Tékozló Homár

Számlaszerződés helyett számlanyitási díj az AXA-tól

2009.01.27. 10:10 | ge | komment

Szilvia egyszerűnek tűnő online bankszámlanyitása kudarcba fulladt, miután az AXA képtelen volt egyértelműen közölni vele, mire is van szükség ahhoz, hogy a szerződés megköttessen. A díját ugyan már befizettették vele, de mivel szerződése még mindig nincs, így ezt az összeget sem tudják visszaadni neki.

2008. november végén online számlanyitást kezdeményeztem az AXA - banknál. Hogy miért? Mert 9% (akkor még 10%) látra szóló bankszámlakamatot ígérnek lekötés nélkül. Azóta is folyamatosan próbálkozok eljutni odáig, hogy megköttessen végre velük a számlaszerződésem, de hiába. Számlaszerződés nélkül pedig nem férek hozzá a bankszámlámon eddig elhelyezett összeghez. Hogy történhetett ez? Finoman szólva komplett idiótának tekintettek.

Amikor első alkalommal elküldtem a kitöltött online számlanyitási kérelmet, csatolva hozzá a kért személyigazolvány másolatokat (az enyémet és a kedvezményezettét, aki a párom), kb. két hét múlva kaptam egy telefonhívást, hogy ezt így nem tudják elfogadni, mivel magát a személyi igazolvány másolatokat is le kellett volna tanúztatnom. Ilyen kéréssel ugyan még nem találkoztam korábban, de a hiányosságot pótolandó, másnap elküldtem újra a kért másolatokat, immár letanúzva.

Ismét eltelt két hét, amikor újabb hívást kaptam egy kollégájuktól, miszerint még mindig nem tökéletes minden, mivel az egyik tanút nem tudják beazonosítani a megadott adatai, vagyis a személyi igazolványszáma alapján. Valóban nem tudták, mert a tanúm (az egyik kolléganőm) nem magyar, hanem szlovák állampolgár. Érdekes módon (amint azt később megtudtam), ez 2008. december 31-ig nem jelentett volna problémát, csakhogy az AXA "villámgyors" intézkedésének köszönhetően ekkor már 2009-et írtunk.

Megkérdeztem a telefonos kollégától, hogy bemehetnék-e személyesen az AXÁ-hoz, hogy meggyorsítsam az eljárást, és személyesen kössek szerződést. Azt mondta, hogy minden további nélkül, a lényeg, hogy a Váci úti központba menjek. (Már nem is lepődtem meg, hogy ezt nem lehet elintézni bármelyik ELLÁ-nál.:-( Ebédszünet helyett metróra szálltam hát, és átzötyögtem a város másik végébe.

Ott amikor végre rákerültem, az ügyfélszolgálati munkatárs a személyi igazolványom elkérése után kb. 20-25 percre magamra hagyott, nem tájékoztatván róla, hogy mire számíthatok. Majd visszajött unott arccal, és immár azt kifogásolta, hogy a tanúk személyi igazolványának másolatát miért nem küldtem be. Elmondtam, hogy azért jöttem be személyesen, mert szeretném végre a számlaszerződést megkötni, mert azt a tájékoztatást kaptam telefonon, hogy ezt így is megtehetem, akárcsak más bankoknál.Csakhogy az AXA valóban mindent "másképp"intéz, mint mások, mert a hölgy csak rázta a fejét, és azt mondta, ha online kezdeményeztem a számlanyitást, csak online tudom bevégezni azt. Azaz: kezdjem szépen elölről az egészet, újra kitöltve mindent, új tanúkat keresve, és mindenkinek a személyi igazolványát lemásolva és beküldve.

A szép az egészben az, hogy közben helyeztem is el az AXA-nál pénzt, mivel december elsején egy emailt is kaptam az ügyfélszolgálattól, hogy a számlaszámom már él, és legyek szíves befizetni oda a számlanyitási díjat. Egy meglehetősen idealista pillanatomban ezt meg is tettem, sőt, ennél többet is befizettem az új számlámra. Felháborodásomban most ezt az összeget azonnal szerettem volna visszakérni, de amint azt az ügyfélszolgálatos hölgy mosolyogva értésemre adta, nem tehetem meg, hisz nincs számlaszerződésem.

Mindezek után a párom még mindig nagyon jóhiszemű volt, és felhívta a bankot, hogy a sok elllentmondásos telefonos és személyes utasítgatás helyett adják írásba, hogy mi a teendőnk, és postázzák a levelet a lakcímünkre. Ezt persze meg is ígérték neki, de levelet azóta sem kaptunk, csak egy számlabizonylatot az eddig befizetett összegről. És ennek ismételten két hete.

Az utolsó próbálkozásom az AXÁ-nál az volt, hogy ugyanezt a sztorit pontról pontra nekik is megírtam a múlt héten, de válasz még csak erre sem érkezett. Most már ott tartok, hogy inkább lemondok az eddig befizetett összegről, tanulópénznek tekintve azt, és sürgősen felkeresek egy olyan bankot, aki nem ennyire "más" mint mások...

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szornyu 2009.01.27. 13:49:17

Nos, Axa(Ella) témakör.

Javaslom, hogy az önégetés elkerülése jegyében, csak az dobálódzon "okosságokkal" akinek van ROSSZ tapasztalata, vagy elégedetlen a fenti pénzintézet szolgáltatásaival. Ha csak a hozzászólásaid számát akarod növelni és semmi építő jellegűt nem kívánsz hozzáadni a cikkhez, akkor "kérem kapcsolja ki...", ahogy azt egyik internetes celebünk mondaná...

