Az idei görög nyaralással a jelek szerint csak azok jártak jól, akik mindenféle utazási iroda nélkül felkerekedtek és önállóan körbeautózták az országot. Miklós a kényelemre szavazott, ehelyett nyilván durván megszívta az Aeolusnál foglalt úttal, különben nem lenne itt a levele, nemigaz?

Nem csak a Neckermann-nál vannak gondok utazáslebonyolítás terén. Áprilisban rengeteg utazási irodát végigjárva az Aeolus egyik útját választottuk ki. Nagyon megtetszett az, amit a prospektusban leírtak: Krétán, Plataniasban található szállás, finomhomokos, közeli tengerpart, nagyon tágas szobák (errõl több kép is van a prospektusban), hegyvidéki panoráma és nyugodt környezet. Mivel kifejezetten ezek voltak az elvárásaink, boldogan fizettük be a kettõnknek összesen majdnem 220 000 forintot kitevõ részvételi díjat. Hibát követtünk el.

Elõször akkor lepõdtünk meg, amikor a transzfert biztosító busz a szigetet átszelõ országutat elhagyva nem Platanias felé, hanem az ellenkezõ irányba fordult, és kitett minket egy, a 6-os út forgalmát lazán túlszárnyaló út mellett. A préri közepén, egy félkész ház mellett állt szállásunk, a Larentzakis apartmanház. Az igazi rosszullét akkor fogott el minket, amikor benyitottunk a reptéren kiosztott „nagyon tágas” stúdiónkba. Kb. egy 9-10 m²-es lyuk fogadott minket, amiben a mozgástér a franciaágy, a szekrény, a konyhasarok és egy asztal miatt kb. 2 m² volt. A fürdõszoba akkora volt, hogy a WC-n ülve az ember lába belelógott a zuhanytálcába. A terasztól kb 10 méterre álló félkész háztól nemhogy hegyvidéki, hanem semmilyen panorámában nem volt részünk.

Mikor láttam, hogy barátnõmet a sírógörcs kerülgeti, kirángattam a szobából, és azzal nyugtattam, hogy úgyis csak aludni fogunk itt, menjünk be Plataniasba. Körülbelül 400 méter megtétele után kicsit meglepõdtünk, mert az elõbb említett országút mellett a járda megszûnt, és egy 40 méter hosszú hídon úgy kellett átkelnünk, hogy közben kamionok, buszok és õrült görögök húztak el 10 centire tõlünk. Innen még jó 1 km-t kellett az elsõ étteremig sétálni, de a központ még innen legalább egy fényévnyire volt. Visszafelé még rosszabb volt a helyzet, mert azon a részen, ahol járda nem volt, a közvilágítás is megszûnt létezni, úgyhogy a forgalom fényeinél, a kivilágítatlan úttesten baktattunk haza a mi kis falucskánkba.

A stúdióba visszaérve azonnal hívtam a reptéren kapott információs számot, amin B. Éva, az iroda kitelepített idegenvezetõje jelentkezett. Miután elpanaszoltam azt, hogy a hely MINDEN tulajdonsága szöges ellentétben áll azzal, amit a katalógusban, illetve szóban állítottak, azt hittem padlót fogok: Éva agresszíven azt kezdte ecsetelni, hogy "fogadjunk, hogy jó magyar szokás szerint már a teljes apartmanházat felbújtottuk, és már mindenki lázadozik". Miután a hangnemet és a feltételezést kikértem magamnak, Éva közölte, hogy márpedig a Larentzakis apartmanházban található szobák görög szemmel nézve átlagosak. Ezt a választ nem tudtam elfogadni, lévén az irodában nem görög, hanem magyar szemmel választottunk, ráadásul még csak nem is átlagos szobát, ezen kívül pedig negyedszer voltam Görögországban, és ezelõtt mindig tágasabb, de legalább lakható méretû apartmanokban/stúdiókban voltunk elszállásolva (anélkül, hogy ez a prospektusban kifejezetten pozitívumként fel lett volna tüntetve).

A nõ ekkor visszavett a stílusából, és felajánlotta, hogy átköltözhetünk egy másik szobába az apartmanházon belül, de a költözésnek feltételt szabott: közölte, hogy ez köztünk bizalmi ügy, mert ha kiderül a költözés, a többi utas is cserét fog követelni. El nem bírtam képzelni, hogy ezt hogyan fogjuk 12 napon keresztül titokban tartani (már láttam magunkat napnyugta után hazaosonni, a legnagyobb csendben aludni 6 órát, és még napfelkelte elõtt felcuccolni), illetve a fene akart a nõ bizalmasa lenni, ráadásul egy másik szobában se lennénk 1 méterrel sem közelebb bármihez, amit ember alkotott, ezért a cserét elutasítottuk. Kértük, hogy helyezzenek át minket egy olyan szálláshelyre, ami legalább nyomokban eleget tesz a prospektusban leírtaknak. Éva közölte, hogy ez lehetetlen, mert Platanias és környéke megtelt.

Másnap reggel, miután a budapesti irodát felhívva sem jutottunk elõrébb, kipakoltuk bõröndjeinket (egyszerre csak az egyikünk, a másikunk addig helyhiány miatt a teraszon várakozott), azzal gyõzködve egymást, hogy ez a 12 nap az egyetlen lehetõség az évben arra, hogy kipihenjük magunkat.

Hát nem sikerült. A megérkezést követõ 4. nap hajnalán arra ébredtünk, hogy a mellettünk álló félkész házat hatalmas csörömpölés közepette elkezdték felállványozni. Éreztük, hogy ennek sem lesz jó vége, és bár nem fizettünk be erre a fakultatív programra, de ettõl kezdve minden nap reggel 7-tõl este 6-ig a görög építõipar mestereit figyelhettük meg, amint betonkeverõ és vakolatfúvó berendezések iszonyatos hangja mellett építették tovább a házat. Éjszaka a papírvékonyságú falak, egy felszálló Boeing hangját lepipáló hûtõ, illetve a kert végében haladó országút zaja miatt nem sikerült aludnunk.

Az olyan apróságokat, mint az Omszk-tó sóderszintjét megszégyenítõ "finomhomokos" tengerpartot, vagy a teljes apartmanházra jutó, összesen egy db. felmosórongyot már tényleg csak megemlítem (vicc: ez utóbbira más utasok Évánál rákérdeztek, mire õ viccesen csak annyit mondott, hogy az "fürdés után járjon szobáról szobára")

Visszafelé a reptéren összeverõdött Aeolus utasokkal beszélgetve aztán kiderült, hogy még mi "úsztuk meg" legjobban a nyaralást, voltak utasok, akik pihenésüket egy szennyvíztelep mellett voltak kénytelenek eltölteni, de olyanok is akadtak, akiknek kedvenc "kitelepített Évánk" megérkezéskor csak annyit mondott a kulcs átadása közben, hogy ha a takarítók nem engedik elfoglalni a szállást, akkor hívják a rendõrséget.

Mivel az iroda az azóta megírt panaszlevelünkre hetek óta sem válaszolt, ezért ezúton is kérnénk azokat, akik - ha kártérítési igényük nem rendezõdik pozitívan - jogi útra akarják vinni az ügyet, a szerkesztõségben hagyott e-mail címen írjanak nekünk, mert együtt biztosan többre megyünk.