Tékozló Homár

Arcba fejelte az ellenőr, meghurcolta a bulvársajtó

2007.11.30. 11:33 | szily | komment

Hadd kezdjem egy pár napos, személyes emlékkel: megyek le Újpest Központnál a metróba, a jegykezelő készüléktől két méterre álló ellenőr végignézi, ahogy lyukasztok. Haladás közben mutatom a jegyet, sietnék le, mert hallani, hogy indulóban a metró, amikor a fickó kéjes mosollyal elkapja a jegyemet a kezemből, majd túljátszott gesztusokkal, irtó lassan vizsgálgatni kezdi. "Most mit szórakozol, előtted lyukasztottam ki", mondom neki idegesen, mire "ne pofázzál" bemondással elindul felém, szabadkézi kocsmasítlusban. A sors velem volt, a végén nem kezdtek el ütni. Az utazás végén a Keletinél jöttem ki a föld alól, a mozgólépcső tetején egy ellenőrnő éppen azt kiabálta, hogy "te büdös kurva", és egy táskaszerű izével tiszta erőből egy utas után csapott. Közös élményünk, hogy a BKV jelentős részben agresszív, portás-rendőr-pitbull-keverék pszichopatákat alkalmaz a föld alatt. Kiss Zoltán esetében csak a Jóisten tudja, mi történt pontosan, de személyes tapasztalataink alapján, látatlanban nem tartjuk valószínűnek, hogy a Blikkben, és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által középerősen meghurcolt fiatalember támadt volna fejjel az ellenőrökre. (Update: pontosabban nem ellenőrökre, hanem ellenőrzést végző biztonsági őrökre.) Igazságot nem akarunk osztani, sztorit igen, olvassák tehát Zoltán verzióját:

2007.11.29-én reggel a Mokkában volt egy riport: -Agresszívabbak lettek-e a BKV ellenőrök? - címmel. Én egy utas vagyok, akivel az ellenőrök dulakodtak 2007. november 21-én este a Stadionok metrómegállónál. Erről a Blikkben cikk is jelent meg 2007. november 26-án. Szeretném cáfolni a rólam írt híreket, mivel azoknak a valósághoz szinte semmi közük nincs.

Ütlegelésem története:

2007. november 21-én lementem a Stadionok metróaluljáróba. A fehér vonalnál BKV ellenőrök álltak. Épp jött a metró, élettársam lent várt a metrónál, hogy együtt mehessünk haza. A BKV ellenőrnek megmutattam a 30 napos ÉRVÉNYES bérletemet, kérte a diákomat is. Szeptemberben kezdtem el tanulni egy budapesti főiskolán ( másoddiplomás képzésen), de a diákigazolvány központ még nem állította ki az új diákigazolványomat. A főiskolától kaptam ugyan egy ideiglenes diákigazolványt, meg egy iskolalátogatási igazolást, de az nem volt nálam. Mindezt elmagyaráztam az ellenőrnek és megkérdeztem: Lemehetek? Erre az ellenőr: NEM, NEM mehet le! Én diák vagyok nem érti? â013 kérdeztem tőle, az ő válasza: Nem érdekel, NEM mehet le. Tovább kértem: Mondom diák vagyok, értse már meg!!!

Erre Ő lefejelt, de mivel sapka volt rajta először az érte el a homlokomat és ejtett sebet rajta. Azután ütött, de nem találta el a fejemet csak a testemet. Tolt hátrafelé. Nem tudtam megvetni a lábam sehol, mert lakkcipő volt rajtam és a padlóburkolat csúszott. Ekkor egy biztonsági őr is odarohant és arcon ütött ÖKÖLLEL!!! Ekkor tolódtam neki a falhoz. A két ember szorításából megpróbáltam kiszabadulni mire ők egy másik falhoz vágtak oda. A körülöttem állóknak közben ezt kiáltottam: Segítsenek már, segítsen már valaki! Mindenki csak nézett mintha kínaiul beszélnék. Ezután közöltem a két BKV-ssal, mert időközben abbahagyták az ütlegelésemet, hogy eresszenek el, mert rendőrt hívok. Hívtam is a 107-et, 19:17 volt ekkor. Közöltem a rendőrséggel, hogy mit műveltek velem és hogy jöjjenek ki most! Sikerült felhívnom a barátnőmet, aki még mindig a metrónál várt, mit sem tudva arról, mi történik velem. A kiérkező rendőrök felvették az adataimat. Már akkor 3 BKV-s állította nekik, hogy én lefejeltem az ellenőrt, akin egyébként semmilyen külsérelmi nyom nem volt. Ez egyébként a www.blikk.hu-n is látható csak nézzék meg a sapkás ellenőr arcát. Látnak rajta sérülést, vagy valamit? Egyértelmű: NEM!!!

Kb 7 rendőr kíséretében vittek be a kapitányságra, ahol elkérték a személyi igazolványomat, a lakcímkártyámat, és akkor megérkeztek a mentők. Azért hívtam ki őket, hogy látleletet készítessenek rólam. Megmérték a vérnyomásomat. Kérdezték mi a bajom a külsérelmi nyomokon kívül ( ami egyébként állt egy monokliból, egy kisujj hosszúságú sebből a homlokomon, az arcomon karcolás/karmolásból ). Mondtam hogy kicsit szédülök, az ütés hatása miatt. Kijelentették, hogy látleletet csak kórházban vesznek fel. Rendben akkor vigyenek kórházba - mondtam. Ekkor az ügyeletes tiszt lépett be és közölte, mehetek haza, vagy a kórházba, vagy ahova akarok. A kórházat választottam. A látlelet elkészült, a feljelentést pedig megtettem a rendőrségen.

A Blikkben pedig az olvasható: - az utas lefejelte, majd meg akarta ütni - a BKV-sokat, a BKV-sok pedig - arányos testi erő alkalmazásával visszatartották a férfit -. Ez nem igaz!!!

A cikk többi része is valótlan:

Reagálva arra, amit Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes nyilatkozott, miszerint az intézkedés az eljárásrendnek megfelelően folyt le, csak annyit tudok mondani: Mielőtt nyilatkozna bárkinek is bármiről bárki, előbb tájékozódjon és hallgassa meg azt az utast, akit az - eljárásrendnek megfelelően - vertek meg a BKV ellenőrök.

Azt hiszem mindenki megértheti felháborodásomat!!!

Tisztelettel: Kiss Zoltán

Itt olvasható a Blikk eredeti cikke. Ja, és a Kiss Zoltán nem a levélíró igazi neve.

Update 1:

A kommentek közé beírt egy olvasó, aki állítása szerint szemtanúja volt az esetnek. Íme a hozzászólása:

Láttam az esetet. Akkor értem oda, amikor a két biztonsági őr a falhoz baszta (ez a legkifejezőbb szó, mert odacsapták a fejét) a srácot. Valóban kiabált, hogy segítsenek már. De mivel fogalmam sem volt, hogy mi történt és a két biztonsági őr kb annyira tűnt értelmesnek mint egy mobiltelefon, inkább nem kezdtem el harcba szállni velük. A srác nem különösebben ellenkezett. Láttam azt is, hogy ennek ellenére ököllel arcon ütötte az egyik bizt őr. A srácnak közben hátra volt csavarva a keze, tehát csak úgy mókából húzott le neki egyet.

Összefoglalom még egyszer a retardált és rosszindulatú hozzászólók kedvéért:
Nem ellenőrök voltak, hanem az ellenőrként funkcionáló biztonsági őrök. A srác nem ütött vissza, egyáltalán nem ellenkezett. Csak rángatták és odacsapták a falhoz. Majd ököllel fejbe vágta az egyik. Hát így volt.

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 17:08:04

zsuzsika jo a csocsod?
ezert nem lott le

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 17:09:39

hu errol jut eszembe le zsuzsikaztam egy igen bogyos not vacon
erre felhaborodott, hogy zsuzsi a kecske nem en
nem is vot meg

Fikamatyi 2007.11.30. 17:09:53

Egy köcsög lefejelt egy másikat.
Nem tudom miért van ekkora hírértéke annak, hogy nem az egyik fejelte le a másikat, hanem a másik az egyiket.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.11.30. 17:13:19

Az emberek közönyösségéről:

Régebben én mindig úgy voltam vele, hogy legalábbis szólok/rendőrt hívok, ha balhét látok... egyszer meg is tettem. A 4-6os villamoson ültem, a Blahán felszállt egy cigánybanda és elkezdtek ordítozni a téren maradt haverjaikkal, az ajtót szétfeszítették, hogy ne indulhasson a villamos... én felálltam és szóltam, hogy kéne engeni elindulni a villamost. Erre az egyik gyerek szó nélkül megfordult és úgy hasbarúgott, hogy visszatántorodtam a két lépésre lévő ülésre. Szerintetek a félig tele villamoson hány ember szólt a cigánygyereknek, hogy ez nem OK? A szeme se rebbent senkinek, irtózatos mód el voltak foglalva a Blaha Lujza tér szépségének szemlélésével. Na azóta még csak fel se nézek, ha bármi balhét látok. Felőlem az összes pesti megdögölhet a szemem láttára anélkül, hogy érdekelne.

Ja és: nő vagyok.

Subculture 2007.11.30. 17:15:47

Hát a hősok nem a 21. század termékei

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 17:18:31

Rekuc
en zommel a Kadar korszakban eltem otthon, na akkor azt mondtak, hogy bezzeg a Horty csendorsegnek volt respektje, meg minden meg ize
de az en idombe 2 perc alatt ugy szetvertek volna ezeket a romakat ahogy illikmar aki hasbarugott meg egyaltalan
volt rend
persze diktaturaban mindig nagyobb a rend azt mondjak
itt nincs dikatura megis van rend
ettol meg hetvegeken lovoldoznek, de rend az van

2007.11.30. 17:19:19

Hagyma: hát egy dolog tuti: ha valami nem lesz rendben a jegyemmel, tuti, hogy nem fogok könyörögni, hogy engedjenek el, se a hangomat nem fogom felemelni. Szépen kipengetem a büntit (hiszen pontosan tudom, hogy vaj van a fejemen), vagy kérek egy csekket, és nem is láttuk egymást.
Jelen esetben arról volt szó, hogy a csávókám nyavalygott, hogy dehát értsék meg, hogy ő diák!!! Csak éppen nem volt rendes diákja, se semmije amivel igazolhatta volna. Ennyi erővel értsék meg, hogy én meg nyugdíjas vagyok, csak otthon hagytam a papírt, ami igazolja...Hagyjuk már ezt...

hkf 2007.11.30. 17:19:19

Jegy/bérlet nélkül utazókat szerintem ott helyben ki kéne végezni és a testrészeiket kirakni a bejárat fölé elrentettés képpen.

Ugye, ez jó lenne, mert végülis "miért nem lehet megérteni, hogy ÉRVÉNYES BÉRLETIGAZOLVÁNNYAL kell utazni"???

Ugye csak az árról vitatkozunk, de kurvák vagytok mind.

Subculture 2007.11.30. 17:20:27

hkf 2007.11.30. 17:19:19
és mit csinálsz a olyan szituációkkal, mint amit elmeséltem?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2007.11.30. 17:22:43

Mondjuk a BKV-force agresszivitási
szintjét ismerve közel 1 a valószínűsége annak, hogy a srác által leírtak tényleg pontosan így történtek.

Velem még nem kötözködtek, de már kellett segítenem másnak (terhes nőt akart inzultálni egy ilyen magasanképzett, csak épp nem hazai pályán, hanem bent a szerelvényben) ilyen esetben, igaz ^^ akkor más volt a felállás...

az meg a másik fele, hogy van valami etikai kódexe is a bkv-nak, ami az _összes_ ottani dolgozóra vonatkozik, talán a biztonsági orkokkal is alá kellene íratni, és ha nem aszerint lépnek fel akkor meg lazán megszűntetni a szerződésüket azonnal, és büntetőfeljelentést tenni hivatalból...

az olyan apróságokon, minthogy a köszönést nem fogadják (még ha ellenőrnek vannak öltöztetve kedvenc orkjaink, akkor se) már meg se ütközök, esetleg egy-egy morcosabb reggelen szólok csak oda, hogy "egy illemtanár nem ártana a bkv-hoz, lenne dolga rendesen"...

lehetne ragozni, de minek. vagy fizikailag vagy jogilag, de az ilyen orkokat el kell pusztítani. :)

hkf 2007.11.30. 17:24:35

Subculture · 2007.11.30. 17:20:27

Olvasok a sorok között és látom az ironiát.

egészen kis kukac 2007.11.30. 17:26:27

...amit nem látszik tudnotok: "csak" kb. 12.000 éve van errefelé patriarchátus, kedves csöcsözni szerető hímecskék ! Ám előtte ?! 100.000 év MATRIARCHÁTUS barátim ! Megnézni a "Nők Városá"-t (Fellini).

Ámde: nem érdemes az aktuális erőviszonyok figyelembevétele nélkül cselekedni (czigány-gyereket "nevelni" akarni, ellenőrnek beszólani, etc.)

Végtére is, gondoljuk meg felebarátim: ottan állanak ugye egész nap... komoly izomtömegek... s akkor VÉÉÉGRE valakit le lehet fejelni ! Nem mondtam, hogy szabályszerűen (hol a szabály ? :) de le lehet ! Hát ők erre vannak kihegyezve ! Ajánlanám mindenki figyelmébe a kovetkező potenciális konverzációt: "szabad az Úrnak/Hölgynek bemutatnom érvégyes menetjegyemet és/vagy bérletemet ?" - ámde ezt sem túlhangsúlyozottan. Inkább komolyan. Rennnnngeteg conflict megelőzhető lenne mindezzel.

S a kigyúrt agresszív "úrak" lassan sörhasat növesztenének... elpuhulnának... álmoschan szenderegnének ! :-)

És akkor... akkor odamegyünk és jóóól lefejeljük őket ! :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 17:33:47

Traktorka
en ertem mit mondassz
egyet nem ertek,
barmi van nem utom pofan a masikat es nem fejelem le
ha onvedelem akkor esetleg igen, de itt a beszelo masrol beszel
qrwara nem erdekel, hogy egyaltalan nem volt jegye
ne usse meg senki
legkozelebb majd lelo
bazmeg nem ilyennek kene lenni a vilagnak

renugard 2007.11.30. 17:33:56

Könyörgöm, gyerekek, akasszuk fel...az összeset

Subculture 2007.11.30. 17:34:54

Subculture · 2007.11.30. 17:20:27

Olvasok a sorok között és látom az iróniát.
akkor te lehet, hogy más sorokat olvasol. milyen iróniát?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 17:38:38

Zsuzsanna
ez tenyleg lyan ezekkel a biztonsagi orokkel mint pl a tuzoltokkal
varjak tuzet
met az a munkajuk , hogy oltsanak
es idonkent sajat maguk felgyujtanak valamit, mert elofordult
ezek az orok is varjak hogy legyen valai ekson
ahogy a focimeccsen is varja a biro hogy kiallithasson valakit
hemoglobin
megmondta mar HOfi
tele vagyunk vele

somogg (törölt) 2007.11.30. 17:50:30

Szia,

nagyon sajnálom ami veled történt, és remélem a tetteseknek felelniük kell az indokolatlan erőszakért. A másik oldalról viszont már kicsit unom az ilyen szemét a bkv, centrum kft eseteket, mert szinte minden esetben kiderül valami svindli a panaszkodóról. Neked nem voltak érvényes papírjaid, a másik meg az ülésre tette a parkoló cédulát a szélvédő helyett. Elég sokat autózok (és így parkolok) és bkvzok, a papírjaim mindig rendben vannak (és persze udvarias vagyok a munkájukat végzőkkel), és még soha nem volt konfliktusom senkivel.
Üdv, Mogyi

Carnivora (törölt) 2007.11.30. 17:59:24

rúg a bakancs, vág a balta ellenőrt meg kend a falra

Carnivora (törölt) 2007.11.30. 18:01:04

somogg 2007.11.30. 17:50:30

mondj már nekem olyat amiért itt ebben az országban felenének ezek az egyenruhás vagy politikus balf*szok ...

SzabadSzellem 2007.11.30. 18:17:31

somogg 2007.11.30. 17:50:30
OFF
A parkolócédulát nem vagy köteles a szélvédő mögé tenni, az van előírva, hogy JÓL LÁTHATÓ helyen legyen. Az ellenőrnek meg kell győződnie arról, hogy van-e jegyed. Más kérdés, hogy neki egyszerűbb csak a szélvédő mögé nézni, aztán ha nincs ott, akkor fénykép, bünti, a többi a te dolgod.
END OFF

bencusiu 2007.11.30. 18:25:19

"Yasashi Tanuki 2007.11.30. 16:56:12
Londonnal inkább nem kellene példálózni, lehet, hogy ott nem ütnek meg, csak lelőnek, ha terroristának néznek."

Pont Londonnal kell peldalozni, mert ott seki-sebe ha nincs jegyed,az meg hogy terror panik idejen mi van, az egy masik forum temaja..

baki1234 2007.11.30. 18:26:16

Ezeknek a "biztonsági őröknek" Irakban kéne konvojokat kísérgetniük! Csak ne felejtsék elvinni a barna nadrágjukat!

redriot77 2007.11.30. 18:27:19

Madmaxországban élünk. Annak van igaza aki nagyobbat üt! Az erősek megmaradnak, a gyengék elhullanak!

Hányingerem van az ilyenektől. A postoló is hülye volt, nem tudta igazolni mi van, mégis pattogott, de ez még nem ok arra hogy a büdös parasztok megverjék. Még csak tíz éve sem volt ennyi agresszió az utcákon. Most meg... Az a gond hogy ez nem állapot, hanem egy folyamat.

redriot77 2007.11.30. 18:29:11

Ja, bezzeg ha egy árnyalattal sötétebb bőrben 2-3 hasonló haverral ordibálva mentél volna a barátosnőd elé, nem kellett volna semmit sem igazolnod, lemehettél volna simán. Rád se néztek volna!

cinna 2007.11.30. 18:31:04

somogg: zerintem merőben más dolog x forintra megbüntetni valakit, mert nem látható heyen volt a cédula és beleverni valaki fejét a falba, mert nem volt érvényes akármilye, és le sem ment a metróba... lehet, hogy én látom rosszul, de egy leheletnyi különbség van, nem?
egyébként tengerbe az összeset.

fullmoon 2007.11.30. 18:38:36

Ha ez így volt, elég brutalisztikus megoldási folyamattal kezelik ezeket a dolgokat,velem szerencsére eddig még nem fordult elő ilyen durva jegyellenőrzési akció,éspedig énis Újpestnél szoktamlemenniametróbaéskijönni,de néha máshol is....

Szociológus 2007.11.30. 18:41:52

Eddig békés állampolgár voltam, de asszem én is stílust fogok váltani: ha bármelyik BKV-s szarkalmazott csak egy rossz szót fog hozzám szólni, egyszerűen leverem, és jöhetnek többen is nyugodtam, 5-6 emberrel rutinszerűen bánok el :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 18:43:39

fullmoon
fura is lenne ha mashol nem

\\\"Kiss Zoltán\\\" 2007.11.30. 18:50:07

"Kiss Zoltán" vagyok.

Kérek mindenkit, hogy jelentkezzen, aki látta az esetet és szeretne segíteni!!!!!

Email: segitsetek2@freemail.hu

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.11.30. 19:41:14

Nem tudom miért van mindenki úgy oda hoyg lekési a vonatot. 3 perc múlva jön a övetkező...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 19:45:04

emberek azert vegyetek mar eszre itt egy embert megsertettek, ha a tortenet igaz megutottek, emberi jogait korlatoztak
hat es akkor 3 perces vonatrol beszeltek, meg ugy kell neki, legyen normalis berlete
rogton lefejelem magam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.30. 19:49:24

ferimester
nyomdd le az osszeset
hatosaval
a murvaannyukat
/de ezt loptam/

Kampfer 2007.11.30. 19:50:29

Hkf: lol, te olyan egy idióta vagy, hogy szinte már fájó! Ha az lenne a szabály, hogy szopd le a rendőrt, megtennéd, mert az a törvény? Vagy az normális dolog szerinted, hogy egy közlekedési vállalat ilyen szarháziakat foglalkoztat? Hát akkor csak utazgass és fizesd a tíz rugókat az egyre színvonaltalanabb "szolgáltatásért"! A helyzet az, hogy kötelezettségei nem csak az utazónak vannak! Ha a köcsög cég szarikk bele a saját dolgaiba, akkor nem elég elintézni azzal, hogy "elnézésüket és megértésüket kérjük..."! Egy szart! Ha majd az első buzi bkv-s és önkormányzati vezetőt felelni látom a saját maguk által elkövetett bűnökért, lopásokért, majd akkor el fogok gondolkodni azon, hogy átértékelem a dolgokat! Addig eszemben sincs! Azokat az ellenőröket kellene a Dunaparton hasbagéppuskázni! A cég- és a városvezetéssel együtt!
Kampfer