Én elégedett ügyfele vagyok az AXA-nak, aki hóvégére lenullázza a számláját, ezért nem szakítok mesés összegeket a kamatjóváírásból.
Ingyenes számlavezetés, ingyenes aznapi átutalás (rendes banknál másnap, OTP-nél 3 nap múlva "érkezik" meg a pénz), AXA-s számlára rögtön...
Kielégítő internetes bankolási lehetőség, mégha nem is teljeskörű a szolgáltatás.

A tévedés jogát fenntartom.

Spielberg 2009.01.27. 13:50:29

Ezek 2 éve engem is átbasztak, 12 000 forint számlanyitási díj úszott el, mert 5 (!) hét alatt nem voltak képesek céges számlát nyitni, az APEH meg nem olyan türelmes, mint mi...
Szóval, egy tanács, MENEKÜLJ ETTŐL A LENYÚLÓS BANDÁTÓL!!!

helianthus 2009.01.27. 14:00:43

@szornyu: Ha csak a hozzászólásaid számát akarod növelni és semmi építő jellegűt nem kívánsz hozzáadni a cikkhez, akkor "kérem kapcsolja ki...",

Tisztázzuk.
1. ez nem egy cikk, hanem egy valós történet egy átvert emberről (ahogy tévés celebünk mondja).
2. ez nem egy reklám, hogy az elégedett axa ügyfelek összejöjjenek és összeszámolják, hágy ezret írt nekik jóvá az axa.
Ha mindezeket helyre tetted, rájössz, hogy lehet, hogy az én hozzászólásaim építőbbek voltak, mint mondjuk a Tiéd, mert legalább megértettem a problémát, ha segíteni nem is tudok rajta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 14:03:28

@volt-e bajom téma: Figyu, általában aki csak annyit csinál hogy adott 1 számla, arra utalgat, levesz, annak semmi baja az adott bankkal.
A gondok ott kezdődnek amikor azt akarod hogy a bank valamit tegyen neked.Megfigyeltem már.
Ugyanez a telefontársaságokkal, stb.
Nekem azért nincs bajomaz OTP-vel mert a legalapabb műveleteket végeztetem csak velük (pénzfelvét, utalá, netbankon).
A T-vel is csak azért nincs bajom mert van 1 netem ami már nem is hűséges, nem váltok csomagot, nem fizetek késve.
Ugyanez a telefonomra is igaz. Kártyás. Ha lefogy, feltöltöm. Telefonálok.

Egyszer sem szoptam még be egyikkel sem.
Remélem nem is fogom, azok után amiket itt olvashatok :D

helianthus 2009.01.27. 14:03:54

Részemről befejeztem, beláttam, hogy már sose kapok egyszerű, ésszerű stb magyarázatot. Jöhetnek az offolók vagy tudjátok mit, egyszer élünk, jöjjön egy új poszt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 14:06:09

@SzGEE: A GIRO rendszerre szoktam én azt mndani hogy zs do rendszer... :D
Az ugyanilyen nevű bankra is :D

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.01.27. 14:10:12

Én azért mentem el az Unicredittől fél év után, mert:

- Elfelejtették számlanyitáskor aláírásmintát kitöltettni, mehettem vissza a fiókba.

- Az online átutalási limitet hiába módosítottam, nem faxolták el a központba.

- A lekötött betétemet nem kötötték le.

- Miután lekötötték, rossz kamatot számoltak fel.

- Az egy szem ATM a városban sem 3-ból kétszer rossz volt, mikor használni akartam.

Természetesen minden alkalommal reklamáció, "mi hibáztunk" szöveg stb.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.01.27. 14:11:12

@nyomasek_bobo: mármint elismerték, h. ők hibáztak minden esetben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 14:13:10

@nyomasek_bobo: Viszont ez legalább korrekt.
Bár egy idő után értem hogy meguntad.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.01.27. 14:15:42

@ColT: öröm az ürömben, h. a három hónapig tartó ingyenes időszak után se vontak számlavezetési díjat. Igaz, ezt nem reklamáltam meg. :-)

Rajmond 2009.01.27. 14:17:58

nagyon szeretnék már első lenni! ez FONTOS!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 14:19:13

@nyomasek_bobo: Jeeeee. Vajon miért :D
Jó hogy utólag nem jutott eszükbe :D

helianthus 2009.01.27. 14:19:31

@ColT: Vigyázz, zsézni csak 200 fölött szabad! Gyorsan növeljük a hozzászólásaink számát, építő jelleg nélkül!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 14:21:10

@helianthus: Azért nem írtam ki rendesen.
+1 külöben is megmondta hogy a Omár nem moderál, szóval ez így értékelhetetlen.
Kérem kapcsolja ki.

Dawide65 2009.01.27. 14:22:33

Az AXA-val az én "púpom" is tele van már, elképesztően dolgoznak. Millio telefon után, berendeltek személyesen az ügyfélszolgállatra" mert igy gyorsabb" felkiáltással. Hát beballaghtam minden papirommal, tényleg gyors volt, megkérdeztem mikor kapom meg a 10 éve rakosgatott pénzem, válasz: az AXA betartja a szerződési feltételeket a 15. napon utal- mondták ezt tavaly dec.22-én-( ez van a papirokon is,amit kaptam),hány nap is telt el azóta?
Azota állandóan hivogatom őket, sajnos megváltozott a törvény,nem utalnak senkinek januárban ,TALÁN csak február közepétől,de nyugodjak meg majd kamatot tesznek rá, hát nem vagyok nyugodt!! Hogyan lehet egy ekkor cégnek megtennie azt, hogy nem utal egy hónapig senkinek? Van ilyen "károsult" itt, mondja már el őt mivel hitegetik.

Gumidomino 2009.01.27. 14:25:01

Rosszfelé van hegyezve a poszt.
A legnagyobb problémát helianthus látja, azazhogy nincs szerződés, mégis van bankszámla, azon pedig a bank által használt ügyfélpénz.

Ezen nem segít az axát fényező kommentek tömkelege sem.

Dawide65
éppencsak azt felejtetted ki, hogy miről van szó. Bár ha valaki ugyanebben a cipőben jár mint te, nyilván fél szóból is érti. :-)

Dawide65 2009.01.27. 14:33:33

@Gumidomino: Nem az a lényeg milyen banki szolgáltatást nem teljesitenek,ha nem az, hogy nem tartják be - azaz hogy visszartják- a pént, első telefonomra még engem küldött a melegebb helyre majdnem a call centeres kislány, a következő hivásomra ,hál istennek más vette fel(vannak elegen) ő elmagyarázta ami le volt neki irva,de mindketten tudtuk nem igaz,meg is kértem ne mondjon semmit-saját véleményét- mert ugyis felveszik,csak neki lenne rossz, ugy nem kell mondanom nem mentegette magát,tehát kamu indokkal visszatarják a pénzt.

MediaSlave 2009.01.27. 14:36:21

Kedves hozzáértő sikeresek, és kevésbé sikeresek!

1.Tegyük tisztába, mit jelent a lekötött betét, és a likvid pénzforgalmi számla között a különbség! Örülök, hogy a citi kifizeti a 6%-ot lekötött pénzedre, csak az a baj, hogy a pénzed felejtsd el a futamidőre, mivel LEKÖTÖTT BETÉT! Arról nem igen szólnék hosszan, hogy az árak alapján sikerrel ismét 3% buksz a pénzeden az infláció miatt.
Ezzel szemben AXA alias Ella lekötés nélkül 9%-ot ketyeg saccra, ami legalább nem jelent veszteséget az árfolyamhoz, és az inflációhoz képest.
A Postból nem derült ki, hogy van-e netbank hozzáférés birtokodban. Jó hír kedves csalódott alultájékozódott ügyfél a netbankból ingyen utalsz bármilyen számlára, ahonnan már felveheted a pénzed, tehát a pénz nem veszett el, és türelemmel várhatsz a kártyádra.
Mellesleg addig nem jön létre a számlád, míg vissza nem küldted a SZAJ nevű formanyomtatványt, amin leírod a kedvenc színed, virágod, és egyéb bugyuta kérdésre a válaszod, majd azt nem hitelesíted a call centeren keresztül.
Ennyit jelent a diszkontbank. Nincs Manyi néni a pultban 31éve, aki meég mindig nem tudja mit kell csinálni. Megértem, naívak a belgák, ha magyar piacon átlagos ügyféltől józan, logikus gondolkodást várnak. Nőjjünk már fel!

Az AXA 40.000HUF-ot spórolt kamat nélkül az előző évebn csak a bankszámlám árából.
Egy elégedett AXA-számla tulajdonos

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 14:38:25

@Gumidomino: Ezt már én is felvetettem.

@Dawide65: Rosszul tudod. Nem utalnak senkinek. Csak bevesznek :D Nem mondták még? :D
Amúgy ez érdekes ha 15 napos a határidejük a visszaadásra, akkor valahogy a 15. napon szoktak pénzt adni. Vajon miért is?

Dawide65 2009.01.27. 14:42:40

@ColT: a 15. nap már 20 napja eltelt, de a rossz hir az ők maguk nem tudják kb. mikor fognak utalni,de ők csak nyugtatnak,de én nem tudok megnyugodni,miért is van ez? talán azért mert a pénz a 16. napom már kellett volna,de ez legyen az én gondom :)

staropramen 2009.01.27. 14:45:12

Sztrovacsekek!
nem vagyok axxa ügyfél ,de meglep, hogy ennyien védik.Nem nagyon találkoztam homáros előfordulásom óta ilyen esettel.lehet, hogy beszédülők egy körre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 14:46:29

@Dawide65: 101.

Ilyenkor máris lehet menni PSZÁF , hogy szerződést nem tartották meg. Esetleg említsd meg nekik.

Dawide65 2009.01.27. 14:46:50

@staropramen: valoszinüleg ők még nem olvasták a kisbetűs részeket a szerződéseikben :)

helianthus 2009.01.27. 14:47:33

@MediaSlave: a hsz-ről a "Cseszd meg ez cseszterfild" jutott eszembe. Egyesek még mindig a rendszer előtti időkben élnek, van egy szolgáltatás ami sz@r, akkor nem a szolgáltatóval van baj, mert az bezzeg a belgáknak hogy bejött, bezzeg a gyökér magyarok nem tudják használni ezt a kincses bányát! Tudod mit? Nőjön fel a belga bank hozzám, ha már az én kis magyar forintjaimra fáj a foga.

Dawide65 2009.01.27. 14:48:06

@ColT: már gondoltam rá- köszönöm-,de mivel szeretem a Juszt műsorát,tudom annyi mint ha nem is irnék,tehát nem is irok :)

halihalo 2009.01.27. 14:51:32

Valaki elmondaná, milyen pénzt nem adnak oda már 15+ ki tudja hány napra? Ezt nem értem. (Biztos bennem a hiba..., bocs).

Dawide65 2009.01.27. 14:58:54

@halihalo: nem benned van a hiba, nem az a lényeg milyen pénzt -az én pénzem,magyar forint :)- hanem az a lényege, hogy idézem :
"a kifizetetést legkésőbb a hiánytalan kérelem benyujtásának napjától számitott 15 napon belül végzi el" azaz magyarul majd ha kar fizet,most épp nem akar,ennyi :)))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.27. 15:03:18

EEEEEEEEE__DDDDDDDDDD_____EEEEEEEEE____EEEEEEEEE__DDDDDDDDDDDD___EEEEEEEEE____EEEE_______DDDD____DDDDD__EEEE_________
EEEE_______DDDD_____DDDD__EEEE_________
EEEEEEEEE__DDDD_____DDDD__EEEEEEEEE____
EEEEEEEEE__DDDD_____DDDD__EEEEEEEEE____
EEEE_______DDDD_____DDDD__EEEE_________
EEEE_______DDDD____DDDDD__EEEE_________
EEEEEEEEE__DDDDDDDDDDDD___EEEEEEEEE____
EEEEEEEEE__DDDDDDDDDD_____EEEEEEEEE____

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.01.27. 15:03:51

Tényleg, Edéről tudtok valamit, jól van?

Gumidomino 2009.01.27. 15:06:23

itt már csak jusztlacika segíthet.
nem pukiznád szét őket?

Kawaii Koneko 2009.01.27. 15:07:38

szornyu:tényleges aznapi utalás???Ez jótékonysági bank?A VIBER-ért mindenhol súlyos pénzeket kérnek.

Gumidomino 2009.01.27. 15:09:24

Nem tartozik szorosan a témához, de 2008. december 31-ig lehetett egy EU állampolgár egy másiknak tanúja hivatalos papíron, azóta meg nem?
Ez valami jogszabály, vagy csak az AXA rágott be a szlovákokra?

Gumidomino 2009.01.27. 15:12:57

@ColT: vagy könnyezve kérnek bocsánatot :D
sokszor az is elég.

helianthus 2009.01.27. 15:22:34

Bezzeg Tüvapok ilyenkor nincs itt, hogy lássa, mennyire releváns voltam a témához. Ejnye.
@megélhetési sünöző - Sün is shining: Te aztán bátor vagy! Még csak nEm is bujtatva, mint mások, DEhogy, nem csak úgy bele a közepébe!!!!!!Fontos.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.01.27. 15:25:29

@Walter Melone:

És persze mindenki más is...

Azt a szép kis kivonatot már én is olvasgattam, amikor véletlenül betévedtem az AXA Bank weboldalára... Kíváncsi lennék, hogy nem sérti-e a személyes adataim védelméhez való jogomat, hogy ennyi minden buzerátor cégnek (gyakorlatilag fűnek és fának is) kiadhatják az ember személyes adatait, akár pénzügyi adatokat is, azért cserébe, hogy számlát nyit náluk és még a pénzét is rájuk bízza. Egyébként nekem ez a rész kifejezetten tetszik:

"...hogy azokat a Bank az alábbi társaságok, azok mindenkori jogutódja, valamint érdekeltségi körébe tartozó jogalanyok, továbbá ezen társaságok, valamint azok mindenkori tulajdonosai által bármely, a későbbiekben alapított további társaság, illetve a Bank mindenkori tulajdonosai részére továbbítsa..."

Főleg pedig:

"...valamint azok mindenkori tulajdonosai által bármely, a későbbiekben alapított további társaság..."


Ezekszerint van a - tegyük fel - Gipsz Jakab Káefté, ami szerepel a felsorolásban. Egy szép napon, Gipsz Jakab, a Gipsz Jakab Káefté tulajdonosa úgy dönt, hogy nyit egy újabb vállalkozást, mely harci sünök batz papucs által történő mesterséges megtermékenyítését fogja végezni. Ez a cég - legyen mondjuk Gipsz Jakab Batzpapucsos Harci Sün Megtermékenyítő Káefté (GJBHSM Kft.) - teljesen ismeretlen a magyar piacon, így Jakab barátunk úgy dönt, hogy indít egy marketing kampányt, hogy ismertté tegye az új céget. A marketing kampánnyal megbízza hitvesét, Gipsz Jakabnét, aki megkérdezi Gipsz Jakabot, hogy ugyan miképpen kéne csinálni ezt a marketingesdit. Jakab barátunk aztat találja mondani Jakabnénak, hogy telefonáljon végig mindenkit, akit csak ismer. Mivel Jakabné csak a szoláriumost, a műkörmöst és a fodrászt ismeri, ezért ez soványnak minősül a Nagy Reklámkampányhoz. Ekkor Jakab barátunknak eszébe jut, hogy az egyik (nem mellesleg már 27 évvel korábban megszűnt) cége szerepelt annak idején valami pénzügyes bizbasznak a felsorolásában a részvételi feltételek között és adtak is annakidején egy DVD-t tele számára ismeretlen emberek adataival. Ugyan beletelik 4-5 napba, de megtalálja a lemezt Jakab és vigyorogva adja át nejének, azzal, hogy "Nesze, most már van kit zaklatnod a kéretlen hívásaiddal, leveleiddel, csomagjaiddal és spamjeiddel. Remélem minél többet fogsz eladni a GJBHSM Kft. szarjából".

A tanulság: amennyiben a fentiekbe beleegyezik az egyszeri ember, úgy kiteszi magát az ÁSZF változtatások veszélyének, magyarán: a mélyen tisztelt bank majd szépen sunyiban megváltoztatja a felsorolásban lévő cégeket egy napon és máris vagy 5 tucattal több cég birtokába kerülhetnek majd azok a fránya személyes adatok. Ha meg az ügyfél reklamál, hogy ezek nem szerepeltek az eredeti szerződésben, akkor a mélyen tisztelt Bank azt fogja mondani, hogy "Hja kérem, miért nem tetszett olvasni a hirdetményeket, ott volt tisztán és világosan közöttük, hogy mi ezt és ezt módosítottuk, nem mellesleg 2 országos napilapban is meghirdettük (amit amúgy senki sem olvas), szóval kezit csókolom".

Szóval adatvédelmi szempontból BŰZLIK az egész AXA úgy, ahogy van. Ugyan felkeltette az érdeklődésemet, de amikor beleolvastam a rizsájukba és megláttam a fentiekben idézett szövegtöredéket... nos... akkor mozgattam fel az egeret a jobb felső sarok irányába és klikkeltem rá arra a kereszt alakú valamire, ami, ha sokáig hagyod fölötte az egeret, azt mondja, hogy "Ablak bezárása"...

halihalo 2009.01.27. 15:28:39

@Kawaii Koneko: Saját bankon belülre vontakozik... Ez még az OTP-nél is íg van... (illetve volt, amikor még ott voltam).

halihalo 2009.01.27. 15:31:20

@Dawide65: Azt értem, amit magyarázol, de milyen pénzt tart ott bárki is még a számla tényleges megnyitása előtt... Ezt nem érem. Vagy ez valami nyeremény, más nyitotta az illetőnek???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 15:32:48

@winyetta: Hát igen ezek nekem is felmerültek. Azért van így megfogalmazva a dolog hogy ha szerződsz akkor elfogadod.
De ha benyújtasz nekik egy rendelkezést hogy te márpedig nem járulsz hozzá akkor be kéne fogniuk a pofát.

Dawide65 2009.01.27. 15:38:05

@halihalo: sajnos te kevered a posztban irtat az én egyéni történetemmel, én egy 10 éves kifizetést várok,mint először is irtam,de nem fizetnek.Arra vagyok kiváncsi lesz e itt más is akinek mostanság nem fizet az AXA. Nem számlanyitás ha megnyugtat.

szornyu 2009.01.27. 15:56:49

@Kawaii Koneko: Bizony ám, aznapi utalás. Este kimegy a pénz, reggel érkezik a célszámlára.

Jemi 2009.01.27. 16:06:20

Én teljesen meg vagyok elégedve az axaval.
A posztiró meg szimplán hülye. Ameddig nem bizonyosodom meg róla, h müködik a számlám addig nem rakok rá pénzt. ez ilyen egyszerű. szerintem. másrészt meg csomó tanácsadót talál neten akik lelkesen megcsinálják neki a papirok kitöltését.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.01.27. 16:17:16

@ColT: Naja, de szerinted veszi a fáradtságot akár egy ember is manapság, hogy ilyen "apró-cseprő" dolgok után rohangáljon, illetve foglalkozzon vele? Várj, tudok jobbat, szerinted van olyan ember - tisztelet a RITKA kivételnek -, aki egyáltalán ELOLVASSA a szerződési feltételeket/szabályzatot? Nem sok... Én mondjuk egyike vagyok a kevésnek, sőt, ha kell, akkor szőrözök is egy sort a dolgokon, amiért általában ki is röhögnek, lenéznek, lehülyéznek, stb... Viszont az is én vagyok, aki nem kerül ki a Homárra ilyen dolgokkal, ígyhát mindig én röhögök a végén. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 16:18:32

@winyetta: Azért nem kerülsz a Homárra mert elolvasod.
Nyugi hogy én is.
Azért szokott a postíró lenni sok esetben a hülye mert beleugrott ész nélkül valamibe.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.27. 17:27:58

@Walter Melonewaltermelone.blog.hu/ 2009.01.27. 12:06:06:

ppontosan ezért (IS) fordultam anno adatvédelmi biztoshoz

a szerződésem hátoldalán volt ez a szöveg, több mással együtt,de egy aláírás volt a lap alján.

én nem akartam odaadni másoknak az adataimat. erre aszonta bank (aki azóta ezt már nem mondja, hanem nekem hála,külön rovatot tart fenn erre a kérdésre és x-elni kell) akkor hogy nem kapok dombornyomott kártyát.

oké mondom, nézzük meg kinek lesz igaza kis kötsögök.

szabad estémen szeretek írni hivatalos levelet, mert megszáll az ihlet. akkor is megszállt, leírtam, hogy nekem, mpl-nek az az álláspontom, hogy jogosan tagadom meg személyes adataim átadását a bankcsoport többi tagjának, lévén a tv. biztosítja számomra a személyes adat kezeléséről való rendelkezés jogát,különösen akkor ha a bankon kívüli egyebeknek nem vagyok ügyfele, azokkal szerződéses jogviszonyban nem állok. kérem, szíveskedjen állásfoglalásáról blablabla.

