Tékozló Homár

Ha ideges, jógázzon, mondta a banki ügyintéző

2009.10.06. 00:44 | szily | 65 komment

Adrienn története igen hosszú, azért posztoltam be mégis, hogy aki az olvasók közül még nem vett föl lakáshitelt, de ilyesmire készül, az láthassa,mire számítson. Adrienn története ugyanis nem extrém: szolid alázások, laza szopatások, rutinszerű várakoztatások és értelmetlen rituálék váltják benne egymást. Na jó, a jóga az korszerű benne, de egyébként szinte időtlen, klasszikusan pannon kalandokat élvezhet, aki gyorsan tud sokat elolvasni.

Tisztelt Unicredit Bank Zrt!

Tisztelt PSZÁF!

Szeretném megosztani Önökkel a kálváriámat, ami most már több mint 2 hónapja őrli az én  és a kedves érintettek idegeit. 
A történet eléggé hosszadalmas és már lassan elveszek a bonyolult banki rendszer útvesztőjében.

Jelenleg egy önkormányzati tulajdonú lakásban élek, amit szanálásra ítéltek, így elterveztük a párommal, hogy nem szeretnénk a továbbiakban a vagyonkezelőnek a zsebét tömni egy olyan lakásra, ami soha nem lehet a sajátom, így a tulajdonjogom kiváltása mellett a pénz mellett döntöttünk. Úgy gondoltuk, hogy ezt a pénzt, ami magyar viszonylatban nem csekély egy lakásvásárlásnál, de persze nem is sok, önerőnek szánunk és hitelre vásárolunk egy kis lakást. Mivel a gazdasági válság közepén állunk, gondoltuk, hogy nem üres kézzel, hanem 3.000.000,- Ft önerővel a zsebünkben keressük fel a bankot az igényeinkkel. A kiválasztott lakás egy Dunakeszin található 35 nm-es Dunára néző, ÖKO programos, műanyag nyílászárókkal ellátott lakás, ami a mi igényeinket tökéletesen kielégítené az elkövetkező pár évben. A lakás eladási ára: 7.900.000,-Ft. A bank tájékoztatása szerint a számunkra leginkább megfelelő hitel konstrukció az államilag támogatott forint alapú kölcsön lenne, aminek a feltétele az volt, hogy június 30-ig a kérelem beérkezzen a bankhoz. Az előzetes szűrések szerint a maximálisan elérhető hitelösszeg számunkra a 4.900.000,- Ft. Örültünk ennek a nagylelkű ajánlatnak. Aztán az ügyintéző helyesbítette az elhangzottakat és a hitelkérelmi adatlapra már a számunkra minimálisan elfogadható 4.600.000,-Ft-ot jelöltük meg, ami az utolsó ajánlat, amit elfogadok. Bár akkor még nem voltam biztos abban, hogy a fennmaradó 300.000,-Ft-ot miből és hogyan teremtem elő a meglévő 3.000.000,-Ft mellé. A bank által kiadott nyomtatványon szereplő összes dokumentumok beszerzése megtörtént IDŐBEN! Ami egy cirkuszi mutatványnak számít egy nyári időszakban, amikor mindenki nyaral, szabadságra megy, stb. (Eddig az OTP Banknál vezettem folyószámlát 2004 szeptembere óta, amit éppen június 3.-án felbontottam, mert a munkahelyem által egy sokkal kedvezőbb lehetőség nyílt számomra a Citibank-nál.) Folyószámla kivonatot kért tőlem a bank, így a régi bankomtól vittem 2 db hiteles másolatot aláírva, lepecsételve + 1 db Citibank-os folyószámlát, amit átadtam az ügyintézőnek. Pár nap elteltével telefonon közölték velem, hogy a hiteles másolat (2db) nem eléggé hiteles (???), mert kérnek még rá 2 aláírást+2 pecsétet+2 aláírás bélyegzőt.  Gondoltam bemegyek az OTP-be és bolondot csinálok magamból. Az ügyintéző legalább megértő volt, amikor közöltem vele a problémámat. Majd a körbepecsételt dokumentummal rohantam az ügyintézőhöz. Közben már ott volt a kezünkben az adás-vételi szerződés is, ami tartalmazta a vételi szándékunkat és az eladónak kifizetett 800.000,-Ft foglalót. Minden dokumentum időben beérkezett a Unicredit bankhoz. Június 30.-án az értékbecslő felmérte a lakást, amiről én nem kaptam tájékoztatást, hogy ezt miként és hogyan tette. Várakoztunk... telefonáltunk... semmi válasz! Várakoztunk... telefonáltunk.... TALÁN most már elbírálták, jött a válasz az ügyintézőtől. Várakoztunk.... telefonáltunk.... személyesen bementünk... LEHET, hogy most már megvan a hitel. Semmi... Majd július 27.-én telefonáltak, hogy tessék örülni, mert elfogadták a hitelkérelmünket és az összeg, amit adnak nem kevesebb, mint 4.400.000,-Ft (???) Akkor már réges-régen elszakadt nálam a cérna, de ez volt a pont az i betűn. Miszerint örüljek, hogy alulbecsülték a lakást és ez nekik nem ér meg ennyit és így meg úgy meg amúgy, de tessék még szerezni pénzt, mert most már 500.000,-Ft pluszra lesz szükség, ha azt akarják, hogy a lakás ne csak álom maradjon. Hozzáteszem, hogy minden egyes negatív információ után közölték velünk, hogy deviza alapú hitellel ki tudjuk pótolni a szükséges összegig. De a deviza alapú hitelesek sorsát ismerve nem szerettünk volna abba a helyzetbe kerülni, amibe ők kerültek. Valamint elgondolkodtató kérdés, hogy ha a számunkra minimálisan elfogadható hitel összege 4.600.000,-Ft, akkor miért kell közel egy hónapig ülni egy olyan információn, ami eldönthette volna a hitelkérelem sorsát.

