Tékozló Homár

Kicsit sem korlátlan Pannon mobilnet

2009.01.23. 10:09 | szily | 89 komment

Igazi szómágia a Pannon "korlátlan" mobilinternetje: a szolgáltatás kábé olyan, mintha az ügyfél azért fizetne, hogy kiihasson ugyan egy úszómedencényi vizet, de közben kiderülne, hogy csak egy szívószálon keresztül teheti ezt meg. Bnx állítja, hogy nem fájl- és képcserélőzött vagy FTP-zett, mégis lekorlátozták. Külön fáj neki, hogy nem kapott semmiféle figyelmeztető mailt vagy SMS-t a cégtől. Sztori alant.


Eddig csak lelkes olvasód voltam, de ma sajnos én is lúzerré váltam... Történt ugyanis, hogy hűséges Pannon előfizetőként a mobilnetet is ennél a szolgáltatónál fizettem elő. Többen intettek, hogy nem kéne, de én lojális szerettem volna maradni.
A lényeg: tegnap egyszercsak visszaesett a sebesség, HSDPA-ról UMTS-re (ez ugye nagjyából 1/10-e a HSDPA-val elérhető sebességnek). Megjegyzem, a HSDPA sem volt az a hú de szakítós (hajnali órákban lehetett max 2000 Kbps sebességet mérni, különben 1000-1500 volt), de mindegy, sokan fizettek elő, a hálózat nem bírja, ezt még lenyeltem.
Fórumokon (és persze az előfizetői szerződésben) olvasható, hogy a Pannon a "hálózatot veszélyeztető adatforgalmat bonyolító" felhasználóknál korlátozhatja a sávszélességet. Nosza, hívjuk fel az ügyfélszolgálatot, hátha én is veszélyes elem vagyok. Közölték, hogy az vagyok. Na de miért is? P2P (torrent, fájlcserélő), netrádió, online TV, FTP, képcserebere, ilyenek. Nos, torrent és fájlcserélés elveim ellen való, tehát nem csinálom. Netrádió ok, azt szoktam hallgatni, és amíg nem volt TV-m, a híradót is megnéztem. FTP-t nem használok, képeket, videókat nem cserélek. Na jó, a YouTube-on megnézek pár videot, meg az indexen is van néhány szép gól, amit érdemes megnézni de ennyi. Szerintem ennek bele kellene férni a "korlátlan" internetbe. De nem fér bele. A kérdés itt csak az, hogy akkor miért is korlátlan? Az ügyfélszolgálatos hölgy (aki egyébként nagyon készséges volt) közölte, hogy de hiszen korlárlan, csak a sebessége korlátos. Tehát nem korlátlan. Ha valaki korlátlan netre fizet elő, valószínüleg nem csak az e-mailjeit szeretné letölteni, meg híreket elolvasni, erre nem kell korlátlan net.
Ok, hát így jártam, még 3 napig kell kibírnom, mert számlazáráskor feloldják a korlátozást. Még szerencse, hogy nem torrenteztem, mert akkor lehet, hogy életem (lásd hűségnyilatkozatom) végéig bűnhődhetnék. De kérdem én: ennek miért én járjak utána? Miért nem lehet egy figyelmeztetést küldeni, hogy ejnye-bejnye, kedves előfizető, ne tessék napi 100 megákat töltögetni, mert rossz vége lesz ennek! Vagy ha már bűnös elemnek titulált a rendszer (ami egyébként automatikusan tiltogat), akkor arról is küldeni egy szösszenetet (a mobil modemekre simán lehet SMS-t küldeni). Bocs haver, mi szóltunk, ez lett a vége. Vagy valami. De nem. Kérhetek egy számlarészletezőt, ahol pontosan megnézhetem, mi rosszat tettem, és ebből tanulhatok.
Összegezve, akinek több kell, mint e-mail meg index (ja, a pannon oldalát letöltve + online ügyfélszolgálat közel 10 mega adatforgalmat generál, tessék vigyázni, havonta csak egyszer megnézni), netán ki szeretné használni az internet adta végtelen lehetőségeket, az ne a Pannon korlátlanságát válassza, mert hamar rá fog jönni, hogy a világot csak egy kis ablakon keresztül tudja nézni, amire idővel még egy jó vastag függönyt is kap.
És még egy jópofa dolog a végére: a Pannon is megemelte a mobil internet max. sebességét, 7,2-ről 14,4 -re. Csak azt nem tudom, minek?
Üdv:
bnx

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milyen_Péter? 2009.01.23. 10:16:34

Nocsak, majdnem dobogó! :)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.01.23. 10:21:46

Ezen nem kell csodálkozni. Korlátlan amíg túl nem léped a korlátokat. Nemééérteeed?

Attee 2009.01.23. 10:21:48

Most erre mit írjak?

NO COMMENT.

