Tékozló Homár

Botrány! Az autókereskedő nem volt őszinte!

2009.02.16. 12:15 | ge | 160 komment

Tuxi abban a hitben vette meg a tetősín nélküli Skodáját, hogy később anélkül is egyszerűen, külön költségek nélül tudja felszerelni a tetőcsomagtartót. A vásárlás előtt a kereskedő is megerősítette ebben, de a valóság csak a vásárlás után csapta arcul: tetősín nélkül nincs csomagtartó.

Még a nagy hitelválság előtt vettem egy Skoda Roomster személygépkocsit. Ebből kétféle létezik: amelyiknek van a tetején hossztartó tetősín, és amelyiknek nincs. A készleten éppen olyan volt, amelyiken nincs, de az eladó megnyugtatott, hogy erre is lehet tetőcsomagtartót venni, csak nem a rúdra kell felszerelni, hanem közvetlenül a tetőre. A hivatalos katalógus szerint is a "tetőcsomagtartó előkészítés" az alapfelszereltség része. Vettünk hát egy hossztartó nélküli autót, mondván, majd ha eljön az ideje, veszünk rá csomagtartót.

Most jött el az ideje, telefonáltam hát a kereskedőnek, hogy vennék egyet, mennyibe kerül. Erre faarccal azt válaszolták, hogy ilyen csomagtartó nem létezik, először fel kell szereltetnem a hossztartót, csak arra lehet csomagtartót szerelni. (És tényleg, egyik gyártó sem kínál hossztartó nélküli Roomsterre csomagtartót, gondolom azért, mert olyan spéci a tetőkialakítása). Na jó, mondom, bár nem erről volt szó, akkor mennyibe kerül a hossztartó felszerelése? És itt jött az igazi ledöbbenés: szereléssel együtt nagyjából 100.000 (százezer) Forint, ugyanis le kell bontani a teljes tetőkárpitot, ki kell fúrni a karosszériát(!!!), és oda kell felcsavarozni a hossztartót. És akkor mégis mit jelent a katalógusban a "tetőcsomagtartó előkészítés"? - kérdeztem. - Hát azt, hogy van négy behegesztett anya a kárpit alatt - volt a válasz.
Szerintem ez az eset kimeríti "a vásárló tudatos megtévesztése" kategóriát. Gondoltam, írok a Skodának, hogy hogy is van ez? Ám a neten hiába keresgéltem, a Skoda Magyarországot csak a kereskedőin keresztül lehet elérni. A keserkedő pedig széttárja a karját, mondván, ő nem fog ingyen dolgozni, akármi is áll a katalógusban. Bezárult az ördögi kör.
Úgy látszik, a Skoda nem csak a nevét örökölte az átkosból, hanem egyéb trükköket is. És persze a hitelválságra fogják majd, ha nem megy a bolt.

Üdvözlettel,
Tuxi

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cepulacalului 2009.02.16. 14:32:35

A kivehető tetőkárpitos passat ment bele a hiaceodba?

szemig jimmy 2009.02.16. 14:38:32

Skodát kivinni szlovákia, ott féláron belecsinálják ugyanezt márkaszervízben. Eurót vigyél!!

Tsabi 2009.02.16. 14:42:30

@A mosóporos: ha jol ertettem nem bele hanem ra kell csinalni :)

szemig jimmy 2009.02.16. 14:45:34

@Tsabi: Akkor feleennyiért tesznek rá :)

Tsabi 2009.02.16. 14:47:13

@A mosóporos: a lenyeg, hogy foglalkoznak vele :))

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.16. 14:50:57

A Porsche Hungáriának írhatsz, de jobban jársz, ha www.csomagtarto.com-on nézelődsz, esetleg valami szakival beszélsz.

szemig jimmy 2009.02.16. 14:51:48

@Tsabi: Komolyan mondtam amúgy, én kötelezőre vittem Párkányba a gépet, 20ezret spóroltam és a szemem előtt javították...

elwood 2009.02.16. 14:58:50

Lehet, hogy eleve jobban jár, ha a Porsche Slovensko -nak ír ...

