Tékozló Homár

Halottnak nyilvánította a postás az unokatestvért

2009.07.06. 08:40 | ge | komment

Egy 2007-es kincs a Homár  postaládájából: Ákos a posta jóvoltából egy rövid időre azt hitte, az esküvőjére meghívott unokatestvére nem tud részt venni a ceremónián, ugyanis már nem él. Talán a postás volt berágva az unokatestvérre, vagy valamelyik postai alkalmazott dühödött be a sok szortírozandó levélre?

Szeptemberben lesz esküvőm, és ahogy az lenni szokott, el vagyunk úszva a szervezéssel, ezért sok meghívót postán küldtünk el. Ezért kértem el a címét az egyik unokatestvéremnek is telefonon, akivel ritkán találkozom, és elküldtük a levelet kb. három hete.

Múlt héten csütörtökön hozza fel jövendőbelim a leveleket a postaládából, köztük a kissé gyenge minőségben csatolt (bocs), általunk elküldött levéllel együtt, egy kis rózsaszín  'RETOUR' matricával kiegészítve.
A matricán a következő kézzel írt szöveg van a kézbesítés sikertelenségét megokolandó szabadszöveges mezőben: 'meghalt'.

Ezt meglátván lerogytam egy kanapéba és kissé kikészültem. Mennyire durva, hogy egy ilyen hírt így tudjon meg az ember. Próbáltam felhívni a rokont, de a telefonszáma már nem létezett.

Én rögtön eltemettem már szegényt elméletben, pláne miután a munkahelyén se sikerült megtalálnom másnap.

Szerencsére a történet vége nem ilyen szörnyű, kiderült hogy munkahelyet váltott, azért nem élt már a telefonszáma, és már nem ez az első problémájuk a postással.

Azt még elviselem, hogy néha egy-egy levelet elkutyul a posta, de hogy ilyen ízléstelen és gusztustalan módon nézzenek el valamit, ez nagyon gáz.

Azt hiszem, a 'snail-mail'-nek végleg befellegzett...

Üdv,
Ákos
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

punpa 2009.07.06. 08:45:18

2007-es? Lehet azóta meghalt.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.06. 08:46:06

Felhívom a mélyen tisztelt úri közönség figyelmét,hogy közeledik augusztus 4.

VEndéglátó SZent EDE napja = VESZEDE

EÖ (törölt) 2009.07.06. 08:46:38

az esküvői meghívót meg személyesen kell odaadni
persze, ha a belgiumi seattle-ban van a rokon, akkor nem, de a belga postás nem tudja leírni, hogy meghalt, magyarul.

az nem indok, hogy el vagyunk úszva
ilyenkor mindenki el van úszva

Mi Schirilla Györgynek is személyesen vittük ki, a szomszédja azt mondta, el van úszva, de várjuk meg.

egyszóval *SLAP!*

.lll. 2009.07.06. 08:49:50

hát baz,ijettembe lenyeltem egy busafejet!

Meklén és Tamara 2009.07.06. 08:50:36

a "jövendőbelim" megfogalmazás helyett szerencsésebb lett volna a "csajom" szót használni.

EÖ (törölt) 2009.07.06. 08:52:06

@jesszumpepi: nincs a közelben kecsketej, Juci mindig teát hoz, vagy ha látja rajtam, hogy sz@rul nézek ki (ez alap amúgy) akkor kávét

na persze hozzá: vaníliás karikát :)

az óbasszameg pedig arra szólt, hogy nem elég, hogy a hülye postás megöli a rokont, de még első sem lettem

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.07.06. 08:52:24

Ez azért durva! A postás él még?

