Tékozló Homár

Ellopják a vendégek pénzét a miskolctapolcai Pallasz Hotelben

2007.04.16. 13:40 | jackyll | Szólj hozzá!

Ritkán keveredik konkrét bûnügybe a Homár, úgyhogy most izgatottabbak vagyunk, mint Gyurcsány Ferenc, miközben megfõzte Orbánné töltött paprikáját. Szóval az úgy volt, hogy csütörtökön levelet kapott a Homár Zsókától, hogy ellopták a pénzét a Pallasz Hotelben, a lezárt szobájából. A Kifosztott Ügyfél olyan kemény vádakat írt le, hogy még a közlés módján gondolkodtunk, amikor – péntektõl hétfõig, vagyis máig - a nekünk küldött mail ellánclevelesedett, azaz szétküldték minden második magyar internetezõnek. Ettõl rögtön gyanús lett, fõleg hogy az állítólagos feljelentés kézzel írott szövege – fejléc és aláírás nélkül – szintén keringeni kezdett az éterben. Kamuszagot éreztünk erõsen. Ekkor olyat tettünk, amit talán magunk is meg fogunk bánni: újságírói jellegû munkába fogtunk. Az eredmény? Tényleg megdöbbentõ felfedezések! Részletek hajtás után.

Zsóka feljelentõ levele után még egy mailt forwardolt nekünk olvasónk, amiben Réti Péter, a Reise Info nevû turisztikai vállalkozás vezetõje írja le, milyen stikliket követett el korábban a szálloda. A céget Réti tudomása szerint ezekért fel is jelentették. A lentebb teljes terjedelmében olvasható levélbõl – aminek ekkor szintén kételkedtünk a hitelességében – nem lopás típusú bûnökrõl, hanem nemfizetésrõl és vendégek elküldésérõl esik szó.

Ezután megkerestük a miskolci rendõrséget azzal, hogy igaz-e, miszerint a hotelt korábban is feljelentették, illetve hogy igaz-e, hogy Zsóka április elején, hatodikán vagy inkább hetedikén feljelentette õket lopásért. Rövidesen jött a válasz Egyedné Novodonszki Évától, a szóvivõtõl: a hír igaz, a feljelentés tényleg akkori és tényleg arról, vagyis hotelszobai lopásról szólt. És tényleg voltak korábbi feljelentések is.

Tárcsáztuk Réti Pétert, aki megerõsítette, amit leírt, és elmagyarázta, hogy a szálló tartozott nekik, de a kintlévõséget nem készpénzben, hanem barter formájában üdülési joggal fizette ki. Amikor az utas megérkezett a helyszínre, a pallaszosok nem fogadták.

Ezután újból Novodonszki Évát kerestük, aki felrobbantotta a Homárbombát: idõközben, pontosabban ezen a hétvégén újabb feljelentés érkezett a miskolci renbdõrségre: megint lopás és megint a Pallasz Hotelben. Aztán kaptunk egy még újabb levelet, amiben valaki olyan ijesztõ dolgokat írt a szálló tulajdonosi hátterérõl, hogy azt le sem merjük írni, nem azért, mert félünk, hanem mert az információ ellenõrzése idõigényes. Szóval itt állunk, óvakodjanak a Pallasztól és nézzék a Homárt, a témán dolgozunk.

Alant elõbb Zsóka levele, aztán Réti Péteré.Ja, a szállodával már másoknak is meggyûlt a bajuk

2007. 04. 06-tól lefoglaltunk 2 éjszakát egy wellnesshotelben Miskolctapolca Pallas Hotel (Bencések útja 6.) Soha nem voltunk még csak hasonlóban sem. Délután 18 óra körül egy gyönyörû, új (talán 4 éve ha épült) hatalmas épület elé érkeztünk. A hotel belseje is az igényességet tükrözte. A portán elõre kifizettünk 67000 Ft-ot (2fõ, 2 éjszaka félpanzió), én otthon kevesebbet számoltam, de gondoltam egy ilyen extra helyen minden rendben van. Az sem tünt fel, hogy 2-3 autó áll a zárt udvaron, mivel húsvét elõtti péntek volt, gondoltam mások csak szombaton érkeznek. A portástól megkérdeztem, mikor zárják a kaput éjszaka és utána hogyan tudunk bejönni, a szobakulcsot megkapni. A válasz az volt, hogy elvihetjük a szobakulcsot, de nagyon vigyázzunk rá, mert csak ez az egy van a szobához. Megvacsiztunk, majd elmentünk (este fél 8 körül) a Barlangfürdõbe. 23 óra után érkeztünk vissza. A szobaajtó nyitásakor feltünt, hogy a zár 2X fordult az ajtóban, holott én csak egyszer zártam rá. A fürdõszobában égett a villany, az ajtó zárva volt. Ezt az ajtót résnyire nyitva hagytuk, mert nehezen záródott, szorult. Takarékos emberként minden villanyt lekapcsolok magam után. Rögtön megnéztem a táskámat, és kiderült, hogy elloptak 20.000 Ft-ot. (Azért hagytam a hotelben a pénzt, hogy nehogy ellopják a fürdõben.)
Azonnal lementem a portást megkeresni, aki többszöri kiáltozásomra sem került elõ. Reggel 6-kor azonnal mentünk hozzá, elmondtuk mi történt és hogy a tulajdonossal szeretnénk beszélni. Kiderült õ a tulajdonos, a vezetõ, a pincér stb. (Megérkezésünkkor nagyon megsajnáltam ezt az embert, egy lepukkant, túlhajszolt csórót láttunk. Félrecsúszott nyakkendõ, ócska vászon tornacipõ. Meg is jegyeztem, milyen szemét fõnöke lehet, biztosan keveset keres és állandóan itt kell lennie. Borravalót is adtunk neki.) Elmondása szerint felelõsséget nem vállal a szobában hagyott értékekért, erõszakos behatolásnak nyoma nincs különben is hagyjuk békén sok a dolga.

Végül felhívtam a rendõrséget: (részlet a beszélgetésbõl) - Miskolctapolcán vagyunk egy szállodában, az éjszaka kiraboltak minket míg nem voltunk a szobában, táskából pénzt vittek el. - Melyik szállodában vannak? - Pallas Hotel. - Jellemzõ. - Nem mondja, hogy nem ez az elsõ eset!? - Hölgyem, hetente járunk ki hozzájuk.

Ezek után még próbálkoztunk a pénzünk visszakövetelésével amire szinte semmi esélyünk nem volt, majd elhagytuk a hotelt.

Miskolci rendõrségen szerettük volna megtenni a feljelentést, de elküldtek, hogy megindult az eljárás, nyugodtan menjünk haza. Vagy ha ragaszkodunk a meghallgatásunkhoz várnunk kell ami lehet, hogy 2 órát jelent lehet, hogy 4-et, nem tudni. Nem értettem a dolgot felhívtam egy rendõr ismerõsömet, aki azt mondta, hogy ez nem eljárás kérdezzem meg hol lehet panaszt tenni ez miatt. Visszamentem a rendõrhöz, persze megint elhajtott. Újabb telefon ügyvéd barátnõmhöz, aki azt tanácsolta írjam meg a feljelentést egy lapra, majd vetessem át vele. Megint vissza a rendõrhöz, eddigre elõkerült az ügyeletes tiszt, aki nem akart velünk foglalkozni, kijelentette, hogy ha panaszt akarok tenni ellenük menjek a minisztériumba mert kevés emberük van. Mikor a kollegái kimentek a hotelhez meghallgattak bennünket. Megdöbbenten válaszoltam, hogy nem volt kint senki, csak telefonon jeleztem a történteket.

Erre kiderült, hogy aznap már egy másik esetben voltak kinn, a portás, tulajdonos stb. többszörösen büntetett elõéletû. Ezután minden segítséget megadtak és azt tanácsolták mondjuk el minél több embernek a dolgot. (Megjegyzem: a rendõrök eddig a pontig sem voltak bunkók, udvariasan "hajtottak" el. A félreértés végett számomra is érthetõ. Semmi panaszom nincs rájuk.)

A cég neve MESE 2000 Bt. Székhelye: 4440 Tiszavasvári, Margaréta u. 29-31. Panzió neve: Pallas Hotel Miskolctapolca, Bencések útja 6.

A fentiek hitelességét a rendõrségi pecséttel ellátott feljelentéssel tudom igazolni. Valamint ha valaki megkérdezi a miskolci rendõrséget, a fenti hotellel kapcsolatban biztos vagyok benne, hogy azt fogják tanácsolni, másik hotelben szálljon meg.

Bárkinek van valami javaslata a fentiekkel kapcsolatban, illetve van-e olyan honlap, ahová a "tilos látogatni" jelzõvel ellátott helyeket fel lehet tenni kérem értesítsen.

Kis összesítés: Szállás 67 000 Lopás 20 000 Bérelt autó, benzin: 28 000

Összesen 115 000 Ft-ba került egy éjszaka, 17 Cesius fokos szobában, világítás nélküli folyosón egy elrontott hétvégén.

---------- Továbbított levél ----------
Dátum: Fri, 13 Apr 2007 15:18:24 +0200
Feladó: Reise Info - Réti Péter
Címzett: fogyasztovedelem@borsod.b-m.hu
Tárgy: Hogy lehet, hogy még mindig m"uködnek ?

Tisztelt Fogyasztóvédelem, Kedves Szabó Valéria asszony, tisztelt Önkormányzat, Tisztelt Kamara!

Üdvözlöm Önöket a Reise Info szobafoglalási rendszer és a GULLIVER üdülési licitek központjából.

A mai napon kaptam az alább idézett, ismét elszomorító levelet.

KÉrem, szíveskedjenek tájékoztatást adni arról, hogy minek kell még megtörténnie, vagy mit kell a továbbra is gyarapodó sértetteknek tenni ahhoz, hogy ez a Mese (habbal) BT és a befejezze áldatlan tevékenységét a Pallas Hotel üzemeltetése területén ?

Már tavaly is számos levélváltás és feljelentés történt az ügyben. Részünkr"ol, a jó hírünk meg"orzése érdekében minden kedves Vendéget, aki a mi közvetítésünkkel került ebbe a hotelnek csúfolt förmedvénybe, kártalanítottuk, holott a szolgáltatásokkal a szálloda tartozott volna, de azt megtagadta, pedig el"ore ki volt fizetve.

Szilveszter el"ott, amikor bevonták (ill felfüggeszteték) a pallasz m"uködési engedélyét, segítettünk bebízonyítani, hogy az üzemeltet"o rosszhiszam"uen jár el, hiszen a bezárási id"on belül, szilveszterre programokat hurdetett saját weboldalán keresztül. Cégünk, magánszemélyként foglalást küldött az adott id"opontra amire szinte azonnal olyan visszaigazolást is kaptunk, amelyben el"oleg befizetését is kérték.

Akkor a teljes levelezést átküldtem Önöknek.

Ezzel párhuzamosan a nevezett szálláshelyet töröltük a Reise Info szállásfoglalási rendszerb"ol, ami édes kevés ahhoz, hogy több jóhiszem"u Vendéget már ne tudjanak ott átejteni.

..de akkor mi kell még a megoldáshoz ?

Tájékoztatásukat várva, tisztelettel és Üdvözlettel: Réti Péter cégvezet"o

2007. április 13.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása