Tékozló Homár

Kipofozott roncsot adott el a kereskedő

2009.02.25. 14:30 | ge | 397 komment

Zsolt egy barátja autóvásárlásáról írt nekünk, úgy látszik, ma a férfibarátságok napja van. A levél szerint a frissen vásárolt kocsi sokat szarakodott, ezért többször visszavitték a kereskedőhöz, aki újra és újra megjavította, míg egy független szakértő megállapította, hogy az autó már az értékesítésnél totálkáros volt. Feljelentés, per, várjuk a végeredményt.

Tudom, sikeres ember nem lehet, aki használtautót vásárol. Barátom mégis megtette, és tavaly februárban vett egy nagy KIA autót Szegeden, a Hovány Szeged Kft-nél. Nem volt olcsó,több, mint 2,8 m ft, de hát nagy a család, nagy az autó, jó lesz. Hitelre ugye, hogyan máshogy. Jó is volt, mintegy 3 napig. Akkor megállt, sehova. Javítás, szervíz, vissza a feladóhoz, azt mondták, minden rendben.

Hurrá, újra megy az autó.Ment mendegélt, de szegény nagyon beteges volt. Hol ezért, hol azért, de mindig megállt, külföldön is, úgy kellett javítgatni, hol vontatgatni, szóval nem volt egy nagy élmény.

Azután nyáron végleg megállt. Vissza az eladóhoz az autó, kiderült a motort kellene javítani, vagy kicserélni, de egyiket sem vállalták, nem akarják, vagy nem tudják.(Azóta is ott áll a kocsi) Itt már betelt a pohár, barátomék szakértőt hívtak, és megbontották az autót. Itt ugrik a majom a vízbe- a szakértői megállapítás szerint ez az autó már az értékesítéskor egy roncs volt, szó szerint, mivel mintegy 300.000.-ft-ot ér, javíthatatlan, ezért gazdasági totálkáros a kocsi!!!

Szóval szegény barátom arcába mértek bő 2,8 millióért egy 300.000.-Ft-ot érő gazdasági totálkáros roncsot. Persze, ezt nem mondták az eladáskor, sőt, valami bevizsgálási papírt is lobogtattak, hogy tuti a verda.

És még úgy hirdeti magát az újságban a Hovány, hogy " Hovány-használtautó, a kockázatok nélküli biztos választás" (A mai Délmagyarország című újság hátoldalán is...) Természetesen megpróbáltunk egyeztetni, de az első udvarias semmitmondást követően azt sem mondják, húzzuk meg a fülüket. Ja, mégis, annyit, hogy vegyen egy másik autót náluk, abba majd beleszámítanak az előzőnek az árából valamennyit...

Följelentést tettünk ellenük, indítjuk a pert, ha valakit érdekel, elmeséljük, hová jutottunk, mondjuk úgy 2 év múlva...

Ha ezt okulásképpen ki lehetne tenni a Homárra, megköszönném. Papírok, iratok mind itt vannak nálam, amik a sztorit alátámasztják.

Köszönettel: Zsolt 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neet 2009.02.25. 22:43:20

@Tsabi: csinálj neki gyereket. 1. akar majd nagy(obb) kocsit, és 2. rájön, h mégse olyan vicces autó nélkül. ;)

Na, ezt jól szétoffoltuk. Bocsika.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 22:44:22

@neet:
És a kis műanyag "falakonban" vagy mi a szarban árult pezsgőpor megvan-e neked?
Undorító volt, ahogy benyálazódott, aztán úgy próbáltuk kirágni a nyálas pezsegő narancssárga izét a kis műanyag szarból:)))

neet 2009.02.25. 22:44:51

@szemtanú - alibit nem igazol!: na bazz, tudtam, h nem lesz ilyen egyszerű. A gyújtás ráadás az az, amikor csak világít pár led, de még nem berregtetem a motort? (csak egyszer tekerek a kulcson?) ha így van, mikor tekerem tovább? A kézifék kiengedéséig eljutottam magamtól is, kösz. :)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 22:45:59

"falakonban"
akarom mondani: flakonban:)
ehhj, a chardonnay... már az ujjamban :)

Tsabi 2009.02.25. 22:46:51

@szemtanú - alibit nem igazol!: igazad van, bar a gyujtast meg a kezifeket alapvetonek tartottam :) A kuplungrol leugrasz vagy lassan engeded fel hitvallas kerdese, mindketto eredmenyes szerintem. De ott jon be az "erezni kell" tema :)