és lőn.

na, azóta ha szerződtök az én bankommal, akkor ezt már nem a sok maszlaggal együtt kell megengedni, hanem jogod van fityiszt mutatni egy x formájában.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.27. 17:34:27

@ColT: köszi (mint írtam volt +1-nek roppant beképzelt vagyok. tényleg, hol van?)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 17:36:45

@mamapicilánya: Nemtom, már én is hiányolom. Értékelném ha a nem létezó moderációról beszélgethetnénk.

Ofélia . 2009.01.27. 17:45:32

@mamapicilánya: Kurvára de eddig nem is kommenteltem.

Hagyma meg megint pityyentett:))

Én bőrönd ödönt hiányolom az ufóival:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 17:47:51

@mamapicilánya: Nemtom, nekem +1 -ig is értékelhetők voltunk és azóta is :D Ha nem tetszene a Homár + a kommentelők marhaságai, nem járnék ide :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.27. 17:52:40

@ofélia:
oféliám, miért maradtál távol a közösségtől? csak nem a vérus döntött ágynak?

Ofélia . 2009.01.27. 17:56:39

@mamapicilánya: Nem csak eszem fa@om kivan a bankokbol és röhögni tudok a csodás véleményeken,hogy melyik a jobb??:))

Ótépés vagyok 40 éve ez se szarabb mint a többi! NAHÁT irgumburgum:))

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.01.27. 18:03:19

@Kyrae: látom téged és még egy-két kollégádat ráállított a munkaadód a Homárra, hogy kicsit görbítsétek a népszerűségi mutatók állását a pozitív irányba. :-)
Eléggé furának tartom, hogy mindig csak az ilyen nagy batár multiknál van az, hogy hirtelen előbukkan egy-két ember, aki vérmesen védelmezi a szolgáltató(??)t... :-P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 18:03:31

@ofélia: Ezt írtam feljebb. Amíg nem akarsz tőlük extra dolgokat addig nem szívatnak mert nincs hogy. Pénzt automatából, utalni netbankon, bankfióknak közelébe nem menni (mellette lakok :( )

Kyrae 2009.01.27. 18:19:56

@winyetta: Jellemző, hogy el se tudod képzelni hogy két oldala van az éremnek :) Bár semmi közöd hozzá konkrétan kismama vagyok épp, egyébként pályázatokkal foglalkozom és soha életemben nem dolgoztam banknál.. Egyszerűen azért szóltam ehhez hozzá, mert HOZZÁ TUDTAM SZÓLNI(sokan követheténk ezt a példát), nem csak annyit hogy geci bank. A férjem bankszámláját ugyanígy csináltattam meg mint ahogy a posztírónak nem sikerült, én fénymásoltam le saját kezűleg az igazolványokat, a kollégáimmal tanuztattam, én postáztam, tehát ha valaki én végigcsináltam azt a folyamatot amire a poszt beküldője nem volt képes (még mielőtt megkérditek azért csináltam én mert a férjem éjjel nappal dolgozik és én vagyok a gyakorlatias kettőnk közül). Képzeld, nem ördöngősség, nekem sikerült, és még jó sok embernek szintén. Egyébként meg tényleg gondolhatsz amit akarsz, biztos egyszerűbb úgy hozzáállni hogy a posztíró a szegény fogyasztó az axa meg a köcsög bank :D

Secnir 2009.01.27. 18:25:26

khm.
asszonynak ELLÁs bankszámlája van. izé. mostmár AXA.
de semmi sem változott. ugyanannyi a tranzakcijós díj, meg ugyanolyan az iBanq.
no ügyfélszolga, no problemo...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.01.27. 19:24:08

@Kyrae: Ezaz, köpködj, erősítsd csak még jobban a benyomásomat. lol

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 19:38:56

@Kyrae: De akkor miért az a flegma hozzáállás amit a bank tanúsított? Nem tudnak egy e-mailt küldeni, nem képesek Szlovákiából beazonosítani egy embert sz. ig. szám alapján? Hát azért ez rám nem tenne jó benyomást.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.01.27. 20:27:15

Holnap megyek abba a városba, aminek nem szabad kimondani a nevét!!!!!!!!!!
Lehet, hogy egy zarándokutat is megejtek kék színű szalaggal a csuklómon!!!!!!!!!!!!!!

tétovateve 2009.01.27. 20:36:55

(WWW nélkül) googli1 pont labrute pont fr. ÉS legalább történik vmi jó ma veled :)

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.01.27. 20:55:37

"Ilyen kéréssel ugyan még nem találkoztam korábban"
De ez kit érdekel, mikor világosan közlik a feltételeket.

pazola 2009.01.27. 21:07:20

Nekem mindjart jon a 100. folyoszamlakivonatom toluk. Nyolc ev alatt nem fizettem egy filler szamlavezetesi dijat sem. Tenyleg jo szarok :)

jusztlacika 2009.01.27. 23:30:17

EZ KEDVENC LESZ!!! FONTOS!!!


A biológiai labor vezetõje mondja a vendégének:

- Mostanában a kísérleti patkányokról áttértünk a kereskedõkre.

- Miért? - csodálkozik a vendég.

- Elõször: sokkal több van belõlük.

Másodszor: a laboránsok nem kötõdnek hozzájuk érzelmileg.

Harmadszor: van egy csomó dolog, amit a patkányok nem hajlandók megtenni a terv érdekében...

faudel 2009.01.28. 00:05:31

SEGÍTSÉG!Szeretném elolvasni a ki nem mondható nevű személy levett sztoriját és a Pocsaji család híres történetét!!!!Köszi

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.01.28. 00:19:36

FAUDEL
A ki nem mondhatóért kattints a nevemre, és válaszd az "üzenetküldés"-t! Azt is írd le, hogy milyen formátumban szeretnéd a fájlt, mert volt akinek .html formátumban nem ment át az összes komment, úgyhogy lementettem word-be (.doc), és Open Office-be (.odt)is.
A Pocsay családról csak annyit olvastam itt a kommentek között, hogy valaki kapott egy jó újévi SMS-t, vagy emailt, és minden ismerősének továbbküldte úgy, hogy nem vette észre, hogy a szöveg vége az, hogy "Boldog Új Évet kíván a Pocsay család". Az ismerősei jó része meg nem tudta, hogy kik is azok a Pocsayék. Errőltöbbet nem tudok mondani, kérem kapcsolja ki!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.28. 00:22:31

@ofélia:
hat ezt nem hiszem el megint
vilagosan ott van hogy Mary volt
hihhetetlen

aardwark 2009.01.28. 00:50:02

akkor most nyissak számlát az axa-nál vagy sem?
oljan bizonytalan vagyok, vagy mégse?

off:
EDE küldött nekem postán üvegasztal puzzle-t és kisfaszenest kékszalaggal átkötve, bográtschom van saját ez fontosch.
remélem értékelhető voltam...
on

Nem kereste 2009.01.28. 01:17:08

@Jani haverja: Várjál, várjál, várjál....
A Pocsay családot most akkor ki lehet mondani? Ők is FürEDEn laknak? Nem értem. Esetleg keverED-E őket valakivel?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.01.28. 01:29:10

@Nem kereste: Szerintem a Pocsayék nem az a feljelentgetős fajta, mint a Tudjukki.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.28. 01:43:55

@Jani haverja: szerintem Pocsayék nem is tudják, hogy fogalommá vált a nevük.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.01.28. 01:55:26

@megélhetési sünöző: Ez meglehet, de ahogy tapasztalom a Homár egyre népszerűbb, úgyhogy kicsi a valószínűsége, hogy nem hallottak róla, azaz magukról.
Gratulálok a homárszleng összeállításodhoz!!!!!!!!!!!!!!
Ezt a jelsorozatot azonban kihagytad!!!!!!!!!!!!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.28. 02:00:59

@aardwark: úgy látom, az éjszaka további részében már nem lesz post, én meg valszeg délben kelek, úgyhogy...

Nem kereste 2009.01.28. 02:09:58

@megélhetési sünöző:
Hát ez óriási így együtt!!!!!!!! Már éppen letörölgettem a könnyeimet a röhögéstől, amikor észrevettem a sünös bannert...... Be is szartam rögtön.... :))))))
Ez kész.....

kéjenc 2009.01.28. 02:12:33

most akkor menjek az axa hoz vagy ne menjek?

aardwark 2009.01.28. 02:21:50

@megélhetési sünöző: a gyűjtés hatalmas, grat érte!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ez fontosch!!!!!!!!!!!!!!!
én is elteszem magam mára, nem is leszek első valszeg....

Doktor Kotász 2009.01.28. 06:11:26

@helianthus:
Van számlája, csak mivel az adatait a törvények szerinti elvárásokkal nem igazolta (pénzmosási törvény), nincs jogosultsága rendelkezni felette.

Olyan, mintha van egy számlád, de a bankkártyád az összes személyes irattal eltüzeled tévedésből, akkor addig nem férhetsz hozzá, amíg nem kapsz újra személyit.

Doktor Kotász 2009.01.28. 06:16:26

Itt abszolút az panaszos a hibás, hogy nem volt képes a szükséges dokumentumokat beszerezni, amit a törvények előírnak.

A személy beazonosításához szükséges iratokat jogszabályok írják elő, nem a bank találmánya. Egy magánokirat hitelességéhez szükséges elemeket szintén. A panaszosnak van egy élő számlája, ami felett egyenlőre nem rendelkezhet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.28. 06:56:35

@megélhetési sünöző: Gratula a szlenges oldalhoz, és főleg a bannerhez :D

Lakkozotteger (törölt) 2009.01.28. 08:22:15

Ez röhej a vége az lesz, hogy:

Kérem hozza be a tanúk személyigazolványának fénymásolatát letanúzva és az ő tanúik a szem.ig-jének a fénymásolatát letanúzva és az ő tanúik tanúinak a szem. ig-jének a fénymásolatát letanúzva és az ő...na elmennek ám a pitsába. A végén a fél ország benne lesz az ügyben, mert nem hiszik majd el, hogy te vagy az aki vagy. Sz*rrágó banda -.-"

walya 2009.01.28. 10:09:30

Én csak annyit szeretnék hozzátenni a dologhoz, hogy ennek az egész számlanyitásnak annyi volt a lényege, hogy, kihasználhassuk a magas kamatokat. Mivel axa-nál napi kamatozás van, nem mindegy, hogy hány napot áll a pénzed egy hónapban a számlán. Online regisztrációval már másnap utalhattad a pénzt a számládra, nem kellett megvárni a hetekig tartó papírintézést, hogy kiküldjék a bankkártyát, mert kb. 1 éve még annyi időbe telt. Az meg le volt írva, hogy addig csak utalni tudsz a számlára. Ennyi.

