Tékozló Homár

Diákmunka egy életen át

2008.08.26. 10:38 | jackyll | 53 komment

Gergő bejelentkezett a Meló-Diák munkaközvetítő adatbázisába, akik immár fél éve nem hajlandóak kiszedni őt onnan, ez pedig folyamatos telefonos munkaajánlatokkal jár. Esetleg a számuk letiltása a telefonban?

Egyetemi hallgató vagyok Szegeden, és a kiadásaim miatt munkavállalásra adtam a fejem, kb. februárban. Általában egyénileg keresek állást, de ez alkalommal diákmunka-közvetítők segítségét is kértem. Arról most nem szólnék, hogy a weben hirdetett állásajánlatok nagyrésze "pont betelt" vagy "az már nem aktuális" volt, számítottam rá. Bejelentkeztem az oldalukon, mint lehetséges munkavállaló. Időközben munkát is találtam, egy étteremben, DE: gyakorlatilag 6 hónapja nevetséges ajánlatokkal zaklatnak telefonon, gondoltam, ha sugárban hárítom el őket, majd leszoknak a csörgetésemről. Már sokadszorra szórakoztak ezzel, de a legutóbbi alkalommal megkérdeztem, nem tudnának-e inkább másnak munkát ajánlani, mert nekem már van, ne vesztegessék az idejüket. A válasz meglepő volt: nem, már bekerültem az adatbázisba, ők nem tudnak kivenni onnan.

Megkérdeztem azt is, hogy nekem kell-e kijelentkeznem, mire ők: AZT SEM LEHET! Ez a nem semmi. Már várom a pillanatot, amikor a diplomaosztómon megcsörren a telefonom, hogy lenne-e kedvem szalámit hámozni a Pickben, reggel hattól, óránként 380 Ft-ért.
 
Konklúzió: ha egyszer jelentkeztél diákmunkára, életed végéig ömleni fognak a jobbnál jobb állásajánlatok. Na ugye! Ez ám az élet, Babocsai néni!

Köszönettel: Gergő (bejelentett állásban, tisztességes fizetésért és megbecsülésért dolgozó egyetemi polgár)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamutmacska 2008.08.26. 10:43:01

Amúgy van ám tapasztalatom is, csak az elsőzéssel voltam elfoglalva. :)
Szóval én is így jártam. Hostess voltam sokszor a fősuli alatt. Mikor már elkezdtem dolgozni diploma után, felhívtak egy "klassz" ajánlattal. Macskajelmezben kellett volna ugrálni és Whiskas-t (na nem kóstoltatni), csak ajánlgatni. Haha. Ezt még diákként sem vállaltam volna. Ijesztő vagyok én jelmez nélkül is. :)
No, s ráadásul az én munkám olyan, ahol igen furcsán vette volna ki magát, ha hétvégenként macskaruhában ugrálok. Szóval, ne add fel! Hívni fognak még, az biztos! De elvileg szerintem kötelesek törölni az adatbázisból. Ezt bármikor meg kell tegyék a Te kérésedre. De mindent csak írásban kérj!

szaGértő 2008.08.26. 10:48:01

Az adatvédelmi törényt nézd meg, kötelesek törölni, ha kéred.

Én lennék terrorista! 2008.08.26. 10:49:05

Biztosan májkroszoft adatbázis-motort használnak.

zurhajos · http://zurhajos.wordpress.com 2008.08.26. 10:50:43

Ajtót letépni, mert ez valami ősi román szokás lehet, hogy nem törölnek.
Esetleg kedvesen meg lehet említeni, hogy akkor ügyvéd és a többi. Netán ha felveszed elő lehet adni, hogy már más tulaja van a számnak amit hívtak.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.08.26. 10:51:32

Engem is szoktak még hívogatni, de kb félévente, pedig sosem dolgoztam a kezük alatt, csak egyszer regisztráltam. Mikor felhívnak, hogy van állásajánlat, akkor megkérdezem, hogy komolyan gondolják azt, hogy pár év távlata után, mikor is egyetlen egy munkát sem ajánlottak még, most felhívnak, hogy lenne mégis el fogom vállalni, miközben már van normális munkahelyem? Meglepődtem mikor azt mondták, hogy miért ne? Inkább megköszöntem és letettem. Talán nyugdíjaskoromban ha nem lesz állásom és kevés a nyugdíj, bevállalom.

pazola 2008.08.26. 10:58:36

Ej, micsoda szerencse, en meg 110 forintos oraberert dolgoztam. Van akinek meg semmi sem jo :DD

mumli 2008.08.26. 11:03:45

Drága Gergő, majd ha friss diplomás munkanélküli leszel időtlen időkig,és a megpályázott helyekről soha senki nem hív majd vissza, na akkor majd visszasírod ezeket a szép időket :D

elwood 2008.08.26. 11:07:09

A leíratkozás általános formaszövegét már néhányszor közölték más posztokban:

"Ide figyelj köcsög, ha mégegyszer felhívsz, megb*m anyádat a ravatalon"

demura-szan 2008.08.26. 11:11:10

nemtom, máshol hogy van, én szegeden voltam egyetemista. az összes diákmunkacég ismeri a többi adatbázisát, min.bér fölött fölött csak szopásért vagy középiskolai osztálytársságért fizetnek. egyszer egy haver dolgozott egy napot egy napraforgóültetvényen 50 fokban, árnyék, víz, és biztatás nélkül 400-ért. tavaly. munka után a tulajtól megtudták, hogy ez vmi biobrendzsa, kapnak egy valag állami támogatást rá, és ők 1500as órabért küldenek a diákszövnek. s ez nem egyedi eset, bár a nagyságrend változó. szeged kisváros (pesthez, párizshoz, vagy pekinghez képest), s ennek megfelelően van néhány nagy cég, akik diákokat foglalkoztatnak. Ezek leszerződnek egy-egy diákszövvel, kizárólagosan ált. ami nem is lenne nagy gond, azonban ez az egész a diákok átbasz..n alapul. az 5csillag van a tescoval, a dolgos hangya az építőiparban nyomul, meg a leégett gyufagyárban, a melódiák meg a pickkel. mind ugyanaz. a pickes melódiák 400 fityinget ad a hűtőkamrában való dógozásér', de nem adnak munkaruhát, kaját, nincs ebédszünet, és van egy olyan kitétel a szerződésben, hogy ha egy hónapban a munkaóráid száma nem éri el a 120at (oké, nem tudom a konkrétat, úgy emlékszem, kb. 3 heti munka volt), akkor nem fizetnek ki, sőt, kártérítést követelhet a meló-diák. amitől a meló-diák ált. eláll, hiszen a béredet megkapja, ha te mondjuk két nap, vagy két hét alatt rájössz, hogy nem akarsz 3 fokban könyökölni egy disznó redvás picsájában naphosszat, vagy kapsz tőlük(!) egy jobb ajánlatot két hét munkaviszony után. a 1ébként is általános tendencia, hogy egy hét munkaviszony alatt nem fizetnek ki. sztem ebből hatalmas pénzek maradnak a szövetkezeteknél, amit jól demonstrál az a gépkocsipark, ami a frissen felújított irodák elé szállítja a méregdrágán megrendelt qrvákat.

ezzel kapcs. lenne egy kérdésem. az nem ütközik valamilyen jogszabályba, hogy a diákszövetkezeteken keresztül alkalmazott trógerek számára semmilyen olyan juttatás vagy jog nem jár, mint a magánúton felvett rabszolgáknak? gondolom a szövetkezet úgy kap pénzt, mintha normálisan felvenne vkit, de aztán egyszerűen lehántja az egész ráfolyatott gect a csupasz teljesítményről, és ezt szúrja a valagadba. amit meg lenyalhat róla, azzal bőven jóllakik. valszeg még az anyja is.

Andie 2008.08.26. 11:17:11

DROP Table SuckerStudents;
Commit;

Ezt futtasd le legközelebb a gépükön, ha arra jársz.

mókus 2008.08.26. 11:31:16

legközelebb, ha hívnak, kezdj el oroszul beszélni és mondd nekik, hogy rosszkor zavartak, mert épp az ukrán rokonoknál vagy látogatóban..

Andie 2008.08.26. 11:32:44

mókus, mailer démon irogat a nevedben az it-s cimedröl :(

CBF 2008.08.26. 11:33:06

Milyen az az "egyetemi polgár"?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.26. 11:50:19

mar unom az elektromos sutomet
kis faszenest keresek
ar nem problema
bogracs kizarva

mókus 2008.08.26. 11:57:33

andie: azt a postafiókot átirányítottam, mert amúgy nem használom

mindjárt megnézem amúgy

Rák Attantam 2008.08.26. 12:23:03

Írásban nyilatkozol, hogy alulírott X. Y. (anyja neve, 3 példány) többé nem akarsz az adatbázisuk része lenni, továbbá nem szeretnél tőlük ajánlatokat kapni se telefonon se más formában.
Aláírod, dátumot böksz rá és feladod tértivevényesen a levelezési címükre.

A tértivevényt megvárod és utána a következő telefonhívásuk időpontját rögzíted (felírod, nem törlöd ki a telódból stb.) és mehet a feljelentés a rendőrségre. Ugyanis a telefonos zaklatás idén január 1-től bűncselekmény.

Ha nem tudnád. (mert ők biztosan nem)

Szil-Ka 2008.08.26. 12:25:17

Kérd írásban, hogy töröljenek a rendszerből, a fénymásolatán pedig vetesd át, dátum, aláírás, akár pecsét is. Utána lehet adatvédelmisekkel fenyegetőzni.

A szó elszáll, gyerekek...

Szil-Ka 2008.08.26. 12:26:27

Na igen, a tértivevényes megoldás is tökéletes, ahogy Rák Attantam írja.

demizson bobby 2008.08.26. 12:54:28

Valaki monnya már meg,hogy mi az a szövetkezet? Az mér jó, és mi jár a tagjainak?

histar007 2008.08.26. 12:57:43

A lehúzás gigászi. És ugye ezek szövetkezetek, akikre még talán a társasági jognak is csak egy része vonatkozik, adózásilag mindenképpen. Az meg, hogy az elszámolt fizetés harmadát negyedét utalják ki, miközben az SZJA is kedvezményes. A munkaadó kiköthetné például, hogy mennyit kap a diák és mennyit a közvetítő. Neki ugyanannyiba fájna. Aki nem tartja be repül. És egy ilyen szövetkezetnek elveszteni pár multit azért érvágás.
Ezzel talán nem a lehúzás lenne az átlag diákmunkás első munkatapasztalata. És akkor ők sem tennék később. Szép álmok!

Leadfoot 2008.08.26. 13:14:45

Ilyen helyre soha...

Egyetemista koromban egy pécsi ügynökségnél regisztráltam, hogy elmehessek fordítani egy fordítóirodába. Kellett csinálni egy próbafordítást, jó is lett.
Oké, majd hívnak. Eltelt vagy két év, hát mit mondjak... folyamatosan hívtak (egyszer sem).
Aztán megelégeltem, elmentem az ügynökséghez, és lemondtam a regisztrációt, adják csak vissza az ezer forintomat, az is pénz... Akkor nem regelhetek újra. Hát ettől nagyon-nagyon elkeseredtem ám!

Aztán kb. 2 hónappal ez után hívtak, hogy lenne fordítanivaló. Nem kicsit röhögtem ki őket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.08.26. 13:27:00

- Brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

- Igen, tessék?

- Meló-Diák blablabla....

- Centrum Temetkezési Zrt, halottszállítás, kérem, mondja a címet és készítse elő a halotti bizonyítványt!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.08.26. 13:28:40

Nagy üzlet ez a diákszövetségeknek....

Tipikus magyar recept.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.08.26. 13:31:41

Apropó: Nem igaz, hogy nincs olyan (korábban a Meló-Diák Bűnszövetkezet által már kizsákmányolt) informatikus hallgató Szegeden, aki a teljes adatbázis helyére ne tudna üres dokumentumot, esetleg néhány jópofa karaktert, külön jó szándéka jeléül a mentők és a lekisegély telefonszámát elmenteni.

Jemi 2008.08.26. 14:09:18

én már gondoltam arra, hogy én is alapitok egy diákszövetkezetet.vki csatlakozna?:)

Dr.Bio74 2008.08.26. 14:18:11

Én kétszer utaztam a pénzemért anno 60 km -t a szövetkezethez (én barom)egyszer azé nem kaptam meg, mert még nem volt leadva az elvégzett melóról a papier ( 30 nappal a munka elvégzése után), másodszor azért, mert elkeveredett az "adat", mert ilyen nevű emberrel Dunát lehet rekeszteni (vazze!). Azóta is náluk van, hogy ez legyen a legnagyobb örömük az életben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.26. 14:43:43

@Ktalátor : Dehogy is! Valami jó kis maffiózó füstösét kell betenni helyette! Párszor felhívják, az lebontja az épületet a haverjaival, aztán majd leszoknak a telefonálásról.

Én még egy embert sem hallottam aki elégedett lett volna ezzel a bagázzsal, vagy értelmes pénzt kapott olna tőlük úgy hogy nem szopatták szét a fejét.

Szerencsére én soha nem voltam az ügyfelük, nyári meló mindig ismeretségen keresztül ment. Kerestem is jól :)

(A mostani munkahelyemen viszont úgy vagyok, hogy az "utcáról" jelentkeztem, és nem nyaltam senkinek.)

pizsama 2008.08.26. 14:45:38

Na, ezért mennek el sokan inkább feketén dolgozni nyaranta (pl. térkövezni) készpénzért cserébe!

Grungy 2008.08.26. 15:01:00

Akkor öcsém még jól járt. Nem tudom pontosan melyik diákszövetkezetnél volt,de a szombathelyi fősulin húzott le egy évet és valami 600Ft-ot kapott óránként ( pántolás autóalkatrész gyárban). Meló mindig volt, csak előtte kellett küldenie egy SMS-t, hogy mikor akar melózni. Igaz az utolsó havi béréből lespóroltak vagy 15 ezer forintot mondván, hogy biztos ő számolta el (minél nagyobb a bevételed diakmunkásként, annál nagyonn adó terheli a béredet)... Mindketten többször átszámoltuk és tényleg jogatalanul csíptek le az összegből. Buzdítottam tesómat, hogy csináljon már valamit, de inkább ennyiben hagyta a dolgot ( Így is 200e Ft-ot sikerült összegyűjtenie fél év alatt)

Tzl 2008.08.26. 15:04:23

"Már várom a pillanatot, amikor a diplomaosztómon megcsörren a telefonom, hogy lenne-e kedvem szalámit hámozni a Pickben, reggel hattól, óránként 380 Ft-ért."
Van sajnos nem kevés olyan diploma, aminél ez reális lehetőség. :o)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.08.26. 15:19:43

Fel kell iratkozni a listájukba Droptable Students névvel.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.26. 15:21:07

A ravatalos mondat után mindig levesznek.

Okádó Mikádó 2008.08.26. 16:14:08

Ha hívnak mondd azt, hogy egy pillanat türelmet kérsz, tartsa a vonalat. Aztán hagyod a fenébe, pörögjön a számlája. Megunja majd leteszi.

öregapó 2008.08.26. 16:15:29

Pedig elég egyszerű a megoldás. Levél a cégnek, hogy töröljenek az adatbázisból és egyben jelzed, hogy nem járulsz hozzá a továbbiakban személyes adataid kezeléséhet. Felhívod figyelmüket, hogy a leveled megküldöd az adatvédelmi biztos hivatalának is és kéred, hogy vizsgálják meg, hogy az adott cégnél hogyan felelnek meg az adatvédelmi törvénynek. Semmi perc alatt seggbe rúgják őket. Olyan nincs, hogy nem lehet törölni az adatbázisból. Ez törvénysértő.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2008.08.26. 16:48:16

Nem kérdezni kell, törölnek-e az adatbázisukból, hanem szólni nekik, hogy töröljenek, aztán ha mégsem teszik, akkor lehet kérdezni, ugyan miért nem, miközben kecsesen a kiskócsag fejére helyezed az íróasztalát.

2008.08.26. 19:47:43

#1. Mondjuk a számot elmenteni "neveddfel" néven, aztán ha látod, hogy hív, egyszerűen kinyomod.

#2. Ahogy írták már, lehet szopatni őket, pl. "Ez remek! Szinte biztos, hogy elvállalom! El tudná nekem mondani részletesen, hogy miről van szó?"+telefont magára hagy...

2008.08.26. 19:50:24

És akkor még nem is beszéltünk a benne rejlő üzleti lehetőségről, pl. emelt díjas előfizetésre váltani...

háténvagyokaz 2008.08.26. 19:51:15

Érdekes ez a diákmunka-dolog... Ugye diákszövetkezetek azok a "cégek", akik a diákokat kiközvetítik a megbízóknak. Ez annyit jelent, hogy aki regisztrál, annak meg kell vennie az általában 1000 Ft körüli értékű részjegyet. És ezzel TAG lesz a szövetkezetben, ami azt jelenti, hogy részt vesz a közgyűlésen, szavaz, választhatja a tisztségviselőket, elnökséget, felügyelőbizottságot... ÉS -mint azt a Student Szövetkezet (Közgáz Egyetem) alapszabálya írja:
"A tag alapvető joga, hogy
- részt vegyen a szövetkezet tevékenységében, személyes közreműködésének,
vagyoni hozzájárulásának és egyéb érdekeltségének megfelelően
részesedjen a gazdálkodás eredményéből,..." (www.student.hu/student/student_files/File/alapszabaly2008.pdf)
A gyerekem 2 éve tag a Meló-Diáknál. Soha nem kapott meghívót közgyűlésre, soha nem értesítették, mekkora a részesedése a szövetkezet eredményéből. Mi több, a Meló-Diák alapszabálya sem olvasható a honlapon. A tagokat pedig máshogy se tájékoztatják...

Asszem a sün az egy nagyon enyhe kategória nekik...

SLacc 2008.08.26. 22:43:32

Én a Meló-Depónál voltam. Az is gusztustalan Szegeden. 440-et fizetett a cég, én 180-at kaptam. Tudom, TB, meg minden, de nekem ezek NEM VOLTAK! Sebaj, a hülye diákokat lehet éhbérért dolgoztatni, mert kell nekik a pénz. Szegeden is szar a helyzet, legalábbis ahol én voltam, nem volt túl jó. Inkább felvett a cég, én kaptam fizetést, ők meg alig többet fizettek.

SLacc 2008.08.26. 22:50:12

Ja, voltak barátaim, akik vezetőkké váltak a Meló-Depó-ban. Utána magyarázták, hogy mennyi költség van, meg minden. Nekik persze nem volt anyagi gondjuk.
Innen üzenem Áginak és Anginak, hogy fulladjanak meg. Megcsináltam minden sz.rt, mert kellett a pénz, és ők kerestek helyettem. Költsétek gyógyszerre.

orizatriznyák 2008.08.26. 23:13:45

A volt egyetemi HÖK-ör rablóbanda ha végképp kinövi magát, tovább áll ilyen szövetkezetekbe.

Soni 2008.08.27. 00:42:59

És mivan ha szegény pára aláírt egy szerződést ami alapján zaklathatják telefonon X ideig?
Akkor így járt :)

umbulda 2008.08.27. 12:07:36

nem értem miért baj, hogy felhivnak? be kell menni az irodába és törölnöd magad. mint ahogy én is tettem... és ne higgye senki hogy ezek a cégek (pannonwork,rébusz,fürge,meg mit tom én még mik vannak) nonprofit szervezetek... kapnak xy pénzt, abból hivogatnak meg minden, és adnak neked xy-v pénzt... ezen mit kell görcsölni? mellesleg nem hinném h akárkit is kényszeritettek volna, engem nem...

umbulda 2008.08.27. 12:14:51

mellesleg ha bemész az irodába, kiiratkozol, akkor megmondod hogy a számod töröljék. nem tudom nálatok hogy megy ez, de ezzel itt(Komárom) semmi gond nem volt.

SLacc 2008.08.27. 15:50:58

Van olyan hely, ahol 1000000000 évre kell szerződni. Igaz, az egy vallás. :DDD

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.08.27. 17:37:15

Egyszerű és fájdalommentes: vállalj el minden melót amit ajánlanak. Persze nem kell megjelenni a munkáltatónál. Három ilyen után garantáltan maguktól is törölnek az adatbázisból.

vauvauvau 2008.08.28. 23:53:35

Nyilván kisfiam a munkahelyeden nem vagy bejelentve, ezért hivogat a munkaközvetítő.
Ugyanis az APEH és a Munkaközvetítő Iroda egy számítógépen van és világosan kiírja a gép--- tessék, most rámegyek - én is látom--- hogy te nem vagy bejelentve!

Örülnél inkább, hogy tisztességesen akarnak foglalkoztatni.
És szalámit nem akarsz már hámozni? Hogy felvitte az Isten a dolgodat, neked a 380 Ft óránként már nem pénz?
Én örülnék, ha 380 Ft-ot keresnék egy nap!

kukatr 2008.08.29. 13:27:33

én is benne vagyok az adatbázisukban, mégse hívnak. lehet az zavarta meg őket, hogy én minden napot bepipáltam, hogy elérhető vagyok. az akkori OKJ-s képzésem csak arra volt jó, hogy 10 ropiért volt egy évre érvényes diákom. :D
amúgy ha hívnának se dolgoznék (már) nekik.

Adamunaji 2008.08.30. 18:25:34

A meló szövetségek = A hÖK-el szerintem vagyis nálunk ez van.
A legtöbb cash nem a diákok kulturális életére költöték( ez alatt a piás bulikat értem) hanem hogy mennyi benzint bír venni a kocsiba.
süti beállítások módosítása