@neet: jo tipp. :)

Mylady 2009.02.25. 22:47:58

@Tsabi: és az az "isteni" kólaszörp az ndk-ban!
Papírzacsi kiszakad, üveg a földön landol, úszik az egész berlini hauptbahnhof...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 22:48:54

@neet:
:D
YESSS!!! És soha nem tekered tovább! Szépen békénhagyod! (szóval nem indítózol, mert indítás után is visszamegy a kulcs a gyújtás állapotába, csak figyeld meg!)
off: figyelitek, két nő autót indít:)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 22:50:21

@Tsabi:
Csabikám, skodánál ugrunk, empíria:)

Tsabi 2009.02.25. 22:52:03

@szemtanú - alibit nem igazol!: jaaaj, azmilyengaz volt :) meg a durranoscukorka..

Ofélia . 2009.02.25. 22:52:07

@neet: Alapbol annyinak kell lenni az aksiban,hogy legalább gyujtás legyen!!
Tehát kikönyörgöd a környékbeli szerencsétlenekböl, hogy segítsenek

gyujtás ráad(egy csomó piros világít.

szivató rátesz nem pumpál nem ac-z minden békén hagy és mikor a szerencsétleneknek már gúvad a szemük hármasba betesz és kuplungot felenged amikor magázol kezd el rángatózni kuplungot kinyom segítséget megköszön és imátkozik.

A motor halkan duruzsol és ha már melegedett egy kicsi szivató vissza kicsi gáz(nem beletapos hanem óvatosan mint egyébként.

Na most ha az aku abszolút nulla és nem égnek a pirosak akkor ne tolasd és nem fogsz gyilok áldozataként szerepelni a médiában mivel akkor nincs az a vontató ami behűzná:))

Tsabi 2009.02.25. 22:54:27

@szemtanú - alibit nem igazol!: speciel sejtettem, hogy skodanal ugras van :)
@Mylady: a kolaszorpok ugy nagy atlagban komplett mind gaz voltak :) Markameggy meg Traubi voltak az igaziak :)

Tsabi 2009.02.25. 22:55:45

@ofélia: ha az aksi nulla, akkor bikazokabelt kell kerni, nem tolast :)

Ofélia . 2009.02.25. 22:56:15

@neet: Igen amikor kinyom az a benyom:))

Tsabi 2009.02.25. 22:56:54

@Tsabi: bar attol fugg, ha utalod a szomszedot, akkor lehet kerni tolast is... :)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 22:58:12

@ofélia:
nem 3-as az hanem 2-es!!!
Skoda nem indul be 25 km/h alatt 3-asban!!!
Hacsak nem 30%-os lejtőn tolják:))

Ofélia . 2009.02.25. 22:58:30

@Tsabi: Ennyire ne zavarjuk össze először a kinyom - benyom részét kell tisztázni utánna jöhetnek a generátor gerjesztőárama szintü problémák:))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.25. 23:02:22

@ofélia: Ja, meg az is, hogy lehet, hogy elugrott a vezérlés:)

Ofélia . 2009.02.25. 23:03:27

@szemtanú - alibit nem igazol!: Én mindig 3-bol csináltam igaz az DKW junior volt.

A többi kocsimnál bikakábel és hengerfejpakolás valamint ékszíj és persze 30 kiló szerszám nélkül nem indultam még vecsésrs sem:))

De 30 év alatt SOHA nem fizettem helyszini javításért vagy vontatásért!!

Ja bocs a köteg különféle drótot majdnem kihagytam:)))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.25. 23:03:31

@Jani haverja: Mármint, hogy azért nem indul.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 23:03:59

@neet:
Na most: az összes jótanácsod kimásolod, egy doc-ba rendezed, 22-es betű, és kinyomtatod! Szélvédőre belülről felragasztod! Ez az utolsó lépés! Ez FONTOSCH!

Ofélia . 2009.02.25. 23:04:38

@Jani haverja: Na azmár DULVA de az is megoldható:))

Bubu80 2009.02.25. 23:06:03

@neet: A lényeg, hogy tökig kell nyomni a gázt,de szó szerint,toltam be párszor kedves vendégnek a kocsiját, mivel égve felejtette a lámpát, aksi meg buggy-buggy :)

Tsabi 2009.02.25. 23:06:05

@Zsan Pool Trigonya: mindenki csak egy keresztet... :)
@ofélia: nekem eddig 1 bikazas volt szervopumpabol kifolyolagossan, lemerites modszerevel.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 23:06:44

@neet:
Vagy eladod a skodát és veszel valami kocsit:)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.25. 23:09:25

@Bubu80:
Nehogy má, túlszívja magát és fuldoklik! Skoda!
Férfiak, segítség, valaki hülyeséget tanácsol egy kiszolgáltatott nőnek! Gázt csak akkor kell adni, ha már beugrott, akkor sem folyamatosan, hanem fröccsben!
(persze a chardonnay-t tisztán iszom!)

Ofélia . 2009.02.25. 23:10:47

@Tsabi: Az is egy mődszer de nem kellett volna 5 perc mulva legalább megnézni, hogy van e nafta??

@szemtanú - alibit nem igazol!: Mér mit vegyen helyette??? 30kiló javíthatatlan elektrónikát??

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.25. 23:10:57

OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF
OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF OFF

Ofélia . 2009.02.25. 23:13:50

@szemtanú - alibit nem igazol!: Ez igy igaz utánna eltolhatják vácig mire kikőhögi magábol:))

Azért a gázfröccsel is csak ővatosan lassan mivel a nagy taposásnál szintén telehugyozza a karbit!!

Tsabi 2009.02.25. 23:14:00

@ofélia: a szervopumpa akkor is ment, amikor nem volt rajta gyujtas. Mikor este otthagytam az autot meg ment a ventillator, nem hallottam a punepat. Reggelre meg nafta sehol.. igy jartam..

Ofélia . 2009.02.25. 23:16:00

@megélhetési sünöző / Egy hónapos a szlengportál!: Te reggelre gyűrött arcal fogsz ébredni a traumatológián és még a seggedböl is üvegasztalcserepeket szednek ki!!!

lótumfaktum 2009.02.25. 23:20:12

@Tsabi: A BAMBI!volt a csúcs kátrányból, sima selymes duna vízből. bár akkor lehet,hogy nem is léteztünk?
@ofélia: a le írás tökéletes majd nem , ha hármasba rakod /egyébként mindíg a tolás megkezdése előtt, mert a kormányzó mindíg idegességében össze-vissza rakja a sebv./úgy ránga a második ajánlott!!1,5 literig a ketes fokozat az ajánlott,ott már jól foro a főtengely dieselnél csak a 3. olyan nagyot fog a motor

Tsabi 2009.02.25. 23:22:22

@lótumfaktum: a bambi idejen en meg nem nagyon leteztem..max mint erotikus gondolat anyamek fejeben :)

lótumfaktum 2009.02.25. 23:25:26

@ofélia: a junior csak nem a fa kasznis volt? ez komoly?

lótumfaktum 2009.02.25. 23:33:40

@Tsabi:"szervopumpabol "te milyen kocsiról beszélsz elektromos szervó pumpa? .hidraulikus szervó -szíj hajtás, elekto szervó-elektromos rásegítés.nem az üzemanyag pumpára tetszet gondolni?

Tsabi 2009.02.25. 23:43:26

@lótumfaktum: szervopumpa, elektro szervo, hidraulikus rasegites. Ha kihuzom a biztositekat, akkor elhallgat, szoval tevedes kizarva..sajnos.

Ofélia . 2009.02.25. 23:59:39

@lótumfaktum: Nem ez már fémkasznis volt de nem önhordó. CU-5724 három henger két ütem és külön olajtartály a keverést a karbi csinálta.

DKW junior de luxe és az elején a csodás 4 karika.

Na jóccakát mindenkinek sóká van mááá:))

kangep 2009.02.26. 00:00:44

@köpőcsésze: Jó régen kérdezted, de barátom, a prosztatagyulladást egyféleképpen lehet a leggyorsabban gyógyítani: ügyelni kell, hogy mindig üres legyen a tartály. Ha az 'ismerősödnek' nincs nője, akkor tessék sok pornót nézni, és kirázni a faszt napjában többször, de rendesen, amíg csak meleg levegő jön. Mellé egyen sok fokhagymát meg vöröshagymát, mert azok gyulladáscsökkentő, vértisztító hatásúak. Igaz, kicsit gátolják a becsajozást, de fő az egészség, nemigaz?

