Pamutmacska régóta keresett egy olyan felsőt, amire végül a soroksári Auchan üzletsorán talált rá, 20 perccel a zárás előtt. Felpróbálni a záróra közelsége miatt már nem engedték neki, amin annyira kiakadt, hogy kérte a vásárlók könyvét.
A következő történt velem ezen a hétvégén a soroksári Auchan hátsó üzletsorán lévő, nagy többségében kínai ruhákat áruló „családias” ruhaboltjában: kb. fél 9 körül érkeztünk meg az üzletbe a családommal, ahol pár perc keresgélés után találtam egy belebújós női felsőt. Elindultam a próbafülkék felé, ahol az eladó hölgyek (ketten !, ez még később lényeges lesz) tájékoztattak, hogy már nem lehet próbálni. Rákérdeztem, hogy miért. Azt mondták, hogy azért, mert zárnak. Rápillantottam az órámra, ekkor volt 20 óra 39 perc. Megkérdeztem, hogy meddig vannak nyitva, mire ők, hogy háromnegyed 9-ig.
Ezután a próbafülkék előtt lévő tükör előtt felpróbáltam a felsőt a saját ruhámra, jó lett (ez kb. fél perc és egy perc közötti időt vett igénybe). Elindultam a kasszához, ahol az árut kifizettem, és elkértem a Vásárlók könyvét. Eme könyv a pulton egy A4-es méretű felirat mögött helyezkedett el, tehát NEM JÓL LÁTHATÓ helyen. De ez mellékes, megkaptam, tollat is kaptam. A háttérből egy hölgy (vélhetően az üzletvezető) kérte az egyik eladó hölgyet, hogy kérdezze meg, miért akarok beírni (megjegyzem, nem tudom, ő miért nem óhajtott odajönni hozzám). Mire én, hogy mert problémám van. Ő: „De mi az?”
Én közöltem, hogy ezt pillanatokon belül megtudhatja, amint leírom, és elolvassa. Leírtam a történetet. Miközben írtam, az eddig háttérben lévő eladó hölgy (üzletvezető talán…) odajött, és a fülemhez tartott egy mobiltelefont, hogy a vezető szeretne velem beszélni (a hangsúlyról, ahogy ezt mondta külön már nem szólok, ez végül is lényegtelen, de ez is megérne egy misét). Én ezt a beszélgetést elutasítottam. Ezután elrobogott, hogy mindjárt megválaszolja (gondolom telefonon értekeztek a fent említett üzletvezető/tulajdonossal). Ez kb. 7-8 percet vett igénybe.
Eközben a többi szintén felháborodott vásárló is méltatlankodott, végül – feltételezem a látottakon felbuzdulva – egyikük közölte is, hogy ő is szeretne beírni. Mondták, hogy várni kell, de eközben (míg várt), őt beengedték a próbafülkébe, s még több más embert is. Hirtelen „nem kellett már zárni”. Jelzem, mire ők a kasszához értek, sem múlt még el háromnegyed kilenc. De a bejegyzést – ki tudja miért – elmulasztották (amit ezúton is nagyon sajnálok: lásd a történet végét). Mialatt a válaszra vártunk, az eladók elmondták, hogy higgyem el, az egész nem rajtuk múlik, nekik „ki van adva” a főnök által, hogy fél 9 (!!!) után már senkit ne engedjenek be a fülkékbe, hiszen háromnegyedkor zárniuk kell a kasszákat ahhoz, hogy 21 órakor elindulhassanak. Erről azonban az üzletbe belépéskor sem írásos, sem szóbeli tájékoztatást egyik vásárló sem kapott.
Továbbá azt mondták, ha esetlegesen vevő miatt túlórázniuk kell, senki nem fizeti ki nekik.
Elmondtam nekik, hogy én ezt mind megértem, és hogy a bejegyzés az ő érdekükben történik, mert milyen munkahely az, ahol ilyen feltételeket szabnak, s hogy abszolút nem rájuk haragszom. Szeretném, hogy ha eljutna az üzenet ahhoz, akinek szól, hiszen úgy kellene összehangolni a nyitva tartást és az alkalmazottak munkaidejét, hogy abba a kassza zárása és az üzlet zárása is beleférjen, de ne a vevők kárára. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor jól látható helyen, írásban vagy minimum szóban tájékoztatni erről az oda betérőt (akár vevő, akár nézelődő). Hozzáteszem, ilyenről az én munkahelyemen szó sem lehet, ha letelt a munkaidőm, és gond van, akkor is szó nélkül maradok. Igaz, az én szakmám hivatás, nem is fizetik meg, de ez most végül is irreleváns.