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.11.30. 19:58:37

Kérem a képen látható két biztonsági őrt jelentkezzen a kovetkezo cimen :segitsetek2@freemail.hu
:)
A BKV-nek meg mar reg meg kellene valtoztatnia a jegy rendszeret egy csipkartyas rendszerre+ kapus belepes(legalabbis a metro teruleten) a szep papir berlet es ellenor/biztonsagi or /rendor kombinacio helyett..

otletek a bkv-nek:
www.mbta.com/fares_and_passes/charlie/

egészen kis kukac 2007.11.30. 20:08:54

izé... itt már egy piéjcsdí keredék lassan ki :)

Sok tanulság van. Az egyik legfontosabbnak gondolom: az emberi cselekvés mozgatórugóit a psychologia felől roppant nehéz (=vagyis lehetetlen,- de ilyet "úrinő" nem ír le ugye :) -- erre az etologia alkalmatos.

Etológiát, állati viselkedés-lélektant kellene többet tanulnunk. Végtére is az a vékony máz, amit a borotválkozás utáni víz (hogy már a mék-up-omról ne is szóljak :) alkot, aligha fedheti el izagi mozgatórugóink legelsőbbjét: resouce-limited élőtérben vetélkedünk több erőforrásért. Ki így, ki úgy: a célfüggvény maximálása a lényeg.

Az "állat" nem volt negatív adjectivus. Csak onnan érhető meg a spitzennasiger nackter Affe igazán. A többi "néma csend"...

indapasssucks 2007.11.30. 20:12:37

Aha, tök hiteles előadás. Velem még nem fordult elő hogy ellenőr vagy bkv-s biztonsági őr megtámadott volna.

Az viszont mostanában egyre gyakrabb, hogy előre és vagy visszaköszönnek, megköszönik, hogy lassitotam és megmutattam a bérletemet. Mondjuk én már régóta nem bliccelek, az igaz.

És nem kell a hajcihő. Kamerák vannak, vagy lesznek. És akkor már az sem segít, ha a haverok utólag feltűnnek szemtanuként és/vagy postolnak a fórumba... Mármint ez neked és a biztonsági őröknek is szól.

indapasssucks 2007.11.30. 20:13:40

Zsuzska, ha felpasziroznád a célfüggvény-tippedet ide egy postban, akkor akár még beszélhetnénk is róla :)

Hepathos 2007.11.30. 20:24:12

Nem azért, de ha a diákbérlet vásárlásánál eleve kérik a diákodat, minek kell bemutatni az ellenőröknek is?

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.11.30. 20:26:04

Nem olvasom végig ezt a sok kommentet de bármibe lefogadom ,hogy pár okos fasz írta már, hogy mit várt a sértett mikor nem is volt nála a deák igazolvány. Ez így van, de ilyen esetre ez az eljárás???


Egyébként ha ilyen velem történt volna meg én is elmentem volna látleletet vetetni, aztán néhány spannal szó szerint a torkára léptem volna ennek a két szánalmas iq harcos fasztaplónak! Hogy képzeik????????
És a BKV-nak is a tetves kurva anyját, hogy mer ilyent nyilatkozni? Ez a Blikk cikk bazmeg...... uramisten....

Pilatus 2007.11.30. 20:33:53

Idézet: "Ez egy következmények nélküli ország"
Ez is: "Fortélyos félelem igazgat"
Utolsó: "Nekünk Mohács kell"

Impetus: teljesen igazad van, az általad megélt epizódok majdnem mindennapiak! Nem tudom, hová tart ez az ország...

indapasssucks 2007.11.30. 20:42:32

höhö, a baglyok mindent elhisznek, az már biztos :)

Carnivora (törölt) 2007.11.30. 20:47:02

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.11.30. 20:26:04

Na jah ne csodálkozzunk, ha még pár év , és tarkonlövés jön a helyszínen ... mellé meg tapsikol a sok birka a történelem megismétli önmagát mindég. -

Lormand 2007.11.30. 21:19:44

Hepathos:
nem kérik el a vásárlásnál,ha te nyugdíjas vagy,akkor is vehetsz diákbérletet,és vica versa...

bobek3000 2007.11.30. 22:15:29

hat latom vannak olyanok akik nagyon a szegeny ellenort vedik....igen, tenyleg benne van az utazasi feltetelekben az, hogy ha diakberleteted van, akkor koteles vagy aa ervenyesitett diakigazolvanyoddal egyut hasznalni, es a jegykezelo keresere felmutatni...az viszont nincs benne, hogy
a szolgaltato alkalmazottai, adott esetben arcon fejelheti a szolgaltatas hasznalni kivanojat...
Vagy ti esetleg orulnetek, ha igy lenne?
egyszer este az egesz Deakon nem lehetett jegyet venni, mert az osszes automata vagy benyelte a penzt, vagy nem mukodik kiiras volt rajta...szerencsere az ellenor, aki a jegyem irant erdeklodott, kulturalt volt, es nem fejelt arcon(ma mar ez a kulturalsag jele)!!!

rákenrolldetektív 2007.12.01. 00:21:56

Saját példa: haverommal mentünk a Keletinél, szakaszjeggyet vettünk, mert az Örs ügye 3 megálló, nekem ránézett a jegyemre, elengedett, tőle viszont cinikusan kérdezte, hogy meddig akar utazni. A válaszra, hogy Örsig a reakció az volt, hogy eltépte a jegyét, (ismétlem ELTÉPTE) és beszólt neki, hogy hülyének nézel? menjél vissza és vegyél rendes jegyet...
Szerencsére ott voltam és egy határozott: mi bajod van a haverommal? szájbabasszalak? érdeklődésre furcsa módon mégis "elengedte"...
A haverom 60 kiló körül van én meg egy kicsivel masszivabb vagyok....
A lényeg, hogy ha akarnak, akkor ok nélkül is baszogatják azokat, akik éppen nem szimpatikusak...

rákenrolldetektív 2007.12.01. 00:26:11


Azokra a hülyeségekre, hogy miért volt rajta lakkcipő...NEM KURVA MINDEGY NEKED?
Csak elmondta, hogy emiatt csuszott a lába, ha neki úgy tartaj úri kedve, hogy lakkcipőben menjen a metróhoz, akkor úgy is tehet asszem...

rákenrolldetektív 2007.12.01. 00:27:33

JA! A kamera meg állítólag "csak" üzei, vagyis csak néz, de nem rögzít, mármint szerintem csak akkor, ha az utast ütik, ellenkező esetben gondolom mégis képes megőrizni a vizuális tényeket...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2007.12.01. 02:33:21

én csak annyit kívánok a két orángutánnak, hogy hasonló stílusú, de nem haver egyének kérjenek tőlük jegyet legközelebb amikor épp nincs úri kedvük jegyet/bérletet/igazolványt vinni...

a legjobb az lenne ha személyesen látnám amint egymást fejelgetik.