jokkmokk 2009.01.28. 10:46:36


mekkora összeget akarsz 10%-os látraszóló kamatozással a számládon tartani?

hagyd a fenébe az axát...
látható milyen problémák lehetnek a számla megszüntetésekor xD

Palkovicsné 2009.01.28. 18:05:46

Kyrae: Azt el sem tudod képzelni, hogy ami Neked egyszerűen sikerült, azt másnál elszúrja a bank? Nem biztos, hogy egyből oltani kellene a poszt íróját... Lehet, hogy a bank hibázott... szerintem...

Csumika!

u.i.: laptop??? kelle?

Doktor Kotász 2009.01.28. 18:26:28

@Palkovicsné:
Csak a levélből egyértelműen kiderült, hogy nem a bank hibázott.

A számlanyitáshoz, illetve a számla feletti rendelkezéshez szükséges dokumentumok nem a bank belátására vannak bízva, hanem jogszabályokra, mint például a pénzmosási törvény.

Az ügyfélnek most van egy számlája, ami feletti rendelkezését a banknak korlátoznia kell, amíg a szükséges dokumentumokat be nem szolgáltatja a banknak.

^LutheR^ 2009.01.29. 07:08:28

+1 a pozitív élmények táborához:
Két éve nyitottam meg a Magánszámlámat. Nem volt kedvem tanúztatni senkit, ezért elolvastam milyen dokumentumok kellenek, majd beállítottam a közeli fiókba. 1-2 nappal a befizetés után már tudtam használni a számlát. Azóta is folyamatosan érkezik a bent levő pénzemre a napi számítású magas kamat.

Clearman 2009.01.29. 14:36:17

Nekem hetekbe tellett, míg aktiválták a számlámhoz való hozzáférésemet, hiába vittem be kétszer is személyesen a hiányolt dokumentumokat. A bankkártyám is jó sokára érkezett meg, ráadásul bárki aktiválni tudta volna a mellékelt adatok alapján, aki kikotorja a ládából.
Több panaszt is tettem írásban, de nem méltattak válaszra.
Az átutalások tényleg gyorsak és tök jó, hogy ingyenesek, de nem tetszik, hogy nem férek hozzá bármelyik PC-ről, csak amelyikre telepítettem és aktiváltam a szoftvert.

Clearman 2009.01.29. 14:38:36

A PIN-kódot is egyszerre adták fel és érkezett a postaládámba a bankkártyával együtt!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.01.29. 16:41:07

sziavikém, Te ezt csúnyán megjártad. nekem semmi bajom nem volt az AXA-val, ugyanezt azt utat jártam végig, kivéve, hogy 7,5% látraszóló kamatról téjékoztatott a hölgy. :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.01.29. 16:44:14

@ColT: van másik bank, persze. hogyne lenne... csak azt mondja elnekem valaki, hogy miért fizetssek havi 500 Ft számlavezetési díjat, ha a pénzemet használják? a sok szép csilivili irodaépület miatt? kapják be, az AXA nem gáz, csak van,aki megszopja. ezért kell velük telefonon egyezteteni, aholis MINDENT el tudsz intézni, de a kezdetekben sok procedúrán kell keresztül menni, hogy csupán egyetlen telefonhívással bármit megtehess (ami más bankoknál ugye... hol is van?) nem az AXA-t védem, de most valahogy mégis úgy alakult.

elinor 2009.01.30. 17:53:03

@Kyrae: Csatlakozom. Ha volt is gond az AXÁnál, azt mindig én b*tam el.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.30. 20:03:37

@Clearman: Az egyéni bankszoftver a biztonságodat szolgálja: durvább titkosítás van rajta, mint egy mezei böngészőben futó szoftver esetében. (Bár az is Java, ez is Java.) Ennyiért szerintem érdemes elfogadni ezt a kényelmetlenséget. (Nem mintha a Budapest Bank - ahol az ELLA/AXA előtt voltam - bankszoftvere szar lett volna, sőt, az kifejezetten profibbnak tűnt.)

Éppen most szívtam egy napot az otthoni telepítéssel. A user support fél nap múlva válaszolt (meg is lepődtem), de végül magam oldottam meg, mert MDAC-telepítési probléma volt, ezért döglött meg az AXA iBanq.

A legnagyobb szívás inkább az, hogy Internet Explorer, Microsoft Java VM - egy éve leállították a fejlesztését, mert a Sun beperelte őket! - és Microsoft Data Access Components kell hozzá. Ez, ugye, nem éppen abba az irányba mutat, hogy multiplatform legyen, hiába Javában készült. Meg is írtam nekik, kíváncsian várom a választ...

Clearman 2009.02.03. 13:49:12

@Joe Forster/STA: A biztonsággal semmi gondom, de nekem jobban tetszik az OTP megoldása, vagyis ők sms-ben küldik az 5 percig érvényes belépési kódot, így bárhonnan hozzáférek kényelmesen a számlámhoz.

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 00:25:57

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása