Tékozló Homár

Forintban írják ki, de euróban számolják a koncertjegyet

2009.09.17. 09:18 | szily | 126 komment

Aki azt hiszi, hogy online koncertjegyet venni az pár kattintás, oszt szevasz, az persze nagyot téved, hiszen ha így lenne, Homárra sem lenne szükség. Judit Diana Krallt fogja megnézni, a cserearányok romlása miatt több, mint 40 rugóért, de más furcsaságok is akadtak a rendelés során. Kalandok itt:


Pár hete mardos az élmény, végül úgy döntöttem, mégis írok Neked, hátha egy Homár is jár koncertre. Szóval csak hogy nehogy meglepődj...

Diana Krall koncert lesz. Szuper! Hogy elmenjünk-e, nem is kérdés, hiszen négy éve, mikor utoljára itt járt lemaradtunk. Jegyet a ticket express-nél lehet venni. Van három féle:

- szuperdrága 24.900-ért,
- még egész jó helyen 19.900-ért és
- kicsit messzebb 14.900-ért.

Egyszer voltunk nemistudom milyen koncerten kicsit messzebb-jeggyel és akkor megfogadtuk, hogy ha már megyünk, akkor veszünk normális helyre, szóval némi böngészés után kiválasztottunk Kedvesemmel 2  jegyet és kis sóhaj után továbbléptünk, hogy kifizessük érte a 39.800 Ft-os árat.

Kiválasztottunk, hogy kártyával szeretnénk rendezni az összeget, majd továbbléptünk.
Ekkor jött az első meglepetés, hogy a rendszer felajánlotta, hogy használhatjuk a saját nyomtatónkat 750 Ft-ért.... Hát nem édesek?? Merthogy ilyenkor 3 lehetőség van átvenni a jegyet, ámde egyik sem ingyenes. Ha futárt kérek az 2600 Ft, ha bemegyek személyesen, hogy megkapjam a jegyemet, az 800 Ft, ám ha itthon saját papírt és nyomtatót használok, az is 750.- Ft/ 8 db jegy. Mert egy emberke egyszerre max 8 jegyet vehet. Ingyenes verzió nincs...

 


"Személyes átvétel    800,00 FT
Futárszolgálat/GLS    2.600,00 FT
Print@Home     750,00 FT"

A lapozgatásnál pedig ez az üzenet sajnos elkerülte a figyelmünket:

"Rendelését SSL biztonsági kapcsolaton keresztül teljesítjük a Ticket Express Gmbh. Bécs, Ausztria által a CTS Eventim AG. Bréma, Németországon keresztül. Minden hitelkártya fizetés EURO-ban kerül feldolgozásra, vagyis a megrendelés ellenértékét napi árfolyamon átszámítjuk Euro-ra. Kérjük legyen tudatában annak, hogy a hitelkártya elszámolási határidők különbözősége miatt, a kártyáján megjelenő forint terhelés eltérhet attól, ami a megrendelésben szerepel. Az eltérés lehet pozitív és negatív egyaránt, attól függően, hogy mekkora az Euro árfolyam különbsége a vásárlás illetve a kártyára terhelés időpontjában."

Mondjuk az sehol sincs kint, hogy az eredetileg meghirdetett 19.900 Ft milyen EURO árfolyamot takar. És különben is, ha így van, akkor miért nem EURO-ban írják ki a jegy árát?? Most átnézegettem a többi vásárlási lehetőséget is, és megleltem a választ. Mert nem mindig van ám EURO-ban a jegy. Hol belföldiként belföldi cégnek fizetek, hol pedig egy külföldinek. Nézzétek csak?

Ha banki utalást kérek, akkor ez a szöveg jelenik meg:

"A visszaigazoló e-mailben közöljük a tranzakciós szám mellett a teljes fizetendő összeget (TOTAL IN), egy rendelési számot (Vásárlási ID), és egy bank számlaszámot ahová a szóbanforgó összeget kérjük 3 munkanapon belül befizetni. Személyes átvételnél: Mielött befáradna a jegyekért, kérnénk érdeklődjön a pénz beérkeztéről és az átvétel napjáról az info@tex.hu e-mailcímen vagy a +36-30-30-30-999-es telefonszámunkon. Az utalás az elfogadó felé költségmentes kell, hogy legyen. Amint ez az összeg megérkezik az említett számlára, abban az esetben elérhetővé tesszük a rendelt jegyeket (GLS futárral, esetleg a Jegyirodában történő átvétellel, annak függvényében ahogyan Ön azt a szállítási módok közül kiválasztja). Ez a fizetési mód csak abban az esetben teljesülhet amennyiben a megrendelés a rendezvény előtt legalább 1 héttel megtörténik. Az átutalás csak belföldi (magyar) ügyfeleink számára érhető el és csak forintban. Kedvezményezett neve: TEX Hungary Kft.

Ha utánvétet választanék, akkor pedig ezt kapom:

"Szállításnál, a kézhezvételkor fizetendő a jegy ára. Fizetési lehetőség: készpénz. A gyorsaság és biztonságosság érdekében ez a szolgáltatás GLS futárszolgálat által történik. A szolgáltatás ára is ekkor fizetendő. A futárszolgálat csak a belföldi ügyfeleink számára érhető el. Amennyiben rendelése és a rendezvény kezdési időpontja között kevesebb, mint 12 nap áll rendelkezésére, ez esetben csak személyesen tud jegyeket vásárolni az Andrássy út 18. szám alatti Ticket Express jegyirodában."

Természetesen banki átutalásnál nem ajánlja fel a 750 Ft-os házi nyomtatást, ott a legolcsóbb, ha 800 Ft-ért bemegyek hozzájuk. Utánvétnél pedig csak futár van nyílván....
Szóval a cég elszámolása és a jegy valós ára aszerint ingadozik, hogy mit is választok! És hogy hogy nem, magasabb árfolyamot fogtunk ki sajnos a vásárláskor, ezért minden átváltási díjjal, árfolyam-különbözettel és saját nyomtatóval is sikerült végül 42.220 Ft-ot leemelinteniük a számlánkról.

Ezek után remélem, hogy a koncert valóban jó lesz, és feledteti ezt az "élményt".

Üdvözlettel:

Judit

ui: Rövid töprengés után a fogyasztóvédelemnek is küldtem ebből a levélből egy másolatot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 09:55:09

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: 15 €-t hajlandó vagyok kiadni, azért, ha elénekeled a Mosógépszerelők éji dalát. annyiért szinte lopás megvenni. :)

Pepin bácsi 2009.09.17. 09:55:50

Akkor most boldog ügyfél vagy nem boldog ügyfél ?

Ki az a Diana Krall ?

Énbagoly 2009.09.17. 09:57:48

@Pepin bácsi: te úgy vetted le, hogy boldog a posztoló? :)

@Egyéves Önkéntes reloaded: szerintem ennyi pénzből nem tud annyi piát venni, ami ehhez kéne.

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 10:01:28

majd én is iszok, hogy elviseljem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.17. 10:03:40

Én ennyi pénzért eléneklem a Nyaaaljuk a fagylaltot című remekművet saját feldolgozásban.

P.S.: Ki az a Diana Krall?

Ofélia . 2009.09.17. 10:03:55

@Pepin bácsi: Sósborszesz kralovisz benyalitusz! Még ezt sem tudtad??

@Egyéves Önkéntes reloaded: Elképzelheted három vízköves üstre két fűtőbetétre egy lefolyócsőre(hogy fúvós is legyen) és fél kiló kalgonra.

Opus17 köhüljegyzékszán 1245.

@Énbagoly: Egy kartonban megegyezünk!

Egy neked kettő nekem és így tovább utánna érzelmes orosz népdalokat éneklünk á:25 eur/ perc:))

Énbagoly 2009.09.17. 10:04:39

@Egyéves Önkéntes reloaded: @ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: közöljétek, hogy mikor, és hol lesz a koncert, hogy messzire el tudjam kerülni, még a környéket is. :))

Énbagoly 2009.09.17. 10:06:20

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: már a menekülés gondolata foglalkoztat. :)
Annyit én nem tudnák inni, hogy ezt elviseljem. Pláne oroszul! :))

Taxiscsaj1 2009.09.17. 10:10:04

No helló! Eddig csak szorgalmas olvasója voltam ennek a rovatnak, most úgy döntöttem, hogy hozzá is szólok. Mégpedig ezért, mert megfigyeltem, hogy sokaknak nem a tényfeltárás a fontos,hanem a "hogy lehet a postolot fikázni". Most is ez folyik.Honnan van a postolónak 40 ezere 2 jegyre...van neki, közöd?!Megdolgozott érte, megspórolta,hozta neki a Jézuska tavaly karácsonyra, semmi közöd hozzá Csak az a polgár a jó polgár,aki 80 ezret keres?
Tény, hogy Magyarországon futószalagon levesznek.Mindenhol.Példának említhetném az utazási irodákat.Saját szememmel láttam,amint a barátnőm egy hurghadai útra 40ezer ft-ot kifizetett a nyáron,mint reptéri illeték.Értsd, fejenként.Én most fizettem be egy utat itt Németországban, szintén Hurghadara, reptéri illeték a számla szerint 24 euro...fejenként.Hoppá!
Ebben az esetben is maximálisan igaza van a postolónak, mert komplett hülyét csinálnak belőle. És ez a lényeg...,nem az, hogy miből tudja megvenni a jegyét.
Uff, beszéltem!

Ofélia . 2009.09.17. 10:12:16

@Énbagoly: Soha se mond, hogy soha különben is a volgai hajóvontatók dalát nem lehet ógermánul énekelni:))

Taxiscsaj1 2009.09.17. 10:13:47

Ja tudom..., én is menjek anyámba, mert van pofám Németországban élni, és a pénzemet euróban megkeresni, és különben is, minden taxis szemét, és levesz.
Csak előre megírtam,hogy ne kelljen strapálni magatokat!

Énbagoly 2009.09.17. 10:15:28

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: eejuhnyem. Brrrrrrrrrrr. :) Igaz, soha nem mondom, hogy soha. Ezzel különben is be szoktam fürödni. :)))

@Taxiscsaj1: Első hozzászólásnak jó, és még igazad is van. :)
Sajnos egyre több helyen ez van. Mindig hozzácsapnak valamit, amire valahogy elfelejtenek előre figyelmeztetni. Magayrországon különösen.

Pepin bácsi 2009.09.17. 10:15:41

@Énbagoly: sajnos nem tudom egyértelműen megitélni, ezért kérdeztem.
Ha tudnám, ki az a Diana Krall, el tudnám dönteni, hogy boldoggá tegyen-e 42.220,- Ft-ért

Énbagoly 2009.09.17. 10:18:59

@Pepin bácsi: gondolom az nem meglepő, hogy énekesnő. :)
Van akinek tetszik, van akinek nem. :)
Na most hirtelen ezt találtam:

www.youtube.com/watch?v=it1NaXrIN9I

Fairy Girl 2009.09.17. 10:19:28

És ha csak egyszerűen elmegyek a ticketexpressz irodába és veszek két jegyet? :) (nem veszek persze, csak fikció)

Énbagoly 2009.09.17. 10:21:00

@Fairy Girl: te még ilyen régimódi vagy? :)
Különben gőzöm sincs. :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 10:22:25

@Fairy Girl: van egy olyan opció, hogy befizetsz nálam 30000 forintot és megadom a youtube-os linkjét a zenének
ki se kell mozdulnod otthonról. :)

Tökös Veréb 2009.09.17. 10:22:48

@Taxiscsaj1: dehogyis! teljesen igazad van!

Ofélia . 2009.09.17. 10:22:49

@Pepin bácsi: Ennyiért a hiltonban is boldoggá tesznek:))
Le vagyunk mi már maradva mondjuk én inkább mangalicakolbászra költeném!!

@Taxiscsaj1: Sztem a jegyirodában kell az ilyesmit megvenni mert én se mernék egy otthon printelt lappal elmenni koncertre!

A lehúzások az utazási irodákban a legnagyobbak egyszer kiváncsiságbol összeadtam a 72 ezres repülős út teljes költségét és hipp hopp 96 ezer lett belőle/fő és akkor még nem számoltam azt a másik 96-ot amit ott kell elkölteni ha embernek akarod érezni magad:(((

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.17. 10:23:22

@Sün‼: Nem ki, hanem mi. Az új, retró sósborszesz-márka.

aardwark 2009.09.17. 10:28:28

hello és szép napot

hosszú, fárasztó, nem értem...
akkor most mi is van?
átb@szták vagy mégse nemdenem?

egyébként ki az a Diana Krall?????
nagyon bizonytalan vagyok zenei műveltségemet illetően, úgyhogy keresek egy bezárt budiajtót meggyötört arccal...

Pepin bácsi 2009.09.17. 10:30:28

@Énbagoly: @ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Megnéztem.
Diana Krall-t várom a Hiltonban, mangalicakolbász legyen nála !!!
54.000,- Ft-os bankót elfogad ?

Énbagoly 2009.09.17. 10:33:02

@Pepin bácsi: nem áll ő szóba mezei emberekkel. :)
Gondolom, nem feltétlenül a zenéje tetszett meg ennyire. :))
A tobbit egyeztesd a píárosával.

@maincoon ®: tejesen megszüntetted?

Énbagoly 2009.09.17. 10:34:55

@Énbagoly: beszarás, azt írtam, hogy tejesen megszüntetted. :)
Kezdek némileg összezavarodni. :)

primadonna 2009.09.17. 10:37:37

Utoljára kérdezem, ki az a Diana Kroll????!!!!

Énbagoly 2009.09.17. 10:38:36

@primadonna: már benyomtam egy youtube-os videóját feljebb. Nézd meg.

Ofélia . 2009.09.17. 10:38:50

@Énbagoly: A zene különben teljesen jó és a lány is de én már nem megyek koncertre majd meszerzem dvd-n.

@aardwark: Utazz busszal törökbe na a 23. óra után majd megleled a nyúzott arcút:)))

lódarázs 2009.09.17. 10:39:10

Csatlakozom a tudatlanokhoz: ki az a Diana Krall?

Kevesebb pénzért nevesebb zenekarok is voltak itt....

moli 2009.09.17. 10:41:01

ki az a "Diana Krallt"?
cd-t nem adott-e ki, ezert el kell menni koncertjere?

Tökös Veréb 2009.09.17. 10:41:52

@primadonna: @lódarázs: vazze ti csak a homar-t ismeritek a neten? ott van pl a google!

hu.wikipedia.org/wiki/Diana_Krall

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 10:42:25

@lódarázs: és miért szakított Diana Krall 17 éve az OTP-vel?
részeltek a szakítós-blogon! :)

Énbagoly 2009.09.17. 10:43:58

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: én nem vagyok annyira oda érte. :)
De azért ért ahhoz, amit csinál. :)

@Egyéves Önkéntes reloaded: mert túl öreg volt neki a csányi! :P

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 10:44:57

@Fulzsenszio: köszi a linket.
de ki ez a nő? :)

más: arra kérném azt a kedves fórumtársat, akinek a fiókjában ott a viaszbaba másolatom, hogy húzza már ki a tűt a fejéből, mert már nagyon fáj... :)

Ofélia . 2009.09.17. 10:48:46

@Egyéves Önkéntes reloaded: Nem tehetem de most közelítek a pöcséhöz egy szigonnyal:))

1 mezei utas 2009.09.17. 10:48:46

Főleg, amikor tavaly 30%-ot devalválódott a forint árfolyama

Énbagoly 2009.09.17. 10:50:04

@Egyéves Önkéntes reloaded: Nem feltétlenül a fejedben vannak azok a tűk :P
:)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.17. 10:50:26

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Színpadon (na jó, függöny mögött és üres nézőtér mellett) már én is dugtam, de DVD-n (pláne DVD-t) nem is szeretnék....

lódarázs 2009.09.17. 10:52:04

@Fulzsenszio: attól, hogy meghallgatom az egyik számát, már tudni is fogom ki ő. Nekem noname a csaj, pláne ennyi pénzért. Világsztárok koncertjére, akik pár 10 éve ott vannak a szeren, kevesebbért lehetett jegyet kapni. Igaz, azok a koncertek teltházzal mentek.

Énbagoly 2009.09.17. 10:58:40

@lódarázs: ki mit szeret. Ha neki megért ennyit, akkor remélem élvezni fogja. :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 11:04:37

most hogy mondjátok, ott is kezd fájni! :)

staropramen 2009.09.17. 11:11:39

Sztrovacsekek!
Várom TótaW cikkét a sugárzóan boldog Diana Krall-ról aki mosolygó arccal énekelt a sugárzóan boldog mosolygó arcú közönségnek.Egyesek glóriát is láttak a feje körül.
Ja és a koncert természetesen egy Aldi parkolóban volt, ahol a bevásárlókocsikból boldog sajtos bucik is figyelték a műsort.

Énbagoly 2009.09.17. 11:14:31

@staropramen: hát, ez után a sztori után, igazán írhatna egy BÜ posztot is. :)
És benne legyen ám, hogy dedikálta is a kinyomtatott jegyüket, és még puszit is kaptak! :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 11:16:24

@Énbagoly: mehetsz a boldog ügyfél rovatba.

Énbagoly 2009.09.17. 11:17:59

@Egyéves Önkéntes reloaded: de miért? ki mondta, hogy boldog ügyfél vagyok? :)
nagyon-nagyon elégedetlen ügyfél vagyok. :)

Tökös Veréb 2009.09.17. 11:22:22

a BÜ akár lehetne a Bőőőcsééész Ügyfél is! vagy lehet hogy az is!

Énbagoly 2009.09.17. 11:25:22

@Fulzsenszio: miért? tótawé bőcsész?

Tökös Veréb 2009.09.17. 11:28:15

@Énbagoly: mittodomén, kijaza a tótawé? én a BÜ-ből, mint rövidítés indultam ki!

Énbagoly 2009.09.17. 11:33:01

@Fulzsenszio: oké!
Találgassunk. Milehet még a BÜ mögött? :)
Nekem a Büdös Ügyfél is tetszik. :)

Ofélia . 2009.09.17. 11:41:46

@Énbagoly: Bü bü bü brühühü én már sírok:))

@staropramen: És a platós ifa hol maradt??:)

hkalman 2009.09.17. 11:53:26

A bekuldo, es ezek szerint mivel megjelent szily sem latja at a dolgot. Ez a fent leirt dolog teljesen normalis. Arrol szol a dolog, hogy mivel a kartyaelfogadasra ez esetben valoszinuleg egy kulfoldi bankkal szerzodott a tex, ezert az a bank euroban bonyolitja a tranzakciokat. Tehat a tex az aktualis arfolyamon a vasarlaskor atszamolja euroba az osszeget es az ilyenkor atszamolt euroval terhelik meg a vasarlo kartyajat. Ha csak holnap vagy holnap utan tortenik meg a terheles es kozben gyengult a forint, akkor bukott par forintot a vevo, ha meg erosodott, akkor nyert par forintot.

Nalunk is igy mukodik csak forditva. CIB bank meg mindig nem ad euro alapu fizetesi lehetoseget, ezert mi a kulfoldi ugyfelek vasarlasait euroban jelenitjuk meg, es a fizeteskor forintban fizet. Bar igeret van ra, hogy talan iden mar lesz euro alapu fizetes naluk is :)

staropramen 2009.09.17. 11:56:34

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Bocsánatért esedezem Sztrovacsek.
A platós IFA a szinpad elött 5,01 mérerrel lesz lehorgonyozva és apucik-anyucik kicsiny gyermekei négykézlábra ereszkedve ott mászkálhatnak, miközben az érintett szülők hangosan ordítva mutogathatják a körbenállóknak, hogy melyik obsitos pocaklakó az ő szemükfénye, .

Ofélia . 2009.09.17. 11:57:10

@Énbagoly: Vigyázz töke van a menyasszonynak:))

Énbagoly 2009.09.17. 12:00:06

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: gyilkos hangulatom van, úgyhogy nem félek! :)
De hát akkor mi volt olyan sírnivaló? :)

maincoon © 2009.09.17. 12:01:57

@Énbagoly: nem. visszatettem és csináltam egy fantáziátlan újat :S

lódarázs 2009.09.17. 12:04:17

@Sün‼: jó ebédhez szól Diana Krall

Énbagoly 2009.09.17. 12:09:05

@maincoon ©: de van, és ez a lényeg. :)
És moderálni fogsz? :)

májgeriberi 2009.09.17. 12:09:46

olyan stájl ez mint mint a sade

csak sokkal-sokkal rosszabb a hangja

ez csak egy pinna nyikorogna

lódarázs 2009.09.17. 12:16:04

@Sün‼: azt hittem tudod. Híres jazzénekesnő és zongorista. Wiki szerint legalábbis. Ismerve a hazai jazz-rajongók táborát, egy kis kamaraterem elég lesz ezek mellett a jegyárak mellett.

maincoon © 2009.09.17. 12:38:34

@Énbagoly: dehogy! moderálja mindenki magát!

Énbagoly 2009.09.17. 12:40:24

@maincoon ©: szép remények. :))
Szóval ne fikázzam alient, mert elsőzött? :)

Énbagoly 2009.09.17. 12:44:57

@b[ALien] a kopasz baba: te is! Itt a homáron sehol sem vagy, de @maincoon ©: posztjánál, meg leelsőzöl! Szép dolog az ilyesmi? :))

b[ALien] (törölt) 2009.09.17. 12:49:46

@Énbagoly: pont olvastam, mikor írta
eddig a kékeszöld ütvefúrómat kerestem, de mivel nem találtam, elugrottam venni egyet az Aldiba:)

maincoon © 2009.09.17. 12:54:23

@Énbagoly: mert @b[ALien] a kopasz baba: jobban szereti a macskákat, mint a homárt :)

lódarázs 2009.09.17. 12:55:14

Fogadjunk, hogy @Sün‼: erdejében a Diz Őz a jazz-énekesnő, és nem koncertet, hanem grüncertet ad :)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.17. 12:55:31

De kurvára boldog vagyok, hogy a mocskos szemét kapitalista, pluralista, imperialista, pogány € zónában meresztem a picsámat.

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 13:03:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: azt tudtam, hogy két fiók mélyén is lapul, de rád álmomban sem gondoltam. :))

Énbagoly 2009.09.17. 13:13:15

@b[ALien] a kopasz baba: és milyen színűt vettél? :)

@maincoon ©: most megenni? :))

@Itschykhatschy: te is kint? :)

@Egyéves Önkéntes reloaded: ofélia rendes ember. Bárkivel szolidál. :)
Legalábbis úgy gondolom. :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 13:16:14

én meg helyes vagyok. himlőhelyes.

Énbagoly 2009.09.17. 13:19:51

én meg szeretem a haitii kultúrát. Bár rohadt nehéz ám ennyi viaszt összeszedni. Na, majd kiolvasztom a teamécsesekből. Mert tetszik az ötlet. :))

2009.09.17. 13:27:30

@Kitalátor feljegyzetei: igényei vannak??? ettől falra mászok.
Képes valaki bekopizni ilyen szar jogi dumákat. Legközelebb bemásolja valaki a PTK-t és olvassuk aztatatatttttt.

Énbagoly 2009.09.17. 13:27:56

@Itschykhatschy: akkor EU kompatibilis kiírógépet használok? :)

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒███▒▒███▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒▒███▒▒█▒▒█▒
▒█▒▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒▒█▒█▒█▒▒
▒█▒▒▒█▒███▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒▒█▒██▒▒▒
▒█▒▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒▒█▒█▒█▒▒
▒▒███▒▒█▒▒█▒▒██▒▒████▒▒███▒▒█▒▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

b[ALien] (törölt) 2009.09.17. 13:28:15

@Énbagoly: csak saját márkás piros volt, de mindegy, majd átfestem:)

Énbagoly 2009.09.17. 13:30:31

@b[ALien] a kopasz baba: sárgára légyszi
!
Az szép szín. :)

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.17. 13:33:49

Ki a f@szom az a Diana Krall?
Ki hívta őt ide? Meg különben is mit képzel, h ennyiért mer koncertezni? :D

b[ALien] (törölt) 2009.09.17. 13:36:29

@Énbagoly: de lehet, hogy inkább visszaviszem, hogy az árufeltöltők megint olyan szépen mosolyogjanak rám

Don Bolesz 2009.09.17. 13:37:44

@Anulu: mondtam már az öreg krall jánya, most éppen a zene biznicben nyomul. mert vomna többé is de szótak neki hoty többet már csak a vérsznobok adnának érte de most mind az öt külföldön van

Énbagoly 2009.09.17. 13:39:17

@b[ALien] a kopasz baba: neked is megvan akkor a hobbid. :)

É2I 2009.09.17. 13:53:33

Az árfolyam ingadozáson nem akadok fenn, de:
-ha én nyomtatom 700 pénz,
-ha bemegyek nyolcszáz pénz.
Izé, nem kellene a jegyárnak tartalmaznia ezt?
Sőt, ha én nyomtatom mi alapján szednek rá bármennyit is?

Pitiáner lehúzás.

Széljegyként meg annyit, hogy borzasztó mennyire elmentek már a jegy- és rendezvény árak :( Még jó, hogy már nem érdekel az ilyesmi, mivel tuti nem lenne kajára pénzem :O

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.17. 15:40:25

@Énbagoly: még jó :D kompatibilis ez még Kongóval is.

Cujo 2009.09.17. 16:01:13

épp most vásároltam a TEX-nél, de az a fránya bank kevesebbet vont le, mert erősödött a forint. épp egy cikket akartam írni a Homárra, hogy mit képzelnek, a 40 ezres jegyemet odaadják 39.400Ft-ért, mikor megláttam ezt a cikket és megnyugodtam.
nem csak engem vágtak át!

Cujo 2009.09.17. 16:02:13

@É2I: gondolom a jegy árát az kapja, aki idehozza, a többi meg a jegyiroda nyeresége.

drhb (törölt) 2009.09.17. 18:17:43

20k egy koncertér? Az én kedvenc külföldi zenekaraim kb. 5-10 ezerbe kerülnek ha itthon van koncertjük, talán egyszer bevállalok egyet. De 20 ezret kiadni ilyenért, aztán lehet hogy kifogsz egy rossz napot, nem is érzed magad jól, vagy egyszerűen öntudatára ébredsz hogy 2 óráért kiadtál egy ekkora összeget. 20 ezerből hány sör kijön már? Vagy milyen fasza hétvége?

Meghallgattam amúgy az énekesnőt youtube-on, és elég gyenge. Olyan férfi hangja van. Persze ez a szubjektív véleményem, lehet valakinek ez tetszik.

Amúgy meg nem homárba való poszt. Lehet hogy lehúzás az egész, hogy egy ekkora áru koncertjegy mellett még lehúznak valamennyit, de a posztoló meg 700 Ft miatt írogat ide, 20 ezres jegyár mellett, az meg milyen?

Bambuló Házisárkány 2009.09.17. 22:11:28

Ha jó forintárfolyam lett volna most eggyel több BÜ koptatná az Aldi padlóját.

tapmancs 2009.09.21. 19:11:14

:D tegnap este vettem jegyet náluk, 75 forinttal kevesebbet terheltek a számlámról :) Erősödött a forint, biza! :D

alexander77 · http://www.lefolyo.hu 2011.03.11. 14:07:36

Egy pár jó számért nem éri meg az egész koncertet megfizetni. Pláne nem ennyiért.
süti beállítások módosítása