Amúgy meg sajnos a BKV sokat nem tehet, valszeg idiótán írták ki a közbeszerzési pályázatot (értékelési szempontok: legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás) és nem vették bele hogy a BKV Zrt hírnevének csorbítása súlyos szerződésszegésnek minősül. Ha meg belevették, akkor nosza rajta, és röptetni az ilyen céget a Marsra, one-way :D

Vagy pl. minden szekusra kötelező jelleggel ráerőltetni az Etikai Kódexet, és annak bármily fokú megsértése automatikus kirúgás mind a BKV területéről mind a cégtől, arckép, személyi igazolvány, ujjlenyomat feljegyez, stb.

Ha egy sofőrt 1 perc késésért képesek szopatni akkor az ilyen esetekért is elő kéne venni a bizonyos lőcsöt...

Másrészt őszintén szeretném látni, hogy a BKV felsővezetése valamint a budapesti összes polgármester visszaadja szolgálati autóját, és BKV-ra száll... hirtelen nem lenne akkora a pofája egyiknek sem, amint látnák élesben hogy "működik" a BKV... főleg I. Demszky Gábor, aki a lovát is ugye Metrónak hívja... :D

abandi 2007.12.01. 03:27:38

Ehhh... Parasztvilág!!! Üssed, vágjad az anyját is legközelebb!!!

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2007.12.01. 08:56:29

halál az ilyen patkányokra

fájdalmas halál

nem követelmény, hogy megértsék, miért kell pusztulniuk, az állatoknak sem mondják el

komp 2007.12.01. 08:58:04

Hajrá BKV!
A mostani góré is kap majd annyit rendkívüli és kíváló munkájáért, mint Aba Botond? Ő évi 10 milla felett jutalmaztatta magát. És a lelépti díja is igen zsíros volt.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.12.01. 10:11:25

Biztonsági őrök engem is préseltek már falnak Újpest-Központ megállóban. Szemtanúm is van, de semmit sem tettem, mert nincs értelme. Az én bűnöm, hogy aznap hatodszorra, a héten ki tudja hanyadszorra már nem voltam hajlandó felmutatni az ÉVES bérletemet (akkor még az volt, ma lófaszt sem fizetek). Az ellenőröket könnyedén megkerülve igyekeztem a mozgólépcső irányába, mikor az őrök visszarántottak, majd a lábam elemelkedett a földről, mikor felkentek a falra. Békés BKV-zást kívánok! (tudom, hogy én voltam a köcsög, hogy nem mutattam a bérletemet, amit rendszeresen hamisnak néznek, mert éves...)

További magyar hang 2007.12.01. 10:42:57

"Mondom diák vagyok, értse már meg!!!"

Értse már meg? Nem, nem érti meg, mert ő sötét. Ez van. Az emberek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy saját magukból indulnak ki és figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az ország lakosságának igen jelentős része kb. egy állólámpa intelligenciájával rendelkezik csupán.
Amikor azt mondod neki, hogy "értse már meg!", akkor szembesíted saját primitívségével, és nem hagysz neki választást, ütni fog. Attól, hogy két lábon jár, reakciói még nem lesznek emberiek, inkább az állatvilág mintázatát követik, vagy elszalad, vagy megtámad. És mint ilyentől ne várj empátiát, mert az ilyen összetett érzelmek kizárólag az emberre jellemzők bolygónkon. Ő pedig csak egy kétlábon járó biológiai objektum, akit a rendszer a létminimumon tart és Győzikével konndicionál.

További magyar hang 2007.12.01. 10:44:51

kondicionál, egy 'n'-nel, bocs.

Hebelebebele 2007.12.01. 10:47:33

Velem is kötekedtek már a Deákon, hogy vegyem ki a bérletem. A srác kb a vállamig ért (általában odáig érnek), megálltam tőle fél centire. Úgy érezte meg kell mondania, hogy kikéne tölteni a bérlet rublikát számokkal. Mondom aha tehát az azért van.. Nem semmi. =D
Egyszer próbálnának oda szorítani a falhoz. =DD

Amúgy javaslom valamely önvédelmi sport elsajátítását, ritka nyugalmas lesz tőle az ember. =)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.12.01. 11:29:57

Hebelebebele: Karatéztam néhány évig, de a lélektani hatás erősebb, mint az elsajátított ütések mikéntje...

krtek24 2007.12.01. 12:03:57

A veréstől elvonatkoztatva: ha másoddiplomás, akkor mégis milyen diákkedvezményről beszél a srác? Csak azért, mert ilyen szerintem nem létezik. Ha mégis, akkor bocs, és javítson ki valamelyikőtök.

Amúgy ezekkel a paraszt őrökkel nem vitatkozni kell, hanem "intelligens" módon semmibevenni, ignorálni, és továbbállni. A metró nem az a hely, ahol észlelni kell, hogy kommunista rendőrállamban élünk még mindig, pláne nem egy ilyen nyunyó srácnak, mint akivel az eset történt.

Don Poli 2007.12.01. 13:27:59

A másoddiplomás képzésben is jár a diákigazolvány és a diákkedvezmény, attól függetlenül, hogy az ellenőrök, hogy viselkednek. Minden diákigazolvány a következő képzési időszak max. második hónapjáig érvényes- de az egyetemeken ennél csak később képesek érvényesíteni! Ezt az ellenőrök is tudják és előszeretettel basztattják a diákokat. Ha új doákigazolványra vársz jobb ha teljes áru jeggyel jársz!mert itthon soha nem fog elkészülni időben- és hiába
érvényes az ideiglenes diákigazolvány+a gyengébbek kedvéért mellékelik az ISKOLA LÁTOGATÁSI IGAZOLÁST ami SZABÁLYOS! A minuszos iq-ju biztonsági örnek titulált
hormon zavaros verekedő emeberkék leszarják, mert ha orrba ver megijedsz és nem mersz vissza szólni! Mi ezért járunk diákként pesten csoportosan mert ha 20-an vagyunk az ilyen trógerek nem kötözködnek. Elnézést a tisztességes ellenörőktől és biztonsági személyzettől (kihaló faj)

Roltii 2007.12.01. 14:48:38

Don Poli:
honnan tudnák az ellenőrök hogy mi van az egyetemeken? baszogatnak ezek mindenkit. Bár még mindig kiemelném, hogy ez szerintem arányaiban nem vészes. A legtöbb még mindig kultúrált, és a legjobb módszer, ha előre köszönsz, olyankor mindegyik megörül és akár a zárt pénztárcádra bólintanak, hogy mehetsz...

