Tékozló Homár

Mi a baj a T-Home nettévével?

2008.05.08. 00:03 | szily | 114 komment

Az már eléggé gyanús volt, amikor bennfentes, T-csoportos ismerősöm minden eszközzel megpróbált lebeszélni, hogy a telefon és az ADSL mellé a nettévét is megvegyem a kenyéradóitól. Mi a baj vele? - kérdeztem. Az, hogy nem működik - mondta lakonikusan. Ezt a tapasztalatot támasztja alá XYZ alant olvasható levele is, bár én még mindig nem értem, hogy miért nem jó az adás. Aki többet tud a témáról, kérjük jelentkezzen!

Tisztelt T-Online!

Lassan több mint három éve vagyok hűséges internetelőfizetőjük és lassan egy hónapja vagyok T-Home TV előfizető. Az internettelkomolyabb problémáim nincsenek, mindig elérhető és gyors, a TV-ről ezt azonbannem mondhatom el.

Azért választottuk ezt a szolgáltatást, mert TV-t nézni csakkéső este van időnk, így a délutáni műsorokat, sorozatokat bármikor meg tudomnézni, teljes hosszában DVD minőségben. Sajnos a szolgáltatás színvonala azutóbbi időben megromlott.

Amikor bekötötték a TV-t, már jelezték, hogy csak az egyikegységen lehet majd felvenni és visszajátszani az adást, illetve az élő műsortmegállítani, annak ellenére, hogy a másik set-top-box egységben is pörög a 80gigás merevlemez, úgy érzem, ez a szolgáltatás minőségén igen sokat ront.

Többször a TV adás szakadozik és akad, bár csak 1 mperejéig, de igen zavaró tud lenni. Először azt hittem, hogy az internetezés ésa másik egység üzemeltetése terheli le a hálózatot, de a kikapcsolt számítógépés set-top-boksz mellett is akadozik a TV a másik helységben. Sajnos a felvettadások is elég sűrűn akadoznak, erről videót is készítettem. (Lásd fent, a Homár)

Sajnos a szolgáltatás minősége így elfogadhatatlan. Egy Önöknél dolgozó ismerősöm szerint az Önök szerverében van a hiba, kérem javítsák ki, ellenkező esetben nem vagyok hajlandó kifizetni az ellenértékét.

Üdvözlettel: XYZ
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter10 2008.05.08. 06:58:32

Én is ennél a lila cégnél dolgozok.
Ne vegyen senki ilyen szolgáltatást , csak akkor ha nincs más lehetősége.
Csak a baj van vele.

kontraszt 2008.05.08. 07:04:29

kérnénk további alternatív/ingyenes megoldásokat ...

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.05.08. 07:09:41

Mondjuk tény, kedves tcom, baromi jó, hogy 4 év és mindenkinek szar lesz a műsor, de a legtöbb embert már az is zavarja, ha valami most szar, amiért most fizet.

I'mYourFriend 2008.05.08. 07:11:07

Az a baj, hogy az ADSL ahogy van, szar. Fóleg, ha megnézzük milyen cégek állnak az ADSLe-ek mögött (mivel telefonvonalra épül): T-Com, Invitel... Kell ezt még jobban magyarázni?

I'mYourFriend 2008.05.08. 07:22:42

Peter, aki a lila cégnél dolgozol!

Nem lila, magenta. Anno a picsámat megrugdosták ezért a pontatlanságomért, mikor még én is "lila" voltam. A többiben egyetértünk. :)

A T-com meg már rég mesterségesen van életben tartva, a T-Mobil hozza a legtöbb pénzt a T-Csoportnak, ezért kellett összevonni is a cégeket. Remélem hamarosan kiszenved a rohadék.

Feca 2008.05.08. 07:23:18

>....Nem mindegyegy a DSLAM egység típusa, leterheltsége. Sajnálatosan a sorsunkat az is befolyásolja, hogy milyen DSLAM kártyán csatlakozunk fel, habár ezek szabványosítottak, de....

De a gyengét kell venni, mert az ócó...

Old Surehand 2008.05.08. 07:27:20

Sztem az a baj, hogy Microsoft technológia az alapja a dolognak. A MS megfeküdt a Swiss Telecomnál, kivágták őket. Ugyanez a setup (Microsoft, Alcatel, Cap Gemini) volt a német Tcomnál az oka, hogy kicsúsztak a budget-ből és a határidőből. Itt Mo-n is csúsztak vagy egy évet, meg +1 Md Ft-t. Egyébként ténylegesen kb. 8-10000 előfizető van. Később még csak romlani fog a minőség mert a MS middleware nem szofisztikált - sztem. Az egyézs projekt kb. úgy +4Md-ban van....

Feca 2008.05.08. 07:31:26

Nonfaktor, a szívemből szóltál.
A Westel igazi nyugati szintű cég volt, ambiciózus vezetéssel, ésszerű vállalati strukturával, stb. Nyerte is a különbözö minőségi díjakat. Még Témobilosan is megmaradt ilyennek. Tudjuk, miért állt fel az alapítója-vezetője...
Bekebelezte a a Posta-Matáv szocialista nagyvállalat. Ez igy is marad...

Old Surehand 2008.05.08. 07:31:31

Tcom: milyen konkurrencia?
Másnak Mon nincs ilyen szolgáltatása. TVnet - blöff, Invitel - most indul. Egyébként ők okosabbak voltak, Kasenna technológiát (részben) használnak.

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.05.08. 07:36:13

[i]Egy videó 6000 Ft, egy kazetta 200 Ft, nincs havi díj.[/i]

Egy DVD író 5000 Ft, egy írható DVD a piacon 60 Ft, egy bittorrent kliens beüzemelése 5 perc - nekem eddig ez a megoldás vált csak be igazán :)

Feca 2008.05.08. 07:36:14

Surehand: Biztos az UPC Direct-re gondol tcom. NA az meg a másik...

Old Surehand 2008.05.08. 07:39:24

UPC Direct - műhód. ott nincs visszirány.
Az nem NetTV.Sztem.

mizie 2008.05.08. 07:43:12

már nem azért, de jól elhitted ezt a dvd minőséget. attól még hogy digitális tv-t nézel ugyanazt a szar analóg adást alakítják át neked byte-okra. ettől nem lesz több pixel a műsorban.

LiberAll 2008.05.08. 07:43:27

Nekem is T-home van, egész jó, a digitv-hez képest fényévekkel jobb, meg a lokális tv szollgáltatóhoz képest (fibernet). Engem csak a beltéri egység zúgása zavar. Jah, s igen néha megáll, de majd lesz jobb is.

Feca 2008.05.08. 07:49:13

Surehand: Persze, hogy a UPC-direct nem IPTV, csak konkurrencia.

Egyébként: engem is felhívtak tcom-ék, hogy vegyek T-Home TV-t, mert ez a digitális átállás. Aha, persze! Megérne egy GVH bejelentést.

LiberAll 2008.05.08. 07:57:24

Amúgy nem értem, hogy mit sírnak akiket felhívnak kapnak próbahónapot, ha jó akkor marad, ha nem akkor le lehet mondani, szvsz, nem kell itt sírni, lehet menni upc,fibernet digi-tv hez ha szívni akartok :) Szabad ország szabad emberek, de csak sírni tudunk.. ez már tényleg szánalmas..

renugard 2008.05.08. 07:59:15

Komolyan az a legnagyobb baja az embereknek, hogy nem látják a balázssót meg a máonikát és fel kell venni dvd minőségben? :DDDD gigaLOL

renugard 2008.05.08. 08:01:12

Jujj, a brazilargentínbolíviaiperuiinka sorozatokat meg sem említettem. Azért tényleg érdemes a nettv. :D

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.05.08. 08:06:42

T márka --> szopatás.
Hány év kell még, hogy ez tudatosuljon?
Inkább annak örülj, hogy legalább a neted működik, és csak egyszer számlázzák ki.
A folyószámlát meg a zótépénél vezeted?

molekula 2008.05.08. 08:32:42

tcom 2008.05.08. 03:29:18

"A Time Shift funkciót már az ókorban is tudta egy TV/ digitalizáló PC-kártya. De aki használ ilyet tudja, hogy még a legerősebb PC hardvereket is képes megfektetni egy ilyen funkció használata."

Ezt ugye viccnek szántad?

Lehet, hogy 10 éve gondot jelentett egy pc-nek, de most amikor 30-40 MB/s írási és ennél is nagyobb olvasási sebességű HDD-k vannak, akkor nehogy már gond legyen a xar néhány megabites adással.

neurotikk! (törölt) 2008.05.08. 08:33:30

Jahj!

tcom!
Most te vagy mediag.ci vagy (Szuletett gyilkosok utan szabadon) vagy csak lefekszel nekik.
Ugye eszreveszed mennyire felrebeszeles amit irsz?
Csak mert pincer hozza ki ezusttalcan a szart tejszinhabbal es csokireszelekkel azert meg nem fogom megenni.
Tobbletszolgaltatas? Kenyelmi funkciok?
Nem mukodik apam! De azt legalabb kenyelmesen nem. : )
Lepj le mielott nem keso es agymosott zombi leszel a marketingesek meg pr-osok altal. Azok talaljak ki ezeket a hulyesegeket amiket itt szajkozol es azt hiszik hu de jo es fontos.
Persze lehet hogy mar keson szolok. : ) De ha nem akkor csinalj valami ertelmesebb dolgot is mint megprobalod magyarazni az agybaszarast es megprobalsz ravenni masokat hogy koltsenek foloslegesen. Ez az eloskodo mentalitas mar nem meno.

gykari 2008.05.08. 08:35:15

Ezt a kultúrszemetet tök mindegy milyen minőségben nézed.

LiberAll 2008.05.08. 08:35:33

Jofiu!
nekem müködik, akkor én sikeres ember vagyok ???

Troppauer Hümér 2008.05.08. 08:40:52

Nem is tudom, hogy manapság mijafasznak kell tévét nézni.
győzike, balázs só, mauóónikka só, stb: mind agysejtpusztító, nézőhülyítő műsor.
szappanyoperák: van, aki még néz ilyet?
vetélkedők, kvízműsorok: bunda
filmek:
RTL klub: Előszeretettel kivagdossa a jelenetek zömét, biztos kell az idő a reklámoknak. Ez amúgy nem sérti a szerzői jogokat?
Tv2: átszinkronizál, nem káromkodik. Miért nem? Ha egyszer azt mondja az a szerencsétlen szinész, hogy "a kurva anyád", akkor nekem ne úgy szinkronizálják, hogy "a francba".
Hábéó: unalmas, egy-két filmért, amit megnézel rajta havonta, felesleges előfizetni. Ott a téka, vagy a torrent.
A kisebb tv csatornák pedig a műsoraikat megtömik reklámmal, azért, hogy működni tudjanak.

Szerintem felesleges ez a téhóm nettévé.

További magyar hang 2008.05.08. 08:46:45

Engem is felhívott a T-üzletkötő, a T-Home TV szolgáltatásra próbált rábeszélni, 1 hónap ingyenes próbalehetőséggel. Amikor udvariasan visszautasítottam a lehetőséget, akkor azzal próbált érvelni, hogy "dehát ingyenes, próbáljam ki". Elmagyaráztam neki, hogy nekünk minimum 3 helyiségbe kellene TV, ahol 3 különböző adást néznénk, mindemellett szükségem van a megszokott ADSL internet sávszélességre is, és úgy érzem ezt - szerintem nem túl elvetemült - a feltételrendszert nem tudnák teljesíteni. Erre bedobta a joker-érvet: a T-Home TV független az internet szolgáltatástól. "Tehát egy új érpárt kötnének be hozzám?" - kérdeztem, hogy tisztába tegyem a dolgot. "Nem, a meglévő telefonvonalon fog üzemelni." - válaszolta.
Itt megköszöntem a pontos tájékoztatást és elbúcsúztam tőle, ez kb. 3 hónapja volt és szerintem mind a mai napig nem tudja, hogy mekkora hülyeséget beszélt, halvány fingja nincs az egészről.

Amúgy a T-Online ADSL szolgáltatással maximálisan elégedett vagyok, lehet, hogy ebben szimplán csak mázlista vagyok, de nálam az elmúlt négy év alatt egyetlen percre sem volt "adásszünet", nem volt szakadás és a sávszélesség folyamatosan emelkedett és mindig rendelkezésre állt.
Tehát puszta divatból nem útálom Magentáékat, csak azért mert mindenki más útálja, de az üzletkötőjük tájékozatlanságát nevetségesnek tartom és nem rendelnék olyan szolgáltatást ami a józan paraszti észnek is ellentmond.

molekula 2008.05.08. 09:02:39

Vajon miért van az, hogy a t-hometv.hu oldalon egyetle egyszer sem szerepel a minőség szó?

www.google.hu/search?hl=hu&q=min%C5%91s%C3%A9g+site%3At-hometv.hu&meta=

Fairy Girl 2008.05.08. 09:05:43

Nekem is van T-Home TV-m, és korábban volt kábeltévém is. A kábeltévés adók drágábbak voltak (jééé, igen, komolyan), és mindennap volt legalább egy, ami egyszerűen nem működött, legalább kettő, ami csak sisteregve jött be, és az elsúő szellőnél megszűnt az adás. Emellett az utolsó húzás az volt, hogy kiküldték a havidíjróla csekket befizetési határiő után (!) majenem két héttel, másnap befizettem, harmadnapra kikapcsolták a szolgáltatást, mondván, hogy nem fizettem időben. No ezzel teljesen befürdött a kábeltévé nálam.
A T-Home teljesen OK, nálam nincs akadás, meg szünet, engem is csak a merevlemez búgása zavar néha, de a kényelmi funkciókat én is nagyban kihasználom, és nekem bejön.
Ja, nálam nem üzletkötők próbálkoztak, hanem én kértem. Nem vagyok sikeres mi? :D

molekula 2008.05.08. 09:14:14

Fairy Girl

"Emellett az utolsó húzás az volt, hogy kiküldték a havidíjróla csekket befizetési határiő után (!) majenem két héttel, másnap befizettem, harmadnapra kikapcsolták a szolgáltatást, mondván, hogy nem fizettem időben."

Ilyenkor nézd meg a feladás dátumát a borítékon, mert az esetek nagy részében a postás gondolja úgy, hogy elég kéthetente elvinni a leveleket bizonyos címekre.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2008.05.08. 09:22:12

Fairy Girl:
nem sikeres, mázlista... :)
de ettől még lehet örülni.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2008.05.08. 09:25:24

amúgy meg nálunk upc digital van, kb 1 hónapja. a digi átállás következménye: alkalmanként jelenkező kockásodás, képbeállás, ami korábban jellemzően csak sportközvetiteséknél fordult elő... itt és most már teccőleges csatornán (naponta 1x mondjuk). plusz 2 mp a csatornaváltás :)

igaz, tesztidőszak...

Leonard Zelig 2008.05.08. 09:30:24

Idióta népbutító, parasztvakító műsorokat parasztvakító dumával rátukmált totál felesleges technikával nézni ősi román szokás.

petne3 (törölt) 2008.05.08. 09:37:11

Kedves Szily!

