”, mondta, „pillanat, bemegyek, megnézem a számítógépen!”. Azzal elviharzott. Amikor úgy öt perc múlva visszatért, továbbra sem értette, és végignyomkodta az összes gombot.

Kelkáposzta nem volt sehol. Még egy kört ment.

Visszatérés után elkezdett az alsó kezelõpanelen szerencsétlenkedni, de látszott, hogy ahhoz szegény végképp nem ért. Eszembe jutott gyermekkorom, amikor a sarki vegyesüzletben a boltos bácsi lemérte a cuccot, a súlyt beszorozta az egységárral, és kiszámlázta a tételt; meg is kérdeztem halkan, nem lehetne-e elvégezni ezt az elég egyszerûnek tûnõ számtani feladatot, és egy blokkra kézzel ráírni az árat. A hölgy a szemüvege felett picit lesajnálóan nézett rám: hogy képzelem, ez központi rendszer, itt nem lehet ilyesmit csinálni. Ja, bocs. És akkor? „Megyek, megnézem még egyszer.” Ekkor már vagy negyedórája zajlott a „dráma”.

Elsietett ismét, majd hamarosan felbukkant – egy ládát cipelve, melyben gyönyörû, kívánatos, harsogó zöld szépségek integettek. „Ez van”, közölte, „Kelkáposzta, olasz, ez is 399 – de nem kilója, hanem egy fej!”. Jó, mondtam, de mi van a magyarral? „Az nincs! A központ törölte a rendszerbõl.” Ezzel elkezdte félredobálni szegény honfitársaimat, akik ebben a pillanatban megszûntek létezni, testi valójuk csak a tér-idõ kontinium hibájává, valami virtuális zavar harmadik dimenziós kitüremkedésévé vált. Meg sem mertem kérdezni, mi lesz a sorsuk; kiviszik az áruház hátsó udvarába és fõbe lövik õket, elássák, sírjukat sóval behintik, hogy még véletlenül se sarjadjon ki belõlük valami lázadó utód, vagy csak simán belevágják õket a kukába?

Végül is a SPAR-nak igaza van. Támogassuk az olasz mezõgazdaságot, szegény nyomorgó talján parasztokat, a tejben-vajban fürdõ magyar gazda dögöljön meg, fulladjon bele a kelkáposztájába, vagy dugja fel a seggébe, ez legyen a legnagyobb öröme.

Megjegyzés: Otthagytuk az olasz szépséget. Elmentünk a sarki zöldségeshez, és vettünk hazait. Tapasztalatból mondom: sokkal finomabb, mint a déli kollégája...

Üdvözlettel: kredi