Minden hónapban, amióta tudtam, hogy költözünk, félretettem pénzt, hogy a hitelfolyósításhoz szükséges összegeket is be tudjam fizetni + a járulékos költségeket. Mit tud ilyenkor tenni az ember? Vagy elfogadja az ajánlatot, vagy nem törődik bele és harcol az igazságáért. Illetve felkeresi az összes ismerősét, aki TALÁN segíthet az ügyében. Mi is így tettünk. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy ennyire alulbecsülték a lakást és természetesen megkerestem olyan ismerőst, aki segített. Elértük a mélyen tisztelt banknál, hogy újrabírálja a kérelmünket és az értékbecslést kivizsgálja, hogy ki és hol hibázott. Kiderült, hogy hibáztak, mert megint érkezett egy telefon. Lenyugodhatunk, mert megadta a bank a 4.600.000,-Ft hitelt. Hurrá!!! Örülünk ismételten. Természetesen mondanom sem kell, hogy én már többszörösen kifutottam abból a határidőből, amit az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. határozott meg számomra, miszerint, ha elfogadom az ajánlatukat a 3.000.000,-Ft-ot a tulajdonjog kiváltására, akkor július 30.-ig fáradjak be hozzájuk az aláírt nyilatkozatommal. Ezt nem mertem megtenni, mert a banknak a mai napig nem sikerült EGYÉRTELMŰ, NEM FELTÉTELES MÓDBAN, HANEM KIJELENTŐ MÓDBAN választ adni arra, hogy mikor, hogyan akarja a szerződést megkötni és a meghitelezett összeget átutalni az eladó részére. Ugyanis, amint a nyilatkozatot aláírom az elfogadásról, úgy nekem szeptember 30.-ig ki kell költöznöm a jelenlegi lakásomból és földönfutóvá válok. A banknál tett utolsó látogatásunk alkalmával azt az ígéretet kaptam, hogy a héten mindenképpen sor kerül a szerződés aláírására, így ezzel az ígérettel (+ egy talán kijelentéssel) az eladónak átutaltam a számlájára a 2.500.000,-Ft-ot, amit a szüleim megelőlegeztek számomra. Ez volt 2009.08.03.-án. Csütörtökön, az ügyvédem felhívta telefonon az ügyintézőt, XY-t és érdeklődve kérdezte, hogy mit sikerült az ügyben megtennie. Az ügyvédem tájékoztatása szerint az eladó idegrendszerét már nagyon megviselte ez az egész történet (megjegyzem az eladó személye egy igen tisztelt idős hölgy, aki már ezeket az izgalmakat igen nehezen viseli) és erre az ügyintéző hölgy válasza az volt, hogy nyugodjon meg és vegyen JÓGA gyakorlatokat, az most már mélységesen felháborított és megbotránkoztatott, hogy ilyet mondjon valaki, akinek a pénzével, idejével és türelmével játszadozik.

2009.08.10.-én végre sikerült a szerződést aláírni, amire vártunk, de ismételten meglepetések sorozata fogadott minket. A közjegyző jelenlétében aláírt szerződés után az ügyintéző fogadott minket. Egy papírhalmazt helyezett elém, ami egy folyószámla szerződés volt. Közölte velem, hogy ezt alá kell írnom, mert erre a számlára fogják utalni a hitelemet és innen fogják a havi törlesztő részleteket levonni. Elmondtam neki, hogy jelenleg a fizetésemet a Citibanknál vezetett folyószámlára kapom és eddig erről senki sem tájékoztatott, hogy nekem szükségem lesz még egy folyószámlára, aminek havi költségei lesznek. Az ügyintéző erre csak azt válaszolta, hogy nekem ezt tudnom kellett volna és feltételezte, hogy ezzel én tisztában vagyok. (???)
 
Mivel én csak egy ügyfél vagyok, akinek ez az első lakáshitele sajnálattal közöltem, hogy nem tudtam róla, mert nem tájékoztattak és nem vagyok gondolatolvasó. Nem tudtam mást tenni, mint aláírni. Ha nem teszem meg, akkor nem folyósítják a hitelemet. A párom, aki egyben az adóstársam is feltette azt a kérdést az ügyintézőnek, hogy milyen más elhallgatott költséget fognak még számunkra közölni az utolsó pillanatban, akkor azt kaptuk tájékoztatásul, hogy ezen kívül már más költség nem lesz. Ekkor kifizettük a bankfiókban a folyósítási díjat, a kezelési költséget és az értékbecslés díját, ami összesen a közjegyző díjával együtt 154.000,- Ft volt. Miután mindent aláírtunk és a kötelezettségeinknek eleget tettünk, így távoztunk a bankfiókból. A tegnapi napon 2009.08.12.-én az ügyintéző telefonon megkeresett miszerint a hitelfolyósítás pár napon belül megtörténik az eladó folyószámlájára... de most már minden biztosítékot levert nálam, miszerint ennek az utalásnak bizony költsége van, melynek díja: 15000,-Ft. Itt veszítettem el az eddigi összes türelmemet és nőiességemet. Hiszen én abban a tudatban voltam, hogy már nincs más költségem!!!!! Erre az volt az ügyintéző válasza, hogy nem akart minket már ezzel az információval felidegesíteni, amikor személyesen ott voltunk a bankfiókban. (?????)
 
Szerintem ez már kimeríti a jogszabályi kötelezettségeket a tisztelt bank részéről, mely a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 7. § (1) bekezdés a) pontjának értelmében megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely - figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait - az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre.

Kérem a panaszom részletes és mindenre kiterjedő kivizsgálását!

Tisztelettel:
H. Adrienn

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almatlan Jozsi 2009.10.06. 00:50:41

Igy elsore nem semmi
En legalabb sikeres vagyok

Almatlan Jozsi 2009.10.06. 01:04:14

Hat szerintem ezen nem kell ledobbenni, a hitelfelvetel az egy ilyen dolog. Ezen mindenki atmegy.

Mi a parommal ezt 2OO2-ben jatszottuk le csak 5.5m Ft felvetelevel. Ezt 2O evre vettuk fel. 5 ev mulva a teljes osszeget elotorlesztettuk. Most rohadt nagy tehernek erzodik az a 4.6 mFt, de 1-2 ev mulva mar azon fogsz agyalni, honnan szerezzel 2OmFt-ot, nem ilyen kis piszlicsare 4.6-okkal leszel elfoglalva. :-)

vauvauvau 2009.10.06. 01:08:49

Tisztelt Asszonyom!

Kivizsgáltuk az ügyét és Önnek adtunk igazat.
Megértését kérjük.
Kérjük rendezze a 34.000 Ft-os PSZÁF-vizsgálat díját 8 napon belül.
Köszönjük.

kispista2 2009.10.06. 01:48:02

Más bank nem volt? 37%-os önerővel szinte mindenhol adnak hitelt.

"hogy nem szeretnénk a továbbiakban a vagyonkezelőnek a zsebét tömni egy olyan lakásra, ami soha nem lehet a sajátom, "
Fillérekért béreltél önkormányzati lakást, majd kaptál 3 m ft-ot ajándékba, mert kiköltöztél.

Parasite 2009.10.06. 03:23:47

azt hinni, hogy X bank az általuk adott hitelt majd Y bank számlájára fogja utalni, hát, hm, elég nagy butaság.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.10.06. 05:57:59

kb. fél oldalon le lehetne írni 12 pontos Times betükkel, hogy mik egy hitel felvétel követelményei és költségei. Amíg erre nem képesek a bankok addig csak szándékos megtévesztésről és félrevezetésről beszélhetünk.

(persze, kell hozzá pár oldal apró betű a részletek értelmezésével, de az emberek 99%-a fél oldalból ténylegesen megtudná amire kiváncsi)

Látványpékség 2009.10.06. 06:09:52

"minden biztosítékot levert nálam, miszerint ennek az utalásnak bizony költsége van, melynek díja: 15000,-Ft."

Csak nem? Az utalásnak díja van ne mááááár
mik vannak felháborító.A cikibanknál ezek szerint nincsenek költségei a számlának mindenki menjen oda.

pengusz 2009.10.06. 07:45:47

A PSZÁF-nak teljesen fölösleges írni ilyen ügyekben, mert "egyedi" esetekkel nem foglalkoznak :)

dr. _mmm_ 2009.10.06. 07:51:11

"Közölte velem, hogy ezt alá kell írnom, mert erre a számlára fogják utalni a hitelemet és innen fogják a havi törlesztő részleteket levonni.

ennek az utalásnak bizony költsége van, melynek díja: 15000,-Ft. "

Bankon belüli utalásnak mióta van költsége?? Tipikus lehúzás.

Egyéves Önkéntes 2009.10.06. 08:11:55

na én ezért szakítottam 17 után az ótépével.
J

Látványpékség 2009.10.06. 08:23:56

"Bankon belüli utalásnak mióta van költsége?? Tipikus lehúzás."

Itt a kölcsön összegét utalták az eladónak gondolom ennek bizony díja van

Fairy Girl 2009.10.06. 08:34:33

@Látványpékség: Ja még csak azt nem értem, hogy ha "erre a számlára fogják utalni a hitelemet és innen fogják a havi törlesztő részleteket levonni", akkor hogyan lett az hirtelen, hogy mégse erre a számlára utalják, hanem az eladónak? :)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.06. 08:36:14

Elvileg uniós törekvés az ügyfél széleskörű (és automatikus) tájékoztatása. A bankokkal mindig szívás van. Ha meg akarod kapni a hitelt, akkor mindig követned kell a bank "kéréseit". Extra számla, ilyen-olyan biztosítás, szüzességi bizonyítvány, egy kicsit több önrész, befizetés, véletlenszerűen változó kamatok és kondíciók, stb. Mert az IMF hitelből visszatőkésített bankok diktálnak.

Látványpékség 2009.10.06. 08:42:15

@Fairy Girl: mert a törlesztést erröl a számláról vonja le a bank. X banknak nincs hozzáférése Y bank számlájához.... Logika van-e?

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.10.06. 08:48:11

Boldog akinek nincs hitele...

mammamma 2009.10.06. 09:09:19

Ezért kell egy megbízható hiteltanácsadó, aki mindent elintéz helyetted INGYEN. Mivel neki a bank fizet, mert ügyfelet vitt. Helyettünk mindent elintéztek, csak annyira kellett bemenni a bankba, hogy aláírjuk a szerződés. Mellesleg junikreditet választani nagy őrültség...

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.10.06. 09:10:40

Jesszus. Hol élt eddig a postoló?
Mégis, mit gondolt, ha nem nyit számlát, majd a kezébe szépen leszámolják neki a 4,6 MFt-ot?! És hová fogja fizetni a törlesztőrészleteket? Beteszi minden hónapban egy szép kis borítékba és becsúsztatja a bank bejárati ajtaja alatt?! Rajta gyöngybetűkkel a neve, vagy mi?!
A szerződés elkészítése mindenütt pénzbe került. Ezt sem tudta?
Aki ennyire naív és/vagy tájékoztatlan, az nagyon bátor belevágni egy lakásvásárlásba hitellel kombinálva...

VilMarci 2009.10.06. 09:25:43

Nekem is Unicredites hitelem van, és szintén kellett ott számlát nyitnom, de az a hitel futamidejére ingyenes.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.10.06. 09:28:16

nem láttam a sztoriban az illetéket.

készülj fel szivi, menj vegyél eontól még biztosítékokat ami lecsapódhat, mert mindjárt jön az apeh levél kb 300000Ft-ról. neked is meg az adóstársadnak is olyan arányban osztva mint ahogy a tulajdonrészetek. 15 napotok lesz befizetni. nagyon ki vagytok centizve a sztori szerint, így javaslom már most az ismerőskeresést akitől lehet 300 lepedőt kölcsönkérni.

nálunk a hitel úgy ment hogy:
hitelügyintéző felkeres, elmondjuk mit szeretnénk. közben lakásokat nézegetünk. konkrét lakás megvan. hitelügyintéző meglátogat, konkrét lakás adataival, vételárával. 1 hét múlva ajánlatokat kapunk, nem tudunk válogatni mert nekünk a szülő nem ad 2.5 milliót, kevés az önrész, 10%. 1 lehetőség van. dolgok átrágása, folyamat beindítása augusztus elején. augusztusban nyaralgatás, láblógatás, a hitelügyintéző intéz, bank végez. aug közepe adásvételi. szept eleje közjegyző, és banki szerződés. szept közepe költözés. okt eleje illeték apehnek. az egész procedúrához 1× fél nap szabit kellett kivennem. minden ment a háttérben. én nem idegeskedtem.

mellesleg 2 emberre 35 négyzetméter nem kicsi?

vape 2009.10.06. 09:45:03

@kekecke: @Fairy Girl: @Parasite:
Emberek, ébresztő!
A bank a lakásvásárláshoz felvett hitel összegét _soha_ nem a vevőnek (hiteligénylőnek) utalja, hanem az eladónak. Pont azért, hogy a pénzt arra a célra használják fel, amire felvették. Tehát a lakás megvásárlására.

2009.10.06. 09:49:31

Minden szimpátiám és részvétem szegény ügyfélé. Egy ilyen szopáson mindenkinek át kell mennie, aki még gyermeki naivitással éli az életét.
Én is átmentem ilyenen, csak nem írom meg mert látom, hogy ez teljesen általános dolog.

tokomtelevan 2009.10.06. 09:51:45

Az elején nem ártott volna több bankot megszondázni, fórumokat olvasgatni, s csak azután hitelkérelmet benyújtani a lehetőség szerint jól kiválasztott bankhoz.

A friss tulajokat nem írigylem, jön a következő plusz befizetés.

ILLETÉK!

csikóhalacska 2009.10.06. 09:52:31

Ezeket a költségeket minden bank felszámolja. Ilyenkor jó ha több bankot felhív az ember és érdeklődik a várható költségekről. Előbb utóbb hozzájut minden információhoz. :-) Bár én szerencsés vagyok, mert szakmám szerint otthon vagyok a témában így a saját lakás hitelemet rutinosan intéztem.
A pénzt ilyenkor a Bank ráteszi az ügyfél számlájára és visszavonhatatlan utalással elutalja a vevőnek. Ez testvérek között is 2 utalásnak számít.
A tájékoztatás valóban nem volt korrekt a leírás szerint, de ezzel utólag sokat nem lehet kezdeni. A Bankot nem fogja érdekelni ez a kifogás és szerintem a PSZÁF-ot sem. Ha a Posztoló megnézi a szerződését és elolvassa az ÁSZF-et, abban szerepelni fog az összes költség. Aláírta, ezzel tudomásul vette. Sajnálom, de egy tanács: az APEH illetékre tud részletfizetést kérni. általában max 2 évre adják meg.

@Hurrá Torpedó: "mellesleg 2 emberre 35 négyzetméter nem kicsi?" > Nem, nem kicsi: sok jó ember kis helyen is elfér!

babel 2009.10.06. 09:54:58

Mindenkinek igaza van!

Mert nagy merészség tájékozatlanul belevágni, de nehogy már felsőfokú végzettség kelljen bármilyen ügy elintézéshez egy normális(???) országban. Ez azért van, mert mindenki tartja a markát (hidden charges) és mindenki le akarja nyúlni a saját kis(?) részét a buliból. Pedig a dolog relatíve egyszerű, csak azt senki nem meri leírni egy összegben, hogy mekkora költségei vannak az egésznek. Mert az úgy rosszul hangzik. Nagyon.

Tron65 2009.10.06. 09:59:00

Nekem 2 hónapig tartott, amig kivasaltam a bankból a szerződést.
Ebből 3 hét azzal telt, hogy a megbetegedett ügyintáéző újbóli munkába állására vártunk.
Érdekes módon, amikor bementem, és igen erőteljesen érdeklődni kezdtem: ha most a kolleginájukat elüti a villamos, akkor az életben több lakáskölcsönt nem ad ki a bank???
Hirtelen meggyógyult. Már másnap hívott (addig egyszerse), hogy mehetünk aláírni.

2009.10.06. 10:03:01

@Hurrá Torpedó: mielőtt megdicsőülsz elmondanám, hogy a hitelügyintéző minimum 10%os, tehát többszázezres jutaléka bele van forgatva a kölcsönödbe, tehát ennyivel többet fizetsz.
Autó hiteleknél kb 20% a jutalék. 2 millás hitelnél ez az ügyfélnek plusz 400ezrébe került. Na emiatt nem szerették a készpénzes vevőt az autókereskedők a válság előtt. De rá is fáztak a kapzsiságra...csuknak be sorban. Az ügyfelek meg bukják be a hiteleiket. Na ilyen világ ez sztrovacsekek, holnap is mesélek nektek majd, most aludjatok jól, álmodjatok szépet :)

csikóhalacska 2009.10.06. 10:08:36

@Kulics: Igen, a Hitelközvetítők költsége be van építve a hitelbe, de ez a kisebbik gond velük. A gáz az, hogy csak azoknak a Bankoknak az ajánlatát néznik amelyekkel le vannak szerződve. Emiatt egy csomó lehetőségről lemarad az ügyfél. Lehet, máshol kedvezőbb ajánlatot kapna. Olyan közvetítőt pedig nem láttam még, amelyik mindegyik Bankkal kapcsolatban állna.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.10.06. 10:16:58

mi egyéni hitelügyintézőhöz mentünk, nem ilyen céghez, ahol a profit számít.
kb 5 jó ajánlásunk volt a nőről, így döntöttünk mellette. nyilván a költsége be van építve a hitelembe. nem tudom mennyi de nincs 10% neki.

de kurváramindegy. ő járt helyettünk földhivatalba, intézte a bankot, a biztosítást, anyámkínnyát amiért nekem több nap szabit kellett volna kivenni, meg sok idegeskedéssel járt volna.

egyébként ha bemegyek a bankba, és úgy én közvetlenül intézem akkor is van jutalék a hitelemben, de akkor gipsz jakabnél banki alkalmazott kapja meg, nyilván kisebb százalékot, mint egy független ügyintéző.

bogec 2009.10.06. 10:18:43

Szomorú, de előre tudták, hogy a kedves postíró ezt mind-mind le fogja nyelni, mert már láttak ezer meg ezer első hitelfelvevőt, és tudják, hogy az emberek többsége megcsicskul. Ki ilyen, ki olyan indokból.

Ugyan sosem volt még hitelem, de ha fel akarnék venni egyet, az tuti, hogy minden bankhoz, az ellenség bank valamilyen írott, vagy reklám anyagával mennék, hogy azért 1 icipicit, csak 1 másodpercig, vagy a töredékéig érezzék, hogy ilyen verseny van, vagy mi...

Pilgram (törölt) 2009.10.06. 10:22:59

azért a T. ügyintéző a bankban elmehet a bús picsába, főleg a jógás megjegyzésével együtt. tipikus, tudatlan, nagypofájú, arrogáns kis geci lehet, ismerem a fajtáját.
ugyanakkor a posztoló sem éppen 100%-os, az kurvaélet, mert ha csak az 5-6 nagybankhoz elmegy, már jobban lett volna rálátása a dologhoz, ha ennyira naiv, akkor jobb lett volna, ha hitelközvetítőhöz megy, azokból is van annyi mint a szemét.
a sok okoskodó faszkorbács kommentelőnek + posztoló üzenem, hogy
1. a bank először az ügyfél folyósító bankjánál vezetett számlájára folyósítja a pénzösszeget, és ez NEM mehet más banknál vezetett számlára, mert más banknál vezetett számlát a folyósító bank NEM tud zárolni semekkora összeget, márpedig csak a zárolással lehet megakadályozni, hogy a T. ügyfél ne vegye fel egyben a pénzt és húzzon el a francba. mielőtt még valaki megkérdezi, hogy az miért lenne baj (merthogy van jelzálogjog meg satöbbi), nos az azért baj, mert a bank jelzálogjoga addig nincs bejegyezve amíg a vevő tulajdonjoga sincs bejegyezve, tehát nincs fedezet.
2. a zárolt összeget a bank az ügyfél megbízása alapján elutalja az adásvételiben meghatározott eladó számlaszámra, ezzel történik meg a teljesítés, és mely utalásnak, mint MINDEN bankon KÍVÜLI utalásnak (és bankon belülinek is lehet költsége ha más üf számlájára utal!), költsége van.
3. aki annyia elégedett a CITIBank-al jelezném, hogy a citibank hángöri már csak egy fióktelepként működik, szerintetek, miért? csókolom.

ODIV 2009.10.06. 10:23:29

Én 150ezer forintot fizettem egy hitelügyintézésre szakosodott vállalkozónak, mikor lakást vettem. Azon kívül, hogy párszor találkoztam vele és aláírtam mindenféle papírt, semmi dolgom nem volt. Nem kellett 2 hónapig idegeskednem, a teljes évi szabadságom is megmaradt. Mindenről tájékoztatott, előre elmondta, mikor mit fog tenni, és mi fog következni. Még a lakcímkártyámat is megcsinálta és a végén a kezembe nyomta.

Ha én intézem, akkor ráment volna az összes szabadságom, lett volna egy csomó ősz hajszálam, és két hónap után megtörten, maradandó agyi károsodással ülhettem volna a lakásomban.

Így pedig csak hallomásból tudom mekkora szívás egy lakásvásárlás, hitelfelvétel.

Nekem megért ennyit a dolog.

Stefan_Schneider 2009.10.06. 10:25:15

Nekem tavaly Hollandiaban szimpla keresetigazolasra, onresz nelkul kiadtak a lakas ertekenek 115%-at. Torleszteni se kell, csak kamatot fizetek, ami levonhato az adobol (az egesz), es allami garancia van ra. Remelhetoleg 5-6 ev mulva igy is nyereseggel el tudjuk adni. Akkor majd lesz onero, es talan a magyar bankok is szoba allnak velem :).

Pilgram (törölt) 2009.10.06. 10:26:07

@csikóhalacska: a hitelközvetítők, legalábbis a normálisabb fajta, mindegyik bankkal le van szerződve, csak olyanhoz szabad menni.
a banki jutaléka a hitelközvetítőnek 1-1,5%tól indul és 3-4%ig megy fel, terméktől és szállított volumentől függően.
olyan hitelügyintézőhöz senki se menjen aki az ügyféltől is pénzt kér!

Bonbonbandita 2009.10.06. 10:55:15

Nos, akkor elmesélem nektek, ha már ilyen szépen mindenki elolvasta a postomat, hogy sajnos közvetítő is volt a dologban. Az ő tanácsára döntöttünk a Unicredit mellett. Nem érezném magamat naívnak, csupán becsapottnak. Ha mindenről időben kaptam volna tájékoztatást, akkor nem döbbenek le az utalási költségeken és a sok más elhallgatott összegeken. Amúgy a Citibanknál tényleg nincs utalási költségem. Ami engem megbotránkoztatott az az ügyintéző és a közvetítő hozzáállása. Az illeték papír is már megérkezett :)

2009.10.06. 10:57:38

@ODIV: Ennyi pénzért nagyon sok honfitársunk kettő hónapot dolgozik. Csak szóltam.

csikóhalacska 2009.10.06. 11:59:53

@Pilgram: Igazad van, én viszont sajnálnám a pénzt kiadni olyanért amit magam is el tudok intézni. Nagyon sok Közvetítőt ismerek, sokfélét... a jobb helyeken nézik azt is ki 'hozta' az ügyfelet és a minősítésbe ez is belekerül a közvetítő eddigi ügyfeleinek fizetési magatartásával együtt. Nem mindenhol persze, ezért is meggondolandó szerintem másra bízni a pénzügyeink intézését. Egy jó Közvetítőt találni sokszor ugyanannyi utánajárás lehet, mint ha magunk csinálnánk az egészet. Az összefoglalód pedig nagyon kerek! ;-)

Gaiwer 2009.10.06. 12:27:55

végigolvasva és ismerve az ucbt ez egyértelműen a naiv, kilátástalan és tapasztalatlan ügyfél esete. Egy tanácsadó / ügyintéző cégnek dolgozok, és egy ilyen kérelmet 3, max 4 hét alatt végigtolok még az UCB-n is, holott az szakmai körökben közismerten az egyik legproblémásabb bank a piacon.

Az emberek nem látják be hogy nem értenek a pénzhez és a banki rendszerekhez, ezért komoly többletköltségeket és ehhez hasonló bosszús pillanatokat szereznek maguknak ahelyett, hogy segítséghez fordulnának.

Persze ha felhívtam volna a levél íróját, hogy ne haragudjon de ingyenes tanácsadással segíthetném az ő lakásvásárlását, minden bizonnyal nem érdekelte volna...

flea 2009.10.06. 13:39:33

@Látványpékség: lószart, mama. A villamosművek is tudja havonta változó összegre inkasszózni a bármelyik banknál vezetett számlámat egy felhatalmazás alapján, ugyanerre a bankok is képesek lennének, csak nem akarják. Inkább köteleznek arra, hogy nyiss náluk egy folyószámlát, és azon tartsd a pénzt - kevesen vannak, akik ezután vállalják a plusz macerát, hogy mindig inkasszónap előtt tegyék oda az épp aktuálisan elegendő zsozsót. Ráadásul olyan bankról is hallottam, amelyik 10-15 napos intervallumokat ad meg, és azon belül ők dönthetik el, hogy mikor van kedvük vonni a törlesztőt, így egyrészt arra is rákényszerítenek, hogy folyton ott legyen a lé, másrészt pedig te válsz annak az eszközévé, hogy ők minimalizálják a konverziós kockázataikat. Kemény kis világ ez.

Editor Bob 2009.10.06. 13:40:30

Nem bírtam végigolvasni. Valaki írja már le, végül felvette-e a hitelt a postíró, vagy odébbállt. Nagyon izgulok.:)

kispista2 2009.10.06. 14:22:01

@flea: A bank szeret rálátni a pénzügyeidre, emiatt kérik hogy nyiss számlát (és utald oda a fizut.)

A bankközi átutalás valós költsége max 50 ft, de pár helyen több ezret is lenyúlnak ezért.

2009.10.06. 14:56:19

@Gaiwer: nem olvastad ? Megszólalt a posztoló és elmondta, hogy hitelközvetítő is volt a dologban. Akkor meg ő volt a szakmája szégyene. Total sux az egész történet mindenestül együtt.

Gaiwer 2009.10.06. 15:40:57

@Kulics: másold már ide a megfelelő mondatot, mert én csak ügyintézőt látok, ami az én szótáramban banki robotot jelent...

Pilgram (törölt) 2009.10.06. 15:42:44

@flea: faszságokat ne írjál már, ha nem értesz hozzá, jó?
óriási jogi és technikai különbség van a között, hogy inkasszó és a között, hogy a bank leveszi a számládról törlesztő részletet. az inkasszót vagy pontos nevén csoportos beszedési megbízást az ÜGYFÉL adja, és kedvezményezettje a szolgáltató, tehát az ügyfél vissza is vonhatja bármikor a meghatalmazást a bank meg futhat a pénze után.

Pilgram (törölt) 2009.10.06. 15:45:24

@Bonbonbandita: és a közvetítő mégis mit csinált? semmit? mert nekem nagyon úgy tűnik. ha közvetítő van az ügyletben, akkor az ügyfél (ideális esetben) egyetlen egyszer találkozik a bankkal, amikor bemegy szerződést aláírni a fiókba. ennyi.

Gaiwer 2009.10.06. 15:49:38

@Gaiwer: ok már látom.
@Bonbonbandita: esetleg leírnád hogy mégis melyik cég intézte a közvetítést?

Gaiwer 2009.10.06. 15:51:35

@Bonbonbandita: esetleg leírnád hogy mégis melyik cég végezte a közvetítési "munkát"?

flea 2009.10.06. 16:04:34

@Pilgram: az ügyfél meghatalmazást ad csoportos beszedési megbízás TELJESÍTÉSÉRE a bankjának. Maga a csoportos beszedési megbízás vagy röviden inkasszó pedig az a megbízás, amit a meghatalmazás kedvezményezettje (aki lehetne egy másik bank is, csak nem szokott) ad ezt követően a meghatalmazó bankjának, hogy szedjen le a meghatalmazó számlájáról x forintot. (Ilyen megbízást egyébként a bank esetenként meghatalmazás nélkül is teljesíthet, pl. ha jogerős bírósági végzés van rá.)

Azt, hogy melyikünk nem ért hozzá, meg úgy általában a stílusodat inkább nem minősíteném.

flea 2009.10.06. 16:07:58

@Pilgram: azt meg pláne nem értem, hogy a banknak miért lenne nagyobb macera az ügyfélből azért kitaposni a pénzt, mert az ügyfél számlavezető bankjának adott beszedési megbízása nem teljesült (akár elégtelen egyenleg, akár hiányzó vagy visszavont felhatalmazás okán), mint azért, mert a náluk nyitott folyószámlán nincs ott a pénz x-edikén. De te majd biztos jól megmagyarázod.

Népnevelő:) 2009.10.06. 18:50:27

@Bonbonbandita:
Egy kis segítség, ha még nem késő (nekem erre hivatkozott az APEH, amikor elengedte az illetékemet):
„Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvény (Art.) 134. § (1) bekezdése értelmében az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást – a magánszemélyt terhelő járuléktartozás kivételével –, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti.”

mandamanda 2009.10.07. 11:12:30

Végigolvasva a történetet…

A véleményem az, hogy a legtöbb hozzászólónak semmi fogalma nincs a bankok hitelezési folyamatáról, a hitelezés általános feltételeiről, a hitelekre fordított tanácsadói munkaidőről és az érte járó jutalékról.

1. Ha közvetítős volt a ügylet, akkor a közvetítőnek első körben mindent el kellett volna mondania, kezdve azzal, hogy egy kamattámogatott hitel nem 3-4 hét átfutási idejű, ugyanis nem véletlenül kamattámogatott. Azt bizony nem a bank támogatja, hanem az állam, így különféle egyéb vizsgálatokon is át kell esnie. Ezért is van több papír. Viszont annak fejében, hogy valaki 4,9-5%-os forint hitelhez jut, szerintem megéri kicsit mérgelődni, szemben a 6-8%-os eur hitelekkel, amelyekben még árfolyamkockázat is szerepel.
A közvetítő volt az első számú bűnbak, mert mindent el kellett volna mondania. A számlanyitási kötelezettségtől kezdve az esetleges költségeken át mindent, hiszen Ő az, aki a voksát leteszi egy bank mellett és kiáll érte az ügyfél előtt. Innentől kezdve, ha az ügyfél áment mond a dologra, akkor ne a bankot hibáztassa, hanem a közvetítőt.

2. A bankok egyedi értékbecslési rendszerrel dolgoznak, az eredmény ügyfélnek nem adható ki, mert a bank által meghatározott feltételek alapján történik a bírálat. Figyelembe veszik a piac jelenlegi helyzetét, stb…

3. Az ügyfél mit gondolt? Hogyan fog eljutni a pénz az eladóhoz? A bank majd direktben egy központi számláról átutalja az eladónak? A bank csak hitel nyújt, de nem ő a résztvevő. A vevő honnan fogja látni azt, hogy a bank hogyan és mikor utalta át az általa felvett hitelösszeget? Nyilván a saját lakossági folyószámla kivonatán. Annak, hogy a bank az összeget a vevő számlájára ráteszi, az egy szükséges folyamat. Így van annak nyoma, hogy a hitel folyósításra került. Ennek nincs költsége, hiszen csak technikai lépés. Azon a számlán zárolja, majd onnan utalja el az eladónak. Másik bank számlájáról a hitelt nyújtó bank hogy a fenébe utalja el az összeget??? Hm??? A zárolásra azért van szükség, mert a vevő nem juthat ehhez a pénzhez, csak az eladó számlájára kerülhet rá. Annak van költsége, hogy a vevő számlájáról elutalják az eladó számlájára. Hogy 15.000,- Ft? Egyedi, minden banknál. Hozzáteszem, ez egy elég magas összeg. Ezt is tudnia kellett volna a közvetítőnek. Kicsit jobban szétnézhetett volna, hogy melyik banknál milyen egyéb költségek vannak.

4. Hogy a tanácsadó 10%-ot kapjon egy hitelügylet után????????? Ezt a marhaságot kitől hallotta az érintett hozzászóló? Maradjon csak inkább a 0,1% meg a 0,05%... Itt aki nagyobb nyereségre tett szert, az a közvetítő, aki a banktól megkapta a 2-3%-át, úgy, hogy a történet szerint szinte semmit nem csinált… míg a tanácsadó, akit gondolom az ügyfél naponta, vagy hetente többször zaklatott a kérdéssel: mikor lesz már folyósítás, elvesztette a türelmét és ezért mondhatta a jóga beszólást is… kapott érte pár ezer !bruttó! forintot, miközben 2 hónapig dolgozott vele. Az ügyfél persze soha nem veszi észre, hogy nem ő az egyetlen ember, aki besétált aznap a fiókba, vagy felhívta a tanácsadót telefonon… nem gondol arra, hogy bizony más ügyfelek is vannak, és bizony még 8-10 hitelakta van a tanácsadó asztalán, aki a többi ügyféllel is végigjátssza ugyanezt a folyamatot…

Nézzünk már át kicsit a túloldalra is. Könnyű bántani azt a tanácsadót, aki bizonyára legjobb tudásának megfelelően végezte a dolgát, csak hát éppenséggel nem tehet arról, hogy:
- A közvetítő nem végezte el a dolgát és nem tájékoztatta kellőképpen már az elején az ügyfelet, holott pont ezért választotta a közvetítőt az ügyfél.
- A kamattámogatott hitel sokkal komplikáltabb egy sima piaci hitelhez képest, ezért átfutása is akár 2-3 hónap is lehet (szintén közvetítős hiba ennek elhallgatása).
- Ha nyáron vesz fel valaki hitelt, nehogy már a bank vagy a tanácsadó legyen már a hibás azért, mert az Apeh vagy bármilyen más szervezet nincs nyitva rendesen, stb…
- Az eladó megmond egy eladási árat és sajnos a piac alapján nem ér annyit az ingatlan, ezért kevesebb hitel adható rá. Ez sem a bank hibája.
- És hogy az ügyfél tudatlan, nincs tisztában a folyamattal, a szükséges intéznivalókkal, nincs birtokában a megfelelő dokumentum-áradat (szintén közvetítői hiba, mert ezekel mind-mind fel kellett volna vázolnia már a bank kiválasztása előtt).
- Mivel az ország minden településén tudták azt, hogy a kamattámogatott hitelek és az állami támogatások meg fognak szűnni, méghozzá június 30-a után, több száz, több ezer hiteligényt nyújtottak be az ügyfelek csupán májustól júniusig. Ekkora tömegű hiteligényt feldolgozni pedig nem 2 nap. Ezt szintén el kellett volna mondani a közvetítőnek. Arról szintén nem tehet a tanácsadó, hogy ez az ügyfél is az utolsó hajrában döntött a hitelfelvétel mellett, amikor a másik több ezer szocpol-t vagy támogatást igénylő ember is. Szerinte hogyan lehet hatékonyabban feldolgozni hirtelen több ezer felhalmozódott anyagot? "Na most talán elbírálják????" Ilyen kijelentést tenni ebben az időszakban? Amikor a tanácsadók ebben a pár hónapban sötétedés előtt nem mentek haza, hozzáteszem nyáron, amikor igencsak soká van sötét…

Ezek fényében jó lenne, ha erre az oldalra csak azok írnának negatív véleményt, akik tisztában vannak azzal, hogy jogos-e egyáltalán a sérelmük és ha jogos is, az igazi bűnbakot kellene megkeresni! Aki meg nem ért hozzá, csak kívülállóként, szakmailag nem alátámasztható buta megjegyzésekkel tud kommentet fűzni a történethez, inkább tartsa meg magának!

flea 2009.10.07. 13:56:48

@mandamanda: a legtöbb dologban igazad van, de jó, ha tudod, van olyan bank, amelyik a hitelösszeget közvetlenül az eladónak utalja. Az általad leírt megoldás egy fokkal precízebb és követhetőbb, de így is működik.

2009.10.07. 16:38:25

@Gaiwer:
Tessék:
" Bonbonbandita 2009.10.06. 10:55:15
Nos, akkor elmesélem nektek, ha már ilyen szépen mindenki elolvasta a postomat, hogy sajnos közvetítő is volt a dologban. Az ő tanácsára döntöttünk a Unicredit mellett.... "

mandamanda 2009.10.07. 17:37:09

@flea: Nem hallottam még olyan bankról, ahol ez így megy, mert az biztos, hogy technikai számla legalább kell hozzá... a bank nem tudja máshogy a folyósítását dokumentálni és a pénzmozgást rögzíteni. Max ezt tudom elképzelni, de hogy direktben központi számláról egyből másnak, az kizárt.
Egyébként ha működne is így, én nem örülnék neki, ha az a bankszámlakivonatomon nem látszódna, hogy folyósítottak x forintot részemre, majd tovább utalták az eladónak. Ez így Apeh fel és más felé is prezentálható. Mert volt már rá példa, hogy APEH kérdőre vont x pénzt valakinél és kiderült, hogy hitelt vett fel, onnan van neki... pl.ezért is macera nélkül bizonyítható, hogy hitelt vettem fel és ekkor és ekkor folyósították. Szerintem ez a tiszta...

mandamanda 2009.10.07. 17:39:30

Arról meg már nem is beszélek, hogy ha valakinek gondot okoz havi 2-300 ft-ot kifizetni egy számlán, még ha csak hiteltörlesztésre is használja, mert ugye a sérelmezett azt is felhozta, hogy számlavezetést kell fizetnie itt is, akkor hogy várja el, hogy a bank azt gondolja, fizetőképes adóssal áll szemben???

Pilgram (törölt) 2009.10.07. 23:56:16

@mandamanda: szerintem mi ugyanott dolgozunk....

nochdazu: felhívom a posztoló figyelmét, hogy ha használt lakást vett, akkor forráskamat-támogatott (jelzáloglevél kamattámogatott) kölcsönt kapott és nem kiegészítő kamattámogatottat, ami azt is jelenti, hogy amíg refinanszírozásra kerül az ügylet azaz amíg az FHB megvásárolja a követelést (jó esetben ez 1 hónap, amíg a tulajdonjog és az önálló zálogjog is bejegyzésre kerül) piaci kamatot fog fizetni). természetesen ez nem igaz, ha új lakásról van szó, mert akkor kieg kamattámogatásról van szó.

@flea: a marhaságaidra érdemben nem lehet reagálni, nézz utána a dolgoknak mielőtt írod az okosságaidat.

flea 2009.10.08. 01:12:12

@mandamanda: egy technikai számla bizonyára ilyenkor is van, és mint már írtam, egyetértek abban, hogy úgy a legkövethetőbb, ahogy írod.
Istenigazából még az sem biztos, hogy mai nap is van olyan bank, amelyik így csinálja - ami tuti, az az, hogy 2006 végén volt :)

@Pilgram: én elmondtam világosan és érthetően, hogy te miben tévedtél - válaszul arra, hogy lefaszságoztad a hozzászólásomat, noha nyilvánvalóan a saját fogalomzavarod az oka, hogy nem sikerült felfognod. (Talán itt követtem el a hibát, rögtön sejtenem kellett volna a stílusból, hogy a vitakultúrád a nullával egyenlő?) Mindenesetre ha nem vagy képes érdemben reagálni, az innentől a te problémád, de ez esetben a minősítgetéseidet is tartsd meg magadnak.

tetriszbajnok agresszív disznó 2009.10.08. 20:20:49

@bogec:
Ugyan sosem volt még hitelem, de ha fel akarnék venni egyet, az tuti, hogy minden bankhoz, az ellenség bank valamilyen írott, vagy reklám anyagával mennék, hogy azért 1 icipicit, csak 1 másodpercig, vagy a töredékéig érezzék, hogy ilyen verseny van, vagy mi...

és mit gondolsz mit fogsz vele elérni? az ügyintéző elkezd veled alkudozni, mint a piacon?
rohadtul nem fogja érdekelni...........

Bonbonbandita 2009.10.09. 09:53:09

Nos, nem lett volna probléma a 200-300,-Ft-os havi többletköltség, ha erről is kapok az ügyintézés során felhomályosítást. Akkor tisztában lettem volna vele és pont. De az én problémám az volt, hogy mindent az utolsó pillanatban tudtam meg. Ezt sérelmeztem az egészben. Ráadásul végig csak egy technikai számláról volt szó, amit az átutalás végén megszüntetnek. Szóval ezért éreztem magamat totálisan hülyének nézve.

ODIV 2009.10.09. 11:52:16

@Kulics: Nem mondtam, hogy olcsó. De én többet buktam volna, ha magam intézem az ügyet. Szerencsére nem kellett érte két hónapot dolgoznom.

flowers66 2009.10.11. 22:24:22

@tetriszbajnok agresszív disznó: Sosem volt még hiteled??? És ide jársz ezzel dicsekedni????:-((( hányós smájli...

doki1981 2010.08.19. 12:32:16

Vannak ennél keményebb hitelfelvételek is.
süti beállítások módosítása