Tékozló Homár

Túrórudibotrány a Real boltjában

2009.05.21. 10:19 | szily | 147 komment

Na, ez tényleg súlyos. A Reál élelmiszer - vagy, egy boltvezető állítása szerint a beszállítójuk - kézzel, filccel dátumozza át a Túró Rudikat. Ez önmagában is gonosz dolog, de az igazán extrém az benne, hogy nem a napot, hanem a hónapot írják át, konrétan a négyest ötösre vagy hatosra. Ez azt jelenti, hogy nem pár napja, hanem akár egy-két hónapja lejárt túróba is haraphat, aki nem sasszemű, mint Feri. Igazából Feri is akkor kezdett csak figyelni, amikor terhes felesége beleharapott egy ilyen, mint kiderült penészes rúdba. Az ügy a vásárlók könyvénél és a Homárnál tart, és figyelni fogjuk, hová fejlődik. Sztori lejjebb, fotókkal.


Ma nyitáskor a Szondi utcai Reálban kizárólag lejárt szavatosságú Pöttyöst találtam. Ezeken a dátum egytől egyig át volt írva vékony fekete tussal, de a vásárló megtévesztésére ezek nem egyformán voltak alkalmasak. Válogathattam a jobban sikeredett és gyengébb kézimunkánk között. A technika: az áprilist jelző négyes balra eső felét letörlik, így a négyes szárát meghagyva egy kis ügyességel hatost tudnak fabrikálni (lásd mellékelt fotón a négyes fenthagyott maradványát). Ugyanez júniusi lejáratnál egyszerűbb, ott könnyebb a "digitális" hatost nyolcasra egészíteni (egyes dobozos müzliknél láttam ezt ugyanitt).

A vásárlók könyvét elkértem, és leírtam panaszaimat.

Az üzletvezetőtől kértem a panaszkönyvet, ő azzal védekezett, hogy ők is úgy kapják a Rudit, biztos mások írták át gyermekien a számokat. Ó egek! Én meg azt hittem, hogy lezárt dobozokban érkezik! Kérte, hogy keressünk más megoldást, kapok új Rudikat, de a csomagolásokat elkérte. Nem, nem éltem a lehetőséggel és a csomagolásokat is eltettem emlékbe a blokkal együtt.

Akkor jöttünk minderre rá, amikor várandós párom jókora darabot megevett a pöttyösből, mert nem látta a termék penészes részét. Penészes dolgok fogyasztása, különösen terhes nőknek, egyébként egyik orvos által sem javasolt cselekedet.

Küldök pár képet a szőrös finomság maradékáról és egy egész, kibontatlan Rudiról amin szintén hatossá átoperált négyest látunk.

Üdv,
Feri

 

Update 1.:

Itt van két érdemi hozzászólás (elképesztő jelzős szerkezet a Homáron amúgy!), erősen úgy tűnik, hogy hozzáértő bennfentesektől, hadd kerekedjen a kép.

mqqq 2009.05.21. 10:35:23
A tisztánlátás kedvéért: a pöttyös rudinál NINCS BESZÁLLÍTÓ, ill. maga a Friesland az, tehát a gyártó egyenlő vele. Rudit bontva nem visznek ki, csak 50 egységes dobozban, amin szintén rajta van a szavatosság, le lehet ellenőrizni. És mint említettem gyártáskor 25 nap a szavatosság, mire kikerül a Friesland raktáraiból a végső kisker boltba a szavatosság 10-20 nap között ingadozik. Elmehet a bolt a picsába.

Isaura 2009.05.21. 10:41:13
@mqqq:
Én ezennel igazolom, hogy dolgoztam a Friesland-del és HACCP-ztem, maghőmérséklet-méréssel (rudit kell, ha a hűtő nem elég hideg), mindennel (moziban dolgoztam). Nemhogy sose hoztak lejárt rudikát, hanem még a lejáratközelit (1 héttel lejárat előtt kábé) szó nélkül lecserélték újra. Nem fogja egy cég a beszállító a bezáratását kockáztatni 10 db rudi miatt. A szabályok nagyon is szigorúak (HACCP).

Az üzletvezetőnek a harapó rozsomákos-rudis-sün mellé kérném ezt a kombót felnyomás előtt hűtőbe rakni (résnyire nyitva, a harapás miatt), majd maghőmérséklet-mérést!

Talán időben kellett volna cseréltetni a rudikat a Friesland-del!!!



