Miklós vendégeit a Várba vitte sétálni, aztán fura gellert kapott az este, miután megpróbálták megnézni, milyen a várfalnál lévő kávézó. A pincér ugyanis - Miklós beszámolója szerint - rövid úton elkergette őket, üvöltözött és senkizett. Állítólag azért, mert levélírónk nem köszönt vissza. A sztoriból megtudhatjuk, hol van az a pont, ahonnan az ember senkiből valakivé válik. Bónuszillusztrációnk az a zseniálisan parasztozós fax, amit nemrég kaptam 11 országos agrár érdekképviselet szövetségétől. Ez életem legeslegjobb faxa, ez most az ősbemutatója, fogadják szeretettel, az eredeti print Hinta barátom gyűjteményébe került. 

A hétvégén vendégeink voltak, és hát az ember ilyenkor hova megy sétálni, fõként ha már esteledik: nyilván a várba, ahol friss levegõt is lehet szívni, szép a kilátás este, meg hát persze akkor volt a kolbász és pálinkafesztivál is… ez utóbbiról végül lemaradtunk, de helyette felejthetetlen élményben volt részünk.

Szóval péntek este munka után fényképezõgép a nyakba és irány a várba. Rég nem voltam már én sem, kifejezetten örültem, hogy a vendégekkel sétálhatok egyet.

Meglepõdtem, hogy az eddig szabad felületen, a várfalon, ahonnan szép kilátás nyílik a városra, a halászbástyára most egy kávézónak ad otthont. Igazából még nyugtáztam is magamban, hogy végül is jó ötlet, miért ne kávézzanak a kedves turisták egy ilyen kellemes helyen, költsék csak itt a sok eurót, az sohasem baj. Nem voltak sokan, eléggé gyéren üldögéltek a vendégek az asztaloknál. Mi meg a hirtelen ötlettõl vezérelve gondoltuk, benézünk, ha nem is egyértelmûen a fogyasztás szándékával. Éppen beléptünk az ajtón, a vendégeim elõl, én meg utánuk, az tûnt a szemembe, hogy nagy gond lehet, ha már a Parlament kivilágításán kell spórolni, de mire ezt végiggondoltam már valami fura hangra figyeltem fel. Mikor hátranéztem, akkor azt láttam, hogy a vendégeim szemlesütve somfordálnak kifele, egy fiatal, huszonéves pincér kérdõn néz rám, mintha valamire választ várna. Utólag kiderült, hogy a fura hang egy utánam dobott „Hello” volt, és harcállásban várta a választ a pincér, akit belépéskor nem vettem észre. De mire feleszméltem, hogy mi történik, már késõ volt. A pincér újabb támadást intézett, mire felvettem volna a védekezõ pozíciót. „Ha bemegyünk valahová, akkor az elsõ, hogy köszönünk.”… ezt az alapigazságot már eléggé fenyegetõen mondta. Magával a kijelentés tartalma az igaz, még annak idején édesanyám eléggé mélyen az eszembe véste, azóta is maradi módon próbálom tartani magam ehhez, még ha ma már pár dolog nem ilyen egyértelmû.

Akkor már eszméltem, hogy itt valami jóvátehetetlen hibát követtünk el, meggondolatlanul behatoltunk egy vendéglátói egység területére (szándékosan nem írom ki a nevét, de gondolom eléggé egyértelmû, melyikrõl is van szó).

Próbáltam rövidre zárni az egészet, a vendégeim már megszégyenülten kiosontak, én is már a kijáratnál álltam, megköszöntem a kioktatást, és jöttem kifele, de a pincér ezt nem hagyhatta annyiba: már kiabálta, hogy igenis tanuljunk meg viselkedni. Én megkockáztattam, hogy amikor én bementem akkor õt nem láttam, nem volt az ajtóban így nem igazán tudtam köszönni, sõt ennél is tovább mentem és azt mertem mondani, hogy tudtommal egy étteremben/kávézóban, ami egy kicsit is ad magára, ott a pincér az, aki elõször köszön a vendégnek, és megkérdezi, miben segíthet. Ez csak olaj volt a tûzre, erre már üvöltözött, hogy amíg mi ott nem vásárolunk, addig „te egy senki vagy”. Ezt már nem csak a környék, hanem még talán a Lánchídon sétálók is hallhatták.

Ekkor megvilágosodtam, megoldódott a léthez kapcsolódó kérdéseim hada: végre valaki megmondta, hogy ki vagyok. Egy senki. Egy senkinek pedig nem lehetnek problémái, filozófiai mélységeket feszegetõ kérdései stb. stb... Szóval rengeteg jelenlegi és jövõbeni problémát megoldott ezzel a mély és bölcs verdikttel, igazából hálás lehetnék neki.

De akkor (még) nem éreztem ezt a mélységes hálát, inkább valami olyasmit, hogy pl. szívesen kipróbálnám rajta a pszichológia által egyre inkább elutasított nevelési módszerek néhány fogását.

Röviden ennyi, végül a vendégeim és a többi vendég iránti tiszteletbõl inkább megköszöntem az oktatást és az ingyen és bérmentve nyújtott pszichiáteri szolgáltatást és elvonultunk onnan. Õ pedig megnyugodott, hogy megvédte a felségterületét az orvtámadás ellen. Ezúton is szeretnék neki és fõnökének is gratulálni a sikeres üzletpolitikáért és a vita hevében elsomfordáló többi potenciális vendégért.