T. Homár,

sejtem, hogy a békávés sztorikkal tele a padlás, de engem most először hozott ki a sodromból a téma.

Időpont: 2007. augusztus 17., reggel 8.50 és 8.52 között. Idős hölgy lekecmereg a villamospótló buszról. Félig jut le a szerencsétlen, mert a sofőr egyszerűen becsukja az ajtókat, ezáltal szegény asszony fele a buszon marad. Ha nem kezd el a nép üvöltve odarohanni, esküszöm, a csávó elindul. Így is eltelt egy kis idő, míg felfogta, hogy mi van, s végre kinyitotta az ajtókat. Majd - és ez a csúúúúcs!!!! - becsukta az ajtókat és padlógázzal(!!!) elhajtott. Meg sem fordult a morzsányi agyában, hogy leszálljon, megnézze, eltört-e a nő keze, lába, véres-e a torka, ne adj' isten, elnézést kérjen. (A rohadék.)
Jelzem, hogy egész úton egy ifjú hölggyel társalgott a vezető (ugye beszélgetni tilos menet közben, mert a figyelmet elvonja, ajtó elé állni tilos, mert akadályozza a kilátásban - mindkét feltétel hibátlanul megvalósult).
Egyéb paraméterek (hátha): 2V villamospótló, augusztus 17., reggel 8.50-8.52 között, V. kerület, Havas utcai megálló. A busz: BPO-336.

Nulla felháborodott e-mailt írok százon, de ezt a sztorit elmesélem a BKV-nek is, az fix.

Ezer üdvözlettel:
Tea