Szűrt kommentelők

Témába vágó kommenteket várunk kulturált formában. A sértő, személyeskedő, trollkodó, spamnek minősülő és politikai tartalmú kommenteket töröljük. Gazdájukat a vétség súlyosságától függően kizárjuk, akár örökre is. Senkivel nem kell egyetérteni, de a véleményt elfogadható formában kell közölni. Köszönjük.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek:

saxo 2009.05.21. 11:55:37Szűrés

Én csak azt nem értem, miből gondolta az "üzletvezető úr", hogy ezzel nem fog megbukni?

pizsama 2009.05.21. 12:03:47Szűrés

Évek óta úgy járok boltba, hogy első dolgom a szavatossági idők ellenőrzése, ha gyanúsat látok, nem veszem meg. Ahogy helyben darabolt sajtot se, csak ha gyárilag az!

zoku 2009.05.21. 12:04:22Szűrés

hohhó nekem már volt szerencsém egy Coop-ban dolgozni, nos a rudi tényleg felbontatlan dobozban érkezik stb stb. Csak amikor a balek boltosok nem tudják eladni a tej alapú dolgokat, szépen átírják a szav. időt. Sajtnál pl. újra csomagolják és rátesznek 1napos szav. időt, mert újracsomagolásnál annyi a megengedett. Csakhogy másnap újra-újra csomagolják... Maradok Juli néni kisboltjánál, ő jobban fosik mint hogy hamisítson. Coop, reál egykutya mind. A boltvezető túl sokat rendel mert eszetlen, a cucc rájuk rohad, muszály eladni valahogy. Ámen.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.05.21. 12:05:31Szűrés

Vajon miért gondolom, hogy amint kilépett a posztoló, az üzletvezető elsunnyogta az egész szállítmányt egy jó messzi levő szeméttárolóba?

Ha ki is jön a fogyasztóvédelem, ÁNTSZ, akármi semmit nem fog találni.
Gondolom a csomagolást is azért akarta visszakérni, hogy ne kelljen a vevőnek hazacipelnie és fáradnia a kidobásával:)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.21. 12:07:12Szűrés

@saxo:
a) nem tud a homárról
b) egy rudi miatt ki hőzöng
c) pont leszarja, mert tudja, hogy úgysem történik semmi

realba nem megyek be. kétszer voltam.

nálunk van két koszlott boltjuk, de szó szerint. annyira mocskos és igénytelen, nem is értem hogy vannak még nyitva, és aki bemegy, miért nem hányja tele rögtön a kosarat.

undorító

Meklén és Tamara 2009.05.21. 12:09:36Szűrés

de melyik ez a bolt? Milyen utca, hány szám? Miért nem lehet leírni?

Mírmúr 2009.05.21. 12:11:56Szűrés

Tegnap dobtam ki a szintén penészes túró rudit a kukába,ugyan így nézett ki mint a képen,05 18. járt le.Nem a reálban hanem az interspárban vettem.

olcsóJános 2009.05.21. 12:12:23Szűrés

fúj!
tejcsokis túrórudi?!
hányás

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.05.21. 12:13:55Szűrés

@Mírmúr: Ez már gyanús... Akkor nem lehet, hogy mégis egy újfajta ízesítés ez? :))

zoku 2009.05.21. 12:17:01Szűrés

A penészes sajt menő, a rudi is az lesz. Csak kell még bele ízfokozó.

tóparti látomás 2009.05.21. 12:17:23Szűrés

Én is jártam már így, csak az Óriás Pöttyös volt. Hát nagy élmény volt.
Egy ideig aztán kerültem a pöttyös termékeket ;)
Ja és azt nem Reálban vettem, de sajnos bárhol kifoghat ilyen terméket az ember. Az átcimkézést, átírást nem most találták ki és nem is most alkalmazták elsőként a boltokban! Hosszú lenne ezek felsorolása...

szelephézag 2009.05.21. 12:17:31Szűrés

Azt én se értem, miért nem írja le senki, pontosan hol történt. Vagy olyat játszunk, mint a médiában, hogy a tolvajok és gyilkosok arca előtt fekete csík, mert védi őket valami "törvény", az áldozatok meg nagytotálban? Hm?
Nem félni kellene, hanem hitelesnek lenni...
Így a posztoló felelőssége is, hogy valaki beleszalad ugyanebbe még ma.

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.05.21. 12:17:47Szűrés

@Meklén és Tamara: meg kell kerdezni oket, ki vallalja magara:

1063 Budapest, Szondi u. 56.
Tel: 473-0563

1068 Budapest, Szondi u. 96.
Tel: 473-0163 302-7088

szelephézag 2009.05.21. 12:19:05Szűrés

És ilyenkor ne elégedjünk meg a panaszkönyvvel, hanem azonnal fogyasztóvédelem. Sőt, a fogyvédőknek is be lehet ígérni egy pert, ha nem szabnak ki méltó büntetést ezekre a patkányokra.

Mírmúr 2009.05.21. 12:19:14Szűrés

@Gringо: Nálam az étcsokis a favorit,a tejcsokisat a gyerköcnek vettem,de nem komálta gondoltam akkor megeszem az első harapásnál fura volt az ize aztán jobban megnéztem.Egy darabig(100 évig) nem veszek túró rudit.A férjem azzal vigasztalt,hogy biztos valami szinezék:)A pöttyös az igazi!Vagy mégsem?