Én már 2 éve használom a T-Home Tv szolgáltatást és nagyon meg vagyok elégedve (egyáltalán nem bántam meg, hogy lemondtam a hárombetűs szolgáltatót). Sőt azóta már két helyen is ezt rendeltem meg, több embernek is ajánlottam, akik szintén hasonló véleménnyel vannak. Persze probléma mindenhol lehet, pláne ilyen bonyolult rendszernél, de ahelyett, hogy ide beírtál volna segítséget is kérhettél volna, pl. a telefonos ügyfélszolgálattól vagy a T-Online fórumán.
A bent dolgozó ismerősöd nagy valószínűséggel nem ezen a területen dolgozik és nem is ért hozzá, ezért mondott ilyen hülyeséget.
A második STB-ről: a rendszert úgy tervezték, hogy egy embernek lehet 1 felvevős STB-je és több nem felvevős. Hozzáteszem, hogy ezt nem itthon döntötték el, mert a rendszer alapja nem magyar találmány. Lehetne olyan STB is a második, amelyben nincs merevlemez, sőt akár másik típusú, de gondolom egyrészt azért döntöttek így, hogy egységes legyen, mert akkor kevesebb a macera vele.

Üdvözlettel:

petne

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.05.08. 09:39:54

Nem azért írtam nekik, mert krva mérges vagyok, csak megrendeltünk valamit, ami jelenleg szar. A Srác aki bekötötte jelezte, hogy ezek egy Windows fut, úgyhogy ha kikapcsolom a box-ot, akkor egy idő mire újra feláll a rendszer. Azzal is jól benyalták magukat, hogy wifi rútert se kellett vennem, hanem hoztak azt is, beleépítve ebbe a speedtouch-ba, ami pl töbjó, az erkélyről vagy az ágyból netezésre...

Összességében semmi bajom vele, mert jó. Csak addig amíg nem használta valaki, ne hasonlítsa a VHS-hez meg a torrenten letöltött 3-4 megás filmekhez. 72 centis tévén is tökéletes, mint mondtam DVD minőség, semmi pixel hiba. Sok bajom nincs vele. Ha megcsinálják, akkor még örülni is fogok. (ja és tényleg 52 órát tud felvenni:))

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.05.08. 09:43:01

Más: Egyszer már volt vele hiba, akkor is kivizsgálták, és akkor jó is lett. Akkor az ADSL része szarakodott. Akor küldtek SMS-eket is, hogy épp milyen fázisban tart a javítás. Most csak e-mailt írtak eddig:

Tisztelt !

Levelét köszönjük.

Hibabejelentését továbbítottuk szakembereink irányába. A probléma kivizsgálásáig és illetékes szakembereink válaszáig szíves türelmét kérem. A hiba kivizsgálását követően haladéktalanul felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Türelmét és megértését köszönjük.

törvényenkívüli 2008.05.08. 09:49:15

énsemszoktamhasználniaszpészt

törvényenkívüli 2008.05.08. 09:54:27

BKV
az a speedtouch egy nagy rakás nem-nevezem-nevén
arról is lehetne egy pár sort írni, hogy mit csináljanak vele
csak azért használom, mert azon megy a tv, ha tudnám cserélném
a nethez már beszereztem egy rendes cuccot

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.05.08. 10:04:00

törvényenkívüli 2008.05.08. 09:54:27 >>> Hát nekem eddig egyszer volt bajom vele, mikor nem engedett csatlakozni, de az egész rendszert újraindítottam és jó lett. És a neten is megszűnt a 24-órás bontás.

Gotama 2008.05.08. 10:26:27

Én is kb 1 éve használom, és szemlesütve kell bevallanom: teljesen meg vagyok elégedve vele (család is)! Képzizegést néhány alkalommal tapasztaltam, az egyik legzavaróbb az volt, h a 2.settopbox(?) bekapcsolás után néha kikapcsolta magát. Néha bootol egyet magától, olynkor nincs adás (egyébként a boot igen lassú kb 6-8perc). Amiért viszont én is qrva mérges vagyok rájuk, az a felvett adások kimentésének letiltása (pedig a dobozon ott egy usb kimenet...) Ez köcsögség!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.05.08. 10:33:37

"Egyébként 2012-től a nagyérdeműnek mindenképpen szüksége lesz átváltani valamilyen digitális jelátvitelre (DVB-T, digitális kábel tv, T-Home stb), úgy hogy mint ahogy elbúcsúzhatunk az olcsó benzintől, úgy elbúcsúzhatunk az analóg TV-rendszertől is a jövőben."

Hm, ez elgondolkodtató. Ez az időpont nagyjából egybeesik a tervezett lakásvásárlásommal és az "életkezdésemmel". (Gyakori vendég leszek, lehet...) Épp akkorra határoztam el, hogy egyszer és mindenkorra szakítok a tv-vel. Így nem is lesz gáz... Maúnika, Balázs, Gyeőzike megatöbbimegatöbbi húzzon a francba, eddig sem néztem, ezután sem fogom. Na jó, a Discovery, a Spektrum, a NGC és az Animal Planet hiányozni fognak. Csinálhatok hasznosabbat is a tévézésnél, pl. a havidíj árán minden hónapban veszek egy könyvet és azt fogom esténként olvasni. Ja, és kártúnnetvörk-dzsetix híján leendő gyermek sem lesz droid.

Elég lesz nekem a netfüggőség. =pirul=

Tajparaszt 2008.05.08. 11:15:30

Na, nem is mondok semmit...

Fairy Girl 2008.05.08. 11:32:40

molekula 2008.05.08. 09:14:14

:) igen, lehet hogy a postás hibája volt, de így legalább nem kellett külön bemennem a kábeltévéhez ügyintézni, mret CSAK személyesen lehet, és CSAK írásbeli, eredeti meghatalmazással, ha nem pont az én nevemen van a rendszer. Micsoda egy hülyeség, a 21. században? Így megkíméltek a szaladgálástól, amit a lemondás jelentett volna :)


anonim222 2008.05.08. 09:22:12

Nem sikeres, mázlista :) ez jó! :)))

al Dajjal 2008.05.08. 12:19:52

További magyar hang!

Sajnos az üzletkötők - mint más cégnél, úgy a T-nél is - csak megkapják a marketingblablát és az ukázt, hogy "Menj és add el!". Nem műszakiak, nem is érdekli őket, csak el kell adniuk... Sajnálatos, de nem egyedi eset. Volt egy másik, szerintem nagyobb gond korábban, ami azért lényegesen csökken: Az üzletkötő 200FT plusz jutalékért kész volt a napot is lehazudni az égről.

Fairy Girl, BKV Figyelő!

A zajos STB-t be lehet jelenteni hibának, amennyiben tényleg elviselhetetlen. Sajnos van egy alapzaj, s ugye nem tudom, hogy az van-e nálatok, vagy tényleg zajos... Egy próbát megér mindenesetre.

Amúgy a T-Home TV szolgáltatás igazi buktatója a sávszéligény (3 Mbit/STB + net, ha van.) Sajnos ezt a hálózat jelentős része még nem képes stabilan, folyamatosan produkálni, de talán nem volt az a 2006-os karbantartási országjárás, amikor minden körzetben kimaradt kb 2 nap a netből...

Fairy Girl 2008.05.08. 12:44:27

al Dajjal 2008.05.08. 12:19:52

Szerintem nem különlegesen extra zajos a STB-m, ez valószínáleg csak az alaphangja, csak engem zavar :) Ráadásul a tv állványomba úgy berakva, hogy valahogy mintha az egész szekrényke rezonálna :) de majd csináltatok bele egy normális polcot, és az talán segít valamennyit. Meg egy ott dolgozó ismerős szerint a közeljövőben szoftverfrissítés várható, és ez majd valamennyit segít rajta talán.

al Dajjal 2008.05.08. 13:00:06

Fairy Girl!

