Tékozló Homár

Az Öntudatos Ügyfél visszazaklatja a Capital Partnerst

2009.02.03. 11:06 | szily | 63 komment

A fogyasztói öntudat nemcsak praktikus, de élvezetes és szemnyitogató is lehet. Jani haverja például átélhette, milyen érzés másokat zaklatni telefonon, ugyanis dühében az őt piszkáló Capital Partners vezetőit tárcsázta, sikerrel. Figyeljük együtt, sikeres lesz-e a harc, és Jani barátját leveszik-e a listájukról.


A Capital Partners-ről szóló posztoknak, nagyon megörültem, mert engem is kb. 2 éve zaklatnak. Az első posztotok 2009. 01. 20-án jelent meg erről. Ennek nagyon megörültem, fel is hívtam másnap, vagy harmadnap az AFIN KFT vezetékes telefonszámát, és leiratkoztam. A hölgyeményt, aki felvette a telefont, nem lepte meg a kérésem...
A boldog tudat azonban nem tartott sokáig, mert már egy hétre rá pénteken (2009.01.30-án) ismét felhívott valaki az általam igen-igen nem tisztelt cégtől. Mivel épp számomra a leglehetetlenebb időpontban hívott, ezért elég határozottan elküldtem, de azért közben kifejtettem, hogy én már leiratkoztam egyszer, meg azt is, hogy a Homárról tudom a főnöke telefonszámát is. Hazaérve ezen a napon azért meg is csörgettem Lehotkai Pétert (ő a nagyvezír itt), de nem vette fel. A mai napon (2009.02. 02.) kb egy órája megint hívtak a CP-től. Most jobb hangulatban voltam, és kedvesen közöltem az ügynökkel, hogy én már leiratkoztam, de adja át a főnökének, hogy azt üzenem, ahányszor ők hívnak engem, én annyiszor fogom a nagyfőnököt zaklatni telefonon a leglehetetlenebb időben. Ezek után "a viszonthallásra" búcsúzással le is tettem a telefont. Mivel pont gép előtt ültem, kikerestem a jan. 20-i post hozzászólásaiból a Nagy Elvira által adott mobilszámot (30 528 xxxx), és hívtam azt, de nem vette fel senki. Ekkor a Lehotkai Pétert hívtam (30-816-xxxx), ugyanúgy nem vette fel. El is könyveltem magamban, hogy ez most 1:0 nekik, de én sem fogom feladni. És láss csodát: Náhény perc múlva Lehotkai Péter visszahívott. Nem voltam túl kedves vele... Szépen határozottan elmagyaráztam neki, hogy én annyiszor fogom zaklatni őt a leglehetetlenebb időpontokban ezen a telefonszámon, ahányszor engem zaklat a CP. Erre azt mondta, hogy a CP listájáról le tud venni, de az alvállalkozó ügynökök listájáról nem. Erre megkérdeztem tőle, hogy az alvállalkozókat én bíztam-e meg, vagy pedig ő? Mondta, hogy természetesen ő. Erre közöltem, hogy immár saját érdekében (a további telefonos zaklatásokat elkerülendő) oldja meg, hogy a saját alvállalkozóik listájáról is töröljenek. Erre ő ígéretet is tett, és így vettünk egymástól könnyes búcsút a telefonban. Most majd várom az eredményt, hogy zaklatnak-e mégegyszer a CP-től.
Tanulság (számomra is): Mindig a nagyfőnöknél kell (kellett volna) kezdeni.
Köszönöm, ha kiteszed, örülnék neki, mivel sejtéseim szerint nem csak én bosszankodok ilyenek miatt.

További jó munkát Nektek, és sikeres sünesélyes posztokat (bár lehet hogy mindannyian jobban járnánk, ha a Homárnak nem lenne témája):   

Jani haverja

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2009.02.03. 11:09:51

Elsőre hülyén hangzik...

