Tékozló Homár

Nem mindig szív a tudatos fogyasztó - A T-Mobile sem szívesen tartja be a törvényt

2007.07.04. 11:12 | szily | 28 komment

Mai álnévadó versenyünk győztese, John A. Kárki története sokáig kisértetiesen hasonló a plazmatévéjével a Media Marktban szopó L.-éhez. Vagyis megvett egy értékes műszaki cikket, ezúttal PDA-mobiltelefont, aminek alapvető hibája volt. A gépet többször cserélték, de mindig újra elromlott, míg levélírónk úgy nem döntött, hogy most már inkább a pénz kéne neki. Muhaha, mondta a T-Mobile és megpróbálta belekényszeríteni egy neki több tízezer forintos hátrányt okozó levásárlásba. John azonban tökös legény/leány és nem engedett, sőt elvetemültségében betű szerint hivatkozott a jótállási jegy 9. pontjára. Nem fogják elhinni, a végén megadta magát a T.! A sztori végén John felteszi a Nagy és Jogos Kérdést: "Visszakaptam a pénzem és (velem) korrekt volt (ha ez annak számít) a T-Mobile, de ha valaki nem így lép fel mint én, akkor azt mindjárt be kell húzni a csõbe?" A keserédes győzelmi jelentés hajtás után olvasható.

 

A Homárba általában panaszkodni ír az ember. Én megkaptam a T-Mobile-tól amit akartam, de ettõl függetlenül úgy gondolom, tanulságul szolgálhat az alábbi kis történet. Vettem még tavaly szeptemberben náluk egy telefont két éves hûségnyilatkozattal, egy éves Net50 elõfizetéssel. A telefon az T-Mobile MDA Vario II volt (HTC Tytn/HTC Hermes), akkori csúcstelefon (ma se nagyon van jobb nála). Sajnos a korai készülékeknek volt egy típushibája, a képernyõ egy idõ után elpozícionálta magát (ja, ez PDA is egyben és érintőképernyõs). Reggel beállítja az ember, délben már három milliméterrel arrébb mutat a pointer. Ezt a hibát a HTC is elismerte, vállalták, hogy ki is cserélik a készüléket (info itt. A sorozatszám az akku mögött van, akinek ilyenje van, lehet csekkolni.) Naszóval, elvittem szervízbe, mondtam mi a hiba, ok semmi gond, küldik vissza Tajvanba. 13 nap múlva jött is a készülék (addig egy Nokia 6600-as cseretelefon volt nálam). Eltelt három hónap, a hiba újra elõjött. Vissza a szervízbe, most csak Windows Mobile Edition reinstall itthon, (9 nap). Nagyjából már aznap elállítódott, de csak 10 nap múlva értem rá visszavinni. Akkor megint ki HTC-hez, 14 nap múlva kaptam vissza (cseretelefon mindkét esetben Nokia 6600). Az utolsó javításból március 23-án kaptam vissza. Két héttel ezelõtt megint elõjött a hiba. És itt kezdõdik a történet érdekesebb része. Besokalltam, és élni kívánván a jótállási feltételek adta lehetõségemmel (nevezetesen, hogy visszakérhetem a pénzemet), múlt csütörtökön felkerestem a Westendbeli T-Mobile irodát, ahol a telefont vettem. Húztam, egy sorszámot a szervizbe és mondtam, hogy mi a helyzet. A szervizes kolléga (aki egyébként végig korrekt és rendes volt) mondta, hogy beszél az üzletvezetõvel. Õ aznap nem volt bent és ezért telefonon felhívta. Azt a választ kaptam, hogy mivel régi kedves ügyfél vagyok, azt fel tudják ajánlani, hogy levásárolom a készülék árát. Én mondtam, hogy az nekem nem igazán jó, mert kártyafüggetlen telefont akarok venni, mert megyek külföldre. Megint felhívta az üzletvezetõt, és megint csak azt a választ kaptam, hogy csak a levásárlás lehetséges. Ekkor már a szervizes kolléga ideges volt, mert az üzletvezetõ leszidta (vajon miért? mert nem küldött el magától a picsába?). Elmondta, hogy õ magánemberként megért engem, de tudja, hogy a T-Mobile soha nem fogja visszaadni a pénzemet, ha akarok akkor pereljek. Mondtam neki, hogy ok, nekem az is jó, ha levásárolhatom itt, csak akkor kódolják ki nekem. Azt mondta, hogy jöjjek be holnap, akkor már itt lesz az üzletvezetõ is, és vele beszéljem meg. Még elkérte a számomat, hogy holnap délelõtt még egyszer felhív mielõtt jövök. Másnap fel is hívott, és mondta, hogy az üzletvezetõ ugyanezt tudja felajánlani ma is. Ok, mondtam úgyis bemegyek. Közben azért megírtam az estet egy jogász ismerõsömnek, hogy mit gondol, ki nyerne egy ilyen perben, mennyi lenne a perköltség, ha esetleg veszítenék stb. Azt mondta, hogy én nyernék, de ha mégsem, akkor is a perköltség az ügy tárgyának értékének 6%-a, + az ellenérdekelt fél kb a per "tárgyányi" összeget kérhet tõlem a költségeire. Nos ez lehet, hogy nem pont így van, de milliókat, akkor se kérhet. Nem vagyok milliomos, de annyi pénzem van, hogy ragaszkodhassak annyira az elveimhez, hogy ha odakerül a sor, akkor vállalva a vereség kockázatát perre menjek.

Ennek tudatában mentem vissza pénteken. Hogy a következõk érthetõbbek legyenek idemásolom, hogy mi áll a jótállási jegyben: "9. Ha sem a vállalt javításra, sem a cserére nincs lehetõség, a fogyasztó választása szerint a termék visszaszolgáltatásával egyidejûleg a vételárat vissza kell fizetni, vagy a vételár-különbözet elszámolása mellett más típusú terméket kell részére kiadni, vagy a fogyasztó megfelelõ árleszállítást kérhet. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak helye nincs." Elõször újra a szervízhez kerültem, onnan meg egybõl az egyik ügyfélszolgálatoshoz.

Az üzletvezetõ ott volt, csak éppen ebédelt, ezért õ fölhívta, hogy itt vagyok, és hogy akkor most mi legyen. Azt a választ kaptam, hogy a 70%-át levásárolhatom. Mondtam, hogy ez nekem nem jó. Mondta, hogy kaja után feljön, kb 15 perc. Végülis nem kellett annyit várni, pár perc múlva feljött.

Elmondtam neki is, hogy mi van, erre õ mondta, hogy dehát õk megjavítják. Mondtam, hogy az már háromszor nem sikerült, én nem akarok tovább próbálkozni. De akkor is csak a 70%-át vásárolhatom le, mivel nekik a gyártóval ilyen és ilyen szerzõdésük van, és ez nekik veszteség, mert a gyártó sem veszi vissza teljes áron. Ez sajnos engem nem igazán érdekelt, mert nekem semmi közöm ahhoz, hogy õk milyen szerzõdést kötnek a gyártóval, meg különben is, ha nem nekik, akkor nekem lesz veszteség, és én meg úgy vagyok vele, hogy akkor már inkább nekik legyen. Már befizettem 100e ft-ot, 70-ert vehetnék valamit (annyiért tudtam is volna). Mondom, ok, legyen ez de akkor kódolják ki nekem. Mondta, hogy én ugye azért kaptam (és kapnék újra) akciós készüléket, mert két éves hûségnyilatkozatot tettem, de ha kikódolják, akkor az már a T-Mobile-nak nem éri meg. Nekem Relax 100 csomagom van (3200 ft ,teljesen lebeszélhetõ) ami azt jelenti, hogy két évig ha egy szót sem beszélek telefonon, a 3200 ft-t akkor is befizetem, tehét semmi vesztesége nincs a kikódoláson a T-Mobile-nak. Erre mondta, hogy ezt akkor sem tudják megtenni, mert az szerzõdésszegés lenne, és õk a szerzõdés minden betûjét betartják. Rendben van, mondtam, akkor én szeretném betartatni a jótállási fetételek 9-es pontját betû szerint. Erre felhívott egy telefonszámot beszélt pár mondatot (felolvasta a 9-es pontot is) és utána mondta, hogy ok, akkor az egészet levásárolhatom. Kikódolják? - kérdeztem. Azt nem tudják. Akkor én a pénzt választanám. Nyelt egyet és mondta, hogy rendben.

Visszavették a készüléket, visszakaptam a pénzt, sõt, a szerzõdést is felmondtuk 5000 ft kötbér megfizetése után (tehát nem kell meg kb 18 hónapig havi 3200 ft-ot fizetnem, úgy, hogy nem is beszélek), vettem egy domino kártyát, hogy a számom meglegyen, ha néha hazajönnék és ennyi. A tanulság: az ember ne hagyja magát, ha igaza van (de tényleg legyen igaza, anyázni nem érdemes).Ami viszont megfogalmazódott bennem az az, hogy ez az egész vita miért van, ha a végén úgyis az lesz a vége ami lett? Persze tudom, hogy miért, de ez undorító. Visszakaptam a pénzem és (velem) korrekt volt (ha ez annak számít) a T-Mobile, de ha valaki nem így lép fel mint én, akkor azt mindjárt be kell húzni a csõbe? Lehetne mondani, hogy egy szebb világban biztos sokkal több ügyfelük lenne, ha be se próbálkoznának ilyen trükkökkel, mert akkor a naiv ügyfél ugye nem kezd mindjárt anyázni, ha meghallja a T-Mobile (vagy akárki más) nevét, hanem azt mondaná magában, hogy "Ej, de korrektek ezek, problémám volt, és segítettek, megéri velük szerzõdni". De a helyzet az lehet, hogy mo-n több ügyfél úgyse lesz, akik meg itt vannak, azok nem fognak elmenni, pont azért, mert nem engedik.

Üdvözlettel: John A. Kárki

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pazola 2007.07.04. 11:19:13

" ha nem nekik, akkor nekem lesz veszteség, és én meg úgy vagyok vele, hogy akkor már inkább nekik legyen "

Na igen. Akkormarinkabb :)))

Manyizga (törölt) 2007.07.04. 11:27:17

Utolsó?

Remélem hamarosan itthon is felülvizsgáltatják a hűségszerződéseket hatóságilag. Elég egyoldalú a dolog.

nylaci 2007.07.04. 11:27:26

Ez a történet baromira hasonlít egy saját, sok-sok évvel ezelőtti sztorihoz. Hibás készülék, ötször javítás, két csere, cseretelefon mindig ultragagyi, hiba megmarad.
Pénzvisszafizetésnekaz üzletvezető felajánlotta, hogy a jelenlegi akciós áron beszámítják újba. Rohadt jó üzlet lett volna, ötvenért vettem, tízért beszámítják.
A végén közös garlevél értelmezés után addig pampogtam, amíg vissza nem kaptam a vételárat. Azóta már a piros cég előfizetője vagyok, nem mintha ők egy centivel is jobbak lennének.

lOc (a pasztafáriánus) 2007.07.04. 11:30:57

Nem nevezném ezt korrektnek. Korrekt akkor lett volna ha a kérésre habozás nélkül visszaadja a pénzt amikor már harmadszor sem sikerült kijavítani.

Gubo77 2007.07.04. 11:35:07

Egy másik szolgáltatónál és egy másik típussal jártam nagyon hasonlóan. Mikor túl voltunk már egy készülékcserén és két sikertelen javítási kísérleten, a szervizpultos előtt produkáltam a kifogásolt hibát. Tehát a harmadik sikertelen javítási kísérlet után, az átvétel helyett!
Főnök hívása, ugyanolyan új készülék felajánlása stb. Végül mégis egy másik típussal jöttem ki a boltból, amit teljes megelégedésemre használtam évekig.

Gubo77 2007.07.04. 11:40:24

Az előzőekhez hozzá kell tennem, hogy a készülékcsere előtt is volt már "tisztogatás", meg szoftverfrissítés a régebbi példányon.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.07.04. 11:47:10

... "akkor az egészet levásárolhatom. Kikódolják? - kérdeztem. Azt nem tudják. Akkor én a pénzt választanám" ...

nagyon jóóó! hú de megnéztem volna ekkor a képét az üvez-nek :):)

grat szép munka volt

Az igazi Trebics 2007.07.04. 11:51:11

Mai álnévadó versenyünk győztese Woody Allen a "Fogdd a pénzt és fuss!" -ból.

b-max 2007.07.04. 11:51:19

lol

én még anno 1999 körül szoptam egy simens C25 - el.
nem akarták kicserélni.
4 emberrel vivtam meg a harcom kb. 1 óra alatt a westel képviseleten.
Végülis elküldték a fogyivédelemhez bevizsgálni, ahol persze nekem adtak igazat, igy kicserélték.
Lényeg az hogy tényleg küzdeni kell.
Nekik egyszerübb elviselni pár perc anyázást, mint kinlódni a cserével, de ha szívós vagy bedobják a törölközőt.



Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.04. 11:57:17

Windows Mobil Editiont minden APEH revizor telefonjára!

BiG_ 2007.07.04. 12:29:10

Hümm, egyszerüsíteni kéne az ügyvitelt. Erőshaverok összetoboroz, fejenként egy darab méteres kétcollos vascső, berontani és szétverni a berendezést. Utána lehet pampogni.
Ezekkel a multi meg keresekedő-szógátattó balfaszbandával ezt kell csinálni.
Megtanulnák az "igeniskedvesvevőúr"-t...

Aaronka 2007.07.04. 12:41:21

Király vagy. Az a baj, hogy ennek magától kellett volna így működnie...

Kozika · http://www.k-1.hu 2007.07.04. 12:42:51

ja, az apekesek megbüntették lacit a barátok köztből. szemetek!

Netuddki. 2007.07.04. 13:29:20

Muhaha.
70%-ot kifizetett, a 30%-ot meg zsebrerakta volna.

tommmekkk 2007.07.04. 13:48:56

Tényleg, szegény Laci! Gyűjtsünk neki pízt! :-)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2007.07.04. 13:52:14

nesztek!

it.news.hu/hirek/2007-07-04/szivatnak_bennunket_digitalis_szolgaltatok.html

innentől kezdve semmilyen panaszon nem kell csodálkozni, legyen az telefon, kábeltévé vagy akármi! és hogy egyik EESZ sem felelt meg a hatályos jogi szabályozásnak? Az ÁSZF-ek sem különbek!

Emiceha 2007.07.04. 14:11:11

És mi lett a sztori vége?

2007.07.04. 14:33:14

Azt az egyet nem értem, hogy mitől volt korrekt a T-Mobile. Attól, hogy nem akarta még a perköltséget is bukni? Hogy miután nem tudta becsapni az ügyfelét engedett?

Sanyi 2007.07.04. 14:48:27

Az a 30% valoszinuleg a nyereseg volt rajta, azaz a gyarto a teljes osszeget visszafizeti amit kapott a kutyuert. A kereskedo csak a sajat hasznat feltette. Jo nagy parasztvakitas volt a vezeto beosztasu okostojas dumaja.

JAK2 2007.07.04. 15:10:24

Az igazi Trebicsnek:
a nevem telleg onnan van :) zsenialis a film.

a korrektsegre: zarojelben en is hangot adtam ketkedesemnek a korrektseget illetoen. szal ok, nem volt korrekt. akkor lett volna az, ha nem kell ezt vegigcsinalni. de arra meg varni kell egy kicsit.

Jack__Bauer 2007.07.04. 16:04:35

Németországban az O2 XDA Trion néven forgalmazza ugyanezt a készüléket. A különbség (sok egyéb mellett) annyi, hogy ők eleve nem Sim-lockolják egyik készüléküket sem... Valószinüleg nem ezt tartják az ügyfél megtartás legjobb eszközének...

Sam8888 2007.07.04. 17:07:02

Senki nehagyja magát a "levásárolhatja" reklámszövegnek. Ha visszakéred a pénzt, akkor visszakell, hogy adják.

hatos 2007.07.04. 18:50:48

Nem akarom védeni az Auchan-t, de ha három napon belül visszaviszel valamit, hogy nem tetszik (na jó, ki kell találni valami bla-blát) szó nélkül visszaadják a vételárat.

bobolysza 2007.07.05. 06:28:02

Én a Tesco-ban találkoztam hasonló pozitív hozzáállással. Vettem - ajándékba - egy DVD lejátszót (nem az olcsóbb "vedd meg, használd, dobd el" fajtából). Kipróbálásra nem volt lehetőség az üzletben. Otthon első bekapcsolás után mindjárt "kiadta" a hibáját: nem nyílt ki a lemeztálca. Próbálkoztam többször is, sikertelenül. Másnap vissza Tesco, s a vevőszolgálaton elmondtam a problémát. Kérték, fáradjak a műszakis pulthoz, hogy a kolléga kipróbálhassa - eredmény pozitív: tálca nem nyílik. Mondta a műszakis kolléga, vigyem ki a vevőszolgálatra, és elintézik a papírmunkát. Én kértem, hogy kisérjenek ki, mert nem szeretném, ha a biztonsági szolgálatnál problémát okozna, hogy nem a kasszáknál távozom fizetés után. Semmi gond - kikísértek. A vevőszolgálaton közölték, hogy nincs másik ilyen típusú készülék, vásároljam le az árát, vagy válasszak drágábbat, természetesen ráfizetéssel. Én pedig kértem, mivel 72 órán belül vettem a műszaki cikket, eleve rossz volt, kipróbálni az üzletben - többszöri kérésem ellenére sem lehetett, hogy adják vissza a pénzt. Üzletvezetőt felhívták, majd 3 perc elteltével visszakaptam az utolsó fillérig a vételárat, és elnézést kértek, hogy hibás terméket forgalmaztak. Így is lehet bánni a vásárlókkal, sőt talán így kellene.

mármegintén 2007.07.28. 19:11:32

hahaha se rózsaszín se piros cég előfizu meg pláne és nincs gondom egyszál se :P
süti beállítások módosítása