Eközben megérkezett a válasz is, szó szerint idézném: „Sajnos az új kolléganő hibájából történt a dolog. Ilyen még nem fordult elő. A kolléganő büntetésben részesül.” (A benne lévő helyesírási hibákat engedelmetekkel kijavítottam…)
No, akkor tehát fordítom: most nekem kell rosszul éreznem magam, és az egészet rákenik egy védtelen alkalmazottra. Fúúúj.
Ráadásul hazugság, mert ketten küldtek el, s a pénztárban álló kolléganők is ezt erősítették meg, tehát nem egy kolléganő volt ott. Továbbá maguk is bevallották (miközben eme elmés válasz született), hogy főnöki utasításra van így a dolog (hogy ez alatt a tulajt kell –e értenem, vagy a helyi üzlet vezetőjét, ez nem derült ki…).
Az sem igaz, hogy ilyen még nem fordult elő, mert mint említettem, utánam is be akartak írni a panaszkönyvbe, és még jó néhány vásárló ment ki az üzletből emiatt vásárlás nélkül, avagy fizette ki a ruháját próba nélkül, valamint adott hangot (sajnos csak szóban) a felháborodásának.
Mindinkább az az érzésem, azért született ez a válasz, hogy a Fogyasztóvédelem ne tudjon belekötni. Más kérdés, hogy elnézést sem szóban, sem írásban nem kértek. Sőt a választ adó hölgy nonverbális kommunikációja eléggé „érdekes” volt, de nyilván ideges lett, hiszen nem volt igazuk.
S végül válaszolnék az esetlegesen kommentekben felmerülő kérdésekre:
1. Minek mentem oda? – Mert egész nap jártam az üzleteket, és nem találtam olyan fölsőt, amit a pénztárcám is elbír. Itt találtam.
2. Minek kellett nekem mindenáron ez a ruha? – Mert a munkahelyemen jövő héten protokoll rendezvény lesz, és igencsak siralmas állapot van a szekrényemben, azon ruhákat illetően, amelyek jók még rám szülés után.
3. Miért nem raktam vissza, és hagytam az egészet? – Mert fentebb is írtam, hogy nem találtam máshol mást. Továbbá mindig a kommentekben jelenik meg, hogy nem ide kell jönni „sírni”, hanem élni kell a fogyasztói jogokkal. Ezt tettem.
4. Jobban érzem –e magam? – Amennyiben az üzlet tulajdonosa változtat a szemléletén (avagy aki ezt az utasítást kiadta), igen, s talán az ott lévő alkalmazottaknak is könnyebb lesz, de kár, hogy ebben sajnos valamiért nem hiszek. :(
Epilógus: távol álljon tőlem, hogy miattam bárki is büntetést kapjon, pláne ha új az illető. De mivel a fent említett válasz valószínűleg nem igaz, ezért nincs lelkifurdalásom. Mégis felmerült bennem az a néhány gondolat, hogy mégiscsak ők vannak értem (jelzem, mivel magam is lehúztam pár évet a kereskedelemben még főiskolás koromban, tisztában vagyok a bunkó, tapló vevők fogalmával is), mégiscsak válság van (vagy legalábbis ezt mondják), ahol az ember örül, ha van vevője (hiszen a kereskedők folyamatosan panaszkodnak). Tudom, hogy vannak bunkó vásárlók, akik zárás előtt két perccel mennének be próbálni, de nálam egy (azaz egy darab) felső volt, amit pikk-pakk fel lehet próbálni, és a környéken sem volt senki, aki „vérszemet” kaphatott volna, s ráadásul az „állítólagos” zárásig is volt még 6 perc. Az is nonszensz számomra, hogy milyen eljárás az, hogy egy „valaki” (üzletvezető, tulajdonos?) mobil telefonon óhajt velem „tárgyalni” a történtekről.
S bocsássátok meg nekem, de hadd ne az én saram legyen, hogy az üzletben egész nap álló alkalmazott hány órakor mehet haza, s ezért ne nekem kelljen rosszul éreznem magam, ha szóvá teszem, hogy finoman szólva sem vásárló barát a hozzáállásuk! Egy biztos, először és utoljára vásároltam náluk.
S nem, nem kérek sünt. :)
Köszönöm azon versenyzőknek, akik kibírták, és elsőzés és sünözés helyett végig is olvasták!
Üdvözlettel:
Pamutmacska
Az utolsó 100 komment: