Tékozló Homár

Átverték a Homárt a Hold utcai csarnokban

2007.07.19. 09:10 | szily | 67 komment

Ló, azaz robogóhalálban siettem haza, ahol már ott vártak a vendégek; 20 perc alatt kellett kaját rittyenteni 3 felnőttnek és 4 kiéhezett óvodásnak. Csak ezzel magyarázható, hogy egy csalafinta asszony jól be tudott ültetetni a brindzás bödönbe a Hold utcai csarnokban, ahol például a város egyik legjobb halsütője is lakik. A bűnös stand a legelső jobbra, ha az ember a Hold utcai bejáraton érkezik, a tejtermék-vegyes élemiszer. Olivaolajra volt szükségem, álnépies modorban "valami jófajta, leginkább extra szűz" olivaolajat kértem, mire az asszony a fenti üveget adta el nekem.
Annyi a mentségem, hogy eszméletlenül siettem és csak az "extra virgin"-ig futottam át a címkét, és csak egy századmásodpercre gondolkodtam el azon, hogy milyen szokatlanul világos színű ez az extra szűz, aztán gyorsan bedugtam a zacskóba. Az 1900 forint körüli ár nemhogy gyanúsan olcsó nem volt, de inkább az ellenkezője. Ehhez képest otthon észrevettem, hogy alantas keveréket kaptam negyedrész igazi olivaolajjal, tripla áron. Kár ez a mohózás, mert a Hold utcai piac amúgy egészen jó hely lenne. Aki tud valami tényleg jó olivaolaj-forrást, az árulja már el a Homárnak, egyrészt megírjuk, másrészt feltöltjük a kamrát.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2007.07.19. 09:14:27

Kedves Homár!

Szerinted létezik az, hogy valaki 25%-ban extra szűz??? }:-)

Nincs ez másként az olajpiacon sem.

Vagy szűz, vagy nem szűz. Olyan nincs, hogy 1/4 rész szűz, 3/4 rész meg qrva :)))

Mária 2007.07.19. 09:15:46

Az külön teccik, hogy olive & sunflower oil :))))))))

Extra!

iiti 2007.07.19. 09:21:00

Érdekes, nekem tegnap szintén Olivás esetem volt. Az Árkád Üzletközpont aljában lévő élelmiszerlánc-boltban vásároltam, és elsuhanva egy polc előtt megláttam a kiírást: 625 ft. A polc a kiírás feletti részén LITERES olivaolajak sorakoztak. Le is kaptam egy üveggel. A bolt másik részén szintén ki voltak téve olivás üvegek, itt ugyanennél a literes üvegnél már a 2000 Ft feletti ár szerepelt. Visszamentem az első polchoz, és némi piszkálás után a felirat felső része is napvilágra került (ez épp arra a részre volt nyomtatva, amelyet a tartószerkezet sínje folyamatosan eltakar...). A 600 Ft körüli ár egy 0,25 literes kis üvegre vonatkozott (néhány kis üveg a polc másik végén tényleg volt).

Tehát még csak nem is hibáztak, de azért nem teljesen korrekt.

ugyhogy 2007.07.19. 09:25:27

Szerintem menj vissza, és öntsd rá a pénztárgépre. Többet nem fog ilyen előfordulni.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.07.19. 09:30:21

Hát kedves ollós barátom, mondhatni gyurcsányi magasságokba emelkedtél: Elk**tad! Elk**tad!

Fapuma (törölt) 2007.07.19. 09:37:56

asszondod: "valami jófajta, leginkább extra szűz" olivaolajat kértem...

de nem mondtad, hogy 100%-ban legyen extra szűz, most akkor átkúrtak-e téged?

Címkén minden info ott van, nem siettél volna jobb olajat kaptál volna, ősi román bölcsesség...

Interspar, Auchan - mindig jó olajak vannak kedvező áron...
sem tulajdonos, sem részvényes nem vagyok a fent nevezett bevásárló egységekben...

