Tékozló Homár

Válságban a Volkswagen Fáy utcai szervize

2009.05.19. 10:57 | jackyll | 76 komment

A kapitalizmus megroggyanása a piac bizonyos szereplőiből, úgyismint a bankszektor és az autóipar, hisztérikus reakciókat vált ki. A Volkswagen Fáy utcai szervizében annyira pánikba estek, hogy amikor nemannyira naiv ügyfélnek nem tetszett a javításra adott árajánlat, megpróbálták erőszakkal ott tartani az autóját, amíg ki nem fizet 40 ezer forintot az árajánlatra:

Számomra különös válságkezelésbe kezdett a Volkswagen Fáy utcai szervize. Az időpont különösen fontos, 2009 május, a válság - különösen az autóipari válság közepe, amikor az ember azt hiszi, hogy a kiszolgáló cégek erősebben érdekeltek Ügyfeleik megtartásában.

Munkatársam összetörte céges autónkat, melyet ide vittünk javításra. Sikerült egy olyan árajánlatot adniuk, ami laikus szemmel is a lehúzás kategóriájába tartozott, ezért úgy döntöttem, hogy máshol javíttatunk. A megdöbbentő az volt, amikor az arrogáns munkafelvevő közölte, ha nem itt javíttatunk, akkor az árajánlat költsége 40.000 Ft, mert munkájuk volt az árajánlattal…

Hiába magyaráztam Neki, hogy erre nincs jogalapja, mert ezt előre nem közölte, továbbá létezik egy úgynevezett vállalkozói kockázat, ami azt jelenti, hogy bizony előfordul olyan az életben, hogy valaki dolgozik valamivel, de annak nincs eredménye - itt nem győzött meg az ajánlata - és nem lesz belőle bevétel. Kijelentette, hogy náluk ilyen nincs - mármint vállalkozói kockázat - és egy biztos, addig nem viszem el az autót onnan amíg nem fizetek.

Én egy másik lehetőséget választottam: egyszerűen kihívtam a rendőröket, hogy nem adják át a tulajdonomat, akik el is magyarázták az embernek, hogy ki kell adnia az autómat, és majd polgári peres úton kell behajtania a vélt tartozásomat. Erre nem volt mit tenni, kiadta az autót, de odalökte, hogy "nem fogunk perelni, nem igaz, hogy milyen emberek vannak, meg milyen cég lehet ez, mások mind fizettek", mire én ezt kikértem magamnak és emlékeztettem, hogy azért mert mindenkit lehúznak, engem nem fognak és állok elébe a pereskedésnek, védje meg az igazát - persze amit bevallottan nem tud.

Ez van itt kérem, balkán. És elvileg én vagyok az Ügyfél aki Tőlük vette az autót, és akit elvileg magukhoz akarnak kötözni. Hát… így nem megy.

A pikantériája a dolognak, hogy az ügyféltérben (ami elég nagy) a hangos szóváltásra és a rendőrök megjelenésére sem érezte senki sem, hogy oda kéne jönnie és megkérdeznie: "Segíthetek valamiben?" Ezek szerint ez mindennapos dolog ott és szemük sem rebbent. Sőt, a munkafelvevő akkora ember ott, hogy a rendőröket kiérkezésükkor 10 percre leültette, mert "nekem most Ügyféllel kell foglalkoznom".

Az gondolom kifizette az árajánlatot… :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.05.19. 11:05:58

És ha kapnak egy szép molotovos koktélt, csodálkoznak.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.05.19. 11:09:04

Azért nem fognak perelni, mert tudják, hogy nyilvánvaló az értékaránytalanság. Szerintem nincs az a bíróság, amelyik elhiszi, hogy egy ilyen árajánlat összeállítása ennyibe kerül.

gyilkoshód 2009.05.19. 11:09:34

Mindenkit meg kellett volna szondáztatni, majd előállítani az őrsön.
Szerintem ez fontosch lett volna.

Frucsasz 2009.05.19. 11:11:57

Szomorú, pont az lenne a feladat, hogy megőrizzék a törzsvendégeket, akár úgy is, hogy kedvezményt adnak a javításból. Miért nem képesek a kereskedelemben-vendéglátásban hosszú távra gondolkodni, tervezni?

Dr Net EIek (törölt) 2009.05.19. 11:12:06

"a munkafelvevő akkora ember ott, hogy a rendőröket kiérkezésükkor 10 percre leültette"


Megszondáztatták legalább?

Dscdbb 2009.05.19. 11:15:34

Ez különösen különös.

Smacika 2009.05.19. 11:22:06

A rendőröket kellett volna megkenni, azok a munkaidő lejártával megvárták volna a fószert.
Szonadáztatás után bilincsben elvitték volna a MED kft-hez vérvételre, ahol jól összeszurkálták volna a kezét, és ő is daszhatná.
Azt akkor nem jáccaná az eszét a fasztalicska kis lófaszjancsi.
Az ilyeneknek mindnek sanyarú gyerekkora volt.Állandóan ő volt a csicska a jáccótéren, sosem volt figyelem középpontjában, mindig csúfolták mert kicsi a pöcse, büdös, csúnya, ezért most, hogy van egy kis hatalma, jácca a fontosch embert.

2009.05.19. 11:25:29

A bográccsal össze kellett volna törni az üvegasztalt köszönetként a műemléki környezetért.

Amúgy létezhet, hogy az árajánlat tényleg pénzbe kerül, de nyilvánvaló az ár/érték aránytalanság ebben az esetben.

gyilkoshód 2009.05.19. 11:27:38

@Smacika - Zéerté.:
Legjobb tudásom szerint a munkafelvevői munkakör betöltésekor történő felvételkor, az önéletrajzban szerepelnie kell, hogy hány ízben erőszakolták meg az osztálytársai a torna szertárban.
Minél magasabb az érték, annál több a pótlék (...és még rímel is)

Secnir 2009.05.19. 11:28:15

@lazlo85:
asszem itt a volkswagen nem bűnös.
hanem a tapló munkafelvevő.
"a munkafelvevő akkora ember ott, hogy a rendőröket kiérkezésükkor 10 percre leültette"
és azok nem néztek bele az ánuszrózsájába a köldökén keresztül?

" akkor az árajánlat költsége 40.000 Ft, mert munkájuk volt az árajánlattal…"
ez egy formanyomtatványon 5 db. X jel, hogy az eleje sérült-e stb. tollvonásonként 8e HUF elég jó.

"hogy erre nincs jogalapja, mert ezt előre nem közölte, továbbá létezik egy úgynevezett vállalkozói kockázat,"
a vállalkozó kockázata az is, hogy a felbosszantott ügyfél esetleg egy székkel hátbabassza. fém székkel.

Smacika 2009.05.19. 11:35:45

@Secnir: Az is a vállalkozó kockázata, ha beül a vevő a verdába és a szalonon keresztül hagyja el a szervízt, az üvegeken áthajtva.
Azért kiváncsi lennék, ha egy százhúszkilós kankisebbségi lett volna az ügyfél, akkor mit csinált volna a munkafelvevő csákó?
Valószinű ő állt volna ki a szervíz elé, ajtót nyitott volna neki, földig hajlongva.

hetech 2009.05.19. 11:37:21

Szerintem az ember azért kér árajánlatot, hogy eldönthesse, hogy annyi pénzért ott javíttatja meg, vagy keres másik szervízt.
Az árajánlatnak ingyen kell lennie különben értelmét veszti az egész...
Szerintem.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.19. 11:40:49

Most akkor mégis lehet közlekedési rendőrt állítani minden autószerviz mellé?

Meklén és Tamara 2009.05.19. 11:46:50

biztos forrásból tudom, hogy a Porsche Hungária, Porsche Pest és kis barátaik , rosszabbak mint a lehúzós éjszakai lokálok. Tudnék mesélni, lehet fogok is...

köpőcsésze 2009.05.19. 11:48:10

Ez egy különösch történet, szó se róla. Volkswagent amúgy sem érdemes megjavíttatni, mert egyből ellopják. Tanúsíthatom.
Botváltós a gép? Mé nem ültetted rá kicsit a munkafelvevőt?

aardwark 2009.05.19. 11:48:20

ehhhh, már megint márkaszerviz...
én ha van autóm (most nincs) mindig a saját 10 éve megbízhatóan-olcsón dolgozó szerelőmhöz viszem
előnyök: töredék ár, számla, gyorsaság, garancia, szervizkönyv vezetés
és eddig opel, seat, citroen, peugeot is volt már nála...

még hogy árajánlat készítésért pénzt kérni...hőőőőőőő, azt hiszem én így csinálnám már ma lehúzhatnám a rolót...
jól pofán verni, és mindenhol lejáratni a céget

lótumfaktum 2009.05.19. 11:51:15

van aholl előre megmondják ,hogy pénzbe kerűl.nagy ívben elkerülendő!
de utólag?
kártérítés meg téveszté,tulajdon korlátozás miatt,lelki sérülésről nem is beszélve.hogy tud ezek után az fószer szervízbe menni ,mindíg bent lasz a zabszem,milesz ha nem adják ki a vasat?
várom a pójse hungri toopmanadzserét,hogy mossa a szenyest?
tényleg büntiből nem kéne el küldeni jó sokunknak a posztot nekik,
szervezkedjünk?
ez lesz a homár bosszúja.

maincoon © 2009.05.19. 11:56:30

egy vállalkozás nem engedhetné meg magának az ilyesmit
én is közel vagyok ilyen körökhöz több szempontból is, de azt hiszem éhen döglenénk ha minden egyes árajánlatért pénzt kérnénk
felbosszantott ez a hozzáállás a szerviz részéről, de mivel ma fel lettem szólítva, hogy jól viselkedjek, ezért ebben a pillanatban nem kelek ki magamból ;)

staropramen 2009.05.19. 12:03:51

Sztrovacsekek!
Vegyétek már észre, hogy piacgazdaság van errefelé.Megbízottam megszerezte a tételes árajánlat elszámolást, amit most okulásul közzéteszek
1.Sorompó felnyitás-leengedés 14000Ft
2.udvari helyfoglalás 5000Ft
3.Motorháztető felnyitás 10000 Ft
4.Sérült elemek átnézése 10000 Ft
5.Hibafelvétel (10lépésről) 900 Ft
6.Árajánlat szóban: 100 Ft
Összesen 40.000.-FT
ha írásban kéri az árajánlatot az külön opció 5000.-Ft
Csak nem kívánnátok, hogy szegény munkafelvevő ingyen dolgozzon!

The Good Boy 2009.05.19. 12:04:52

sok évvel a válság elött, 2003-ban hasonlót akart eljátszani velem egy üzletkötő amikor bevittem a (tipusazonos) fiatal autómat,hogy beszámittassam egy új vásárlásába. Kérdeztem, hogy mennyiért vennék be, mire mondja az értékesitő mókus, hogy elötte állapotfelmérést kell végezniük, amelynek van bizonyos költsége, amit nekem ki kell fizetnem akkor is ha lesz üzlet, meg akkoris, ha nem.
Megkérdeztem tőle, hogy jólértettem-e, hogy amellett, hogy profitja lesz az új autó eladásából (akkoriban még volt rendesen), meg a használt eladásából, valamint a hitel kihelyezéséből (nem sikeresként egy kisebb összegre hitelt is igénybe akartam venni), még egy negyedik profitot is akar húzni, az értékbecslésen? Mire természetességgel mondta, hogy náluk ez a rendszer.
Azért kiváncsi lennék, mennyire voltak piacképesek az értékbecsült árak, ha már azért tuti lovét kaphattak (volna).
Na kb. akkor voltam utoljára abban a kereskedésben.
A foswágen arroganciáján meg nem lepődök meg (hiszen néhány kereskedés hamarosan lakatot tesz az ajtóra-igaz nem csak ők-és még egyszer utoljára rugnak egyet magukba)...

cseperke 2009.05.19. 12:18:24

Nelson Mandulának: ez jóóóó. kár, hogy sokan már nem értik- manapság ritkán olvasnak ilyet az emberek. Pedig milyen jó is volt....ááááá.

ittaka 2009.05.19. 12:19:52

Velem meg az alábbi eset történt meg.
Skodám van és leesett a hátsó ablakmosóról a cső, így az ablakmosó víz a kárpitnál folyt ki. Felhívtam a szervízt (az autó már nem garis) és közöltem a problémámat. Mire közölték, hogy másnap vihetem az autót és megcsinálják.
így is lett, bevittem, fél óra alatt elkészültek vele és ami a lényeg!!!
Elvitték még egy külső mosásra és közölték, hogy a javításért nem kérnek pénzt a mosás is ajándék, mert remélik, hogy legközelebb is oda viszem az autót!
Ja... ez nem a Porshe Hungária volt, hanem a Duna Autó!
- Valószínű, hogy legközelebb is oda fogom vinni az autót.
Üdv.