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.05.21. 12:24:55Szűrés

A penicilin is penészgombából származik, tehát penészt enni jó dolog! :DDD


(bocs, nehogy valaki komolyan vegye! Az egyetlen penész amit szabad, sőt muszáj enni, az a különböző sajtokon/-ban található nemes penész! NYAMMMM :) )

Meklén és Tamara 2009.05.21. 12:26:24Szűrés

@Songoman: hívom őket. Szerintem biztosan elvállalja a vétkes. Az is lehet, hogy más bűneit is meggyónja és mezitláb fog kanosszát járni a fogyasztóvédelmi hivatal elött.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.05.21. 12:27:09Szűrés

Banyek!

3 nappal ezelőtt ugyanígy jártam, az is óriás rudi volt és tejcsokis! Akkor azt hittem, egyedi eset és pechem volt, de így már más a leányzó fekvése...

Mérgező Hulladék 2009.05.21. 12:32:57Szűrés

Nagyon kemény. Hűt egyáltalán a hűtőjük? Vagy hogy tárolták, hogy penészes legyen?
Én tavasszal kicsomagoltam pár darab, kb. egy hónapja lejárt rudit (hogy legalább a kutyának oda merjem-e adni), de külsőre semmi bajuk nem volt. Azokhoz képest ez...

Mylady 2009.05.21. 12:41:20Szűrés

én mindig családi vagy falánk csomagot veszek
ott nem tudnak hamisítnai, mert kívül a csomagoláson is van dátum, meg belül a rudikon is
igaz, hogy így több fogy, de ezt a kellemetlenséget bevállalom :)

zsp · http://poker.blog.hu 2009.05.21. 12:45:56Szűrés

aki tejcsokis rudit eszik, megérdemli!!!

FéeVerte 2009.05.21. 12:47:51Szűrés

@Lalikirály:
Fogyiknak kiadtak pár mázsa gyártósorról leselejtezett fültisztítót. A dolgozók átválogatták, amit tisztának ítéltek meg, az6 ment az új dobozba, melyen azt olvashatta szegény lúzer vevő, hogy ő most bizony steril terméket vesz. Aha. gyerekfültisztító is volt közötte. Szabály volt, hogy a megmenthető eredeti dobozokat fel kell tölteni, mert az import olasz cucc jobban eladható, mint a noname magyar. igen, magyar termékként került forgalomba az a trágya.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.05.21. 12:50:19Szűrés

@mqqq: híres lettél :D beraktak a cikk update-ba.

Egyébként meg sün a fenekébe a boltosnak.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.05.21. 12:51:05Szűrés

Bírság...

I. Élelmiszer-ellenőrzési bírság
1.) Ha 500MFt alatti az éves nettó árbevétele akkor 150.000 Ft, ha 500M felett akkor 250.000Ft a minimum bírság.

2.) A minimum bírság súlyosbító követelmények figyelembevételével szorozható 1-10x -es szorzóval, valamint a másik mellé:

II. Élelmiszerlánc-felügyeleti bírság
1.) alapösszege 15.000Ft, ez szorozható akár 10-el is, de ha utasításra a dolgozó követ el jogsértést az 500.000 Ft

Szóval erre 2 milka járhatna, HA...

Ettől függetlenül javaslom a postoló hívja fel az MGSZH-t (1)329-7017 (Bp.-i központ), valószínű utánanéznek.., hogy homárt olvasnak-e eleget a hatóságok azt kétlem :)

panka 2009.05.21. 12:51:39Szűrés

Szavatossági időn jóval belül is tízből öt pöttyösön van penész a csoki alatt, csak nem ilyen szép, látványos, hanem kisebb. A gyereknek eleinte az emésztése miatt fejtettem le róla a csokit, most már élelmiszer-biztonsági okokból. Már ha egyáltalán engedem még neki, hogy ilyen szart egyen.

staropramen 2009.05.21. 12:55:52Szűrés

Sztrovacsekek!
a boltvezető,vagy akinek a dolg lusta volt beírni a kis füzetbe szállításkor a lejárati időt, lusta volt naponta átnézni a szav időket, ezért a viszárut nem tudta elküldeni.
Így alig feltűnően átírta.A maradékot meg kellene etetni vele.Egyből tudná mi a stájsz.

bátor Sir Robin 2009.05.21. 12:59:36Szűrés

@panka: ugye most viccelsz? Vagy valamelyik konkurencánál dolgozol?

2009.05.21. 13:01:30Szűrés

Egy kicsit márványsajt jellegű volt a rudi :-)))

Mylady 2009.05.21. 13:03:01Szűrés

egyébként ízre milyen volt?
lehet, hogy sokkal finomabb, mint a penésznélküli...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.05.21. 13:05:13Szűrés

BRÉKING NYÚZ a reállal kapcsolatban (senki ne merje kérdezni, hogy honnan tudom, mert nem fogom elárulni, hogy reálos vagy cocacólás vagyok-e).

a REÁL azért nem tud mostanában új Coca-Cola termékeket vásárolni, mert nem tud fizetni a Coca-Colának aki ilyen módon megtagadta átmenetileg az áruszállítást.