Lehet venni ilyen felragasztható filc tappancsokat. Kb 100 forint és felfogja a rezonanciát, nem látható... Ha a polc nincs amúgy is tervben, akkor érdemes ezt próbálni előszőr.

neurotikk! (törölt) 2008.05.08. 13:26:44

... mondjuk tenyleg.
Nem mindegy milyen szofisztikalt vagy sem a rendszer? Amig nem csinalnak nezheto musorokat addig annyi a sok szolgaltatas a musornak mint defibrillator a kolbasznak.

acel 2008.05.08. 14:43:19

Elbúcsúzni az analóg rendszertől? Eleg marketing duma. A 2012-es határ az földfelszíni sugárzásra vonatkozik szerintem, az hohgy a kábelből mi jön, az csak a két szerződő fél ügye, szóval addigra nem fogja sok kábelszolgágtató és pármillió kábeltv néző átállitani a rendszerét. Az igaz hogy a T-kábel ezzel a szlogennel ugratja be a vásárlóit a digitális csomagjába, így jól átverve őket, mivel igazából plusz szolgáltatást nem nyújt a digitális átvitel viszont sok sok negatív hatással jár (programozott felvételtől búcsút mondhat a delikvens- a két tv + felvevő használattól is, plusz egy tavirányító stb)

Fairy Girl 2008.05.08. 14:53:54

al Dajjal 2008.05.08. 13:00:06

Köszi, lehet hogy megpróbálom :)
Az a helyzet, régen voltak polcaim ebben az állványzatban :) csak költözésnél széttöredeztek, meg felhasználtuk más, törött dolgok helyére (akkor nem kellett semmihez polc :) ), aztán most meg hiányzik. Előbb-utóbb lesz bele, de szerintem érdemes ezt a filc-bigyót is kipróbálni addig :)

Goldika 2008.05.08. 15:33:21

Sajnos mi is voltunk olyan balgák, hogy költözéskor lecseréltük a jól szuperáló T-onlineos ADSL netünket erre a rakás ****-ra amit T-homenak nevezvek... Lassú, hetente újra kell indítani a rendszert az állandó akadások miatt, olyan mint amikor laggol a TV adás.. VACAK!!! nemsokára lejár az 1 éves hűségidő és pápá T-home tv!

petne3 (törölt) 2008.05.08. 15:45:30

Goldika!

Hibabejelentés megtörtént?

petne3 (törölt) 2008.05.08. 15:49:07

Hamarosan elérhetővé válik az új szoftver, ami több problémára megoldást fog nyújtani: pl. standby állapotban lekapcsolja a merevlemezt.
Felvételek kimentésének védelme azért van, mert a rajta lévő anyagok jogvédettek, mivel broadcost minőségűek.

molekula 2008.05.08. 16:05:54

petne 2008.05.08. 15:49:07
"Felvételek kimentésének védelme azért van, mert a rajta lévő anyagok jogvédettek, mivel broadcost minőségűek."

Megkérdezhetem mit jelent a broadcast minőség? :)
Számadatokkal, ha lehet...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.05.08. 16:17:08

Rezonancia engem se zavar, apuék akarták kibszni az első nap, mert "nem tudott tőle aludni". Egyébként ma hívott a gyerek aki bekötötte, Sopronba van, de fog jönni és megnézi:)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.05.08. 16:41:23

Ja és miért nincs benne elalvás kapcsoló?:) Ha felvett műsort nézek, az leáll ott, amikor a TV kikapcsol, de a STB-n nincs elalvás kapcsoló:)

hawkeye 2008.05.08. 16:47:26

Freudi elszólás8-írás) Petnétől: "broadcost"

Igen, pontosan ez a szó illik rá. Igen, ilyen minőség! :)))

A broadcast az egy korrekt, minősített szolgáltatást jelent...

A T-Home nem tartozik ebbe a fogalomkörbe. Üzlet, és más semmi...

Dr. Fotos 2008.05.08. 16:56:47

Kedves tcom!

Gratulalok a hozzaszolasodhoz! Hogy egy hasonlattal eljek: bazira nem erdekel egy fenykepezogepen milyen sokfelekeppen tudok mp3-at ill FM radiot hallgatni ha kozben ratyi minosegu kepeket keszit. Gy.K.: Senkit nem fog felizgatni, hogy mennyi srozotat milyen idokapcsoloval vehetunk fel ha a legalapvetobb dolgot nem tudja a rendszer: folyamatos kep lejatszasa.
"Rajossz magadtol is az osszefuggesre vagy muszaj cipora vernem az arcod?" (c by napirajz.hu)

Dervenkál Egon 2008.05.08. 17:02:53

Már bocsesz, de broadcast minőség szerintem csak gyártási oldalon van. Hiba csinálom viszont meg a műsort azonban 16:9-es képaránnyal HD kamerákkal, és utómunkázom a legjobb cuccokon, ha a 2 csatornára alkalmas frekvenciába 5-öt nyom bele már a digitális földi sugárzásról szóló állami pályázati kiírás is.
Pedig vagy két normál adó vagy egy hd fér bele. Nálunk meg tessék megnézni: a NatGeo hiperműsorait is másolt vhs minőségben kapjuk, szolgáltatófüggetlenül.
A T-home-nak meg akkor van értelme, ha leglalább 8 Mbit-re képes a vonal (és fizikailag képes rá). Ahol van egy réz érpár, ami max 3-at tud, ott nem lesz értelmes szolgáltatás.

civistroll 2008.05.08. 18:11:53

Nekem ez van, és eddig jó.(1 éve)
Az ügyfélszolgálattól meg hátast dobtam:
Elszállt minden, bejelentettem, korrekt ügyintézés(igaz az egész körzet elszállt úgy 5-6 órára), sms-ben értesítettek, hogy rögzítették a problémát, és!!!! másnap reggel felhívtak!!!!, hogy rendben van-e minden.
Majdnem kiesett a telom a kezemből.
Na ezt fikázzátok...

petne3 (törölt) 2008.05.08. 20:28:00

Kedves hawkeye!

Bocsánat elgépeltem, veled biztos még nem fordult elő...

petne3 (törölt) 2008.05.08. 20:32:37

Dervenkál Egon!

Ez sajnos igaz, 8 megabites stabil kapcsolatnak kell lenni, hogy minden tökéletesen működjön: ne akadozzon, ne essen szét a kép/hang stb. Ez sajnos hátrány a digitális földi sugárzással vagy a digitális kábeltv-vel szemben.

Fairy Girl 2008.05.08. 21:09:11

Az elalvás kapcsoló nekem is eszembe jutott már :) Egyébként nekem nem hiányzik, hogy ki lehessen menteni a felvett dolgokat. (Meg arra ott a T-Online net, le kő tőtteni :D )

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.05.08. 21:09:20

Nekünk elvileg 8 mbites netünk van, ez van előfizetve. Ezért is mondták, hogy itt alkalmas erre a hálózat.

Probléma még az vele, hogy egyszerre két műsort nem lehet vele felvenni, mert a másik TV-t ledobja a hálózatról. Egyet vehetek fel az egyikszobába és nézhetek egyet, a másik szobába is csak egyet nézhetek közbe, de ott egyátalán nem lehet felvenni.

Vladimir Harkonnen 2008.05.08. 23:11:23

tcom 2008.05.08. 03:29:18
...Jelentkezzen az, aki meg tudja csinálni azt, hogy az élő képet visszapörgeti, vagy megállítja, majd újre előre teker az élőképhez (Time Shift) és nem T-Home TV-je van...