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.02.03. 11:12:19

Ez az! Így tovább, ezt kell ezekkel csinálni :D

Taurusz 2009.02.03. 11:12:34

És Janit is levették már a listáról? Sikerült legalább sünszarás közben megzavarni? És miért van kiszedve a telefonszám?

mbond 2009.02.03. 11:12:56

Hajrá Jani haverja

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 11:13:33

Kedves Homár!!!!!!!
Köszi, hogy kitettétek!!!!!!!
Remélem másnak is sikerül ezzel segíteni!!!
Kár, hogy a telefonszámokat kitöröltétek, pedig az Elvira pl. maga adta meg az első posztban önként és dalolva. (most is ott van.)

VR6 2009.02.03. 11:14:11

remélem a további részeredményekről is tudósítasz...

parapali 2009.02.03. 11:14:29

három e??:-) ja és egy hozzászólásban légyszíves az utolsó 4 számjegyet leírni??:-):-)

homár molla 2009.02.03. 11:14:40

"számomra a leglehetetlenebb időpontban hívott" - épp egy tehenet dugtál a ravatalon, vagy mi? megöl a kíváncsiság, számodra mi a leglehetetlenebb :)

ettől függetlenül az ügyintézés módjáért megemelem a kalapom, na így oldja meg a problémát egy rendes homár-olvasó. nem csak telesírja az internetet, hogy jajj mit műveltek vele a gonosz szolgáltatók. remélem, hatékonynak is bizonyul a módszer. riszpekt.

jusztlacika 2009.02.03. 11:16:27

Imre, hagyjad! Telefingott tarajossünöket fossanak drótkerítéssel.

BUÉK POCSAYCSALÁD!

gelsystem 2009.02.03. 11:18:01

FONTOS+!!!!!SzÓgálati közlemény:
ma este-éjszaka az m1-en kültuszfilm edéről: EDE MEGEVÉ EBÉDEM címmel

gonoszpok · http://gonoszpok.blog.hu 2009.02.03. 11:18:19

Ha tudták volna a jövőjüket előre, nem zaklattak volna. De a GonoszPók nem mindenkinek tojik tojást, melyben a jövő van elrejtve. Nekem igen. De én megosztom veletek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 11:20:42

@VR6: Természetesen!!!!!!
@parapali: Kicsit később, hogy ne legyen olyan feltűnő, de az első CP-s poszt hozzászólásaiban megtalálható mindkét telefonszám.
@homár molla: Nem titok: Üzleti tárgyalásra mentem autóval, és ezen gondolkoztam, a kihangosítóm besz@rt, és a leglehetetlenebb forgalmi helyzetben voltam. Kell ennél több?

Gumidomino 2009.02.03. 11:22:49

Jani haverja for prezident!

gonoszpok
most mi van? ide akarsz tojni vagy mi?

parapali 2009.02.03. 11:31:12

kösz:D:DJani haverja:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 11:34:31

"Most majd várom az eredményt, hogy zaklatnak-e mégegyszer a CP-től."

Szerintem simán. De ne legyen igazam :)

Amúgy meg szép volt! Hulljon a férgese, meg a végbeléből a sünök! Zaklasa a halott öreganyja az ilyen cégvezért.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 11:36:12

@Jani haverja: Szerintem írd kide a telószámot, nem fog senkit zavarni itt a postok között.
Vagy írd ki betűvel, az sem feltűnő.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.02.03. 11:37:10

Milyen szánalmas, ha a zaklató telefonszáma publikus. Hajrá Jani haverja!

jusztlacika 2009.02.03. 11:41:11

Liven, hagyjad, már mondtam!

elwood 2009.02.03. 11:43:53

ügyes vagy Jani harverja :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 11:44:07

@Jani haverja: Jeeeeeeee.

Vajon ezt a Milyen Pétert mikor veszi valaki a védelmébe :D

leon, a proli 2009.02.03. 11:45:12

haha, mindenki hívja fel legalább egyszer Lehót, mondjuk 13h és 14h között :DD

maincoon © 2009.02.03. 11:46:51

Amúgy láttátok tegnap a tévé ügyvédjében a fagyott buszos riportot?
Aki lemaradt: www.mtv.hu/videotar/?category=6
Mutatták a homár oldalát is és felolvastak belőle hozzászólásokat.
(Ha valaki már írta, akkor bocs, én még most esek be ide ma először.)

AlulírottFentemlített 2009.02.03. 11:51:15

A zaklató zaklatása jogos önvédelemnek számít-e?