Fedup Sári 2007.07.19. 09:38:07

Mária, a címke, és a termék teljesen rendben, 25% extra szűz olívaolaj és 75% napraforgóolaj keveréke. Ott a bibi, hogy ezt extra szűz olívaolajként adták el neki.

elzee 2007.07.19. 09:39:34

Egy jó beszerzési forrás engem is érdekelne...

mhxmqz 2007.07.19. 09:40:57

Nem értem mi a gond. Figyelmetlen voltál és kész. Amire az van írva, hogy "olive oil and sunflower oil" az olívaolaj és napraforgó olaj. Amire meg az van írva, hogy "olive oil" így önmagában, na az kell neked. Meg extra szűz. Bármelyik nagyobb boltban lehet kapni(MAtch, KAisers, Spar, Tesco, Auchan, mindenhol van, baze).

titan 2007.07.19. 09:41:05

Intersparban én is vásároltam már jó áron jó olivaolajat

2007.07.19. 09:42:21

A Pomodoro melletti kis Pomodoro kajabolt!
De, ha nem jön be Gianni ;-), a Cora-ban van egy olasz, szűretlen szűz oliva, csatos üvegben, közel Gianni házi minősége! Sajnos, sem a nevére, sem az árra nem emlékszem, viszont a második üveggel vettem nemrég.
A legjobb forrás meg Toszkána, október vége, november eleje, házaknál, az olajütés idején ;-), pl. a Firenze közelei Impruneta Bella Vista szállodájában, ahol a háziaknak saját, friss és szűretlen olivaolajuk van (meg, jófajta, házi toszkán konyhájuk)

Secnir 2007.07.19. 09:42:27

hogyisvanaz a hóhérakasztásos anekdota?

Fapuma (törölt) 2007.07.19. 09:42:51

ja meg persze ott a BLENDED szó ami dákÓrománul kevertet, keveréket jelent..

Secnir 2007.07.19. 09:46:14

Blended Italian
hátul meg:
Made in China

Sir Mortzosch 2007.07.19. 09:47:08

Jó forrás : Bologna, Via Emilia felé, baloldalt a Q8 benzinkút mellett, Metró, 12liter/csomag, 20 ajró.
Megéri a hülyének is, nemhogy a homárnak.

viktro_ 2007.07.19. 09:55:29

jó forrás: (és ki sem kell mozdulnod otthonról)

www.imperial-invest.hu/

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 10:09:37

Ezt én nem értem. Persze, meleg van, de ez nem átverés, hanem figyelmetlenség a vevő részéről. Extra szűz olivaolaj majd mindenhol kapható (Bertoli, Monini stb.) Interspár, Kóra, Ósan, Metró - lehet válogatni kedv és pénztárca szerint. Jelzem ez az ár télleg bűntetős, de külön vicces, lehetett volna gyanakodni.
Kultúr és kulináris sznobok meg vehetnek a fonfass boltban kimérve hordóból extra áron még fűszerezett olivákat is (a zsákos emberes park elején, a hentessel szemben).

Eccer kértem egy boltban a belvárosban a pultos hölgytől libazsírt (rántotta célzattal), erre a kezembe nyomott egy kilós gyesznózsírt. Jeleztem, hogy én libazusírt szeretnék, erre aszonta, ők csak ezt a fajtát tartják :) Nem írtam be a parasztkönyvbe, igaz, a kezét senem kértem meg :)

Marvin (törölt) 2007.07.19. 10:19:08

Ajánlom a Penny-ben kapható 0.7 literes extra szűz olajat 1900 Ft körüli áron.

A szín alapján meg nem kell általánosítani. Az olasz olajak pl. eléggé mások (ízben is) is attól füddően, hogy D Olaszországból, vagy Toszkánából származik.

Dike 2007.07.19. 10:20:34

Nem kell ám az olaszokig szaladni, Horvátországban is kiváló házi olívaolajat lehet kapni a piacokon :-))

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.19. 10:21:55

A csalafinta asszony monnyonle!