Jelentkezem! Nekem a TV-m tudja ezt! Van benne merevlemez, és rögzít akár 80 órát.
Sajnos erről se lehet kimenteni a felvett adást, legfeljebb videora másolni.

petne3 (törölt) 2008.05.08. 23:20:22

Nem találsz olyan készüléket nagyon a világon, pláne amit szolgáltató ad, amelyből kimásolhatod ezeket a tartalmakat. És ez nem véletlenül van így... Ezek az eszközök minőségvesztés nélkül rögzítenek és ez bizony jogi aggályokat vet fel, pláne nyugaton, ahol ennek jobban meg vannak a törvényi hátterei.
Persze az nagyon jó lenne nekünk, mint felhasználóknak, hogy USB be és másolgatjuk a gépre, majd onnan dvd-re stb. és nem kell bajlódni valós időben.

petne3 (törölt) 2008.05.08. 23:22:00

Fairy Girl
Az elalvás funkció valóban ötletes dolog, már javasoltam a fejlesztőknek korábban. :)

BKV figyelő
Igen, ez sajnos a jelenlegi sávszélességkorlát miatt van. Talán a VDSL hozza meg némely területen a változást, ott már nem kell annyira spórólni ezzel és több maradhat a tévének is.

vtec 2008.05.09. 08:42:50

Nekem is van 1 db STB-vel. Tökéletesen meg vagyok vele elégedve. Sokkal többet tv-zek mióta ez megvan. Nem maradok le a Mónika show verekedéseiről sem :) Nem tökéletes persze, de mindenképpen nagyon hasznosak az ujdonságok. ez a time shifting funkció is nagyon jó, bár ha beleraknák, hogy a felvétel kezdetét is lehessen 5 percekkel korábbra hozni akkor jobb lenne, mert sok tv hamarabb kezdi mint ahogy ki van írva. Amúgy a T-nél dolgozom :) Külön vonalra kötettem, így nem kavar be a sebességébe a 8 mbites vonalnak. Komoly hiba még nem volt, néha pillanatyi képhibák vannak, gondolom tömöritési stb.. De mivel egyszeri nézésre kellenek ezek a műsorok, igy is jól mutat a 94 centis LCD-n. Bár a bitrátája nagyobb mozgásoknál azért már érezhetően kevés... De hát ha 8 mbitre 2 tv csatornát, és még akár netet is be kell süríteni akkor csodát nem lehet várni. Hagyományos analóg adást még nem teszteltem LCD TV-vel...

vtec 2008.05.09. 08:45:05

ja, ezt még régebben készítettem gy kis CRT tv-n a t-home tvről : picasaweb.google.com/vtechun/THome

Fairy Girl 2008.05.09. 08:53:09

Valóban, ezt is javaolni kéne, Petne :) mármint hogy a felvétel kezdetét is előbbre lehessen hozni, nem csak a végét későbbre.

petne3 (törölt) 2008.05.09. 10:02:58

Tessék javasolni és megírni mailben az info@t-online.hu-ra. Ha többen írnak, biztos, hogy várható valami.
De egyébként kíváncsi lennék, hogy külföldön is ilyen csúszások vannak vagy csak nálunk van ez a jelenség? Persze azt megértem, hogy ha valamilyen élő közvetítés vagy rendkívüli esemény miatt csúszik, de azt már nem, hogy állandóan pl. TV2-nél szinte mindig ez van. Az RTL-nél jobb a helyzet, mert ott ritka az ilyen. A többi csatornán meg nem nagyon tapasztaltam ilyet.

petne3 (törölt) 2008.05.09. 10:05:11

Vagy inkább az ORTT-nek ezt kéne büntetni és nem olyan dolgot, amire az ember önszántából megy. Gondolok itt a Jakupcsek műsorának botrányára.

Layosh 2008.05.09. 11:05:06

Van olyan TV amiben van merevlemez. Olyat kell venni, a digitális t-home vackot meg elkerülni.

Goldika 2008.05.09. 12:06:04

Petne: természetesen! 2 órán keresztül volt párom fülén a telefon, többször újraindítatták vele a rendszert, után azt mondták lecsekkolják központban, majd 1 hét múlva hívtak, hogy nem lehet vele mit kezdeni, ilyen a sávszélesség..

Goldika 2008.05.09. 12:07:46

jah és amit a régi netes kapcsolatnál sosem éreztünk: Ha párom épp neten nyomat valami fps-es játékot és én közben nézelődök a neten (másik gépen) akkora laggjai vannak, hogy freefrag lesz szegénykéből:(

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.05.09. 15:52:15

De sokat írtatok :)
Egy szónak is 100 a vége: van valami ami értelmes műsor, ingyen van és nem tölthető le p2p-el ?

Na ugye nincs... akkor meg minek ez a tvhome? Semmi haszna, csak a gond van vele, marketingfogás, mint az MMS.

De komolyan: meg tudod csinálni azt, hogy
1 Terrabytenyi filmet letöltesz? - nem
Ingyenes ? - nem
Be tudod rakni a kocsiba/mp4 játszóba/laptopba egy utazásra a filmeket? - nem
lehetséges full HD minőség 5.1 hanggal ? - szerintem nem (de majd kijavítotok)
Arhiválása a neked tetsző filmeknek CD/DVD-re? - nem
Utólagos átszerkesztés, konvertálás ? - nem

szóval akkor mire jó egyáltalán?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.05.09. 15:54:49

Ja és premier filmek amiket Magyarországon majd 2-3 hónap múlva hoznak elérhetőek? - nem
Választék gyakorlatilag végtelen? - nem

Homofób Homár 2008.05.09. 20:12:35

Nekem nagyon bejött.Én szeretek esténként kapcsolgatni.HDMI-kábellel összedugva szép a kép,de nem ez a lényeg.Nincs reklám,azaz,ha van 15 perc előnyöd,egy felvett műsornál/tehát,ha már veszi egy negyed órája és odakapcsolsz,akkor minden reklámot gond nélkül átpörgetsz.Mondhattok bármit,reklám nélkül azért csak jobb érzés!Az én arcomba többé nem tolnak dzsuvás reklámokat...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.09. 23:03:10

Nekem erről az egészről a szegény megboldogult KiSS DP-558-as DVD/DivX lejátszó/felvevőm jut eszembe. A feature-lista olyan, hogy még ma sincsen DVD-felvevő, amelyik megfelelne nekem helyette. Csak röviden:
- mindenféle CD-t/DVD-t olvas, DivX/XviD-et is lejátszik;
- tunere van, vinyóra ír MPEG-2 formátumban (egy darab nagy VOB-ba) vagy vinyón timeshiftel;
- a cuccok FTP-vel lemásolhatók, mert van rajta 10/100-as Ethernet;
- EPG (Electronic Program Guide, tévéműsor), válogatni lehet, mit vegyen föl, talán magyar csatornák is szerepelnek rajta;
- böngésző az EPG saját HTML-szerű nyelvéhez, csomó third-party site játékokkal, időjárásjelentéssel, akármivel;
- uC-Linux, ext2 file-rendszer a vinyón, alternatív firmware-rel még telnettel be is lehet lépni (wow!);
- relatíve halk, mert nem HTPC, hanem célhardver plusz IDE-s cuccok (IDE-s => könnyen cserélhető, ha beszarik valami vagy kicsi a vinyó).

Szóval felveszi az adást, lemásolom FTP-vel, PC-n megvágom, be a GordianKnotba - mintha DVD volna -, és íme az XviD-rip.

NA DE:
- gyenge a CPU, valószínűleg ott a szűk keresztmetszet, amiért 1700 Kbyte/sec fölé nem megy az FTP (igen, a 100 Mbites);
- sokan írják, hogy a felvételnél elcsúszik egymástól a kép és a hang (Out Of Sync) vagy néha a hang sustorgásba lép át (White Noise);
- ingatag a hardver, sokaknak el sem indul, nem bootol föl rendesen, nem működik a távirányító;
- a tápja egész jó pontossággal 2 év után szállt el, és nem kapni újat a gyártótól, csak egy fos holland cégtől (Divxplayer.nl), aki megpróbált átverni, és csak az Európai Fogyasztóvédelmi Központ segítségével fizették vissza a pénzt;
- a user support hírhedten szar, nem válaszolnak, fogalmuk sincsen a dolgokról, és nagyban kussolnak a fentebb említett major bugokról, ritka a firmware-frissítés (pedig az eléggé hasonló architektúra miatt össze lehetne vonni a fejlesztésüket);
- és azért nem olcsó mulatság, mert ma is olyan 100 ezer körül van.

Elnézést a sok dumáért, csak azért írtam le, hogy látni lehessen: REMEK koncepció, KURVASZAR implementáció. Nos, szerintem valami ilyesmi lehet a T-Home is.

petne3 (törölt) 2008.05.09. 23:20:44

Goldika!

És az eszetekbe se jutott, hogy mivel nem tudják megfelelően nyújtani a szolgáltatást írtok egy levelet, hogy akkor szeretnétek lemondani kötelezettségmentesen. Ezt simán meg lehet csinálni, ha persze valóban úgy történt, ahogy írod...

petne3 (törölt) 2008.05.09. 23:27:03

Joe Forster/STA

Én ezzel nem értek egyet, bár azt nem értem, hogy olyan ember mond véleményt, aki nem használta még a szolgáltatást és csak a homáros bejegyzést veszi alapul...

petne3 (törölt) 2008.05.09. 23:28:17

sambalabammbumbumm

Hát mintha azzal a vacak p2p-vel nem lenne annyi gond, tele van vírusokkal, lassú és nem igazán törvényes.

Bezmag 2008.05.09. 23:53:42

@ Joe Foster

tévedsz, a T-Home nem ilyen. Amit a beiró XY, nevezzük mondjuk Mihálynak (a macskám is igy hivják :-) beirt, az vonali probléma egyértelmüen. Semmi köze nincs a platformhoz.

Ez az egész beirás elég szánalmas. Ugyanis, próbaidőszakban, egy ilyen hibával egyből a Homárnak írni, enyhén szólva sikertelenségre vall, és mint ilyen ősi turáni szokás.

Az IPTV alapvetően egy jó cucc. Vannak hibái, nem tökéletes még, vannak gyerekbetegségei, de ez igy volt 6 éve az ADSL-lel, és minden hosszú éeltcikluső termékkel. Szép a képe, az itthon kapható legszebb, kényelmes, sokat tud. Persze, ha hiba van vele az idegesítő, de szerencsére kevés és ritka a komoly hiba, és ezek száma is csökken.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.10. 01:38:36

Bocsánat, valóban nem használtam a T-Home-ot, és rosszul tettem, hogy véleményt akartam formálni róla. Úgy értettem a hozzászólásomat, hogy léteznek olyan készülékek/szolgáltatások, amelyek kurva jól hangzanak, csak éppen a nagy látványosság mögött rengeteg hiányosság van.

Bezmag 2008.05.10. 01:55:40

@ Joe Forster

Te, ez a Homár, itt nem szokás bocsánatot kérni. :-) EZért nagyon méltányolom! Ha gondolod, keress meg mailben, megmutatom milyen ez az egész cucc.

Minden termék és szolgáltatás nehezen épül fel, járatódik be, minél bonyolultabb, annál jobban igaz ez. Egy cipésznek könnyü, mert az csak kalapál meg ragaszt (minden tiszteletem az övéké!) azonban egy ilyen szolgáltatás kerekre csiszolása sok milliárd forint és évek.

Egyébként, ha bárkit érdekel, keressetek meg, megmutatjuk, átbeszéljük, ki lehet próbálni, de ne csak a szokásos multifikázás menjen már. A Magyar Telekom bevezetett egy olyan szolgáltatást, aminek nincs versenytársa. Ennek vannak bajai, tudjuk jól, dolgozunk rajta, most is élvezhető az esetek 98%-ban, és még jobb lesz,

Mihály meg szerintem, illetve mindenki, akinek esetleg gondja van vele, mondja le ha kipróbálásban van, akkor sima ügy, ha már belépett a hűségnyilatkozatba, akkor megjavitjuk, vagy kitaláljuk mi legyen. De ész nélkül köpködni és fikázni, majomszokás.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.10. 03:54:46

@A Telekomos: Köszi, de egyáltalán nem érdekel a szolgáltatás, mert ha bekapcsolom a tévét, akkor a PC-ről nézek rajta filmet - mert, ugye, a DVD-lejátszómnak annyi -, valódi TV-adóról maximum Forma-1-et és még néhány igen kiválogatott műsort nézek.

Viszont! "A Magyar Telekom bevezetett egy olyan szolgáltatást, aminek nincs versenytársa." Látod, pontosan erről (is) beszéltem én is a DVD-felvevőm esetében. Van az X, Y meg Z cégnek is tuneres felvevője, de mindegyikből (!) hiányzik valami, ami ebben a nyomorúságosan implementáltban van - mert, mint írtam, ennek remek a koncepciója. Számomra tökéletesen érthetetlen, hogy az X, Y és Z cég miért nem jött ki évek óta (!) egy olyan full extrás felvevővel, mint ez a vacak, de - pénzhiány hiányában - tisztességes implementációval. (Egy ismerősöm aszondta: mert kicsi a piaca az ilyen drága - Tesco gazdaságoshoz képest kb. 10-szeres árú - cuccoknak. Hát, nemtom... külföldön biztos vennék, van rá pénzük. A fórumokon is mindenki nyáladzik az ilyen iránt.)

Ezzel párhuzamban nem értem, hogy a T-izén kívül más miért nem indít el ilyen nettévé-szolgáltatást. Ennyire drága lenne? Nincsen más cég, aki bele merne vágni? (Ez a KiSS is valami szaros dán kis cégként indult, aztán egész jól bejöttek a dolgok nekik, bár mondom, a szervezéssel több szinten is súlyos gondjaik vannak, hiába a remek mérnöki gárdájuk.) Vagy, ha de igen, elindítottak, arról miért nem hallani? Mert a T-izé eltapossa őket, vagy mert nem nézek reklámokat a TV-ben? ;-)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.10. 04:28:10

Eeegen, kissé összeszedetlen vagyok, így 4 körül... ;-)

Szóval szükség van a konkurenciára, mert az jobbá teszi az összes versengőt. A T-izének az egyik átka, hogy a usereknek a "csak őket ismerem, meg sokan vannak náluk" és "hozzájuk megyek" egymást gerjesztő körfolyamata és a cég ebből következő effektív monopól helyzete miatt a többiek nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, ettől meg a T-izé is ellustul (öhm, inkább: lusta marad.)

DE! Nem kell felvenni egyből a versenyt a nagy Góliáttal, mert abból biztos bukás lesz. Szép csendben kell elkezdeni, ahogy - visszautalok az előzőre - pl. a DVD-lejátszók és az MP3-lejátszók esetében tették: kis, addig soha nem ismert cégek csúnyán rávertek a nagy Sonyra, Panasonicra, akárkire, mert az azokéihoz képest olcsó, kompakt, borzalmas mennyiségű funkcióval ellátott, gyakorta frissített firmware-ű klassz cuccokat dobtak ki a piacra. (Én pl. azóta tudom, hogy Sonytól, Panasonictól már csak legfeljebb TV-t érdemes venni. ;-) )

Voltam egy kis Internet-szolgáltatónál úgy fél évig. Direkt mentem hozzájuk, annak ellenére, hogy a környéken természetesen a T-izé ADSL-je régóta elérhető volt, és a kis cég biztosan drágább is volt náluk. De úgy döntöttem, inkább legyenek ők, mert feltételeztem, hogy emberközelibbek tudtak maradni. (Már csak azért is, mert nekik elemi érdekük a felhasználóik megtartása és újabbak szerzése, majdnemhogy bármi áron.) Sajnos, rengeteg hálózati probléma volt, és a user support is... khm... szóval, némi kívánnivalót hagyott maga után. (Ez is hasonlít a KiSS esetére: jó próbálkozás, de útközben valahol elveszett a lendületük.) Hát, egy idő után meg én hagytam őket magam után. De alakulhatott volna szerencsésebben is.

Aztán ott van a Tele2, akitől továbbra is hiába várom, hogy segítsen megszabadulni a T-izés telefonvonaltól: kizárólag a Tele2-nek kelljen fizetnem a telefonálásért, és ne kelljen havi 3500 forintot kidobnom a T-izének egy vonalért és rengeteg el nem használt telefonhívásért (!). Ez sem versenyhelyzet.

Így versenyt nélkül könnyű bármit mondani a saját szolgáltatásról, mert nincsen senki, aki aszondja, "mi, a konkurencia, megmértük, és nem annyi, amennyit mondasz" vagy "nálunk jobb, mert ...". Kényszerhelyzetben (már ha a nettévézést kényszernek lehet nevezni) annyi a lehetősége az embernek, hogy nem fizeti elő a szolgáltatást. Kurva nagy lehetőség!

Szerintem akik fikázzák a T-Home-ot, azok inkább a T-izét fikázzák általánosságban, vakon. És ez jó, teljes mértékben egyetértek vele, mert nagyon-nagyon rászolgált! Sajnálatos körülmény, hogy a szórásba beleesik egy olyan szolgáltatásuk is, ami - ha hiszünk neked - kivételesen _valóban_ tisztességesen megoldott... vagy, ha még nem is az, legalább látszik az elszántság és a hozzáértés.

Értem, hogy ez bosszantó azoknak, akik csinálják, de ilyen az élet. Az én (volt) munkahelyem pl. a felsőoktatási felvételit szervezi, márpedig ebben nincs konkurenicája, mert nem is lehet. Természetesen mindig volt, aki fikázott minket, mert pont úgy alakult, hogy vele történt valami rossz, aminek a statisztika szerint meg kell történnie, hiszen egyszer csak elkúrtuk. ;-) Viszont korrekt tájékoztatást kaptak, és volt, aki visszaválaszolt, hogy köszi és bocs a reklamálás hangneméért. Örülök, hogy a T-izétől érkezők hangneme is ilyen, mert legalább nem fognak személyes ellenségeket szerezni maguknak, ha már a munkahelyük miatt sokan zsigerből utálják őket. ;-)

Na, megyek aludni, mert már megint dagályoskodok...

Fairy Girl 2008.05.10. 23:29:57

Most komolyan.
Tudom, hogy már lerágott csont. Meg hogy a multik így meg úgy... De:
nekem pl. tévécsatornák kellettek. Nem vagyok sikeres, lúzer vagyok, mert néha szeretek tévézni. Sőt, vannak dolgok, amiket szeretnék megnézni akkor is, amikor épp úgy adják, hogy én nem vagyok otthon.
Videóm, dvd felvevőm nincs, nem is akartam ebbe különösebben beruházni.
Van már egy éve internetem. Az összes helyi vagy nem helyi, de elérhető tévészolgáltató fos meg szar, meg egyáltalán. Tudom, mert próbáltam többet is.
Namost: lett egy téhóm tévém, ami havi kiadásban összvissz 1000 Ft-tal kerül többe, mint az eddigi netem, ami ugye megmaradt ugyanúgy, mint eddig, mindössze egy zsinórral lett több. Van ellenben vagy 40 csatornám egy hónapig ingyen (mert kipróbálási időszak van).
Működik, szép a kép, fel tudom venni, meg tudom nézni amikor én akarom...
Amikor volt ilyen-olyan gondom, fogtam a telefont, felhívtam az ügyfészolgáltatot, és megoldották.
Nem vagyok tékom dolgozó, nem is akarok az lenni, csak azért kicsit fura, hogy mást se tud mondani sok ember (és olyanok is, akik nem is próbálták!), hogy ez így szar meg úgy szar. Csak szar lehet? B@zd meg nyuszika a fűnyíródat? :) Ugyanmár.
Vannak hibák, meg elégedetlen ügyfelek, persze, mindenhol. Kis cég, nagy cég, tökmindegy. Csak nekem már marhára unalmas ez a nagy szartékomozás...

Bocs :) szülinapom van :))

Bezmag 2008.05.11. 00:21:26

@ Joe Forster/STA 2008.05.10. 03:54:46

Igen, valóban ennyire drága, kell hozzá sok sok pénz, ember (=pénz), és egy csomó minden. Egyébként, egy másik cég is inditott IPTV-t 2006 novemberben, egy ISP, de nem nagy sikerrel. Senki nem lett eltaposva, ez eleve távol áll tőlünk, de nem sikerült összehozniuk. Másik cégek is terveztek hasonlót, egyelőre egyik sem indult be, és úgy tudom, talán összesen 1 fog.

Mi lennénk a legboldogabbak, ha lenne IPTV szegmensben versenytárs, mert ez az ismertséget növelné, ezt egyébként többször el is mondtuk, még 2006-ban, keress csak rá bátran.

Bezmag 2008.05.11. 00:26:14

@ Joe Forster/STA 2008.05.10. 04:28:10

A TELE2-től ne várj semmit sztem, mivel kivonultak a piacról. Miért? Mert ez egy gyenge és erőtlen, szar piac. Ezért nem elég intenziv a verseny, bár sztem pont a tévé és broadband piacon eléggé erős.

Nem hatnak meg a fikázások, a durvaságok se. A hangnemem mindig is normális volt, az is marad, én egy céget képviselek itt. Ez pedig egy szereposztás, ki hol áll.

Üdv :-) !

Bezmag 2008.05.11. 00:29:32

Sok boldog szülinapot Fairy Girl :-)

al Dajjal 2008.05.11. 13:22:40

Joe Forster!

Többek között azért nincs konkurencia, mert a hálózat kiépítése - DSLAM központ kiépítése, bemadzagolni az előfizetőig - előfizetőkre lebontva is többszázezres költséggel jár. Ha megnézed a havidíjakat, láthatod, hogy akár több 10 év is lehet a megtérülés, s milliárdokat igényel egy komoly, sok előfizetős hálózat kiépítése. Nem sok kommunikációs cégnek van ekkora tőkéje, amit ennyi időre le tud kötni.

Fairy Girl!

Mint az emlegetett multi dolgozója (aki most sikertelennek, meg multidroidnak akar nevezni, előbb gondolja át, hogy lehet, én segítek neki elhárítani a hibáját legközelebb. :-P ) köszönöm a hozzáállásodat. És boldog szülinapot! Még annyit, amennyi jólesik. :-)

Fairy Girl 2008.05.12. 18:57:30

:) Attól tartok, ez az utolsó ami jólesik :D :D
Köszi amúgy!

infoláda 2008.07.18. 01:02:56

Sziasztok!

Én a létesítésen és hibaelhárításon dolgozom!
Teljesen egyetértek a negatív hozászólásokkal!Tényleg becsapósak a reklámok!Sajnos 10 létesítésből 8 nem lesz a folyamatok végén beüzemelve!Sajnos,hogy kinél működik az csak a létesítéskor derűl ki,a végponton!És sok múlik azon is,hogy ki megy ki felszerelni!Én például csak nagyon jó értékek melett hagyom ott!Ahol a 8megás net nem megy ott ez sem fog rendesen működni!És ez 2tv-nél 8mega,1tv-nél 7-t is csak egy butított változat,ennek legalább 20-30mega kellene!Ez a réz hálózat,bármit csinálunk nem alkalmas ilyen technológiára!Azt kellene először páros lábbal kirúgni aki rábólintott,a németeknek arra,hogy alkalmas ez a hálózat!!!Az üzletkötőkröl egy külön fejezetet lehetne írni,amiket hallok az ügyfelektől!:-D
Annyit tudok mondani,hogy éppen ezek a problémák és a rendszer korlátai miatt,végre valahára gőzerővel elkezdődött optikai hálózat kiépítése!(önkormányzati engedélyek,optikai kábel behúzás,jel visszaalakító szekrények stb.!Óbudán már tesztelik!Ezt már évekkel ezelőtt kellett volna,mi is ezt mondjuk!:-)

love-affair 2008.07.21. 12:16:14

Napot!

nekem működik, s meg vagyok elégedve a szolgáltatással.

spotközvetítések és cnn, bbc miatt van tv-m, a t-home sportnál kifejezetten jó, érdekes, hasznos, élvezhető.

ez a blog pedig kifejezetten szórakoztató, ennyi károgást!? gyerekek! nyomás a guinessbe, megcsináljátok!

üdv,
la

iptv001 2008.09.25. 19:51:38

Kedves olvasók!

Nekem is IPTV-m van, és ugyanez a probléma időnként előfordul TV nézés közben. Hozzá teszem, hogy NÉHA. Ahhoz képest, hogy ennek előtte a "Jóárasított" ANALÓG kábeltévém hetente kétszer elment, és borzalmas szemcsés volt folyton, amivel nem lehetett mit kezdeni, nekem teljesen megfelel még így is az IPTV. Pláne, mert 50 csatornát nézek olcsóbban. MEgállítom visszatekerem, felveszem. Áttekerem a reklámokat...ezer oka van amiért érdemes megrendelni. Azt javaslom, hogy ha ilyen probléma van jelentse be a szolgáltatónak, mert valóban le tudjá viszgálni, és esetleg megoldást találni.

ti7273 2008.12.01. 22:38:15

Elmultam hatvan éves és a tecnika bolonja vagyok.Közel egyévig gondolkodtam azon hogy a kábeltv-s szolgáltatóhoz vigyem át az internetet és a telefont vagy a T-home szolgáltatást vegyem igénybe. Eddig nem volt problémám sem a kábeltévével, sem az ADSL-el. A T-homevel lett. A gyakran megakadt,töredezett,kockásodott a kép, pattogó zaj mellett. AZ időjárás jelentésben csak azt nem értem lesz-e fagy vagy nem. A telefonon folyamatosan érthetően hallom a Kossuth rádió müsorát. A szerelők nagyon korrettek voltak.A beszereléskor közölték hogy 5 méterrel a 2 km-es körzet határon túl vagyok, de azért bekötötték. A reklamációim után a megbeszélt időpontban az összes kötést a padláson, az oszlopon átviszgáltak, a készülékeket kicserélték, de a zajszint még igy is jóval az engedélyezett határérték felett maradt. Sajnos a 30 napos próbaidőn belül le kellett mondanom a szolgáltatást. Az LCD tv-n az analóg kabéltévé adás is jó minőségű. Természetesen az IPTV élesebb volt. A kertekben vezetett réz kábelek nem alkalmasak e korszerű technika átvitelére. Ezzel lejáratják a T-home rendszert. Irigylem azokat akiknek jól összeállt a rendszer. A új technika gyermekbetegségei ellenére tetszett. (Időkapcsoló hiánya, zajos winchester, stb) Bízom abban hogy két-három év múlva, ha már több üvegszálas kábel és kiforrottabb lesz a rendszer újra megpróbálom.

gloood (törölt) 2009.03.20. 10:49:47

tényleg nem érdemes ilyenkkel foglalkozni

csak egy kábel internet kell és kész a tv stb adás
hd minőségi filmeket (mkv) torrent oldalakrol leszeded vagy Bereg egy oldalra

százszor jobb mint a téka olyan filmek vannak amit moban meg sem jelent

legújabb filmeket már megnézheted
amik majd csak áprilisban nyomnak a moziban én már jóó minőségben megnéztem!!!(dvd divix)

evvel nem tudják felvenni a versenyt

fizetnék is érte illetve fizetem az internetet mert az se ingyen van

de ameddig ilyen béna minőségért kérnek pénzt és van okosabb jobb módszer is akkor minek kell visszatekerhetős műsor nem is értem

ezt simán kialakítod ha annyira akarnám
egy gép 2 tb winyo és veheted az adást és ujranézheted
de mint már írtam a netről minden megszerezhető
nem értem miért kell ilyenekre előfizetni

népet butítják de aki egy kicsit ért is hozzá az nem erőlködik ilyenekkel

arról már nem is beszélve ha valami gond van t-kábel ügyintézés az botrányosan hanyag rossz és idegesítő
ezt tényleg érdemes kerülni

eljön az az idő amikor minden hdban lesz a youtubén
a könyvekről meg már nem is érdemes beszélni google mindent tarol az ötleteivel
és megvalósításával

lassan már gép se kell csak iszonyat nagy sávszélesség és kész film internet ebook word excell stb

gloood (törölt) 2009.03.20. 10:59:47

réz érpárral nyomni a sávszélességet 8megabit mindenkinek???

nem semmi az t-home.(reklám reklám népbutitás)

amire ezek beleteszik a nagy lét üvegszálba???
miért tenné hisz igy is megveszik és a kialakítás horribile lóvé lenne nekik nem éri meg!!!

addigra a vezeténélküli is fogja ugyan azt tudni

bigjohny 2011.02.25. 09:34:59

@LiberAll:
Hali,hát nehogy azt hidd,hogy lehet,mert pl BP.XVII-kerben csak a teves szutyok T-van,nincs upc és digi sem,tehát meg van kötve a kezünk az ö egyeduralmuk miatt.Én már rég váltottam volna,mert itt a telefon havij tetemesen nagyobb,mint a másik két szolgáltatónál,csak azért fizetek 4 rongyot,hogy legyen vonalasom,ehhez jön még ugye a net a tv- nem kértem mert megnéztem pár ismerősömét és úgy döntöttem én azért a sz.rért nem vagyok hajlandó fizetni.A vonalast is meg fogom szüntetni,mert csomagváltáskor nem vették vissza a hívásaim az inviteltöl,így 2 hónapig mindketten benyújtották ugyan arról az 1 beszélgetésről a számlát.Több mint 1 hónapi veszekedésem,kiabálásomba került,mire egyáltalán elismerték,hogy ők cseszték el,de még miniíg nem írták jóvá a 2 hónapomat,a váltás szeptember 2.án kezdődött és még mindig nincs vége,hát ez már több mint felháborít arcátlanság.Ők hibáznak,de én fizessem meg ennek az árát,hát ebben az országban minden szemétséget megcsinálhatnak a szolgáltatók,az ember meg idegileg tönkremegy a hosszú ügyefogyott ügyintézésükbe.
üdv johny aki rettentő dühös a t-home-ra és a nordtelekomra is,mert azok meg az első hónapban 5 megát adtak 10 helyett,még mindig áll a harc,(dec.1-én kötöttem és 23-án ismerték végre el,hogy valami nincs rendben,persze csak azért,mert többször leüvöltöttem az ügyefogyott ügyintéző fejét)dettó ugyan az a szemét banda,be akarják dumálni,hogy a hóembernek jó a meleg víz!Ezeknek sz.tem ki van adva,hogy mindenképp győzzék meg az ügyfelet,mert,ha sikerül akkor 1 évig kaptam volna az 5 megát és 10-et számláztak volna a szemetek!!!!
süti beállítások módosítása