Skeptikus 3 diplomás hívhatja-e 14:00-kor ezeket a számokat?

jusztlacika 2009.02.03. 11:51:55

De mit kérdezzünk tőle?
Szart-e sünt? Egy hívás még nem zaklatás... egyszer felhívhatod.

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2009.02.03. 11:53:19

CP hivasat fogadni, és kedvesen elmondani, hogy hamarosan megváltozik a telefonszámod, majd az ujon hivjanak vissza par nap mulva, es megadni a cegvezérét. Hamarosan sünöket tojna...

jusztlacika 2009.02.03. 11:55:07

@AlulírottFentemlített:

Hallod, ez a skeptikus majom biztos olvassa még mindig a homárt, azóta is. De én a helyébe annyira elsüllyednék szégyenemben. Olyan igazi kis szánalmas, okoskodó majom. Ja és több diplomás!!!! EZ FONTOS!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 11:56:02

@Réz-Fa-Szú: Ez jóóóóóó :D

@jusztlacika: És ha mindenki egyszer hívja csak akkor sok kicsi sokra megy...

@AlulírottFentemlített: Á, jön majd az ombuccman hogy neki jogai vannak... Az igaz hogy több ezren kívánják a halálát, de hát nem szabad jómodorra tanítani mert neki az nem jó...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 11:59:17

@Réz-Fa-Szú: Vagy meglehetne EDE telefonszámát is adni. (zsák a foltját...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 12:02:23

Én az NHH és a fogyvéd számát adnám meg.

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2009.02.03. 12:11:34

Ez óóóóriási!! Nagyon tetszett!! HOMÁR-DÍJAS MEGOLDÁS!

Remélem, azt a Lehotkait vagy kit ezentúl orrba-szájba fogja hivogatni mindenki!!

jusztlacika 2009.02.03. 12:19:22

Én már ki is talátlam hogy ha hívom, mit fogok neki mondani. Hátha érdekli... :) hihihihihi

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 12:20:56

@jusztlacika: És, hosszú lesz-e a mondandód? És FONTOS lesz-e?!!!!!!!!!

!!!!!!!!!!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 12:21:03

nem értem, mi abban a rosszindulat, hogy egyszer valaki felhívja?

nyilvánvaló, hogy holmi ügynököknek csak fenntartásokkal hinnénk el amit mond, de ha a vezér mondja, na, az már valami, ő megmondja a frankót

én nem hívom, küldök inkább neki egy Relatív erő Index oszcillátort, bátorításul


eztet meg értelmezze már valaki (kivonat a jogi szabályzatukból):

Személyek, amelyek közreműködnek a befektetési ajánlat alakításánál és fejlesztésénél, nem motiváltak
pénzügyileg és sehogy máshogy sem, a konkrét befektetési ajánlat alakításával. Személyek, amelyek
közreműködnek a befektetési ajánlat alakításánál és fejlesztésénél, az elvégzett munka minősége alapján vannak
jutalmazva, esetleg a társaság gazdasági eredményei szerint.

szóval:

1. személyek pü-ileg nem motiváltak és sehogy máshogy sem
2. a munka minősége ESETLEG a gazd-i eredmények szerint vannak jutalmazva

lehet hogy én sem pü-ileg vagyok motiválva, hanem erkölcsi haszonért dolgozom és mert a munka nemesít?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 12:28:57

@mamapicilánya/mpl: Miért, a melóhelyi fizetésed motivál? mert ha igen akkor jól keresel :)

Anyámat pl. az a (jó esetben) 60 ezer amit kap, nem túlzottan motiválja :(

Troppauer Hümér 2009.02.03. 12:41:36

Jani Haverja:

A jóember nem kérdezte, hogy honnan tudod a számát? Ő nem kérte, hogy töröld a számát az "adatbázisból"?

:D

jusztlacika 2009.02.03. 12:50:15

@Troppauer Hümér:
én pl valakinek a számát úgy szoktam törölni, hogy iszunk vele egy (vagy sokat) felest a sarkikocsmába, oszt azt mondom:
-figyejjé, fizessé má', nálam nincs pénz.

Tutti, hogy nem hívom. hahahaha

AlulírottFentemlített 2009.02.03. 12:53:31

@ColT:

Mégha csak az ombuccman jönne!
De jön majd a kösztársaságielnyök oszt mindenkit elküld a jó k..va normakontrolljába!