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.23. 10:23:24

Szerintem ha úgy vesszük, akkor a HSDPA húzza az FTP-t. Az UMTS nem bírja, visszaáll TVFTP pozícióba, a P2P lesz 1/10 ez hasonul az SMS-hez. így kapsz megközelítőleg 2000-et ami ingadozhat 1500-2000 között, de ez fajlagosan nem releváns. Sünt nekik!

Impega 2009.01.23. 10:36:48

@milyen_Péter?: Igy mar nem er.

Na mindegy. A pannon az egy rakas sz@r.
Meg az osszes tobbi. Csak szivatjak az embert, azt csinalnak amit akarnak. Mindet be kellene perelni!

Szar Szemét Szaralak 2009.01.23. 10:39:27

Nem meglepő. UPC korlátlan netje is havi 300 GB-os adatforgalmat és "priorizált" forgalmat jelent.

Taurusz 2009.01.23. 10:47:02

Viszont le tudsz menni mínuszba. Idővel sebességben is.

fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő (törö 2009.01.23. 10:53:36

Vaze, az ilyet én sose értem! Ennyi pénzért mégis mi a f*szt vártál?! Ha annyira brutál dolgokra kell a net, akkor vegyé kábelest, 600 milliárd csilliárd gigabájtos letöltős korlátlanost 20 ezeré. Oszt ha az sem megy, akkor reklamálj! De egy ilyenért ne! Az 5900 forintos usb-s mobilnet nem arra van, hogy száguldjon sebesen a net, hanem csak szimplán, hogy tudj netezni. Vaze. Nekem is ez van, néha nekem is lassú, de ki nem sz*rja le. Ennyi pénzé tökjó, hogy van korlátlan madzagtalan netem. Ennyi.

Dervenkál Egon 2009.01.23. 10:56:40

Nem kívánom védeni a saját szolgáltatómat, de. Én 8GB-os előfizetésem van. Torrentezek, videózok, ftp-zek. A sebesség meg mindig ugyanaz a kb 2Mb/s. Persze 7,2-nek hazudják, de nincs minimumra korlátozva.

Viszont valahol csak le kell hogy írják, mekkora adatforgalom jelent veszélyt a szolgáltatásra. Mert ha nem, akkor NHH, meg ügyvéd, meg ami csak van.

Az tény, hogy szolgáltatóknak fingjuk sincs arról, miért van nekem szükségem 720p-s videók live streamben nézéséhez. Közük sincs hozzá. De ha a videó előfizetésemet nem tudnám használni egy lekorlátozás miatt, akkor röpülne az ablakon az ügyfélpanasz (téglára kötözve).

Impega 2009.01.23. 10:59:22

Itt a tv+tel (rengeteg orszag ingyen, koztuk Magyarorszag)+ korlatlan szelessavu net = 29.99 €.

Ugyhogy kapjak be az otthoni szolgaltatok a kis f...- at, meg akkor is ha az nincs

rockstopper 2009.01.23. 11:02:27

Mi az a képcserélő?
Mi az a Zrt?

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.01.23. 11:21:04

Szerintem photoshop.

Pocsay Család (Nem Ede!)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.23. 11:23:15

épp*n most t*tt*m l* a t*l*font, hogy n*m kér*m *zt a szolgáltatást. *lőr*látó vagyok-*?

bekbórd! 2009.01.23. 11:30:22

Nem 3d€'vel levelezel-e sok fontos dologról?

zdanee 2009.01.23. 11:42:32

Nekem voda van. Elemi matek: egy szamlazasi honap atlagosan 30.5 napbol all. Tegyuk fel, h 10 GByteot elnetezek a fel nap alatt, a fentmarado 30 napban 24/7 a korlatozas utan nyujtott maximalis savszelesseggel toltok le. Ekkor ugye megvalosul az elerheto legnagyobb generalt adatforgalom. A voda alltal garantalt 144 kbit/s (amit van kepuk szelessavnak csufolni) eseten tehat a szamlazasi honap alatt legfeljebb 18*60*60*24*30 kbyteot tudok elnetezni. Ez megkozelitoleg 44.5 giga, az eleve elfogyasztott 10 gigaval kb 55 gigat netezhetek el, ez a fizikai korlat. Nem keves, de nem is korlatlan.
Mi lenne, ha nem lenne a forgalomkorlat? Ugyanez a felallas atlagos 2 Mbit-es kapcsolat eseten 256*60*60*24*30, ami 632 giga, plusz az a tiz, azaz 642 giga. Ezek szerint a tenylegesen kihasznalhato adatmennyiseg a tenylegesen szabadnak csak mintegy 8%-a, a nem buntetett (azaz a 10 GB) pedig mindossze 1.5%-a. Tehat a meghirdetett szolgaltatast szankcionalas nelkul csak 1.5%-ban hasznalhatom ki, es fizikai keptelenseg 8%-nal tobbet kihasznalni. Mindezt ugy, hogy az alltalunk meghatarozott maximum voltakeppen a nevleges maximumnak eszkoztol fuggoen csupan fele-harmada, azaz nevleges maximummal szamolva 0.75% es 4% a mutato. En ugy erzem, becsaptak...

staropramen 2009.01.23. 11:52:01

Most akkor lehet a pannonnál minuszba menni, vagy nem?

j311 2009.01.23. 11:53:34

LoL!!!
Utána kellett volna nézni fórumokon, meg Pannon ÁSzF-ben a dolgoknak.
Mások hibájából tanuló ember, ilyenre nem fizet elő.

kavinton 2009.01.23. 11:56:23

@zdanee: "nevleges maximummal szamolva 0.75% es 4% a mutato" es pont ez veszélyes a hálózatra. Már mint az h használják a hálózatot, így az amortizálódik. :) És ki az a hülye aki azért épít ki egy hálózatot, hogy az jól leamortizálódjon? :)

fubenalvo · http://hungame.blog 2009.01.23. 12:05:31

Magenta szinű mobil netem van. Korlátos... de már torrenteztem róla, napi 200 mega simán megvan, youtube és hasonlók is mennek. Nem vagyok korlátozva.
Akkor nekem a nappaliban is szabad bográcsozni? :O

Hassan0926 2009.01.23. 12:13:03

Akik szerint ennyi pénzért mit vár az ember:
van olyan ember akit 40(!)MB adatforgalom után korlátoztak 128k/secre, ezzel nézzen az ember youtubeot/indavideot vagy akármit. A ha az ember ír az Egyedi Igénykezelés Csoportnak, akkor szemrebbenés nélkül felmondhatja kötbér nélkül.
Engem úgy korlátoztak, hogy decemberben nem használtam 2 hetet, majd felment egy win frissítés + antivírus update és másnap már korlátom volt. Felmondtam kötbér nélkül elengendtek. Remélem az NHH sünzillát fog sz*r*tni a Pannonnal, ilyen indokokkal mint ami a 11.-től érvényes ÁSZF-ben van, nem lehet korlátozni. Emiatt már az R-LAN-t is megbüntette. Nem tanulnak.
Olvasnivaló:
itcafe.hu/tema/korlatos_a_korlatlan_pannon_internet/hsz_1-50.html

Brrrrrrrrrrrrr 2009.01.23. 12:26:34

@fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő:

De buta vagy...
Vaze, az ilyet én sose értem! Ennyi pénzért mégis mi a f*szt vártál?! --Használható szolgáltatást amibe beletartozik,hogy videozgatok ,levelezek,böngészek.Ha annyira brutál dolgokra kell a net, akkor vegyé kábelest, 600 milliárd csilliárd gigabájtos letöltős korlátlanost 20 ezeré. -Mint fent említettem nem töltögetni kell hanem átlag dolgokra mégis 700 mega után korlát4 hétre...
Te hol élsz?HA lett volna lehetöségem kábelest kötök.Milyen 20 ezer? 7-8-ért van normális net...Már ahol van.
Szánalmas alak vagy aki más szar helyzetét leugatja okoskodik de amikor ő kerül hasonlóba nyüszit a forumokon mint a sarokba szoritott kutya és segítségért könyörög.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.01.23. 12:35:12

a pannon 5GBos netet simán kicsavarom 2-3 nap alatt, annélkül, hogy akár csak 1 MP3at is letöltenék! sok online webes játék+1 netrádió 128on, azt gémóver :-/

staropramen 2009.01.23. 13:06:43

mobil internetet kizárólag IC-n esetleg távolsági buszon lehet használni,ha a juppiskodád éppen elromlott.Akkor nem korlátoznak le.

milyen_Péter? 2009.01.23. 13:47:57

Nekem is Magenta 5GB-os csomagom van és simán fájlcserélőztem vele, ha nagyon megszorultam. Nem tiltottak le soha. Akkor most már bográcsozhatok Ráckevén, hozzá műanyagízű vizet iszogatva?

Hassan0926 2009.01.23. 14:01:11

+ Ha jól tudom, már nem csak a korlátlan netet korlátozzák, hanem az 5gigás csomagokat is...

AlulírottFentemlített 2009.01.23. 14:24:55

Ebből is látszik, hogy hazánk nem a korlátlan lehetőségek országa!

M.o.-on csak tudod kinek vannak ilyen lehetőségei, no meg a tartalomipari sz.vató szövetségnek.

moli 2009.01.23. 14:58:45

en MIELOTT a digikabellel leszerzodtem, megkerdeztem telefonon, szemelyesen es a szerelotol is, hogy milyen a hozzaallasuk a torrenthez. mindharman azt mondtak, hogy semleges, EZERT leszerzodtem.

persze igy is csak huseg nelkul, merthat ki tudja.. de (nagyon) ugy nez ki, tenyleg nincs semmi bajuk vele.

moli 2009.01.23. 15:05:38

@moli: mar ezt ugy ertem, hogy az iro forumbejegyzesekre ES AZ ASZF-RE hivatkozott. marpedig ezek elerhetoek a husegszerzodes megkotese elott is. tudatos vasarlas.

