Tékozló Homár

Bankkártyás fizetés esetén nem kötelező a kerekítés

2008.05.29. 08:00 | ge | 80 komment
A megrögzött fogyasztó egy kerekítős vita hatására (amiről nem gondolnánk, hogy kizárólag a lenti üzletláncban fordulhat elő) utánajárt a kérdésnek és a megfejtést elküldte a Homárnak, hogy mind képben legyünk.
Fura esetnek voltam tanúja a minap a Himfy utcában található G'Roby élelmiszerboltban. Éppen a pénztárnál álltam a sorban, mikor az előttem bankkártyával fizetni készülő hölgy azt a kérdést intézte a pénztároshoz, hogy miért kerekíti föl az összeget, ha nem készpénzzel történik a fizetés. A teljesen jogos kérdésre a pénztáros és az ott álldogáló biztonsági őr is méltatlankodni kezdtek, mondván, „ez az utasítás" stb., valamint, hogy hívják az üzletvezetőt, és a kedves vevő majd neki méltóztassék feltenni ugyanazt a kérdést.

Egy perc múlva megjelent az említett üzletvezető asszonyság, de ő sem volt képes másféle választ formálni, ti. „ezt az utasítást kaptuk, ezt nem mi szabályozzuk" (addig természetesen állt a sor). Választ nem kapván, a kedves vevő fizetett és távozott. (A rendkívül magasan kvalifikált biztonsági őr természetesen nem állta meg a vevő távozása után a „mos' két forinté' szórakozott? Aáá." megjegyzést).

Mi is a történet lényege? Bizonyosan az, hogy egyedül a G'Roby üzletlánca az, ahol bankkártyával történő fizetés során egyáltalán kerekítenek az összegből, legalábbis olyan módon, hogy a vevő figyelmét nem hívják fel erre. Az ide vonatkozó szabályok az MNB www.forint.hu oldalán, valamint Pénzügyminisztérium honlapján olvashatók:

(1)

„Mit kell tudni a bankkártyás és átutalásos fizetési módokról?

Amikor bankkártyával fizetünk egy vásárlásért vagy éppen elektronikus úton, átutalással teljesítünk egy fizetést, nem kötelező a kerekítés, továbbra is bármilyen forintra végződő összeget megadhatunk (pl. 1877 Ft, 5423 Ft és így tovább)."

(2)

„3. §

Bankkártyával való fizetés elfogadója dönthet úgy, hogy a bankkártyával való fizetés elfogadása során az 1. § szerinti kerekítési szabályokat alkalmazza. Erre a tényre a bankkártyával fizető személy figyelmét kifejezetten fel kell hívni."

Az említett esetben sem a pontos végösszeg a tranzakciót végző gépbe történő beütése (a pénztáros egyből a kerekített összeget vitte be), sem pedig a figyelemfelhívás nem történt meg. Maradjon a végére egy kis matek:

A G'Roby bolthálózata a fővárosban hat üzletet foglal magába. Ezekben az üzletekben naponta több száz (lehet, hogy keveset mondtam) kártyás tranzakció történik, az üzlet méretétől és a pénztárak számától függően. Ha minden tranzakciónál (lefelé biztos, hogy nem kerekítenek) akár csak kettő forint többletet számol fel a pénztáros a termékre, akkor hány biztonsági őr minimálbére jön ki a „kétforintokbó'" egy hónapban?

Tisztelettel

Egy megrögzött fogyasztó
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColLector 2008.05.29. 08:06:15

második vagy harmadik

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.29. 08:06:16

az ELSŐ biztonsági őré biztos kijön

Zalzan Kavol 2008.05.29. 08:06:46

Ki kell próbálni, hogy lefelelé kerekítenek-e, és johet az új post.

Paó 2008.05.29. 08:07:15

lerombolni, felszántani, sóval behinteni.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.29. 08:07:24

na jó, ez bukta vót. megyek reggelizek tovább. nem a grobitól vettem a reggelit.

ColLector 2008.05.29. 08:07:30

Már megint ez a géjrobi...

dimitrij 2008.05.29. 08:09:53

teljesen jogos a felháborodás. készpénzzel történő fizetés esetén azért kell kerekíteni, mert nincs már oylan címlet, amivel megoldható a fizetés. kártyás fizetésnél ez nem így van... el kell vinni a blokkot, plusz az aláírt bizonylatot, besétálni a kártyánkat kibocsátó bankhoz, és megreklamálni az összeget... valszeg az első esetet ne mfogják komolyan venni, meg a másodikat sem, de ha tendencia lesz, akkor a POS terminált telepítő banknak lépnie kell, és lépni is fog, beszabályozza a G-Roby-t. nem emlékszik a kedves író, hogy milyen bank terminálja volt ott?

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.05.29. 08:17:51

Ez milyen szép magyar történet. Nem hinném, hogy véletlen lenne ez a fajta megoldás. És azt sem ,hogy egyedi lenne :(

Gumidomino 2008.05.29. 08:18:51

erről jutott eszembe, hogy én azt nem értem az utóbbi időben, miért kell a pénztárosnak beütni az összeget? amit én utána ugyanúgy lezöldgombozok, aztán hasít a mani a számlámról. a kerekítés miatt? nehogy rosszul járjon a bolt? vagy én?

tcxbalage 2008.05.29. 08:27:35

Eccer en is akartam kerekiteni, de meggondoltam magam.

csóró · http://www.penzmagus.hu/msz 2008.05.29. 08:28:36

Ááá, még jó, hogy sose járok oda...

dimitrij 2008.05.29. 08:32:31

persze, hogy nem véletlen. a bank nem ingyért teszi oda a pos terminálokat, tranzakciónként 2 és 3% közötti összeget leszed jutaléknak... gyanítom, hogy ennek, vagy ennek egy részének a kompenzálására gyűjtenek. :)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.05.29. 08:37:04

Nah én spec ezért ellenőrzöm kétszer is az összeget a pénztárgépen és a terminálon is!
Ha nem az az összeg szerepel a terminálon úgy adom vissza mint a szél...
Az apró kivonása utáni napokban a CBA és a Kaiser is bepróbálkozott, utóbbi durvaábban: Mikor szóvátettem hirtelen "elromlott" a terminál, és csak készpénzzel fizethettem volna.
Mondom akkor majd visszateszed amit itthagyok, engem máshol is kiszolgálnak.
1 hét múlva előre köszöntek mikor bementem. (rendszeresen járok arra, és kényelmes csak besétálni útközben)
Azóta 120Ft-ot is kártyával fizetek náluk, mert csak! Lehet így is!

Utóbbi időben megszaporodtak a rossz terminálok, hogyha 5000-10000 Ft alatt vásárol az ember. Szólni kell, és feltartani mindenkit. Ha a shopkártya működik, akkor a bankkártya is.

Fapuma (törölt) 2008.05.29. 08:39:06

és újra a jogalkotó a bűnös, hiszen azt írta nem kötelező a kerekítés, de alkalmazható...
gumicsont amit sokan ki is használnak, helyette azt kellett volna készpénznél kötelező, bankkártya esetében tilos, ennyi nincs kérdés...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.05.29. 08:41:45

A bankkártyás fizetés az üzletnek is kerül némi forintba; szal azért remélem ez pont elég ahhoz hogy sünt szarjon ez a faszparaszt banda.
ŐK miért szórakoznak 2Ft-okon amikor az üzlet sok millát termel naponta?

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.29. 08:41:47

GAYrobi ez én mondom... Szemetek. Megölték Kennyt a szemetek.

Fapuma: ott a pont.

Lobster County Sheriff 2008.05.29. 08:42:16

Erdekes. Ha legkozelebb Magyarorszagon jarok, elmegyek egy etterembe, kartaval fizetek, akkor a pincer "felkerekitheti" az osszeget, hogy aze' egy kis borravalo is jar.

dimitrij 2008.05.29. 08:43:35

"az utóbbi időben, miért kell a pénztárosnak beütni az összeget? amit én utána ugyanúgy lezöldgombozok, aztán hasít a mani a számlámról."

valszeg mert a pénztárgép, illetve pénztárrendszer nincs összekötve a POS-szal... így az egy külön rendszer, amiben külön rögzíteni a tranzakció összegét. ennyi. :)

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.29. 08:47:47

Aprópó. El kellene mennem a hitelkártyámért. Kb 2 hónapja készen van vagy több. Tegnap beugrottam bankba érte és pont tegnap zárt le a széf valami hiba miatt és pont tegnap nem lehetett semmit csinálni. A bankos szerint ilyen még soha sem volt. Ennyit a kártyákról...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.05.29. 08:49:59

Én egy ruhaboltban jártam így, már régen, szóval nemcsak a gérobi...

hirtelendi 2008.05.29. 08:51:34

Eh, a vatera az "év internetes kereskedője" úgy gondolja, hogy ha nincs 1 és 2 forintos, akkro nem a fieztést, hanema számlát kell kerekíteni, és meg is teszi.

degerely 2008.05.29. 08:55:51

Egyrészt nálam ez már szarrágás kategória, valóban nincs értelme 2 forintért akár fél perccel is tovább várni és feltartani a sort. Persze, szabályok meg minden, de amíg volt 1-2 forintos, addig is otthagytam, most ez a párszáz forint pluszbevétel a robinak ki a tökömet zavar. Főleg, hogy az, hogy lefelé nem kerekítenek, puszta feltételezés.

Lobster County Sheriff 2008.05.29. 09:01:28

degerely

Reszben igazad van, "szarragasnak" is vehetjuk, de ha belegondolsz, ha egy elelmiszer uzletben heti egyszer vasarolsz kartyaval - tegyu fel - es mindig felkerekitenek 2Ft-ot, akkor az 52 het kb egy evben, akkor itt mar egy szazasrol beszelunk. Az sem nagy penz, de aze ma mennyenek az anynyukba, hova megy az a sok 1-2 forintos a bevasarloktol? Biztos az uzletet fejlesztik belole... /ho-ho-ho/.

úrilány 2008.05.29. 09:06:21

egyrészt igen, a bankkártyával elvileg még a "filléreket" is lehetne fizetni, tizedestörtekig pontosított összegeket...
másrészről meg azért a 3 forintért ennyi cécót,
jó, tudom, van, ami elvi kérdés, és az ember utánajár az igazának, stb, de valahogy úgy érzem, mégsem ez a helyzet az

dupi 2008.05.29. 09:07:23

a válasz kb 1 lenne, ha nem lenne lekerekítés is. így 0.

dimitrij 2008.05.29. 09:08:25

"Egyrészt nálam ez már szarrágás kategória..."


szerintem meg ez a bankkártya-elfogadói szerződés szándékos megszegése, mert ilyen is van ám. abban meg elég kereken benne van pár dolog, amiket szerintem a gérobi simán megszegett...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.05.29. 09:10:10

Különben most fizettem ki a kocsira 223567Ft-t (full felújítás). Úristen, lehet hogy a szervizes rosszul kerekített? :-D

(Bár ahogy ismerem, sztem ezt a számot 150e-ről kerekítette fel :-D )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.05.29. 09:12:05

Ja, meg jut eszembe egy ilyen girobika üzlet többet hoz naponta mint amit én egy év alatt keresek, pedig egész jó a fizum. Szóval ez az amiért kapják be, ezért szarrágás.

mqqq 2008.05.29. 09:15:21

Nem kell sajnálni azt a 2 Ft-ot, egyrészt a kártyás fizetés után százalékot adnak a banknak, másrészt, ha akarják, úgyis beépítik az árba, így legalább az állam nem kap belőle.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.05.29. 09:22:15

És az miért jó ha az llam nem kap belőle?
Én szívesn fizetek adót, csak nem látom hogy értelmesen használnák fel. Nem az adóval van itt a baj hanem azzal aki eltünteti a zsebbe!

2008.05.29. 09:22:18

Ezt én is majdnem megírtam, de előtte teszteltem a G'robyt (Móriczon). Lefele is kerekítettek nekem a bankkártyás fizetésnél.

Még jó, hogy verekedés meg üvegtörés nem lett belőle :D

Céadaoin (user ID 44540) 2008.05.29. 09:23:07

ColT 2008.05.29. 09:22:15
És az miért jó ha az llam nem kap belőle?
Én szívesn fizetek adót, csak nem látom hogy értelmesen használnák fel. Nem az adóval van itt a baj hanem azzal aki eltünteti a zsebbe!


Ott a pont!

dan72 2008.05.29. 09:40:23

Engem az érdekelne, hogy miért árulnak még mindig pl. 199 Ft-ért valamit, amikor tudják, hogy felfele lesz kerekítve: azaz a valódi ára 200 Ft, azaz nem a feltűntetett áron lehet venni a szóban forgó árút - például az Aldiban is, ami az 1, 2 forintok megszűnése UTÁN nyílt meg magyarországon (tehát nem hivatkozhatnak arra, hogy a meglévő keszletek esetén marad a régi árazás, mint ahogy egyes boltoknál állítják...). Szerintem az minimum a fogyasztók megtévesztésére alkalmas viselkedésnek minősülne. Versenyhivatal? Fogyasztóvédelem? Talán ez a kérdés is érdelmelne egy külön posztot.

Még egy dolog: ha mégis a kártyás vásárló a pontos összeget is ki tudja fizetni, szvsz az diszkriminációt jelent a kápés és a kártyás vársárlók között. Vagy nem?

The AVE 2008.05.29. 09:45:48

Anno volt egy komoly bűnügy, amikor egy amcsi banki dógozó a kerekítéseknél "felszabaduló" összeget a saját számlájára pakolta egy kis programocskával. Brutális összeg lett a vége - és lebukás :)

Egyrészt mint fentebb írták, túl sok teret hagy a szabályozás. Másrészt meg ha lefele is kerekítenek, akkor elfogadható a dolog. Mindenesetre furcsa...

2008.05.29. 09:52:06

dan72: nagyon egyszerű, hogy miért van a termékeknek xxx9 ára! Nem az egyes termékek árát kerekítik, hanem a végösszeget!

EBL 2008.05.29. 09:55:31

dan72

Ekkora baromságot rég olvastam.

1. A kerekités a végösszegben van. Ha veszel 5 db 199 forintos árut, akkor 995 forintot fizetsz. Darabja valóban 199 forint volt. Ha 4-et veszel, akkor 795 forintot fizetsz, darabja 198,75 forint volt.

2. Nem diszkrimináció, mert bármely magyar állampolgár vehet megának bankkártyát bármely magyarországi bankban. Csak egy folyószámla kell hozzá.

3. Arról kellene posztot irni, akik ennyire képtelenekek megérteni az alapvető jogi fogalmakat.

punpa 2008.05.29. 10:09:16

Érthetetlen ez a poszt. Már a beküldő is leírja, hogy kerekíthet a keresekedő bankkártyás fizetésnél is. Ezt meg is tette, éppenséggel most fel. Ha lefelé viszont NEM történik kerekítés, akkor probléma van.

Ha viszont történik (és ez 99,9%, hogy így van), akkor nem a GayRobi, hanem a tisztelt sünszarozó kommentelők szarjanak sünt...

Rejtélyes 2008.05.29. 10:15:06

TheAVE: a kerekítéssel elvesző tized-század-dollárcenteket utaltatta a saját számlájára, have párezer dollárt keresve :D Ami a bank zsebébe ment volna.

Más: Ha nem az az összeg van a kijelzőn, mint a pénztárgépen, akkor alap, hogy piros gombot nyomok, mert ha le-zöld-ezi valaki, akkor beleegyezett, hogy annyit ad. Utána mehet panaszra a sóhivatalba. :D

Sitti 2008.05.29. 10:22:19

Húsz évvel ezelőtt még megértettem volna az író reklamációját, hiszen két forintért mondjuk akár egy gömb fagyit is vehetett volna. De most...? A bolhából elefántot tipikus esete...

Milo Rambaldi · http://hogyvolt.blog.hu/tags/szomsz%C3%A9dok 2008.05.29. 10:33:40

Pl. Bricostore sem pontos összeget von le a kártyádról, hanem kerekít. Felfelé és lefelé is, a szabályok szerint. Igaz, ez ki is van táblázva. Szerintem G'Roby is ugyanezt teszi. Ha tábla nincs, akkor ki kell tenniük, de ez legyen életük bűne.

Akkor mi is a probléma? Azt a napi +/- 1200 Ft-ot sajnáljuk? Ugyan már, ne legyen se a posztoló, se a fikázó nép ennyire csőlátásos!

Pema 2008.05.29. 10:40:49

Nekem van egy jó sztorim kerekítéssel kapcsolatban.
Dombóvári Tescoban pénzbe kerül az ingyen szatyor.
Erre vásárlás után döbbentem rá mikor vártam, hogy bepakoljak valamibe. Mondta a kislány hogy 5 forint, de látom ám a kijelzőn 2 forint szerepel.
Mondom, most akkor szopóágon vagy kisanyám mert 2 forintot lefelé kerekítünk 0-ra :) Ott volt mellette kiplakátolva a hirdetmény, hogy mettől meddig hogyan kerekítünk. Kislány bután nézett és odaadta ingyen a szatyrot...

Kértem még kettőt eggyesével :)
Mindenki más vigyorgott a sorban és eggyesével kérték a szatyrokat.

Tesco - Kerekítés 0-1

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.05.29. 10:47:29

Az 1-2 forintok még léteznek, csak nem nyomtatják ki.

karalábé 2008.05.29. 10:55:34

Ilyen már velem is volt a Match-ban, hogy nem kerekítettek kártyás fizetésnél. Sajnos nem tudtam megkérdezni, hogy ez most mi, mert rohantam melóba, és már anélkül is késésben voltam.

dimitrij 2008.05.29. 11:01:09

"úgyis beépítik az árba"

ha legalább beépítenék... de nem ez történt.

dan72 2008.05.29. 11:21:56

EBL

1. Abban igazad van. Így mondjuk ha az összes terméknek az árát egységesen kerekítenék fel, tényleg rosszabbul járnának az emberek (mivel a legtöbb ár ...99-szel végződik, lekerekítés nemigen lenne). DE az alapelv ugyanaz, a te példádban is néhány tized/ezred forinttal többet fizetsz minden vásárolt termékért ha felefle kerekítenek. Egy akkora forgalmú cég esetén, mint mondjuk a Tesco vagy a Groby, a sok kicsi sokra megy.
Talán jó CSR/PR huzás lenne felajánlani az így keletkezett többletet valami jótékonysági szervezetnek, vagy plusz hűségpontok formájában vissza lehetne adni.

2. A bankszámla is pénzbe kerül, nem alanyi jogon jár. Mindenki vehet kocsit is, de az mégsem indokolja a gyalagosok/biciklisták elleni hátrányos megkülönböztetést. Hozzátezem: elhiszem, hogy a legtöbb embernek nem oszt, nem szoroz az a pár forint, elvi dolgokról van szó.

3. Azokról kéne posztot írni, akik képtelenek fikázás, személyeskedés nélkül közölni az egyébként sok szempontból jogos állásponját egy ilyen fórumban.

Mária 2008.05.29. 11:23:34

Lobster County Sheriff 2008.05.29. 09:01:28

Lobster: a te variációdnál sokkal valószínűbb az, hogy a vásárlások 50%-nál felfelé kerekítenek, míg a vásárlások másik 50%-ánál lefelé...

Így a plusz bevétel ebből a szarságból nulla...

Egyébként sem értem a sok hülyét, miért nem azért reklamálnak, hogy annyira szar lett a Forint, hogy már nincs is legkisebb címletű egysége...

Sok hülye... nemzeti valuta a Forint, amiből nincsen egy egységnyi pénz a forgalomban...

Abszurdisztán...

BiG_ 2008.05.29. 11:25:08

A géroby szarjon sünt.

A kedves vevő meg kifele leboríthatott volna márkás italokat a polcról, mert az ajtóletépést a gérobynál borításra kerekítették :-)))

Üdv!

avogadro00 2008.05.29. 11:38:50

fogyasztóvédelemnek kéne néznie, hogy fölfele is meg lefele is kerekitenek, mert ugye azért találták ki, hogy a nagyszámok törvénye szerint úgyis nullára jön ki, kivéve, ha mindig csak felfele kerekitenek. szemetek.

hejesirasbalynok 2008.05.29. 11:42:29

vaLYon Gasztonyi Ádám merre kerekít? Le vagy fel?


Pema 2008.05.29. 10:40:49

Te egy igazi hős vagy, a multieellenes liga (MELL) Robin Hoodja. Ha még azt is elmondod, hogy egy teszkó gazdaságos játékíjjal hogy lőtted le az akciós almát a biztonsági őr fejéről, akkor mindannyian sírva fakadunk. (A gyerekeid meg majd belefulladnak a nájlonzacsihegybe.) Mert régen bírtunk ám szatyrot vinni magunkkal, ha bótba mentünk.

gelsystem 2008.05.29. 11:48:10

1. majd akkor szipogjatok, ha tételenként kerekítenek a kasszánál.....
2. aki bankártyával fizet, az kapja be
3. aki bankkártyával fizet, pláne előttem, az pláne kapja be
4. aki bankártyával fizet, és még pontgyűjtő kártyája van, na azoknak csináljanak külön kasszát a klotyó mellett
.
egyebet nem tok mondani, kérem katcscsója ki

kardinálispinty 2008.05.29. 12:00:14

gelsystem: Aki 2008-ban még öreganyám szintjén picsog, hogy mennyivel egyszerűbb lenne kp-val fizetni, az költözzön Észak-Koreába. Üdv: András

Dorie 2008.05.29. 12:03:37

Én gyakran fizetek bankártyával de nálam soha nem kerekítenek se le se fel, szerintem így korrekt.
Amúgy pedig mi az h mit izélnek a 2 forinton? Az igen is sok, főleg egy nagyobb üzletláncnál. Vagy nem hallotatok még a sok kicsi sokra megyről?

euAgWzgmmtq7K 2008.05.29. 12:12:30

The AVE: az a komoly bűnügy a Superman 3-ban volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.29. 12:17:39

ebben a huje orszagban meg mindig van 1 centes is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.29. 12:30:29

gelsystem
bankkartyaval a leggyorsabb fizetni 2 mp
akik csekkel fizetnek es szepen megirjak, na az duhito lenne..
de hat azok oregek ahhoz szoktak
keszpenzzel nem szarakodunk

ex-Zep 2008.05.29. 13:04:38

gérobi egy rablóbanda

The AVE 2008.05.29. 13:13:23

Vagy onnan vette vki az ötletet...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.05.29. 13:16:38

EBL
azért az alapvető jogi fogalmakkal te is hadilábon állsz :) nem kell magyar állampolgárság ahhoz, hogy bankszámlát nyiss és bankkártyád legyen Magyarországon. K&H-nál elég volt egy útlevél és 5000 forint.

Kisgenyó 2008.05.29. 13:49:49

Én ezen már ki sem akadok. A minap fizettem csekket postán, sajnos a 99-ből 100 lett, de már nem volt kedvem akadékoskodni. Sikertelen ember vagyok-e?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.05.29. 14:58:27

vajon palkovicsné is felfele kerekíti a nyeremény laptop adóját bankkártyás fizetés esetén?

Mária 2008.05.29. 15:25:11

atpijkamo · 2008.05.29. 10:47:29
"Az 1-2 forintok még léteznek, csak nem nyomtatják ki."

Hogyhogy nem NYOMTATJÁK ki?

A pénzérméket verni szokták...

XD

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.29. 16:17:03

@hagyma: Rossz példa.

1. Az USA dollár centje, a kis fémkorong, darabonként 0.07 centbe kerül.

2. Amikor ki akarták vonni az egycentest forgalomból, hatalmas felzúdulás volt, hogy de hát az mégiscsak az USA történelmének integráns része.

3. Az USA nem szándékozik áttérni euróra néhány éven belül. (Itt az 5-10-20 is néhánynak értendő...)

Szelíd hangorkán 2008.05.29. 17:24:35

Visszatérve dan72 hozzászólására: azért van, hogy pl.: 4990 vagy 199 forint az ára egy cuccnak, mert az emberek szívesebben vesznek meg valamit, aminek az ára négyessel/egyessel kezdődik, így viszont mégsincs olyan messze az 5000-től, vagy a 200-tól.

423ft 2008.05.29. 17:28:44

Pema 2008.05.29. 10:40:49

dombóváron 2 forinté adjáka szatyrot????

Aztbesztmegbaszta!
Nálunk 15!

emzéperiksz 2008.05.29. 17:59:52

Akkora nulla ez a történet. Mit keres itt? Sehol nem kerekítenek, ha kártyával fizetsz.

Megdobbent 2008.05.29. 19:50:33

A megint ez a fos grobi. A megoldas a kovetkezo: gyengen butorozott boltokban a penztaros uti be a pos-ba az osszeget, nem a penztargep adja at az infot. Namarmost, idiota penztaros a fejebe beteszi a felfele kerekitest, es mire meglatja a bankkartyat, mar rogzult az info. Ennyi. Jarok 2-3 boltba, ahol ugyanigy mukodik, de ott nem szoktak kerekitett osszeget beutni. Mint korabban mar kiderult: a grobi egy szar.

az okos 2008.05.29. 20:10:12

Gondolom a történetíró természetesen nem folyt bele a diskurzusba,hanem leszegett fejjel állt és várta ,hogy ő következzen ahelyett,hogy odaállt volna a teljesen jogosan értetlenkedő mellé.Remélem mindenki tisztában van vele,hogy a kedves szót emelő NEM a 1vagy a 2 forint miatt tette szóvá az eseményt.Tapasztalatból mondhatom,hogy akik az ilyen és ehhez hasonló dolgokat szóvá szokták tenni azoknak sokkal több pénzük van mint azoknak akik leszegett fejjel állni szoktak a sorban.Vajon miért???

trolipotlo 2008.05.29. 21:43:33

Ez nem csak a Zsír Obiban van így. Tuti forrásból tudom, hogy az autószalonokban is lehúzzák a vásárlókat.

Jano Labs · http://janolabs.blog.hu/ 2008.05.29. 23:14:15

"lefelé biztos, hogy nem kerekítenek" ezt mire alapozod? semmire. oké, értettem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.30. 03:49:04

Joe
ettol jo pelda
van am olyan is hogy hagyomany
amugy a tobbseg kartyazik
de nekunk kell az a "10 filleres"
megnyugtato, hogy van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.30. 03:51:49

azon mar csak rohogok, hogy a szatyor penzbe kerul\
meg a mekiben a kecsap
hehe

Zalzan Kavol 2008.05.30. 12:04:12

Tesco szatyor: nem értem, miért kéne fizetni egy reklámszatyorért, ha még a bolt logója is rajta van, inkább még nekik kéne fizetni, hogy reklámozom őket. Ettől függetlenül, egyetértek, mert így talán kevesebb hulladék keletkezik. Amúgy van 50 Ft-ért masszív, visszaválhatós szatyor, érdemesebb arra beruházni.

Ugyanez nagyobban: azokon röhögök jókat, akik megvesznek egy márkás pulóvert/kabátot kvadrágán, 10 centis betűkkel ráírva a gyártó nevével. Jól csinálja a cég, ingyen reklámot kap, és még jól le is húzza a vásárlót.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.30. 17:50:56

@hagyma: Ebben az országban is lesz megint fillér. Centes. Eurocentes. Ééérteeed?!

okoskat 2008.05.31. 09:59:11

Ebben az üzletben voltam szemtanúja úgy egy éve egy mókás incidensnek: az a bizonyos magasan kvalifikált lealázott egy szétmállot hajléktalan asszonyt, lemotozta, és elkobozta a májkrémkonzervjét, majd kizavarta büdöstolvajozás közepette. Majd az egyik szintén magasan kvalifikált dolgozóval együtt megállapították, hogy az elkobzott terméket az üzlet nem is forgalmazza. Nem baj, árazd be, tegyük fel a polcra...höhöhöh....
Hmmm...

Etihad 2008.05.31. 14:10:47

1. Természetesen annyit kell pontosan a számlán terhelni amennyi a végösszeg, kerekítés nélkül.

2. Ki a frász jár a Groby-ba? :-P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.31. 20:01:34

JOe
eertemmm
most 2024-re josoljak
sok sikert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.31. 20:05:38

persze ha aelorehozott valasztasok lesznke akkor keterhusz
ez is milyen jo ez az elorehozott meg ilyesmi
ha akarod napra pontosan megmondom mikor lesz itt a 2036-os elnokvalasztas
en ma lehet nem elem meg, de sose tudni

asdf 2012.04.08. 17:09:07

Fura dolog igy 4 ev elteltevel megoldast postolni, de hat ha senki nem tette, akkor a keresokon keresztul erkezettek kedveert:

2008. évi III. törvény

az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól

3. § Bankkártyával való fizetés elfogadója dönthet úgy, hogy a bankkártyával való fizetés elfogadása során az 1. § szerinti kerekítési szabályokat alkalmazza. Erre a tényre a bankkártyával fizető személy figyelmét kifejezetten fel kell hívni.
süti beállítások módosítása