Impega 2009.02.16. 14:59:43

Ehhez sem tudok ertelmesen hozzaszolni. Majd szombaton. Nekunk is volt Skogank 1000 :) meg 1200

Tsabi 2009.02.16. 15:00:21

@A mosóporos: olvastam errol a szlovak modirol, mire nem jo az eu tagsag :) en csak az IT arakat ismerem onnan, hat boven alatta van minden mas orszagenak. Es..szakertelemmel sincs baj, es lelkesek is hozza.

Brigi \"B. A.\" főnöke 2009.02.16. 15:05:09

"Még a nagy hitelválság előtt vettem egy Skoda Roomster személygépkocsit. Ebből kétféle létezik: amelyiknek van a tetején hossztartó tetősín, és amelyiknek nincs."

Ezen felsírtam.

2009.02.16. 15:06:08

Magyarországon minden szarral sprórolnak a cégek, hogy olcsóbban lehessen eladni a konkurenciánál. A gyár megcsinálja 10 ezer Ft-ből, a kereskedő meg eladja 50 ezerért!

Csoda, hogy a tekerhető kormány még nincs az extralistán!

tocibacsi 2009.02.16. 15:12:42

@tüvapok 2.0: szeritem azért ez így túlzás... A "kereskedő tudja, mit árul" - na persze... a kereskedő nem atomfizikus, még egy tetves villanykörtét se kell tudnia becsavarni... a lényeg, hogy le tudjon dumálni... És ráadásul általában jutalékot kap. Autót nem veszel minden nap; a pék nem b*6 át, az autókereskedő nyugodtan...

Szűcslaci 2009.02.16. 15:13:16

Brigi:
Kétféle ember létezik a világon. Az egyik szerint kétféle ember létezik a világon, a másik szerint nem.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 15:15:03

@tocibacsi: főleg a mai világban? kiváncsi vagyok hányan maradnak talpon. az a sok köcsögség amit elkövettek most üt majd vissza és az fog túlélni aki régen nem baszott át senkit! remélem páran bezárnak a nagypofájukkal és jönnek hozzám kapálni!

elwood 2009.02.16. 15:15:34

Háromféle ember létezik a világon, aki tud számolni, és aki nem.

szemig jimmy 2009.02.16. 15:16:51

@tüvapok 2.0: Akkor sok lesz a vendégmunkás!:-)

icceman 2009.02.16. 15:18:35

A Thule-nál nincs tetősín nélküli Roomsterra csomagtartó, vidd ki Szlovákiába, ott olcsóbban megcsinálják.

Tsabi 2009.02.16. 15:18:41

10 fele ember letezik a vilagon, aki ismeri a binaris szamrendszert, es aki nem :)

JustMeee 2009.02.16. 15:20:22

Nem feltétlenül kell a Skoda Magyarországnak írni. A külföldi fő-fő Skoda lehet, hogy többet fog tenni érted.
Nekem anno az Elektrolux-szal volt problémám, és a magyarországi Elektrolux elképesztően viselkedett, nem érdekelte a panaszom. Konkrétan hülyének néztek. Egy ismerősöm tanácsára a svéd Elektroluxnak írtam közvetlenül egy mélt, és képeket is csatoltam a problémáról... egy héten belül hívtak a magyarországi "kirendeltségről", hogy felsőbb utasításra megoldják a gondomat... Nocsak-nocsak...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:20:57

@tüvapok 2.0:
a'merikaban ilyen esetben kicserelik a kocsit olyan sinesre oszt jovan
beszamiljak amit addig fizettel oszt a regit eladjak hasznaltnak
lecet
amugy mennyi sibox volt benne?
/sic/
es egyiranyu meg-e a Nyul ucca?

staropramen 2009.02.16. 15:22:46

@tüvapok
Sztrovacsek az a baj, hogy nem a hazudósok fognak tönkremenni, hanem a kicsik.Akármilyen simlis kereskedő, ha már elég sok hitelt kapott, akkor a bankok futnak a pénzük után, őt finanszírozzák, a kisebbeknek meg erős kuss lesz.Gondolj a hirtelen megerősödött kereskedőházakra (Hovány, stb)Súlyos pénzekkel lógnak a bankoknak.Ők fogják túlélni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:23:09

ja Vician opelt vett
asszem Nagymaroson ilyen reszletre vagy lizin tudja tokom
na O megmondta a kereskedonek, ha atbaxtok jovok es rendet rakok
ezt a kocsmaban mondta mert ott mutatta meg eloszor
eleg xer kocsi volt, de feltetlen fejlodes a wartburghoz kepest

staropramen 2009.02.16. 15:27:50

Sztrovacsekek!
állítólag ilyen kis görgős izével a tetőkárpit megbontása nélkül is fel lehet rakni a tetőcsomagtartót.Két felrakás között parkolóházból autó hozható le vele.

Impega 2009.02.16. 15:28:30

@elwood: Nagyszru :) ez idevag, mint aszombat esti menu :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:29:12

mi egyszer regen skodaval mentunk fradi meccsre
en bolcsesz vagyok nem muszaki ugyhogy nem tudom mivolt rossz rajta, de nem lehetett megallni vele,mert leallt a motor, namost pesten eleg sok piros lampa van
es ha pirosat kaptunk akkor leallt
akkor mi3-an, a 3 utas, kiszalltunk es zoldnel elkezdtuk tolni
kozben ordibaltuk, hogy
hopp-hopp-hopp e s beugrottunk
arra nem emlkszem nyertunk-e

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:30:47

na ehhez kepest mi egy tetocsomagtarto vagy sibox
naugye

elwood 2009.02.16. 15:33:47

Amerikában ilyenkor a szalon tulajdonosa kicseréli az autót, lelövi az eladót, felgyújtja a boltot és harakirit követ el. Aztán a gyár felajánl egy jachtot a karib szigetek környékén tetőcsomagtartóval.

staropramen 2009.02.16. 15:34:18

Sztrovacsekek
milyen az arány magyarországon az egy kocsira jutó tetőcsomagtartó és síbox között? Ez FONTOS

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:35:05

@É2I:
wartburg
a trabant konyveben volt valami olyasmi
hogy
"a trabant uttartasa jo, gyorsulasa kivalo, de ez nem szabad, hogy konnyelmusegre vigyen minket"

elwood 2009.02.16. 15:35:44

"telefonáltam hát a kereskedőnek, hogy vennék egyet, mennyibe kerül. Erre faarccal azt válaszolták,"

kérdés telefonon honnan látszik a faarc ?
Ez fontos !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:36:23

@elwood:
tenyleg siman kicserelnek
foleg ha torzsvevo vagy
meg asse mondanam hogy buknal a dolgon
fizetned ugyanazt a havi reszletet, legfeljebb 3 honappal tovabb

Impega 2009.02.16. 15:38:23

@hagyma: Fuuu, nalunk olyan volt hogy a valami kuplunkiemelovilla tort el vagy mi meg a fekolaj elfojt ugyan abban a pillanatban es mi is ugrabugraltunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:38:40

amugy en eletemben nem hasznaltam tetocsomagtartot
sikeres-e vagyok?

elwood 2009.02.16. 15:40:04

Egy ilyen autócsere 3k$ bukta a kereskedőnek, tényleg jó világ van arrafelé ha ezt csak így bevállalja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:41:06

@elwood:

a faarc, az olyan mint a meggytorot, a hangjan hallod hogy unja az egeszet
na megyek melegitek fasirtot mert Mary azt akar reggelizni
mar teljes magyar konyhat tartok

es felkerem a francia sieloket jelentkezzenek mert kezdek aggodni
ez fontosh!!!!!!!!

staropramen 2009.02.16. 15:42:02

@hagyma
nekem volt egy zsuk kisteherautóm.Annak a könyvében az áll, hogy a "fülke hőmérsékletét nyáron a jobb és baloldali ablak elhúzásával szabályozhatjuk."

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 15:42:11

@hagyma: és ez igaz is, mert amelyik teszten az meci régi A-s modellje felborult a trabi simán megcsinálta. az máskérdés, hogy utánna a merci javított!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.16. 15:43:06

@JustMeee: mi volt a baj az elektroluxszal?? leszakadt a tetőbox a mikróról?

no mail, no problem 2009.02.16. 15:43:07

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:

kockolunk, kockolunk? Előbb meg kell tanulni helyesen feltenni a pontos és szabatos kérdést, hogy választ kapjunk?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 15:43:21

@elwood: a faarc az olyan mint a baltaarc? baltaarcu anyu és apu? mert ha igen az hallatszik!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 15:43:22

@elwood: a faarc az olyan mint a baltaarc? baltaarcu anyu és apu? mert ha igen az hallatszik!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:43:48

@elwood:
nagy a piac de rengeteg az eladatlan kocsi igy is
nem oszt nem szoroz
mondjuk ugy ertelmeztem par honapos nem sokat futott kocsirol van szo
bar nem tudom mikor jott el a vagy a tetocsomagtartora
a nagy hitelvalsag elott.....

Tsabi 2009.02.16. 15:47:21

@Hurrá Torpedó: biztos elektronika volt benne...

EÖ (törölt) 2009.02.16. 15:47:32

@hagyma:

nekem (még a hitelválság előtt) volt egy bmw-m, annak benne volt az angol nyelvű kézikönyvében, hogy a BMW nem képes a fizikai törvényeit legyőzni.

megkeresem és belinkelem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:50:53

@tüvapok 2.0:
odaig nem mereszkedek

persze a hasznaltkerekedo az mas
mikor az elso kocsimat vettem es elvittem probautra minden OK volt, visszamentem kifizettem aztan elmentem haza vlna, mert olyan 5 merfold utan elfolyt a hutoviz mivel kilukadt a huto
vegulis annyira jutottam, hogy ingyen visszaszallitottak es az altalam megvett hutot ingyen beszereltek
mongyuk a bontoban vettem 50 dollarert
mar a hutot
de hat ra volt irva nincs garancia, volt vagy 9-10 eves kocsi, ez ertheto, de maig nem ertem hogytudtak ugy befoltozni a hutot, hogy a probautat meg pont kibirja

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.16. 15:51:03

@Tsabi: lehet hogy csak a pirítós helye volt előkészítve. és a bedugónyílást a burkolat megbontásával utólag kellett belevágni.

vagy szimplán elektromágnes tartotta bennt a kenyeret. és felrobbant. a tetőboxban.

Tsabi 2009.02.16. 15:51:24

Ha jol emlekszem a trabi konyveben volt az is, hogy trabant egy dinamikus, temperamentumos jarmu.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 15:55:13

amugy vegulis az elado nem hazudott
lehet ra tetocsomagtartot szerelni?
lehet
lecet

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.16. 15:55:20

a trabi télleg jól gyorsul. a papírkarosszéri legnagyobb előnye a lemezkasztnival szemben az, hogy 0 kiló. az összes más tulajdonsága hátrány.

ha szlalomra kocsit építesz brahiból nulla pénzből akkor trabi alapot kell venni. vagy zsigát de ahhoz tudni kell vezetni is. waresz, kispolák, skoda nem jó. a tetőcsomagtartós meg pláne nem mert szar a légellenállása.

Tsabi 2009.02.16. 15:57:09

@Hurrá Torpedó: koszonom, vegre rajottem az autos tetoablak jelentosegere! Ott jon ki a piritosch!! Ez FONTOS! Es tetoboxbol csak olyat szabad venni, amiben elfer a kis faszenes.

min 2009.02.16. 15:58:12

Ez szívás. Extraként"csak" 42ezerbe került volna.

Joc 2009.02.16. 15:59:07

Kedves posztíró egy looser, mert valamilyen fapados akciós modellt vett. Minden felszereltségnél széria ez az előkészítés. Nem hiszem, hogy az autó lenne a hibás. Gyanítom, a kereskedő részéről volt egy jóadag nemtörődömség, a vevő részéről pedig tájékozatlanság. Én 4-5 ford kereskedőt jártam végig, hogy az általam kívánt dolgokat megismerjem. A kereskedők mind hazudós köcsögök, akik megpróbálnak minden sz@rt eladni az embernek. Ha annyira ragaszkodott a levélíró a tetőcsomagtartóhoz, akkor miért nem járt utána, hogy hogyan is van az megoldva? Én biztosan addig jártam volna utána, amíg nem ismerem meg a rögzítéstől kezdve minden porcikáját. Így tettem a forddal is. Ráment 2 hétvégém, de tudtam mit veszek.
Szóval kedves levélíró önt hülyére vették, mert lehetett.Szomorú, hogy 4 kereskedőt kellett végigjárnom, hogy az általam elképzelt 4 extrát meg tudjam nézni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.16. 15:59:46

@Tsabi: és nem árt ha egy tartalék dohányzó-asztal-üveglap is befér a tetőcsomiba.

SŐT! inkább egy vitorlás

Tsabi 2009.02.16. 16:01:48

@Hurrá Torpedó: az egesz szepen sikkesen kekszalaggal atkotve, pontban 14-kor oda is lehet vele erni, alanyi jogon.

elwood 2009.02.16. 16:06:30

A franciák ilyen görgős izékkel felrakták a síboxot a mentő tetejére, és a kárpit megbontásával kifúrták a tetőt. Szerencsére elő volt készítve anyacsavarokkal, így nem pukkantak el a kondenzátorok.

jusztlacika 2009.02.16. 16:35:44

én várom az estét, mikor bemondhatom:

Jó estét, ne hagyják magukat átkúrni, megkárosítani.... muhahahha és nincs is benne T

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.02.16. 16:50:58

@zsoci:

Bazz, a tetőkárpiton keresztül tegyék fel? Facsavarral? :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 16:52:30

@Joc: meee te is birkkkaaaaa vagy! meeeee meeee! birkkaaaa! senki sem fogja fel, hogy a nem utánna járni kellene, hanem ezeknek a nyomorék kereskedőbagázsoknak megváltozni? vagy szerinted is jól van így?

Zsola777 2009.02.16. 16:56:49

Aftermarket tetőcsomagtartó a megoldás, vagy nézz bontóban tetősínt, és fúrd fel te.

Tsabi 2009.02.16. 17:04:45

@Zsola777: galvanizalt cuccot furni rossz omen..

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 17:06:35

@Tsabi: akkor ragasztani! vagy mégjobb ablakokat résnyire lehúzni, pokróc a tetőre és bármit fellehet pókozni! :) nagyszerű!

a kereskedő meg egyértelműen balf***sz! tök mind1, mit vesz a vevő, ha fapadost ha full extrást!

yanchi345 2009.02.16. 17:10:09

Nem érdemes foglalkozni vele, minden Skoda három napig tart... (kéretik viccnek felfogni, aki nem képes rá, ugorjék a következő kommentre).

Tsabi 2009.02.16. 17:10:34

@tüvapok 2.0: pokroc a tetore..ez jo.. De vegulis sokkal de sokkal olcsobb is :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 17:27:47

@Tsabi: há de nem?

egyébként meg szomorú ez a világ, hogy mindenkinek az a normális, hogy a kereskedő átbasz magunknak kell utánna járni? akkor minek a homár gyerekek? nágyámerikából házácsetelni? nem mindig a posztoló a hülye!!! bár a körülményeket nem ismerjük!

Tsabi 2009.02.16. 17:39:22

@tüvapok 2.0: ha dE DE! ;)

en is ezt irtam az elejen, hogy vegre egy nem mufelhaborodos sztori..

É2I 2009.02.16. 18:15:46

@hagyma:

Na kimentem a műhelybe és megkerestem. A Trabimból mindössze megmaradt a pótkerék, az elakadásjelző és az üzemeltetési útmutató.

Idézet:

"Menetüzem

28. oldal

A "Trabant" útfekvése kitűnő és gyorsulása kifogástalan.
Ez azonban ne csábítson könnyelműségre. Hajtsunk mindig úgy, hogy váratlan akadályok felbukkanásakor kellő időben tudjunk reagálni, illetve megállni.Ennek során figyelemmel kell lenni az útpálya viszonyaira (száraz, nedves vagy jeges út)."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 18:16:13

@tüvapok 2.0:
hat a nagy a'merikabol pont azt mondtam
itt megoldanak
eleg sebesen
mondjuk ha uj kocsit veszek, vagyis vennek mert sose veszek
akkor asszem ha kell rogton feltetetnem a tetocsomagtartot, ha kene, de nem kell
es igen a kereskedo el akarta adni es ezt mondta, azert nekem atfutna az agyamon, hova az anyamba csavarozzak fel
de ettol meg az elado a hunyo, senki nem vitatja
meg amerikai csetelo sem, nemhogy egy fateleprol a kocsma mellett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 18:17:51

@É2I:
na majdnem jol melekeztem
hehe
extra hasznalati utasitas
egyik kedvencem a hoskorbol:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 18:20:02

@tüvapok 2.0:
amugyse csetelek, csak ritkan
sok ertekelhetot irok
itt van pl a trabant hasznalati utasitasa, nem beszelve a hutomrol ami kilukadt
nahat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 18:24:39

marhaporkolt lesz tesztaval
/sic/
es minden kereskedesbe mennyen be a HEV, ahol nincs normalis tetocsomagtarto es sibox

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 18:26:10

viciannak vonohorogja volt
na mentunk Maryvel a boltba
veszunk meg marhahust meg par sort es nehany vizisiboxot

É2I 2009.02.16. 18:37:37

Na kiolvastam az egész útmutatót. Kell néha egy kis nosztalgia. :)
Majdnem sírok :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 18:56:31

@staropramen:
ez jogog
en hordtam butor zsukkal
aztan mercivel is
nem vot nagy kulonbseg
a mercinek lejjebb volt aa platoja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 19:05:14

jogog-jogos
mer ezt meg en se ertettem

jesszumpepi (törölt) 2009.02.16. 19:21:10

Minden bölcsész nevében visszautasítom,hogy +1 bölcsész lenne.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.16. 19:46:01

Tetősín?
Vagy tetősün.
esetleg tetűsín

zubug 2009.02.16. 20:14:38

szerintem fotosopp!!!

lacasa 2009.02.16. 20:27:50

Kedves Magyar AUTÓs!

Vegyél használt FORD mondeót!

Általában full extrás Gyári tetőcsomagtartós minden kombi ,a fentartási költsége szinte nulla a fogyasztása még a 177 le verziónak sincs több mint 8,2 átlagban és egy kombiba minden belefér amire egy családnak szüksége lehet 1-2 hetes nyaralás során. Hátránya hogy nagyon hosszú és nem könnyű vele parkolni,valamint az értéktartása szinte nulla. Az alábbi linken nézzen szét aki netán csatlakozni szeretne:
mondeoforum.camelcom.hu/index.php
Üdv

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 20:38:52

@lacasa:
en masodik nemzeti ontudatbol megfogadtam hogy amerikai autot veszek es amerikai sort iszok
az utobbit megtartottam, de most japanra cseelem a kocsimat, mer ocsobb

EÖ (törölt) 2009.02.16. 21:01:16

FONTOS!

A Duna Engelhartszell-nél árad, lejjebb apad. Hajóvonták találkozása tilos.

EÖ (törölt) 2009.02.16. 21:02:51

@hagyma:

akkor még nullával is oszt! :)

EÖ (törölt) 2009.02.16. 21:04:46

@elwood:

arra kell talán csak egyedül odafigyelni, hogy a speckó csavarokat ne postán küldjék, mert akkor meg beleég az Intrum Justicia Zrt-s logó

É2I 2009.02.16. 21:08:17

@hagyma:
Na majd akkor leszel bajban, ha a söröd is japán lesz ;)

Én meg japán csajra cserélném az Irént, csak meg ne tudja. Most sem engedtem a géphez. Azt mondta, hogy a Skoda blog amúgy se érdekli.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 21:25:19

most olvasom mekkora homárblikkes a cím!
Botrány! Az autókereskedő nem volt őszinte! vazze, hova süllyednek még ezek?

zsoci 2009.02.16. 21:38:00

@scheerti: Szerinted ?

Ha be van heggesztve a anya a tetőlemezbe akkor abba merről kel kell betekerni a csavart? tán csak nem felülről a tetőlemezen át, odarögzítve a tetőkorlátot ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.16. 21:49:48

kell a francnak japan no az amerikai is sok nekem
a japan sor tuti szusibol van
asse kell

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.16. 21:53:18

@hagyma: tényleg odaát milyen a sör? meglehet inni?

Tsabi 2009.02.16. 22:04:27

@tüvapok 2.0: na erre en is kivancsi vagyok. Mert amit en tudok az ottani sorrol, az "It's like making love in a boat. F*ckin' close to water.."

Advocatus Diaboli 2009.02.16. 22:33:40

Első számú autós axióma: A Skoda nem autó!

Nyálkás Compó 2009.02.16. 22:55:21

és átfúrják a tetőt is ám! kérd meg, biztos szívesen fel is ragasztják, az talán olcsóbb:)
honnan kéne tudni a kereskedőnek, hogy hányféle illatú wunderbaum létezik? miért nem kérdezted meg az alkatrészest, annak a dolga ez. persze nyilván fontosabb volt még egy szelepsapkát ajándékként kiénekelni - azt is szigorúan emailben, hiszen így lehet igazán versenyeztetni a kereskedéseket -, mint rendesen körbejárni a kérdéskört. ezek után nem kell csodálkozni, ha leszarják a fejed, csak vedd már meg végre és takarodj.
nagy hitelválság előtt? 10 év múlva vehetsz tetősínest

genyó kapitány 2009.02.17. 07:58:23

ne vegyé skodát.

ha mégis, akkor meg inkább írj a fókszvágen.hu-nak

mea culpa ha már előttem is írták.

F(r)osch & tsa. 2009.02.17. 09:59:36

ez konkrétan úgy megy, hogy a kereskedő az eladott kocsi után kap jutalékot. Neki kurva mindegy hogy neked jó-e vagy sem, csak elad valamit, mert neki az jó.
Mi anno mikor kocsit vettünk, lett volna egy opció hogy kb fél éves kocsit, hitelátvállalással (ez jópár évvel ezelőtt) de persze a faszarcú kereskedőnek ebből már nem jött volna pénz, azt mondta sajnos ez nem kivitelezhető opció, pedig tejlesen lazán meg lehetett volna oldani. Azóta is dörzsölöm a tenyerem, hogy pofánbasszam.

+1 2009.02.17. 10:41:54

@jesszumpepi: Hoppá - hoppá!
Olvasgatom itt a homárt, és mindenhol ezekkel a soraiddal találkozom már egy jó ideje.
Ha elárulnád mi is a gondod, hogy ennyire népszerűsíted a nikkemet?
Két haszna biztosan van:
Rámutat hogyan működsz.
Engem megfontolt fogalmazásra és reakciókra késztet.
Veszélyes az ilyen megszállottság.
Nem fogok visszadobálni, csak észrevételezem.
Köszönöm, hogy ismételten gondoltál rám, és erre minden homárolvasó figyelmét felhívod.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 16:18:36

@tüvapok 2.0:
az amerikait meg lehetszokni idovel
europai meg van
Heinekken amstel, az a cseh stb.
süti beállítások módosítása