.lll. 2009.07.06. 08:53:35

a postás mindig héccer csenget

Frucsasz 2009.07.06. 08:53:50

2007-es... akkor még nem adom fel, lehet, hogy a fél évvel ezelőtt beküldött posztom megjelenik. Úgy 2011 tájékán...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.06. 08:56:54

@Egyéves Önkéntes:
mi ez az ódivatúság?
esküvői meghívót manapság emeltdíjas R-esemesben (a címzett fizeti) szokás kiküldeni, azzal a szöveggel, hogy az illető házimozit nyert. Ezzel a módszerrel hatékonyan csökkenthető az esküvői ebéd/vacsora költsége + azon sincs vita, hogy Oszkár bácsit lehet-e Joli néni mellé ültetni.

Ofélia . 2009.07.06. 08:57:28

@Frucsasz: Azt még meg is kell élni:))

@Egyéves Önkéntes: :D

@lófő: Nyócadikra meg ellopja a busafejet:)

.lll. 2009.07.06. 09:00:51

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

a mi postásunk mindig kikunyerál egy pohár pálinkát/ha tudnaá,hogy busafejből főzöm/:D

EÖ (törölt) 2009.07.06. 09:02:46

@Nelson Mandula: a saját esetemet vázoltam, akkoriban még ódivatú voltam :D

ma már DHL-es egyenruhában vinném ki a meghívókat (mind az ötöt!), és kiszámláznám a fuvarköltséget

az ebéd pedig Foodexpresses újházi busafej-leves lenne nyársonsült mentolos pacallal

és az erovivával mennék belgiumi strandos nászútra
ha ráérne a feleségem, őt is vinném

jesszumpepi (törölt) 2009.07.06. 09:03:19

@Nelson Mandula:

A rokonság nézze meg a házimoziján az esküvőről készült videót!

Ofélia . 2009.07.06. 09:03:44

@lófő: Lóbalzsammal érlelve!:)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 09:04:56

nálunk a postás halt meg, azért nincs több gyerek az utcában! :DD

jesszumpepi (törölt) 2009.07.06. 09:05:04

@Egyéves Önkéntes:


Egyetértek.

Mindig rühelltem a népes esküvőt.

Elég a két tanú.

Mindjárt jön hagyma,és leírja,hogyan vette el Maryt.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.06. 09:06:31

@Egyéves Önkéntes:

Arrafelé ilyen válogatósak a menyecskék?

A rendőr,a postás,a villanyszerelő hármasból a másik kettő már nem is jó?

EÖ (törölt) 2009.07.06. 09:06:34

@jesszumpepi: a legjobb viszont Gretna Green :)

Ofélia . 2009.07.06. 09:08:17

@Nelson Mandula: Oszkár bácsit márti néni mellé kell ültetni és evőeszköz helyett kalasnyikovval és stinger rakétával teríteni némi plasztikkal spékelve!

Akkor lessz csak izgalmas a menyasszonytánc:)

.lll. 2009.07.06. 09:08:45

hagymánál még csak éjjel 3 óra van,jó neki,hogy még aludhat

.lll. 2009.07.06. 09:08:45

hagymánál még csak éjjel 3 óra van,jó neki,hogy még aludhat

EÖ (törölt) 2009.07.06. 09:10:45

nekem egyik munkatársam kézen fogta a "párját" és kirepültek Las Vegasba, ott házasodtak össze
azt mondta, kábé annyiba került, mintha itthon meghívtak volna mindenkit, de így legalább ők élvezték, nem a rokonság

Ofélia . 2009.07.06. 09:11:51

@jesszumpepi: A mosógépszerelő a nyerő:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.06. 09:13:09

@Egyéves Önkéntes:
magam is ilyen nagyvonalú vagyok, halálom a kicsinyesség.
Nálunk ki-ki alapon volt az ebéd, mindenki azt evett, amit hozott, a végén pedig felvágtuk az esküvői Vörösmarty csemegét, amit én fizettem, mind a 10 dekát.

@jesszumpepi: csak abban az esetben, ha kifizetik a másolási költségeket.

Ofélia . 2009.07.06. 09:13:27

@Egyéves Önkéntes: Korrekt! És nem hullott ki a rokonok szeme a pénzes vájdlingot nézve:)

Impega 2009.07.06. 09:14:43

Az enyem volt a vilag legjobb eskuvoje. 30-an volt 2 eve. Nem volt feher ruha. Es a csokromat is megtartottam :)

.lll. 2009.07.06. 09:16:13

@Impega:

az enyém három éve volt,de nem volt se fehér ruhám,se csokrom:)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 09:16:51

@Nelson Mandula: én is attól félek, hogy a nagyvonalúságomba egyszer belerokkanok

láttad volna a násznépet, mikor felszeleteltük a menyasszonyi csilisbabot!

és mivel február elején volt, alig páran aludtak a kertünkben, pedig mindenkit szívesen láttunk, kaptak pokrócot is.

Ofélia . 2009.07.06. 09:17:33

@Nelson Mandula: Természetesen a dvd író is hozzászámolandó a másolási költséghez!

Amúgy gavallér voltál mivel a süteményt a szűrujjastol kell ellopni:))

AlulírottFentemlített 2009.07.06. 09:26:15

Mi a "párommal" igen nagyvonalúak voltunk.
Felfogadtuk R2D2-t aki elment minden meghívotthoz és lejátszotta nekik 3D-ben az üzenetünket.
Sajna egy rokon se jött el, mert valami vasudvar mellett nyoma veszett.

EÖ (törölt) 2009.07.06. 09:34:59

@AlulírottFentemlített: ej, de elegáns norvégozás volt ez! :D

Mylady 2009.07.06. 09:38:21

Én ismerek olyan párt, akik tényleg elutaztak egy egzotikus szigetre, titokban összeházasodtak, majd az esküvőn készült dvd másolatait pár fénykép kíséretében szétosztották a családban...
volt némi sértődöttség, de ki nem szarja le...

AlulírottFentemlített 2009.07.06. 09:39:45

@Egyéves Önkéntes:
Nem, nem norvég, hanem argentin-polinéz igazi örmény mentalítású :D

EÖ (törölt) 2009.07.06. 09:43:55

@AlulírottFentemlített: Argentín Polinézián még nem találták fel a fémet, így ott még ez az iparág nem virágzik

tavaly találták fel a kereket, bár még hatszögletes és nagyon zötyög, de pár év alatt tökéletesítik majd
és ha arra is rájönnek, hogy középre kell a tengelyt tenni, tovább javul majd a helyzet

elwood 2009.07.06. 09:51:50

lehet, hogy a postás halt meg, ezért nem tudták kivinni

a kollégája x-elt

Ofélia . 2009.07.06. 09:58:36

@Egyéves Önkéntes: Mostmár tudom, hogy a lomtalanításnál felvonuló őrző védő Bt. tagjai norvégok:DD

Nem halok meg bután:)

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.07.06. 09:58:58

AZért beszélnék azzal a postással.Elég köcsög húzás volt tőle.

Parkőr (törölt) 2009.07.06. 10:07:59

Szerintem az uncsitesó nem szeret, inkább lezsírozta a postással, hogy irja oda, hogy meghalt, meg gyorsan váltott egy munkahelyet:)
Esküvőre menni költséges válság van, akkor inkább a halál az ingyen van. és ez olyan kifogás amiért nem is haragszuk meg az ifjú pár:)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.07.06. 10:18:31

Néha? Egyet-egyet? Muhaha.

Ha a postásnak abban az utcában (kerületben stb.) csak 1 (5, 200 stb.) kézbesítendő levele van, akkor lustaság okán nem viszi ki, hanem körmöl valami tetszőlegeset, lásd.

Ezt azért tudom, mert egy ideig a céges körleveleket intéztem, és ott meg kellett tanulni, hogy az ügyfelektől visszajött kézbesítetlen borítékok alapján nem szabad egyből törölni, hanem el kell őket pakolni, és csak ha szisztematikusan visszajön (ugyanazzal az indokkal!), akkor törlendő. Mert _mindenkitől_ visszajön időnként, az ok pedig véletlenszerű szórást mutat a lehetséges variációk között.

Még az is lehet, hogy ez a postánál előírás, annyira egyöntetű és országos viselkedésről van szó. Tulajdonképpen annak is lehet örülni, ha egyáltalán kivisznek egy-egy levelet, mert nem szorulnak rá. Így is, úgy is is meg fogják kapni a jövő évi díjat a minőségi szolgáltatásért, és mindig lesznek hülyék, akik pénzt adnak nekik azért, amit ők majd nem végeznek el.

Alek23 2009.07.06. 10:19:48

@jesszumpepi:
Úgy látom, hogy te tudsz majd nekem bennfentes infóval szolgálni. Nemrégiben ráakadtam az Edés posztra és mivel már sokan utaltak eme kötelező olvasmányra ezért elolvasta a story-t majd neki ültem végig olvasni az 5000 egynéhányszáz komentet is. Sajnos azon az oldalon ahol ráleltem erre a cikkre csak 2800-ig voltak meg a komentek.El tudná nekem valaki mesélni, hogy mi lett a vége és hogy kiderült-e, hogy milyen összeesküvés elméletre jött rá EDE. Valaki segítsen mert nem fogok tudni este elaludni ha nem tudom meg a történet végét.
Gondolom nem véletlenül nincs meg a homár archívumban a post.
Előre is köszi

Secnir 2009.07.06. 10:39:15

postást megkeresni, nevelő célzatú ejnye-bejnye (jobbkézzel 12, balkézzel 36 pofon)
amúgy postást a Magyar Postánál nyomja fel az unokaöcs. Nehezen fogja tudni bizonyítani a postás, hogy meghalt.
ja, és kérjen jogorvoslatot, lemaradt az esküvőről, emiatt pénzbéli kártérítést stb.

"azta" 2009.07.06. 10:41:52

nu! azért volt itt halál!
"Szerencsére a történet vége nem ilyen szörnyű, kiderült hogy munkahelyet váltott, azért NEM ÉLT MÁR A TELEFONSZÁMA, és már nem ez az első problémájuk a postással."

lehet a postás is csak ennyit akart közölni: a telefonszáma behalt.

Mária 2009.07.06. 10:41:59

Mi az, hogy 2007-es kincs???

Mi tartott eddig a posztoláshoz? Megbizonyosodni arról, hogy a szóban forgó nem is halt meg, vagy megbizonyosodni arról, hogy meghalt, de feltámadt?

Kisangyal 2009.07.06. 10:43:09

@Alek23:

Hajaj, a régi szép idők! :DDD

Több mint 6000 komment volt és aki elolvasta súlyos és könnyes görcsöket kapott a röhögéstől... azt nem lehet leírni. :)
Amúgy nem derített ki semmit.

Hagymáé volt az utolsó komment, a miénk Havajjal az 5000. :)))

fatality666 2009.07.06. 10:44:50

Nem rossz.
Az sem rossz, ha egy névnapi üdvözletet egy gyásztáviraton kézbesítettek a Bp.-i postások vagy 10 évvel ezelőtt.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.07.06. 10:44:53

A postással mindig csak a gond van. Egyszer anyám nyert egy csomó pepsis utalványt. A furcsa csak az volt, hogy a számozott sorozatból hiányzott egy pár darab. Ez még nem lett volna durva. De édesanyám boltban dolgozott pénztásorként és a postás felesége éppen hozzá vitte beváltani a hiányzó sorszámú utalványokat.
Sikeres-e a postás szakma?

Kisangyal 2009.07.06. 10:54:23

Akkor az én sztorim lesz itt a nyerő:

Az én postásom hónapokig felvette helyettem a pénzemet, miközben szorgosan dolgozott az én és a posta megtévesztésén is.
Aztán mint lenni szokott kiderült(rítettem) a dolgot és kirúgták.

viktor134 2009.07.06. 10:55:04

ez számlalevélnél vidéken nagy divat. :)
addig is van fél éve haladéka, mire kiderül, hogy mégsem az. :D

Secnir 2009.07.06. 10:57:22

@Secnir:
ja, és hozzátenném, hogy a pofonokat a postás saját, leszakított kezével kell kiosztani.

EÖ (törölt) 2009.07.06. 11:09:19

@Secnir: okés, már azt hittem, elpuhultál!
:)


amúgy a fenti kép fotosop, mert látszik a bal alsó dekád pixelméreteinek RGB-re optimalizált korrekciós hibasávjából, hogy a borítékban nem is esküvői meghívó van, hanem két mozibelépő a villamedicsibe.

EÖ (törölt) 2009.07.06. 11:11:37

és hatezredik!

ja, nem
csak hatvanadik

köpőcsésze 2009.07.06. 11:11:43

A jövendőbelim, aki azóta már az exem. Így múlik el a világ dicsősége.

EÖ (törölt) 2009.07.06. 11:26:09

a kalsszikus Isten - Nietzsche grafittiharc mintájára nekem ez jutott eszembe:

Az unokatestvér halott! - A postás
A postás halott! - Az unokatestvér

Nógrádi Robogós 2009.07.06. 11:28:22

@Egyéves Önkéntes:

Unokatestvér! - gondolta a postás.
Postás! - gondolta az unokatestvér.
Halottak! - gondolta Stirlitz.

Secnir 2009.07.06. 11:55:36

mondjuk a postás az postás, nem pedig orvos.
ránézett és látta hogy szarul van, gondolta ez meghalt.
oszt ráírta.

La Tangolita 2009.07.06. 12:00:32

Anyukamek egy idoben egy csomo szamlat kesve kaptak meg. Egyszer anyukam megvarta a postast, aki a keresztkerdesek alatt megtort es bevallotta, hogy ha esik az eso, akkor nem jon ki.

Ilyesmi lehetett a hatterben itt is.

Mylady 2009.07.06. 12:31:18

Én is akadozva kapom a leveleimet, sokszor valamelyik szomszédhoz dobják be - gondolom, mert a postás távozása után üres a láda, később meg be van dobva a levél

a postaládán a nevem mellett kint van az emelet, ajtó - a leveleket is úgy címeztetem, hogy név, emelet, ajtó

viszont azoknak a levelei, akiktől a lakást vettem, gond nélkül megérkeznek (3 éve) - pedig nincs kint a nevük már nagyon rég

éljen a magyar posta!

Mylady 2009.07.06. 12:35:19

de a legszebb élményem a jogsi hosszabbítása után volt
postán küldték
aznap véletlenül pont otthon voltam egész nap
hallottam, hogy jött a postás, de nem csöngetett, be sem dobott semmit
aztán este lementem a boltba
mikor hazaértem, be volt dobva az ajtó levélnyílásán a feltépett boríték + külön a jogsim

gondolom, valamelyik szomszédhoz dobta be, az meg kézbesítette nekem

de hogy hivatalos iratot hogy lehet úgy postázni, hogy nem irat alá senkivel semmit???

Fagyees 2009.07.06. 12:37:33

ez a postás az Isten hozta, őrnagy úr!-féle postás ellentéte, ennyi az egész

EÖ (törölt) 2009.07.06. 12:50:37

az lehet, hogy a postások szarul dolgoznak viszont a postán rendkívül hasznos holmikat árulnak, a múltkor vettem két vakondriasztót és kaptam hozzá ajándékba egy gumicsizmát
bélyeg sajnos nem volt aznap

EÖ (törölt) 2009.07.06. 12:53:53

...dolgoznak, viszont...

illemvakond 2009.07.06. 12:58:59

@Egyéves Önkéntes: Vakondriasztóóót?
Ezt most vehetem személyeskedésnek? :P

maincoon © 2009.07.06. 13:03:32

@Egyéves Önkéntes: Te kérdezted Ágicát, jól emlékszem?

EÖ (törölt) 2009.07.06. 13:06:03

@illemvakond: illemvakond ellen nem véd! :D
a kollégám tényleg vett ott vakondriasztót, de a vakond kilökte az orrával, 1-0 oda
nem veheted, amúgymeg

@maincoon: jól,
már kezdek komolyan aggódni, hogy túladagolta a vaníliás karikát. :)

maincoon © 2009.07.06. 13:09:00

@Egyéves Önkéntes: szerencsésen hazaért magyarországra, csak még nem tud jönni ide, de amúgy jól van. ma küldött egy rövid levelet. :) vaniliás karikákról nem volt szó benne :)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 13:10:58

@maincoon: köszönöm
te még a posztban szereplőnél is korrektebb postás vagy!

EÖ (törölt) 2009.07.06. 13:16:50

@illemvakond: ne csináld ezt! úgy megijedtem, hogy kiborult a rókatej!

Alek23 2009.07.06. 13:17:06

@Andrass9:
Tudom, hogy én csak egy kis zöldfülű vagyok de kezdeményezem, hogy az EDE aktákat a közelgő évforduló alkalmából nyissák meg újra, hogy a nép megismerhess a teljes igazságot (hű de forradalmi hangulatba jöttem hírtelen) mert én így nem fogok tudni elaludni soha többet. Számos fontos kérdés nem került megválaszolásra, mégpedig, hogy mi van azóta Edével, valamint kik indították az orv támadást ellene és kik időzítettek úgy ahogy. Csupa megválaszolatlan kérdés.
Kérem a vének tanácsát álljon az ügy mellé és támogassa a kezdeményezést

maincoon © 2009.07.06. 13:17:12

@Egyéves Önkéntes: én most tesztelem a postát egyébként.
szombat délben feladtam egy céges elsőbbségi, értéknyilvánított (50eFt), ajánlott, tértivevényes levelet spanyolországba majd 4800 Ft-ért. 2-5 munkanapot ígértek. kíváncsi leszek, hogy miként és mikor ér célba.

illemvakond 2009.07.06. 13:22:14

@maincoon: ...és hol
@Egyéves Önkéntes: Bocs! Ha lóbalzsammal kevert kecsketejbe áztatod, valószínűleg nem hagy nyomot.

EÖ (törölt) 2009.07.06. 13:27:37

@maincoon: szóród a céged pénzét??
miért nem mentél ki Tenerifére, az ingyen van és onnan feladtad volna helyi küldeményként???

@illemvakond: a billentyűzetet? :)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 13:28:42

@Egyéves Önkéntes: szórod

maincoon © 2009.07.06. 13:39:43

@Egyéves Önkéntes: nem szórom a pénzt :) először 11ezerért akarták elvinni, de mondtam, hogy annyiért én is kiviszem személyesen, majd addig keresgettek mindenféle megoldást, hogy 4750 lett.
persze ha csütörtökön elfogadta volna a főnököm a javaslatomat, akkor mindezt nem kellett volna így csinálni. simán kiértem volna vele a reptérre a pillangó tértől, 2 órám lett volna rá.... :/

@illemvakond: hogy kérdezed, hogy hol? hol adtam fel? :)

illemvakond 2009.07.06. 13:51:34

@Egyéves Önkéntes: Aha, meg a gumicsizmát :)
@maincoon: Neeem. "kíváncsi leszek, hogy miként és mikor ér célba." És hol ér célba. Én erre is kíváncsi lennék.

maincoon © 2009.07.06. 13:55:30

@illemvakond: jaaaa, értem már :DDDDD nagy kérdés, az biztos! :) majd beszámolok róla :)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 14:19:23

@illemvakond: jól látod a lényeget, tényleg a gumicsizmában keletkezett a legnagyobb kár.
szerencse a szerencsétlenségben, hogy a házunkra megkötött MÁV biztosítás kiterjed - idézem - Rókatej általi elárasztásos gumicsizma károsodásos esetekre is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.06. 14:30:39

ja igen Maryt ugy vettem el, hogy megkertem a kezet talan szombaton
de akkor zarva volt az az ize
ezert elmentunk Hetfon megkerdezni hogy hogyis van ez
erre mondtak, hogy akar most is, a2 biztonsagi or kifejezetten szeretett volna tanu lenni, de ugy dontottunk atteszuk holnapra
en felhivtam a fiamat mikor er ra
Mary a noveret, aki felvette a telefont igy valoszinusithetoen eletben volt es megbeszeltuk a delutan 3 orat
es meg is tortent
es meg vacsorazni elmentunk talan Rock Caffeba?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.06. 14:46:51

@Alek23:

Írj oféliának!Rákattintasz a nickjére,és az üzenet küldése fülre.

E-mailben elküldi a posztot,és majdnem az összes kommentet.

EDE arra jött rá,hogy a szomszédos Csirke-Csülök Étterem indított ellene lejárató kampányt,és annak a bérkommentelői vagyunk.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.06. 14:48:29

@Nelson Mandula:

10 deka Vörösmarty csemege?

Nem sok az egy esküvőn?

Még a végén megfekszi a vendégek gyomrát.

EÖ (törölt) 2009.07.06. 14:52:47

a vörömarthy csemegéről jut eszembe, hogy a múltkor fehérváron voltam, és elmentem a csemegéről elnevezett Vörösmarthy-cukrászdába és megkóstoltam
hát nem tudom, mitől olyan híres.
mondjuk az érdi cukrászdát sem..

EÖ (törölt) 2009.07.06. 14:53:54

nem a cukrászdát kóstoltam meg.
a csemegét

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.06. 14:57:22

feher ruharol szo sem esett
jeansban mentunk
de utana hatalmas steaket ettunk
meg nemi sor is lecsusszant

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.07.06. 15:35:08

nekünk címzett hivatalos jegyzői idézés levélre azt írta a posta hogy: "a címzett ismeretlen helyre költözött"

namost ettől függetlenül, ugye tudtunk róla mert mindenki másnak megjött. a jegyző odaadta a levelet, onnan tudjuk.

minden stimmelt a címzésben egyébként. a név kint van a kapucsengőn, a postaládán, és a lakásajtón is. igaz a házoldalán nincs. lehet hogy ez volt a baj?

Tiffauges 2009.07.06. 16:59:14

Nyilván a Négy esküvő és egy temetés remake-je akar ez lenni, vagy jár a postásnak minimum sztereóban a *SLAP!*

varicokele 2009.07.06. 18:14:40

Homár! Áruld már el, hogy miért utálod ennyire a postásokat, hogy állandóan velük foglalkozol? Minek találsz ki újabb és újabb meséket? Inkább olvasd a közvélemény kutatásokat, mely szerint a postásokban bíznak legjobban az emberek Magyarországon a tűzoltók után. Ugyanezen a listán az utolsó helyen kullognak a politikusok és a FIRKÁSZOK!

hiszti 2009.07.06. 18:22:36

A közvélemény mely szegmensét interjúvolták meg? Mert negem nem az hétszentség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.06. 18:23:28

hat en oszt nem bizok a postasokban
eleg sok mindenemet lenyultak
a politikusok nem erdekelnek, a firkaszok meg firkaszok lettek ujsagirokbol
tudod milyen nagy dolog volt regen ujsagirova valni es belepni a MUOSZ-ba
ma aki akar ir
vagy blogot vagy akarmit
ez van

EÖ (törölt) 2009.07.07. 07:38:10

@horex: a kovács élettársa :)
nem tudnak összeházasodni, mert a kovács magát nem adhatja hozzá senkihez.

Saci Pererê 2009.07.07. 07:50:08

@varicokele: én a Magyar Posta Csomagokat Dézsmáló Főosztálya miatt alakítottam ki kedvező képet magamban a postásokról!
Méghogy a tűzoltók megelőzték őket!?
Nálam első helyen állnak, holtversenyben a taxisokkal és a polgárőrökkel.
Szívem szerint Oscar-t is adnék nekik.

DaveSlim 2009.07.07. 09:42:05

Jó a Homár feldolgozási ideje :D 2007-es... pffff. :D
süti beállítások módosítása