Hassan0926 2009.01.23. 15:31:11

@moli: Igazad van, én is elolvastam az ÁSZF-et, de pont a Pannon szart rá magasról. Ezért vannak az emberek felháborodva. Ha valóban csak p2p alapon korlátozott volna, akkor okés, mindenkinek kuss, de nem így történt. Az ÁSZF-et, nem sértette meg senki: nem használt meg nem engedett eszközt a Pannon hálózatán, valamint ha jól tudom (legalábbis az R-LAN-os ügyben ez volt) a hálózat veszélyeztetésére hivatkozva nem korlátozhat felhasználót(Hírközlési törvényben utána lehet nézni). Valamint a cég sehol sem írta konkrétan mi után korlátoz(mert nem csak p2p) és mennyi adatmennyiség után.

moli 2009.01.23. 15:51:18

@Hassan0926: de ize, ez esetben nem korlatozhat. ha nincs definialva egy definicio az aszf-ben, akkor az nem letezik, igy nem lehet ra hivatkozni. ha viszont az ugyfelszolgalaton elmondjak, hogy csak peer2peer-elv (ugye a stream nem az), akkor kerni kell irasban a hivatalos nyilatkozatot. kulonben meg level az nhh-nak - es nem csak te, hanem mindenki, ez FONTOS!

Hassan0926 2009.01.23. 16:06:18

@moli: Az NHH már foglalkozik az üggyel, bár szerintem egyhamar nem lesz belőle semmi. Az ügyfélszolgák csak p2p tudják kántálni, meg ftp, biztos on-line video. Nem tudnak semmit vagy nem mondhatnak semmit. Az egész szerintem amiatt van, hogy Pannon nem készült a nagy forgalomra és nincs neki megfelelően kiépített infrastruktúrája. Amikor megfeküdtek az eszközök, akkor lekorlátoztak mindenkit, tekintet nélkül.
Olvasnivaló: www.nhh.hu/dokumentum.php?cid=16328

Secnir 2009.01.23. 16:11:15

@zdanee:
átolvastam. meg mégegyszer.
talán ügyvéd vagy? azok tudnak ilyen kacifántosan fogalmazni, mindenesetre nem értem.


amőgy meg a korlátlan:
nem mindegy, hogy az úton, amin jársz, hosszában van a korlát, vagy keresztben.
ez is korlátos, az is.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.23. 16:11:34

@rockstopper: Honnan jtt ez a Zrt-zés?
Lemaradtam valamiről, de hogy hogyan???

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.23. 16:15:43

Én is pannonos vagyok, de eszemben sem jutott pannonos netet venni. Vodás van, és én meg vagyok vele elégedve. Torrentelni nem tudok, hát ez elég gáz, de megoldom az otthoni gépen, amikor hazamegyek hétvégén. A többi meg oké, igaz, 7. emelet alatt nincs térerő, de itt a magasban van, hurrá.

zdanee 2009.01.23. 16:18:06

@Secnir: Nem, csak felhergeltem magam, es atolvastam az osszes ide vonatkozo szabalyozasat, aszft, stb. Es a Voda arra hivatkozva korlatoz, h attol meg, h a sebesseget lekorlatozta, a letoltheto adatmennyiseg tovabbra is korlatlan. Erre fel hozom ellenpeldakent, h termeszetesen fizikailag lehetetlen teljesen kihasznalni a korlatlan netet (ugye vegtelen mennyisegu adatot letolteni), de a korlatozas nelkuli es a korlatozott allapot kozott 92-96%-os minosegelteres van, azaz a korlatozas utan optimista becslessel is a szolgaltatasnak csupan 8%-at kapjuk tenylegesen meg, pesszimista de meg mindig realis becslessel pedig kevesebb, mint 1%-at. Soval szerintem atbaszas, akarhogy fogalmaznak.

Alikam 2009.01.23. 16:24:19

Minek a szaros mobilnet?
Az itt még gyerekcipőben jár.

Amúgy a korlátlan internet az adatforgalomra vonatkozik. Mivel anno a korlátos az ugy MB-re később GB-re volt kiszámolva.

A sebbeségre amúgy törvény van, hogy a minimálisan elérhető sebességet fel kell tüntetni, illetve a csak elviekben elérhetőt nem szabad.

A kettőt össze kell tenni. 2 MB-s NET? Korlátlan adatforgalom?
Jó, akkor kapcsoljátok vissza 1 perc alatt, vagy ledugom a torkotokon a brokimat és azzal keverem fel a kannás bort a beletekben...

Hassan0926 2009.01.23. 16:30:44

@Alikam: Azért kell szaros mobilnet, mert van olyan hely, ahol más szaros kábeles net nem elérhető. Esetleg az ember albérletben van és köttetheti be. Vagy olyan lakóparkban lakik, ahol a lakópark fix szerződést kötött egy szolgáltatóval és az kedves fogyasztónak nem jön be. Esetleg nem akar 2 előfizetést 2x annyiért, hogy még mobil is maradjon(itt a t-home nem ér, mert ott több feltételnek kell teljesülnie egyszerre). Kérlek válassz egy szimpatikus opciót...

moli 2009.01.23. 16:31:35

@Hassan0926: marmint ugy ertem, ha a pannon nem tartja be az aszf-et, akkor viszont bonthatod a husegszerzodesed, igy teged nem er kar, vagyis lenyegtelen, hogy csalt a pannon. tehat ha jol nem is, de rosszul semmikepp se jarsz.
nhh-nak meg attol fuggetlenul kell levelet kuldeni, hogy "mar foglalkoznak az uggyel", mert nem mindegy, hogy 1 embert erdekel a tema, vagy 100 000-t. nagyon nem. annyira nem, hogy ez a legfontosabb szempont.

Alikam 2009.01.23. 16:37:37

@Hassan0926:

Hát valahol valami messzi faluban lehet, hogy nincs még semmilyen formában net, csak mobilformában, ezt még megértem, bár aki ennyire az isten háta mögött lakik az úgy gondolom, hogy ezt fogadja el minden kényelmetlenségével együtt.

Albérlet: na ez az ami már rázósabb. Beköttetni? Még egy részeg, kiégett munkásőr szerelő is beköti neked 5 perc alatt, annyira nem nagy kunszt, általában a bekötési díj ingyenes és nagyjából az árak sem olyan egetrengetőek, cserébe kapsz egy stabil internetkapcsolatot, ahol 500 GB-ig tuti, hogy a kutya nem figyel rád.
Ha valaki annyira igénytelen, hogy csak azért, mert albérletben van, nem kötteti be a netet, az gáz szvsz, illetve az is igénytelen aki manapság ilyen albérletet ad ki. Balkán 2.

A lakóparkok, ha fix szerződést kötnek egy szolgáltatóval, azt általában közösen döntik el, na most ha neked az nem jó, ami másik 70 embernek igen, akkor veled van a gond.

Persze biztos tudnál még vagy 50 másik lehetőséget felsorolni, de én meg adok rá 50 másik választ is.

A lényeg, hogy senki, de senki nem kényszerít arra, hogy mobilnetet fizess elő.

Hassan0926 2009.01.23. 16:40:28

@moli: Igazad van, ezért is sikerült sok embernek kötbér nélkül felmondania... Aki írt nekik levelet, hogy emiatt felmondanák, akkor a Pannon válaszul azt írja, hogy az emberek nem arra használják amire szánva van meg minden, fényezik 2 oldalon keresztül magukat. És a végén írják, hogy mivel jófejek, megengedik, hogy kötbér nélkül felmondjak. Szerintem mostanában néhány száz ilyen levelet kiküldtek...

vIQtor (törölt) 2009.01.23. 17:33:23

En sajat butasagombol a honapfordulos 5GB reset elott 5 oraval (!) letoltottem 4 GB-ot.
Az eredmeny: +40.000 ft a pannon szamlamon!!!
Reklamacio eredmenye: fizethettem reszletben. Hiaba rimankodtam hogy a fordulonapot egyx nappal korabbra gondoltam - sajnaljak, le van irva, ki kell fizetni.

Elmehet a Pannon a jo budos francba.

En vettem egy Vodás 5 gigás KÁRTYÁS netet. Ha elérem az 5 gigát az kikapcsol. Nincs plusz pénz lopás.És egy hónapban 5000-ért akérhányszor 5 gigát kapok.

A pannontol meg lelepek amint lejar a huseg. Pofatlan banda.

torma99 2009.01.23. 18:25:08

@vIQtor: bocs de itt te kúrtad el...(és még utána sírsz...)

Earl J. Hickey · http://mobilarena.hu/tema/korlatos_a_korlatlan_pannon_internet/friss.html 2009.01.23. 19:40:04

@Alikam:
jó okoska törp lécci mutasd meg hogy egy T-s területen hogy kötsz be albiba hűségnyilatkozat nélkül netet. illetve mutass egy olyan lakástulajt aki a két szép szemedért megengedi hogy a lakásba hűséges net legyen kötve. max akkor ha leteszed kaucióba az 1-2 évi előfizetési díjat. de akkor is van egy otthoni neted, és mi van ha a melóhoz is kell napközben mindenfelé? húzod a drótot magad után mi? mellesleg meg szarjon sünt az összes kárörvendő paraszt.

Mylady 2009.01.23. 19:53:04

@Alikam: A lakóparkok sem közösen döntik el. Általában építéskor az építtető (jópénzért) leszerződik valakivel, onnantól kezdve az van és kész.

Mylady 2009.01.23. 19:56:30

Az albérlethez: én a helyi kábeltévét szerettem volna beköttetni amikor már 2-3 éve ott laktam. Hónapokig nyúztam a tulajt, hogy engedje meg. Pedig kb 500 Ft/hó volt az ára akkor, amikor a UPC már többezret kért.
Nem szeretik a tulajok. Minél több a szolgáltató a lakásban, annál többmindennel tudod átverni.

nem várt fordulat 2009.01.23. 20:34:46

@Alikam: félelmetes milyen vagy.

"ezt fogadja el minden kényelmetlenségével együtt."

te tudod mit jelent az a szó, hogy szerződés, megállapodás?

ha én azt mondom neked, gyere apukám, vedd meg ezt a kurva jó kis kocsit 2 milkáért, majd miután leperkáltad, azt mondom, ja bocs, ez a kocsi 3-ba kerül, akkor lenyeled? persze, hogy nem. erre van a szerződés, hogy a feltételeket rögzítsük benne előre, és tartsuk be.

másrészt, mi van ha az embernek a munkájához kell mobil net, mert nem irodában dolgozik? és mondjuk nem a cég fizeti.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.23. 21:18:21

@Alikam: Ó B+, de kihozod belőlem az állatot! Az nem jut az eszedbe, hogy esetleg azért akar valaki MOBIL interneten, amiért MOBIL telefont???? Mert ha valahova "el akarja vinni" a netet, akkor nem tépheti ki a falból a kábeleket! Sokkal praktikusabb, sőt bizonyos esetekben az egyetlen megoldás!

És az sem jut a gyötrelmesen gagyi agyadba, hogy esetleg azért nem kötteti be abba a bizonyos albérletbe, mert
1. nem engedik (mert van ilyen)
2. vagy nem is akarja beköttetni, mert nem akar ott maradni addig, amíg a hűségnyilatkozat tart.

Nem hiszem el, hogy ezt le kellett írnom ahhoz, hogy világos legyen! Hülye-e vagy???

Xezs 2009.01.23. 22:20:50

Szarjon sünt az ilyen szolgáltató, mi az hogy korlátoz? Ha internetet szolgáltat abba tartozzon már bele a netrádió is.

"Nos, torrent és fájlcserélés elveim ellen való" - miért is? Nagyon sok program (pl World of Warcraft) torrenten terjeszti a saját frissitéseit. Teljesen legális.

moli 2009.01.23. 22:29:35

@karacsi_maci: "ezt fogadja el minden kényelmetlenségével együtt."

nem, o ugy ertette, hogy a videki eletet fogadja el. es ezzel totalisan es teljes mertekben egyetertek, es ezt nem lehet gyozni hangsulyozni, plane itt a homaron.
mert lehet azzal viccelodni, hogy a digikabel olyan keves helyen szolgaltat, hogy valojaban egy fantomceg es menjen en a jo budoskurvaanyjabamindenkiakinekdigikabelevan (volt ilyen kommentelo), de en azert koltoztem varosba, nagyvarosba, budapestre, belteruletre, lakoparkba, mert nekem olyanok az igenyeim, melyeket csak ez a kornyezet tud kielegiteni. peldaul videken 17-kor bezarnak a boltok. en 17:30-ig dolgozok, ~45 perc mig hazaerek.. viszont pesten 500meterenkent talalsz egy nonstopot. tomegkozlekedessel atszallas nelkul eljutsz 20 kulonbozo hipermarketbe/barkacsboltba/allatboltba/sportboltba/muszakiboltba melyek 20-21-22-ig vannak nyitva. sokkal nagyobb a valasztek, megengedhetem magamnak, hogy sokkal valogatosabb legyek. foleg, hogy a posta ellop mindent.
sokkal tobb internetszolgaltato van. cserebe rosszabb a levego, nagyobb a zajterheles, nagyobb a nepsuruseg, melegebb van, tobb a por, stb

-Gyöngyibaba- 2009.01.23. 22:42:19

megélhetési sünöző - fogyaszt-e,herdál-e,szenvEDE? 2009.01.23. 16:15:43

Csak várd ki a végét. Nekem is vodás netem van. Decemberben azt vettem észre, hogy nagyon lassú. Eleinte nem foglalkoztam vele. Gondoltam karácsony van, sokat telóznak, meg több idő van netezni is. Aha. Ahogy én azt elképzeltem. Lekorlátozták a sávszélességemet. Jan elején felhívtam ügyfélszolgálatot, mi a helyzet. Erre aszongyák: meghaladtam az 5 GB adatforgalmat ezért lecsökkentették a sebességet. Kérdem miért is? Korlátlan netem van. Aszongyák ez a szabály. Mi vaaannn??? Én ilyen szabályra nem emlékszem. Mikor kötöttem, csak torrent és társai használata volt tiltva. Megnéztem honlapon, nov. 15-től új általános szerződési feltételek léptek életbe ezzel az 5 GB-os határral. Írtam neki, hogy én nem erre szerződtem. Fel is hívtak, hogy igazam van, de ez van. Ha nem teccik 2 héten belül ingyenesen felmodhatm. Hát így jártam. Jövőhéten megy a fax a felmondásról.
Remélem Te nem jutsz el idáig.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.24. 00:03:58

@-Gyöngyibaba-: Nem tudom, nekem pár hónapja van meg. Eleinte rengeteg bosszúságom volt vele, mert ahol laktam, ott egyszerűen nem volt térereje. Iszonyat lassú volt és csoda, hogy a laptopomat nem qrtam a földhöz. Most olyan helyen lakom, ahol közel s távol nincs ami árnyékoljon, így aztán semmi gond nincs a sebességével. Szóval most végre elégedett vagyok. Csak azt nem tudom, mi lesz, ha elköltözök...pffff...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.24. 00:46:25

@Xezs: ""Nos, torrent és fájlcserélés elveim ellen való" - miért is? Nagyon sok program (pl World of Warcraft) torrenten terjeszti a saját frissitéseit. Teljesen legális."

Ha valakinek van ideje, használja a Netet full legálisan, töltögessen World of Warcraft update-eket vagy Linux ISO-kat torrenttel, tiltassa le magát, aztán indítson próbapert. Megérdemelné a cég a büntit.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.24. 00:59:12

@Joe Forster/STA: ez csak egy álszent duma kéremszépen...
mivel nem torrentezhetek, ezért könnyű azt állítani, hogy ellenkezik az elveimmel..

Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.01.24. 01:21:49

@mamapicilánya: Jo hirem van, elinteztem, hogy hitelbe "e" es "E" betuzhess, az elso honapra a vendegem vagy, amugy is!

FéeVerte 2009.01.24. 09:43:00

Kedves Homár!

Mikor lesz karácsonyi ajándék-fotópályázat eredményhirdetése? Vagy megy a kutyanévadás mellé?

gyafi 2009.01.24. 14:45:42

Én csak arra lennék kíváncsi, hogyhogy ez a post megjelent? A történet nem új, nem ő az első, ő leglább a 182. :)Több fórumon írták már, hogy elküldték a homárra is, de egyik sem jelent meg.

Xezs 2009.01.24. 15:19:07

@Joe Forster/STA: Nem mondasz hülyeséget, kérdés hogy van-e olyan bíró aki komolyan foglalkozna ezzel, és nem szarna az egészre.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2009.01.24. 17:57:36

Ebben az a szánalmas hogy ha nem mobilnetet használ az ember akkor nem azt nézik hogy mennyi a forgalma vagy sebessége. A pannon is inkább fejlesztené már úgy a rendszerét hogy ne haljon be egy kis terheléstől, amíg ez nem megy, nem kell mobilnetet árúlniuk.

petyo 2009.01.24. 21:04:09

Aki korlátlannak árulja a korlátost jól meg kellene büntetni. Azaz mindet.

szamócaábris (törölt) 2009.01.24. 22:43:18

Nekem is mobil netem van, es azt hittem hogy itt is olyan mit otthon, de felvilagositottak, hogy nyugodtam letölthetek barmit barmikor a havi 25€ minden benne van - ja O2 can do!

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.25. 11:15:25

jahh, fostalicska. Egy kurva 1.2 megás pdfet nem tudtam a szerverünkről letölteni, megyeszékhelyen hétköznap kettő óra körül.

lolperec 2009.01.25. 11:45:17

adatforgalom korlátlan, csak a sebesség változhat..
a post félrevezető, akár perelhető is lehetne..
mellesleg vannak olyan programok, amik titkon p2p technológiát használnak..
erre viszont csak akkor jössz rá, ha utánaolvasol.. énis jártam már így..
mondjuk ettől még lehet a Pannont fikázni állandóan.. cskhát szerintem így nem igazán jogos..

Walter Melone (törölt) 2009.01.25. 12:11:57

Sokkal durvább, hogy, ha nincs útleveled vagy jogosítványod, akkor nem is szerződhetsz a Pannonnal....


Kíváncsi vagyok mit szólna ehhez mondjuk az Állampolgári Jogok Ombudsmanja?

Sanyika1981 2009.01.25. 12:28:46

Én is szeretnék kábelnetet, meg dsl-t meg ilyent, de mit lehet tenni ha csak ez van a munkámhoz, meg kell a net. Pannonos geci szolgáltatohoz tudtam szerződni csak, mivel falun vagyok. Eddig nem is poén a dolog, csak akkor lett az amikor megkötöttem a szerződést, az anyjuk életére esküdtek, hogy nyárra kész a 3G-s torony. Szerintetek elkészült? Nem! Marad az EGDE. Ok, várunk türelemmel, csak az a gáz, hogy még lett kb itt 30 előfizető erre a szarra, a cellakiosztás meg maradt. Sebesség meg csak ment lefele, már amit sebességnek lehet nevezni.. Negativ pillanatokban akár a 200bit/sec is eléri. Netrádio? Letöltés? Ugyan már. Nagy fos az egész. Irtunk nekik, hogy igértek valamit, mi lesz vele? Válasz? ŐŐŐŐK? Semmi ilyet nem mondtak. Hát akkor süncsaládot nekik. Rengeteget....Milliot...

zdanee 2009.01.25. 14:06:50

@lolperec: Szeretnem idezni korabbi hozzaszolasomat: "[...] Tehat a meghirdetett szolgaltatast szankcionalas nelkul csak 1.5%-ban hasznalhatom ki, es fizikai keptelenseg 8%-nal tobbet kihasznalni. Mindezt ugy, hogy az alltalunk meghatarozott maximum voltakeppen a nevleges maximumnak eszkoztol fuggoen csupan fele-harmada, azaz nevleges maximummal szamolva 0.75% es 4% a mutato. [...]".

Szoval, igen, nevezhetjuk korlatlannak, ha csurjuk-csavarjuk. De nehogymar mi, az atvert ugyfelek keressunk kiskaput a minket atvero cegnek! Komolyan, serinted normalis eljaras, h kis netradio es forumozas utan letiltanak a busba? Legalabb egy emailt dobnanak, amikor 75%-nal tartok (akkor is hoborognek, miaz h lelassitanak, mert hasznalom, amiert fizettem?!).

Sanyika1981 2009.01.25. 14:40:59

ja kb ez az üzletpolitikájuk. Fizess mint a tiszt és aztán huzz a busba nehogy használni merj is valamit.

Ofélia . 2009.01.25. 15:57:54

@Sanyika1981: Él még a kedves anyukájuk??

Örülj a 256-nak( vagy a kevesebbnek)

Az ég szerelmére megtenné már valaki(MŰSZAKI és nem mancika),TISZTESSÉGESEN LEÍRVA hogy ez a szent szar, hogy műkszik???.

AvgDvl 2009.01.26. 00:02:23

Igazi parasztvakítás ami itt megy "Mobil Internet" címszó alatt.
Egy kis rakás szar, nagy rakás pénzért.

A voda pl. proxyn keresztül mutat minden oldalt, ami FOSSÁ konvertálja az összes grafikai elemet, meg telerakja javascripttel a forrást. Múltkor leültem egy lúzer gépe elé, és azt hittem rosszul látok.

lolperec 2009.01.26. 01:07:30

mondjuk tényleg gyerekcipőben jár még a mobilnet, legalábbis a szolgáltatás minőségét tekintve..
(úgyértem nem a technika, hanem a szolgáltatók hozzáállása tré)
idővel ugyanúgy leállnak majd a xarozással, mint ahogy az ADSL meg kábel korlátoktól is megszabadultak..
ha emlékeztek ottis volt anyázás évekig..
szerintem még itt a homáron is van egykét történet.. Chello és baráti köre.. :D

szóval én személyszerint kibírom amíg kinövi a gyerekbetegségeket és lopom a wifit amerre lelek.. két hotspot között meg hallgatom a podcast-et amit leszedtem előre :)

Carnivora (törölt) 2009.01.26. 08:19:01

pedig aztat mondták okosék ez a jövő szupi netszolgáltatása biza ...

Hassan0926 2009.01.26. 08:37:15

@AvgDvl: Ott csatlakozásnál egy másik APN-t kell megadni és nem konvertálgat semmit.

csana49 2009.01.26. 12:31:44

Többen lehúzták az embert, hogy miért választ mobilnetet. Hát a válasz egyszerű. Mert nincs más lehetőség.
Se kábel, se upc, se digi, se matáv. semmi. Pedig nem egy pusztán lakunk.
És mi is így jártunk a Pannonnal. csakhogy amikor figyeltünk, és úgy gondoltuk, hogy betartjuk az ő szabályaikat, akkor is belassítottak...
Úgyhogy azt csinálnak amit csak akarnak....

kadaj01 2009.01.26. 13:14:27

Nos, ma már sehol nem láthatok "korlátlan" mobil internet reklámot, nem véletlen. A vodafone bebukta ezt a korlátlan mobilnet dolgot. Mindenki aki még a korlátozás elött vásárolta az előfizetést kötbér nélkül azonal bontják, és még a modemet sem kell vissza adni! Ez a Pannon-ra is igaz! Persze ezt nem igazán hirdetik, miért is tennék, mikor átbasztak mindenkit!

Bövebb info : vodanet.extra.hu

Jelenleg a T-mobile árul valóban korlátlan mobilnet előfizetést.

abakus(z) 2009.01.26. 23:49:10

Kezemben a fent nevezett cég aktuális mobilinternet-számlája. Aszongya:
"Számlaszintű szolgáltatások díjai 100 Ft + ÁFA , Összesen 120 Ft"
Mi ie ez? Nézem a részletezést, íme:
"Postai úton történő számlabefizetés díja 120 Ft."
Vagyis az előző havidíj-befizetésemet a mostani számlára rádobták.
Ez nem a lehúzás kategóriába tartozik? Mióta számítanak fel díjat a sárga-csekkes befizetésre?! Vagy lemaradtam valamiről?

kdeurhj 2009.01.27. 00:36:34

"Jelenleg a T-mobile árul valóban korlátlan mobilnet előfizetést."
Ezt kell még sokszor leírni, elmondani mindenkinek.Talán a másik kettő is korrekt lesz.
Nekem inkább az a gondom, hogy hiába jó a sebesség, www.speedtest.net/result/398353778.png, mégis lassú.
Mitől ilyen magas a pingem?
süti beállítások módosítása