Tékozló Homár

Nem engedték be a próbafülkébe a vásárlót

2009.06.15. 12:05 | ge | 380 komment

Pamutmacska régóta keresett egy olyan felsőt, amire végül a soroksári Auchan üzletsorán talált rá, 20 perccel a zárás előtt. Felpróbálni a záróra közelsége miatt már nem engedték neki, amin annyira kiakadt, hogy kérte a vásárlók könyvét.

A következő történt velem ezen a hétvégén a soroksári Auchan hátsó üzletsorán lévő, nagy többségében kínai ruhákat áruló „családias”  ruhaboltjában: kb. fél 9 körül érkeztünk meg az üzletbe a családommal, ahol pár perc keresgélés után találtam egy belebújós női felsőt. Elindultam a próbafülkék felé, ahol az eladó hölgyek (ketten !, ez még később lényeges lesz) tájékoztattak, hogy már nem lehet próbálni. Rákérdeztem, hogy miért. Azt mondták, hogy azért, mert zárnak. Rápillantottam az órámra, ekkor volt 20 óra 39 perc. Megkérdeztem, hogy meddig vannak nyitva, mire ők, hogy háromnegyed 9-ig.

Ezután a próbafülkék előtt lévő tükör előtt felpróbáltam a felsőt a saját ruhámra, jó lett (ez kb. fél perc és egy perc közötti időt vett igénybe). Elindultam a kasszához, ahol az árut kifizettem, és elkértem a Vásárlók könyvét. Eme könyv a pulton egy A4-es méretű felirat mögött helyezkedett el, tehát NEM JÓL LÁTHATÓ helyen. De ez mellékes, megkaptam, tollat is kaptam. A háttérből egy hölgy (vélhetően az üzletvezető) kérte az egyik eladó hölgyet, hogy kérdezze meg, miért akarok beírni (megjegyzem, nem tudom, ő miért nem óhajtott odajönni hozzám). Mire én, hogy mert problémám van. Ő: „De mi az?”

Én közöltem, hogy ezt pillanatokon belül megtudhatja, amint leírom, és elolvassa. Leírtam a történetet. Miközben írtam, az eddig háttérben lévő eladó hölgy (üzletvezető talán…) odajött, és a fülemhez tartott egy mobiltelefont, hogy a vezető szeretne velem beszélni (a hangsúlyról, ahogy ezt mondta külön már nem szólok, ez végül is lényegtelen, de ez is megérne egy misét). Én ezt a beszélgetést elutasítottam. Ezután elrobogott, hogy mindjárt megválaszolja (gondolom telefonon értekeztek a fent említett üzletvezető/tulajdonossal). Ez kb. 7-8 percet vett igénybe.

Eközben a többi szintén felháborodott vásárló is méltatlankodott, végül – feltételezem a látottakon felbuzdulva – egyikük közölte is, hogy ő is szeretne beírni. Mondták, hogy várni kell, de eközben (míg várt), őt beengedték a próbafülkébe, s még több más embert is. Hirtelen „nem kellett már zárni”. Jelzem, mire ők a kasszához értek, sem múlt még el háromnegyed kilenc. De a bejegyzést – ki tudja miért – elmulasztották (amit ezúton is nagyon sajnálok: lásd a történet végét). Mialatt a válaszra vártunk, az eladók elmondták, hogy higgyem el, az egész nem rajtuk múlik, nekik „ki van adva” a főnök által, hogy fél 9 (!!!) után már senkit ne engedjenek be a fülkékbe, hiszen háromnegyedkor zárniuk kell a kasszákat ahhoz, hogy 21 órakor elindulhassanak. Erről azonban az üzletbe belépéskor sem írásos, sem szóbeli tájékoztatást egyik vásárló sem kapott.

Továbbá azt mondták, ha esetlegesen vevő miatt túlórázniuk kell, senki nem fizeti ki nekik.

Elmondtam nekik, hogy én ezt mind megértem, és hogy a bejegyzés az ő érdekükben történik, mert milyen munkahely az, ahol ilyen feltételeket szabnak, s hogy abszolút nem rájuk haragszom. Szeretném, hogy ha eljutna az üzenet ahhoz, akinek szól, hiszen úgy kellene összehangolni a nyitva tartást és az alkalmazottak munkaidejét, hogy abba a kassza zárása és az üzlet zárása is beleférjen, de ne a vevők kárára. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor jól látható helyen, írásban vagy minimum szóban tájékoztatni erről az oda betérőt (akár vevő, akár nézelődő). Hozzáteszem, ilyenről az én munkahelyemen szó sem lehet, ha letelt a munkaidőm, és gond van, akkor is szó nélkül maradok. Igaz, az én szakmám hivatás, nem is fizetik meg, de ez most végül is irreleváns.

Eközben megérkezett a válasz is, szó szerint idézném: „Sajnos az új kolléganő hibájából történt a dolog. Ilyen még nem fordult elő. A kolléganő büntetésben részesül.” (A benne lévő helyesírási hibákat engedelmetekkel kijavítottam…)

No, akkor tehát fordítom: most nekem kell rosszul éreznem magam, és az egészet rákenik egy védtelen alkalmazottra. Fúúúj.

Ráadásul hazugság, mert ketten küldtek el, s a pénztárban álló kolléganők is ezt erősítették meg, tehát nem egy kolléganő volt ott. Továbbá maguk is bevallották (miközben eme elmés válasz született), hogy főnöki utasításra van így a dolog (hogy ez alatt a tulajt kell –e értenem, vagy a helyi üzlet vezetőjét, ez nem derült ki…).

Az sem igaz, hogy ilyen még nem fordult elő, mert mint említettem, utánam is be akartak írni a panaszkönyvbe, és még jó néhány vásárló ment ki az üzletből emiatt vásárlás nélkül, avagy fizette ki a ruháját próba nélkül, valamint adott hangot (sajnos csak szóban) a felháborodásának.

Mindinkább az az érzésem, azért született ez a válasz, hogy a Fogyasztóvédelem ne tudjon belekötni. Más kérdés, hogy elnézést sem szóban, sem írásban nem kértek. Sőt a választ adó hölgy nonverbális kommunikációja eléggé „érdekes” volt, de nyilván ideges lett, hiszen nem volt igazuk.

S végül válaszolnék az esetlegesen kommentekben felmerülő kérdésekre:

1. Minek mentem oda? – Mert egész nap jártam az üzleteket, és nem találtam olyan fölsőt, amit a pénztárcám is elbír. Itt találtam.

2. Minek kellett nekem mindenáron ez a ruha? – Mert a munkahelyemen jövő héten protokoll rendezvény lesz, és igencsak siralmas állapot van a szekrényemben, azon ruhákat illetően, amelyek jók még rám szülés után.

3. Miért nem raktam vissza, és hagytam az egészet? – Mert fentebb is írtam, hogy nem találtam máshol mást. Továbbá mindig a kommentekben jelenik meg, hogy nem ide kell jönni „sírni”, hanem élni kell a fogyasztói jogokkal. Ezt tettem.

4. Jobban érzem –e magam? – Amennyiben az üzlet tulajdonosa változtat a szemléletén (avagy aki ezt az utasítást kiadta), igen, s talán az ott lévő alkalmazottaknak is könnyebb lesz, de kár, hogy ebben sajnos valamiért nem hiszek. :(

Epilógus: távol álljon tőlem, hogy miattam bárki is büntetést kapjon, pláne ha új az illető. De mivel a fent említett válasz valószínűleg nem igaz, ezért nincs lelkifurdalásom. Mégis felmerült bennem az a néhány gondolat, hogy mégiscsak ők vannak értem (jelzem, mivel magam is lehúztam pár évet a kereskedelemben még főiskolás koromban, tisztában vagyok a bunkó, tapló vevők fogalmával is), mégiscsak válság van (vagy legalábbis ezt mondják), ahol az ember örül, ha van vevője (hiszen a kereskedők folyamatosan panaszkodnak). Tudom, hogy vannak bunkó vásárlók, akik zárás előtt két perccel mennének be próbálni, de nálam egy (azaz egy darab) felső volt, amit pikk-pakk fel lehet próbálni, és a környéken sem volt senki, aki „vérszemet” kaphatott volna, s ráadásul az „állítólagos” zárásig is volt még 6 perc. Az is nonszensz számomra, hogy milyen eljárás az, hogy egy „valaki” (üzletvezető, tulajdonos?) mobil telefonon óhajt velem „tárgyalni” a történtekről.

S bocsássátok meg nekem, de hadd ne az én saram legyen, hogy az üzletben egész nap álló alkalmazott hány órakor mehet haza, s ezért ne nekem kelljen rosszul éreznem magam, ha szóvá teszem, hogy finoman szólva sem vásárló barát a hozzáállásuk! Egy biztos, először és utoljára vásároltam náluk.

S nem, nem kérek sünt. :)

Köszönöm azon versenyzőknek, akik kibírták, és elsőzés és sünözés helyett végig is olvasták!

Üdvözlettel:

Pamutmacska

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aardwark 2009.06.15. 12:07:21

második-e?
és most elolvasom

É2I 2009.06.15. 12:08:19

Hajtás nélkül?

Frucsasz 2009.06.15. 12:09:03

Nekem nem engedte, hogy kommenteljek... De azért ez durva.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.15. 12:09:58

Má' megint lecsúsztam a dobogóról!
Így jár, aki figyelmetlenül dolgozni kezd...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 12:15:46

egyszer majdnem dugtam probafulkebe de valaki mindenaron fel akart probalni egy bikinit es dorombolt
zaras elott
hat igy

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 12:16:56

"Eme könyv a pulton egy A4-es méretű felirat mögött helyezkedett el, tehát NEM JÓL LÁTHATÓ helyen. "
Háde' volt!!! És nem a pincében...

"Erről azonban az üzletbe belépéskor sem írásos, sem szóbeli tájékoztatást egyik vásárló sem kapott."
Pont ezért jár a SÜN.


Különben meg te is kaphatsz SÜNt, de éppenséggel nem ánuszon keresztül, hanem csak úgy, simogatni :)

Énbagoly 2009.06.15. 12:17:35

Kedves postoló!
Mindent pontosan, és helyesen csináltál.
Jó volt az esetleírás is. :)
Na most akkor a magyar bolttulajdonosok fikázásán túl, mit tudunk hozzászólni?
@Sün‼: munkára!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.15. 12:18:19

"S nem, nem kérek sünt. :) "


Még ilyent! Teljesen fel vagyok háborodva.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.15. 12:18:53

Mondjuk ilyenkor lenne hatékony a korrupt komcsi káderek által szétb@$zott ÁNTSz-vizsgálat, jelen állás szerint rájuk mehetne a munkavédelem-munkaegészségügy (a nyitvatartási idő nem lehet fogalmi okokból sem azonos a munkaidővel) meg az ÁNTSz, merthogy kizárható, hogy tisztességesen kitakarítsanak, és ha igen, akkor ki, mivel, van-e veszélyes készítménnyel végzett tevékenységről bejelentésük, van-e az azzal dolgozóknak külön szekrényben tárolt munka/védőruhája, van-e a várandós/szoptató anyák számára előírt fekvőhelyes pihenő....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.15. 12:19:58

@Énbagoly: Jegyeztem:

"a soroksári Auchan hátsó üzletsorán lévő, nagy többségében kínai ruhákat áruló „családias” ruhabolt"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 12:20:38

amugy itt ilyen kizart
amig bent vagy bent vagy
9-kor bezarjak a bejaratot csak a kijarat van nyitva es aztan amig van vevo van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.15. 12:21:42

@hagyma: Bikinis macskát dugtál volna, vagy ki a fene dorombolt?

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: A vaginális sün sokkal jobb?

Énbagoly 2009.06.15. 12:22:36

@hagyma: ilyenkor ám nagyon tudlak utálni. :)
Nem mintha ámerikába vágynék, de akkor is.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 12:22:48

Nagy nehezen elolvastam
Próbáltad magad ezekkel a számokkal meg epilógussal bebiztosítani, de azért én találtam sünszarató hibát!:))))
Mindegy, ma jó napom van, nem zsákolom be:)
(mielőtt megsértődnél vicceltem!)

Timil 2009.06.15. 12:22:53

mikor értik már meg a sok béna eladók meg üzletvezetők, hogy ha azt írják ki, 21 óráig nyitva, akkor a vevő azt fogja hinni, hogy addig bemehet, és mindenfélét csinálhat - pl. vásárolhat, amiből a süket üzletvezető + droidjai élnek - odabenn???

Frucsasz 2009.06.15. 12:23:51

Nagyrészt igaza van. Két dolog szúrt szemet:
1. a posztoló sem megy a szomszédba egy kis bunkóságért: "Én közöltem, hogy ezt pillanatokon belül megtudhatja, amint leírom, és elolvassa. " Ez szerintem feleslegesen modortalan. Nugodtan elmondhatta volna szóban is, mi a problémája. Persze szigorúan a beírás mellett, nem helyett.

2. elgondolkodtatott, hogy ma már a rutinosabb homár-posztolók ohne zsinór védekezni kezdenek, hogy mit miért csináltak/nem csináltak. Pedig itt irreleváns, miért ott akart vásárolni, vagy miért volt fontos, hogy megvegye a felsőt. Ami számít, hogy nyitvatartási időben nem engedték, hogy próbáljon, ami felháborító akkor is, ha az az Auchan egyik boltja, meg akkor is, ha épp Gucci lett volna.

2009.06.15. 12:24:53

Úristen mekkora dráma. Világbéke, ilyesmi megvolt már ?
Szerintem ezért tart itt ez az ország....

bogec 2009.06.15. 12:28:15

Legyenszíves, valaki műveljen ki, mert még nem sikerült rájönnöm, hogy mire jó ez a vásárlók könyve.

Ki nézi ezt, hogy minden feldühödött fogyasztó ebbe akar beírni, és minden másik oldalon álló gonosz vagy éppen nem gonosz személyzet ezt tűzzel-vassal igyekszik megakadályozni?

Van egyáltalán ennek vmi következménye?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 12:29:56

@Frucsasz: Lehet hogy a személyzet rászolgált a modortalanságra.
Sajnos itthon a "megdobnak kővel, dobj vissza mennykővel" működik.

@Kitalátor feljegyzete: Nem vaginálisan gondoltam a sünt, semmi gond a postolóval.
a SÜN!!! alapból jópofa állat, nem mondom hogy tartanék otthon, de sztem aranyos :)

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 12:32:37

Mondjuk így belegondolva
Ha ilyet mondanék, hogy bocsi itt vagyok csak zárunk
Kiröhögnének, felnégyelnének, feljelentenének a megfelelő Igazgatónál, és felgyújtanának
Csak nem ebben a sorrendben

É2I 2009.06.15. 12:33:19

@bogec:
pl:

tudatosvasarlo.hu/cikkek/73

2005.10.05. | dr. Haraszti Anikó

Ha helyesen használják, a Vásárlók Könyve kulturált vitarendezési mód, ami segíti a vásárló és kereskedő közötti kommunikációt, a problémák megoldását hatóság bevonása nélkül, valamint a megfelelő kiszolgálást.

Amennyiben vásárlással, kiszolgálással kapcsolatban panaszod, megjegyzésed, javaslatod merül fel, s nem kívánsz hatósághoz fordulni, kérheted a Vásárlók Könyvét. Valamennyi vásárlókkal kapcsolatban álló kereskedőnek, szolgáltatónak, árusnak (még a piacokon is) rendelkezni kell Vásárlók Könyvével, amit kérésre köteles átadni. A nyomtatványt a fogyasztó számára jól látható és hozzáférhető helyen kell elhelyezni, használható íróeszközről is a kereskedőnek kell gondoskodnia. A Vásárlók Könyvét az önkormányzat jegyzője pecséttel és zsinórral hitelesíti.

A bejelentés 2 példányban készül, szerepelni kell rajta a bolt pecsétjének, a bejelentő nevének, címének, a probléma leírásának, a kereskedőnek a bejelentéssel kapcsolatos észrevételének, a bejelentés időpontjának, és annak, hogy milyen módon (írásban vagy szóban) orvosolták a problémát. A bejelentőlap sorszámozott. A bejelentésre a bolt vezetőjének érdemben válaszolnia kell – ezt írásban vagy szóban is megteheti –, azonban sajnálatos módon elintézési határidőt már nem ír elő jogszabály (a korábbi 30 napot megszüntették).

Érdemes tudni azonban, hogy hatóságok (jegyző, fogyasztóvédelmi felügyelőségek) két évre visszamenőleg vizsgálhatják a Vásárlók Könyvét, és szabálytalan kezelése miatt jelentős pénzbírság is kiszabható.

Krumpliorr (törölt) 2009.06.15. 12:33:32

"Igaz, az én szakmám hivatás, nem is fizetik meg, de ez most végül is irreleváns."

Pedagógus-e vagy?

Amúgy ezeket a vásárlók könyvés beírásokat ki olvassa és ki válaszolja meg?
Volt olyan, hogy a Bauhausban 4 oldalt írtunk ami arról szólt , hogy a csempés eladók idióták, erre válaszoltak, hogy megrovást kapott a biztonsági őr.
Olyan szarul éreztük magunkat, hogy irtunk válaszlevelet.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.06.15. 12:39:52

Tudom, hogy állat vagyok, de az ilyen szemétségek miatt nem tiltom meg a fiamnak, hogy lopjon a hipermarketekben egy - két csokit. És feléri ésszel a különbséget a multináci és a valódi kiskereskedő között.

Frucsasz 2009.06.15. 12:40:55

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: szerintem a vásárló/partner/ügyfél/akárki reakciója, válasza árulkodik a személyiségéről. Az, aki bunkóságra bunkósággal válaszol, az ne lepődjön meg, ha ez utána ismét visszaüt. Saját magammal szembeni igény, hogy ne legyek modortalan másokkal. Akkor sem, ha ők azok velem. Sokszor egyénként a bunkó stílusú szövegre adott udvarias válasz mindennél jobban képes megzabolázni a másik felet. Persze, vannak szélsőséges esetek, mikor már képtelenség udvariaskodni, de ez a ruhavásárlás nem épp ide sorolható. Szerintem. Persze tény, hogy ez nem illem-,etikett- és protokoll blog...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.06.15. 12:41:09

"Az is nonszensz számomra, hogy milyen eljárás az, hogy egy „valaki” (üzletvezető, tulajdonos?) mobil telefonon óhajt velem „tárgyalni” a történtekről."

Talán kocsiba kellett volna vágnia magát és odaszáguldani a ki-tudja-honnan még zárás előtt? A posztolóval értek egyet a zárással kapcsolatban, de azért a fenti megjegyzése már-már szőrszálhasogatás.

Secnir 2009.06.15. 12:42:48

nah
kiröhögtem magam.
az Epilógus először Epillálásnak olvastam.
de úgy is értelmes volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 12:43:12

@Frucsasz: Van aki úgysem tanul belőle, szóval felesleges kulturáltan viselkedni vele szemben.

Ld. még fasz módon aprkoló autósok nagy észe.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 12:43:46

@Krumpliorr: tűzoltó is lehet:)
Esetleg vadakat terelő juhász
Aludjak el szépen

pamutmacska 2009.06.15. 12:44:39

Sün Napot!

Azt a rohadt...de hosszú lettem. :)

Krumpliorr (törölt) 2009.06.15. 12:47:00

@b[ALien] a kopasz baba:

Ja nem azért, csak van a családban néhány peda , amikor elhangzik ez a mondat akkor szoktam kimenni a konyhába megenni a maradék töltötthúst:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 12:47:09

ON

Na mentem fogorvoshoz.
imádkozzatok érettem :P

OFF :P

pamutmacska 2009.06.15. 12:47:19

@Frucsasz: azért nem válaszoltam, mert akit ez valóban érdekelt, nem méltatott arra sem, hogy megkérdezze. "Odaküldte" az egyik eladót. Ráadásul nem kérdezheti meg, hogy miért szeretnék beleírni. Pont.
A mit miért csinál kérdéskör azért került bele, mert elég régóta olvasok homárt, és sikk, hogy a posztolót b@sztatják, ha igaza van, ha nem. Hát ezért.

pamutmacska 2009.06.15. 12:48:36

@nyomasek_bobo: nem, de ez kulturálatlan rendezése a problémának, szerintem. Tudod, vannak dolgok, amelyket nem telefonon vitatok meg. Ez is azok közé tartozik. De nem vagyunk egyformák.

pamutmacska 2009.06.15. 12:49:44

@Frucsasz: ja, és a közlendőmet végig nagyon udvariasan és nyugodtan közöltem. De nem voltál ott, szerintem így véleményt alkotni elég szubjektív dolog.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 12:52:28

@Krumpliorr: az én családomban is van!:) Húzós egy néni
Küldeném neki és a szomszédoknak a Sonata Arctica-tól a Still loving you c. dalt!:)))

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.06.15. 12:53:24

@pamutmacska: köszönöm a választ. De még mindig nem értem, este háromnegyed kilenckor szerinted mit kellett volna csinálnia a tulajnak, akit az alkalmazottja felhív?

pamutmacska 2009.06.15. 12:55:49

@nyomasek_bobo: nekem pedig az nem világos, miért hívta fel (de tegyük fel, hogy ezt kérte tőle).
Válaszom: semmit. Nem kell idióta dolgokat kérni, és nem lesz baj. Vásárlóbarát módon kell a dolgokhoz állni stb. stb.

metal · http://electric.blog.hu 2009.06.15. 12:55:54

"Tudom, hogy vannak bunkó vásárlók, akik zárás előtt két perccel mennének be próbálni,"

Miért bunkó az a vásárló, aki zárás előtt 2 perccel megy be próbálni? Talán bunkó az az eladó, aki ebben korlátozza, vagy nem is bunkó, hanem hülye. Fel kellene végre fogni, hogy nem szocializmus van, a vásárló tud másik üzletet is választani, a boltnak az lenne az érdeke, hogy kinyalja a vásárló seggét!

Frucsasz 2009.06.15. 12:57:28

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Azt hiszem, félreértessz. Nem miatta viselkedsz kultúráltan, hanem önmagad miatt. A saját belső igény miatt. Szerintem.

@pamutmacska: Azzal ,hogy ide beírtál, szerintem számítottál arra is, hogy szubjektíven alkotott véleményeket fogsz hallani (hisz pont ezért kezdtél el előre mentegetőzni is). Közülünk senki nem volt ott, te viszont, mint érintett nem vagy pártatlan, nyilvánvalóan a te véleményed is szubjektív. Más kérdés, hogy mi csak a te oldaladat láthatjuk. Egyelőre. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy az, amit mondtál (amit idéztem is tőled), bármilyen szépen megfogalmazva is bunkóság. Megkérdezték tőled, mi a problémád. Erre nem túl konstruktív hozzáállás azt közölni (légy bármilyen kedves is közben), hogy majd elolvashatja, ha akarja.

pamutmacska 2009.06.15. 12:59:33

@Frucsasz: okés. Te így látod, én másképp. A történet lényege nem ez, s ha Te ezt nem látod, sajnálom. Ha igen, akkor jó, ezért írtam be a posztot. Nem vagyunk egyformák. De őszintén kívánom, hogy mindenki csak annyira legyen Veled bunkó, amennyire én szoktam az emberekkel! Továbbiakban nem kívánok vitatkozni. Szép napot Neked! :)

Secnir 2009.06.15. 13:00:30

a másik:
valaki odaön és egy mobilt dug a fülembe
na az perverz.
vagy zsebreteszem a mobilt és megköszönöm

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.06.15. 13:00:55

Egy tökéletes stílusban megírt Homárt olvasó levele. Grat, kiutalok neked egy pár homár-fülbevalót!
;)

pamutmacska 2009.06.15. 13:04:30

Még valami, amit nem írtam le, de esetleg bele lehet kötni. Az üzletre kifüggesztett táblán 20 óráig volt a nyitva tartási idő. Azonban ez már eleve nem lehet így, hiszen fél kilenckor még tele volt a bolt vásárlóval/nézelődővel. Tehát vagy betörtem, vagy alkalmazkodott az üzlet a többi üzlet nyitva tartásához (kötelezően vagy sem, ezt nem tudom), csak nem cserélték le a táblát.
Csak azért, mert esetleg ez is lehet védekezési alap. :)

elwood 2009.06.15. 13:06:12

Bár zárás előtt 15 perccel kezdeni írni a panaszkönybe már nem szabad (!),

Pamutmacska helyesen járt el.

Gratulálok a pocaklakóból lett kismanóhoz.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 13:07:05

@pamutmacska: szerintem ez jó duma volt:)
Frappáns, a post fémponytya!
Neked és a szomszédoknak küldeném a Tankcsapdától a Füst és lábdob c. dalt!:)

Krumpliorr (törölt) 2009.06.15. 13:08:09

@pamutmacska: Gondolom a felső árát
azért zárás környékén is gond nélkül elfogadták ugye?:)

Mostanában azt figyeltem meg, hogy mindenki utálja amit csinál, a boltos utál boltos lenni, a benzinutas utálja a benzin szagát, de amikor pénz áll a házhoz, az tök természetes.

pamutmacska 2009.06.15. 13:09:34

@elwood: Hát emlékszel rám?! :) :)
Jééé! Köszönöm! Nagyon jól esett. Már nem is olyan kicsi... másfél éves. :)

elwood 2009.06.15. 13:09:51

A panaszköny valahogy mégis működik sok helyen. Én több hónapig próbáltam egy garancialevelet kinyerni Media Marktból, személyes kérés, telefon stb. keretében.

Aztán eluntam, mondom beírok a panaszkönyvbe, három négy ember rohangálni kezdett mint a mérgezett egér és mire három sort leírtam, hoztak egyet.

pamutmacska 2009.06.15. 13:10:33

@b[ALien] a kopasz baba: köszi, szeretem őket. ;)

pamutmacska 2009.06.15. 13:11:48

@Krumpliorr: Ühüm. Egyetértünk.

elwood 2009.06.15. 13:14:04

@Bodzaszedő Manager: "Tudom, hogy állat vagyok, de az ilyen szemétségek miatt nem tiltom meg a fiamnak, hogy lopjon a hipermarketekben egy - két csokit. És feléri ésszel a különbséget a multináci és a valódi kiskereskedő között."

1) Valóban állat vagy.
2) Az Auchan üzletsor "családias" hátsó része az nem az Auchan, hanem valódi kiskereskedők mint a gondolom "Family ... akármi" ahol az eset történt
3) Aki lop az lop
4) Aki lopni tanítja a fiát az lopni tanítja a fiát
5) Ezért tart itt ez az ország

IndaMuncher 2009.06.15. 13:18:42

Én érzem csak úgy, hogy a posztoló idegesítő stílusban és túl terjengősen tolja?

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 13:19:20

@pamutmacska: a következő dalt csak Neked küldöm, a szomszédoknak pedig elnézést küldök a hangerő miatt! A címe Irgalom nélkül:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.15. 13:22:00

@pamutmacska: Vagyok! Csak ebédszüneten voltam. Újabb megrendelés érkezett?

pamutmacska 2009.06.15. 13:23:22

@Sün‼: igen. F.house sorszámot tépett, ahogy olvasom... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 13:24:02

ja es pamutmacska
nezd az elet napos oldalat
meg mindig jobb mintha nem engedtek volna ki a probafulkebol

É2I 2009.06.15. 13:30:18

@Cigiző:
Jaja. Én meg a homár zoknit.

"Ha tied a homár zokni, igérem, hogy nem fogsz copni!"
:)

pamutmacska 2009.06.15. 13:31:50

No, most hogy már van egy pár új fülbevalóm, küldtek nekem jó számokat, és Sün is felvette a rendelést jövő hétre, megyek, és gyártok valami ebédet. Majd még jövök. Sün Veletek! :)

Smacika 2009.06.15. 13:33:22

@F.house: Én is úgy érzem, de mivel oly szépen felvilágosodtam a poszt olvasása közben, hogy nem kiváncsi a bunkóságomra, ezért kussolok.
[Ha kedves pamutmacska ott állt volna reggel 9 óta a boltban, akkor az este3/4 9kor beeső vevőt nem a picsába kivánná?]

EÖ (törölt) 2009.06.15. 13:35:56

@Secnir: az epilógus az, aki epilál
vagy nem?

pamutmacska 2009.06.15. 13:36:26

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: ha figyelmesen olvasol, álltam évekkel ezelőtt. S nem, nem kívántam a picsába, mert belőle élt a főnököm, s közvetve én is belőle kaptam a fizetésemet. Egyébként megintcsak figyelmetlen vagy. Nem háromnegyedkor, hanem fél 9-kor "estem be". Ezek szerint ha az orvos munkaideje 9-ig tart, akkor fél 9-kor már csak szájhúzva varrja össze mondjuk a vérző karodat?!
Ejj, barátom! Házhoz jöttél a pofonért, azt hiszem!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.15. 13:36:50

@Bodzaszedő Manager: Előbb-utóbb még miniszterelnök is lehet a fiadból...
"Én-e?? Milyen libát???"

helianthus 2009.06.15. 13:37:40

„Sajnos az új kolléganő hibájából történt a dolog. Ilyen még nem fordult elő. A kolléganő büntetésben részesül.”
Mindinkább az az érzésem, azért született ez a válasz, hogy a Fogyasztóvédelem ne tudjon belekötni.

??? Hát nem vagyok egy Kathy Attila (kettő sem), de én kapásból bele tudnék kötni.
1, az új kolléganő miért nincs tisztában a szabályokkal? - itt kibukik az, hogy nem tanítják meg rendesen vagy hazudnak.
2, milyen büntetésben részesül? - itt kibukik az, hogy vagy túl enyhe(szóbeli ejnye-bejnye) vagy túl súlyos (kirúgják) vagy hazudnak.
3, mivel bizonyítja az üzlet, hogy még nem fordul elő ilyen eset?- itt kibukik az, hogy semmivel vagy hazudnak.

Na milyen vagyok lehetek fogyvédő?

betépett felhasználó 2009.06.15. 13:38:25

en 20:40 utan mar nem szarozok a probafulkezessel, fizetessel, 1xruen lenyulom a cuccot.
Ahol 22h. kor zarnak, ott 21:40tol szajrezok.
Bevallt modszer es mindeki csak jol jar: no panaszkonyves beiras, no zoldfulu leszidas, no utolagos homarozas. 1 kis gond szokott lenni, ami rendszerint utolag sul ki, hogy: a hazakisert cucc nem az en meretem. Mar tele a hazam xxxles alsogatyakkal, CCCC1000as melltartokkal, 28as sibakanccsal stb. ezek ellenere a modszer muxik.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 13:40:17

@pamutmacska: akkor az ebédhez küldeném a R&R rugója c. dalt!:)))

Alikam 2009.06.15. 13:42:21

Hát igen, a posztíró is elég érdes stílusú, magyarul kőparaszt, de tényleg jó lenne, ha a sok idióta boltos felfogná már végre, hogy a nyitvatartási idő nem egy egzakt dolog, és a törvény szerint addig kell nyitva tartaniuk, ameddig kiírják!

9-kor zárjon be a bazár, vásárló már be nem mehet, jönni még kijöhetnek.

Ennyi, de úgy veszem észre hogy a multik kezdik ezt leszarni. Az OBI-nál volt olyan, hogy 4 perccel zárás előtt már nem engedtek be senkit sem.

Kérdem én, miért? Még van négy perc az alatt egy céltudatos vásárló simán elintézi a dolgát fizetéssel együtt.

De a susógós melegítős bótvezető acconyság szerint nem mehetsz be.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 13:42:49

@Kitalátor feljegyzete:
de azert ertetted
@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:

meg az i slehet a pokolba kivanja , faradt zarna, stb
embere valogatja
de mindezt mosolyogva kezsegesen
magaban meg mondhatja a magaet
nincs is ember, legalabbis magyar tuti nincs aki ne tenne
velem is megesik
szeles mosoly, havarju?
belul meg a rohadt qrwa is most esett be, mennek haza
hat igy

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.15. 13:44:09

@elwood: Nem semmi! Olyan lehetsz, mint Drágabolgárelvtársúr, aki egy üres ház földszintjén úgy megkefélt valakit, hogy a negyediken is hallani lehetett...
Mibe is írtál panaszkönyv nélkül?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 13:45:06

ja es ettol dehogy tartom prostitualtnak csak eppen tele van a hocipom, mennek mar sorozni meg ilyenek es tudom, hogy beloluk elek es masnap meg napkozben azt varom hogy jojjenek
de kifele az a munkam hogy felszolgaljak, senkit nem erdekel milyen a kedvem

pamutmacska 2009.06.15. 13:45:47

@Alikam: Ej, de személyeskedsz! Miért is? (Olyan szó, hogy "kőparaszt" nincs egyébként.)

b(Alien): Kösziii!

gelsystem 2009.06.15. 13:48:00

fááászombázzzek! még ilyet???
ja, ez nem a TARDA????
bocsesz!
hát akkor:
--jonihozam kinaipiac! veni felsó nembánimeKK! veni ketó adni ajandek gyerekcipó! probalni feeel lehet hatul kontener! vini felsó kapni cipó, nemátbacc! gyereklab nem leni lutapsz! harantelmelo meg mindig nemtunnni mi az, boltozat mar felig erteni meKK! vasarló könyv nem leni, nem arul!! bar igeny egyre leni nagyob, probal szerezni be!
joni jovohet, adigra leni vasalokonyv occó!

Sunil 2009.06.15. 13:48:49

Egy kisvárosban élek, a helyi kínai boltba zárás előtt kb negyedórával már nem engedtek be. Két eladónő szinte úttorlaszként hirtelen az ajtó elé ugrott mikor be akartam sétálni. És rögtön kérdezték mit akarok :D
Mivel csak pár cuccot szerettem volna venni, ami bőven ráért másnapra így ott hagytam őket a fenébe. De vicces volt, ahogy oroszlánként védték a bejáratot :D
Bár abban az üzletben alapból elég bunkók az eladók.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 13:49:07

@hagyma: ott a pont!
Én is így csinálom
Pedig én csak egy kötsög ***-s vagyok
Küldeném Neked a PUF-tól a Hajsza c. dalt:)))
Ma ilyen dalküldő hangulatom van!!!:)))

Alikam 2009.06.15. 13:50:14

@pamutmacska: Miért ne lenne? Oda van leírva, nem látod?

Miért is? Mert egy kőparaszt vagy! Na még1x leírtam, hátha most már észreveszed...

pamutmacska 2009.06.15. 13:52:01

@Alikam: látom, F.house sünjére hajtasz. Igaz, hogy már jövő héten ér csak rá, de hátha még Te is kaphatsz.
Boltos -e vagy? Netán a tulaj? ;)
Ááááá, már értem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 13:54:06

aa hajsza amugy is P. Mobil volt
@pamutmacska:

Imre, haggyad

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 13:55:50

@hagyma: jut eszembe hóvárjút nem mondok:)
Most ezért küldök magamnak egy...
Első dalt 2x

Alikam 2009.06.15. 14:00:56

@pamutmacska:

"tényleg jó lenne, ha a sok idióta boltos felfogná már végre, hogy a nyitvatartási idő nem egy egzakt dolog, és a törvény szerint addig kell nyitva tartaniuk, ameddig kiírják!"

Az ám! Én vagyok a bótos a tulaj meg minden, AllInOne...

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 14:01:28

@hagyma: :)
Hát be nem mondom
De hallgatom ezeket
A szomszédokkal, és a szembe szomszédokkal:)
(énekelek is)

A Hajsza az PUF
Ez biztos, az előbb küldtem magamnak:)
www.youtube.com/watch?v=J1l1CqGTkzQ

Ofélia . 2009.06.15. 14:02:13

Szabad már főzni??? zsidózni és cigányozni???

Na küldök egy receptet:Végy 1,2 kg bélszi eleje

Pácolás: sózás feketebors wocseszter szósz kb 05 dl. Ebbe meghempergetni.

Kevés olajon kéregre píritani Körbe mindenhol.

Kihűteni teljesen.

Páclé második pácoláshoz: Bors , worcseszter 0,2 szósz szójaszósz,0.3 összesen 0,5 deci. A húst ebbe bekeforgatni az egészet fóliába csomagolni(nejlon) egy hétig 0 -2 fokon (éppen fagyjon) egy hétig pácolni.

Tálalása: éles késsel hajszál vékonyan szeletelni, barnakenyér toastra vékony pesto alapot kenni és erre a bélszinszelet, oliva olaj csepegtetve és egy citrom szelet.

Ajánlott előtte néhány grappa jégbehűtve és utána a legszárazabb rosé.:))

aardwark 2009.06.15. 14:02:55

kicsit hosszú, talán túl részletes, de igaza volt...

Off:
"Hogyan kell helyesen mondani azt, hogy project?: "prodzsekkt". Szerintem minden multicsinovnyik Szolárium cum laude diplomás minimum háromszor ejakuál ha meghallja ezt a szót..."
ezt most olvastam, és könnyesre röhögtem magam....
On
én kérek elnézést

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 14:03:37

A poszt rosszul van megírva, mert a gyerekre nem fordít elég figyelmet az író. Úgyszólván elsikkad.
Ilyen hosszúságú írásba minimum harmincszor lehetett volna beleszőni.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 14:07:53

@Nelson Mandula: a diplomák számáról elfelejtkeztél:)

staropramen 2009.06.15. 14:11:37

ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa 2009.06.15. 14:02:13
Sztrovacsek!
Nekem a második bélszin opció szimpatikusabb, és megkockáztatnék hozzá rosé helyett egy igazi friss ress kadarkát.

EÖ (törölt) 2009.06.15. 14:11:59

@b[ALien] a kopasz baba:
meg mi má' az, hogy pamutmacska? :D
szintetikus élőlény?
vagy ilyet sétáltat egy kötött robot?
nóóóórmális?

(tudom, a pamut nem szintetikus)

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 14:12:11

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: mivel ez a hétvégi, mindent lehet
Akár meg is törölhetném a keyboardot
De maradjon csak sörös:)

pamutmacska 2009.06.15. 14:13:14

@Nelson Mandula: pedig végig kint volt a bevásárlókocsin a "Baba az autóban" felirat, és ennek ellenére sem mehettem be a próbafülkébe. ;)

Diplomák száma - b(Alien) kedvéért - 1, azaz egy (vérmesen ciki, de ez van...úgyis "kőparaszt" vagyok.
Ja, és sikertelen. Ez kimaradt idáig. :D

EÖ (törölt) 2009.06.15. 14:14:16

@hagyma: hogy te milyen szemtelen vagy fiacskám! :DDD

ő most keresztszemes hímzést csinál karácsonyra a feleségének.... :DDDD

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 14:14:36

@b[ALien] a kopasz baba:
@hagyma:

kimaradt még az elte bőcsészlogós, mamával közös bankkártya is, aminek a pin kódját lelesi a vírus.
van itt hiba elég...

Orizatriznyák 2009.06.15. 14:14:40

@Sunil: csak nem Duna....-ról beszélsz? :))

pamutmacska 2009.06.15. 14:17:17

@Egyéves Önkéntes: nem nyert. :)

Szintetikus Pamutmacskaképző Egyetem

staropramen 2009.06.15. 14:17:42


Nelson Mandula 2009.06.15. 14:14:36

Ahogy mondod Sztrovacsek, ezer sebből vérzik ez a történet.Nem tudjuk pl, hogy egyesével volt a felső akciós, vagy hatosával kicseszős.

Smacika 2009.06.15. 14:17:42

Hát látom, azzal, hogy a posztban felhívtad a figyelmet a kommentelők kötschög mivoltára, lavina indult el itten kéremszépen.

EÖ (törölt) 2009.06.15. 14:20:03

@pamutmacska: oda nagyon kemény bejutni :)
gratulálok.

és melyik szakpár?

Pamutmacskaszaporítás-Géntechnológia vagy
Géntechnológia-Pamutmacskaszaporítás?

staropramen 2009.06.15. 14:20:03


☺ágica 2009.06.15. 14:17:12

Nem az a cipőárus a Viasaton?

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 14:20:44

@Egyéves Önkéntes: és az volt már, hogy a poster hülye?:))))
Macska? Küldöm a kutyákat!
(nem ám, van ilyen m betűsöm sok)

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 14:20:54

Sünt neked :).Nem volt a táskádon bébi on bórd matrica, azért nem engedtek be próbálni!!!! :P

betépett felhasználó 2009.06.15. 14:22:39

" Eme könyv a pulton egy A4-es méretű felirat mögött helyezkedett el, tehát NEM JÓL LÁTHATÓ helyen"

Netan nem azt irja azon az A4 es feliraton, hogy:
"ITT TALALHATO A VASARLOK KONYVE" ???

na ugyeeee....

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 14:22:45

@pamutmacska: francba...tuttam,hogy már valaki biztos megírta...na de ilyen aki nem a hivatásának él hanem dolgozik :DDDDDD

Smacika 2009.06.15. 14:23:05

Kedves @pamutmacska:
Köszönjük, hogy a posztban gyakorlatilag lebunkóztad a kommentelőket.
Kérek még ilyen posztokat.
Senkit sem érdekel az eladók, árusok, multik faszsága, inkább egymást baszogassuk.
Sosincs olyan, hogy a vevő hibás, mindig az eladók a kötschögök.

staropramen 2009.06.15. 14:23:07

pamutmacska 2009.06.15. 14:17:17
Ezen is tanít a Havas Henrik?

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 14:24:07

@pamutmacska: köszi!:) Több dalt már nem tudok küldeni, mert félek, hogy feljelentenek:)

pamutmacska 2009.06.15. 14:24:42

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: szerintem tanulj meg olvasni, mielőtt kötözködsz. Kövi. :)

EÖ (törölt) 2009.06.15. 14:24:54

@b[ALien] a kopasz baba: ettől én elhatárolódom!
én a posztereket nem bántom....
nem könnyű nekik! :)

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 14:24:56

@Egyéves Önkéntes: az olyan minta a szintetikus bölény bőr. Szintetikus bölény...brrrrrrr.

EÖ (törölt) 2009.06.15. 14:28:38

@utcai_arcos: nekünk van otthon szintetikus bölényünk, a western-es lego-hoz adták! :))

Smacika 2009.06.15. 14:28:59

Elég gáz ha nő létedre egy felsőt nem tudsz ránézsésre megvenni magadnak.
Vagy csak a tükör előtt akartál kicsit pörögni-forogni, hogy fáintos-é a ruci?
Azért most már kiváncsi lennék az ósanos dolgozók posztjára is.
Ez így nem fair, nem is tudnak védekezni, nekünk meg el kell hinni azt, amit pamutmacska állít.

pamutmacska 2009.06.15. 14:29:17

@betépett felhasználó: nem, elolvastam, volt időm, mert a 3 soros válaszukat 7 percig tartott leírni.

staropramen 2009.06.15. 14:34:27


Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók 2009.06.15. 14:28:59
Sztrovacsek, ez nem az auchan, hanem az áruházban lévő üzletsor dél-kínai családias bótja.nem multi, tök maszek, mégsem engedi vásárolni a vevőt.
A műanyag puma semmi ilyet nem állított.
Van egy ősi kelta közmondás:felgombolyítalak, mint Mariska néni a pamutmacskát.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 14:35:06

@☺ágica: a hétvégi posztban a mákos guba és a hagymás máj receptje között megtalálod a választ.

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 14:35:46

@Egyéves Önkéntes: westernes legó??? "sárgairigy". nekem minden születésnapomra csak egy marok homokot adtak :(

Secnir 2009.06.15. 14:37:30

hagyma
a becks az jó sör. csak másik poszt.
a hajsza az PUF. asszem az 5. album talán 6.-7. száma.
@b[ALien] a kopasz baba:
az Első dal is PUF. ha kétszer játszod le, akkor a második már nem az Első. na, van itt rajongó szép számmal :)
Pamutmacska: miért nem vetted le ablúzod, stb, amikor azt mondták, hogy nem lehet bemenni? azonnal elkezdtek volna ágálni, hogy akkor most tessék bemenni....

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 14:38:14

@hagyma: abszolút. Otthon nincs net, ezért el voltam tévelyedve egy kicsit:)

Ofélia . 2009.06.15. 14:41:52

Na most elolvastam(egy részét mivel a háboru és békét anno is sokallottam)

Egy dolog azért eszem be jutott, hogy zárás előtt fél órával ha valaki próbálni akar az egyébb aljasságra is képes:)))

Smacika 2009.06.15. 14:42:16

@pamutmacska: Te most kóstolgatsz, kicsi bige?Te nem is a poszt miatt olvasgatod a kommenteket, hanem, hogy baszogathass valakit.Unatkozol?
Tudod mit?
Megyek is a gyerekmegőrzőhöz.
Az legalább az én szinvonalam.
Ostoba fasz vagyok, mint még néhányan itt.
Neked meg dagadhat a melled, hogy mostaztán jól megmondtad.
Holnapra is találj ki valamit, nehogy unatkozzál.
Javaslom a teszkót, ott biztos találsz köcsögösködésre okot bőven.
Ha az nem lenne elég, akkor jelentgessél fel néhány környékbelit.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 14:42:53

@Secnir: a p. mobilnak is volt ilyen száma. (még a puf előtt) Koncertek előtt a közönség előszeretettel kántálta: A hajsza, a gálya, főnix éjszakája. (Ezek mind mobil számok voltak és nem tévesztendők össze a perpeetum mobile feltalálójával, dr pap ritával.)

elwood 2009.06.15. 14:44:54

@Kitalátor feljegyzete: "Mibe is írtál panaszkönyv nélkül? "

Volt panaszkönyv. Jól látható helyen. Én meg elkezdtem beleírni, jól láthatóan.

A három hónapja húzódó problémám két perc alatt megoldódott. És még a homárba sem írtam. Akkor lehet hogy kaptam volna egy kisebb ajándékcsomagot bemutató plazmatévékből.

Ofélia . 2009.06.15. 14:46:16

@utcai_arcos: Egy mázsa homok még mindig jobb mint egy nyakkendő:))

@Nelson Mandula: Remélem a hagymás máj alatt a (resztelt) máj recepjét reklámozod!!:))

zrzr 2009.06.15. 14:47:19

Egyszer egy lovagi de nem túl lovagias étteremben a podm.utcában jutottam el a vásárlók könyvéig. A fönök nem adta ide hanem nagyon elnézést kért és soha többet ilyen nem fordulhat elö stb közben pedig a paraszt pincér aki miatt az ügy kialakult vigyorgott rám a pult mögül.Aztán utánnam jött és a bejáratnál megint beszólt. MINDIG be kell írni mindegy hogy nyalnak már ha eljutsz oda és ha nem adják rendört kell hívni akkor is ha egy fogpiszkálón vitatkozol. Az már más kérdés hogy a rendör kijön e ...

Secnir 2009.06.15. 14:47:35

OFF
fanoknak ajánlott:
www.puf.frissnet.hu/
usernev/password
puf/lecso
ON
@Nelson Mandula:
PUF szám: Hajsza
P. Mobil A hajsza
nem ugyanaz.
habár ez csak kötözködés, mint pamutmacskával a zósanóseladó.

elwood 2009.06.15. 14:49:51

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: "Na küldök egy receptet:Végy 1,2 kg bélszi eleje"

Ez alsó hangon 7200 Ft. Nem mintha sok lenne, (a macskámnak is ennyit szoktam ledaráltatni,) de esetleg néhány fórumozó fennhéjázásnak veheti.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 14:52:11

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem tudom. a múltkor valaki panaszkodott, hogy nem a hagymás máj receptjére kíváncsi az fhb-s posztban. Én persze azonnal kíváncsi lettem a hagymás májra, de nem találtam. Később találtam egy önálló hagymás májas posztot, de abban meg az efhábéról volt szó.
Mi az a hagymás máj?

elwood 2009.06.15. 14:54:17

@pamutmacska: javíts már ki légyszíves. Ez most Auchan volt vagy Auchan üzletsor ? Utóbbi esetben ugyanis itten sok commenter az Auchan méltán jó hírét rombolja.

Ofélia . 2009.06.15. 14:55:05

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: Ez tényleg sík katasztrófa!!

Most gondold el, hogy záraás előtt bemegy a díszliba és elkezdi felpróbálni a cuki kis rucikat, topokat, és bugyikat.

Rejtő után szabadon: méregdrága fürdőhelyeket lehet sőt kell elmebeteg és gazdag túristákra bazírozni de az auchan sem nem a negresco hotel cannban sem nem a nina richi montecarlóban:))))

@Sün‼: Feladat: megközelíteni a postoló ánuszát és(ezt már rád bízom) elvégezni a feladatot:))

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 14:55:32

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: á,olyan öreg nem vagyok, még csak egy teszkós szatyornyi jött össze. Viszont nyakkendőkben én vagyok a király :D, a karácsonyi partin többen a nyakamba estek, hogy megnézzék Csőrikét :) (na most lebuktam...).Vagy én estem a nyakukba????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 14:56:05

@Nelson Mandula:

mikor eszek hagymas zsiroskenyeret sok sorrel

ne kotozkodjunk A Hajsza vagy Hajsza, meg hol van a PUF a regi mobilhoz

nahat

pamutmacska 2009.06.15. 14:59:44

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: no, akkor. Utolsó válaszom Neked. Nem alacsonyodom le a szintedre, eddig sajnos ezt tettem. Te valami bérkötözködő lehetsz, vagy csak simán hülye. Vagy elhagyott a barátnőd, és most ezért alázol (legalábbis próbálsz). De már kissé unalmas. Ha nem látod a lényeget, ami az egészben volt, akkor marhára sajnálom. S nem, nem b@szogatni járok ide. Amit írtam, pontosan a magadfajták miatt írtam. Aki egész nap attól boldog, ha másokat fikázhat. Ezért is lett hosszú a poszt. Különben két mondat is lehetett volna, de akkor meg esetleg lennének kérdések, és lenne alap a kötekedésre (a magadfajtáknak), bár így van, ahogy nézem.
Nem muszáj velem egyet érteni, nem is baj, ha mások másképpen gondolják. Én úgy érzem, hogy igazam volt, le is írtam, hogy nem az eladók alázása volt a cél, csak szimplán nem bírom, ha így állnak hozzá az emberhez (akár tulaj, akár eladó, akár Mari néni, bárki). Lehet, hogy az adott szituban nem reagáltam úgy, ahogy az mindenkinek ínyére van. Ember vagyok, hibázhatok is. Ez nem gond. De a bunkózást, személyeskedést és egyéb "finomkodást" nem én kezdtem. S ha kérhetem! Állj hozzá finomabban a nőkhöz! Több sikered lesz. Ezennel befejeztem a Veled való értekezést. További szép délutánt!

Ofélia . 2009.06.15. 14:59:56

@elwood: Lehet helyettesíteni a marhalábszár vastagabb részével csak le kell szedni az összes böhönyét és inat!!

Vagy bármilyen!! marhahússal Mással nem mert végsőfokon pácolt nyers húst eszik a dolgozó. Ez TÉNYLEG FONTOS!!!!!!

Bocsi mindenkinek de a gellértszálló alapreceptjét írtam le!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.15. 15:01:59

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Vagyok!
A posztolót is? Mennyei tüskéshátú Teremtő! Jóvan, fölírom a noteszba.

pamutmacska 2009.06.15. 15:02:10

@elwood: üzletsor. Csak van, aki nem tud olvasni...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 15:03:01

@hagyma: inkább beszéljünk a sörökről. szerintem jó a becks. viszont ma reggel vettem 6 pilsner urquellt itt a kisboltban 99 (!) Ft/üveg áron. 3 napon belül lejár a szavatosságuk, de ennél nagyobb gondot is megoldottam már.

pamutmacska 2009.06.15. 15:03:11

@Sün‼: Idefigyelj Te Sün! Ha átállsz a másik oldalra, nem kapsz több megbízást! Pedig van jelentkező bőven! :)

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 15:09:59

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: b*meg, most éhes lettem:(((

Ez akkor már a hétvégi?

elwood 2009.06.15. 15:10:35

@Nelson Mandula: "3 napon belül lejár a szavatosságuk, de ennél nagyobb gondot is megoldottam már. "

Ecettel lejön a dátum, ugye így oldottad meg ? :-)

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 15:10:58

@Nelson Mandula: na ez jobb, mint a sajt akció:) Ezért ölnék is!:)))
Sörökről amúgy mindig tudok beszélni:)
Ittam már 2 hete lejártat, kis mellékíze volt
Csak a kifinomult ízlelőbimbóimnak köszönhetően vágtam le

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 15:11:06

@Nelson Mandula:

az az egyik legjobb sor
nekem
de tenyleg

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.15. 15:13:02

@pamutmacska: A Független Ánuszvizsgálók Szervezetének -röviden FÁSz- vagyok tagja, nem állok senki oldalán. De azért köszi a figyelmeztetést.

Ofélia . 2009.06.15. 15:13:32

@Nelson Mandula: Vegyél még 3 tucattal biztos jó lessz még egy hónap múlva is ráteszem pamutmacska nem megvásárolt topját garanciának:))

Ofélia . 2009.06.15. 15:15:37

@☺ágica: Ne tedd(éhes lettem).

Ha ma elkezded akkor is egy hét múlva vághatod róla az első(vékony) szeletet:))

pamutmacska 2009.06.15. 15:16:40

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: de megvásárolt.
Egyébként meg hozzád is szólnék pár szóban. Nem vagyok bige, ha ismernél, jót röhögnél azon, amit írtál. :)
Nem szokásom próbálgatni, sem cuki rucikat, sem semmit. Annyira utálok vásárolni (nő létemre), hogy a nagybevásárlás is max. fél óra nekem (másik fél a sorban állás, de mindegy). Ruhaüzletbe is ruhát vásárolni megyek, nézelődni nagyon ritkán (főleg hó végén, írtam már, nem vagyok sikeres). Na pont. Nem akarlak bántani, mielőtt Te is azt hinnéd. Csak pontosítottam. De ha az bűn, hogy valaki nyitva tartási időben vásárolni szeretne, akkor vállalom. :)

pamutmacska 2009.06.15. 15:19:30

Upsz! A bige az nem a Tiéd volt. "díszliba": na az sem vagyok.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 15:19:34

@elwood: nem, vízbe áztatom és lejön az egész cimke. :)
@b[ALien] a kopasz baba:
na akkor lássuk, nekem ezek jönnek be:
heineken, gösser, becks, pilsner urquell (és a cseh sörök majdnem mind).
ami viszont nagyon nem, az a stella artois.

Smacika 2009.06.15. 15:20:17

@pamutmacska: Na, akkor.
Simán hülye vagyok, nem bérkötözködő.
A stílusom olyan-amilyen.
Pár hónapja már kommentelgetek itt, de még nem volt panasz rá.
A feleségem köszöni jól van, nem tervez válást.
Sőt megtiltotta a változásomat is.
A barátaim(jéééé vannak)sem utálnak, tehát a Te javaslatodra nem fogok semmin változtatni.
Bár lehet, hogy a feleségem, a barátaim mind-mind hülye bunkók, és a sok bunkó között fel sem fedeznek.
Csak egy kérdés:Milyen a "magamfajta"?
A nőkkel való sikerességem hogy a fenébe került be a képbe?
Nemcsak kötözködő vásárló vagy, hanem pszihológus is?
Na én is végeztem.
Inkább megyek dolgozni, mert boltban vagyok eladó.

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 15:23:07

off.Koliban takarításkor megtaláltuk az élet habos oldalát a fagyasztóban.Két példányban. A cinke azt mondta februárig volt jó, szerintünk július eleje nem volt még olyan messze ettől. Hát,nem vagyok kiskémikus,hogy miért, de rendesen keresztbe állt a szemünk a fejenként egy egy üveg sörtől :) Borsodi...én azóta így is szeretlek :DDD

staropramen 2009.06.15. 15:24:21


Nelson Mandula 2009.06.15. 15:19:34
Sztrovacsek !Valamit kifelejtettél!!!

pamutmacska 2009.06.15. 15:27:37

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: bár írtam, hogy nem szeretnék Veled vitaktkozni, de ha értelmes kérdezel, és normális hangot ütsz meg, akkor nagyon szívesen válaszolok. Szóval, örülök, hogy boldog házasságban élsz! Nagyon ritka és becsülendő manapság. Örülök annak, hogy vannak barátaid. Nekem is vannak, ennek is. :)
Feltételezem, hogy nem hülye bunkók a barátaid, hiszen nem is ismerem őket.
A "magadfajta": kötözködésre értettem. Nekem így tűnt. Mind az indulatod, mind a szófordulataid alapján.
Nem vagyok pszichológus, de ne firtassuk.

"boltban vagyok eladó": ha ez igaz, akkor mindent értek. Mindjárt gondoltam.

S még egy utsó: nem vagyok kötözködő vásárló. Vásárló vagyok/voltam, aki nyitva tartási időben próbáltam volna vásárolni, de "érdkesen" álltak hozzám, amit szóvá tettem.
Ha esetleg kapnál választ az érintett üzlet tulajától, biztos vagyok abban, hogy ő másképp gondolná, látná a helyzetet. De még az is lehet, hogy elismerné (volt már itt ilyen) és elnézést kérne, s talán változtatna a hozzáállásán. Nem tudom. Nem is célom, hogy felfújjam a dolgot. Csak szerintem nem jó "birkának" lenni és beállni a bégetők sorába. Ki így, ki úgy. Én így.

No, és akkor jöhet a sör (ehhez úgysem értek). :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 15:28:09

@staropramen: mi már Egyévessel gyanúba keveredtünk nemrég... most képzeld, ha leírom, hogy szeretem a staroprament?! :)

pamutmacska 2009.06.15. 15:28:59

értelmes=értelmesen (bocs)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 15:30:19

Egyébként a staropramennel egy komoly baj van: ritkán lehet kapni.

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 15:35:10

@staropramen: star.... :)
zubrowkára gondoltál, ugye?:)

@Nelson Mandula: gösser! gösser! gösser!
Heineken az reklám
Becks + p&u jó
Jelen körülmények között gössert iszom
Ha Bonnie vásárol, ő sz@rt vesz:)

.lll. 2009.06.15. 15:38:59

a posztíró inkább evett volna meg egy kondér busafejlevest a melegételes pultnál.

mörfi törvénye:a hisztis női vásárlók mindég záróra előtt pár perccel érkeznek meg!
EZ PHONTOSCH!

2009.06.15. 15:41:04

Köszönöm annak a kedves sztrovacseknek, aki a "pocaklakó" kifejezéssel megajándékozta ezt a posztot.
A sünök is pocakban laknak ? Bádogpocakban ? Na mert hogy a sün az belül is szúr.

staropramen 2009.06.15. 15:43:32


b[ALien] a kopasz baba 2009.06.15. 15:35:10
Ebbe beletrafáltál Sztrovacsek:Vodkában csak a lengyel ,Zubrowka albo Jarzebliak.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 15:46:22

@Secnir: @Egyéves Önkéntes:
nem, a Baumaxban sincs. De itt erre mifelénk angyalföldön tényleg nincs. Ilyen hipermarkecekbe nem igen járok, csak viszem/hozom a feleségemet. Legfeljebb arra van időm, hogy a bevásárlókocsi tartalmának a felét még kiszórjam a kassza előtt. :)

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 15:47:01

Én egyszer egy külföldi tulajdonú cégnél vettem fel telefonokat, 10 perccel vége előtt jött egy hívás a kolléganőnek, néz rám boci szemekkel vegyem már át. 6kor elkezdtem keményen hülyézni magam,6.15kor gondolatban már savban fürdött az ügyfél, 6.30kor a kolléganőnek már nem volt élő rokona...Azután soha többet nem vettem át 6 előtt 10 perccel hívást :D (Az ügyfélnek volt kb 65 különböző accountján kb 12000 számlája és mindegyikről tudni akarta, milyen állapotban van éppen...persze az ügyfélkódokat nem tudta, úgy meg hogy Ájbiem, kicsit nagy volt a merítés)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.15. 15:49:58

@Kulics: Nemnem. Rosszul tudod. A sün csak kifelé szúr.

elwood 2009.06.15. 15:50:19

ha mégi sikerül a topot megvenni akkor egy fényképet kérünk azért bizonyítéknak, lehetőleg zoomoltat.

staropramen 2009.06.15. 15:50:52


Nelson Mandula 2009.06.15. 15:48:28
Nem bivalyfű Sztrovacsek!
Bölényfű a bialowecai erdőből.

pamutmacska 2009.06.15. 15:51:24

@utcai_arcos: egy telefonos ügyfélszolgálat szerintem azért nem ugyanaz, mintha a kezedben van egy (azaz egy) darab ruha, amit, miután belebújós, kb. két perc alatt fel lehet próbálni. S igen, tényleg vannak hülye emberek, én is találkoztam már tapló vásárlóval. De szerintem ez az a kategória, amit simán meg lehetett volna oldani. Egyébként én sem szeretek vásárolni zárás előtt, mert utálom a szúrós tekinteteket a hátamban. De amikor már egész nap lejárod a lábad, és végre nagy nehezen találsz valamit, ami árban, színben, fazonban, méretben is okés, akkor nem fogsz csak azért hazamenni, mert 20 perc múlva zárnak.
A kereskedő van a vevőért (ha bunkó, ha nem), nem pedig fordítva. Ez még nincs sokszor benne a fejekben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 15:52:43

'sszátok meg!
Soha többet nem megyek fogorvoshoz!

Ez még 2 érzéstelenítő után is szar volt.


Na, ahogy nézem, ez az esti offpost? :P


@Frucsasz : Magam miatt OK hogy nem vagyok bunkó, de ha nem b*om le tisztességesen a kőagyat, akkor a fejemre nő! És előbb-utóbb elöntenek minket a seggfejek.


@utcai_arcos: Hát nálunk is előfordul hogy meló vége előtt 15 perccel kéne mindent újraindítani... De olyankor inkább maradok, mert tudom, hogy ha én kezdenék akkor, akkor a kollega is maradna.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 15:54:40

@staropramen: arra gondoltam. csak nem azt írtam, mert Egyéves megzavart. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 15:54:55

@pamutmacska: BIZTOS 8P
Nyugi, azt nem ócsárolná senki :)

@Nelson Mandula: Meg hogy drága. De az a kisebb baj.

pamutmacska 2009.06.15. 15:56:34

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: a férjem betonba zárt ideológiája, hogy fogorvosnak csak perverz szadisták mennek. :D

A melóról: nem vagyunk egyformák. Én is maradok, ha kell. Magam miatt, mert úgy érzem jobban magam. Még nem haltam bele. (Egyébként esetemben szó sem volt arról, hogy túlórázni kelljen.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 15:57:10

@Nelson Mandula: Csak húzták.
Gyökér vagyok, de még nem kezelnek :P Kéne mi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 15:58:27

@pamutmacska: Ez jó fej volt, nem szadizott, csak kikapta a fogam könnyen, de akkor se volt jó.

Ofélia . 2009.06.15. 15:58:28

@Nelson Mandula: Tényleg ritkán legalább is a belvárosban:(((

Persze NEM ismétlem NEM járok szuper-hiper marketbe mivel megbecsülöm a teljesen normális vérnyomásomat:))


@pamutmacska: A záróra nem az utolsó vendég beérkezéséröl hanem az üzlet utoljára történő elhagyásárol szól!!(ott is emberek vannak akik haza akarnak menni) Még a marszeji kocsmákban és a bécsi ring legdrágább csokoboltjában is!!!

Jobb helyeken rolóhúzóval csinálnak fájrontot:)))

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 15:58:29

@pamutmacska: nem éppen telefonos üsz volt, de az volt a gáz,hogy a figura is saját muknaidejében kezdett el telefonálni, so saját magát is sz@patta,mert ő is annyival tovább kellett bent maradnia. (brit idő szerint dolgoztunk itthon 6-ig)de vannak ilyen sztahanovisták mindenhol (nem keverendő össze a staropramenistákkal :P )

pamutmacska 2009.06.15. 15:58:29

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Nyugi, azt nem ócsárolná senki :)

Nagyon optimista ember lehetsz. :D
Kár, hogy én már nem vagyok az. Voltam én már 47 kiló is, most már egyre inkább megfordultak a számjegyek... :(
De van egy egészséges kis Pamut! S ez mindent megér! :)

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 15:58:39

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: te szegény:( Sz@r lehetett (remélem, végre sikerült kiemelni:))

b[ALien] (törölt) 2009.06.15. 15:59:15

@staropramen: Hierochloe Odorata. Konkrétan:) Ez az erdő amúgy egész európa utolsó őserdeje. A Lengyel Király tette védetté az 13xx években. Vadászni lehetett, de a növényeket senki nem bánthatta
Budakeszi vadasparkban van ilyen bölény!:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 15:59:36

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
áh, nekem már volt gyökérkezelésem, aztán nézz rám! :)

pamutmacska 2009.06.15. 16:01:10

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: igazad van. Én is így gondolom. De ez még panaszkönyves-vitatkozós-telefonálgatós szinten is belefért a dologba. Zárás előtt jöttünk ki.
Egyébként hozzáállás kérdése. Nyilván én sem maradnék más helyett szívesen. De rühellem, amikor zárás előtt fél órával nekiállnak lehúzni félig a rolót (jelzem, itt ez nem így volt), vagy neki állnak a lábam alatt porszívózni (akkor is, ha tudom, senki nem fizeti meg a túlórát). A szemlélet kéne, hogy változzon!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 16:01:20

@pamutmacska: Jajmár. Nem tudod az ízléSÜNket.

A kis Pamuthoz meg grat :)

@☺ágica:
THX


@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ez is Mo., hogy egy pillanatban zárjon be.
Jobb helyeken lehet hogy 18.30 záróra, 19.00-ig elpakolnak, és go home.

pamutmacska 2009.06.15. 16:02:31

más helyett = más helyében

Hiába, tényleg sokat írtam ma. Túl sokat. :)
De közben főztem, mosogattam, és kiteregettem (na nem a szennyest), és kis Pamutot szórakoztattam. :)

pamutmacska 2009.06.15. 16:04:23

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: köszönöm! :)
Amúgy a foghúzást még olvasni is fááájt. :(
Én sem szeretem a fogorvosokat. Vagyis amit művelnek.

Dr_utcai_arcos 2009.06.15. 16:04:51

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: háát ez nem biztos,hogy igaz.Pl voltam OTP-ben, ott 6ig lehet számot húzni, és akkor max becsukják az ajtót.de aki bent van sorra kell, hogy kerüljön.Nos a bolt bezárása sem azt jelenti,hogy a kiírt záráskor nem maradhat vevő a boltban. Tegyük fel, bemegyek 30 perccel a zárás előtt, az még korrekt (?). Sok mindent kell vásárolnom. Zárás előtt 5 perccel a biztonsági őr elkezdi kitolni a kocsimat? Tudom,nekik is van családjuk, ők is mennének haza,stb,stb, de mint sokan szokták mondani, ez benne van a kalapban, aki ezt a munkát választja, annak bizony ezzel számolnia kell. (Nálunk is volt már nem egyszer, hogy a főnök 10 perccel a busz indulása előtt kért valamit és nálunk a buszok nem 5 percenként mennek, hanem majdnem 2 óránként...)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:05:29

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

nem mindenhol

itt az utolso vendeg belepese a mervado
3-kor zarjuk pl a kv-zot es ha az bejon ketto 50-kor akkor akar 4-ig is lehetunk
en nem tudom melyik a jobb rendszer
de ez

2009.06.15. 16:06:08

@ pamutmacska 2009.06.15. 15:27:37
"S még egy utsó: nem vagyok kötözködő vásárló."
Dehogynem. Felpróbáltad a tükör előtt, meg is tudtad venni mégis hisztiztél.
Ennyi.

Ofélia . 2009.06.15. 16:06:27

@Nelson Mandula: Nekem most lessz 3 + 2 metszőfográültetés (és ezt nem fizeti a máv):(((((

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:06:52

@jesszumpepi: ennyire látszik??? :)

amúgy szervezzük az akciót, és kimentjük Tőled!

FREE Bandi! címen Hollywood is megfilmesíti! :)

pamutmacska 2009.06.15. 16:09:03

@Kulics: szerinted hisztiztem, szerintem nem. Ha kussolok, akkor holnap mással is megcsinálják. S röhögnek rajtad, hülye kis vásárlón, akivel mindent megtehetnek. Legközelebb meg már zárás előtt egy órával nem menj be, sőt, nyitáskor se, mert akkor még álmosak. Vagy hogy van ez?
A férjem is azt mondta, hogy ő hagyta volna, és nem ír be. De elmagyaráztam, hogy miért tettem. Megértette.
Ha ebben Te vagy bárki más a kötekedést látja, sajnálom. Hogy is van a híres mondás? "Ezért tart itt..." (utálom ezt írni, de igaz)
Te másképpen látod. Ez van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:09:44

persze itt a nagyfonokokon kivul mindenki oraberben van
tehat ha kesobb megy el tobbet keres

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:10:14

Hej,sztrovacsekek!

Halmozom az élvezeteket:olvasom a Homárt,pacalpörköltet eszem,és Heinekent iszom.

Bandi elment kecsketejért.

Addig abbahagyta a hímzést.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 16:10:24

@pamutmacska: bezzeg ha a te férjed is a Bandi lenne, koncentrálhattál volna a posztra. :)

pamutmacska 2009.06.15. 16:11:25

@hagyma: tudod Amerika és Magyarország még nagyon messze van egymástól. Nemcsak kilométerben, hanem szemléletben is (bár megjegyezném, hogy nem mindent kellene átvenni tőlük, de ezt talán igen).

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:12:20

@Egyéves Önkéntes:

Aztán Bandi nehogy úgy járjon,mint a vak bácsi,akit az úttörők erőszakkal átkísérnek a zebrán :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:13:33

@pamutmacska:

igy van
en nem tudom most eppen amerika hol tart, de itt 20 perccel a zaras elott ne mehessel be probalni
egyszeruen meg sem fordul egy elado fejeben
nem ertene mint a szalontudot

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 16:13:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Uhh. Részvétem :(

@pamutmacska: Egyetértek.

@hagyma: Ja, de itthon azt ki nem fizetnék a legtöbb helyen.

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:15:38

@Nelson Mandula:

Igen.

A Népszigetre.

De nem küldtem,hanem kértem.

Secnir 2009.06.15. 16:16:16

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
"'sszátok meg!
Soha többet nem megyek fogorvoshoz!

Ez még 2 érzéstelenítő után is szar volt."

ahhoz képest elég jól beszélsz. vagy gépelsz. vagy mi. vagy mennyek haza.

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:16:56

@☺ágica:

Kicsit megbolondítottam a pacalt.

Tálalásnál tettem a tányérba kapribogyót meg mogyorót is.

Szeretek kísérletezni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:17:55

@pamutmacska:
dehogy mindent
mas kultura mas szemlelet
de a jot lehetne probalni kilesni
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

hat itt nem tudjak nem kifizetni mert mikor kilepsz akkor huzod le a kartyad es az alapjan fizetnek
kisebb helyeken meg ahol nincs kartya ott lejar a melo es megy el
kesz
multkor volt egy nagy eskuvonk, hivtak sok segitot a teriteshez
egy pasi korabban jott fel oraval /aszitte akkor kezd/ de szoltak neki nem
30 ember teritett O meg 30 percet allt es nem dolgozott mert ezert meg nem fizetnek
csak a felfogasrol

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 16:19:36

@jesszumpepi: per pillanat bármilyen ehető formában elfogadnám:)

Ha így folytatjátok, éhen halok mielőtt hazaérnék:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:21:54

@jesszumpepi:
hat ha Bandival kapribogyos mogyoros pacalt etetsz kecsketejjel ..
Te tenyleg tudhatsz valamit

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 16:22:39

@jesszumpepi: azt hittem csak azt gondoltad, kecskesajt és a Bandi már ugrott is a bringára. :) úgyis szeret biciklizni és már a hidat is megnyitották.
Mi is jártunk oda tejért meg sajtért, bár engem a kecskecuccokkal ki lehet kergetni a világból. Olyan ízük van, mintha kecskét nyalogatnék. (Különben sasem nyalogattam még kecskét, de a szaguk ilyen.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:23:49

@☺ágica:

chicken pot pie-t csinalt Mary tegnap
isteni lett
ma kapott magyar rantottat cserebe

elwood 2009.06.15. 16:24:59

@hagyma: "egy pasi korabban jott fel oraval /aszitte akkor kezd/ de szoltak neki nem
30 ember teritett O meg 30 percet allt es nem dolgozott mert ezert meg nem fizetnek"

itt hamar megtelne sünnel

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 16:27:45

@hagyma: köszi. Látom ki akarsz nyírni:)

Ofélia . 2009.06.15. 16:28:32

@Egyéves Önkéntes: "FREE Bandi! címen Hollywood is megfilmesíti! :)"

Majd gyüjtünk a felszabadítására. Oszt elisszuk(a bandival)

@hagyma: Folyamatosan vakarom a fejemet a menü olvasata után hááát tényleg tud valamit:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 16:29:33

@Secnir: Menjél hát :) Gépelni tudok :)

@hagyma: Pontosan. Na itt van aki x.00 előtt egy semmit sem tesz odébb.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 16:29:34

@jesszumpepi: ezt nevezi a pszichológia averzív kondicionálásnak. Ha elmész kecsketejért, nem kell kapribogyós, mogyoróspacalt enned! :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:30:03

@elwood:
ez most volt szombaton
a magyar fejemmel ki nem birtam volna, ez meg alldogalt fel orat aztan el kezdett melozni
aztan rajottem
igaza van

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:30:08

@jesszumpepi:

HOHÓ! súlyos hiányosság! A Bandi a buszon, amíg kecsketejért megy, (mert gondolom az Őrségből hozza, hogy friss legyen :)) nem tudna hímezni???

no meg kíváncsi lennék, hogy az ő szemszögéből, hogyan szól a történet! lehet itt van ám közöttünk, csak Nelson néven! :))

Ofélia . 2009.06.15. 16:30:47

@hagyma:" chicken pot pie-t csinalt Mary tegnap"

Ha ezt kölürírnád, hogy mi a fene + recept tényleg megköszönném!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:32:00

@☺ágica:
telleg jo lett a csirkeje
az en hagymas kolbaszos baconos rantottam meg neki izlett
egyre jobban szeretem az amerikai kajat
O meg a magyart
ez szimbiozis?

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:33:25

én csinálok este marhahúslevest és csirkepörköltet hátha beesik Bandi és menedékjogot kér! :DDDD

Ofélia . 2009.06.15. 16:33:47

@elwood: Nálunk is volt egy ember aki előbb jött 15 percel és leült a padra mert váltani csak pontosan szépen ahogy a csillag megy az égen 14.00-kor úgy érdemes.

Nem ismétlem nem az ede fia volt:)))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:33:55

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
nem tudom
volt benne csirke, zoldsegek es ilyen tesztaba rakta bele miutan megfozte, aztan betette a sutobe
reszleteket nem tudok mert csak akkor lattam mikor mentem a konyhaba sorert

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:35:50

@☺ágica: én meg vaníliás karikát eszek, hátha érdekel! :))))
étcsokis, és friss, ropogós

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:36:05

@Egyéves Önkéntes:
nem tudom Hetfon van e hazibuli mert elmennek Maryvel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:38:17

@☺ágica:
de ha gondolod osszeutok neked valami T-Bont krumplival busafejmartassal, susnyaksalataval

nekem ujjgyakorlat

Ofélia . 2009.06.15. 16:39:06

@hagyma: Ez olybá tünik mintha a zöltségekkel párolt csirkét beleforgatom sűrü palacsintatésztába (én reszelt sajtot és piros aranyat is kevernék hozzá ) és irány a sütő!!

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 16:39:56

@hagyma: végre valaki megszán:) Mártás és saláta nélkül jöhet:)))

@Egyéves Önkéntes: :DDDDDDD

Ofélia . 2009.06.15. 16:40:14

@Egyéves Önkéntes: Vigyázz ezekkel a menedékjogokkal macerás is lehet:DDDD

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 16:41:03

@Egyéves Önkéntes: vagy inkább Blutus:)

pamutmacska 2009.06.15. 16:41:37

Ágica!
Én egy kis rántott hússal tudlak megkínálni, van hozzá zöldséges rizs, meg uborka sali. :)
Csak mert látom, kegyetlenkednek Veled...

Ofélia . 2009.06.15. 16:41:45

@☺ágica: Még nem vettük fel. Azért itt értelmes ?:)) emberek dolgoznak:!!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 16:43:48

@Egyéves Önkéntes: biciklivel megyek (most vagyok félúton), mert szeretek sportolni. Mellettem fut a gyerek, akit most hoztam el az iskolából, hadd sportoljon ő is.
Hímezni azért nem tudok menet közben, mert a bringám egész speciális szőnyegszövőszék is egyben. Tekerés közben szövöm a szőnyeget, amiket nem használunk, de jól néznek ki.
Ha hazaérek tejbegrízt főzök a tejből, megpucolom az ablakokat, felmosok és futok házibulizni. Nem nagyon érek rá a felszabadításomra!

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:43:58

@☺ágica: én már felajánlottam úriember módjára (ez azt jelenti, hogy céges számlára venném, és a cég küldené ki :D), hogy küldök Neked vaníliás karikát
én nem fogok könyörögni, nem vagyok én B...di! :)))

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 16:44:18

@pamutmacska: köszi:))))

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: pedig lenne fegyelem és kellő mennyiségű felkiáltójel, ha más nem is:)

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:46:02

@Egyéves Önkéntes:

Biciklin elég nehéz hímezni.

Miközben a kormányt is fogni kell.

Ofélia . 2009.06.15. 16:46:26

@hagyma: Hagyma T-bonéját fogadd el!! 1 adag a pampasman 12.000 igaz egy fél kiló a legjobb marhábol. A susnyákos, békanyálas köratét legfeljebb kidobod:!!

Kérd fed-exel előre kifizetve:))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:46:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
hat megparolta a csirket
aztan tett hozza kukoricat meg zoldsegeket, itt kicsit masok, ontott ra valami konzervlevest es jol megparolta, majd itt van ilyen aluminimtalbaelkeszitett fagyasztott teszta es abba helyezte, majd sutotte
italian bean meg lima beans
ilyeneket en otthon nem ettem
anyam, fejtett borsot oszt jo van

pamutmacska 2009.06.15. 16:46:33

@☺ágica: küldöm fénypost. :)
Csak ne felejts el ablakot nyitni!

Ja, van már másik poszt. Az is jó hosszú lett. Megnyudhatok. :P

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:46:55

@Nelson Mandula: értem, és ha nem kapsz mogyorós pacalt kapribogyóval, akkor aznap morcosan porszívózol ki :)))
annyit árulj el még, hogy amikor bekészíted a másnapra szánt MAD és Kretén Magazint az asztalára, akkor meg szoktad a jobb poénokat cetlivel jelölni benne, vagy hagyod, hogy végignyálazza az egész köteget? :D

pamutmacska 2009.06.15. 16:47:37

bakker: nyugodhatok. :S

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:48:53

@Egyéves Önkéntes:

Vigyázzál azzal a menedékjoggal!

Bandi komolyzenét hallgat.

Ily módon te is azt fogsz.

Meg aztán kiissza a sört a hűtőből.

Ipari mennyiségben.

Kánikulában napjában 8-szor 10-szer zuhanyozik.

Sok lesz a vízszámla.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:49:08

@jesszumpepi:

ha Bandi nem tud bringan himezni akkor en kesz vagyok

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 16:49:10

@pamutmacska: nyitom:)

@Egyéves Önkéntes: és áll még az ajánlat, vagy egyszeri volt?

Ofélia . 2009.06.15. 16:49:19

@Egyéves Önkéntes: Uriember módjára és egy nagy vaniliáskarikába sütve(akár lóbalzsammártással) küldj egy plazmatévét felőlem akár céges számlára is lehet:)))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 16:50:43

na meg ez is
orankent tusol
najo megnezem a masik topikot ha van

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:52:26

@jesszumpepi: bicajjal megy az Őrségbe? ;)
mit tudhatsz Te, hogy még erre is hajlandó???

én sokat gondolkodom, hogy ki az akiért megenném a mogyorós pacalt, de még tán a Vészhelyzetes Abby nővérért sem tenném meg! :)

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:53:16

@Nelson Mandula:

Te,Bandi!

Ne főzz tejbegrízt!

Nagyon jól tudod,hogy egy héten csak egyszer kaphat a gyerek,mert a tejtől beindul a náthája.

Ablakot moshatsz,de sörözni holnap mész a haveroddal,nem?

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:55:36

@jesszumpepi: a komolyzenét elhiszem, a zuhanyzást is

de valld be: a sörözést csak azért írtad, hogy tompítsd a dolog élét! :DDD


@☺ágica: először azt írtam, hogy áll még, de az annyira félreérthető, úgyhogy azt mondom igen. :DDDDDDD

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: van egy, csak bele van égve az RTL-es logó

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:57:18

@Egyéves Önkéntes:

Nem lódítok.

Bandi holnap találkozik az egyik barátjával.

Én viszont szerdán megyek koktélozni :-)

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:57:35

@Nelson Mandula: ha most én te vagyok, te viszont a Bandi vagy, akkor ebből az következik, hogy én vagyok a Bandi!

indultam kecsketejért! :DDD

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 16:58:57

@Egyéves Önkéntes:

Oké.

De közlöm,hogy a Népszigeten már elfogyott a mai fejés.

Az újpesti piacon már bezárt a tejárus.

Úgyhogy,irány az Őrség!

EÖ (törölt) 2009.06.15. 16:59:59

@jesszumpepi: de nem tán Bandi egyik haverjával mész koktélozni?? :)

egyébként a Bandi holnap nem sörözni megy a haverokkal, azt csak neked mondta. Új himzőfonalak érkeztek az IKEÁ-ba, azokat nézi meg. :DD

Ofélia . 2009.06.15. 17:00:39

@jesszumpepi: Hat éves koromban tudtam elengedett kormánnyal bicajozni!

Pesze ha a kormányon lóg 2 gázpalack akkor tényleg nehéz a matyóhímtés:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 17:00:41

@jesszumpepi:
ezt honnan tudja?
es ha mar ma?
jon az utcan szemebe bringaval es jeeeeeee egy barat!!!!!!!
ebben az esetben ma talalkozik

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:01:17

@jesszumpepi: nagyon hamar belenyugodtál! ;)

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:02:33

@☺ágica: próbálok annak tűnni, de mindig hamar kiderül, hogy nem vagyok az... :D

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 17:04:13

@Egyéves Önkéntes:

Tényleg kecsketej nélkül maradtam.

Ebbe nem tudok belenyugodni.

Ofélia . 2009.06.15. 17:05:12

@Egyéves Önkéntes: "van egy, csak bele van égve az RTL-es logó"

Nem gond ragasztok rá egy tv-2 cimkét:))

Tudod: élni és élni hagyni:))

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:05:21

@jesszumpepi: na mondjuk nem is arra gondoltam :)

Ofélia . 2009.06.15. 17:08:21

@hagyma: Azt triciklinek hívták és minimum egy cukrászati doboz volt rajta minyon társa a kántor felirattal:)))

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:09:44

@☺ágica: azon meg kilötyög a kecsketej! :)

Ofélia . 2009.06.15. 17:10:19

@Egyéves Önkéntes: "nem tudok bicajozni! "

Menj motorcsónakkal ugyan nem éri meg de elegáns:))

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:11:42

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ismerem az ilyen csajozós tippeket!
Ha szegényes a ruházatod, dobd fel egy Ferrarival! :)

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:12:49

@☺ágica: nem tudom mit szólna jesszum, ha beállítanék egy triciklivel, hogy "no, meghoztam a kecsketejet!" :)))

Ofélia . 2009.06.15. 17:14:36

@Egyéves Önkéntes: De csakis madzagos fecske gatyában meg valami semmire nem való de méregdrága vietnámi papucsban:))

Ofélia . 2009.06.15. 17:16:33

@☺ágica: Kecsketej nélkül nem élet az élet:))

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:17:53

@☺ágica: lehet örömében azt se nézné, hogy ki hozta! és bezavarna porszívózni! :DDD

na mennem kell haza ablakot pucolni, meg lesz mentolos halászlé is, azt is meg kell kóstolni! :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 17:22:11

@Egyéves Önkéntes:
vigyel cinnamonos reszteltmajat is mer a bicajozas kaloriaigenyes ha horgolsz is kozben
tavaly Amstrong megkotott ket pulcsit az alpokban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 17:23:24

ki is zartak doppingolasert majdnem
az igaz

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 17:28:10

Rendkívül kellemetlen, hogy későn értem a szigetre és elfogyott a mai fejés. Lehet, hogy csak kétszer kellett volna elmenni zuhanyozni útközben. Legközelebb majd ügyesebb leszek.Ja és akarom is mondani, hogy ma már nem megyek sehova, mert majd csak holnap megyek. Nem vagyok még fáradt, úgyhogy felmosok vidáman, megfőzöm a holnapi ebédet, vasalok kicsit aztán olvasgatom a régi kismama magazinokat.

☺ágica (törölt) 2009.06.15. 17:32:06

@Nelson Mandula: inkább a fürge ujjakat:) Hátha találsz új hímzésmintát:)

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 17:33:11

@Nelson Mandula:

Ne beszélj mellé!

Te most dolgozni indulsz.

Vár egy főiskolás magántanítványod,aki a héten vizsgázik analízisből.

A Kismama újságok megvárnak.

T2006 2009.06.15. 17:33:34

Múltkor olyan bunkók voltak a nyomtatványboltba, hogy a végén már nagyon ideges lettem. Sose szoktam, de most elkértem a vásárlók könyvét. Erre adtak kettőt: Vásárlók könyve 25x3 A4 -B.Sz.Ny.11-1V 900 Ft-ért és van egy olcsóbb: Vásárlók könyve 25x3lap B.11-1/V Pátria 600 Ft-ért. De ennyiért inkább ott hagytam!

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 17:37:54

@Egyéves Önkéntes:


Nem tudsz bicajozni?

Akkor hová mész rendszeresen biciklizés ürügyén,te pernahajder?

Az a sok nyári éjszakai biciklizés?

Meg a megyek a bicikliszerelőhöz kezdetű dumák?

Azt hiszed,ezt megúszod egy laza porszívózással?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 17:39:57

Jut is eszembe: én főiskolai tanár vagyok és vár egy csinos, fiatal tanítványom, akit analízisnek vetek alá! Esetleg együtt átfutjuk a fürge ujjak legújabb számát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 17:41:20

@jesszumpepi:

te jesszum nekem ez a sok tura, hazibuli,magantanitvany meg tusolas nagyon gyanus

na megye fozok Marunek egy kv-t, letusolok , meg csinalok par mangos szendvicset, aztan felpattanok a szobabringara, mert akozben soman lehet horgolni is kotni is
mondjuk tekerni nem tekerem, tekerje a franc

Ofélia . 2009.06.15. 17:44:14

@Nelson Mandula: Vegyél inkább valami elektromos ketyerét abszolút ingyen hitelre és ha ez sikerül akkor ébredés után vedd ki a kezedet a biliböl:DDD

EÖ (törölt) 2009.06.15. 17:46:35

@jesszumpepi: megeszem a mogyorós pacalt is vezeklésül, csak ne tilts el a analízises Beától! :)

Ofélia . 2009.06.15. 17:48:08

@Egyéves Önkéntes: Túllépted a határesetet!!

Nincs az a bea ami megéri:))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 17:54:27

Hajnalban még talán lesz időm befejezni a terítőt is, amit napok óta horgolok.
Ha sikerül, reggelire megjutalmazom magam egy kis cukros-mézes sportnival!

Ofélia . 2009.06.15. 18:04:18

@Nelson Mandula: Hogy a sprotni sója verje ki bölcs homlokod:)))

Pont vacsiztam és már nem teszem:(((

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 18:48:33

@Egyéves Önkéntes:

Na tessék!

Vezeklés.

Az én főztöm.

Bezzeg egy Michelin-csillagos étteremben még asztalt is foglaltatnál két héttel előre!

Tudod mit?

Egyél sprotnit a Beánál!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 18:57:37

Hű de bevadultatok, amíg én kumtam egyet.
Na mindegy, megyek az új postba én is :P

EÖ (törölt) 2009.06.15. 19:19:00

@jesszumpepi: "Bezzeg egy Michelin-csillagos étteremben még asztalt is foglaltatnál két héttel előre!"

óh, hát mégis eljönnél! :)

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.15. 19:23:59

...ha nem olvasom el, most első lehetnék. Hiába nohhh, a lelkiösmeret.
Köszönöm a post írójának, hogy nagyjából fölvázolta , hogy nekem milyen véleményem lehet a posttal kapcsolatban. Nem kell bajlódnom a véleményem kialakításával.
Az idevonatkozó szabály meg nem túl bonyolult. A nyitvatartás azt jelenti, hogy addig nyitva a bejárat. A vevő bemehet, vásárolhat, próbálhat, fizethet. Minden, ami ettől eltér, az az üzlet, vagy a személyzet ügyeskedése.

EÖ (törölt) 2009.06.15. 19:34:43

@jesszumpepi: nem tudom, melyik a kedvenced?

pamutmacska 2009.06.15. 19:39:31

@Nálunk meg itt Tarpán0002: nem vót. Merhogy nem ott vót. :)
Épületen belül, a' már igaz. De nem az Ósánban. Ettől még letépheted az ajtaját, ha jó erőben vagy. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.15. 19:40:08

Üdv.

Poszter egész nap egy pull-over-ért szaladgált.
Nem kellett meloznia?
Milyen ruhatára lehet, ha reprezentativ partira nincs egy rongya, illetve milyen party lehet az ahova eleg egy pulover?
Amugy egy partiba minek öltözni? Ott a 2 DHL-es a többi meg adja magát

pamutmacska 2009.06.15. 19:46:20

@horex: nem pullóver. Hanem felső. Ez egy női felső, mint tudod. Nyári, színes, és alá lehet venni topot, mert ha nem, akkor jaj azoknak, akik ott lesznek... :)
"Nem kellett melóznia?": nem. Tudod azon szerencsések közé tartozom, akik szombaton nem dolgoznak. :)
S hogy kismama is vagyok, az már mellékes. De látom, Te is OW (azaz "only write") üzemmódba kapcsoltál.
A partira azért kell kiöltözni, mert nagyon fontos esemény, és elvárják. Bár legszívesebben mennék a kopott farmeremben, pólómban és papucsomban, de nem tehetem.
"Milyen ruhatára lehet?": szülés utáni. Ne akard tudni! Én sírok, ha meglátom.

No, remélem, minden kérdésre megkaptad a választ, s most már nyugodtan alszol. :)

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.15. 20:04:13

Helyesbítek: a soroksári Auchan hátsó üzletsorán lévő, nagy többségében kínai ruhákat áruló „családias” ruhabolt ajtaját letépni!
( kopott farmer, póló, papucs nagyon csinos viselet) :)))

pamutmacska 2009.06.15. 20:07:11

@Nálunk meg itt Tarpán0002: igen, az. Én is imádom (lényeg, hogy kényelmes legyen, divatot követni már öreg vagyok), de sajnos mások nem biztos, hogy ezt gondolják. S ha azok történetesen a főnökeim, akkor nem "egészséges" elkövetni ezt a hibát. Megyek én még vissza egyszer dolgozni. Remélem.

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.15. 20:11:41

Egész éjszaka nyugtalanul hánykolódtam, csatakokban állt alattam a lepedő, mert megjelent lelki szemeim előtt az "öreg"
kismama. :)))

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.15. 20:15:42

@pamutmacska:
Nem ,nem , nemm elég :)
Ha kismama vagy , mé' kell partira menned? /munkahelyi ?/
Ha top, akkor mé' van alul?
Aszt + nem irtad, hogy szommbat. Akkor én sem irtam volna.
Te meddig maradsz a munkahelyen, amikor csöngetnek, hogy vége a robotnak?

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.15. 20:17:14

Horex, mostantól nem cserélnék veled:))))

pamutmacska 2009.06.15. 20:17:17

@Nálunk meg itt Tarpán0002: :)
A divatot általában nem a kismamák követik, tudod. Kivéve, ha Rubint Réka edzésterve szerint várják a babát, megveszik a szagtalanító vödörtől a kutacsvédőn át a gyermekfing kergető hálóig az utolsó lehúzós terméket is. Csak Raffai Jenőre élvezkednek, és ha a gyereket nem szoptatták minimum 2 éves koráig, vagy szültek "természetes" (pfúj, de utálom ezt a szót) úton, akkor a Sátán cimborái. Vagy ha nem fogytak le már szülés után két hónappal a kamaszkori lányka súlyukra.
Én nem ilyen vagyok.
S ha már így "beszélgetünk": nem akartam a véleményedet formálni. De tény, hogy sokszor vannak olyanok, akik a posztolót csesztetik a lényeg átlátása helyett. Hangsúlyozom, NEM MINDENKI! De van ilyen. Ezért próbáltam megelőzni ezt. Sikertelenül. :(

pamutmacska 2009.06.15. 20:19:52

@horex: drága! Ott volt, hogy hétvége. Ebbe a szombat és a vasárnap tartozik bele ugye.
Parti: mert muszáj. Kötelezően ajánlott. :)
Azé' van alul a top, mert a felső (nem pullóver!) az vékony és átlátszós. Ezért írtam, hogy jaj lenne, ha nem vennék alá (tudok disztingválni ugyanis). :)
Az én munkahelyem más. Addig maradok, amikor kell. (Erről nem szeretnék hosszabban értekezni...)
Így is túl sokat akarsz tudni! Kis huncut! ;)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 20:52:07

@jesszumpepi: volt egy olyan érzésem, hogy Gordont fogod választani.
Hát Imre, izé... Bandi, lehet, hogy mégis inkább a kecsketej fedőnevű, bringával az őrségbe kalandtúrát kellett volna választani. Bár a londoni repülőút alatt 3 subaszőnyeget is megccsinálhatsz.
Ramsay-nek Párágában is van étterme különben. Csak szólok, ott jobb a sör.

EÖ (törölt) 2009.06.15. 21:07:56

@jesszumpepi: én is gondoltam, hogy a faszi alapján döntesz, nem a vendéglő miatt! :)

na mindegy én a Peter's Café Sport-ot javasoltam volna, lehet nincs csillagja*, de az Azori-szigeteken van

* amúgy a michelin csillagot semmibe nézem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 21:15:01

van itt Broadway es a 3-ik sarka egy kocsma
az a neve Freddy's
na az -4 csillagos
ez van benne zenegep
viszont kifejezetten furcsan neznek mindenkire aki horgol

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 21:23:02

@hagyma:

Hantás hagyma!

Három csillag a maximum.

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 21:24:40

@Nelson Mandula:

Igazad van.

De ha valaki,akkor te igazán tudod,hogy a száraz fehérbor a kedvencem.

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 21:26:51

@Egyéves Önkéntes:

Ha a "faszi" alapján döntök,akkor meghívhatsz bárhová.

Például a Külvárosi Kávéházban még sosem voltam.

Pedig itt van két villamosmegállónyira.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 21:29:40

@jesszumpepi:
hat ez akkor is minusz 4
amugy 4 avagy 5 a maximum en 4 csillagos szallodaban melozok, vagyis 4 gyemantos

mikor kijottem nagyon regen akkor takaritottam aruhazat es a probafulkeben aludtam rendszeresen

jesszumpepi (törölt) 2009.06.15. 21:33:09

@hagyma:

A Michelin-csillag nem ugyanaz,mint a szállodák csillagozása.


Hát,Onassis is mosogatással kezdte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.15. 21:59:42

@jesszumpepi:
nekem good yeerom van a kocsin
hat mosogattam is amugy
ki nem x@rja le
lenyeg hogy most mar minden OK
meg akkor is OK volt
otthon is OK lesz ha megfelelo lesz a bolcseszek es mosogatok aranya
mert bolcsez akar lenni mindenki, meg Mary is de mosogatni is kell
kell venni hitelre mosogatogepet
ugyanannyi melo majdnem a mosogatas de azert megis

tarkamarha 2009.06.15. 22:03:34

Már csak aztatat nem értem, hogy:
- Minek menté oda?
- Minek köllött aza ruha?
- Mé' nem raktad vissza, oszt csókolom?
- Most jobb?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.15. 22:28:48

@jesszumpepi: száraz fehér borért pláne nem kell Londonba menni. Vannak remek kannás borok újpesten is!
Egyszer láttam egy feliratot: "utcán áti borok". Egyszer meg egy cba-n egy ilyet: ballagási sertéskaraj vásár.
Elképzeltem, hogy beállítok egy ballagásra két kiló karajjal (egyben). A ballagó meg viszi a karján, ahogy a virágot szokták: tovább, tovább, tovább.

Többször voltam a Külvárosiban különben, de többnyire csak kávézni. Egyszer ebédeltünk. Jó volt, de piszok drága. A desszert meg akkora volt, mint egy fél gyufásdoboz. Viszont malomkeréknyi tányéron hozták.

EÖ (törölt) 2009.06.15. 23:09:24

@jesszumpepi: a faszi alatt Gordon Ramsay-t értettem!

jesszumpepi (törölt) 2009.06.16. 05:57:49

@Egyéves Önkéntes:

Legyen tiéd az utolsó szó.


Mint mindig.

deputy sheriff 2009.06.16. 06:56:35

Csak most olvastam vegig a posztort. Korrekt, nem jar erte sun, csak a tulajnak/uzletvezetonek/managernek.

moli 2009.06.16. 11:10:58

nekem anno 8*200ft hitelbiztositast raktak a 0%-os hitelemre. meg igy is megerte az inflacio miatt. most is tervezek 0%-osat felvenni ugyanezert.

@Beuska@ 2009.06.16. 17:42:25

Kedves Pamutmacska!

Ugye nem gondolod komolyan, hogy ma Magyarországon bármelyik kereskedő megengedheti magának azt, hogy olyan utasítást adjon a dolgozóinak, hogy "zárás előtt fél órával TILOS árusítani!!!" ...bevételt termelni!!!???
Ez így nem nagyon állja meg a helyét nem???

Amúgy az említett üzletnek rendszeres vásárlója vagyok, és soha ilyen problémával nem találkoztam, még akkor sem, amikor már a felmosott padlójukat járkáltam össze.... lehet hogy csak Te nem vagy túl szimpatikus... ezután a bejegyzésed után ezt el is tudom képzelni
...de tudjuk, a VÁSÁRLÓNAK MINDIG IGAZA VAN... még akkor is, ha nem.
...még akkor is, ha az ott dolgozó lányok ezek után új munkahelyet keresnek épp, mert valaki jópofán beírt egy ilyet.

üdv!

spring 2009.06.16. 20:42:10

Velünk is történt hasonló dolog. Az újpesti Tescoban egy eladó a meleg ételeket árusító pultnál valami ocsmány módon beszólt. Persze, beírtunk a vásárlók könyvébe.
Később a Tesco küldött egy levelet, amiben azt írták, hogy kirúgták az illetőt. Azért ezt mi nem akartuk, csak azt, hogy káromkodás nélkül beszéljenek a vevőkkel.
Pár hét múlva ismét abba az áruházba tévedtünk. És ki volt ugyanazon pult mögött? A beszólogatós fickó!
Akkor miért nem írják, hogy "elbeszélgettek a kollegával", ahelyett, hogy ilyen hülyeségekkel okoznak lelkiismeret-furdalást a vevőknek????

pamutmacska 2009.06.16. 20:58:31

@@Beuska@: Kedves Beuska!
Őszintén örülök, hogy Veled még nem történt ilyen!
S igen, Neked most már bevallhatom töredelmesen (de csak halkan, hogy senki ne hallja): igen, valóban abban élem ki az unalmas mindennapjaimat, hogy üzletekbe járkálok ok nélkül Vásárlók könyvébe írkálni. Igen, meglehet, nem voltam szimpatikus, ahogyan a rajtam kívül kidobott vásárlók zöme sem.
Új munkahelyet keres: na nemá'. Ugye most már Te sem veszed komolyan magad. :)
(S a végére halkan Te is bevallhatod, hogy nem vásárlóként vagy jelen az üzletben...) :)

pamutmacska 2009.06.16. 21:00:08

Még valami: gusztustalan dolog az eladók mögé bújni ilyen esetben.

pamutmacska 2009.06.16. 21:02:12

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: nekem erősen az az érzésem. Vagy annak barátja, hozzátartozója. :)
(Szólj igazat, betörik a fejed...)

pamutmacska 2009.06.16. 21:03:14

S milyen érdekes! Beuska ma lett tag. S csak ehhez a poszthoz szólt hozzá.
Ej! Előbb kellett volna megnéznem. Akkor talán válaszra sem méltatom. Hiába, előbb járt a kezem...

pamutmacska 2009.06.16. 21:04:51

Továbbá azt sem értem, hogy lehet a felmosott padlót összejárkálni. Mert ugyen nyitva tartási időben felmosni sem lehet(ne)... :P
Na jól van, befejeztem. :D

@Beuska@ 2009.06.16. 22:31:48

@pamutmacska:
Ma lettem tag, igen. Te mit tennél, ha az egyik kedvenc üzletedről olvasnád ezt???
Csak nem hagynád szó nélkül. Vagy igen? Véleményem csak lehet... végülis ezért van ez az oldal.
Na holnap be is megyek az üzletbe, és megtudakolom mi is történt...
biztos a másik oldalnak is van véleménye.
Vagy ha másnem beleolvasok abba a híres eldugott panaszkönyvbe. Persze csak ha megtalálom.

pamutmacska 2009.06.16. 23:21:20

Kedves Beuska!
Egészségedre! Nincs több mondanivalóm Neked. Jó böngészést! (Szerencsés vagy, hogy ilyen sok időd van. - ezért tényleg irigyellek)

pamutmacska 2009.06.16. 23:23:25

S ha "megtudakolod" és le is írod, biiiztos mindenki elhiszi Neked. Egy friss regisztrációval. :)
De persze lehet véleményed, igaz. Csak ilyenkor szokás odaírni, hogy az üzlethez tartozol... ;)

brummancs 2009.06.18. 00:54:13

@pamutmacska:

Szia,kedves pamutmacska!Nem szívesen írok neked ide,mert megint hányingerem támadt az ide látogató (egyes) barmoktól.(Sajnos nem sikerült privát üzit küldenem.)
Szerintem már rég legalább két részre kellett volna osztani ezt a (valaha jól működő,jópofa) Homárt.
Az egyik részben az emberek leírnának a gondjaikat,amire ez a hely valaha szolgált.
A másikban mocskolódnának,cseszegetnének (remélhetőleg egymást) az emberek.Jól hangzik,nem?Akkor az első részlegbe író "panaszosok" nem kéne,hogy mentegessék magukat az empátiára képtelen,unatkozó vadbarmok beírásatól.
Csak egy a gond,de az óriási...akkor ki a fenét baszogatna a másik csapat?Kit sönöznének,elsőznének,stb. Gondolom a fantáziájukat képtelenek kiélni máshol,ezért dekkolnak ezen a helyen.Pedig mennyi fórum van ám!
Nagyon rossz ez így,mert folyamatosan nyomorítják a néhai színvonalat és ez a valaha kedvenc oldalam előbb-utóbb bunkók tanyája lesz.
Nehogy már azért "tápláljuk" az oldalt,hogy némelyik állat itt élje ki magát - fogadni mernék,hogy ezek az illetők mélységesen meghúzzák magukat a saját környezetük diktálta nehéz helyzetekben.Itt pedig mindent bele!Szarba került valaki?Dögöljön meg,úgyis ő b*szta el!Kár,hogy dögunalom már ez a séma,ez a sünözés,és az összes többi gyerekes utalás a régebbi posztokra...Homár egyáltalán jár még ide?Vagy belenyugodott,hogy mindenféle nyomoronc bitorolja effelé a terepet?
Ha előfordulsz itt,könyörgöm csinálj már egy másik oldalt,ahol lehet "csak panaszkodni",netán mailben eszmét cserélni a dolgokról.
Mindig megfogadom,hogy nem jövök többet ide,de legalábbis nem olvasom el a balfaszok beírásait.Amikor nagy ritkán "vétkezem",rögtön nagyon megbánom.
Kedves pamutmacska...bár aligha látszik,ezt végig neked írtam:)

moli 2009.06.18. 11:07:09

@moli: ez hogy a budos picsaba kerult ide?! a hiteles poszt html-ben posztoltam a formot, ezt a posztot nem is olvastam. viszont elso posztra id hianyra panaszkodott az engine. INDEX!

moli 2009.06.18. 12:26:44

a nyitvatartas azt jelenti, hogy az osszes szolgaltatas addig igenybe veheto.

leszarom azt, hogy o mikor megy haza, ha nem tetszik, ne vallalja el a munkat, en se vallalok el ilyen munkakat.

Kigyó 2009.06.20. 23:10:03

Mi van veled melyik bolygon élsz?
Ekkora ügyet csinálsz ilyen dolgokból?
Én nem megyek be zárás elött fél órával sehova. Ilyen emberek miatt jut ide ez az Ország! Jó hogy csak ennyi problémád van hogy nem tudtál probálni!! Szerintem térjél vissza a földre mert kurv..ra el vagy tévedve!!

Kigyó 2009.06.20. 23:12:11

@pamutmacska: Idióta!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kigyó 2009.06.20. 23:18:58

@moli: te is primitív vagy mint az összes többi

Kigyó 2009.06.20. 23:20:36

@pamutmacska: annyira okos vagy bazd...meg mi vagy te

pamutmacska 2009.06.21. 09:02:37

@Kigyó: Látom jól elbeszélgetsz itt magaddal. De semmi baj, nem tehetsz róla, hogy hülye vagy. Nem vagyok okos, viszont legalább megtanultam helyesen írni... (mássalhangzó, magánhangzó hosszúság, központozás... már ha mond ez neked valamit, barátom)
(ha gondolod, szívesen korrepetállak) :)
Csak halkan súgom, hogy ez egy olyan blog, ahol "ügyet csinálnak" olykor kis dolgokból is. Ha nem tetszik, ne olvasd! További jó beszélgetést (magadban)! :)
Kár, hogy bezárták a Lipótot, ott biztosan szívesen látnának téged.

pamutmacska 2009.06.21. 09:05:06

Ja, most látom csak, hogy újabb friss regeshez van szerencsém. :D
Netán ugyanaz, aki a múltkor, kedves KÍÍÍÍgyó?!
(Komolyan javaslom egy helyesírási szótár alapos tanulmányozását, kiveheted a szekrény alól, ahol eddig éknek használtad).

moli 2009.06.21. 12:14:26

@Kigyó: ja, igy mar ertem!
akkor jo.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.06.21. 21:43:26

@Frucsasz: ja, irreleváns, minek éppen oda ment be, vagy miért éppen azt a felsőt vette meg. Ha meg nem írja oda a végén (elég ciki, hogy a belterjes/bennfentes homározók miatt az embernek meg kell magyaráznia, miért nem 20 rugós felsőket vesz, ez se véletlen), szóval, ha nem magyarázkodik élből, mondjuk te lettél volna az első, aki elkezdi buzerálni, hogy "sikeres ember-e, aki...stb.stb.". Ezekről a dolgokról nem kéne megfeledkezni.

Kigyó 2009.06.22. 14:33:51

szopjál le te köcsög

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.06.22. 18:07:04

@Kigyó:
Majd ha egyszer megmosod...

Ui.: A "Válasz erre" feliratra kattintva irányíthatod is jókívánságaidat a megfelelő embernek. (Persze ha nem volt célod mindenkihez intézni felhívásod, aki köcsögnek érzi magát."
süti beállítások módosítása