Taktikai Reset 2007.07.19. 10:28:17

Kedves Homár,

nyilván Te, és a boltosnéni is ajrópai kultúremberek vagytok.

Ezért azt javaslom, köss az üvegre egy cédulát "Ez igazán nem volt szép dolog" felirattal és hajítsd be a kirakaton/boltosnéni szemüvegén.

De most komolyan...

Tu es fili, Homár?

nudlee 2007.07.19. 10:28:40

El köll olvasni a feliratot, még a kisbetűseket is, bizony. Ha nem biztos, hívja fel az agyszonyt.
Erről meg ez jutott eszembe:

bp1.blogger.com/_6H64d_LwScY/Rp8f_tA6y2I/AAAAAAAAAHk/gjt3OyYPFeU/s1600/blog6326_1.jpg

És igen, minden nagyobb hipermarketben, emellett majd' minden kisebb boltban is kapható...

xombat.com 2007.07.19. 10:29:22

a liba nem adott libazsirt :)

Maria: nalad csak e ket kategoria letezik (qrva, szuz)?

Juteszembe Bobasek Nyobo baratom rime: "Az asszony qrva jo, hejho!"

Taktikai Reset 2007.07.19. 10:30:02

Amúgy a teszkóban elég setét színű, fogyasztható "extra szűz" olajat lehet kapni, 900 HUF körül (tavaly vettem). Persze elképzelhető, hogy csak kifogtam egy szerencsés tételt :)

kanbatu 2007.07.19. 10:38:16

Fény utcai piac 1000 fűszer bolt. Létezik, hogy nem ismered?

Helló Leó! 2007.07.19. 10:39:25

Még jó, hogy nem az Otto-tól rendelted...
Kaptál volna extraszűz motorolajat! :-)

a rekettyés 2007.07.19. 10:44:47

Egyé' disznozsirt az valo neked.

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 10:46:54

Jó is a mangalicazsír, a zsírsertés meg társai sztem is. Azokban van a legfontosabb eleme az éteknek, ami az ízét is aggya: a Kalória :)

abroad 2007.07.19. 10:49:42

ebben mi is volt az atveres????? hogy draga? szabadaras.... hogy nem extraszuzet kapott? kiszurja a szemet a cimke...
a hold utcai piacos nenike majd gondolod majd a cimkeket fogja bogaraszni???? ha vki sima olajat ker, annak adja a Floriolt:-) ha meg olivat, annak meg ezt.. majd gondolod, nagy angoltudasaval ezeket fogja nezegetni...:-)))
sajat magadat b...tad at:-) azert ennel sulyosabb dolog is tortent mar, hogy 100% extra szuz helyett 25%-kal foztel?
Homar meg ne jelentessen meg ilyen gagyi hireket, mert elveszti a hitelesseget.

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 10:50:51

Már várom, hogy megjelennyen itten Mari néni változata is e jelentős történésről :D

a rekettyés 2007.07.19. 10:53:04

abroad 2007.07.19. 10:49:42

Teljesen igazad van.
Talán nem semmisül meg a galaxis talán még a naprenszer se /de ez nem biztos/ ha ezzel az olajjal föz.

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.19. 11:00:47

Amugy nem argentin focimezbe vót az a csalafinta asszony? Mer az má gyanus...

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 11:03:28

Azért az többb mint gyanus, hogy majd mindnyájunknak (hehe, mind-nyáj) volt már olivaolajas esete (Genco Oil Coprp. - ?) Itt valami zsíros összeesküvést selytek...

olivaszűz 2007.07.19. 11:15:08

Extra szűz olivaolajat úgy nyerünk, hogy az olivaszemeket préskövek alá tesszük, majd dolgozni hagyjuk a gravitációt: amit a kövek saját súlya kiprésel, az az extra szűz. Amikor megtekerjük a prést, komoly erőhatással, nos, akkor már csak simán szűz. Ha főzzük, akkor már az se.

Többszáz kiló olivából (amit sziklás talajon, gépek nélkül, kézi erővel kell leszedegetni meglehetősen gyéren hozó fákról, gyakorlatilag puttyonyokba, amit gyak. a szamár visz haza) örülsz, ha pár tíz liter extra szűz adatik.

A világ azon részeiben, ahol csinálnak még télleg extra szüzet, kb 3000 Ft a "házi" ár, nagyobb tételben a felvásárlóknak eladják 1600-2000 Ft körül (de akkor már elgondolkoznak, mennyi sima szüzet kevernek hozzá). Namost, mennyi ez, mire a boltba kerül?

Hát, úgy tűnik, kevesebb. És érdekes módon nem is úgy zöld, És nem is úgy sűrű. És ha lehúzol belőle egy felessel, akkor azt érzed, hogy olajat ittál, ami ráadásul keserű is. (Keserű akkor lesz, amikor tekerik a prést.)

Olyan ismerőseim szerint, akik konkrétan olivával foglalkoznak, a bolti extra szűz olajak egyszerűen nem lehetnek extra szüzek. Ezt kizárja az állaguk, ízük és áruk. Talán a 10ezer pluszos kategórában...

Vagyis: ez tulajdonképpen csak egy becsületes csomagolás, egy őszinte gyártó.

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.19. 11:20:54

Rosszindulatú Vászka · hemar.freeblog.hu 2007.07.19. 10:50:51

Mari nénivel beszéltem:

Aszonta, egyszercsak a semmiböl eléurott egy rákvörös faszi, és azt üvöltötte, hogy szüzet akar! De extrát. Gondolkodni sem volt ideje, csak annyi futott át az agyán hogy ö már nem az. Beugrott neki, hogy az olivaolajos üvegen valami ilyesmit olvasott egyszer, meg a szomszédasszonya is monta neki, hogy azzal kenegeti magát mielött az ura hazajön. Ezért ijedtségében lekapta a hozzá legközelebb esö üveget, de az ára hirtelen nem jutott eszébe. A szemközti árusnál volt valami tábla, az állt rajta, hogy 1999,-
Na ezér ezt mondta a manyusnak is, aki ezután fura csattogások közepette távozott. Késöbb - mikor a szomszéd árusnak mesélte a sztorit - látta, hogy a táblán amiröl az összeget olvasta, apró betükkel az áll: argentin focimez csak ma. És az összeg: 1999,-

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 11:21:20

És az az olaj, ami a bogyesz saját sújától csurog le, az a gran fruttátó :)

Mi még a hurkát is extraszűzzel sütjük. Sőt, még a szalonnát is.

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 11:28:29

Eccer anyukám elküldött a népboltba spenótért, de nem vettem, mert csak paraj volt. Azután megdícsért, hogy nem hagytam magam átverni (a közértes mind simlis), de azt a lelkemre kötötte, hogy, ha nincs krumpli, azért nyugottan vegyek burgonyát jobb híján.

alma 2007.07.19. 11:33:02

Homár!
Ha a dalmát tengerparton lakó/nyaraló ismerőseidet megfűzöd, biztos hoznak neked. Olyan árban van, mint itthon az olcsóbb, és elég jó minőségű. Mi annak idején Korculán vettük, de minden boltban kapható (más-más árfekvésben).

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 11:34:31

Még pamutzokni érdekelne, ha valaki tud valami tutti hejet. Mióta mexünt a lengyelpiac ki vagyok szolgáltatva a multik kényére-kedvére :(

2007.07.19. 11:37:16

"Olyan ismerőseim szerint, akik konkrétan olivával foglalkoznak, a bolti extra szűz olajak egyszerűen nem lehetnek extra szüzek. Ezt kizárja az állaguk, ízük és áruk. Talán a 10ezer pluszos kategórában..."
Valóban, amit Imprunettába kaptunk, előző nap sajtolták, sűrű, sötét zöld, csípős és fűizű volt.
Vettünk belőle, és a néni mondta, hogy max. egy hónapig marad ilyen.
Amit bolti forgalmazásra szánnak, még a kisebb üzemekben is, annak már csak közelítőleg van ilyen íze. A Monini, Bertolli meg egyéb nagytermelők, nagycsomagolók meg még messzebb vannak tőle.
De, hát ez van.
És egyáltalán nem kultúr meg kulináris sznobság jó olivaolajat keresni, aki evett már igazi, egy napos olivaolajat csak egy kis pirítóssal sóval, borssal, az tudja, miért. Persze, lehet pörköltet is csinálni színhúsból, meg varjúból is, a előbbi nyilván szintén sznobság.
Ha valaki komolyan normális extra szüzet akar, ajánlom a Cora-sat: Il Grezzo a neve, fél liter. Árra nem emlékszem, de nem is ezzel kell főzni, mert, az úgyis lebomlik a hő hatására, arra bőven megteszi bármelyik sima (vigyázz, nem sansa di oliva, mert az már csak a préselt oliva hetvenhatodik újrapréselése)

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 11:42:33

Sztem a fonfassz bolt bár igazából tecc, sznobág. Előre fűszerezett olajakat is árulnak ez eccerűbb júzereknek. Tény viszont, hogy jó minőségű árujuk van, hordós viszkik likőrök és balzsamecetből még nem találkoztam ijen nagy szortimenttel.
Ja, és lehet kóstolgatni is, tehát átverés kizárt :)

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2007.07.19. 11:49:40

Igazan jo extra szuz oliva:

Plusban kaphato, Capaninna vagy mi a markaja (a plus sajatja), 0,75 kerul kb 1200 forintba. Ket eve hasznalom es nagyon meg vagyok elegedve a minosegevel.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.19. 11:53:02

Ez szoppendáré ázze, kell itten flancolni-úrizálni ilyen olajakkal. Gyesznyózsírba süss!

Végül mit rittyentettél a vendégeknek?

Rosszindulatú Vászka 2007.07.19. 11:53:04

Ha már főzünk, az olajválságnál engem jobban nyomaszt, hogy nem lehet pesten remdes friss tengeri halhoz jutni. 200 km-re északabbra a qrva labancoknál bezzeg lehet.
Tom, el lehet menni szlovákiába. De akkor is mekkora kirájság lenn ijen rohadás időben pár sör áráért 20 perc alatt randes halas ételt előállítani.
Bezeg a tengerparton meg bablevesért meg perkeltért nyűszítek - így megy ez.

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.19. 11:53:17

A lengyel pamutzokni biznict átvette a kinai Suing-Hu klán. Azóta dzsunkán gyártják, rizsér feltörekvö délkinai delikvensek. Ezért arrafelé érdemes keresni. Csak arra kell vigyázni, hogy ott másképp értelmezik a számokat. A 43-as pont jó egy 39-es lábbal rendelkezö ojropéernek.
Ja, kimosni csak ugy érdemes, ha a lábán van a tulajnak, mer viz hatására erösen osszemegy.

BiG_ 2007.07.19. 11:54:32

Le kel tépni a Hold utcai piac ajtaját :-))

Üdv!

Taktikai Reset 2007.07.19. 12:18:47

Mindenki tudja, hogy a BKV által gyártott, Combino márkájú batzolaj a legjobb.

Ebből is kapható extra szűz kivitel, de csak akkor számít annak, ha K.Karola vezette Combinokerekek préselik ki a Batz papucsokból az ellenőrök verejtékét.

tehenke 2007.07.19. 12:36:36

És mi a baj az olajjal? Nem megy vele a dízelmerci?

jesszumpepi (törölt) 2007.07.19. 12:57:06

Taktikai Reset 10:28 Aki nem tud pontosan egy latin szállóigét az ne vegyen olívaolajat,menjen inkább Combinón randevúzni Karolával. (Et tu mi fili,Homáre!)

Marvin (törölt) 2007.07.19. 13:06:01

Nem hogy friss halat nem lehet kapni, de a sok barom azt hiszi, hogy a fagyasztott tengeri halfilé az tonhal. "Mit ettél ma? Rántott tonhalfilét"

Taktikai Reset 2007.07.19. 13:16:44

jesszumpepi:

a homáron csak félművelt kisemberek kommentelnek, sikeres kultúrember nem. Minek ezen fennakadni? :)

Vegyél inkább batzpapucsot.

jesszumpepi (törölt) 2007.07.19. 15:07:49

Taktikai Reset Te meg rendelj Otto-katalógusból argentin futballistamezt,oszt abba mennyé álellenőrködni! Különben meg kultúremberek is kommentelhetnek,vazze!

T...... 2007.07.19. 15:21:38

Miért nem vettél inkább kisütött halat a halsütödésnél?
Akkor olaj sem kell és az eladóhölgy is mindig mosolyog, dupla haszon.
Ha arra megyek, csak ott ebédelek.

renugard 2007.07.19. 21:19:10

Ez nem a kereskedő sara. Lehet, hogy a kofa soha életében nem használt semilyen szüzet, pláne nem extrát.
Ha más írta volna (!!!) azt mondanám, hogy totál idióta, de mivel ilyet a blogtulajnak nem írunk, így azt mondom, máskor jobban figyeljen rá, mit vásárol:)

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.07.19. 23:06:01

Nehez feladat jo oliva olajat talalni..Egy Sziriai kereskedotol hallottam, hogy Olaszorszagba exportalatak rengeteg Szir oliva oljat, majd ott az olaszok felhiggitottak majd exportaltak jo aron mint "Olasz". Sziriaban biztos jo minosegut lehet kapni :)

S.Z.I. 2007.07.20. 09:44:09

Az egy dolog, hogy állandóan van valami magasröptű fikáznivalód, de te voltál a béna, nem átvertek.

Mellékesen megjegyzem, hogy az extra szüz olajat CSAK SALÁTÁKHOZ szabad használni. Ha ezzel főztél akkor nem csak hogy figyelmetlen voltál, hanem tudatlan is.

2007.07.20. 11:25:33

Öntse ki a háromnegyedét és csak a 25%-ot használja.

garázda 2007.07.20. 11:25:59

Te nem nézed meg mit veszel?

Az étteremben is a pincérre hagyod az ételválasztást?

Ha elolvasod mi van az üvegen és érted is , biztos nem veszed meg!!

Azért a Bertoliban azért megbíznék egy arabnak pedig a kérdése se igaz!!!

hidegger 2007.07.20. 12:04:14

nem 100%, de a hold utcán, a csarnok melletti mentudommilyen nevű keresztutca másik oldalán levő borboltban vannak mindenféle igényes oliva olajok is

T...... 2007.07.20. 13:07:45

hidegger: Nagysándor József utca...

babsz 2007.07.24. 00:06:36

fémdobozosat kell venni, az erre kényes gyártók pontosan tudják, hogy a fény károsítja az olajat. és minnél közelebbi a palackozási dátum, annál jobb. 3 éves az már kuka.

mókus 2007.07.27. 02:00:00

én arab vagy török boltban veszem meg, ők gyakran használják (napi szinten) és ott literes van már 900-ért is, nem gáz az..

mókus 2007.07.27. 02:01:07

culinaris-ban egy kenyér is 800 Ft, szóval ott nem sok olcsó cucc van :-s

persze apámat akárták már lehúzni kenyérért 2400 (??) forintra (nem culinaris-ban mondjuk)

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.28. 20:09:49

Lexebb öröm a káröröm. Megérdemelted szillyke. ROTFL.
süti beállítások módosítása