úgyhogy nézzétek meg az üdítőket is, bár az ilyenek tovább elállnak, mint a tejtermékek, de azért nem árt az óvatosság.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.05.21. 13:06:31Szűrés

@holex: jah, a hír nem is olyan friss, több hete húzódó sztoriról van szó.

Meklén és Tamara 2009.05.21. 13:08:34Szűrés

@holex: köszönjük az infót! Már csak azt szeretném kérdezni, hogy Reálos vagy Coca-Colás vagy?

elwood 2009.05.21. 13:11:13Szűrés

az az opció milyen hogy itt a nyár ?

a sofőrök eddig se járatták a klímát az árunak meg ezután se, csak mostmár meleg van és elrohad a cucc.

egész télen Dráva kacsós tejet ittam, fincsi volt. Most öntöttem ki az első lejárati időn belül megsavanyodott darabos tejet az egész kancsóval.

elwood 2009.05.21. 13:13:14Szűrés

@Mírmúr: "A pöttyös az igazi!"

Ezt a dumát, hogy nem nekem jutott az eszembe ...

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.21. 13:14:26Szűrés

aki a realban vásárol sikeres ember nem lehet...
sajnálom szegény kismamát.

Zephyré 2009.05.21. 13:20:22Szűrés

@holex:

Nem azért, de Coca Cola nem romlik meg, max a müanyagflakont marja szét és elfolyik...

Thyb 2009.05.21. 13:20:45Szűrés

95-ben haraptam bele 1 ilyenbe, akkor 2 évig rá sem tudtam nézni, azóta visszaszoktam, de csak óvatosan

azt, hogy a bolvezető mekkora lúúúzer mi sem bizonyitja jobban, mint ahogy el akarta sikálni a dolgokat

ha lett volna egy csöpp esze akkor neki áll szörnyűködni, becitál az irodába, csinál 1 kézzel irott jegyzőkönyvet, a gépén mintha gépelne a fogyisoknak, le adott volna egy teátrális jelenetet, felirta volna az adataidat mint tanu, MAJD a végén elkérte volna a csomagolópapirt mint mellékelendő bizonyitékot.
Onnantól, hogy keressünk más megoldást... bukta az egészet.
Max kioszthatott volna 1 "fegyelmit" a hűtőfeltöltőnek, hogy még hitelesebb legyen a dolog.
Amateur!!!!

É2I 2009.05.21. 13:25:36Szűrés

@eszteranyu:
/off
Ahh köszi az infót! Legalább tudom mikor vegyem fel a szemeimet az asztalról, hogy megcsodáljam magam.
Egyre többet szerepelek a tv-ben. Még a végén celeb leszek ;O
/on

ZBR 2009.05.21. 13:28:23Szűrés

Nem terhelné a boltvezetőt olyan kötelezettség, hogy azonnal távolítsa el a polcokról a lejárt szavatosságú terméket?

Nem tud ilyen esetben a rendőr intézkedni? Mármint jön és felveszi a tényállást, ezáltl a dolog hivatalosabb, mint egy bejegyzés a Vásárlók könyvében --> innentől pedig az ÁNTSZ-é a terep.

Hol van ez a bolt? :D

no wonder 2009.05.21. 13:28:48Szűrés

Mi ez a faszsag,hogy nem lehet cocat rendelni? Realosak vagyunk, es minden nap jon a coca cola hiba nelkul. Inakbb ugy tudom,hogy a coca cola jarja az uzleteket sorrol sorra,hogy hogy lehetne visszaallitani az eladasdt,mert egyharmadaval visszaesett a forgalom.
Egyebkent a real sajat termek tenyleg egy fos, de nem csak azt vagyunk kotelesek tartani. Nalunk egyebkent a 20 ev alattt,amiota uzemel a bolt, sose volt ilyen problema, igaz amikor nyitottunk,meg nem is letezett a real. Na szoval nalunk ilyen soha nem volt, nem is lesz, megis a vasarloink 50%-a atpartolt a multikhoz, tesco, spar, stb, mert ott tobbet tud setalni. Kozben megveszik azt a szart, ami meg a peneszes rudinal is szemetebb, csak eppen nem tudnak rola.
Ugy kell nekik!

opossum 2009.05.21. 13:29:48Szűrés

Ha ez a Szondi 56: egy éve költöztünk el a hatkerből, párszor betévedtünk vásárolni. 2 roppant arrogáns nyálgép gyerek vezeti, állandóan cserélik az alkalmazottakat, kb. másfél éve sk. saját szememmel láttam, hogy félrothadt virsliket áztattak ecetes vízben a pult mögött (mivel akkor eltűnik a rothadó nyálkás réteg a felületéről), de ez csak 1 a sok szép dolog közül, ami abban a "boltban" folyik. Majd minden vásárlásnál átb*sznak, én egy idő után csak cigit vettem ott, gondosan kiszámolva a pénzt...

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2009.05.21. 13:32:23Szűrés

Hasonlót csináltak egy CBA üzletben is, ott a májusi lejáratú tejeket írták át júniusira. Igenám, de a tartós tej szavatossága mindig a hónap utolsó napjáig tartott, csak ugye a május 31 napos, a június 30, így lett nekik június 31-ig tartó szavatosságú tejük. És még csak nem is fekete filccel csinálták, hanem kék golyóstollal. Vitettem is vissza velük a raktárba az egész kipakolt mennyiséget. Bár élek a gyanúval, hogy mikor kiléptem a boltból, visszavitték az üzlettérbe megint.

Altezza 2009.05.21. 13:35:45Szűrés

A Túró Rudinak fogyaszthatósági ideje van nem szavatossági ideje.

melimeli 2009.05.21. 13:39:53Szűrés

Harom forintert megetetik veletek a szart is.

Pater Boddhiszattva 2009.05.21. 13:52:22Szűrés

abban a boltban az ára sincs semminek normálisan kirakva, összevissza kavarnak a cetlikkel, mikor meg mertem kérdezni valamiről, hogy mennyibe kerül, arrogánsan a pénztárhoz irányítottak, hogy majd ott megmondják. mikor szóvá tettem, hogy egyszerűbb lenne ha kiírnák, akkor hörgést kaptam vissza válaszul. egy szennyhulladék az bolt, néha odakényszerültem, de soha többet. ráadásul pofátlanul drága ahhoz képest, hogy a legótvarabb felhozatallal és minőséggel rendelkezik.

Fandor 2009.05.21. 14:00:33Szűrés

a bótvezető nagyon ott van a szeren, sok fogalma lehet arról, hogy milyen simán rá lehet kenni a csalást a gyártóra....

ugyanis a cuccon a lejárati idő alatt ott figyel a tételazonosító szám (Lot number).

nem vagyok tejipari szaki, de a lot szám alapján a gyártó kb órára pontosan meg tudja adni, hogy a terméket mikor gyártották/csomagolták, és jó eséllyel azt is, hogy előtte Riska vagy Szegfű tehén adta e hozzá a tejet, illetve utána a sor végén Marika vagy Pityu kartonozta-e be az árut.

Így aztán ha baj van, tudják, hogy Riskát vagy Pityut kell elővenni....

teccikérteni?

FéeVerte 2009.05.21. 14:10:19Szűrés

Mindig jönnek a rémhírként is eladható hírek, hogy egyre több ember fertőződik meg nemi betegségekkel. egyre fiatalabb kölyköknél diagnosztizálnak ezt-azt. Ti meg még sémfelitek a megnövelt penicikin-tartalmú Preventív-Rudit.

ave 2009.05.21. 14:13:56Szűrés

Ez ultra gaz. Bortonbe a boltossal!!!

marosy 2009.05.21. 14:16:09Szűrés

A lejárt termékeket az Auchan és a Tesco továbbadja ezeknek a noname boltoknak.

opossum 2009.05.21. 14:21:03Szűrés

@irma, a konyhásnő: hja, fejétől bűzlik a csikóhal... A két tulajcsávó már akkor sem volt korrekt, amikor még csak a szomszédos zőccségüzlet volt a tulajdonukban. Én leginkább a féldebil alkalmazottaktól voltam kibukva, akik hol a pénztárban ültek, hol a narancssárgára aszalódott trappista sajtot sikálták, de se köszönni, sem megköszönni nem igazán tudtak (gondolom, ezek azok a munkaerők, akik nagyjából fél-egy évig kihúzzák emellett a két kis p*cs mellett...)

Völkám tu Hángöri!

Secnir 2009.05.21. 14:22:00Szűrés

kedves cikkíró:
együttérzek veled, mert asszonyom szintén állapotos.
viszont.
ha ő harapna bele egy ilyen penészes pöttyösbe, akkor én késsel vésném be az utolsó használati dátumot a boltvezető rudijába.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.21. 14:23:25Szűrés

Ó! Derítsük ki hogy a penész valójában egészséges. Zeszteljük le a számok átírására utasítást adó emberen.
Elvégre ha a vásárlóknak jó, akkor neki is.

2009.05.21. 14:30:34Szűrés

Érdekes, a kolleganőm a héten pont ugyanilyen rudit vett egy Profi áruházban, Nyíregyházán.

2009.05.21. 14:33:56Szűrés

nem is értem kinek jut eszébe bemenni egy ilyen reál boltba, nemhogy még vásárolni is romlandó terméket.
a coop-al mag cba-val együtt mind egy rakás kaka. szemét van, mocsok, és még én kérek elnézést, hogy a kurvadárga cuccaikért ott akarom hagyni a pénzem, mert kábé ilyen a hozzállás (agyon motívált alkalmazottak).

tzi 2009.05.21. 14:39:16Szűrés

Ez nagyon kemeny. Iagza van mindenkinek, aki azt mondja, hogy tessek megnezni a datumozast, de tenyleg normalis, hogy ezzel kelljen foglalkozni? Veszek 15 turorudit, es nezzem at egyesevel?????
Arrol nem is szolva, hogy baratnem tavaly hozott Pestrol vagy 3-4 kg pottyoset, merthogy itt ilyesmi sajna nincs. Tenyleg ott kellett volna pocsolnie ezzel? :) Nekem anyukam Pesten el, es eleg rossz a szeme. Egyaltalan nem bizots, hogy kiszurja. Volt mar szegeny korhazban CBA-s konzvervtol.

