Tékozló Homár

Leszaromok és elcseszések röpködtek a mozipénztárban

2009.09.30. 08:40 | ge | 229 komment

Paja és haverja nem a legegyszerűbben intézték a mozijegy vásárlásukat, és a problémázásra reagálva még egy "leszarom" szitok is beficcent az Cinema City Aréna pénztárosának címezve, de szerintük ahogy erre a hölgy reagált, azt mindenképp panaszkönyvet ért.

Most volt nemrég moziünnep, barátnőmmel gondoltuk adunk az érzésnek és ki is választottunk 4 filmet, amiből 3 a korábbiakban nevezett moziban volt. 3 jegy kellett, mert barátnőm öccse is jött (megemlítem, hogy 27, 26, 24 évesek vagyunk tehát nem valami kisgyerekeket kell elképzelni). Előre lefoglaltam a jegyeket neten. Szombat délelőtt elmentünk öcsivel megvenni az aznapi 2*3 jegyet. Egyet délelőttre egyet estére. Mivel nem volt 100%-ék, hogy ő is tud majd jönni, így két-két jegy az én nevemre szólt, egy-egy pedig az övére.

Szóval odaérünk, beállunka sorba (ami szerencsére nagyon kicsi volt, gondolom a korai időpontnak köszönhetően), kis várakozás után a VIP jegyes hölgy szól, hogy mehetünk oda is. Remek, gondoltuk és odaballagtunk. Jeleztem, hogy mi nem vagyunk VIP-esek és azért nem is álltunk oda. Kislánynak már ekkor igencsak furcsa volt az ábrázata (nem túl segítőkész). Kérdezi is rögtön:
- És nem akartok VIP-esek lenni?
- Nem köszi - válaszolom - mert előre le vannak foglalva a jegyek és azokat szeretnénk felvenni.
 
Kis fintor, de kérdezi, hogy akkor hova és hány jegy. Mondjuk neki, hogy merre hány méter és hogy majd kúltúra utalvánnyal fizetnénk. Újabb fintor. Közli a lány erre, hogy nem fog menni, mert egyben a hármat nem tudjuk kifizetni, 1000-esből meg vissza nem tud adni ( a stílus itt már egy kicsit vérlázító volt, még minket nézett hülyének, hogy hogy képzeljük ilyen dolgokkal terhelni az amúgy nehéz napját). Kérdeztük, hogy miért nem lehet egyben a hármat, mivel mindhárom jegy a miénk, ezt nem értem. Sebaj kifizettük a két jegyet, plusz kis apró. Öcsi már annyira pipa volt, hogy "leszarom" mondással kísérve odaadott még egy ezres utalványt az 540-es jegyért. Mikor közöltük a pénztárossal, hogy még van egy film amire bemennénk, akkor a kedvességi faktor mg tovább esett. De ott már rutinosan kettőt kifizettünk utalvánnyal a harmadikat meg kp-vel.
 
Elköszönéskor jött a lényeg:
 
- Köszönjük, jobb kedvvel teli napot - köszöntem el normális sítlusban
- Nincs semmi baj a kedvemmel.
- Akkor meg több kedvességet a nap további részére (gondoltam érti mi a helyzet)
A válasz azonban meglepett, amikor gúnyos mosoly kíséretében közölte:
- Ti csesztétek el!!!!
 
NA itt volt az amikor én hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Majd egy röpke másodprec után, hogy visszanyertem a lélekjelenlétem közöltem vele, hogy ugye azt tudja, hogy ez egy Panaszkönyves mondat volt. Mert ilyen nem mondunk vendégnek. Egy vállrándítással és az akkorra már sztandart gúnyos mosollyal közli, hogy ez van.
Na Öcsi nyugtat (ő is egyébként ugrik az ilyenre), hogy hagyjam a francba, megvannak a jegyek, szarjuk le a kislányt.
A vége az lett, hogy a mozgólépcső alján visszafordultam és visszamentem. Mondom a lánynak 3 méterről, hogy akkor ez mégis panaszkönyv és kértem,. hogy hozza ki. A vigyort még ekkor sem lehetett letörölni az arcáról, fogta magát és elment. (Egy kolléganő ezek után megkérdezi, hogy tényleg ki akarjuk-e kérni a Panaszkönyvet. Nem annyira értettem mire ez a kérdés, de igennel feletem)
 
A kislány kihozta a könyvet, beleírtam a sztorit (helyhiányban rövidebben), kiemelve, hogy "ti csesztétek el" nem igazán moziba való. A főnökkel még alá kellett irattatnia és azt meg kellett várnunk. A papíron az szerepel, hogy kivizsgálják az ügyet. (Nem sok, de legalább akislány arcáról eltűnt az önelégültség)
 
Sokat dolgoztam korábban kiszolgáló, kereskedelmi boltokban és ilyet akkor sem szabad megengedni, ha nem a vendégnek van igaza. Max finoman utlani rá, hogy lehetett volna másképp is.
 
A film amúgy jó volt, de ez a fajta mentalitás öli a vendégeket.
 
Paja
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepin bácsi 2009.09.30. 11:45:16

@efhábé: nekem vissza szoktak belőle adni.
Sikeres-e vagyok ?

Koky_ 2009.09.30. 11:45:31

@MrZed001: a suttyó gizdagyerekek mondták hogy "leszarom"... értelmezd már.

Kiralylany77 2009.09.30. 11:48:45

itt az intelligencia az egekbe szokik.
A sracnak igaza van, a csajnak az a munkahelye, a srac egy szolgaltatasert fizet, amiben ha tetszik ha nem, benne van a jo modor is.. A csajt ezert fizetik. Ez is egyfajta vendeglatas. A lanynak semmilyen korulmenyek kozott nem megengedett az obszcen kifejezesek hasznalata. Ezt is tanitjak tobbek kozott a kereskedelmi kepzeseken. ennyi.

efhábé 2009.09.30. 11:49:51

@Pepin bácsi: Az vagy, miazhogy, nagyonis :D

Qnba 2009.09.30. 11:52:32

HIHETETLEN, de azért kellett beregelnem, hogy leírhassam: öcsém, te egy sügér vagy...meg az öcséd is. Én a panaszkönyvvel mosolyogva jól tarkón vágtalak volna mindkettőtöket, hogy legyen is bele mit írni. parajok.

Tökös Veréb 2009.09.30. 11:55:14

@Kiralylany77: álmodj királylány! ébredj már fel, szándékosan provokálták ezek a plázalények! mé nem hagyták a nyugodtan duzzogni, ha látták, hogy nem mosolygós! ennyi!

ha a homárban lenne tartás ( ami nincs) akkor az ilyen posztokat csuklóból visszaküldenék, hogy nem üti meg a szintet, bocs!

Kiralylany77 2009.09.30. 11:56:38

nekem nem tunik szandekos provokacionak mar bocs..

Lesbőltámadószárítókötél 2009.09.30. 12:00:34

nagyon kispályás....
Néha érzem, hogy nekünk, a kereskedelemben dolgozóknak is kijárna egy panaszkönyv.
Minket lehet leb@szni mindenért, elvileg le kéne nyelni a békát, de mikor valami f@sz kedvesvevő folyamatosan egrecíroztat a hülyeséégével, akkor szerintem érthető, hogy nem bírjuk tovább, és szakad cérna (vagy a drótkötél..ez most mindegy)

/tno+DA= 2009.09.30. 12:00:50

@Fulzsenszio:
Ja valahogy énis ezt a szagot érzem.
Tegnapelőtt fogant meg bennem a gondolat egy kontra-homár blog oldal nyitására. Ahol a másik fél is elmondhatná a verzióját. A kínos csak az hogy ez adott cégre adott esetben a vezetőség szerint rossz fényt vethet így a könnyen beazonosítható alkalmazott szarba sodorja magát. De komolyan kezdenek kiakasztani az olyan vásárlók, akik azt hiszik nekik mindent szabad mert fizettek 20 Ft-ot.

Valóban ha a Burj al-Arab-ban szállnék meg lehet, hogy jól esne ha a valagam is kinyalják azért a pénzért, és hogy kiskirályként kezeljenek (az elnöki lakosztályban meg minimum mint egy istent), de még az sem adja meg a jogot hogy az értem doglozó alkalmazottat rabszolgaként, vagy mint a lakosztály egy univerzális berendezési tárgyaként kezeljem.

Sajna a homár néha öngólt lő amikor nem nézi mit publikál csak kitesz minden szart. Még ha a felvezetőben esetleg ellenszenvüket is fejezik ki, vagy gyanújukat, hogy az eset nem úgy kerek ahogy.
Akkormeg minek kitenni? Hitelrontásról senki nem hallott még?
Nem kéne erőltetni. A BÜ poszt jó kezdeményezés, még ha sokan fikantják is, de akkoris talán az olvasottságot nem azzal kéne elérni, hogy napi 4-5-6-x (ahol x konvergál a végtelenhez) mennyiségű poszt rekodrgyorsaságú publikálásával próbálják visszacsábítani az olvasót, hanem normális írásokkal. ;)

DaM 2009.09.30. 12:02:34

@genyó kapitány: igazat adok neked, csak sajnos van a kisebbség, aki minőségben végzi a munkáját és a többség, aki nagyjából felel meg a követelményeknek. Mivel gondolom mozipénztáros karriert nem sokan képzelnek el maguknak, ezért kicsi esélyét látom, hogy valaki lenne annyira korrekt a köcsögökkel, mint pl. te. Elhivatottság és bölcsesség kell hozzá, ami vagy megvan valakiben akkor, vagy nincs. De én pl. ettől még az átlaghoz szeretek viszonyítani, tehát "sajnos" a csaj kizökkenését a szerepköréből várhatónak, természetesnek tudtam venni a poszt olvasása közben. Aki helyeselt a posztolónak, azt ezúton csókoltatom, talán egyszer lesz több eszük is.

Ja és egyúttal, szintén nekik: az "Azért tart itt ez az ország.." maszlag durvajó, de mikor veszik már észre hogy az álszent pofázásukból megnyilvánul a valós hozzáállásuk. Ugyanis én inkább azt várnám, hogy valaki ezt írja, ha érdekli a dolog, hogy: "Azért tartunk itt.." ITT ÉLSZ B+ de úgy tűnik sokan csak papíron magyarok, aztán ott a vége. Szomorú. :(

Tökös Veréb 2009.09.30. 12:03:17

@Kiralylany77: miért tudtak "CSAK" elköszönni és utánna megtárgyalni, hogy mekkora egy ribi volt a pénztáros oszt jónapot! nekik ez nem volt elég! tudatni is akarták, mindenkivel!

--------------------
Köszönjük, jobb kedvvel teli napot - köszöntem el normális sítlusban
- Nincs semmi baj a kedvemmel.
- Akkor meg több kedvességet a nap további részére (gondoltam érti mi a helyzet)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.30. 12:04:29

@homár molla: Nekem van köcsögöm, és abban aludttejet szoktam tartani...

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.09.30. 12:04:48

Vannak még, akik járnak moziba??? Inkább megvárom, hogy otthon megnézhessem...csak a nagyon ütős címekre megyek el.

DaM 2009.09.30. 12:04:48

@Sün‼ - első bronzérmes: a sünöknek nem telik svejci karórára? A tiéd ugyanis késik. :)

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.09.30. 12:05:43

Megint Aréna? Múltkor a filmtekercs volt sérült.

JohnWatt · http://allas.dolgok.com 2009.09.30. 12:07:02

az Aréna ennyire gáz? Mondjuk vidéken is kezdenek "eldurvulni" a dolgok! :S

BéLóg 2009.09.30. 12:07:27

@Sün‼ - első bronzérmes: Nemcsak délvan, de délvolt és déllesz is!

Egyébként szerintem ebben a posztban valaki biztos hülye volt.

JohnWatt · http://allas.dolgok.com 2009.09.30. 12:07:59

Az Aréna ennyire gáz? Mondjuk vidéken is kezdenek "eldurvulni" a dolgok! :S

Isaura 2009.09.30. 12:12:57

@/tno+DA=: Én csak kérdezem, hogy nem lehet, hogy kövezésre rakják ki ezeket a díszhülyéket?

Máskor is hajtott már itt el a fészkesbe posztolót az úri közönség.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2009.09.30. 12:13:08

@Lesbőltámadószárítókötél: Pontosan úgy van ahogy mondod. Én is a szolgáltatói szektorban dolgozom, és nekünk soha, semmilyen körülmények között nem szabad még akár csak a hangunkat is megemelni mikor az ügyféllel beszélünk. Ez a normális hozzáállás és aki erre nem képes, az keressen más foglalatosságot.

Miigeii 2009.09.30. 12:16:42

Ne már.
Kisstílű és kiskorú. :)
Vagy szimplán kötözködő, és teli frusztrációval.. Jobb kedvvel és minimális jóindulattal teli napokat, 'kisgyerek'. :)
(a posztolónak, gondolom már lehet..)

Tökös Veréb 2009.09.30. 12:16:57

@Isaura: ahogy mondod! ez régóta így van! direkt a "hülye" posztolók kerülnek, mert tudják, hogy mire ugrik a nép!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.09.30. 12:18:10

@Art Mooney: te meg akkor írj ha használsz ékezetet is:D

Helyesírásra ugrom, de arra is ha egy szolgáltatás nem megfelelő.

@homár molla: pusztán azért mert nem óhajtottak VIP tagok lenni és merészeltek kultúra utalvánnyal fizetni, jól értem?

@tróger.gyerek: á nem, mindenki kedves csak a vendég hülye. Hallopttam sztorikat hülye vendégről de valahogy érdekes módon a szolgáltatói oldalon VALÓBAN normális emberek ültek.

@nitro1: de, úgy adta, azért mert undok volt a csaj és nem akarta elvenni az utalványt.

@bereg: CD lemez:D

@upho: remélem azt tudod h a szolgáltatásnak nem része az undok kiszolgálás. Ha VIP vagy hú de jó, de menjél ár az utalványoddal... Vágjon fapofát és kész.

@Fulzsenszio: akkor kivágná az elsőzőket, beszólogatókat stb. is. Aki előbb ír és aztán olvas. Mert az sem idevaló!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.09.30. 12:19:23

@AnonHun: megkérlek a kommentelők 85%-ának magyarázd el, genyó kapitány már megpróbálta fentebb.

flea 2009.09.30. 12:19:39

@AnonHun: öhh, bizonyára már keresett, de nem talált.
Vagy te már hallottál olyat, hogy valaki elhivatottságból mozipénztáros? ;o)

Lesbőltámadószárítókötél 2009.09.30. 12:20:11

@AnonHun: persze lehet, hogy az idegeim is cafatokban lógnak már laza 14 év kereskedelem után, és inkább remetének kéne mennem az erdőbe, macskák lenyúzott bőréből cipőt varrni, és galagonyát reggelizni..nem tudom..lehet, hogy azt kéne....

Tökös Veréb 2009.09.30. 12:20:29

@AnonHun: az ilyenekből lesznek aztán a következő sorozatgyilkosok, akiknek egyszer csak bekattan valami és legyilkolják az első 20 ember találomra! A mert a düh az gyűlik benned! De ha néha ilyen plázamajmokra ráereszted, akkor nincs semmi gond!

amúgy szerintem, nem volt dúrva a csaj beszóllása! Bármit tett volna ezek úgyis belekötöttek volna!

flea 2009.09.30. 12:22:49

@Fulzsenszio: ja, még a posztoló elmondásából is világos, hogy addig froclizták a pénztáros csajt, amíg nem sikerül fel****ni az agyát.

Ha tűri tovább, még most is ott állnának. Így legalább panaszkönyv után nem tartották fel tovább a sort. :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.09.30. 12:26:53

"Sokat dolgoztam korábban kiszolgáló, kereskedelmi boltokban"
akkor illenék tudni, hogy bárminemű utalványból TILOS kp-t visszaadni APEH rendelkezés... szal szánalmas próbálkozás volt

Tökös Veréb 2009.09.30. 12:31:56

@flea: ez abból is levehető, hogy még a homárnak is megírták, mert amúgy ez egy nulla történet! az embert folyamatosan érik attrocitások, valaki direkt sportot űz ebből!

buvarpocok 2009.09.30. 12:38:03

még nincs új hír? O.o

warezspam (törölt) 2009.09.30. 12:42:24

Paja: jól csináltad! De én jobban megszívattam volna... de ez is elég neki :)

avatartalan 2009.09.30. 12:43:13

Nemtom volt e már,de moziünnep alatt nem lehetett elöre foglalni...kamugyanus poszt
A helyesírás pedig.... egyik kedvencem mikor különírják az igekötőt az igétől(meg veszem,el kapom stb.) és sajna nemcsak kommentben de posztolók is.
Ha nyilvános fórumra ír vki,legalább helyesen tegye.
Ilyenkor sírom vissza Majmászt :-))))

labi 2009.09.30. 12:43:49

Vannak emberek, akik megérdemlik az Üvegtigris-rises bánásmódot. 100%-ékban. 2009-encben, a 21-gyedik században. Hogy tanuljanak belőle kúúúúl túrát.

Amint lehet majd kultúra utalványból visszaadni, abban kérem az egész fizetésemet egy címletben. Oszt majd veszek belőle egy mozijegyet jól kp-ban visszakérve.
Addig meg az utalványt valójában az alacsony kultúra növelésére tessék elhasználni, ne mindenmásra a visszajáróból. Ráfér sokakra. (bár a ZS kategóriás buta filmeket kiszedném a lehetőségekből)

eklar 2009.09.30. 12:44:18

Neveletlen vendég, neveletlen pénztáros. És?

Nick Leeson 2009.09.30. 12:49:45

@Kiralylany77: Mindenkinek lehet rossz napja. Dolgozni kénytelen, főleg multinál nincs kecmec. Miért kell baszogani?

Valamelyik nap hentesnél álltam sorban, a hentes srác, nagyon béna volt semmi nem akart neki összejönni, a sor is nagyon lassan haladt. Láthatóan tele volt a hócipője.
A poszthoz mért stílusban kb. 25 másodperc alatt eljutottam volna a panaszkönyvig. Ezzel szemben inkább odanyögtem neki, hogy jó nagy fogalom van. Akkor derült ki hogy egyedül volt egész nap, a váltás meg a kollégája nem jött. Az aprója állandóan elfogy, de az üzletet ne tudja otthagyni, hogy váltson, stb. Végül még pár normális mondatot váltottam vele és azt kell mondanom, hogy nagyon kellemes stílusban váltunk el a vásárlás befejeztével. Így is lehet...

sing-lee 2009.09.30. 12:52:02

@avatartalan: ott a pont. Tényleg nem lehetett foglalni.

terrormaci 2009.09.30. 12:52:12

bunkó vs bunkó, menjél hello kitty ájlendre, ha ilyen csipkés rózsaszín lelked van, ne pestre..

sing-lee 2009.09.30. 12:54:20

@labi: amúgy kajajegyből sem adnak vissza kp-t. Ez idáig rendben is van. De egyszer megkérdeztem az egyik mekis csajt, hogy az ötszázas kajajegyből miért nem ad vissza kétszázas kajajeggyel...és még ő nézett hülyének.

flea 2009.09.30. 12:57:04

@szingli75: azért, mert átvételkor lepecsételik (elvileg azonnal), mert 1x használatos... azt te már be nem váltod többet.

Mondjuk jobb helyeken a pénztárgép eleve könyveli is, hogy mivel fizettél, úgyhogy ha ki is adhatna neked egy 200-as kajajegyet, utána figyelnie kellene, hogy egy 200-as kajajegyet pénznek könyveljen, hogy stimmeljen az egyenleg. (És ha ez a blokkon is rajta van, akkor lehetőleg olyan vásárlónál kövesse ezt el, aki nem köt bele, hogy nem azzal fizetett.)

Szerinted ez könnyebb, vagy téged elhajtani? :)

Tökös Veréb 2009.09.30. 13:03:06

@szingli75: vajon miért? nem is értem! szőke is vagy?

milyen_Péter? 2009.09.30. 13:10:39

Milyen suta egy poszt. Én még hátba is rúgtam volna a posztolót.

Látom magam előtt a majomkodós arcot, ahogy odavágja az 500 Ft-os utalványt, mintha legalábbis egy köteg 20000-est vágott volna a pultos gáré elé, hiszen milyen lazzza és egy sóhajtós "Leszaromot" odaböffent!!! Brr! Két műmájer kis buzi!

sing-lee 2009.09.30. 13:12:55

@flea: én még olyat nem láttam, hogy azok ott pecsételnének. Max műszak végén.
@Fulzsenszio: már gondolkodtam rajta. De a szőrös fekete mellkasomhoz nem hiszem hogy jól állna a dolog,

SUKAT 2009.09.30. 13:13:41

Sünt mind a háromnak!!! :)

Tökös Veréb 2009.09.30. 13:17:03

@milyen_Péter?: közben meg ott feszítenek az xs-es energy poló alatt, még a levegőt sem merik kifújni, hogy látszódjanak!

párbeszéd a mozgólépcsőig!
Hallod? Mi? Hallod?
Mi? Hallod? Mi?
Hallog gecci, beszólt! Hallod? Mi?
Jaja, geci, beszólt!
Nekem ne szóljonbe, geci!
Jaja, geci
Én most izé beírok nekik a könyvbe, geci!
Á hagggyad a gecibe, geci!
De geci

na kb ez lehet a szint!

Tökös Veréb 2009.09.30. 13:18:24

@szingli75: bocs, benéztem, csak a nickedig láttam :) a blogot most nézem!

milyen_Péter? 2009.09.30. 13:19:19

Ja, és 500Ft volt egységesen a jegy ára, nem értem az 540-et.

labi 2009.09.30. 13:20:36

@szingli75:

Rosszul írtad. Nem "kp-t" hanem "kp-pét".

milyen_Péter? 2009.09.30. 13:36:02

@Fulzsenszio: Ezen szétröhögtem az arcom, ez már 100 100 a lék! :D:D:D

Joe-ból is megárt a shock !!! (törölt) · http://www.tuzelestechnika.net/ 2009.09.30. 13:40:46

Ez van, ha nagyképű a vevő és a kiszolgáló is.
Plusz, ha az ember felveszi a kesztyűt, ilyenkor a legjobb mosolyogva jót nevetni a kiszolgálón. Nehogy már elcsessze a napom és még én idegeskedjek utána, minek szerezzek neki ekkora örömet, ha ő képtelen másra csak a kárörömre, stb.....

Tökös Veréb 2009.09.30. 13:44:42

@Joe-ból is megárt a shock !!!: de, gecc, hallod? mi? ezeknek ez a öröm, geccciiii! szerintem még a facebookra is feltette, geciiiii, idenézztetek, geciiik, milyet odanyomtam a csíra pénztárosnak, gecccci!

A haverjai, meg basssz, geciiii, te mekkora arc vagy geccciiiiii, jól nyomod, geccccccciiiiiii, ez degecinagy!

érted? A csajok meg erre buknak, te hallottad a KicsiRicsi milyet oltott az Arénában? olyan kis cuki, jó hogy ismizem!

Pepin bácsi 2009.09.30. 13:49:20

@Fulzsenszio: fejet hajtok mélységes ember ismereted előtt.

Tökös Veréb 2009.09.30. 13:51:10

@Pepin bácsi: áááá, csak sok ilyen csírát látok nap mint nap! olyan futnak az öklödbe fejük van és azt hiszik ők az evolúció csúcsa, geccciiiii!

Pepin bácsi 2009.09.30. 14:15:08

@Fulzsenszio: miféle helyekre járhatsz...
Bele se' merek gondolni.

Tökös Veréb 2009.09.30. 14:17:44

@Pepin bácsi: vazz, elég kimenni a városba! vagy csak én látom őket? a hangok szerint normális vagyok!

buszon, metrón, villamoson, kocsmában, plázában, mindenhol!

Pepin bácsi 2009.09.30. 14:20:11

@Fulzsenszio: falusi gyerek vagyok, nem járok plázába. Tömegközlekedni is ritkán szoktam.
A mi kocsmánkba meg rendes emberek járnak.

Tökös Veréb 2009.09.30. 14:28:29

@Pepin bácsi: örülj neki!

Hallod, gecciiii, mivan? hallod?! gecciiiii, vazzzz, geccciiii, itt ez megy! normális mondtatokat nem is hallani!

avatartalan 2009.09.30. 14:32:56

...az már csak hab a tortán,hogy nem létezik panaszkönyv...VÁSÁRLÓK KÖNYVE a neve

Egyéves Önkéntes 2009.09.30. 14:34:10

@avatartalan: sikerült megfognod a poszt lényegét. :DD
mint ahogy zebra sem létezik, csak kijelölt gyalogos átkelőhely.

avatartalan 2009.09.30. 14:36:44

Így van hülyét kapok attól amikor valaki átmegy a zebrán(?)
Annak az állatvédők nem örülnének!
A kijelölt gyalogos átkelőhelyen megyünk át.
De ez csak szőrszálhasogatás,elnézést :-)

Egyéves Önkéntes 2009.09.30. 14:37:48

@avatartalan: haarspalterei, Luther Márton alkotta szó, mint ahogy azt a Fábrysanyitól megtanulhattuk.
:D

Pepin bácsi 2009.09.30. 14:38:42

@EÖ -ktoberfest: na neeeeeee. Kihaltak a zebrák ?

Egyéves Önkéntes 2009.09.30. 14:45:39

@Pepin bácsi: még van egy a veszprémi állatkert előtti úton.

Tökös Veréb 2009.09.30. 14:49:43

@avatartalan: most miért nem lehet szlengként elfogadni a zebrát? annyira nem fájdalmas kimondani, sokkalta hülyeébben hangzik így :

Gyere ott egy gyalogos átkelőhely, kelljünk át rajta! Jaj vigyázz ott jönnek a személygépjárművek, várd meg amíg a forgalomírányító lámpa zöldre vált!

vazzz!

Egyéves Önkéntes 2009.09.30. 14:56:50

@Fulzsenszio: a személygépjármű is durvább a kreszben: valami gépi meghajtású jármű vagy mi az isten.

/tno+DA= 2009.09.30. 15:15:37

@Fulzsenszio:
De ha már erről szól, hogy direkt a hülye posztolót cikizzük ki akkor a BÜ mellett lehetne egy ún. HV (Hülye Vásárló) vagy hasonló kategória is, amit a homár belátása szerint már a címben előre jelezhetne. Mert csak, és mert sajt.
Na nem mintha idióta posztolót én nem hánytam volna le, de lehetne szeparálni picit.
Elég olvasott a homár ahhoz, hogy nagyobb odafigyeléssel szerkesztődjék meg, no! :)

illemvakond 2009.09.30. 15:23:34

@EÖ -ktoberfest: Nem, simán személygépkocsi, ami a gépjárművek kategóriájába tartozik, és minden gépjármű motoros jármű. Erre gondoltál. :)

Tökös Veréb 2009.09.30. 15:29:35

@/tno+DA=: mert a posztoló nem direkt hülye! sőt néha csodálkozik is mikor idetéved, aztán meg fel van háborodva, de eddig még senki nem élte túl aki nekifeszült a tömegnek!

Egyéves Önkéntes 2009.09.30. 15:30:15

@illemvakond: nem, a múltkor volt a totalcaron, valami gépi meghajtású tökömtuggyami volt.
csak nem találom.
gépi meghajtású jármű

illemvakond 2009.09.30. 15:49:59

@EÖ -ktoberfest: Ó, én nem kérdeztem, hogy erre gondoltál-e, én kijelentettem! :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.30. 16:17:00

@Lesbőltámadószárítókötél: Próbáld meg inkább azt, hogy macskák le NEM nyúzott bőréből varrsz cipőt!
Szerintem jobban nyugtat...

Almatlan Jozsi 2009.09.30. 16:19:55

Ez a mondat mindent elmond:

"- Köszönjük, jobb kedvvel teli napot - köszöntem el normális sítlusban"

Hatha nalad ez a normalis stilus akkor te egy faszfej vagy. A "ti csesztetek el" hozzad kepest szepirodalmi stilus.

Ugyanis o legalabb oszinten valaszolt, feltetelezve, hogy nalatok ez az elfogadott modor, mig te egy gunyolodo kis alattomos szemetlada voltal.

Engem meg nyugodtan moderaljanak ki.

Almatlan Jozsi 2009.09.30. 16:33:22

A tescoban vagyok arufeltolto kislany, egyszer odajott egy vevo, es azt mondta nekem, mennyibe kerul ez a dobozos tej, te picsa? Mivel udvarias vagyok minden veevovel, hisz ok az isten, azt valaszoltam, hogy kis turelmet uram, maris utananezek. Erre o: elfogyott a turelmem te ribi, mongyad azonnal. Suket vagy he?
De hat en nem szolhatok vissza, mar a sirassal kuszkodtem es ugy mondtam 154 Ft.
Nem tetszik a stilus ahogy valaszolsz! - felelte o. Igy kell banni a vevovel, te kis hernyo? Rogton beirok a panaszkonyvbe, kiveve, ha most rogton leszopsz. Es mar huzta is le a nadragjat. Nem szeretnem megtenni uram, valaszoltam a tolem telheto legnagyobb udvariassaggal, mivel jol tudom, hogy egy elado soha nem ellenkezhet a vevovel. Mar eppen kezdtem volna terdreereszkedni, amikor legnagyobb szerencsemre egy masik vevo meglatott minket es odajott. Vegul o lekevert egy irtozatos nagy pofont az en vevomnek, annyira, hogy korhazba kellett szallitani. Ha o nincs nem tudom mi tortent volna, hiszen mi eladok nem vedhetjuk meg magunkat, kulonben rogton beirnak a panaszkonyvbe es elbocsatanak.

Hat Kiralylany77 meg mindenki aki azt vallja, hogy az elado koteles kinyalni a seggeteket es mindig minden korulmenyek kozott normalis modorban valaszolni, akkor is ha ti nem: ti nem vagytok masok csak szimplan fasisztak. Fogalmatok sincs az emberi jogokrol. Az elado is ugyanolyan ember mint ti es joga van onmagat es az emberi meltosagat verbalisan is megvedeni! Szavakkal is meg lehet alazni egy embert es ahhoz nektek sincs jogotok. Genyo kapitany irigylem a turelmedet, ha ez neked megy gratulalok, de nem lehet kotelezove tenni. Az elado penzert dolgozik egy helyen, de nem rabszolga. Ha a vevo udvarias volt szamithat hasonlo udvariassagra, de az eladonak nem kell mindent elturnie a vevotol.

CID 2009.09.30. 17:04:07

Leszaromra , ti csesztétek el ? Szerintem a két öcsipók a balfasz.
Gondolom azt már megjegyezte valaki, hogy nem PANASZKÖNYV, hanem Vásárlók Könyve baszki.

/tno+DA= 2009.09.30. 19:08:06

@Kiralylany77:
Mert hülye vagy, vagy hasonlóan provokatív tapló. :D

/tno+DA= 2009.09.30. 19:14:39

@Kiralylany77:
De a vevő megteheti, hogy garasoskodik mikor semmibe nem kerülne leszámolni a kérésnek megfelelően az összeget, majd amikor megunja hasonlóan alpári módon leszarva odaveti az összeget?

Talán van aki még mindig nem tudja. Az üdülési csekk a hideg meleg kajajegy, a kultúra utalvány és társai nem 100% értéket képviselnek hanem abból 10%-ot az állambácsi levesz. Nem minden vendéglátó kereskedő szereti elfogadni.
Ismerek olyan helyet ahol a törvényileg előírt 2 meleg kajajegyet elfogadják, de a harmadikat nem, mert legalább a város egy része fizessen már kp-ben ha oda megy enni, mert azon nem buknak akkorát.

A kiscsaj nem önhatalmúlag találta ki ezt a hülye szabályt hanem ilyen jó ötletek mindig a ráérős managerek fejében fogannak meg.

Talán ha nem tetszik a rendszer akkor hívni kell a főnökét, hogy mi ez a hülyeség, és mi az indok? Ha meg nem hívod, azzal a feltételeket (amit a pénztáros lány csak betart de nem kitalál) elfogadod, így akkor leszel szíves a kérésnek megfelelően fizetni és nem basztatni azt aki az egészről nem tehet.

Itt a posztoló volt az egyértelműen tapló még mindig. Aki meg egyet ért vele az úgyszintén. Én meg köcsög buzi, hogy ezt ki merem mondani.

And21 (törölt) 2009.10.01. 01:04:14

Kivancsi vagyok a posztolo hol dolgozik, valoszinuleg o a legfaszabb az ugyfelekkel valo kapcsolatepitesben mint ahogy a valaszukaikbol is kijon.

Az elado nem rabszolga, magyarhontol nyugatabbra ki van irva, ha modortalan tragar hangnemben bansz a kiszolgalo szemelyzettel akkor siman megtagadjak a szolgaltatast.

Az a baj,hogy a nem alakult ki a vasarloi kultura, piackultura van.

EnZsolt 2009.10.01. 08:24:58

"kúltúra" ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

És még utána te is flegmázol, majd csodálkozol. Ugye tudja, hogy ez panaszkönyves mondat volt???

És vajon a postoló tudja, hogy ez egy sündíjas post?

ghck 2009.10.01. 09:26:36

Hogy mekkora egy kicsinyes pöcs a posztoló! Panaszkönyvet, ezért!?! Jézusom! Ráadásul úgy fordult vissza érte! :) Ez kész! Remélem legalább az ő napja jobb lett ettől! Köcsög.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.01. 10:06:49

Legközelebb töltsd le. A torrentkliens nem vág pofákat.

Coholol 2009.10.01. 10:08:28

Már megint Aréna?

Hihetetlen. Aki képes a homárra posztolni az gondolom olvassa is a homárt.

Akkor meg mi a halálnak megy az arénába????

Ezek után ha újabb posztot küld be róla az hatalmas ciki!

jomunkasMber 2009.10.01. 12:22:43

Az ilyen kis semmirekellők nem pult mögé valók. Ha már valaki kiszolgálónak megy, akkor vegye tudomásul, hogy a vevőtől kapja a ku.va fizetését és igenis kedvesnek kell vele lenni. Azt meg, hogy "te b.sztad el a napom" nagyon nem kellene vevőnek mondani még akkor sem, ha úgy van.

Nálam dolgoznak egy ilyen kis picsa, másnap már nem kellene bejönnie dolgozni. Mindenhonnan ki kellen rugdosni az ilyet és talán egy kicsit észbe kapna, visszavenne az arcból; továbbá a vásárlók kellemesebb élményekkel távoznának.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.01. 13:06:43

@Almatlan Jozsi:
Sün! Nem érzel küldetéstudatot, amikor nílusi székelyeket fasisztáznak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.01. 13:08:59

@/tno+DA=: Nem kis részben ők írnak ide, illetve az ő sirámaikból élnek a rákok...

Tökös Veréb 2009.10.01. 13:30:39

@jomunkasMber: na jólvan, fújd ki a levegőt, mert még belédrohad!

Sapphire blue 2009.10.04. 10:30:38

Szerintem eleve úgy mentek oda a pénztárhoz mint ki ha én nem mert meg tehetem a nagy képemmel....kis köcsögök !!!Ja és nagy ívben kitörölheti a seggét a beírásával, már csak tudom.....hi hi hi!!!!!!
süti beállítások módosítása