Tsabi 2009.05.19. 12:21:48

nalunk a mercedesnel ennyibol kihozzak az assyst b-t, olajcserestul, legszurostul, ingyenkavestul. Grat a vw-nak, arakban mar jol pozicionaljak magukat, mostmar csak autokat kene elkezdeni gyartani. Hajra Wolfsburg!

bátor Sir Robin 2009.05.19. 14:10:35

Remélhetőleg a válsággal együtt eltűnnek az effélék!

uni1002 2009.05.19. 14:19:16

@The Good Boy: Velem ugyanilyen szituációban azt játszották, a márkaszalonban, hogy az állapotfelvétel ingyenes, de jé, a 3 éves autómnak a hátsó lengéscsillapítói hibásak,/szerintük/ és ez minimum 50e forint levonás az általam ajánlott, és általuk elfogadott beszámítási árból. Erre én, közöltem, hogy az interneten látott új autó ár 200 ezerrel alacsonyabb, mint az ő listaáruk. Erre ők, hogy az csak akkor jár, ha részletre veszem. Erre én, na viszontlátásra, a pénz a zsebemben, kp., de nem is kell akkor nekem új autó. Gyorsan telefonos segítséget kért az üzletkötő, és lám, az igazgató úr hozzájárult az interneten reklámozott árhoz. Azonnal kifizettem, egy borítékból, és mindkét fél meg volt elégedve. Így kaptam végül is 150 ezer engedményt...

Smacika 2009.05.19. 14:19:38

Nem is igaz!!!Az egész poszt nagy kamu!!!
Mégpedig azért, mert a folcvágen nem törik, sosenemmegy tönkre, ezért nem is kell szervizelni.Olyan mint a transzformerek, mindent kibír.Ha mégis beviszik a szeróba akkor csak a legújabb szoftverfrissítés kerül bele és az kerül negyven lepcsibe.

ámbátor 2009.05.19. 14:20:38

Micsoda csalódás. Azért azt elvártam volna, hogy a rendőrök inkább kifizessék a 40 ruppót.

EÖ (törölt) 2009.05.19. 14:21:44

54000 forintossal ha fizetsz, még vissza is kapsz két darab 7000 forintost
szóval annyira nem drága

(én járok a Fáy utcába szervizbe, de eddig korrektek voltak)

Smacika 2009.05.19. 14:26:09

@uni1002: Eccer egy cimbivel aki állattenyésztő, felutaztunk a mi Fővárosunkba ruhatárat frissíteni a havernak.
A dabasi állatvásár után voltunk, a srácnál kábé félmillió tallér kápé, de gumicselló meg melósruha volt rajtunk.
A Teréz körút egyik üzletébe mentünk, sokszor vásároltam ott, mondom jó hely.
Na a misz picsa mikor meglátott, elhajtott minket a halál cerkájára legyet keresni.
Erre a cimbi előveszi a pakli lét, meglengeti és közli, hogy ugyan itt akarta elkölteni kábé a felét, de most már akkor sem vásárolna itt, ha a kedves eladó ruhapróba közben lesz..ná.
Na akkor kurvanagyot röhögtem.
Bár tényleg úgy festettünk mint az őstermelők, de akkor is.

Édesapám 2009.05.19. 14:35:23

A Porsc*e P*st egy sz@r. Az -akkor még ingyenes- árajánlatuk alapján, majdnem gazdasági totálkáros lett az 1.5 éves autóm és ennek következtében én is...
A 1,8M Ft-os ajánlatuk állt szemben a "független szervíz" 400e Ft-os ajánlatával, igaz nem is akartak egy 15 cm-es karcolás miatt komplett hátsó ajtót cserálni (burkolattal, ablakkal, centrálzárral....)
Na, miért annyi a casco, amennyi?

É2I 2009.05.19. 14:55:18

Nem is a poszthoz, de a két balfék rendőr meg leüllt? Besz.rás :D

"-Hé fiúk, ülljetek már le, mer meg kell keresnem a kerékkulcsot és szétvernem egy reklamáló kötsögh pofáját. Azután ráérek.
-Ok. Leülünk, csak hozzál már egy kávét két cukorral. Azt a lerendezős dolgot meg úgy csináld, hogy ne lássuk. Mert akkor nem kell jegyzőkönyvet felvenni. Tudod, útáljuk a papírmelót."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.19. 14:59:07

@ittaka:
itt qrtad el
ahelyett hogy visszadugtad volna a csovet bevitted a szervizbe
ingyen visszadugtak es lemostak
deeeeeee
mostantol viheted hetente
Bela volt ilyen, autoszerelo feketen idekint
olcson dolgozott de onnantol hogy megjavitotta a kocsidat hetente romlott el valami
most Litvaniaban el mert kiutasitottak

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2009.05.19. 15:03:23

@aardwark: Hol van ez szervíz? Nekem is kellene egylyen szerelő! Tudsz adni elérhetőséget?

délioldal 2009.05.19. 15:19:50

ez jó

mi naponta x db árajánlatot írunk... ezentúl mellékelem a számlát is róla:D

szánalmas....

neked ugatok 2009.05.19. 16:09:54

nemtom, nekem pözsóm van, eddig 1-2-3-4 vagy több márkaszervizben szervizeltettem az autót, a 2000 és a 200000 Ft-os javítás után is mindig lemosva, kiporszívózva adták vissza, és végig korrekten jártak el, még akkor is, amikor 17 évesen én vittem szervizbe az új autót..

Mondjuk egyszer nyitvahagyták a csomagtartót (direkt le van kötve a központi zárról), és ellopták a hangfalamat másnap, és 99%-ban biztos voltam benne, hogy ez nem véletlen, de miután azt mondták nem ők voltak, belenyugodtam - azóta nem is voltam abban a kereskedésben, tanulópénznek jó volt

Asidotus 2009.05.19. 16:19:15

Esetleg felvethetted volna a lehetőséget egy becsületsértési pernek is. Mi az hogy még ő pattog? Ilyen alapon a Tesco is szedhetne pénzt, ha megtekintem az árait?

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.05.19. 16:26:53

Árajánlatért fizetni?:D LOOOL. Ezek hol élnek? És ki az a pancser, főleg céges autók esetében, aki ilyenkor fizetne? Neeem, ilyen nincs, ez photoshop kell, hogy legyen.

simon le bon 2009.05.19. 16:40:16

viva la muzika!!! zene füleimnek, már megint a fókszvágen... én azért kiküldenék egy video tudosítót, szembesíteném őket, remek kis video lehetne belőle. vagy csak egyszerűen kiderülne az igazság...he-he-he

bátor Sir Robin 2009.05.19. 16:45:41

Helyedben azért küldenék levelet Wolfsburgba is. Vajon tudják kik dílerkednek mo.-az ő autóikkal?

imittto 2009.05.19. 17:02:47

A munkafelvevő akkor lett volna "akkora" ember, ha előbb megszondáztatja a rendőröket, majd 7-8 lyukat fúr a kezükbe, végül nyitott ajtónál vizeletmintát vesz tőlük.

É2I 2009.05.19. 17:45:33

@neked ugatok:
És nem nyomtad fel a rendnek őreinél őket?
Lopás után büntető feljelentés, a rossz munka kiderülése után, feljelentés kiegészítés.
Majd közlöd a szervizzel, hogy feljelentetted őket.
Nos vagy leégett volna másnapra az autód, vagy fel lett volna ajánlva egy kis kompenzáció, pl. visszaszerelik az eredeti hangfaladat ;)
Bár egy molotov koktél szervírozása a szerviz részére inkább lett volna kompenzáció; a lelkednek :D

grupi 2009.05.19. 20:31:17

Azért kérhetnek ennyit, mert a kormány autót 3 milla körül javították a hírek szerint.
Aztán máskor meg 3-4 milla körül festették át a másikat.

Akkor hogy és miként értsék meg az egyszerűbb emberek, hogy a 40 ezres ajánlat nem pénz.

Tsakazertish 2009.05.19. 20:37:15

Szerviz munkafelvevőként dolgozom (igaz nem három, hanem két diplomával:P) más német márkánál, nem a foschwagennél:) Ha én így viselkedtem volna egy ügyféllel, ha igazam van, ha nem, abban a pillanatban ért volna véget a munkaviszonyom.

A kép kisebb halaványítására azért megjegyezném, hogy elképzelhető, hogy egy árajánlat elkészítése anyagi vonzattal jár, ugyanis akár karosszéria-, akár más javításoknál vannak hibák, melyek megállapítása csak megbontás után lehetséges, ami munkavégzéssel jár, esetenként nem is kicsivel. A munkafelvevő pedig eldöntheti, hogy ad egy olcsóbb, nem teljeskörű árajánlatot és az ügyfél akkor anyázik, ha közben módosul a javítanivalók köre és a fizetendő összeg, vagy felméri valóban lelkiismeretesen, teljeskörűen és az ügyfél már rögtön anyázik az összeget hallva és elvinné a sufniba, Józsibácsihoz megjavítani, kicsi pénzért. Józsibácsi természetesen a márkaszerviznek aláígér, majd a sufniban, az adott típushoz megfelelő szerszámok és technológia nélkül "megjavítja" neki olcsón, kapugaranciával:D Az új autóba beszámításkor meg csak néz a kedves ügyfél, amikor a használt autójánál festékvastagságmérő az "okosba" megcsináltatott autón nem tud lemérni a gitten keresztül a vasig:P

Visszatérve: az árajánlat elkészítésének igenis költsége van, ha azt normális szerviz az esetek 99%-ában nem is érvényesíti az ügyfél felé, azonban úgy korrekt, hogy ha igen, erről előre! tájékoztatja az ügyfelet.
Egy Audatex-kalkuláció elkészítése egy karosszéria-munkafelvevőnek, korrekt állapotfelmérést követően is idő, a (biztosítók által is elfogadott) szoftvernek nem kis liszenszdíja van.

Az általam leírtaktól függetlenül az esetben szereplő munkafelvevő akkor is szakszerűtlen, etikátlan és pofátlan is volt, amit művelt, az valóban egy az egyben maga a lehúzás.

Tsakazertish 2009.05.19. 20:54:09

Azt azért még hozzá kell tennem, hogy ha netán beesik hozzánk ide a világvégi megyeszékhelyre egy Nagyfaluból erre vetődő ügyfél, el van ájulva, hogy mennyire ki van nyalva a s*gge... Mert a Nagyfaluban megtehetik a posztoló által leírtakat, de itt vidéken mi már tudjuk, hogy az ügyfél és mi egymásra vagyunk utalva, ha jól érzi magát nálunk, ha megfelelően ki van szolgálva, csak akkor jön vissza és akkor költi nálunk a pénzét, amiből mi pedig megélünk...

Ezt a Nagyfaluban még nem fogják fel, csak az arcukat növesztik, a kétmillió balek közül meg elmegy egy, jön másik.

SirJohn 2009.05.19. 21:01:43

A Toyota Sakura-nál minden tekintetben korrekten és ügyfélbarát módon járnak el. Aki megfelelő szolgáltatást szeretne egy kiváló helyen annak javasolom a Toyota Sakura-t.

Gazsi bácsi lótetű 2009.05.19. 21:12:25

Hát igen, nálunk a VW még mindíg megél a hírnevéből. Mert ugye az igazi autó német (az olasz, francia...xar), és egy Passat már majdnem Audi. Egy használt VW ára lényegesen magasabb a többi márkáénál.
A szervízek meg élnek (visszaélnek) a helyzetükkel.

Tsabi 2009.05.19. 21:37:57

@bátor Sir Robin: csak ne a volkswagen.de oldalon keresztul, hanem levelben : Berliner Ring 2, 38440 Wolfsburg
mert a weboldalon keresztul csak droidokkal lepsz kapcsolatba (irtam meg regen nekik egy flash bug miatt, azota kapom a hireveluket :) )

nemet/angoltudas eseteben ++49 800 86 55 79 24 36 ingyeneen hivhato szam.

moli 2009.05.19. 21:38:02

asszem az elso ember a homaron 4 ev alatt, aki vegre kihivta a rendoroket.
gratulalok

moli 2009.05.19. 21:48:41

@hetech: ezert kell arajanlatot kell kerni az arajanlatrol!
hogy mennyibe fog kerulni.
erted..

2009.05.19. 22:50:40

és az árajánlat készítéséről szóló ajánlat ingyenes-e ?

johndoe83 (törölt) 2009.05.19. 23:19:58

@Kulics: ingyenes, ha kifizeted az árajánlatot!

beste 2009.05.20. 06:26:34

@Tsakazertish:
nem feltétlen értek egyet. Mi is szolgáltatunk, és nincs olyan, hogy a szolgáltatás előtt ne kérjen árajánlatot a t. ügyfél, hogy mégis mennyiért visszük el a motyóját A-ból B-be. A kollegáim napi istentelenül sokat gyártanak. Terheljem ki az ügyfélre az óradíjukat? Ugyanmár...

Tsakazertish 2009.05.20. 07:00:01

Persze, te tudod a távolságot A és B pont között, ami nem változik, én viszont nem látok bele a motorba, hogy azért állt-e meg, mert a szelep égett át, vagy a dugattyú tört el, a törött lökhárító mögött csak a kereszttartó hajolt el, vagy a hűtő is oda van... Ne hasonlítsunk össze egészen más szakterületeket, mert az ide vezethet.

Mindettől függetlenül fenntartom, hogy büdösbunkó módon történő lehúzás esete forgott fenn a posztoló esetében.

EnZsolt 2009.05.20. 08:53:59

Kolléganőnek Hondája van. 3 évig vitte a szakszervízbe. Amikor lejárt a 3 év, sok-sok olajcsere és átnézés után, elvitte egy szakihoz. A szaki megállapította, hogy kurvára nem néztek ezen át semmit, olajat cseréltek és ennyi. Ő megjavította, kevesebbért, mint amennyit a szakszervízben elkértek egy-egy alkalomra.

Tanulság: mindig legyen autószerelő ismerősöd, aki átnézi a kocsid. Meg persze nem árt, ha van ügyvéd, rendőrfőkapitány, esetleg miniszter.

Bamba Barack 2009.05.20. 08:57:54

@Tsakazertish: Szerintem éppen elég amit egy márkaszervízben elkérnek magáért a javításért,nem kéne meg állapotfelmérési díjjal is lehúzni az ügyfelet.
Ezenkívül:ha vki elviszi egy szerelőhöz a kocsiját ahol mondjuk lényegesen olcsóbban megjavítják az autóját,nem jelenti azt ,hogy rossz kezekbe kerül a kocsi.Anyámat szépen átk.úrták a márkaszervízben,levették egy csomó pénzzel és a hiba ami tényleg volt a kocsinak(hengerfejes) egy "mezei" szerelő csinálta meg.Anyu szólt a márkaszervízben ,hogy valószínűleg hengerfjes a kocsi.Ők: á nem dehogy,más baja van.Aztán kifizetett 130 ezer forintott a semmire...Majd szerencsére ráakadt erre a szerelőre.Az autó azóta is remekül szuperál...A márkaszervízek csak átvágják az embereket.aki csak teheti, kerülje el őket.

Labasmaz 2009.05.20. 10:39:07

@Édesapám: Detto ugyanott, 15000-es szerviz egy Felician. Reggeltol delutanig megvan, mondtak. Minden cucc marad az autoban, nyilvan. Delutan telefon: tipushibas a cucc, ki kell cserelni a vezermuszij feszitogorgo koznoljat, mert feloldalasan kopik a szij, el fog szakadni. Ket het alatt sikerult is, csereauto meg csak ajanlat szintjen se (egy Feliciasnak?!?!). Mire erte mentem, hianyzott a cuccombol. Szova tettem a munkafelvevonek, hogy itt hideg van, marmint hult helye egy kb. 15 rugo ara ertektyargyamnak. Szinpadias mozdulattal elovette a munkalapot, vegignezte a megjegyzes rovatot, majd kozolte, hogy o azt nem vette at az autoval egyutt, ugyhogy sajnalja, de legkozelebb szivesen ad par nejlonszatyrot, hogy a cuccom al tudjam vinni. Mondtam neki, hogy erre nem lesz alkalma, most latott utoljara. Hozza kell tegyem, hogy olyan ismeros ajanlott be szemelyesen pont ehhez a munkafelvevohoz, aki evek ota ismerte, 5-6 autot szervizeltetett folyamatosan ott - es meg az autot is naluk vettem 10 honappal korabban! Mondanom sem kell, hogy a masik 5-6 auto szervizelest is kapasbol bukta, mikor elmeseltem a sztorit a baratomnak.

KAWAszaki 2009.05.20. 11:09:33

Legközelebb először árajánlatot kell kérni az árajánlatról, és ahol olcsóbb, ott készíttess árajánlatot.....

bátor Sir Robin 2009.05.20. 11:16:12

nem az a baj, hogy drága, mert oké szakszervíz, szakemberek stb. De! Ne kelljen már szervizelés után átnézetni mással a kocsit, hogy ugyan tényleg azt csinálták-e ami a munkalapon szerepel!

xenuka 2009.05.20. 14:05:06

nekem tetszik a poszt

Szűcslaci 2009.05.20. 14:50:29

A Kárpát utca, tudjátok, az ám a remek hely, ott sosem próbálnak meg lehúzni. Ott aztán nem nagy urak a munkafelvevők, meg a botoxos munkatársnők. Ott biztonságban érezheti magát az ügyfél a télen is napszemüvegben járó, bazi aranyláncos, szolihuszár ügyféltársak és tetkós macáik között.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.20. 19:06:59

Sok iparos hirdeti , ha vele csináltatják a melót ingyenes az árajánlat, ha nem , akkor pl. 10.000 egy lakás gázos melójé. Ki kell menni meg kell tervezni vissza kell vinni.
Ezt ingyenesen mé' várja el bárki.
A szerviz meg 5000/óra, de akkor keveset mondtam. Szétszedni, gondosan felmérni a kárt, összeirni a szukségletet, azok árait, Pirike legépeli. Ott a 40rugó. Reális.
Postolo vigye jómunkásemberhez, olcsóbb, aztán pl kopik a gumija mert beállithatatlan a futomű, akkor le is tagadja a mester, hogy ismeri egyáltalán. Nem beszélve az adók lenyeléséről.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.20. 19:08:24

@Secnir: Te is csak mesekönyvben láttál hibafelvételt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.20. 19:14:26

@Tsabi: Mé' ha nem tudom azokat a nyelveket, akkor nem ingyenes a hivás?

zeugma 2009.05.21. 01:00:39

@Tsakazertish:
(nosztalgia ON)
Nahát, Audatex! Mennyit gondolkodtam múltkor a nevén, de nem jutott eszembe. Rokon dolgozott vele még iszonyú régen, amikor hatalmatos újdonság volt számítógépes programmal helyszíni kárfelmérni. Fél mai laptop méretű, monokróm érintőképernyős hordozható kézi készüléken futott a program, ami hetekig tanulta felismerni a kárszakértő kézírását :-)

Az a fura "rajztábla" akkor másfél millába került, kellett is rá veszettül vigyázni. Akkora újdonság volt a korabeli technológiához képest, hogy az illető kárszakértő digitális fényképezőgépet is csak évekkel később kapott, meg Ericsson GH197-es mobiltelefont akkor százezerért.
De az Audatexet szerettem, gyerekként azon tanultam az alkatrészeket, meg tesztüzemmódban kamu kárfelméréseket gyártottam rajta a Trabantunkról :-)
(nosztalgia OFF)

Tsabi 2009.05.21. 11:53:39

@horex: joavanna, fogalmazasgatlom van :) szoval nemet/angol nemtudas eseten is ingyenes a hivas, csak nem kecsegtet sok eredmennyel :)

2009.05.21. 14:50:11

@horex: Nem jogos ! 5-10 ezer még oké, de 40 rugó az sok.
Még egyszer: Nem jogos ! NEM jogos ! NEM JOGOS !!!!

papa33 2009.05.24. 11:04:43

Múltkor majdnem vettem akciósan Golfot, de:ezt nem számítjuk be, hitel, casco, apróságok. Majd a válság vége felé...
Másik márkaszervíz, nagynyomású sziv csere... kiderült kis szerelőnél csak egy cső dörzsölődött ki...
Javítás kb ennyi, és elérhetőség hogy ha valami prücök... és a szép, igaz szó többet ér. Már nem lesznek újabb ügyfelek. És ha lehet százezreket engedni, mennyi is a haszon az autón? tudom sosem tudjuk meg, de egy extra számlával vége a garis beszedéseknek is, ma már lehet egy szervíz sem, akkor miből él a T márkaker...

Barazsy Ákos · http://www.roadrecord.hu 2009.06.20. 12:48:41

Én írtam a posztot :)

Köszönöm Nektek a sok támogató hozzászólást!

Múlt héten hívott fel a VW telemarketingese(?) aki arról érdeklődött, hogy mennyire voltam megelégedve a kérdéses javítással.

Kicsit csodálkoztam, elmeséltem Neki a történetet, amitől hirtelen elköszönt... én visszahívtam, hogy elküldjem Neki a poszt linkjét, hogy ne kelljen annyit gépelnie, amit megköszönt, és azóta sem hallottam Róluk... :)

A német telefonszámot még azért kipróbálom!
süti beállítások módosítása