Tékozló Homár

Éheznek szegény golfos gyerekek

2008.04.02. 00:44 | szily | 128 komment
Az egyszázalékos szezonnak is megvannak a maga fogyasztói divathullámai, a Homár elmeszesedett antennáival úgy érzékeli, hogy a rákos gyerekek kimenőben vannak a divatból, bejövőben viszont a golfozó kisdedek.

Vannak ugye a legendás golfos sztorik Sós Janiról, az egyszerű zsellérfiúról, aki marhabélből font magának 3-as vasat, labdának pedig száraz bagolyköpetet használt, hogy 8 évesen pont akkor üssön mezítláb, háttal állva, 124 yardról eagle-t egy vakondtúrásba, amikor a grund mellett Sebes Gusztáv sétál el, jellegzetesen oposszumszerű járásával.

Vagy nincsenek ilyen sztorik?

A Magyar Golf Szövetség weboldala szerint mégiscsak a nincstelenek sportja ez, hiszen felkavaró sorokban kérik az adónk egy százalékát a nyomorgó magyar golfutánpótlás számára. Mi oda fogjuk adni, hiszen azt írják, hogy a golf környezettudatos életmódra nevel. Mivel szeretnénk, ha az idegesítő erdők, csalitosok és mocsarak helyén környezettudatosan kialakított csinos, nyírt gyep terülne el, decens homoklyukakkal és frissítő állomásokkal, Homár Miriamot (4,5) és Homár Boriszt (6) az első adandó alkalommal beíratjuk golfozni.

Íme a szöveg:
Támogassa adója 1%-ával az utánpótlást!

A Magyar Golf Szövetség hosszú távú stratégiájának legfontosabb alappillére a golf utánpótlásának támogatása, amelyre évről évre igyekszik több pénzt és energiát fordítani. Tavaly a hazai golfklubokban már közel 170 junior játékost tartottak nyilván, akiknek felkészülését és versenyeztetését jelentős részben a Szövetség finanszírozza. Célunk, hogy a golfot, ezt a bonyolult testkultúrát igénylő, egészséges és környezettudatos életmódra nevelő, valamint önismeretre és kitartásra tanító sportot megismertessük és megszerettessük a jövő generációival. Kérjük, adója 1%-ával Ön is segítsen ebben!
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emzéperiksz 2008.04.02. 09:20:51

Apropos, a gyerekrák alapítványt mikor keresztelik át: "vegyetek a kuratóriumnak új Audit" alapítványra?

Dezsőjóska 2008.04.02. 09:23:37

Elég ha bejelentett jövedelmed van. Megnyugodhatsz, mert akkor már tettél valamit a politikusok és klientúrájuk gyerekeiért! Jahh, hogy a saját gyerekeidért is szeretnél valamit tenni?! Alapíts pártot!

2008.04.02. 09:24:39

Rohadjanak szét?
Aztán miért ?

2008.04.02. 09:24:44

Mar bocsanat, egy kokemenyen profitorientalt golfklub miota minosul civil szervezetnek? A golf mint olyan az arisztokratak sportja (nem kell a mellebeszeles, hogy olyanok itt nincsenek...), a jovendo golfnemzedek kinevelesehez (kulonosen, h. utana, ha kinevelodott, mennyibe fog kerulni barmilyen golfklub tagjanak lenni) penzt tarhalni minimum pofatlansag.

Amugy meg szerintem az egesz arra van kitalalva, h. a kedves arisztokrata (es nagyon jol kereso) szuloknek ne kelljen semmilyen, mas - nem arisztokratak altal is igenybe vett - dologra elszorni az 1%-ot, hanem adomentesen odaadhassak a golfklubnak pl. eves tagsagi dij helyett...

füredi (törölt) 2008.04.02. 09:25:12

Semennyire nem látom azt, hogy itt arról lenne szó, hogy éhezőnek állítják be magukat. A bélyeggyűjtőlk sem éheznek, a Magyar Katolikus Egyházról már nem is beszélve. ha a gyerekem golfozna, akkor nyilván ide adom az 1 %-ot, ha nem, akkor nyilván nem.

Egyébként a Magyar Golf Szövetség nem egyenlő a magyar golfozókkal, maga a szövetség a többi kis sportszövetséggel egyetemben valószínűleg szegény mint a templom egere.

Tajparaszt 2008.04.02. 09:25:26

Jachtra gyűjtök 1 %-ot.
Ja, nem is Mercire.
ÁÁÁÁ, hagyjuk...

füredi (törölt) 2008.04.02. 09:27:22

Zwei!
Ha olvasol, akkor látod, hogy ez nem golfklub, hanem a Magyar Golf Szövetség. Focira lefordítva: nem az Újpest könyörög pénzért, hanem az MLSz!

2008.04.02. 09:29:33

Ahem.

azert nezd mar meg milyen osszegeket ker a golfkluboktol a szovetseg tagfelvetelkor, meg evente a tagok utan? ebbol sem futja oktatasra....?

Dezsőjóska 2008.04.02. 09:31:59

Zwei, "Nagy a VB, kicsi a lóca..." :)

Dezsőjóska 2008.04.02. 09:33:19

Mondjuk kiváncsi vagyok mennyit tejel a "gyémantfokozatú" támogatójuk az OTP.

eurocat 2008.04.02. 09:33:20

jo meglatas furedi reszerol...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.04.02. 09:42:51

homar.. legalabb ezt a szar linket ugy tenned be, hogy masik ablakban nyiljon meg.

hat rohely ez a golfos cucc, az fix. meg a pofatlansag netovabbja.

cenzúra forever 2008.04.02. 09:50:43

Illetve az is mókás, ahogyan a golfklub definiálja a hétvége fogalmát, amikor minden drágább picit:

"Hétvége(péntek-vasárnap és banki szünnapon)"

Banki szünnap, haha.

füredi (törölt) 2008.04.02. 09:51:36

Itt a link a tavalyi közhasznúsági jelentésről, 60 milla az éves költségvetés. A kéziszövetségnek ennek a többszöröse, mégis kéri az 1 %-ot.

hungolf.hu/anyagok2008/beszamolo_az_mgsz_munkajarol2007.doc

Olyan szomorú ez egyébként, hogy egyesek itt pofátlanságról, meg ilyenekről írnak. Én pl. nem golfozom - lehet, hogy megtehetném, de sajnálnám erre szórni a pénzt - de semmi bajom nincsen azzal, aki erre költhet, miért kell irigykedni?

(megjegyzem: a golf a világ legelterjedtebb hobbysportja, a tenisznél is népszerűbb!)

osztovata 2008.04.02. 09:54:22

Ki is a golfozók elnöke? Sugár András ex-westeles, milliárdos. Sztráügyvédek, s egyéb vállalkozók a tagok, meg a klubok elnökei. Hát akkor adakozzanak ők ha olyan baromi fontos az utánpótlás. Egyik-másik öregedő pasi golfozását elnézve ez tényleg "bonyolult" testmozgást igényel, nem is igen végzik el.A golf mindenol "úri" sport, nehogy már itt rinyáljank az 1%-ért.

füredi (törölt) 2008.04.02. 10:01:45

baszki, senki nem mondta, hogy te adakozz. Valami hihetetlen, amit rendeztek.

Micocicó 2008.04.02. 10:02:53

Mennyi okos ember van itt. Fogalmuk sincs miről írkálnak. A golf semmivel nem drágább sport mint a síelés, repülés, szörfözés. Azon kívül a cseheknél nem nyomták el annyira a szoci világban van is nekik 60 pályályuk + 50 E golfozó. Amerikában 30 mIll ember csinálja. A CNN-en ha rangos verseny van a hétvégén azzal kezdődik a sporthírek. A világ 5 legnépszerűbb sportjában benne van. Csak nálunk nagyon sok a misztikum körülötte. De majd 7-8 év múlva rájöttök.

Ui. Nem azt mondom hogy olcsó dolog de ha valakinek van ideje és sokat tud játszani akkor kb 800-1000 ft/ órából kijön. Mennyi a teniszpálya? sqash? műfüves foci? stb.

füredi (törölt) 2008.04.02. 10:03:11

Hozzátezsem: nem "itt rinyálnak". A honlapjukra rakták fel, nem óriásplakátokon üvöltik a pofánkba. Ha
szily nem rakja ide, nem is tudnátok róla.

osztovata 2008.04.02. 10:03:19

Bárki adakozhat, a bárkik közt mi is ott vagyunk :)
S ez - még - egy olyan ország ahol a vélemény szabad :)

Gumidomino 2008.04.02. 10:14:17

ha szövetség akkor nagyrészt a tagok (klubok) tagdíjából él, így érdeke hogy minél több kis golfpalánta nevelődjön aki később tejel. nem?

ki merem mondani ebben az ellenséges környezetben is, hogy én már golfoztam.
egyszer.
és tetszett.
egyszer.

Natura 2008.04.02. 10:19:54

Miss Marple 2008.04.02. 08:20:29
a) Kinek mi a trágya köze van a Szily gyerekei nevéhez?! Nem szorul az én védelmemre, stb.

Drága Miss Marple, szerintem is egyrészt undorító, másrészt ízléstelen amit a szily a kölykeivel művel, ami nem lenne baj, viszont a kölykökre sem lesz hosszú távon a legjobb hatással... mondjuk nem is baj, ha nem szaporodik túl, de most akkor is szerencsétlen kis lurkók.....

A posttal mi a gond? Én a krisnásoknak adtam, pedig azok sem kimondottan szegények. Ellenben amit nem értek, ez mi a jó francért poszt a homáron?

füredi (törölt) 2008.04.02. 10:22:19

Senki nem mondta, hogy nem szabad a vélemény.

az enyém a következő:

Én sakkozni szeretek, a gyermekemet is levittem a kerületi sakk-körbe. Más viszont golfozni szeret, ő oda viszi a gyereket. Mind a két gyerek jól érzi magát, barátokra tesz szert, jó a közösség. A szülő ezért úgy gondolja, hogy ez így jó, és legyen még jobb. Ezért aztán mind ő mind én az 1 %-át erre adja. Ő lehet, hogy többet mind én, de a lényeg ugyanaz. Golfozni is jó, meg sakkozni is jó. Meg még van egy pár dolog, ami jó, és mindeki arra ad, amire akar.

Az egészben szily a rém ciki, mert egy teljesen valótlan címmel indít: senki nem könyörög éhező golfos gyerekeknek. Teljesen korrekt a felhívás, és egy szűk körnek szól.

füredi (törölt) 2008.04.02. 10:23:58

Natura!

Pontosan így van, nem szegények a krisnások, de pl. a Rex alapítvány, meg a Gyermekrák alapítvány is nagyságrendekkel nagyobb pénz felett dönt, mint a golf szövetség.

Natura 2008.04.02. 10:24:03

francba, stilisztika egyes, inkább leülök. (látszik, hogy apukámnak nem volt indexes blogja.) :D

LongJohnHolmes 2008.04.02. 10:25:47

A golfőrültek című filmben volt egy jó párbeszéd:
A fiatal ütőcipelő próbál pénzt lejmolni, és panaszkodik egy milliomosnak cipelés közben, hogy milyen szegények és nincs pénze az egyetemre.
A faszi hallgatja egy pár percig, aztán megveregeti a srác vállát és mondja:
Nem baj fiam, segédmunkásokra is szükség van.

Persze vizuálisan jobb:)

Natura 2008.04.02. 10:27:20

Szerintem minden sport drága, még a futás is, ha nem az út szélén csinálod a kipufogóbűzben, vagy a nappaliban, egy helyben.
Múltkor gondoltam, elmegyek verekedni.. olyan hatjegyű számot mondtak a beszerzendő felszerelésekre meg ruhákra, hogy csak néztem. :)

Micocicó 2008.04.02. 10:32:40

És hozzá tenném a golf szövetség költségvetése meg a vicc kategória. Egy közepes NB 2 csapat többet költ 25 emberre. Itt meg hogy fejlődjön a sport kb. 3-400 gyerekre kéne köteni. Tehát utajátok az 1 % nyugudtan. Ja és az említett Highland Golf Clubban most indul gyermek tanfolyam ÓRÁNKÉNT 1250 FT-ért. Én télen 2600 vittem síelni tanulni a gyereket. Akkor mi a sok????????????

Tutanhamon 2008.04.02. 10:35:24

egy teljesen valótlan címmel indít: senki nem könyörög éhező golfos gyerekeknek

De fejlődik, a szex és Hitler hívószavakat nem használta.

füredi (törölt) 2008.04.02. 10:38:33

Jézusom, most látom, hogy index főoldalon van a post ezzel az idióta rákos gyerek hasonlattal.

Szily! Áruld már el, hol talász a felhívásban "felkavaró sorokat???"


Egyébként pl itt: www.golfozz.hu/catalog/index.php?language=HU

léátható, mi mennybe kerül, 65 000 egy teljes ütőkészlet - nyilván nem a csúcsszuper kategória.

Itt meg mondjuk megnézhető, mibe kerül egy teniszütő: www.aktivsport.hu/head-tenisz%C3%BCt%C5%91k-c-197.html

füredi (törölt) 2008.04.02. 10:39:53

Tutanhamon!

És se Gyurcsány, se Orbán, se Kóka nem hibás az egészért! Érthetetlen!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.04.02. 10:41:45

most miért baj hogy ez a nevük a kölköknek? és ha az anyjuk nem magyar? honnan a faszból tudhatod?

meg akkor emlegeti a kölköket amikor neki jól esik. ez egy blog. egy napló. ha nem tetszik nem kell olvasni.

vagy írjál te is blogot, és ne emlegesd a gyerekeid benne. bár mondjuk remélem neked még nincs

Natura 2008.04.02. 10:45:37

Torpi, nézd meg azokat a nyomorult porontyokat 10 év múlva.. aztán gondolj vissza erre a topicra. :)

Amúgy meg szánalmas, és kész.

Natura 2008.04.02. 10:49:27

Szerintem kiutálták őket valamelyik golfklubból, és azért a post... szilynek meg úgy néz ki, hiába ugat mindenki, hogy vedd már észre bammeg, szar lett a homár.. a kemény mag megmarad, irkál, jól érzi magát... de legalább ezt sem veszik meg ukrán üzletemberek. :)

Tutanhamon 2008.04.02. 10:50:02

hogy fejlődjön a sport

Ne fejlődjön! Tessék elküldeni a proligyereket az uszodába, ússzon, vizipólózzon, az a jó a gerincnek. Meg úgy esélye is lenne sikereket elérni. A gazdagék meg irassák be a gyereket golfozni akármennyiért, ki törődik vele?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.02. 10:50:53

Mondom én, hogy a csórók sportja a golf.
- És akkor inkább már 9I ütő és nem 5W.

Abdab 2008.04.02. 11:01:28

Tényleg attól tartunk, hogy mert a gyerekek neve elhangzik indexes blogokban, lelki nyomorult lesz belőlük 10 év múlva?

egri Fehér 2008.04.02. 11:13:37

A golfosok csak élni próbálnak a jogaikkal. Egyrészt nem kötelező nekik adni az 1%-ot, másrészt pedig nem állami támogatásért kucsorognak. Még mindig nem értem, miért kell ezért cikizni őket.

jackdow 2008.04.02. 11:18:20

Én golfozok, lehet utálni :-) Az a baj, hogy a magyar emberek többsége tévhitben él ezzel a sporttal kapcsolatban. Nekem egy évre 120e magyar Forintba kerül a tagságom (azaz 10e / hó)és ezért annyit golfozok a saját klubbunk pályáján amennyit csak bírok. A felszerelésemet Angliából rendeltem Ebay-en 50e -ért és nem ez volt a legolcsóbb!!! Kell még hozzá cipő 8e + egy kesztyű 1200 Ft. Ennyi pénzből egy hétre se tudok elmenni sielni, sőt még hosszúhétvégézni sem. Vannak ismerőseim akik "szerényebb" hobbival is beérik és horgásznak, kb egy hétvégi pecázás 10-15e be kerül nekik, és ez csak pár óra ücsörgés, sörözés néha eredmény nélkül. Akkor most mi a drága hobbi? Jártatok mostanában horgászboltban?? Láttátok az árakat? Pedig a legtöbb "szegény" ember inkább pecázik. Nálunk a kicsiket ingyen oktatják, és a legügyesebb néhány kisembert képzik továbbra is ingyen. Adód 1%-át szerintem oda kell adni, ahova azt gondolod hogy jóra fordítják. Ha a szövetségi elnök luxuskocsit vesz belőle, de a csemetédet továbbra is ingyen oktatják, akkor nem mindegy mire költötték??? Menjetek golfozni mert jó!!!!

füredi (törölt) 2008.04.02. 11:21:43

Én már a zugügyvédnél is szoktam azon tűnődni, hogy miért mondják, hogy az egy blog. Szerintem nem az, mint ahogyan a Homár sem az. Blog a Tóta w, mert az arról szól, hogy egy ember leírja amit maga gondol.

Itt viszont az index újságírói az index nyitóoldaláról indítva témákat dobnak fel, és mint egy szerkesztő írnak hozzá valamit. Szerintem ez az újságírás kategória, nem? Ilyen körülméynek között meg elvárható, hogy a szerző ne írjon hatásvadász valótlanságokat, maradjon meg az objektivitásnál, meg mondjuk mielőtt leírja, amit ír találja meg azt a négy honlapot, amit én meg néhány társam 12 másodperc alatt megtaláltunk, ezekből informálódjon, aztán alkosson véleményt.

Amit itt fenn szily írt, az kiválóan elmenne a subbába, melegen gratulálok.

Abdab 2008.04.02. 11:26:57

Füredi, jogos, amit írsz, bár én valahol átmeneti műfajnak érzem a hagyományos blogok és a valódi újságírás között.

boszorsi 2008.04.02. 11:28:29

Nem értelek benneteket!
Homár/Szily úgy hívja a gyermekeit, ahogy akarja. Néha Bélának lenni sokkal kellemetlenebb, mint - pl - Borisznak... Az a gyerek ugyanúgy megtanul együtt élni a nevével, ahogy egy másik a XX. században az Arany János névvel. (Egy nagyon klassz középiskolai tanár lett belőle, különösebb komplexusok nélkül...) Mirjam és Borisz csak akkor lesz komplexusos, ha a fröcsögőkhöz hasonó taplók beszólnak nekik nap-mint-nap...
Ha jól megnézed, mindenkit lehetne a nevéért cikizni.

Mindemellett a poszt tényleg nem érdemel igazán szót, valóban érthetetlen, hogy mit keres az Index főoldalán, de akit az ilyesmi zavar, szép lassan leszokik a Homárról és az Indexről is...
Gondolom a szerkesztők az értelmes észrevételeket megszívlelik, hiszen nem akarnak megválni az olvasóiktól, de az utálkozó, fröcsögő írogatók nyugodtan visszavehetnek az arcukból, és beíratkozhatnak valami - 1%-kal is támogatott - intelligencia növelő tanfolyamra.... ... ...
:)

Kapitány_1 2008.04.02. 11:31:04

Egy golf klubban dolgozom. A tagok 60%-a újgazdag. Ezek 70%-a most vett először kezébe ütőt. A többi idős.
A tagok 40% hétköznapi ember. Szeretik ezt a sportot. A golf - és csak az szóljon aki próbálta már - a test minden izmát megmozgató sport, nagypályán mondjuk 18 lukat megjátszva 4 órás kiadós gyors(!)séta is (nem csak sétálgatás). A golfozás közben több haláleset történik, mint a K1-ben vagy rally-ban.
A golf a sport mellett közösségi meeting is, szociális esemény. Az újgazdagok és üzletemberek leginkább ezért szeretik. A zöld gyepen több milliárd sorsa döl el, mint a kormányban. Fekete, szürke és fehér pénz. A diplomácia is sikeresebb a golf közben. Nálunk volt már egy csapatban a dél és észak koreai nagykövet. Az életben...nem.
Ez az 1% valóban hülyén jön ki, de igazából nem a nagyközönségnek, hanem a golfosoknak szól, ezúton is támoatást kérve.
Magyarországon körülbelül 2000 golfos ember van.
A golf klubbunk ingyen oktat (vagy nagyon kedvező, uszoda bérleti áron) fiatalokat a golf sportra. Ad felszerelést is.
A golf klub tagsági díj 250 és 400 ezer Ft/év közt ha teljeskörű, ezért használhatja a pályát, egyéb szolgáltatásokat. Azért is ennyi, mert a pálya fenttartása (18 luknál kb.70 hektárról beszélünk) igen drága, a gépek, a gyep stb. milliókba kerülnek. A golfpálya valóban régen az "igazi" természet kárára is épülhetett, ma (ill. utóbbi 20 évben) már csak nagyon szigorú természetvédelmi komplex kerettervek betartásával. A mi klubbunk természetvédelmi engedélyeit 1,7 év alatt kapta meg. Pedig egy szemétdomb volt az egész elötte, illegális lerakó. Most van egy 20 hektár pályán belül, ami azóta természetvédelmi terület a flóra összetétele és ritkasága miatt.

Na mindegy, értem én az indulatokat, csak jobban körül kéne járni a dolgokat. Uff!

Natura 2008.04.02. 11:32:03

Imádom, amikor segghülye emberek az intelligenciával villgnak.. igen boszorsi, ez neked szólt. De legalább jól írtad le, ez is valami.

Lehet megnézem ezt a golfozást, jackdow, hol is ütögetsz?

füredi (törölt) 2008.04.02. 11:33:45

Lassan kezdem úgy érezni, hogy szily a Golf Szövetség embere, és csak azért csinálta az egészet, hogy mind a 2 000 golfos itt népszerűsítse a sportágat :-))

Natura 2008.04.02. 11:35:03

füredi, de egész jól halad, nem? :)

füredi (törölt) 2008.04.02. 11:36:17

Én lemaradtam erről a miriam, borisz dologról, most utánanéztem (halljátok! utánanéztem, mielőtt megszólalok!!). Nincs ezzel semmi gond szerintem, sem a névvel, sem a szerepeltetéssel. Nehezen hiszem, hogy pár év múlva tinédzserkori traumákat okozna, hogy az emberek ujjal mutogatnak a körúton, hogy "ott megy Szily Miriam!"

Natura 2008.04.02. 11:39:42

tudod ez a 'hitler' meg a 'szex' hívószavak helyettesítése, ahogy valaki megjegyezte fentebb... oké hogy kutya meg emberkölyök, meg szőke nő, na de a sajátja? ocsmány.

füredi (törölt) 2008.04.02. 11:41:36

Ugyan, ezt nem érzem így.

boszorsi 2008.04.02. 11:46:37

Kedves Natura, idéznélek:

"szerintem is egyrészt undorító, másrészt ízléstelen amit a szily a kölykeivel művel, ami nem lenne baj, viszont a kölykökre sem lesz hosszú távon a legjobb hatással... mondjuk nem is baj, ha nem szaporodik túl, de most akkor is szerencsétlen kis lurkók....."

Ezek után ki a segghülye?
Aki beleszól más családi életébe, vagy aki normálisabb kommunikációs stílusra bíztatja a társaságot?
(A helyesírásodat nem cikizem, mert a gépen mindenkivel előfordulhat, hogy melléüt...)

CptAbr 2008.04.02. 11:51:01

Először is ne nézzük már egymást sík hülyének, ez kb annyira blog mint a Népszabadság véleményrovata. Csak azért mert a címben benne van, hogy blog még nem lesz az. Ez az index tematikus aloldala, amiért az író gondolom rendesen meg van fizetve és az index főoldalára is kikerül.

Másrészt bár már sok szakértő és füredi kollega :) is elmondta előttem én is megragadnám az alkalmat, hogy rávilágítsak a tényre, a golf nem egy uri és nem egy egyszerű sport. Akinek azzal baja van, hogy " a bonyolult testkultúrát igénylő" az még biztos csak akkor látott golfütőt, amikor Tony Sopráno valakinek szétverte vele a fejét. Én próbáltam és el lehet hinni, már az nagyobb szenvedést jelent, hogy a labdát eltaláld. És akkor még nagyon nagyon messze vagy egy helyes lendítéstől.

Harmadrészt pont azért kella támogatás, hogy ne csak a retek gazdag szülők esetleg tehetségtelen gyerekei, hanem a kevésbé tehetős szülők esetleg tehetséges gyerekei is le tudjanak járni.
Biztos vagyok benne, hogy nem lenne ekkora fikázás, ha a Magyar Szarszobrászok egyesülete kérné az 1%ot, hiszen az művészet, ami kell, nem is lehet belőle megélni és manapság olyan nehéz kó miinőségű fekáliát beszerezni...

zebegeny 2008.04.02. 11:51:08

Én az űrkutatást támogatom.
Margit! Ű R K U T A T Á Á Á Á S!!!
De minek ásni kutat az űrbe(n)??!!

Natura 2008.04.02. 11:57:14

boszorsi, még mindig te.. ezen kívül most már a funkcionális anafabetizmust is megelőlegezem neked (és nem csak neked itt), de ez mindegy most.

Nálam ez meg már nem melléütés,hanem egyszerűen túl sokat nézegettem a hozzád hasonló észlényeket, meg a homárhoz hasonló, nektek készült, és természetesen nagyszerű írásműveket. Aztán most a szar kezd visszanyalni. Ez van, én is épp szörnyülködtem rajta egy másik vonalon.

Aki a családi életét kirakja egy halom birka orra elé, az ne csodálkozzon, ha beleszólnak. Mondjuk isten mentsen tőle, de az esélye megvan. :)

Tutanhamon 2008.04.02. 11:59:28

Néha Bélának lenni sokkal kellemetlenebb, mint - pl - Borisznak...

Pölö nem kap munkát. Képzeld, ha Boriszt, az ukrán bérgyilkost Bélának hívnák.

Natura 2008.04.02. 12:00:09

Van Magyar Szarszobrász Egyesület? De jóóóó.... :DD

Natura 2008.04.02. 12:02:05

A Béla egy gyönyörű név.
Szláv napisten.

Persze a Schlosser Tádé még szebb. :DDD

mákosnudli 2008.04.02. 12:02:06

Csányi Sándor gyerekeit nem lehet támogatni? Én szeretném.

boszorsi 2008.04.02. 12:02:21

Tapasztalatom szerint mindenki oda adja az 1%-át, ahova akarja.
És amiatt, hogy valamilyen társaság fogadhatja az 1%-okoat, és ezt a saját honlapján közzé teszi, még nem válik suttyóvá. A világ attól szép, hogy mindenkiről feltételezzük, hogy értelmes szempontok alapján képes eldönteni, hogy az ő 1%-át hova küldi.
Senkit nem kényszerít még a Homár sem, hogy a golfozókat támogassa.
Egyébként pedig kipróbáltam már a golfozást. És tetszik. Ha az időbeosztásomba bele fog férni, rendesen megtanulom, és fogok golfozni. És mégsem a golfosoknak küldöm az 1%-ot, hanem máshova. Mert én úgy látom jónak. Egyszerű a döntés nem?

Tutanhamon 2008.04.02. 12:06:41

Nehezen hiszem, hogy pár év múlva tinédzserkori traumákat okozna

Igenis, a hülye név tinédzserkori traumákat okoz. Mondjuk egy Éva-Gábor nem túl kreatív, de legalább nem lehet vele nagyot hibázni.

boszorsi 2008.04.02. 12:09:24

Kedves Natura, ha úgí érzed, nem neked szól a Homár, akkor ez bizonyára így is van.
Neked is szabad választásod van, hogy kinek az írását olvasod el. Nekem is. Váleményt is szabadon alkothatunk. Egymásról is.
Mindemellett tudod mit jelent a "funkcionális analfebetizmus"? Csekély intelligenciával rendelkezőknek veszélyes játék nagy szavakkal dobálózni. Egyszer még visszacsap a bájos orcádba...

füredi (törölt) 2008.04.02. 12:10:49

Szerintem sem a Borisz, sem a Miriam nem hülye név. A Miriam a Mária héberül, nem? A Borisz meg Borisz. Előttem van egy jó kis tökös kölyök.
Felnőttként is jó: Dr. Szily Borisz önálló bírósági végrehajtó.

boszorsi 2008.04.02. 12:15:55

Füredi: Igazad van. :)
Ha a Borisz és a Mirjam ciki, akkor az összes divatos angolszász név ciki. Nem a XIX. században Felsőmocsoládon születtek ezek a gyerekek, hogy probléma adódhatna a különleges nevükből.

boszorsi 2008.04.02. 12:17:57

"ha úgí érzed..."
Nekem is sikerült melléütni.
Szóval: "ha úgy érzed"... Ezt szántam a kettővel ezelőtti írásomba.

boszorsi 2008.04.02. 12:20:19

És "Váleméynt" alkotok... Inkább "véleményt",a továbbiakban. :)

Bocs az elütésekért.

Natura 2008.04.02. 12:20:45

orsikám, érezted már, hogy terhes vagy önmagadnak? Ugye nem? :D
No, nem is fogod.

Téma befejezve.

Natura 2008.04.02. 12:21:55

* önmagad számára, csak hogy a majmász is nyugodtan aludjon (a többibe ne köss bele pls).

boszorsi 2008.04.02. 12:23:32

Natura: "Téma befejezve."
Akkor minek kezdted el? Nem szereted a konkrét kritikát?
Ne válaszolj, kérlek, mert még zavarba hozod önmagad. Ártani fog az önbecsülésednek.
Legyen szép napod!

Bástya elvtárs (törölt) 2008.04.02. 12:25:21

én éveken keresztül az egyetemi kollégiumnak adtam az 1%-ot. Ott legalább tudtam, hogy mire fogják költeni (alkoholra...)

Natura 2008.04.02. 12:28:04

ps.: hülye kurva.

:)

boszorsi 2008.04.02. 12:31:23

N...: Tényleg megártott az önbecsülésednek...

Tutanhamon 2008.04.02. 12:33:06

akkor az összes divatos angolszász név ciki

Az összes divatos angolszász név ciki. Megdöbbentettelek?

AlexWolf 2008.04.02. 12:55:17

Itten télleg mindenki meghülyült ma? Egy név csak akkor szopatós, ha szopatják vele a név gazdáját. Ez pedig azokat minősíti akik ezt teszik.

Natura 2008.04.02. 12:59:04

Mik a jelenleg divatos angolszász nevek?

boszorsi 2008.04.02. 13:01:33

Tutanhamon: Téged szivattak a neved miatt? Azért érzed ennyire problémásnak ezt a kérdést?
Csak megismételni tudom, amit AlexWolf írt: "Egy név csak akkor szopatós, ha szopatják vele a név gazdáját. Ez pedig azokat minősíti akik ezt teszik."

Loarea 2008.04.02. 13:04:20

a gyermekétkeztetési és a gyermekéheztetési(kövér gyrekekért) alapítvány ha összefogna és a kövér gyrekek kajáját odadná az éhezőknek mindenki jól járna és még az 1%ot is odaadhatnák a golfozóknak...
emellett lehetne csinálni egy "hülye keresztnév miatt serdülőkori traumákat elszenvedőkért" alapítványt hogy oda is lehessen adakozni....

schawo2 2008.04.02. 13:06:18

Mennyi magyar kommunista. Jelen esetben a magyar mint szitokszó szerepel. Dögöljön meg a szomséd tehene is.

Gumidomino 2008.04.02. 13:14:49

a golf mégis agresszív egy sport
egymásnak esnek miatta itt a népek
HOMÁRok.

tomasso 2008.04.02. 13:33:40

nekem 1-es golf-om van! méééééééé....gáááááááááz?

boszorsi 2008.04.02. 13:34:17

Jelenleg divatos angolszász eredetű nevek - csak pár darab, akit érdekel, utánakereshet.
Dézi, Dolli, Evelin, Gitta, Kitti, Nelli
(nevek eredete itt: www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/szotar/nevek.hun)

füredi (törölt) 2008.04.02. 13:38:54

A Gitta pölö nem angolszász.

Porcelán az elefántboltban 2008.04.02. 13:51:13

A Dzsenifer a tuti, ezzel az írással.

boszorsi 2008.04.02. 14:06:27

Lehetne nyitni egy postot külön a kellemetlen/idétlen/ciki/vicces keresztnevekről.
Biztos jó sok vita lenne, mert ami az egyik embernek tetszik, az a másik szerint ciki... És az is igaz, hogy amit az egyik helyen valamilyen eredetű névnek tüntetnek fel, azt másik keresztnév gyűjteményben teljesen máshová tájolják.
(pölö: GITTA - óír eredetű; jelentése: erős, erélyes. De erről a névről láttam már azt is, hogy német eredetű.)

Tutanhamon 2008.04.02. 14:27:21

Téged szivattak a neved miatt? Azért érzed ennyire problémásnak ezt a kérdést?

Aha: - Tutanhamon, Tutanhamon, szopjále, csak azt akarom.

Egy név csak akkor szopatós, ha szopatják vele a név gazdáját.

Na de minek lovat adni alájuk? Mit lovat! Elefántot! Meg az is gáz, ha értelmetlen és állandóan betüzni kell. Akkor már inkább Gipsz Jakab. De ha már elszúrtam, akkor végleg nem büszkélkedek vele. Kinek mi köze hozzá?

boszorsi 2008.04.02. 14:34:29

Tutanhamon. Ha valakit szivatni akarnak, akkor lehet a neve Gipsz Jakab, Horváth Ágnes, de Kovács Béla is, akkor is szivatni fogják. És, ha arról van szó, akkor a nevét fogják kicikizni. Rosszindulat és fantázia kérdése.

Rá Dios 2008.04.02. 14:48:59

Igen-Igen-Igen-Igen
Így kellett volna a népszavazást megirdetni, 4 igennel és akkor most nem lenne gond a gyerekgolffal! ingyen volna, azaz a TB fizetni.
Mindenki egyért, egy mindenkiből!

Rá Dios 2008.04.02. 14:49:05

Igen-Igen-Igen-Igen
Így kellett volna a népszavazást meghirdetni, 4 igennel és akkor most nem lenne gond a gyerekgolffal! ingyen volna, azaz a TB fizetni.
Mindenki egyért, egy mindenkiből!

Zis4 2008.04.02. 14:53:04

Tudjátok mit, gyerekek? Legyünk jóbarátok!

georg 48 2008.04.02. 14:59:30

A ku..va életbe! El van ba...va a napom.Nem fogok tudni aludni, mert azon fogok filózni, nem tudnak golfozni a milliomos csemeték. A rohadt életbe! Tudjátok ki jutott eszembe? A Palotás! Sokan nem emlékeznek rá, Ő a rendszerváltáskor volt a vállalkozók pártjának elnöke. Készült róla egy fénykép, ahogy egyszem picinyével egy hajón fátyolos tekintettel révetegen tekint a távolba! Aláírás, a jövő nemzedék!! Tényleg, mi van vele?

someoneelse 2008.04.02. 15:27:37

Nem a rákos gyerek elől veszik el a pénzt, mert aki nekik akarja adni, az úgysem a golf klubnak adja.
Viszont az tényleg érdekes, hogy milliomos csemeték ütik a labdát és a klub a pórnép pénzére számít...

Hogy egy klasszikust idézzek:
"Have you ever watched golf on TV?
It's like watching flies fuck!"

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.02. 23:11:42

someoneelse!

"Nem a rákos gyerek elől veszik el a pénzt"

Persze hogy nem. A rákos gyerekek alapítvány kuratóriuma elől az Audit veszik el.

BiG_ 2008.04.03. 09:30:38

Golf!
Az macerás.

Én inkább maradok a lusták sportjánál...

Üdv!

Golfmánia 2008.04.03. 09:37:59

"Nyugodt és jól nevelt golfozó vagyok, de a cinikus slapajt megcsapkodnám a driveremmel (hogy a homárosok is értsék: a 460 köbcentis fejjel rendelkező ütőmmel)."

Egy golfbajnoknő reakciója a blogjában:
www.krisztinafodor.com/blog/2008/04/03/golfmania/

gecibankos 2008.04.03. 09:44:44

Ez az amelyik lóról, lukba?

darkplant · http://darkplant.blog.hu 2008.04.03. 11:08:02

Ősi recept, gyerekkel és állattal reklámozz, az hat.

Kiegészítés a meztelen nő.

Mivel az állatok ki vannak tiltva a golfpályáról, és a meztelen nő nem felel meg a "csak kurvadrága golfruhában jöhetsz be a gyepünkre" szabálynak, marad a gyerek.

De tényleg, ezen mit csodálkoztok?

mókus 2008.04.03. 19:25:20

látom itt nem sokan golfoznak közületek, mert akkor tudhatnátok, hogy nem luxussport. 30ezerből már vehetsz bérletet, amit ha elosztasz 12 hónapra, már nem is vészes.
bezzeg a cigi meg a sör az fogy, kiszámoltátok mennyi megy el rá egy évben? Simán egész család golfozhatna az árából, csak úgy mondom.
Ütőt is lehet bérelni és nem kötelező az 50ezres greg norman pulcsi sem, szóval nem vágom ezt a nagy fikázást és utálkozást.
Luxussport a golf? Amcsiban majdnem minden nyugger csinálja!!

Krisi 2008.04.03. 20:10:52

Szerintem a Homár csak azon akadt ki, hogy valakiknek égető szüksége van akár párezer forintra is (gyerekétkeztetés, korházak, had ne soroljam tovább), de a jó magyar ember inkább fizet egy olyan sportnak, ami valljuk be, nem a szegény emberek sportja.
Szóval kapnak elég pénzt a golfosok, arról van szó, hogy másnak nagyobb szüksége van rá.
De mindenki maga dönti el, hogy kinek adja.

mókus 2008.04.05. 19:12:49

krisi, nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a homárnak is van 1%-os gyűjtőakciója, szóval erről ennyit

dekoninckx (törölt) 2008.04.06. 16:54:41

Ümmm, ha alapítanának egy golfos egyházat, és/vagy a parlagfűirtást a golfpályákra korlátoznák, akkor a másik 1%-ot is odaadhatnám a golfozóknak. Ez így nem elég!
Egyébként egyetértek a céllal. Ha már az egyetemre nem telik a szegény családoknak, legalább megadatik az esély, hogy Tiger Woods legyen a gyerekből. Feltéve, ha a klubtagok nem cikizik ki, mert gyalog megy a pályára.

dekoninckx (törölt) 2008.04.06. 16:57:33

Kár, hogy nem adhatom az 1%-omat inkább valamelyik yuppienak, hogy gyorsabban megvehesse az új Audi A5-öt... :(

Szaros gerle / Lighting Enchanted Multiple Shots · http://gerlefeszek.blog.hu/ 2008.04.10. 03:09:38

Milyen prosztó feje van annak a kis pöcsnek akiről a képet csinálták, az a tipikus újgazdag "mitnéze' he'"

De a karján ahol az egyes eltakarja ott van egy szép nagy karóra...
süti beállítások módosítása