Ezért tart itt ez az ország?

Troppauer Hümér 2009.02.03. 13:00:10

De ha eccer Pipacs bácsi jön majd a konyhakéssel...

Na, akkor hol fog tartani az ország?

jusztlacika 2009.02.03. 13:03:13

Valaki írja, meg egysértelműen, és pontosan, hogy kit kell hívni!
Én hívom! :D

NW1 2009.02.03. 13:03:23

Köszönhetően nektek, felhívtam a Nagy Elvirát. Minket is folymatosan zaklatnak a rohadt telefonjaikkal, pedig szerződésben is állunk velük. Egy megoldást tudott csak: küldjük el neki azokat a telefonszámokat, amelyikről hívnak minket, és akkor azt le tudják tíltani. Röhej. Egyesével küldözgetni a számokat, amikor naponta 5x hívnak, mindig más számról. Ha valakit érdekel, a cím: nagy.elvira@prioritas.hu.

Simone Lewis · http://uccuneki.blog.hu/ 2009.02.03. 13:06:40

Ez a cég minket is 1,5 éve zaklat, mindig hatalmas zajból telefonálnak, mindig más, ragaszkodnak az ügyvezetőhöz stb stb.
Lehetetlen őket levakarni :(

VR6 2009.02.03. 13:28:19

@Réz-Fa-Szú: Most hívott egy ilyen brókeres automata-csávó, nem a CP, hanem másik, de már meg is adtam a fent említett számot. Most várom az újabb hívását.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 13:29:00

@ColT: nem panaszkodom, megvagyunk, bár a kerítés nincs kóbászból és amíg élek szerintem nem is lesz, de hát ez van.

Clearman 2009.02.03. 13:35:25

Ideje lenne már komolyabb lépéseket tenni ez ellen a szélhámos társaság ellen, amelyik nem csak zaklat, de súlyosan megkárosított, mikor anno bedőltem nekik. A Fővárosi Bíróság elfogult bírónőinek "igazságszolgáltatásából" meg kösz nem kérek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.03. 13:51:49

Emeltdíjas szolgáltatásra beregisztrálta már valaki őket? Kapják már a csengőhangokat?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 13:53:30

@Troppauer Hümér: Én megmondtam neki, hogy a Homárból tudom a telefonszámát, mondta, hogy ő is olvasta....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 13:54:35

@Troppauer Hümér: Egyébként meg nem kérte, hogy töröljem az adatbázisomból...

elwood 2009.02.03. 14:13:07

esetleg ha megadjátok a hívó droidnak, hogy hívjon egy óra múlva a másik telefonodon: ... (a kapitális cég főnöke) ?

MosoMasa 2009.02.03. 14:45:34

@ColT: hacsak nem ojróban van az a 60 ezer!
Vagy dollárjúban

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 14:58:23

@jusztlacika: és belefingasz a kagylóba, ugye?

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 15:06:36

Én hétvégén néha felébredek hajnal 4 körül. Olyankor megiszok 2 sört, és visszaalszok. Legközelebb lehet fogok párat telefonálni:)

moneyworld 2009.02.06. 22:51:10

@mamapicilánya/mpl:

ez benne van a CP jogi szabályzatukban??

hát én pontosan a fordítottját tapasztaltam :D, ott csak anyagilag vannak motiválva. Dagobert McChip hozzájuk képest nyeretlen kétéves :D

fagzal 2009.02.18. 13:06:07

Engem is hivogatnak ezek!! Ilyen paraszthangu lofaszjoska, negyedjere, raadasul reggel.

BAAAAAAAAAAA!!!

ciluvagyok 2009.04.15. 21:15:37

Nálam bevált módszer:
- XY vagy ok a Capital Partn...
- Pillanat, kapcsolom a kollégámat.
félrerakom, lehalkítom
3 perc múlva leteszi
5 perc múlva ismételjük a blokkot
(meg esetleg még 1x)
ezt kb 3x megcsináltam, azóta semmi :-)

AntiCp 2009.07.20. 16:24:05

@ciluvagyok: Van ennél egyszerűbb is egy hívást mindenképp megér. Felhívod Nagy Elvírát(30)528-79-79 neki normális hangon(mivel nem a tapló max középiskolai végzettségű(nyakam rá h max 2-es éretségivel rendelkező) "BRÓKERREL" beszélsz. A hölgyeménynek jelzed hogy nagyon jó néven vennéd ha a 250 pesti, és kb ugyanennyi debreceni Gyászhuszár nem hívna, megadod neki azokat a számokat amiket nem kéne a trógereknek többet hívni, és a többit ő intézi cirka 2-3 hét átfutással

davidkecsedi 2009.09.26. 10:59:43

Na, olvastam sok szép beírás, néhány eszetlent is, de nem bírtam ki, h hozzá ne szóljak. 3 kemény hónapig dolgoztam a fent említett csoda cégnél. Nagy hiba volt, nem is értem, h miért nem hagytam őket ott azonnal.

Aki bedől nekik, az meg is érdemli. A kereskedés első szabálya náluk, hogy "inkább legyen mínuszban az ügyfél, mert akkor nem veszi ki a pénzét"... Azt hiszem ehhez nem kell hozzáfűznöm semmit.

A második, h néhány magát menedzsernek nevező személy úgy beszél azokkal a szerencsétlen brókernek nevezett idiótákkal, h az csuda. Csodálom, h nem rántottak még kést bent. Nekem szerencsém volt m egy igazán normális figura "menedzsel".

Az adatbázisok viszont nyilvános adatbázisok,. Bárki hozzájuk férhet a neten (adatbank.hu és társai), uh ha valaki meg akar szabadulni tőlük, akkor a probléma forrását kell kiiktatni.

A fizetésre annyit, h aki ügyes, az valóban rengeteget tud keresni (havi minimum fél milla) de nem pár srác (22-23évesek) aki 2-3 millát raknak zsebre. Ők az igazi droidok, de sajnos mégis bedőlnek nekik jó páran.

Viszont amit a legfontosabbnak tartok. Valószínű, hogy az ott "Dolgozók" 90% csapkodja a telefont és anyázik", de azért annak a 10%-nak a nevében had kérjem már ki, hogy NEM mind egy paraszt barom!!! Azóta elhelyezkedtem egy másik cégnél, ugyan csak értékesítőként és rá kellett jönnöm, h a CP-nél nem azért nem ment, m rossz vagyok, hanem mert a cég egy f*s. Szerencsére (és gyorsan le is kopogom) igen sikeres üzletkötő lettem és az egyik legjobban megbecsült a munkahelyemen. Am a tevékenység hasonló, csak nem értékpapír, hanem forex. És Nálunk MINDEN ügyfél keres, emrt a cég CSAK és KIZÁRÓLAG a megtermelt profitból részesül!!! Cégnevet nem írok, mert nem reklám. Nem hittem el, h lehet, de mégis.

Na mind1, kicsit lekanyarodtam a témától.
Aki szeretne megszabadulni a CP népes hadseregétől, annak tényleg csak azt tudom ajánlani, h keresse fel a cégadatbázisok üzemeltetőjét és töröltesse onnan magát. Sok kellemetlenségtől megkímélheti magát!!!

gnme 2009.10.01. 17:30:30

Pénzért megvenném a cégnél dolgozók adatait, brókerek nevei, telszámait stb.

Minden érdekel ami ezzel a céggel kapcsolatos.

Ha vki ott dolgozik és feldobná a kollégákat, szóljon!

Az adatok feljelentéshez kellenek alátámasztásnak.

Csárlifirpo 2009.11.23. 00:05:38

Sajnos sokan bedőlnek nekik ... Pedig a pszáf cikkei , amit a különböző napilapok publikáltak , és a Kossuth Rádión is 2-3 percen keresztül ment minden egyes híradóban ,úgy látszik nem volt elég elrettentő példa...
Sajnálom azokat az embereket akik a pénzüket beteszik oda!

Ippiki 2010.02.23. 15:48:25

Ideje volt: végre elkapták ezeket a mocskokat index.hu/bulvar/2010/02/23/rendorsegi_akcio_a_bajcsy-zsilinszky_uton/

Börtönben a helyük...
süti beállítások módosítása