Ismét egy forró tegnapi téma, a lopott telefonok keresése cellainformációk alapján. Mai bennfentesünk Tat, akinek méréseken alapuló személyes tapasztalata van a GSM helymeghatározás "pontosságáról":

A pontosság alapvetõen a bázisállomások sûrûségétõl függ. Külvárosi körzetekben az eltérés átlagosan 60-90 méter, de szerencsétlen esetben akár a 300 métert is elérheti. A belvárosi körzeteknek elvileg jobbnak kellene lennie, de itt az épületek sûrûsége jelentõsen rontja a pontosságot, illetve a megbízhatóságot. Elõfordulhat, hogy egy méteres tényleges elmozdulás hatására a mért pozíció száz métert ugrik. A gyakorlatban ez a technológia alkalmatlan a pl. navigációra.

Gyanítom egyébként, hogy a pozíciómeghatározás egy kalap alá van véve a lehallgatással, bírósági engedélyhez kötött. Ezt a rendõrségnek, mint nyomozószervnek kell intéznie, ebben nem a szolgáltató az illetékes, akit a törvények köteleznek a személyes adatok védelmére.

És itt egy bónusz levél a nemmûszaki vagyis a rendõrségi részrõl D68-tól:

Szegény anyósomat rabolták ki a Keletinél... Elvitték a táskáját, amiben mobiltelefon, pénz, igazolványok, kulcsok, friss leletek - gyakorlatilag az élete - volt. Középkorú vidéki asszonka, zokogva telefonál egy járókelõ telefonjáról, hogy most mi legyen. Megbeszéltük, hogy megy a rendõrségre, én kocsiba vágtam magam és téptem ezerrel utána.

Vártam is rá a kapitányság elõterében egy órát, addig hivogattam a számot... A birka rendszeresen fel is vette, bár nem szólt bele. Felhívtam az egyik szolgáltatónál dolgozó ismerõsömet, hogy mik a lehetõségek a helymeghatározásra. Elmondta, hogy képesek bemérni utcaszinten, hogy hol a telefon, de csak a rendõrség kezdeményezhet ilyen eljárást, a magánakciókat kirugással jutalmazzák.

Na, anyósom végzett a jegyzõkönyvvel, indulunk kifelé, kérdezem, hogy na mi volt? Meg, hogy keresik-e a mobilt. Azt mondja szegény, hogy annyira ideges, hogy képtelen volt megmondani a számát. (Megjegyzem, a saját számaimat én sem szoktam tudni, mert ritkán hívom magamat) Mondom, semmi baj, menjünk vissza, mondjuk meg és nézzük a lehetõségeket. Kopog, benyit, hál´Istennek üres a szoba, mondom a rendõrlánynak, hogy mondanám a telefonszámot, a rabló simán felveszi, talán keressük meg.

Na ezen a ponton esett le az állam: Rendõrlány közli, hogy 1. ezt már nem tudja jegyzõkönyvbe venni, mert már lezárta azt. 2. a telefon keresését az ügyészség engedélye kell, ennek az átfutási ideje kb. 3 hét, és különben sem érdemes.

Szóval nem nagyon értem én ezt a rendszert. Olyan érzésem volt, mintha a rendõrségnek nem lenne érdeke/dolga a bûnözõk elfogása. Nyilván azokkal csak a gond van. Ellenkeznek, kiabálnak, el kell szállásolni õket, még enni is kell adni nekik... -borzasztó!

D68