Életminőségem jelentősen javult, amióta lakóhelyem közelében megnyílott az Aldi. Azelőtt alig hallottam róla, sőt összekevertem a Lidllel, amiről viszont annyit tudtam, hogy terrorizálja és kukkolja az alkalmazottjait. Baloldali érzelmű állampolgárként tehát eleve gyanakvóan és ellenségesen figyeltem az építkezést, aztán a nyitás után is sokáig elkerültem, holott itt van egy autósköpésre.

Mikor mégis betévedtünk, rém idegesen jöttem ki az áruházból. Ugyanis az Aldinál gyakorlatilag minden termék saját márkás. Ráadásul nem egységesen Aldi Gazdaságos néven futnak, hanem szektoronként kitaláltak álbrandeket. A tökmag és a pisztácia, általában a mezőgazdasági termékek Happy Harvest névre hallgatnak, a seafood (mi az magyarul? tengeri?) Almare, a tejtermékek Milfina gyártmányúak, a csoki Choceur. Viszont csak az az egyfajta van mindenből: nincs a ház szotyija mellett Mogyi vagy Kalifa, a csipsz, az Sunsnack, Chiót itt nem kapsz.

A Haribo gumimacin, a túrórudin és a cigiken kívül mindennek fiktív neve van. Még a high-tech áruknak is: Traveler jelzést visel a digitális kamera, az MP3-lejátszó, a távcső, a gyerekmikroszkóp.

Van egy nagyon különös szokásuk. Kínosan ügyelnek arra, hogy joghurtból és majonézből egyfélét áruljanak csak, viszont hétről hétre a legfurcsább szubkulturális árucikkeket állítják ki a bolt közepén. Például nagy teljesítményű billenő- és gérvágó fűrészgépet, ami kétségtelenül hasznos egy asztalosműhelyben, de nem olyasmi, amit az ember csak úgy beledob a bevásárlókocsiba, „egyszer élünk” felkiáltással. Meg a lamináló sem ilyen. Főleg ha az a százezres gép nem egy Bosch vagy Makita, amit aggodalom nélkül meg lehet venni, hanem az is sajátmárkás persze.

A gondolkodó ember kelléktára

Tök olyan az egész, mint amikor a Barátok közt stúdiójában jártam. Abban a sorozatban a termékelhelyezés ki van zárva, ezért egy doboz Ászokot vagy Fantát sem használhatnak a forgatáson, hanem Béke sör és Party üdítő van helyette, amit a kellékesek gyártanak le színes printerrel és ragasztóval. Az Aldi világa éppen ilyen Patyomkin-falunak tűnt.

Napokig puffogtam magamban és mások előtt, hogy mire jó ez. Hiszen az Ászoknak, a Chiónak, pláne a Coca-Colának százmilliós kampányai futnak, évtizede bejáratott márkák, ezek meg direkt ki akarnak maradni ennek az áldásából. Mert még kólából is csak a sajátjuk van. Vettünk azért két üveggel, drága nem volt, legfeljebb kiöntjük, ha olyan szar, mint a hamisítványok általában.

És itt jött el az igazság pillanata. Nem olyan szar. Sőt, kellemes frissítő. Nem pont az az íz, mint a nagykólák, de egyáltalán nem rossz. Nincs keserű utóíz, vegyszerszag, semmi ilyesmi. Aztán ahogy felbontogattuk a többi árut, a Milfina sajtot, a St. Ruperti camembert-t , a tojást, az ausztrál bort, a kekszet, a tésztaszószt, rendre azt kellett tapasztalnunk, hogy ezek a dolgok elég jó minőségűek, és ahhoz képest viszont nem drágák. Csak a szarhoz képest.

Például jelenleg még nincs 30 forint a tojás (29 Ft), viszont elég jó tojásnak számít, miközben 30 alatt a Tescóban diónyi kis abortált, gyorstojatott, ízetlen mutáns petét lehet csak kapni, az M-es méret meg már drágább, és egyébként az is halovány. Sajt, az olyan 1800 per kilótól kapható az Aldiban; az sem egy ízorgia, amihez feltétlenül vendégeket kéne hívni, de kiköpni sem kell, nem ásványolajból van, meg lehet sütni pogácsa tetején anélkül, hogy kénkőre és ideggázra bomlana, szóval legalább normális minőség. Kilencszáz forintos sajt nincsen, ahogy Ász-kolbász-szintű tetemcafat se, nincs továbbá kakaós tejtábla (tejcsokoládé-vekni van, nyers, rideg, de tápláló), sem átlátszóvá vizezett tej. Még macskakonzervből is 130 forint a minimálár, ami megfizethető (Kitekat, Friskies 250 körül, Whiskas az egekben), de jóval több a teszkós minimumnál (80-90 HUF).

Nos, ezért helyezi, helyezheti kívül magát az Aldi az ismert brandek világán. Mert a Hofer kávét ugyan nem reklámozzák annyit, mint a Douwe Egbertset vagy a Jacobsot, viszont a Karavánnál jobb, a Krönungnál meg olcsóbb, sőt talán még annál is jobb. Egyszerűen az az üzleti modell, hogy a csak náluk kapható termékekre szoktatják a vásárlókat, pusztán azzal, hogy amit adnak, az jó. És azzal, hogy ezt elmondják egymásnak, ahogy itt most én.

Mindent szabad nékem, de nem minden használ

Néhány területen azért észnél kell lenni, vagy meg kell tapasztalni, hogy semmi e világon nem tökéletes, mert a tökéletesség az Istennél vagyon. Sört (Berg König) az Aldiban ne vegyen senki, mert egyetlen doboztól is olyan másnapos lesz, mint egy pillepalack Koccintóstól. Borból szintén van a palettán rendkívül gyanús árfekvésű, erről azért lehet sejteni, hogy ócska lőre, bár azt nem próbáltam ki; nyolcszáz forinttól felfelé viszont biztonsággal fogyasztható olasz, amerikai, ausztrál asztali borok kaphatók, annál feljebb meg teljesen korrektek. Sajnos a pékáru is eléggé nyúlós, a kenyér gumis, a pogácsa műanyagba csomagolt, fülledt; ha nagyon muszáj, akkor a kukoricás kenyér a legjobb választás a márkabokorból, amelynek neve amúgy Frissen a Péktől. Állítólag a mosóporuk sem az igazi, de azt nem én intézem. Minden egyebet viszont jó szívvel ajánlhatok, ugyanaz igaz a kínálat egészére, ami a húsokra, amik tálcára szerelve vehetők meg. Az, ami. A lapockát nem forgatta be egy külön ezért foglalkoztatott bűvész, hogy hazaérve kiderüljön, a lefelé néző fele egy merő zsírcupák. Nem akarnak direkt átverni azzal, hogy majd megunod, hazamész, és jössz megint.

S a jól végzett munka öröme látszik az alkalmazottakon is. Jókedvű, készséges árufeltöltők, ördögien gyors és közben mégis mosolygó pénztárosok segítik a vásárlást. Akár a Gyermekvasút. Nincs meg az a kellemetlen érzés, ami más boltokban rendre kísért: hogy az itt dolgozók gyűlölnek, amiért kettőt is vettem a mangós-borsos heringkonzervből, hanem egyenesen örülnek, hogy ízlik. A hálózat mellesleg (az Ikeához hasonlóan) bemutatja azt is, hogyan tehető naggyá a nemzeti kultúra háború nélkül. A kínálatban, az akciós szórólapon feltűnnek az osztrák-német konyha és ízlés elemei, a Magyarországon alig ismert levesgyöngy vagy a bajor grillkolbász, amihez még külön boncolási útmutatót is mellékelnek, mert nem úgy kell enni, mint a debrecenit. A kedves vendég megveszi, látja, hogy jó, és onnantól egy kicsit máris germán.

Ilyen minőségű cuccok egyébként simán kaphatók a hiperekben, nem Bugatti-mértékű luxusról van szó, sőt az Aldi számos terméke ismert magyar vagy nem magyar gyártóktól származik; húsáruból egy csomót a Pick gyárt. Csak az a különbség, hogy az Aldi egyrészt nem vállalja át a marketingköltségeket, másrészt nem teszi mellé a szart, meg a tegnap lejárt szavatosságú szemetet. Nem adja meg a lehetőséget, hogy ezerötszáz forintos felvágott helyett négyszázért vegyél egy kiló szalámit. Az élelmiszer-, illetve az FMCG-piac szereplői hihetetlen aljasságokra képesek, és a legtudatosabb vásárlóra (énrám) is rá tudnak sózni egy csomagtartónyi selejtet. Akkor meg már kár a fogadkozás, hogy ilyet többé nem. Egyszer is például fel volt írva nekem cetlire, hogy tej, legalább 2,8-as. Tizenegy és fél litert öntöttünk ki a Tesco ajándékából, mert az ember persze spúr is meg okoskodik is, mégpedig úgy, hogy a tej az tej, egy szabvány, teljesen mást mégse adhatnak ezen a néven, hát akkor jó lesz az akciós. Nem lesz jó, az nem az, és lehet, hogy kiönteni is bűn volt, környezetvédelmileg. Ilyen termékek az Aldiban nincsenek. Az igénytelenségi versenyben nem vesznek részt. A minimálszar választásának szabadságát az Aldi megvonja a vásárlóitól.

Valószínűleg ez az attitűd való ennek az országnak.