Tékozló Homár

Megeszik a hibás árcédulákat a CBA-ban

2009.07.23. 09:14 | jackyll | 129 komment

Statisztikailag kimutatható szinte minden áruházban, hogy az akciós termékek negyede mindig "régi" áron van. Ez persze a pénztárnál szokott kiderülni, ahonnan vissza kell slattyogni az árdéuláig, hogy ugye tényleg ez van kiírva. Rgaborék egy ilyen alkalommal már csak a hűlt helyét találták az eredeti kiírásnak:

Múlt héten barátnőmmel és családjával négynapos hétvégére utaztunk Balatonszéplakra. Érkezésünk napján (július 16) ellátogattunk a helyi CBA áruházba (Vécsey Károly u. 12-14.), hogy első 1-2 napi sör- és kajaszükségletünket kielégítsük. A közért balatoni, sőt kimondottan siófoki árakkal dolgozott, így például a sörök többnyire 1,5-2-szer többe kerültek, mint megszoktuk. A magam részéről már készen álltam elnapolni a sörvásárlást, amikor észrevettem, hogy két közismert márkájú sör a többinél jóval olcsóbb, kb. ugyanannyiba kerül, mint bármely fővárosi szupermarketben.

Rögtön le is csaptunk a 219 ill. 175 forintos dobozokra, továbbá hosszas vitatkozás után került még a kosarunkba egy megnyerő külsejű kék pöttyös gumilabda is, melyet 485 forintért ígért a felirat.

A kasszánál először a labdát húzták le, a gép szerint 595 Ft-ba került volna. Ekkor még minden úgy történt, ahogy boldogabb helyeken a világban: a pénztáros hölgy udvariasan elnézést kért, egy kollégája pillanatokon belül ellenőrizte az árcédulát, a különbözetet kiütötték és ismét bocsánatot kértek. A probléma akkor kezdődött, amikor a söröknél is 20-30%-os áremelést valósítottak volna meg. A folyamat ugyanúgy kezdődött: udvarias bocsánatkérés, kolléga hívása. Azonban a helyszínre siető újabb két, ezúttal férfi kollégák (egy öreg és egy fiatal) azt jelezték, hogy márpedig azon az áron van kiírva, megnézték.

Megnyugodtam, hogy mégse tévedtünk el, Magyarországon vagyunk, meg kell mutatnunk nekik személyesen és még ők lesznek megsértődve, mire visszakapjuk a pénzünket, de ha csak ez történt volna, az aligha lenne hírértékű. A hűtőkhöz érve ugyanis azt találtuk, hogy az említett személyzet, amint "megnézte", rögtön el is távolította az árcédulát, nem volt sehol.

Nem követte az esetet különösebb konfliktus. Visszamentem a végig kedves és udvarias pénztáros hölgyhöz, elmondtam neki, mit csináltak a kollégái és megmondtam neki, hogy üsse ki az árkülönbözetet. Ezt szó nélkül meg is tette, úgy láttam, rosszul érzi magát a helyzet miatt, szégyenkezik, holott neki erre nyilván semmi oka nem volt. Egyébként a következő sörfajtánál megint többet mutatott a gép, annak az árcéduláját viszont már addigra rég szemmel tartotta egyikünk.

Noha minket nem tudott megkárosítani a CBA, de biztos vagyok benne, hogy naponta több tucat, ha nem éppen több száz vevő fizet többet a feltüntetett árnál, hiszen nem mindenki követi a pénztárnál a kijelzőt.

További tudatos fogyasztást mindenkinek!

Üdv,
rgabor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.23. 09:44:11

Valaki bevásárolhatna helyettem, csak ne a cba-ban.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 09:44:22

a sün is eltünt, a lókupecet is ellopták a románok,mi van itt :)))

elwood 2009.07.23. 09:46:10

mocsokmulti csak lehúzza az embereket, sört és gumilabdát csak őstermelőtől szabad venni

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 09:47:36

Addig mig nem lesz új post főzzünk(gondolatban). Mit lehet ilyen melegben késziteni,ami nem romlik meg,könnyü és finom(ne danont). De lehet marad a zacskósleves, gyors és nem izzadok tőle :)))

EÖ (törölt) 2009.07.23. 09:47:59

nem tudom volt-e már, de a posztoló teljesen tartalmatlan életet él.
Mi az hogy sört vesz?
Miért nem megy el helyette egy fotókiállításra?
Egyáltalán mi jogon érzik magukat jól az emberek?

elwood 2009.07.23. 09:48:44

a zacskó mindig a fogaim közé megy

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 09:50:10

@Egyéves Önkéntes: különben is milyen jogon nyaral,válság van,egye meg az üdülési csekket,az nem hizlal annyira mint a sör,és tuti le is hűtötte,na ez meg már szemtelenség :)))

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.23. 09:50:50

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Én itt nagyonnyugodtan a melegben lecsón gondolkodnék.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 09:52:13

@Bandi_jóválasztás: azt csak tojással szeretem,de nem akarok szalmonellát grátisz :)))

Impega 2009.07.23. 09:53:49

@elwood: Minek a zacskoja? Vagy kinek?

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.23. 09:53:52

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: akkor most leleplezem az élet értelmét: mi lenne, ha a tojást csak étkezéskor dobnád rá? Nem az egészre, hanem csak amennyi elfogy, arra.

EÖ (törölt) 2009.07.23. 09:56:48

@Énbagoly: eléggé... :D
és nehezen bírom, pedig a klíma is megy és az ablak is tárva nyitva :D


de ezt a fenti problémát tegnap a homár házi Maria Antoniette-je vezette elő.

elwood 2009.07.23. 09:56:53

@Impega: a zacskóslevesnek, ejnye

Ofélia . 2009.07.23. 09:57:56

@Bandi_jóválasztás: Mire dobná rá a sörre???@Impega: Talány marad:))

Ofélia . 2009.07.23. 09:59:48

Ki főz itt zacskós lecsót sörben párolva??:)

elwood 2009.07.23. 10:01:04

egyél hibás árcédulát, az nem romlik meg

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:02:15

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: aki felteszi a kemping gázrózsára a sörösdöbozban a zacskoslevest és ráüti a lecso tojását, amit nem a cba-ban vett hanem saját maga tojta :)))

Impega 2009.07.23. 10:02:53

@elwood: Ja jo, mert ha mas lett volna..
Off
Fuj: Emlekesztek meg a zacskos kakaora? Tiszta kosz volt mar a muanyag ladaban is, amibe a hutbe volt rakva. Mert persze mindig volt egy amelyik kifolyt. Mi meg vettuk 10 forintert es a fogunkkal nyitottuk ki, es mindig olyan rosszul sikerult, hogy ilyen nagy hosszu, tepett muanyag csöcs lett rajta.

On

Pttyos labdat kirandulas elott kell venni. Sort is

esef 2009.07.23. 10:03:38

Tegnap voltam abban a bizonyos kamerázós madaras teszkóban ott 160 Ft-ért volt lóhugy a Jászberényi útról, 168 Ft-ért meg Staropramen... (Jelentem, jól feltankoltam ez utóbbiból.)
Mondjuk volt lábmosásra sem aklakmas, sör aromájú ital fémdobozban 78 Ft-ért, mert a népnek az kell...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:03:49

@Sün‼: Na végre,jó hűvös jóreggelt neked Sün :))))

elwood 2009.07.23. 10:07:07

@Impega: "mindig olyan rosszul sikerult, hogy ilyen nagy hosszu, tepett muanyag csöcs lett rajta."

helyesbítek: ha _jól_ sikerült

Énbagoly 2009.07.23. 10:07:24

@Egyéves Önkéntes: Házi Antoanettekre nem figyelni. Különben is ki tud figyelni ilyen melegben? Nekem csak egy ventillátorom van. :(

staropramen 2009.07.23. 10:08:29

@monstertruck:
Sztrovacsek téged alaposan átvertek!Az a hányásízű rohadványkeserű lóhugy amit te sör helyett megittál az ugye nem sör volt, hanem hányásízű rohadvány keserű lóhugy lehetett.Csak szólok, legközelebb figyelj nem röhögnek-e mögötted.

elwood 2009.07.23. 10:11:11

@monstertruck: "hányásízű rohadvány keserű lóhugy"

miket meg nem kóstolsz

torma99 2009.07.23. 10:11:18

Ezek a sztorik már tényleg egy elaljasodott társadalomra utalnak. Pár száz és ezer forintokért ilyet csinálni emberekkel...nevetséges. Azért az biztos, hogy nem a tudatos, hanem a birka vásárlók miatt válhatott ez szokássá, akik szó nélkül mindent kifizetnek, csak ne legyen probléma.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:12:38

Na most kezd összekavarodni minden(innom kéne még egy kávét), milyen csöcsből jön a kakaó csak nem a fekete- fehér tarka tehén csöcséből, én mindig utáltam a dobozoskakaót,mert a suliban én árultam(1,90Ft volt,de rég is volt),de ha felráztam is a vége olyan tömény volt, biztos akkor is már porból volt csak nem mondták :))

Frucsasz 2009.07.23. 10:13:13

@Énbagoly: picinykét :) Várom, hogy valaki átadja azt, ami nélkül nem tudo ktovább haladni a munkámmal. Szeretem az ilyen jól szervezett dolgokat. Most unatkozom, aztán jövő héten meg bent fogok ülni estig...

Ofélia . 2009.07.23. 10:14:42

@elwood: Lehet hogy a meleg teszi de nem tudok eligazodni a husszu de műanyag valamint a tépett csöcs dilemmáján tekintettel a cba-s lekvár egyéniségére:)

Impega 2009.07.23. 10:16:28

@Frucsasz: Tudod ez olyan dolog, hogy fonokom szerint mindig van munka. Lehet menni arhivalni, papirokat valogatni, szekrenyt takartitan, megannyi kellemes idotoltes erre az esetre ha "nincs munka"

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:17:07

@Sün‼: itten északon még nem annyira,besötétitettem,megy a ventillátor, valahogy csak elleszek ma is, de hogy az utcára ki nem lépek az tuti :)))

Énbagoly 2009.07.23. 10:18:08

@Frucsasz: ja, ismerős helyzet. Vagy lehet, hogy nekem kéne átadnom valakinek valamit? Hmmmmmmmmmmmmmmm

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:18:57

@Impega: tessék mondani ez mi is lenni magyar "takartitan", nincs nagyon meleg a szobádban ?? :))))

Impega 2009.07.23. 10:19:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: A lenyeg az hogy a szutykos kakaos zacsit ha foggal nyitod ki akkor szar, muanyag csocs lesz belole, de @elwood: ezt szereti.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.07.23. 10:20:47

ezt velem is eljátszották minap, én úgy álltam bosszút, hogy hoztam még a pénztárhoz 4 kartonnal, és mikor beütötte a pénztáros, mosolyogva közöltem, hogy bocs, de még se vagyok szomjas, vigyék vissza, azzal távoztam. volt is anyázás! haha.

Impega 2009.07.23. 10:21:26

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: :)) itt jo ido van. Kulonben is nem rinyalni a megfelelo betuk benne voltak.

Impega 2009.07.23. 10:22:24

@gothic: @Bodzaszedő Manager: ribizlit is szedsz? Ingyér van es adnak mellé egy kecsket.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.23. 10:23:37

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Sajnos ventillátorom nincsen.
Behúzódom valami lapulevél alá, ott talán hűvösebb lesz.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:26:18

@gothic: nem egészséges de egy pingvinnek még elviselhető :))))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:28:21

Emlékszem ifjú koromban ilyen időben kellett kukoricát cimerezni(tudja valaki mi az), na ez bűntetésnek megfelelő lesz annak aki megette az árcédulát a CBA-ban :)))

EÖ (törölt) 2009.07.23. 10:30:22

@Énbagoly: hát fel tud bosszantani hamar. pedig amúgy nem könnyű.

otthonra mi a klímának csak a kültéri egységét vettük meg. Így a szomszédok azt hiszik, hogy van klímánk. És engem csak ez érdekel. :DDD

Smacika 2009.07.23. 10:31:18

@monstertruck: Nem mondod, hogy te megkóstoltad a lópisit?Végre legalább tudjuk, hogy hányásíze van.
Sose gondoltam volna.
Remélem nem csaptad el vele a hasadat.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:33:15

@Egyéves Önkéntes: :)))) ez nagyon jó, igy kell a válságban csödbevinni a szomszédot, majd megvenni a házát olcsoé,hogy te magad légy a szomszéd is, elkerülendő a telekhatár vitákat :))

Smacika 2009.07.23. 10:33:19

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: A kukoricacímerezés az egy ősi Magyar népszokás.
Arra gondolsz, mikor a kukorica tetején növő tollseprűt kell kitépni?

Ofélia . 2009.07.23. 10:34:27

@Sün‼: Csak vigyázz mert én hallottam a régi öregektöl, hogy annó budipapír helyett lapulevelet használtak ha az erdő szélén rájuk jött a szapora:!!

Ámbár egy szaros sün lehet, hogy kellemesebb lessz az ánuszrózsájának de ez megrendelés nélküli plusszmunka lessz ebben a melegben:))

Smacika 2009.07.23. 10:34:43

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Aham, de mindig lesznek szomszédok.
Vagy addig csináljuk amíg mienk az utca?

Sir Mortzosch 2009.07.23. 10:35:15

@Impega: öhm :D a kecske nem ajándék. A ribizlit csak azért kellett volna leszedni, hogy ne száradjon rá.

Smacika 2009.07.23. 10:35:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Nemcsak az öregek (hopp most jut eszembe én is öreg vagyik) csinálták lapuval.
:-)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:37:12

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: igen mert voltak porzósorok(vagy mik) a többiböl meg ki kellett szedni a 2 méter magason(voltam vagy 160cm)lévő éppen virágport szóró cimert(tudom már honnan az allergiám,be kéne perelnem őket ) :)))) utáltam de kellett a lové

nashira 2009.07.23. 10:40:06

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: ilyen volt a martonvásári építőtáborban is, én meg úúúúgy irigyeltem a zosztálytársaimat, de én nem mehettem, mert nem voltam KISZ-es :(

Frucsasz 2009.07.23. 10:41:54

@Impega: már ez is kész :)Olyan rend van, amilyen szeirntem 10 éve nem volt :D Egyesével nyálaztam át és szortíroztam mappákba/kukába többezer lapot. Ez azon valóban ritka napok-hetek egyike, amikor nyugi van. Máskor meg heti 60 óra hajtás...

Sir Mortzosch 2009.07.23. 10:42:18

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: itt a hegyen ilyen az idő. Medvék meg farkasok vannak.
Pingvin csak a gépemen van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.23. 10:43:29

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Hallottam már ezt a történetet én is.
A vadász is csinált már ilyent.

Ha nem Horálki János lesz az, akkor nem fogok megijedni.
Horálki Jánosnak 10000 petákért (+ÁFA) vállalom a megijedést.

Frucsasz 2009.07.23. 10:43:32

@gothic: a kecskére? A ribizli?

EÖ (törölt) 2009.07.23. 10:45:13

@Énbagoly: @Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
Sőt! már olyan profizmussal csináljuk, hogy nagyon melegben belülről egy kis karral forgatjuk a külső ventilátort.

Ha a szomszéd látja, hogy megy, akkor ő is kapcsol azonnal. :D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:46:44

@Frucsasz: A kecskéről jut eszembe(ez nagyképűség) miért nem szaporitják el jobban magyarországon a kecskéket,az megeszi a sok parlagfűvet, környezetbarát és még ha a kullancs megcsipi beteg tejet is ad, nem lesz parlagfű de mi sem,(lehet már forr az agyam ) :)))

Énbagoly 2009.07.23. 10:46:58

@Egyéves Önkéntes: imádnék a szomszédod lenni. :) Állandóan azt figyelni, mit találtál már megint ki az én bosszantásomra! :)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 10:48:35

@Egyéves Önkéntes: hajtókaros ventillátor,új magyar szabadalom, a hülye szomszéd meg a drága árammal a gatyáját is befizeti az EOn-nak, jól kibas...tál vele :)))))

EÖ (törölt) 2009.07.23. 10:52:46

@Énbagoly:

egy példa: szakadó esőben kimegyek füvet nyírni a benzines fűnyíróval, de húzok magam után egy kamu villanyvezetéket, amiben nincs áram.
Erre fel a szomszéd is kimegy az elektromos fűnyírójával (ha Egyévest nem b.ssza agyon az áram, akkor engem se felkiáltással) és meg csak számolom a szikrákat. :DDD

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: a kültéri egység ventilátorát hajtjuk belülről, meg zúgunk hozzá egy hajszárítóval. Odabenn megdöglünk a melegtől, de a szomszéd sárgul az irigységtől.
:D

koszi 2009.07.23. 10:54:10

Mi a párommal már fényképezünk és csak utána vásárolunk...!Ha pedig nem fizetik ki a különbözetet,akkor feljelentést teszünk...igy mindig "győztesen kerülünk ki" a konfliktusból!!! Ez mindig bevált.

AlulírottFentemlített 2009.07.23. 10:54:31

@Egyéves Önkéntes:

Csinálhatnál a szomszéd bosszantására egy 25 méteres feszített víztükrű medansziét, amibe aztán cefrét tartanál.

koszi 2009.07.23. 10:56:58

A TESCO-ban vigyázzatok,mert ott biztosan átbasz....ák a vásárlót!Mindig megkárositanak minket!!!

Impega 2009.07.23. 10:59:57

@koszi: Mindig? Es meg ezek utan is? Ugy kell neked.

Ugy kellett ugy kellett kaposztaba hus kellett. Kecskere kaposztat. A ven kecske is megnyalja a sot. Dinnyere sort.

Énbagoly 2009.07.23. 11:00:46

@Egyéves Önkéntes: És jégesőben szoktál-e tetőt javítani?
Vagy télvíz idején kívülről házat festeni?

de jól esik a télre gondolni! Hó és hideg...

EÖ (törölt) 2009.07.23. 11:01:34

@AlulírottFentemlített: jó ötlet, de akkor hová teszem a gázolajat, ami most benne van? Ámbár egyik éjszaka átfejthetem a szomszéd ciszternájába, amiből öntöz. Hogy fog csillogni a pázsitja! :)

@Sün‼: miazhogy? nagyonis. fantom 2-es típus.

EÖ (törölt) 2009.07.23. 11:06:02

@Énbagoly: szoktam, de mivel nem vagyok hülye, azért ha jégeső jön, a cserepet behordom a garázsba, nehogy az eső szétverje. Kiszámoltam a szomszédnak, hogy így 3 évvel később megy tönkre.
a garázsban aztán szépen letörölgetem róluk a port, ahol kicsorbult hobbiragasztóba kevert kalocsai paprikával (ez hasonlít legjobban a Bramac cserép színéhez) kijavítgatom. Egy télen 30-40 cserepet is megjavítok. 45 év alatt az egész tető új lesz.

AlulírottFentemlített 2009.07.23. 11:10:44

@Egyéves Önkéntes:

És akkor locsolás után kezdődhet is a barbekjú party. :-)

EÖ (törölt) 2009.07.23. 11:16:32

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: elég meleg van, de mindjárt jön az a kedves nővérke és nyit egy ablakot. utána már nem netezhetek, mert rám adják azt a szoros fürdőköppeny szerűséget

@AlulírottFentemlített: amikor már csillog szépen a füve, akkor átkiáltok: Szomszéd, olyan szép idő van, asszem rágyújtok egy szivarra! Na ilyenkor ő sem akar kimaradni.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.23. 11:20:36

Gyertek át a szarosra(post) ezt a témát már lerágtuk,ne kelljen ide oda rohangálni ebben a melegben :))))

ladislaus 2009.07.23. 11:27:58

@Saci Pererê: mert hazáig kovetted :))))

zskovacs 2009.07.23. 11:49:42

néhány hozzászólás a poszthoz...
(ha még érdekel valakit,persze...)
:o))))
a bolt csak annyiban cba,hogy adja a nevét és a beszerzési lehetőséget,amúgy franchise,egy kft(jégcsillag,sajnos ismerem)üzemelteti...
az árakat a kft vezetése határozza meg(kivéve az országos(kötött)akciókat,amit a cba)tehát erről a cba semmit nem tehet...
amúgy a cég közismerten a déli part egyik legundorítóbb cége(árpolitika,tisztaság és társai)erről zamárditól siófokig sokanmesélhetnének...de szerintem a balaton soundosoknak is van jópár storyja...
a kasszásnál csapódik sajnos le minden,pedig nem ő tehet róla,hogy a bolti eladószemélyzet nem cseréli ki a cimkéket(vagy-rosszabik eset-nem kapják meg őket,hogy kicseréljék)...
a régi,ragacsolós módszer a sok átragacsolás miatt nem működik...lévén jópáran kapirgálták le az olcsóbb cimkéket és tették a drágább termékre...a kasszás pedig nem vághatja mindegyiknek az árát fejből...főleg egy szezonboltba felvett,képesítés nélküli csibe,aki nemrég még postaforgalmi szakközépben ült,mondjuk...
lehetne egy nagy csomó normális megoldást találni,de ez sokaknak nem érdeke...addig marad a bosszankodás...
magyar kiskereskedelem, 2009...

kellemes szaunázást mindenkinek...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.07.23. 11:51:09

Szinte minden CBA-ban megnyomta valaki a Pause gombot, még a módszerváltás előtt. Ugyan azok a polcok, padló, stb. ugyan azok az elavult, kattogó pénztárgépek.

Bár ahogy olvasom a kommenteket, ez már itt off:)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.07.23. 12:54:48

Jó tudni, hogy nem csak a Budakeszi Dózsa téri CBA az egyetlen, ahol még nem sikerült vonalkódolvasót beszerezni. Mondjuk vicces, hogy a dohánypultnál van vonalkódolvasó, és a boltban árult áruk vonalkódjait is kivétel nélkül ismeri...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.07.23. 12:55:51

Nálunk teljesen új épületet építettek kb. 10 éve, tehát minden szép új, csak vonalkódolvasót felejtettek el beszerezni.

SLacc 2009.07.23. 13:15:11

A horvátok meg át sem akarnak b@szni. Drágább a cucc a kisboltban, de őszintén. És a visszajárót csak magyar szokásból számolom meg.

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.23. 13:26:10

OFF: akit idegesít még (rajtam kívül) a butikos kiscsajok dilettantója, az menjen a blogomra.

On: nem kell ilyen helyeken vásárolni, csak nagy láncoknál, ha nem vagy helyi erő. Ott kevésbé tapasztalsz ilyesmit.

staropramen 2009.07.23. 13:27:10

@zskovacs:
Asszem Sztrovacsek, hogy ez azért nincs teljesen így. A franchise szerződésben általában benne van ,hogy milyen standardot vár el a tulajdonos, és hogy mi van ha ez nem teljesül.Persze a CBAnak az a jó ha bejön a pénz és inkább nem ellemőriz.

C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.07.23. 13:49:40

huuu de r***dt meleg van,

Hétvégére meg megint eső.
Erről nem ir valaki a homáron? Valakit be kéne panaszolni emiatt.

Kenderice 2009.07.23. 16:20:15

Nálunk a CBA-ban rendszeresen lejárt szavatosságú (volt olyan, hogy 3 HÓNAPJA!) termékeket árulnak.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2009.07.23. 17:02:33

és sajnos nem csak a CBA ilyen :-(

titan 2009.07.24. 11:10:31

Én az egyik Match-ban jártam úgy, hogy láttam két különböző árat kiírva, gondoltam - hülye fejjel - megkérdezem az egyik dolgozót, hogy akkor most melyik is. Természetesen a nagyobbik ár volt az aktuális, az akciós feliratot pedig a szemem előtt emelte le, és sétált el vele...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.27. 16:10:57

Hétvégémn poroszloi CBA ugyanaz a sztori, amit vettem annak a 1/3 kb1/3-al drágább volt mondom neki ez nem ennyiért van kirakva, azt mondja igen az a tegnapi ár, én meg: anyád.

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.07.29. 01:38:43

én régebben ott dolgoztam. utasitás volt, hogy amikor árraklamáció van az árcédulát AZONNAL el kell távoltani.
Még valamit megjegyeznék: nem kell leirni a CBA hálózatot, ugyanis az emlitett bolt pontos neve a blokkon is látható: Jégcsillag gastro kft.
csak annyi közük van a cba-hoz, hogy a cba márkajelü termékeket forgalmazzák.

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.07.29. 01:40:31

@zskovacs: hát igen én dolgoztam a Jégcsillag hálózatban....

Sapphire blue 2009.09.08. 14:38:21

Na, azért a vevők sem semmik! Én, mint (volt) pénztáros,nagyon sok ilyennel találkoztam amikor a vevő váltig állította, hogy márpedig az a termék annyiért van kint, mint amennyi.Mert ugye a baromarcú szeme előtt csak az van ,hogy AKCIÓS,mert ugye végig olvasni a címkét már nem tudja ,hogy pontosan mire is vonatkozik az AKCIÓ felírat! Na mindegy nem megyek bele a dolgokba,de azért az ilyen szarrágó f@szkalapokat akik 2 forintér eladnák saját anyukat az meg is érdemli,hogy mindenűt átbasszák!!!!!!
süti beállítások módosítása