robina 2007.12.01. 15:03:06

az orangutánokat ne hasonlítsuk már a bkv ellenőrhöz. köszi.

jesszumpepi (törölt) 2007.12.01. 15:26:01

Évtizedek óta járok metróval,mindig érvényes bérlettel,12 éve Újpest Központban.Majd mindennap áll a bejáratnál több ellenőr és biztonsági őr,az ellenőrök közt egy roma is szokott lenni,nem koszosak,köszönnek,és semmilyen problémát nem látok.Azt állítják meg,aki nem mutat fel semmit,és tovább akar menni.Sose köszönök.
Egyszer tapasztaltam,hogy két ellenőr nem nagyon figyelt az utasokra,jó hangosan sztoriztak egy oda nem illő dolgon,és nem a munkájukat végezték.
Ez a tapasztalatom.Nem minden ellenőr bunkó.
Nem értek egyet az általánosításokkal,miszerint bizonyos foglalkozást végzők mind bunkók.Minap hallottam,hogy minden úszóoktató barom.Tapasztalataim szerint ez sem igaz.Nem egy nagyon rendes orvossal is találkoztam,és nem egyszer nem fogadtak el hálapénzt.
Hülye viszont minden szakmában akad.

Csabesz2000 2007.12.01. 15:29:44

diák bérletel való utazás fetétele az érvényes diákigazolvány ez tény, iskolalátogatási nem tudom mi a szarral kapcsolatban nem tudom mi a szabály, de ha csak az van nyilván magammal viszem, DE mindennek a hiánya nem jjogosít fel egyetlen orkot sem a verésre, útoálom ezeket a köcsögöket , a legtöbb azt hiszi hogy a kilók száma, a rang és a hatalalom egyenes arányben(esetleg exponenciálisan) növekszik. mondjuk olyan szempontból érthető az ilyen melákok alkalmazása ,hogy van olyan az utasok között is aki magát minden törvény és szabály felett állónak érzi. ha a gyerek kezdte a bunyót akkor olyan eshetőségre is fel kellett készülnie hogy ő huzza a rövidebet...de azért ezt nem hiszem

ugyuli 2007.12.01. 15:47:21

Chipes egyenkartyat/ellenorzokapukat mindenkinek es mukodo egyszeru e-megoldasokat a kedvezmenyekre es a fizetesre.

Egy biztonsagi or senkit ne verjen meg.Egyaltalan.
Fogja(k) le, terelje(k) el, allja(k) el az utjat a nemkivanatos egyennek, de miota tartozik hozza az offenziv fellepes a biztonsag megorzesehez? Ha rosszul nezek valamelyikre akkor masnap latogathatom a fogorvosomat, mehetek gipszeltetni?

Lilieth 2007.12.01. 16:07:21

chicken · homar.blog.hu/2005/04/10/vegyi_tamadas_husvetra 2007.12.01. 10:11:25

Detto. Ha éves bérlet, az már biztosan hamis, és belémkötnek. Na ennyit arról, hogy mert utazzál érvényes jeggyel vagy bérlettel, és akkor nem kerülsz ilyen szituációba... Dehogynem... Én megúsztam a verést, mert nőnemű volt a droid, aki belémkötött. És amikor tájékoztattam arról, hogy éppen ráérek megvárni vele a közeget, akivel fenyegetőzött, már nem is volt olyan fontos...

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2007.12.01. 16:53:53

Amúgy tényleg elég ha udvariasan széles vigyorral előreköszönsz. Azt tudja mi van ha beszólnak, de ha valaki kedves velük, azt nme bírják feldolgozni. Hallgatabbaknak pedig tudom ajánlani egy gázpisztoly beszerzését (hű mása az eredetinek, körülbelül 20-25 ropiért már kapsz egy cukor modellt. 35ért pedig olyat, ami sosem fog cserben hagyni, kinézetre is meggyőző. a viselési engedély illetéke hozzá vmi 1000-2000 ft.):). Ha erőszakoskodnak, és belenyomod a képébe, s úgy sorolod el a jogaidat, megértőbben fognak végighallgatni.:) Csak nehogy lelécelj, inkább hívj rendőrt, különben biztoshra veheted a belépőt az esti hírekbe.;):S

aranyhaj.blogspot.com 2007.12.01. 17:13:34

Némelyik BKV-dolgozónak borzalmas modora van. Tőlem megtagadták az útbaigazítást, megjegyzést tettek.
Máskor egy buszsofőr megalázóan leordított egy idős nénit, aki hatvannál egy nappal sem volt fiatalabb. Nem tudom, ezek ilyenkor nem gondolnak a saját édesanyjukra?!

aranyhaj.blogspot.com

herda 2007.12.01. 21:41:04

Kicsit egyoldalúak a kommentek, úgyhogy megosztom veletek kb. 3 órával ezelőtti élményemet: szombat délután, 3-as villamos, tele BKV ellenőrrel. Az egyik odalép hozzám, JÓ ESTÉT KÍVÁN (ilyen a legtöbb élelmiszer üzletben sem történik az emberrel, olyan bunkók a pénztárosok), felmutatom a bérletemet, megköszöni, további JÓ UTAT KÍVÁN! Biztosan nem általános, de ilyen is van. A srácot, akit megvertek sajnálom is meg nem is. Semmilyen körülmények között nem lenne szabad megverniük az utast a biztonságiaknak, DE az utas rendelkezzen érvényes jeggyel vagy bérlettel (meg ami ahhoz kell). komp-pal pedig teljesen egyetértek: Hajrá BKV! Sok hibás döntést hoznak, DE végre van "tulajdonosa" a BKV-nak! A Metróból eltűntek a hajléktalanok, egyre kevesebb a bliccelő, a jegybevétel drasztikusan emelkedett. A BKV járatok színvonalával és az ár/érték aránnyal én sem értek egyet DE: SENKINEK NEM KÖTELEZŐ A BKV-VAL UTAZNI!!!

Fedup Sári 2007.12.01. 23:19:41

Az alábbi levelet küldtem el az imént a bkvzrt@bkv.hu címre.

homar.blog.hu/2007/11/30/arcba_fejelte_az_ellenor_meghurcolta_a_b
bkvfigyelo.blog.hu/2007/12/01/ellenorok_osszefoglalo

Tisztelt Hölgyem, Uram!

Ezúton fejezem ki felháborodásomat amiatt, hogy már megint megvertek valakit az ellenőreik. Rendszeres bérletvásárlóként és adófizető polgárként elvárom önöktől, hogy a jegyek ellenőrzését XXI. századi és európai módon oldják meg anélkül, hogy bűnözők kényének-kedvének tennék ki a szolgáltatásukat igénybe vevőket.

2007.12.02. 08:43:59

Ha nincs nálam a jegy/bérlet/igazolvány, nem próbálok bemenni, ha bent várnak, telefonálok, hogy jöjjenek ki, vagy veszek jegyet.
Ettől függetlenül az említett ellenőröket minimum azonnal ki kell rúgni.

jesszumpepi (törölt) 2007.12.02. 08:53:28

A hajléktalanok sajnos nem tűntek el a metróból.Tapasztalataim szerint nőtt a számuk,és egyre több a nem hajléktalan,de agyonpálinkázott láncdohányos bűzbomba.
Újpest Központban az aluljáró több hajléktalan rendszeres éjjel-nappali alvóhelye.Odavizelnek,és egymással veszekednek.

Secnir 2007.12.02. 09:11:20

Ez jó, csak most olvastam a blikk cikkét:
"Úgy tudom, ez az utas meg akarta verni az ellenőröket"
Igen, ez így szok lenni. A barátnőjéhez igyekvő cingár diák fenyegetőleg körbeveszi az ellenőrt és a két debella biztonsági őrt, majd mindhármójukat testileg megfenyegeti, hátulra csavart kézzel, fejjel a falnak nyomva.
Ez életszerű.

más:
a Blikket -nagyon szépen kérem- ne nevezzük sajtóorgánumnak. sajtónak se. Az csak egy napilap. Igen messze áll az újságírástól. Köszönöm.

más2:
Ilyen csak Pesten fordulhat elő. Szoktam utazni a ráckevei HÉV-en, s ha jön a zellenőr, kéri a jegyeket bérleteket, s mondom nincs, kérdi hol szálltam fel? Szigetszentmiklós. Pont. ott kb 12 éve nincs jegypénztár. Semmi gond, szól a kallernak, az veszi elő a lyukasztót meg a jegyeket, és fizetek. nem büntetést, nem verexik, hanem normál jegyárat.

más3:
szvsz az ilyen jellegű álomásokon, ahol a büfé, fornettisbolt, újságosbódé stb. a jegykezelő rész után van, ott nem kérhetnék a jegyeket-bérleteket (speciel az adott állomást nem ismerem). tudniillik amíg az utazást nem kezdi meg a delikvens, addig nem valósul meg a bliccelés ténye.
Az, hogy nincs jegye, az még nem azt jelenti, hogy nem léphetek be egy állomás területére.
Vagy igen?

Alf (törölt) 2007.12.02. 12:13:17

az összes bulvárújság fizetős cikkekkel van tele.

struc 2007.12.02. 13:20:51

Secnir:

a metrókon az a kiírás szerepel, hogy az utas a jegyét/bérletét a metró egész területén tartsa meg, mert ott kérhetik az ellenőrök.
a fornetti+a penészesprincess a jeggyel közlekedők előjoga. asszem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.02. 15:46:53

herda
neked elmeny, hogy koszonnek
hogy megkoszoni
hogy nem fejeltek le egybol
sot meg jo utat is kivantak
aztamurvaannyat
/bocs jesszum de ez nagyon tetszik/
tobbet nem hasznalom

jesszumpepi (törölt) 2007.12.02. 16:47:01

Nyugodtan használd,nincs rá szerzői jogom,nem én használtam először.

Secnir 2007.12.02. 20:04:28

hópihe:
szarok a metró kiírására. a rendőr sem büntethet meg a kocsmában itta vezetésért. ha beülök az autóba, akkor azonnal, de addig nem. ha csak lemegyek a metróba, de nem közlekedem, hanem pl. várok valakire, vagy elsősegélyt nyújtok valakinek vagy kaját veszek, tehát NEM veszem igénybe a BKV "szolgáltatásait" azért nem kérhet tőlem jegyet.

Csabesz2000 2007.12.02. 21:06:40

lehet hogy ott a hiba, hogy ők is szarnak rád, nem lehet tudni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.02. 21:08:17

Secnir
kerlek ne nezz hulyenek, mert tenyleg nem tudom
lent a metroban arulnak kajat?
tenyleg nem voltam otthon 10 eve, most aluljarol beszeltek, vagy metrorol vagy hogy

kaha 2007.12.02. 22:46:48

kb. 1,5 éve a kökin a szemem láttára FEJELT LE a biztonsági őr egy diákot, aki-a mocskos szemét állatja- nem figyelt reggel hétkor eléggé (jelzem még zenét is hallgatott a dög) és nem kapta elő elég gyorsan az érvényes bérlete mellé a diákját is. Mint háromgyerekes anyuka természetesen elkezdtem ordibálni, mert hát ugye ez majd így lesz az én gyerekemmel is meg ilyen gondolatok csak jöttek, csak jöttek, de a másik okostóbiás védőangyalállat két szotyimag között odaköpte, hogy nyugodtan beállhatok én is a srác után a sorba. Na ezek után nem mutattam meg a bérletemet az ellenőrnek, és sajnos nem is kérték. Remélem, ők is szégyellték magukat.
Azt nézzék meg, melyik örző-védő bullterrier céggel dolgoztat a BKV, mert ezek tanítják rosszra "szegény" ellenőröket is. Ugranak minden kis hülyeségre.

Tajparaszt 2007.12.02. 23:32:49

És ki lesz a következő, aki szemen fog köpni bűntetlenül? A kukások?

renugard 2007.12.03. 05:57:11

Tisztelt Orángutánok!
Én kérek elnézést, hogy Önökhöz hasonlították az ellenőröket!

Sam8888 2007.12.03. 10:25:05

Subculture · subculture.blog.hu/ 2007.11.30. 16:39:49

Én eddig egyszer írtam rá a számot a Bp-i bérletemre...

Sam8888 2007.12.03. 10:47:26

ertekelem · www.ertekelem.hu 2007.11.30. 19:58:37

Valaki súlyos kenőpénzeket akaszt le azért, hogy ellenőröket(biztonságiorkokat) alkalmazzon. Ez az ország így működik. A vásárónak kell egy kis kenőpénzt adni, hogy azt vegye, ami "jó".

Sam8888 2007.12.03. 11:11:50

aranyhaj.blogspot.com 2007.12.01. 17:13:34

Akkor egy sztori:
A minap a 47-49villamospótlóval utaztam. Gellért térre érkezve szinte mindenki leszállt a buszról. Mivel a busz hátsó részében ültem(új csuklós merci busz) és egyik csoporttársammal beszélgettem, ezért nemnagyon foglalkoztunk az eseményekkel. Arra lettünk figyelmesek, hogy valaki veszettül ordibál elöl. Na ki volt az? BINGO! A sofőr. Valami olyasmit kajabált, hogy: nem elpofáztam, hogy szálljanak le?! Persze ezt nem nekünk mondta, hanem vmi más szerencsétlen bkv-utazónak. Majd miután leszálltunk közelebb mentünk a középső ajtóhoz (mivel ott tartott kálváriát a tisztelt bkv-robot), odaböktem neki, hogy talán bekéne mondani a hangosbemondóba, vagy valami ilyesmi. Sofőrünk nemhallotta, viszont valami öreg figura megismételte neki, aki közelebb volt hozzá, persze a sofőrnek valami olyasmi volt a válasza, hogy ne pofázzon bele... Még vitatkozott egy ideig leszállni nemakaró emberr(ekk)el, aztán idegesen továbbhajtott...
Ennyit a bkvról.

Dócziné a ládából 2007.12.03. 11:17:44

T. Szemtanú!
Remélem a jól végzett bámészkodás után, teli új élménnyel hajtottad fejed párnádra és nem álmodtál csúnya bkv orkokkal...) Beszari, bámész, banda!

Dócziné a ládából 2007.12.03. 11:21:16

Ebben az országban az ilyen szennylapokért nem hogy pénzt adnak, de még be is nyalják amiket összehazudnak...

Addel 2007.12.03. 11:44:54

Velem is többször előfordult, hogy bunkó módon beszéltek BKV ellenőrök(mondjuk engem se kell félteni), de eddig egyik se mert megütni. Legutóbb nov.1-én futottam össze egy kb. velem egy sújcsoportban lévő (kb.110+ kiló) ellenörrel aki úgy 1-2 perc szájkarate utáni fél perc szótlan farkasszem nézés(bátorsággyűjtés?) után megfordult és elment.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.12.03. 15:12:05

engem miert nem basztatnak?
mert van rendes normalis jegyem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.03. 20:04:32

brunhold
ertsd marmeg
a tortenet nem arrol szol, hogy van fasza berleted es mindenki elorekoszon
hanem ha valakinek megsincs akkor lefejelik, leutik, terrorizaljak
es az ilyen hozzaszolasokkal Te is elfogadod ezt

Csiri · http://www.csiri.blog.hu 2007.12.03. 20:10:26

"Subculture · subculture.blog.hu/ 2007.11.30. 16:39:43
Jah egyébként van egy kis rés a pajzson.
Elmesélem, miért:

Nekem se jött meg időben a diákigazolványom, igényeltem ideiglenest. Na most két választásod van, vagy nem írsz be számot, és bevállalod a kockázatot hogy megvágnak, vagy amint megjön az igazolványod, veszel másik bérletet, hogy stimmeljenek a számok.

én kockáztattam, és szerencsém volt, nem szóltak érte, hogy nem írtam számot a bérletre. Pedig egy ilyen bézbollsapkás engem is a falnak kenhetett volna mert épp úgy szabálytalanul utaztam"

Nekem is ugyanez a helyzet. De nem tudom ezen mit kell itt görcsölni, fogod és hónap végéig használod az ideiglenest, december 1 és 5 között (vagy mittomén következő hónapban meddig jó a bérlet) veszel következő havi bérletet, NEM töltöd ki, bemész TO-ra, leadod az ideiglenest, megkapod az újat, kitöltöd az újat

kb ennyi... nem egy agyműtét...

megamenn 2007.12.03. 20:37:33

Kicsi buzit leütötte az ősparaszt. Mi a probléma ?

herda 2007.12.04. 16:18:36

hagyma
igenis élményszába megy ha a BKV-tól valaki előre köszön az embernek (meg úgy általában Magyarországon , ha bármilyen szolgáltatást igénybe veszel...)

és nem értek egyet az erőszakkal, szerintem is ki kellene rúgni az összes biztonságit, akik csak verekedéssel tudnak érvényt szerezni az "igazuknak", DE érthető ha paranoiásak, itt a blogon is van egy CSOMÓ TAPLÓ, akinek csak azon jár az esze, hogy hogyan tudná kijátszani a szabályokat, hogyan tudna ingyen utazni.

Mégeccer:

NEM KÖTELEZŐ A BKV-VAL UTAZNI!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.05. 00:35:16

herda
az gaz ha elmenyszamba megy....

persze hogy nem kotelezo, es persze, hogy a z a normalis ha valaki igenybevesz valami szogaltatast, akkor fizet
ha nem, akkor sem fejeljluk le, gondolom
es a szolgaltato attol szolgaltato, hogy a penzedert szolgaltat
nem terrorizal
ez hogy nem kotelezo ez nekem nem jon be
sok minden nem kotelezo, sot semmi manapsag
attol, hogy nem otelezo, de hat szukseges, metrora szallni attol meg elvarhatjuk az udvariassagot, a pontossagot tisztasgot
ak meg "lod" annak is mas modja van
de ha nektek igy jo, akkor egy szot se szoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.05. 00:40:07

aki meg "log" annak is mas lenne az elintezese
szerintem
itt egy ellenor lefejelne muanyaglakat rarohadna
a rendor az lelohet , az mas
ha szol elore es nem tljesitem amit ker

ellenor es senki mas hozzam nem nyulhat
sot hozzam sem erhet
mondjuk en nem hasznalok tomegkozlekedest, es pl nem tudom hogy van new yorkban,
azt tudom, hogy van floridaban, carolinaban es kentuckyban

A kaszás 2008.03.20. 16:22:47

Megérdemelted olcsón megúsztad nagyon olcsón jobban szét kellett volna hogy üssenek volt diák matricád?na ugye majd akkor háborogj addig gyalogolj

lilit 2009.10.19. 23:08:06

Na akkor most elmondom h mit nem szabad csinálniuk ezeknek az új kis senkiházi őröknek.Csak azért szólok ehhez hozzá mert ezt már nagyon soknak tartom.Nem kell egyből elítélni engem,de én is dolgoztam BKV őrként.Elmondanám h miből áll a feladat:jegyet,bérletet kérni.Ha valami baj van akkor segíteni,esetleg megoldani de semmi képen sem az h inzultálni az utazókat.Amúgy meg az őr csak akkor nyúlhat hozzád ha levette a karszalagot mert csak AKKOR őr.Addig jegy ellenőr és addig nem nyúlhat senkihez.Meg alapjáraton egy vagyonőr csak akkor használhat "erőszakot"ha őt is megtámadják és csak a támadással azonosan lehet visszavágni.Magyarul ha ököllel jönnek ököllel kell válaszolni stb....Ezt verik bele mindenkibe akinek megvan az a szaros vagyonőrije.Ez az esett akkor történhetett mikor mi (a normálisabbja)eljöttünk a BKV tól.Hallottuk utólag h minden jött mentet felvettek ellenőrnek,és h a kis senkik(azok akik friss igazolvánnyal akarják megmutatni h milyen gizdák)mindenkivel erőszakosan bánnak.Mi érdekes módon soha nem kerültünk efféle helyzetekbe,velünk indult el ez az egész ellenőrös történet mikor bevezették.Akkor még idősebb vezetők is voltak akik kikötötték h semmi erőszak,mert nincs rá szükség.De mikor mi eljöttünk(kb 40 en)le lett cserélve a vezetőség is így kis taknyok kerültek az élre.Kis kopaszok akik azt hiszik h most övék a világ.Ilyenkor szégyellem h egyszer ott dolgoztam de akkor más volt a színvonal.Ezek az emberek járatják le a tisztességes őröket pedig higgyétek el h nem minden vagyonőr ilyen IDIÓTA mint ezek.
süti beállítások módosítása