A használtautó témához meg csak annyit, hogy azért a márkaszervizes állapotfelmérésbe vetett vak hitetek az nagyon vicces. Szerintetek ki felé húznak ott? Az egyszeri ügyfélhez, akit sose látnak majd ezután valószínűleg, vagy a jó öreg, szomszéd kereskedőhöz, aki már jó sok szart elsózott a beszámított roncsok közül?

manualis mammografus 2009.02.26. 07:12:20

ma nem lesz poszt? vagy mindenki delutanos? egyebkent, aki keleti autot vesz, sikeres ember nem lehet - foleg nem ennyi penzert :))

dwdHU 2009.02.26. 07:54:56

szopoka. legkozelebb majd nem a bilibe logatja a kezet vasarlas kozben

Rob67 2009.02.26. 08:02:03

megélhetési sünöző
Te nagyobb gyökér vagy mint amit a városliget össze fája magáénak tudhat.
Egyetlen értelmes mondatot nem tanultál anyádtól?
Sajnálom, rátok fért volna természetes szelekció, bár ezen a 7-es busz még segíthet :)

Impega 2009.02.26. 08:10:53

En biza nem veszek uj autot, azert hogy a vasarlaskor egybol leamortizalodjon. Na meg hitelt sem veszek fel. Autovasarlaskor viszek autoszakerto kispajtast. Vagyis a zuram viszi :). En csak sallangnak megyek. Mindegy a véto szo az enyem.

maincoon © 2009.02.26. 08:15:47

jó reggelt! látom teljesen feldolgoztátok a témát még tegnap este/éjjel, ezért amíg várakozunk a ma reggeli posztra, mesélek valamit

Anyut vittem fel a kórházba pestre (2008.szept). Hazafelé persze bementem egy ruházati üzletbe és vagy 1.5 órát válogattam/vásároltam. Az autó lámpáját persze bekapcsolva hagytam, egy lakótelep parkolójába álltam. Vásárlás közben kaptam egy telefont a főnökömtől, hogy ha időben hazaérek (mert aznap ugye szabin voltam), el tudnék-e menni a kislányáért az oviba. Az autó persze nem indul, aksi lemerülve. Meglátok egy hátizsákos fiatal srácot, aki ott ballag el. Megkértem, hogy segítsen már betolni az autót. Szegény pára a fél lakótelepen áttolta az autót, de az nem indul (1.9 D, nem volt elég az erő). Aztán megállunk egy üzletsor előtt, azt kéri, hogy hagy fújja már ki magát, utána az autó is erőt gyűjt, ő is. Én meg ugye sietnék. Megszólítottam még 2 srácot, egy informatikai bolt előtt várakoztak, majd végül 3-an betolták az autót. Én mint női vezető, amikor beindult az autó, többször gázfröccsöt nyomtam és a feltorlódott gázolaj olyan fekete füstpamacsot nyomott a csávók képébe, hogy szerintem még azóta is köhögnek tőle. Kiszálltam az autóból és megköszöntem nekik, majd gumicsikorgatás közepette elindultam haza. Időben otthon voltam, kiscsajt elhoztam az oviból és azóta is sokat gondolok a fiatal srácra, aki a lelkét kiköpte azért, hogy beinduljon a kocsim. Ha olvassa, utólag is köszönöm neki.

Házinyúl 2009.02.26. 08:16:44

Nem olvastam végig az összes kommentet...de komolyan hányingerem lett.
Azért tart ott az ország ahol, mert a magyar emberek vagy irigyek a másikra, vagy sokkal jobban tudnak mindent, mint a másik ember és nagy szájjal hőzöngenek, hogy mekkora balek az egyén, ha átverik...mert azt így és úgy kellene csinálni. De az, hogy kedvesen, jó indulatúan tanácsot adjunk valakinek az nem megy (tisztelet a kivételnek). Undorító, hogy minden olyan poszt után ez megy, ha arról szól az írás, hogy vertek át vkit.

Cartman (ex Cartman) 2009.02.26. 08:22:11

@hagyma: Feltűnő értékaránytalanság az a jogi kifejezés. :) És itt biztos meglesz, mert - ha jól tudom - 25%-os eltérésnél már megáll!

manualis mammografus 2009.02.26. 08:25:43

@Impega: ez jo :) de te mint sallang, ugyan milyen alapon vetozol? :D eleve not nem vonunk be autovasarlasba, kiveve, ha neki lesz. akkor viszont intezze egyedul, a zura meg maradjon otthon sorozni

DocBulywood 2009.02.26. 08:26:29

Megérdemli.

www.dacia.hu

1.6 90Le 7 üléssel klímával - meg egyéb dolgokkal: 3 millió Ft.

Buta felvágós paraszt, meg is érdemelte a szerinte bomba üzletet. 2.8milláért vett egy roncsot.

BRÁVÓ!

Impega 2009.02.26. 08:29:56

@maincoon ♀: Ez annyira meghato! Dekoltazst muattal?

@afta - intrepid ibex: figyelj, asszony kell, ez nem is vita tema, vetozni er :)) alanyi jogon, ez sem vita tema . A sor meg nekem is jar, hö!

maincoon © 2009.02.26. 08:43:27

@Impega: már nem emlékszem mi volt rajtam, de arra igen, hogy melyik blúzomat vettem akkor :)
írtam hosszút, ahogy kérted ;)

ugyan mi lesz a mai téma/poszt?

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.26. 08:43:40

@neet:
Mennyi jótanácsot kaptál, miközben alukáltál:)

Új post nem lesz?

champy 2009.02.26. 08:51:17

mi a csecs van mááááá???
fizetésmegvonás lesz ám.
Csak nem megint döglődik a gmail?
Megnéztem, nem. Most valami jobb dumát kell kitalálni.

Alf (törölt) 2009.02.26. 08:55:02

hogy lehet 2.8 millióért használt KIA-t venni? abból veszel egy kombi citroen dst egy plusz hidraulika rendszerrel, és még szerelőhöz is tudod vinni kb 5 évig.
és nem fog lerobbanni.

staropramen 2009.02.26. 09:05:23

Sztrovacsekek!
Egy ismerősöm zsír új Peugeot Partnert vett, márkakereskedőtől.Egy év múlva cserélni akart valami nagyobbra ugyanannál a cégnél. Mikor bevitte beszámításra a régit, kiderítették, hogy a hátulja törött volt, újragittelt ,újrafestett.Fix, hogy Ő nem törte, tehát így vette meg újonnan és a cég tudta, hogy sz@rt ad el.
Nem csak a használt kocsi lehet rom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.26. 09:11:37

ha most valaki azt mondja hogy Tamas meg nem szaunazott
en felkeltem Maryt

Pittykapitany 2009.02.26. 09:18:43

@hagyma: mivel szegeny Tamas nem szaunazhatott (pedig nagyon akart), elment venni egy hasznalt KIAt a Hovány Szeged Kft-nel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.26. 09:23:37

@Pittykapitany:
nem tudom mondtam-e mar mi tortent az eslso chryslerem huttojevel?

Tipikusbalek 2009.02.26. 09:26:25

@maincoon ♀: Szerintem egy búcsúsex-el kiengesztelheted. Jajj most jöttem rá, én voltam az a fiatal srác;)

Impega 2009.02.26. 09:30:11

@Tipikusbalek: ez nagyon atlatszo! Egy bucsuszkszert is meg kell at dolgozni! Tessek valami hitelesebbet kitalani. Maincoon? egyetertesz?

Tipikusbalek 2009.02.26. 09:34:13

Na jóó csak próbálkoztam, azt asziszem szabad. De bocsi.:)))

Zorro2007 2009.02.26. 09:35:19


A kedves sogoroknal ugy van, hogy ha egy auto meg sosem volt forgalomba helyezve es mondjuk szarra torik a markakereskedonel az attol meg uj auto marad es uj auto araban adjak el, termeszetesen a javitas utan.

Sajat karomon tanultam, vettem egy uj autot 2007 novemberi gyartassal (alvazszam alapjan) es csak ugy veletlenul talaltam 4 ablakot amelyeknek a gyartasi datuma 2008 februari volt. Amikor visszamentem megkerdezni elkezdtek a szokasos szarakodast, hogy ok nem tudnak semmirol stb.stb...aztan megis kiderult, hogy javitva volt.
Ugyved, autoklub megkerdez, eredmeny semmi ettol meg uj az auto...a kurva anyjukat!

Tipikusbalek 2009.02.26. 09:41:49

Nem kételkedem benne, hogy átvertek. De pár kérdésem lenne. Szerinted mikor ütik rá az alvázszámot egy autóra, amikor kigördül a gyárból, vagy amikor legyártották az alvázat, és beszállították az összeszerelőbe?

maincoon © 2009.02.26. 09:47:30

@Tipikusbalek: én egy nagy hülye vagyok. még soha nem fizettem semmiért szexszel. pedig mennyivel jobban állnák anyagilag...
a férjem mindig azt mondja, hogy a feleség a legnagyobb k.rva - egy teljes havi fizetésért szexel :D
amúgy azonosítsd magad, hogy tényleg te voltál! :DD

maincoon © 2009.02.26. 09:49:05

@Impega: a búcsúszex - az jó :D mindig jobb, mint az előzőek. tapasztalat. mondjuk egy jópárszor azt hittük, hogy az lesz az utolsó, de mindig jött egy következő utolsó. az expasival.

Zorro2007 2009.02.26. 09:52:53

@Tipikusbalek:
Akkor bovebben, szerencsere a Fordnal van olyan lehetoseg, hogy az interneten beutod az alvazszamot es minden adatot kiad a kocsirol, pl. milyen a felszereltsege stb.stb es azt is mikor jott le a gyartosorrol.(napra pontosan)

Eppen az az ami dühit, a torveny szerint nem vertek at, csak azert megis...

májgeriberi 2009.02.26. 09:54:45

Idén kiderül, hogy a homár hátrafelé mászik!?

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.26. 09:59:43

Mi a rosseb van már? Hogy kell egy homárt felébreszteni? Fel a fazekat a gázra, vagy mi?

Tipikusbalek 2009.02.26. 10:00:26

@Zorro2007: Elhiszem. De azt kell mondja,sajnos nekem ilyen gondjaim nincsenek. Mindegy, hogy gyári hibás BKV-val-megyek vagy sem.

Tipikusbalek 2009.02.26. 10:01:43

@maincoon ♀: Ez a gond a férfiakkal

1. A kedves férfiak csúnyák.
2. A jóképű férfiak nem kedvesek.
3. A kedves és jóképű férfiak homoszexuálisak.
4. A jóképű, kedves és heteroszexuális férfiak nősek.
5. A nem túl jóképű, de elég kedves férfiak pénztelenek.
6. A nem túl jóképű, de elég kedves és jól kereső férfiak
azt hiszik, hogy a pénzük miatt szeretjük őket.
7. A jóképű pénztelen férfiak a pénzünk miatt szeretnek minket.
8. A jóképű, de nem túl kedves, ám meglehetősen
heteroszexuális férfiak nem találnak minket elég szépnek.
9. A minket szépnek találó, emellett heteroszexuális,
határozottan kedves és jól kereső férfiak félénkek.
10. A megfelelő külsejű, meglehetősen kedves és
heteroszexuális férfiak nem teszik meg az első lépést.
11. A férfiak, akik sosem teszik meg az első lépést,
automatikusan elvesztik irántunk az érdeklődésüket, amint a kezdeményezést a kezünkbe vesszük.
Valaki érti ezt?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.26. 10:01:54

@májgeriberi: Ja, most már nem új posztok lesznek, hanem a régieket kezdi el törölgetni. Már el is kezdte azzal, hogy kitörölte a "Bizarr füredi vendégszeretet" című - méltán legnépszerűbb posztot.

Impega 2009.02.26. 10:03:03

@Tipikusbalek: A 6-os pont nem igaz. A hamam-jukert szeretjuk oket :D

Tipikusbalek 2009.02.26. 10:05:08

Na, az előző kommentem velős volt! Minenkitől elnézést!

maincoon © 2009.02.26. 10:07:00

és a nőkről is van ilyen szép kis lista?

elwood 2009.02.26. 10:07:04

mi ez a tyúkól már itt ?

Tamásnak sikerült bejutni a szaunába végül ?

Tipikusbalek 2009.02.26. 10:13:06

@elwood: Nem, mert el kellett menni Füredre, ott fatüzelésű kerti szaunát ígértek neki, de a hűtőből akarta kivenni a jeget a lehüléshez, és valami EDE nevezetű ipse elkergette.

Tipikusbalek 2009.02.26. 10:14:50

amúgy én azt hiszem az 5.-ös vagyok

Impega 2009.02.26. 10:22:15

@Tipikusbalek: Oh, te kis szereny :) Az ilyenre buknak a nok :D

neet 2009.02.26. 10:22:55

Kedveseim,
köszönök minden jótanácsot, papír kinyomtat, OK, de ha a szélvédőre ragasztom, nem leszek túl biztonságos vezető. Inkább rászögelem az anyósülésre.

Bambit már én se, de Peta Zetas? Robbant a szádban!

elwood 2009.02.26. 10:23:30

@maincoon ♀: a nőkről ugyanez a lista, csak cseréld ki a szavakat

mindenki elmondja, hogy egy rendes pasit szeretne, meg a belső a fontos, aztán meglátja egy Brad Pitt kinézetű valakit, a cipőjére térdel, hogy felhívja magára a figyelmet, majd mikor másnap az a nevére sem emlékszik akkor elmondja hogy minden pasi bunkó

a rendes pasit persze akkor sem venné eszre ha átesne rajta

a pasik persze ugyanilyenek csak fordítva, viszont nem panaszkodnak

hát tömören így működik a világ

maincoon © 2009.02.26. 10:41:38

engem nem érdekel pitt, de a kucsera + katus mellétől elájultam tegnap este. sajna csak tévén keresztül. meg is lettem szólva érte :)

elwood 2009.02.26. 10:43:36

ki az a kucsera + katus , és mekkora a melle ?

Impega 2009.02.26. 10:46:46

En bizony elajulok brad pittol! Gyenge vagyok :)

Impega 2009.02.26. 10:47:54

BOLDOG SZÜÜLII NAAPOOOT!
BOLDOG SZÜÜLII NAAPOOOT!
BOLDOG SZÜÜLII NAAPOOOOT MANCOOOOOON!
BOLDOG SZÜÜLIIIII NAAPOOOOOOOOOT!

:))) ISTEN ELTESSEN :))))

maincoon © 2009.02.26. 10:59:30

@elwood: nem a méret a lényeg, gondolom tudod ;) én a férfiakban először a mellüket nézem.

@Impega: köszi :DDD pitt is jó azért ;)

elwood 2009.02.26. 11:09:01

akkor tisztára olyan vagy mint a férfiak.
zoomolsz is ?

Impega 2009.02.26. 11:10:06

Kulonben is, nem a kulso szamit, hanem a meret :DDDD

maincoon © 2009.02.26. 11:20:48

@elwood: hát szivesen zoomoltam volna, de le lettem állítva. holott a férjem is megnézi a jó nőket.

@Impega: :DDD

ma torkos csütörtök van. hallgattátok a bumerángot reggel? valaki megkérdezte, hogy az örömlányok is torkos csütörtököt tartanak?? :O
én inkább holnap a sportos/mozgós pénteket tartom be.

Veg_ 2009.02.26. 11:37:59

@۝merta-X: Mondjuk mert vett egy másikat? Fene enné meg, nem sikerült eladni télen a régi verdát, most kereshetünk neki tavasszal vevőt, nekem meg nyakamon az éves adó, meg a biztositás két kocsira :(

Alikam 2009.02.26. 16:57:43

"Hitelre ugye, hogyan máshogy"

Hát mondjuk úgy, hogy gyűjtögetsz, 5-6 évig.

Régen kp-ba tették le a Polskik, Wartburgok, ladák árát - gyűjtögettek 5-6 évig kocsira, nem volt hitel-szarakodás, csak úgy most minden kell azonnal...

Alikam 2009.02.26. 17:00:26

Aztán meg mostmár jó lenne ha leszoknátok erről a hitelről, mert jelenleg a túlfogyasztás miatt van ekkora gebasz a világgazdaságban....

Nem termelitek meg azt, amit már elfogyasztotok...

Mylady 2009.02.26. 23:51:54

@elwood: ki az a brad pitt?
:)))

Szupadupafláj 2009.02.27. 07:51:02

Keress egy hitgyülis jóbarátot aki rá tud hatni a tulajra (már az eladó cégcsoportéra).. Monduk a Németh Sanyi jó lenne hogy élő egyenesben prédikálja már le hogy TOTÁLKÁROS autót eladni bűn, és ezért mindenki a pokolra jut.. Az lehet hatni fog...

johndoe83 (törölt) 2009.03.06. 11:44:36

2.8 ér? KIA-t? há nooooormális maaargit?
1.4 ér vettem a mercit. igaz 17 éves de mikor a kia ból meg hasonszőrű társaiból már konzervdobozt gyártottak ez még mindig csak naftát kér és azt se fogom tudni van e benne motor... de hát ez AUTÓ nem ilyen fospumpa :) legközelebb jobban nézz körül ;)
süti beállítások módosítása