Amugy meg van ez jobban is. Az egyik Nettoban, vagy Faktaban (Dania) egyszer elokerult egy adag atdatumozot hustermek. Vegul be kellett zarni a boltot, mert egyszeruen nem mentek oda az emberek. Iszonyu felhaborodas volt belole. Nyilvan kaptak buntit a hatosagoktol, de az fityisz volt ahhoz kepest, amit a kozmegiteles tett veluk. Azt nem ertem a magyarokban, hogy ilyen botranyok utan boldogan visszamennek ugyanabba a boltba. Pedig at fogjak datumozni a cuccot legkozelebb is.

mazsolaszáj 2009.05.21. 14:39:53Szűrés

@Aropa: Sajna most gipszben a kezem egy BKV sofőr miatt, de 3 hét és Gyugyuval elmegyünk oda vásárolni :)

Isaura 2009.05.21. 14:42:05Szűrés

@Traktorka:
Így van, a CBA-val nekem is rossz a tapasztalatom, pontosítok, Óbudán van egy, a Bécsi úton, a Kolosy téren, a bevásárlóközpontban.

Én méregből egyszer a kolléganőmmel 2 szatyor lejárt terméket szedtem össze, és a blokkal együtt elküldtem egy újságnak. Volt abban 1 éve lejárt mustár, és lejárt BABATÁPSZER.

Mi lett a vége? A cikk ugyan nem jelent meg, de jó ideig egy egész oldalas CBA hirdetés volt az újságban.

Ez van.

i23kovacs 2009.05.21. 14:42:12Szűrés

Real-ban, CBA-ban ez rendszeres, hétköznapi. Ott vásárolni amúgy sem menő.

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.05.21. 14:52:05Szűrés

@kéggyermekes családapa: jó, az az eset a BKVblogba illik, megírhattad volna! :(

dkzsofi 2009.05.21. 14:56:57Szűrés

Kedves Homár!

Tegyetek lakossági bejelentést a helyileg illetékes Állategészségügyi hatóságnál (MGSZH Állategészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Igazgatóság), a hatályos jogszabályok alapján az átcimkézés tiltott módon történő forgalmazásnak minősül és a Reált be kell zárni. A hatóság köteles hivatalból eljárni, meg már van egy kis nyilvánosság is, szóval nincs mese.

májgeriberi 2009.05.21. 15:03:42Szűrés

én már vásároltam barna kenyér helyett kakaós kenyeret, dohos zöldborsót, sima vizet vasalóba való víz helyett, a szalámit visszakérték a kosaramból mivel ismertem a bolt vezetőt, ecetes húst ettem étterembe és büdös tatár biffsteak-et.
Ja meg egyszer rám szóltak, hogy azért olcsóbb a túró rudi mert már lejárt.
Azt meg tudom, hogy a hús ha penészes azt olajos ronggyal törlik le.
Ezek most csak úgy hirtelen jutottak eszembe, gondolom ha kicsit törném még az agyam tudnék még jutna eszembe ez s az.

FéeVerte 2009.05.21. 15:05:05Szűrés

Colt: elnevezhetjük Passzív Defendusznak (vagy minek) és tesztelhetjük a forgalmazókon. Úgy látom több helyet is fel lehet keresni a gyógyhatású termékkel.

Frucsasz 2009.05.21. 15:09:11Szűrés

@dkzsofi: még jó, hogy kiírtad a teljes nevét is. Elsőre nem értettem, miért küldöd állategészségügyi hatósághoz szegényeket...

@kéggyermekes családapa: mesélj, isszuk a szavaidat!!!

fabien 2009.05.21. 15:12:09Szűrés

Sziasztok!

Egyszer régen amikor még bejárásom volt a CBA üzletlánc egyik boltjának hátsó részébe, érkezésemkor az a kép fogadott, hogy az amúgy nagyon kedves boltvezető asszony és helyettese éppen mossa le valamilyen szerrel a nápolyiról a dátumot és nyomtatja rá az újat a saját dátumozójukkal.
Akkor megfogadtam, hogy soha semmit nem veszek náluk.

bunndda 2009.05.21. 15:33:45Szűrés

@Isaura: Melyik volt az az újság? Elég a szemérmeskedésből.

elwood 2009.05.21. 15:35:29Szűrés

ezek a szemét multik ... volt már ?

VikuNya 2009.05.21. 15:50:19Szűrés

Jelenteni a fogyasztóvédelemnek, de azonnal! Őket nem érdeklik az ilyen dolgok?

Isaura 2009.05.21. 15:51:57Szűrés

@bunndda:
Lehet, hogy túl óvatos vagyok, elnézést ezért.
Egyrészt nem szeretném, ha politikai beállítódásnak venné bárki, nem érdekelnek a politikai oldalak, pusztán ide volt ismerősöm.
Másrészt, meg kicsit besz.ri vagyok.

De fogod tudni, ha azt mondom, hogy a cím jelentése: újítás, javítás.

Mivel megtudták a boltban (közelben dolgoztam), hogy mi voltunk, onnantól kezdve mindig loholt egy dolgozó a nyomunkban, és a pénztárnál is megnézték, hogy mit veszünk. Így visszagondolva, voltam akkor annyira hülye (fiatal voltam, ha ez számít), hogy visszamentem vásárolni, persze már mindent árgus szemmel néztem, és csak tartós dolgot vettem.
Ma már nem tenném meg, a lábamat nem tenném be oda. Munkatársaim viszont továbbra is találtak ott penészes sajtkrémet, büdös párizsit, volt, hogy szólt egy-egy jobbérzésű alkalmazott nekik, hogy nem biztos, hogy grillcsirkét/szendvicset/rántott gombát kellene ebédelniük...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.21. 16:06:55Szűrés

@holex: Mi romolhat meg egy "Maximum íz - Zéró természetes anyag" tartalmú szénsavas vízkőoldóban?

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.05.21. 16:45:51Szűrés

@Meklén és Tamara: na, ezt nem árulom el. :)

@Zephyré: a Coca Cola nem csak a kólát árulja, vannak egyéb folyadékalakú termékei is. amik megromolhatnak, persze tárolásfüggő a dolog.

@Kitalátor feljegyzete: szerencsére semmi, de tárolástól is függ.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.21. 16:47:16Szűrés

A bolttulajdonossal fajtalankodjon egy cápa!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.05.21. 17:03:19Szűrés

Nem tudom volt-e, nem olvasok, írok :)

Szily:
"Ez önmagában is gonosz dolog, de az igazán extrém az benne, hogy nem a napot, hanem a hónapot írják át, konrétan a négyest ötösre vagy hatosra."

Egyrészt a konrétan helyesen konkrétan, másrészt légyszi mondd meg melyik a 17. hónap !
Nem, nem az amiben a kedves párod volt, hanem a naptár szerintit.

Szóval a kedves cég, nem a napot, hanem a hónapot írja át, és mennyivel másabb az íze egy kétnapos és egy kéthónapos rudinak !

Bit Rot 2009.05.21. 17:08:11Szűrés

Ismerem ezt a Reált, sajnos nagyon is, egy rakás szar!

2009-ben egyenesen szégyen!

Bit Rot 2009.05.21. 17:09:50Szűrés

Ugyanebben a boltban kérdeztem, hogy:
- Van olyan élesztőjük, ami nem ma jár le?
- Nincs!

(Tényleg nem volt :) addig nem rendeltek újat, amíg le nem járt az előző, amit ráadásul a hűtő peremén tárolnak, hadd kapja a meleget!)

Bit Rot 2009.05.21. 17:12:57Szűrés

@opossum:
Hasonlóak a tapasztalataim, eszméletlen ami abban a Reálban van!

Brutális, hogy ez ma magyarországon van! Már romániában is ciki lenne ez a gagyi bolt színvonal, de még attól keletebbre is!

opossum 2009.05.21. 17:39:43Szűrés

@Bit Rot: Hát igen, blavatskynak van igaza, a fogyasztóvédelem, stb. szart sem ér, annak csak ráadásnak kellene lennie a közvélemény büntije után, a környéken lakóknak kellene inkább messziről elkerülnie ezt a boltnak nevezett disznóólat (de a többi is kb. így müxik, sajnos). Egyszerűen valahogy megszoktuk, hogy az üzletekben a hiperszart adják el nekünk kegyetlen drágáér', pofa nélkül. Az ember meg csodálkozik, amikor Londonban/Rómában, stb. jó pösti módra kuksizza a lejárati időt a leértékelt termékeken, és mindegyikről kiderül, hogy még két hétig fogyasztható, semmi baja, egyszerűen csak el szeretnék adni még jóval a lejárati idő előtt (mivel rá se köpnének a vásárlók, ha lejárati idő napján akarnák elpasszolni leértékelve, és rájuk rohadna). Ha az első pár negatív tapasztalat után elkerülnénk a hasonló kaliberű üzleteket, mint ez a reál, nem nagyon maradna vásárlójuk, és lehet, hogy észbe kapnának. (De akkor hol vásárolhatnánk mi, pestiparasztok? :))

Circus 2009.05.21. 17:43:12Szűrés

Már korábban gondoltam rá, de nem tudnánk az itteni félpasszív ellenállásból aktív polgári engedetlenségi mozgalmat indítani?

Mondjuk pl: (itt a pöstieket mozgósítanám) aki arra jár, (vagy kirándulás jelleggel járjunk arra!), ugorjon már be a boltba, és kérdezze meg jó hangosan az eladóktól, pénztásostól (mindegy, csak jó sokan hallják), hogy 'Tessen mondani, aranyoskám, ez az a bolt, ahol átírják az árun a szavatossági időt, ahogy az interneten is lehet olvasni?' (Homár ízlés szerint beleszőhető).

Szvsz ha naponta 5-10 ilyen beszélgatés hangzana el, szerintem kb annyira mennénk vele, mint Dániában.

Kezdjük?

Amúgy meg tökmindegy, mert mindenhol megszívathatnak - nemcsak a kisboltokban, hanem a mégnagyobbakban is, én pl már nem vásárolok húst jóideje a nagyokban (T, A, C) dolgozott ott rokon...

opossum 2009.05.21. 17:50:20Szűrés

@Circus: szerintem ez a mozgalom már elindult :)

TheDude 2009.05.21. 17:55:00Szűrés

Az ilyen forgalmazókat tessék szíves lenni megb@szkodni, de vastagon T. Bajnai kormány és mindenféle egyéb illetékes elv.

szaporító 2009.05.21. 19:34:04Szűrés

KREÁL
Hm?

Egyébként minden közértben lehet találni lejárt cuccot, talán csak a hiperekben van erre megfelelő figyelő rendszer.

Scorpion Spyke 2009.05.21. 19:57:55Szűrés

Én ide szoktam járni bevásárolni. Rudit azt pont nem szoktam venni, de tejfölt meg sajtot igen. Eddig egyszer sem volt romlott, de ezután a post után azért megnézem a dátumokat az biztos. Eddig csak a Tesco-s gombás bolognai után hánytam, azóta nem eszek ott.

Viktus 2009.05.21. 20:03:40Szűrés

lehet a boltvezető francia, mivel a túró egyfajta sajtféle arra csak érlelte egy picit a rudit

Minc 2009.05.22. 08:44:03Szűrés

most, hogy mondjátok, a cégem éttermében vett rudi is penészes volt. valszeg ugyanabból a szériából származik.

scubadiver 2009.05.22. 11:18:48Szűrés

Itt nem csak a boltost kellene megmogyorózni, hanem a miniszterelnököt, minisztereket, jogszabályalkotókat is! Olyan törvényeket kell hozni, ami védi a kiváló minőségű magyar termékeket, a magyar árukat, a régi jó magyar élelmiszerbiztonságot (és nem a fos EU-t), a magyar élelmiszeripart. Megtiltani törvénnyel a silány minőségű szar behozatalát (tudom, az EU-ban a szabad árumozgást nem lehet tiltani). Azt viszont igen is meg lehet tiltani, ami nem felel meg az előírásnak, az maradjon ott, ahol előállították! Emberek! Ébresztő!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.22. 13:23:05Szűrés

@scubadiver: Az EU-csatlakozás egyik feltétele volt az élelmiszerbiztonsági szint csökkentése. Ha szart nem lehetne behozni, mi lenne a multináci hipermarkecekkel? Nem az 5-6000 Ft-os sajtokon van a haszon, hanem a 700-1000 Ft-osokon. Ott rohadnának meg a sok savóporral a nyakukon.

UTakeMe 2009.05.22. 14:06:00Szűrés

Ja, A Reál ebből a szempontból visszaeső. Mi még hónapokkal ezelőtt olyan előcsomagolt fálkász baguett-et akartunk venni. Amit levettem a polcról teljesen penészes volt. Szóltam ez ott lebzselő 3 eladónak. A reakció döbbenetes volt. Elvették a penészes szart, vihorászva odamentek e kupachoz, kicsit turkáltak benne és le volt tudva. Kiváncsiságból később visszanéztem. A kupac tele volt penészes baguettekkel. Azóta nem járok reálba (se).

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.22. 21:55:00Szűrés

Szarjanak sünt, várják meg, amíg megszőrösödik-megpenészesedik, majd fogyasszák egészséggel.

CID 2009.05.23. 15:00:47Szűrés

Kommenteket nem olvastam végig, de kispapa miért etette meg lejárt szavidejű rudit mamival ?

2009.05.24. 13:40:16Szűrés

@Scorpion Spyke: Én egyszer két sör, három pálinka, fél liter vörösbor meg pár pohár pezsgő után hánytam. Nem is megyek többet a Reálba !

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2016.05.24. 14:19:26Szűrés

Szeged, Petőfi sgt sarki Coop. 2016. május 24.
Mizo Túró Rudi a hűtőben, 4-5 darab.
A dátumból a nap (legelső szám) hiányzik, a csomagoláson a barna-fehér vonal egy ponton elmosódva (több darabon is). A Túró Rudi leárazva 59 Ft-ra.

Mindenkinek a fantáziájára bízom, mi is történt. (A boltban nincs és sosem volt lejáratközeli jelölt és leárazott termék.)

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása