Tékozló Homár

Dübörög a H1N1-propaganda

2009.11.09. 13:28 | jackyll | komment

Ha már az index ennyire kampányol, a Homár orvosforrása megjegyezné, hogy az influenzaszezon már megkezdődött, a H1N1-oltóanyag pedig hetekre teljesen leterheli az immunrendszer védekezőképességét, így sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy az ember bármi másban megbetegedjen, mintha nem kapna oltást. A kórházak és a gyógyszertárak amúgy nem is akarták átvenni a lejárati idő nélkül kiszállított vakcinákat, minthogy ez így törvénytelen, de el kell nyomni a cuccot, ha már egyszer kifizette az állam. Olvasónk további részletekkel szolgál az oltóanyag terítéséről:

A H1N1 hisztériával kapcsolatban lenne 1-2 érdekes dolog. Most nem akarok vitatkozni azon, hogy kell-e vagy sem az oltás, ezt mindenki döntse el maga. Barátnőm gyógyszerész, és az ő tapasztalatait szeretném megosztani veletek.

A gyógyszertárakban az oltóanyagot nem a beszállítóktól szerzik (mert nem lehet), hanem az ÁNTSZ-től, aminek természetesen nincs kapacitása ennek terítésére. Eleinte még próbálkoztak kocsival kiszállítani az ÁNTSZ-esek, de mostmár be kell menni a gyógyszerészeknek a "hivatalba", sorban állni az előre megrendelt vakcináért.


A csomagolásról még egy-két szót: az oltóanyag nem előrecsomagolt, hanem huszasával dobozolva van a szérum, fecskendőt nem adnak hozzá. A kiszerelést már oldják meg a patikában. Könnyen belátható mennyire igényes ez így, köszönjük Omnivest!

Múltkor egy ügyfelük kettő vakcinát kért, az egyik asszisztens pedig (mivel a recepten látta, hogy családtagokról van szó) egy csomagba tette a két fiolát és két fecskendőt. Az ügyfél természetesen az asztalt verte, hogy ez neki így nem jó, neki külön kell. Átcsomagolták neki.

Pletykák szerint már haláleset is volt a vakcina miatt egyébként (amelynek hatásosságát semmilyen in vivo kísérlet nem támasztja alá), konkrétan viszont barátnőmék egyik ügyfele is kórházba került, többen pedig belázasodtak az oltás után, úgyhogy csak óvatosan.

Az Index szerint mindegy, ki gyártja a vakcinát, csak legyen. Nos, igazából senki nem tudja, ki gyártja az új influenzatörzsenként többmilliárdos témogatással kifejlesztett vakcinákat. A 90%-ban ciprusi offshore tulajdonban lévő Omnivest Kft. mindenesetre 1995 óta szállítja kizárólagosan az államnak a különböző influenzavakcinákat:

Az állam már 1995-től, a regnáló kormányok színezetétől függetlenül az Omninvesttől veszi a szezonális influenza vakcinát, amelyet évről évre biztosít a lakosság jelentős részének. Amint azt a Figyelőnek korábban Laczkó Tamás, az Omnivest egyik alapító tulajdonosa elmondta, 1993–1994 környékén konkrét ígéretet kaptak az akkori egészségügyi kormányzattól, hogy ha kiépítik a gyártókapacitást, akkor nem marad majd el a rendszeres állami megrendelés. Az ígéret azóta is teljesül, így az Omninvest az állami burok teljes védelmét élvezve fejlődik. Az már csak mellékszál, hogy a szezonális influenza szállítóját egyébként pályázaton választják ki. Az Omninvest versenytársainak képviselői azonban e – szerintük furcsa elemeket sem nélkülöző – tenderek szóba hozatalakor csak egy félmosollyal válaszolnak, tulajdonképpen maguk sem értik, miért indultak el rajta legutóbb.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johevi 2009.11.09. 13:56:44

Szerintem mindenki mérje fel a maga "esélyeit" és ez alapján döntsön. Én multinál dolgozom ( többszáz ember egy légtérben ) üzletközponti irodában ( többezer ember egy helyen ) és metróval közlekedem ( több tízezer ember egy helyen ) elég sanszos... Viszont a gyerekeket nem oltatjuk be, őket azzal védjük, hogy mi nem kapjuk el.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.11.09. 14:01:48

@johevi: "a 60% idénre vonatkozik, nem egyszerre lesz beteg az ország. A maradék 40% majd tavasszal vagy jövő ősszel esik át rajta."

A 60% a véletlen gráfok elméletéből jön ki. Ha nem vagy otthon a felsőbb matematikában, akkor egyszerűbb, ha azokra hagyatkozol, akik alaposan utánanéztek a dolognak a kedvedért.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.11.09. 14:03:14

@zéka: "Várjunk egy másodpercet miért is oltassam be magam? Hogy megkockáztassam, hogy esetlegesen kórházba is kerülhetek?"

Nem. Azért oltassad be magad, hogy NE kockáztasd meg, hogy kórházba kerüljél. Szövegértési gondjaid vannak?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.09. 14:03:21

@johevi: és a veszély elmúltával kiengeded a gyerekeket a rezervátumból...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.09. 14:05:52

@zéka: "Lehet, hogy én mondjuk egy lázzal átesek rajta, de egy óvodás gyerek már nembiztos. "
Fordítva. Egy óvodás gyerek lázát sokkal könnyebb lecsillapítani, gondolj csak bele abba, hogy milyen a testtömeg és a testfelület aránya...
A 16-40 év közöttiek a legveszélyeztetettebbek. Meg akik ne,m az ALDIban vásárolnak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.11.09. 14:06:49

Egyébként pedig zárjuk le a határokat, és nem jön át a vírus. Egyes Csendes-óceániai szigeteken ezt megcsinálták. Hopp, már itt van! Na mindegy, erről lekéstünk,

gelsystem 2009.11.09. 14:11:10

azé az is érdekes, hogy kiknek ingyenes:
1. akinek még nincs esz,
2. akinek már nincs esze:):):):)
a szavazóbázist -és a majdan jövendőt- életben kell tartani
már csak ezért sem lehet szar a Zótás
.
én nem oltatok, nem is számítok:):)

akikaztmondjákni 2009.11.09. 14:11:11

@atpijkamo: Én is ezt mondom!Minek kell ide engedni a szlovákokat is meg az ukránokat is gyogyszerért???Majd ha meg nekünk kell,akkor nem lesz:)
Mellesleg ilyenkor miért nem szid minket vagy tiltakozik az a kedves szlovák elnök,hogy is hivják?Aki olyan szépen vélekedett rolunk...

Kandras 2009.11.09. 14:12:08

@atpijkamo: ez a nevetséges, hogy sokan azt mondják, hogy húúú így meg úgy mérlegelni kell, mintha annak a rohadt oltásnak valami hatalmas kockázata lenne. Sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy valaki védekezés mellett teherbe esik, akkor mostantól ne szexeljünk csak utódnemzési céllal!
MEg ez a duma is, hogy "húúú, húúú a vérünkbe adják". MINDEN táplálék egy része ott köt ki és napi szinten többmillió baktérium és vírus fordul meg ott, szóval aki attól drámázik, hogy valami a vérébe jut, az akár főbe is lőheti magát, mert más megoldás erre a problémára nem nagyon létezik.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2009.11.09. 14:12:43

@Kitalátor feljegyzetei: igen csak én pl gyerekkoromban sokkal többször voltam beteg mint most. Pl. gyerekkoromban többször is volt tüdőgyulladásom, mostmegmár max nátha. Ebből gondoltam.

ALDI? Ez most hogy jön ide? Vagy ennyire hétfő van?:D

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2009.11.09. 14:14:28

@atpijkamo: csak előbb meg arról volt szó, hogy kórházba is lehet kerülni, sőt a vakcinába halt bele valaki...(na ezt mondjuk tudok ki hiszi el)

Fogalmazzunk úgy hogy NEM CSAK szövegértési problémáim vannak:D:D:D:D

Kandras 2009.11.09. 14:15:10

@akikaztmondjákni: ezaz, sose béküljünk, sose tegyünk gesztusokat egymás felé, inkább menjen az árokásás és a mocskolódás, az sokkal jobbat tesz mindenkinek!
Ha elhasználnánk az oltást, nem lenne mit odaadni másnak, de nem, nem is használjuk el, de diplomáciai kapcsolatokat se építsünk vele, hőőő, inkább öntsük ki az egészet!
Komolyan mondom egy két ember olyan lehetetlenül gondolkodik...

Kandras 2009.11.09. 14:17:19

@zéka: persze, mert valaki ide azt írta... :D
Nekem pedig 5 centivel hosszabb lett a pöcsöm az oltástól, lefogytam és egy csomó pénzem is lett, úgyhogy mindenki oltassa magát!
Egyre kevesebb emberben van meg a kritikus gondolkodásnak akár csak csírája is. Azt, amit valaki hallani akar kritika nélkül befogad és azt, amivel nem ért egyet akkor se fogja elhinni, ha maga Isten száll le hozzá álmában és mondja el neki.

akikaztmondjákni 2009.11.09. 14:18:26

@Kandras: Én gondolkodom lehetetlenül???Nem mi kezdtük ezt az acsarkodást,hanem ők!Hagyjuk már...Ezen kivül mi MINDENKIN segitünk mindig...Olyan jó ország vagyunk.Gloriát.Bazz...

...::: :::... 2009.11.09. 14:19:35

@atpijkamo: Lehet, hogy neked vannak szövegértési gondjaid. A vakcinától többen kórházba kerültek.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2009.11.09. 14:24:07

@akikaztmondjákni: bár úgy lenne, ahogy én az agyamban elképzeltem, hogy azért mert embertársaink és segítünk rajtuk ha bajban vannak. Kit érdekel, hogy az elnökük mit mond rólunk, Szlovákia =/= Robert Fico. Persze a valóságban biztos valamilyen pénzt kapunk tőlük.

@Kandras:engem meggyőztél, ha ennyi előnye van, akkor akár az se baj ha nem hat beoltatom magam:D:D:D:D

Kandras 2009.11.09. 14:28:15

@zéka: Az hagyján, most eleresztettem egy két telefont és kiderült, hogy az oltást készítő cég rengeteg amúgy munkaképtelen nincstelent foglalkoztat versenyképes fizetéssel, továbbá a befolyó pénz teljes egészében szegények étkeztetésére fog elmenni. Illetve gyakori mellékhatás egy speciális feromo kiválasztása, ami vonzza az ellentétes neműeket, illetve automatikusan felismeri, ha meleg vagy és akkor természetesen az azonos neműeket.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2009.11.09. 14:29:18

@Kandras: hátránya, hogy leszárad a nemi szerved és köröm nő a szemhéjad helyén:D:D:D

Kandras 2009.11.09. 14:30:13

@akikaztmondjákni: ezaz, Magyarország a világmindenség legönzetlenebb helye!
Amúgy a lehetetlen gondolkodást nem arra értettem, hogy egy csomó magyar azt hiszi, hogy mi vagyunk a faszagyerekek, hanem arra, hogy ha van egy rakás oltásod, de annak, akinek odaadnád nem kéri akkor te mit csinálnál vele? Nem eladnád? Csak mert mi azt fogjuk tenni szerintem, bár egyelőre elvileg nem nagyon adunk senkinek. A gyártósorokról heti 500ezer jön le amúgy és elvileg még beletelik néhány hétbe, mire kész lesz a 6millió.

Kandras 2009.11.09. 14:31:16

@zéka: az nem para, a sok pénzből, ami az oltás mellékhatása majd operáltatok magamnak új nemi szervet (egyből kettőt is!) és gyakrabban járok pedikűröshöz! :D

betépett felhasználó 2009.11.09. 14:34:18

mit riháltok? virus ide, vagy oda én nyugodt vagyok.
Nem akarok egészségesen meghalni.

johevi 2009.11.09. 14:41:12

Egyébként az oltóanyag kiváltására ( az alapból nem jogosultaknak ) háziorvosi vény kell. Azok, akik átjönnek ukrajnából hogy váltják ki? Ukrán háziorvosi receptre?

aZanalfabéta 2009.11.09. 14:43:28

Ez is csak egy influenza, nem torokgyík, nem szamárköhögés.
Ha lehet, én inkább közlekedési baleset elleni oltást kérnék, ott mintha rosszabb lenne a halálozási statisztika!

2009.11.09. 14:50:52

Az oltás sem kerül többe, mint a lázcsillapító meg az antibiotikum, ha megkapom. És biztos, hogy megkapom, mert nincs olyan autóbusz vagy villamos Budapesten, amire ne jutna legalább egy mártír, aki nélkülözhetetlensége tudatában betegen is bejár dolgozni - és reggel-este végigfertőz száz embert. Szóval olyan ez, mint valami adó, így is, úgy is ki kell fizetni, a különbség csupán annyi, hogy ha oltatok, akkor jó eséllyel megspórolhatok egy-két hét betegállományt.

tugezőőr uuuii uuillö 2009.11.09. 14:53:29

Itthon az adófizetők testi épsége és jóléte a legutolsó, lásd a törvényeket és szabályozásokat. Ebben az oltás mizériában az a furcsa, hogy hirtelen mennyire aggódnak értünk.

2009.11.09. 14:53:32

@Kandras: Ahol én vettem az oltást, ott már várólistát vezettek. Kell ez a magyaroknak is, csak a fizetésnapot várták, most, hogy már van pénzük, mindenki oltat!

2009.11.09. 14:55:16

@Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor: szerintem csak szeretnék megspórolni a sok táppénzt, amit ki kell majd fizetni a lökötteknek, akik lusták beoltatni magukat.

Kandras 2009.11.09. 14:56:01

@aZanalfabéta: van rá megoldás, ne ülj autóba. Ez is egy a sok demagóg, értelmetlen csúsztatás közül.
Teljesen mindegy, hogy mekkora a kockázata, az ember szereti csökkenteni minden veszély kockázatát a reális határokon belül.
És itt most nem csak a halál és az életben maradás szélsőségeiben kell gondolkodni, egy súlyosabb influenzás megbetegedés kikezelése nagyságrendekkel több pénzt vihet el, mint az oltás.
Autót kell használni, nem tudod kiküszöbölni, de azért gondolom bekötöd a biztonsági övet és mondjuk nem 200zal száguldasz neki a tűkanyarnak. Beáldozod a kényelmedet, az idődet és némi üzemanyagot is csak azért, hogy biztonságosabb legyen a történet.

Majmász Gedeon 2009.11.09. 14:57:24

Emberek! Egy kicsit el kellene gondolkodni azon, hogy az a kormány, amelyik hazugságokra és adatok elhallgatására alapozva nyert meg 3 éve a választást, most vajon nem hazudik-e, amikor az oltás szükségességéről beszél (a fidesz ugyanúgy bűnpártoló ebben a témában, tegnap Székely T. Mikolával együtt hazudozott a Duma TV-ben). Senkinek nem tűnik fel, hogy még soha nem volt ekkora kampány egy oltás körül? A gyerekek nyomtatványokat visznek haza az iskolából, óvodából, amiken általában nincs is olyan rubrika, hogy nem kérem. A melóhelyemen nyilatkoznunk kellett, hogy kérjük-e az oltást, amit ingyen biztosítanának. Ilyen korábban még soha nem fordult elő... Legyártottak 6 millió vakcinát. Kinek? Nem kellett volna előbb egy közvéleménykutatást csinálni, hogy lássák, mennyire van igény?

Ajánlom az alábbi honlapot akár napi olvasgatásra, egy orvos blogja:
giulio.freeblog.hu/

Néhány további érdekesség:
vitaminszabadsag.com/sertesinfluenza.php

neoltsal.blog.hu/2009/10/13/nem_az_influenza_jelenti_a_legnagyobb_veszelyt_2_resz

www.goc.hu/letoltes/erosebb-virus-erosebb-rendorallam.pdf
www.goc.hu/letoltes/falus-ferenc-oltasa-kupakkal.pdf

Elég lesz mára? :)

Kandras 2009.11.09. 15:06:42

@Majmász Gedeon: persze közvéleménykutatás, ami eleve simán lehet, hogy költségesebb, mint az oltatás és addig megkérjük szépen az influenzát,hogy ne fertőzzön, mert mi még közvéleménykutatgatunk. Nem lenne akkor már egyszerűbb megkérni, hogy eleve ne fertőzzön? :)

Az meg, hogy valaki még mindig nem nyelte le azt a bizonyos békát, hogy ki nyerte a választást nem sokat jelent egy oltás ügyében szerintem.

Az meg, hogy belinkelsz ide néhány random ember által megírt cikket tele csúsztatásokkal, féligazságokkal vagy akár szimpla hazugságokkal szerinted mit ér? Mondom, én biztos forrásból tudom, hogy az oltástól több pénzünk, nagyobb péniszünk és jobb életünk lesz, ráadásul az oltásra költött pénz mind árvagyerekekhez kerül. Ha úgy hitelesebb, akkor gyorsan csinálok egy reget a bloghun és oda is kiírom. Ennek kábé ugyan akkora súlya van, mint egy köztudottan scientológiapárti weboldal cikkének.

Az ilyen "kupakkal oltás"os idiótaságoknak pedig aztán végképp semmi értelme, komolyan azt hiszed, hogy ezek akkora koponyák, hogy világméretű összeesküvéseket szőnek és hajtanak végre, de kupakkal tartanak oda egy injekciót beoltás címén? Ilyeneket komolyan elhisz valaki? Ahogy korábban írtam, a kritikus gondolkodás hiánya eszméletlen méreteket öltött manapság.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.11.09. 15:12:20

H1N1-oltóanyag pedig hetekre teljesen leterheli az immunrendszer védekezőképességét, így sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy az ember bármi másban megbetegedjen, mintha nem kapna oltást.

Ez egy oltári nagy phasság!

ricardo montelban 2009.11.09. 15:39:22

ezek szerint, mivel 8. napja, hogy beadattam, én most meg vagyok dögölve. Legalábbis azt beszélik.

Kandras 2009.11.09. 15:41:34

@ricardo montelban: most még csak röhögsz, de ha majd a nanorobotok átveszik az irányítást akkor már nem lesz ez ilyen vicces! :P

szemi90 2009.11.09. 15:42:28

Hát ez a poszt, meg az összes komment mehet a kukába szerintem. Nem is tudtam, hogy ennyi gyógyszerész meg orvos van kishazánkban. Jellemzően mindenki jobban tudja mint a másik. Pff...

ricardo montelban 2009.11.09. 15:42:51

majd amikor tetszenek pusztulni esetleg, esetleg, ha Gyurcsány Ferenc sötét szándékából bezombulnak, mint a jónép a Planet Terror című dolgozatban, ne tessenek majd nyavalyogni. Csak hörögni, jó?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.11.09. 15:45:18

@ricardo montelban: miért, ami előtte volt, azt életnek neveznéd? :)

Amúgy meg azért offshore, hogy ne lehessen tudni, hogy valamelyik nemzetbiztonsági szolgálat áll mögötte.

Nekem legalábbis ezt sikerült kiolvastatnom multimérővel a csippből...

ricardo montelban 2009.11.09. 15:46:10

@Kandras: és akkor mi van? Hívom Godzillát a 26. századi brit tudósoktól kapott gunafonommal, ő meg a lézerszemével jól felégeti a nanorobotokat. Lesz itt sikoltozás!

ricardo montelban 2009.11.09. 15:47:57

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: akkoriban még nem kívántam ennyire az emberhúst.

Kandras 2009.11.09. 15:52:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: én pedig megtaláltam rajtuk a STARK Industries logóját, szóval lehet, hogy egyszer csak vasemberekké fogunk változni...

Majmász Gedeon 2009.11.09. 15:53:42

@Kandras: Persze, valóban k. nagy költsége lenne felhívbni ezer embert...

A világméretű összeesküvésről meg annyit: Ha egész életedben mindenhonnan azt hallod, hogy 2 + 2 = 5, attól az még nem lesz annyi, ugyebár, csak annyiszor és annyi helyről hallod, hogy előbb-utóbb elhiszed. Lásd:
www.youtube.com/watch?v=F5SPvzk1BJ4

Bővebben:
www.ezvankiado.hu/INFINITE1-3.pdf

Egyébként az utolsó mondatoddal egyetértek. Tehát ha valami ellen szükségük lenne az embereknek oltásra, akkor az a hülyeség.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 15:59:09

Trehányság az egézs országban
A Posta Zrt. sem fustöli a leveleket
Középkoriak tudták a frankót
El is sáncolom magam egy tanyára egy jó group-pal, mint Bocaccio tette anno
Pestisjárvány idején
:)

Kandras 2009.11.09. 16:04:23

@Majmász Gedeon: pont a linkjeid szolgálnak bizonyítékul arra, hogy körül tudja venni magát az ember összeesküvéselméletekkel is könnyedén, sőt, ma már biznisz ilyeneket gyártani, lásd a videón szereplő úriember, akinek ez a hivatása, konspirációs teóriákat gyárt. És egyben pont ő az élő példa is arra, hogy az egész egy hatalmas hülyeség. Szerinted ha tényleg lennének ilyen világot irányító öltönyös emberek a sötétben akkor nem tüntetnék el ezt az embert azután, hogy kiadja az első könyvét? Pont a saját munkásságával igazolja azt, hogy az, amiről beszél nem cask hogy unalmas és túl általános hanem még nem is valós.
De persze újra csak azt tudom leírni, hogy aki vevő az ilyenre az úgyis kritika nélkül be fogja fogadni.
Elterjedt tőle az a videó is, amin az oltások ellen agitált. Azok az oltások ellen, amiknek hatására a régi világrend, miszerint 10ból 9 ember nem érte meg a fiatalkort mára teljesen megváltozott és az az egészségügy ellen, aminek hatására az átlagéletkor 35ről 70re emelkedett. Irónikus, hogy a közegészségügy fejlődése és a védőoltások feltalálása nélkül nagy a statisztikai valószínűsége, hogy az az illető, aki abból él meg, hogy ezek ellen agitál már nem is élne.

Kandras 2009.11.09. 16:07:47

Amúgy a kedvenc előadóm összeesküvéses témákban George Carlin. A különbség annyi, hogy ő humorista és poénra veszi ezeket a dolgokat, igazából szerintem felelősségteljes, objektív, logikus gondolkodással felvértezve nem is igazán lehet ezekre másképp tekinteni.
Épp emiatt halott ötlet ilyen konteókra például politikai pártokat építeni. Mindig meglesz ezeknek a nézeteknek a maga 1-15%a, de társadalmi többséget szerintem sose fognak jelenteni a konteósok, mert annyi józanság, ami ezek elvetéséhez szükséges a legtöbb emberben fellelhető.

szekertabor · provo.blog.hu 2009.11.09. 16:30:33

Érdekes, hogy a tiomerzál tartalmú oltóanyagról olyan lekezelően állapítják meg egyesek, hogy egyáltalán nem veszélyes, egy hét alatt kipisiled, stb. Értelmes ember utánaolvas. Pl:

www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/4/238.htm

Nomante 2.0 2009.11.09. 16:35:34

5 (6?) éve elkaptam az influenzát. elég magas lázam volt, de "túléltem" [egész nap C vitamint ettem].

utána 1 évre beoltatam magam ilyen NOD32-es Omnivest vírusírtóval, elvileg az 2-3 évig hatásos [legalábbis igy mondták akkor, nemtom igaz e - mindegy].

azutáni években már nem oltattam be magam[ mert nem.]

saját magam elhatározásából nem oltatom be magam n+3 éve és, nem azért mert hiszek az összesesküvésekben.

Ugyanúgy vagyok vele akárcsak a többi influenzával, akinek gyenge a szervezete jobban teszi ha beoltsa magának, mert ártani nem árt. [nyugdijasok]

De aki nem oltja be magát, nem feltétlen összeesküvést szimatol a hátérben.

Kandras 2009.11.09. 16:40:27

@szekertabor: annak is olvass utána, hogy egy szelet halban (főleg nagy testű ragadozóhalban) nagyságrendekkel több metilhigany lehet, mint amennyi etilhigany egy oltásból kibomoljat.
Ez után annak, hogy a táplálkozás útján gyakran szervezetünkbe kerülő metilhigany összemérhetetlenül veszélyesebb a szervezetre, mint az etilhigany.
Továbbá annak is, hogy a kábé 20szor lassabban lebomló/tisztuló metilhigany mennyiségre vonatkozó határértéke (amit úgy lőnek be, hogy 10%a legyen annak a mennyiségnek, ami mindenképp kárt okoz) egy 75 kilós emberre számolva sokszorosa annak, mint amennyi etilhigany van az oltásban, ráadásul a határérték a rendszeres érintkezésre vonatkozik és nam az évenkénti egy alkalomra.

Kandras 2009.11.09. 16:44:02

@horex: még egyszer mondom, egyrészt lehet fotosop, másrészt lehet az, hogy mutatott valamit a csávó, harmadrészt lehet az, hogy csak úgy csinált egy ilyen gesztust, de az biztos, hogy épelméjű embernek az lenne a legutolsó gondolata, hogy direkt totálba lefényképezték azt, hogy kupakkal a tűn oltották be őt. Ha el akarnák hitetni, hogy beoltatta magát, közben nem is, akkor például beadtak volna neki valami sóoldatot vagy tápanyagokat. Vagy csak simán kértek volna egy nanorobot mentes vakcinát a nép hülyítésére... :D Persze mindenki azt hisz, amit akar...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.09. 16:50:50

@Kandras:
Fotosopp, meg csak mutogat valamit, ja. Azt mondják már nincs is ott ahol volt
Kormányszóvivői állást megpályázhatnád
:)
Tudom én, hogy baki, de ilyen "ostromállapotban" ilyet nem szabadna megcsinálni

evice01 2009.11.09. 17:10:05

Anny komentet es cikket elolvastam mar az "ujinfluenza" oltassal kapcsolatban, de mar nem tudom mit gondoljak. Annyi biztos, hogz pl Olaszorszagban nem csinalnak ekkora ugyet az egeszbol.
Az ujinfluenza oltast nem hoztak kereskedelmi forgalomba(a gyogyszertarban), csak a korhazaknak es rendeloknek es csak azoknak akiknek a haziorvos javasolja (konkretan megnevezett rizikofaktorra)es decembertol a gyerekeknek.
Nemsokara megyek haza Magyarorszagra, az olasz orvos es a gyogyszertar azt tanacsoltak, hogy eleg a szezonalis oltas + Tamiflu (ami az index cikkevel ellentetben nem vakcina hanem antibiotikum - szukseg esetere)

Most akkor van jarvany veszely vagy nincs?

Kandras 2009.11.09. 17:13:22

@horex: pontosan mit is? Mi olyat csinálnak ezen a képen, amit nem szabadna? Nagyjából az a szint ez, mintha lefényképeznék egy politikust az utcán és ebből azt a következtetést vonnám le, hogy az utcán él...

Már általános iskolában tanítják matematikából azt, hogy ahhoz, hogy egy állítást bebizonyítsunk minden lehetőséget le kell fednünk. Egy állítás hamisságát lehet példával bizonyítani.

Állítás: a kettő többszörösei nem páratlanok
Ezt nem úgy bizonyítom, hogy azt mondom, hogy "jé ez igaz, mert a 17 az páratlan és nem többszörse a 2-nek", hanem úgy bizonyítom, hogy minden egyes többszörösre vonatkozóan megállapítom, hogy a prímtényezős felbontásában szerepelni fog a 2, ami mindenképp párossá teszi azt

Állítás: XY nem kapott influenza elleni védőoltást.
Ezt nem úgy bizonyítom, hogy "jé, ez igaz, mert itt egy fotó, amin épp nem kap influenza elleni védőoltást"...

Tovább inkább nem folytatom, a lényeg az, hogy aki ezt a képet úgy terjeszti, mint valami hiteles bizonyíték az még egy általános iskolás logikáját se nézi ki a célközönségéből. Ilyen képeket szívesen lát az ember mondjuk a Hócipőben, de ezt, mint valami perdöntő fotót felhasználni meglehetősen röhejes. Persze csak annak, aki "okosabb, mint egy ötödikes"... :)

Kandras 2009.11.09. 17:19:42

@evice01: azt senki nem tudja megmondani, hogy lesz-e járvány vagy nem, egyelőre nem vészes a helyzet. Annyi biztos, hogy jobb félni, mint megijedni és a tamiflu tipikusan a "megijedés" esete, ráadásul úgy tudom, hogy nem is olcsóbb, mint az oltás és nem segít például abban, hogy ne fertőzd végig az egész családodat, mert nálunk ez mindig úgy van, hogy ha a családból egyvalaki megbetegszik, akkor egészen biztos, hogy hamarosan mindenkin átmegy valamilyen szinten a betegség.
Sokan beszélnek az oltás kockázatáról, de minden egyes ellenérv ép ésszel megcáfolható (kivéve persze a nanorobotokat, azok tuti benne vannak :D ) és tény, hogy a világ legnagyobb oltáskatasztrófája arányaiban sokkal kevesebb áldozattal járt, mint Magyarországon eddig a H1N1. Szerintem nagyjából attól függően érdemes dönteni, hogy az oltás ára megér-e Neked 60-80% körüli védettséget a betegség ellen (a szokásos védettségeden felül). Én nem hiszem, hogy itt valami ezreket elkaszáló járvány lenne készülőben, de azt viszont tudom, hogy az oltásnak gyakorlatilag nincs kockázata annak ellenére, hogy miket terjesztenek. Az meg, hogy ki gazdagszik az oltásból aztán végképp nem érdekel....

Kandras 2009.11.09. 17:22:14

@Kandras: még annyit hozzátennék, hogy az oltás a hatásmechanizmusa miatt valamilyen szinten leköti az immunrendszert néhány napra, ezért az oltás után néhány napig, mondjuk 1 hétig azért tényleg érdemes odafigyelni arra, hogy ne szaladgáljunk pucéran odakint, vizes hajjal odabent, satöbbi, szóval arr,a hogy ne teremtsünk olyan szituációt, ami könnyen megfázáshoz vezethet.
Ha pedig nem oltatod be Magad akkor az egész szezonban érdemes erre odafigyelni, illetve a H1N1 törzs fő veszélye az, hogy nem szezonhoz kötött, nem tudni, hogy mikor fog teljesen megszűnni a - z amúg egyelőre tényleg nem olyan óriási - veszély.

imittto 2009.11.09. 17:22:59

Azt mondta ma a televiziló hogy ukrajnában 900.000 fertőzött van és 140-en meghaltak. A hagyományos influenza halálozási aránya 0,1%, tehát ugyanerre a 900.000-re számolva 900 - és soha nem kampányoltak ennyire az oltás mellett. Furcsamód itt a gazdasági válság, valamit csak termelni kell meg eladni, nosza nyomjuk az oltóanyagot, lassan már kötelezően...

evice01 2009.11.09. 17:28:13

@Kandras:
Bocs, elfelejtettem valamit hozzatenni: gyogyszeripari cegnel dolgozom, ahol a Tamiflut adnak ingyen az alkalmazottaknak (fejenkent 1 dobozt) es a csalad otthon Magyarorszagon be van oltva (igy nem fertozom oket) Itt ha akarnàm se adnak be... megfordult a fejemben, de nem lehet mert nem vagyok rizokofaktoros...

Kandras 2009.11.09. 17:40:56

@evice01: szerintem ha otthon nagyon gyakran fogsz közösségbe járni, akkor gondolkodj el rajta, amúgy ha tényleg be van oltva az egész család, nem szoktál gyakran beteg lenni, oda tudsz figyelni az egészségedre és tamiflu is van akkor tényleg nincs sok értelme kifizetni az injekciót.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.09. 17:43:32

@Kandras:
Jók a hozzászólásaid, miattad is adatom be magamnak, meg elhiszem a propagandát is, hiszen várandós a feleségem (12.hét) őt nem lehet oltatni..

Még annyit, hogy én oltatnám már egy hete magamat, de sajnos el kell menni a háziorvoshoz hogy felírja, aztán a patikába kiváltani, majd vissza a háziorvoshoz, hogy beadja. Ez nekem egy nap, ezért kések vele.

Ez helyszínenként 2e HUF mert nem vagyok veszélyeztetett (pedig igen, pont a 16-40 közöttiek). Kollégáimnak, másik csapatban tőlem 50cm-re a cég ingyen megvenné és beadatná, de senki sem kéri közülük...

A kérdés költői:
- miért nem a veszélyeztetetteknek ingyenes?
- miért nem adják be ingyen a patikában?
- miért annak akarják beadni ingyen, munkaidőben aki nem kéri?
- miért ilyen rossz a "marketingje" a vakcinának?

Pl. gyermekbénulás meg mittudoménmi ellen oltanak és kuss van, aki zúgolódik bezárják a gyermeke veszélyeztetése miatt.

Kandras 2009.11.09. 17:55:30

@sambalabammbumbumm:
Nekem "szerencsére" járt az oltás így nagyon egyszerűen megkaptam, de a költői kérdéseid jogosak, van itt sok idiótaság és amúgy nekem nem fűződik semmiféle érdekem ahhoz, hogy valaki beoltatja/nem oltatja magát, egyszerűen csak irritált a sok áltudományoskodás és hazugság.

Az ellenkampányhoz annyit, hogy mintha alapból benne lenne sokak ösztönében az, hogy ellenségesen viszonyuljanak az ilyen dolgokhoz. Sokan szidják, ellenzik az egészségügyet, de amint vakbélgyulladásuk van fekszenek is a kés alá, valamiért ilyen az ember egyrészt.
Másrészt a scientologiának elvileg nagy biznisze van az influenza megelőző/gyógyító homeopátiás csodagyógyszerekben és vitaminkészítémyekben (vitamiszabadsag.hu-s, illetve a Lenkei-s cikkek az ő kezük munkája), ezért nagyon tudatosan harcolnak az oltás ellen, hisz így többen veszik majd meg a csodaszereiket, illetve potenciálisan több beteg is lesz, akiket majd gyógyíthatnak.
Harmadrészt Magyarországon ebből is, mint lassan mindenből politikai kérdést csináltak.

Ez a három tényező önmagában is elég lenne arra, hogy megingassa az emberek oltási szándékát. E mellé még jön az, hogy egy védőoltás hatékonyságát nagyon nehéz igazolni, hisz ha most beoltanak influenza ellen de nem kapod el akkor mondhatod, hogy amúgy se kaptad volna el.
Nem lehet normálisan mérni, igazolni a megelőző kezelések hasznosságát. Vannak statisztikák, de nem olyan mérvadóak, nem olyan kézzel foghatóak. Épp ezért van az, hogy egy csomó ember b*szik tüdőszűrésre járni aztán meglepődik, amikor kifejlett tüdőrákot diagnosztizálnak nála. És azért egy injekció kellemetlenebb, mint egy tüdőszűrés.

2009.11.09. 17:57:37

@evice01: nem lehet, hogy egyszerűen csak nincs elég vaccinájuk, azért ködösítenek, hogy nem is veszélyes, nem is kell oltatnod magadat? Nekem kicsit arra hasonlít az eset, mintha elmennél vadevezni, nem adnának mentőmellényt, és azzal nyugtatgatnának, hogy ne törődj vele, ha beleesel a vízbe, akkor majd utánad dobják a mentőővet. Na persze...

Kandras 2009.11.09. 18:00:06

@DrBadár: erre írtam egy hosszút, de eltűnt.
Röviden, tömören:
Az a 0,1% főleg amúgy is néhány napon belül meghaló, rendkívül beteg öregekből tevődik össze, míg a H1N1 0,01-0,05%a az életerős korosztályból, illetve a terhes nőknél elvileg rendkívül magas a halálozási mutató.
Ezen kívül ahhoz, hogy egy vírus nagyon veszélyes legyen két tényező kell:
1. jó terjedőképesség. Ez a H1N1nél adott, rendkívül agresszív vírus
2. magas letalitás (fertőzöttek és halottak aránya), ez egyelőre a H1N1nél rendkívül alacsony, de ez az érték pontmutációk révén könnyen módosulhat és a védőoltás bizonyos mértékű védelmet biztosít a pontmutációk után is.
Persze nagyon kicsi az esélye annak, hogy a második is teljesülni fog, de a vírusok ellen az emberiség egyelőre hatékonyan nem tud semmit tenni a megelőzésen kívül ezért próbálunk megelőzni és reméljük, hogy végül ki fog derülni, hogy felesleges volt a pánik, hisz az alternatívák közül ez még mindig a jobb.

2009.11.09. 18:01:51

@sambalabammbumbumm: Én elmentem munkaidőben az üzemorvoshoz, ingyen felírta, kiváltottam a patikában, aztán másnap az üzemorvos ingyen beadta.
De egyébként jók a kérdéseid, tényleg egy kicsit túl van komplikálva ez a dolog, nem értem, miért ne lehetne a háziorvosnál egy rakasz, aztán bökné, aki kéri. És azt sem értem, miért nem ingyenes mindenkinek? Most miért jó az a kúrmánynak, ha valaki rongyos kétezer forint megspórolása miatt később lebetegszik, aztán fizetheti az illetőnek egy hét táppénzt? Az nem kétezerbe lesz a tb-nek, az tuti!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.09. 18:04:05

@Kandras:
Stimmel, pont erre gondoltam én is. Amúgy a szörnyű az, hogy rengeteg féligazság van az ellenzők érveiben. Pl. mindenki tudja, hogy a vitaminok hasznosak ráadásul vagy a kezelési időt csökkenti vagy megerősíti az immunrendszert. Általános iskolai tananyag, sokan eljutottak eddig :)

De van sajnos rengeteg betegség ami ellen kilónyi vitamint is ehetsz meg, akkor sem fogja felfedezni az immunrendszer, hiszen nem ismeri.

Azt hiszem mi, magyarok annyi pofont kaptunk már, hogy adhatatlanul is keressük a "na és neki mi a jó ebben" mögöttes szándékot.

Tudományos dolgok ide vagy oda, könnyebb hinni akkor ha mi magunk is akképp cselekednénk :))))

Ja, és a szuri az ráadásul tényleg fáj is !! :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.09. 18:09:51

@Sörömpőőr:
Stimmel, bár én a vállalat felől közelítettem meg azaz miért lenne jó a cégnek ha 50-60%a után fizethetné a betegszabit stb. Mondjuk ösztönzőleg leírhatnák adóból. 100 fővel dolgozó cég elég nagy, azaz 200eFt-be kerül (mert van üzemorvos) hűha, csomó pénz :)

Most jött a dokitól a körímél, hogy beadni beadja ingyen, de nem írhatja fel. Oké, akkor marad a háziorvos - patika - üzemdoki háromszög. Az első két helyen meg olyan egzotikus betegséget kaphatok ajándékba amiért a metrón is megsüvegelnének, lévén egészséges ember ezekre a helyekre nem nagyon megy, tehát bárki aki nem doki mind vírushordozó ott :))

Kandras 2009.11.09. 18:26:03

@sambalabammbumbumm: nem tudom, hogy mennyire jófej nálatok a házidoki és mennyire vagy jóban vele, de állítólag aki nálunk van az olyan, hogy szinte mindenkinek talál ürügyet arra, hogy ingyen kapja, mert azokon kívül, akiknek ingyen jár is bárki kaphatja ingyen indokolt esetben, ami az orvos belátására van bízva és ilyenkor nem is kell külön kiváltani. Most beszéltem az ismerősömmel, nálunk úgy zajlik, hogy kikérdez a doki a rendelőbe 2 beteg között, hogy ki kér oltást és ha van valaki, akkor ő foglalkozik a soron következő beteggel amíg a nővér egy külön helyiségben intézi az oltást, tehát semmiféle sorban állás nincs, sőt papírmunka se, csak nevet kell bemondani és születési dátumot, utána kapod a két oltást a két karodba aztán kész is az egész, az ismerősöm azt mondt,a hogy 5 percet se töltött el a rendelőben.
Na persze ez nyilván nem mindenhol így megy, valami olyat is hallottam, hogy valahol a doki egy az egyben megtagadja az oltás beadását, vagy mi a franc... O_o

2009.11.09. 19:18:54

@sambalabammbumbumm: ismerős vállalat simán beadatja, ki is fizeti a dolgozó helyett, de azzal a feltétellel, hogy aki nem oltatja be magát, annak nem fizetik a táppénzét. Kicsit illegális, de végülis teljesen érthető. Olyan ember meg úgysincs, aki nem kapja meg, legfeljebb valami erdei remete. Villamoson, tuskó áruházban, vagy hazahozza a gyerek a suliból, vagy éppen pont egy kollégától... senki sem ússza meg!

2009.11.09. 19:20:21

@Kandras: Az valami jobbikos gerilla doki lehet. :)

nyílméregbéka 2009.11.09. 19:27:36

@Kandras: Haverom rendőr, tehát ingyen megkapta az oltást; és az ő házidokijuk is talált "veszéyleztetettségi" ürügyet szinte mindenkinél: a nagypapa öreg, nagymama túlsúlyos, anyuka cigizik, apuka stresszes stb. ... az egész családot ingyen beoltotta :-)
Na most, egy keménykedőbb / beszaribb háziorvos meg ezeket mind nem oltaná ingyen (nem írná fel a vakcinát), akkor ez most ugyanúgy va, mint a gyorshajtásnál, ha jó napja van a rendőrnek, elenged, a rossz, megb... megbüntet? Ééérdekes elv...

Secnir 2009.11.09. 19:52:55

kandras megint itt van?
:D
LOL

a múltkoriban össze meg vissza beszélt, néha saját magát meghazudtolva, sebaj.
látom, most sem tagadja meg magát...

amúgy meg:
www.kongregate.com/games/DarkRealmStudios/pandemic-2
vagy
www.kongregate.com/games/DarkRealmStudios/pandemic-american-swine

jó játékot, és terjesszétek a vírust :D

Kandras 2009.11.09. 20:00:55

@Secnir: jaja, kedvenc témám :D

Amúgy most nézem, hogy az indexen is a politika rovatban van az oltásos topik, nó komment... :D

moli 2009.11.09. 21:28:25

minden evben mas influenza van. ezevben ez van. tavaly se oltattam be magam.

Köte-Kendő 2009.11.09. 23:06:33

Én sem oltottam magam, asszem több mint 10 éve lehettem utoljára influenzás. Most akkor ez az új hiszti ez miben más?

emzéperiksz 2009.11.10. 00:07:11

Én már be vagyok oltva az összes influenza ellen, most várom, hogy Tel-Avivból lekapcsoljanak. Esetleg, hogy zombivá változzak, vagy autistává, esetleg szoci-szavazóvá.

algi 2009.11.10. 00:38:28

Vicces, ahogy valaki a saját hite szerint válogatja ki a pletykákat és tévhiteket, amiket érvként dob be.

Kandras 2009.11.10. 01:18:30

@Köte-Kendő:
Két okból:
1. utoljára ez az influenzatípus az 50-es években fordult elő ezért természetes védettsége ellene csak az időseknek van. Ez azért gond, mert a vírus igen hatékonyan tud terjedni és mivel senki nem védett ezért mindenki megkapja, ami a hagyományos influenzánál kisebb letalitás ellenére sok halotthoz vezethet.
2. a vírus rendkívül gyorsan pontmutálódik, ami növeli annak az esélyét, hogy a rendkívül jó terjedési képességei mellé nagyobb letalitást is kapjon, ami viszont már tényleg nagyon sok halottat eredményezhet, erre viszont szerencsére nem túl nagy az esély.

Chapell 2009.11.10. 03:24:42

@Kandras: Egészen a vizes hajas részig hitelesnek tűntél. Mi ez a baromság ami szájhagyomány útján terjed, hogy megfázást/influenzát hidegtől vagy vizes hajtól kapod el?

nashira 2009.11.10. 06:35:25

Van nekem 3 darab csemetém, akik iskolakzdés óta mind egy szálig voltak taknyosnáthásköhögősek, egyik még lázas is. Doktor néni megnézte őket, és azt mondta (mint általában) - vírusos a torka. De mivel a torokvírus nem szólt ki bemutatkozni, és egyetlen embert sem ismerek akinek meglaborozták volna a vírusát, honnét tudhatnám nem estek e át már mindhárman pont ezen minden különösebb faxni nélkül? Akkor meg minek az oltás? Remélem van itt még valaki és tud okosat mondani. Mindenesetre nem kértük az iskolai védőoltást és ezzel a nagy többségbe tartozunk. De semennyire se vagyok elégedett a döntésemmel, mint ahogy az ellenkezőjével sem lennék.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2009.11.10. 08:11:06

Tegnap elmentem orvoshoz, kértem az oltást, megírta a receptet, átsétáltam a patikába, kiváltottam (jaj istenem, kettőt raktak egy csomagba!), visszamentem és beadattam magamnak és a feleségemnek. Enyhe helyi izomfájdalmon kívül semmi.
A gyerekek is megkapják a héten, aztán mindenki dögöljön meg H1N1-ben, aki politikai meg tender alapon hagyja, hogy a gyerekeit megfertőzze a vírus. Az elölt vírusos oltás még mindig jobb, mint az amit nyugaton adnak.
Elcseszett egy ország ez, mindenki sír és panaszkodik, de ráér itt politizálni.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.11.10. 08:37:57

Majd akkor oltatom be magam ha ugy doglenek az ember, mint osszel a legyek.

Angelinah 2009.11.10. 09:06:59

Nekem erről az egész cirkuszról House jut mindig eszembe, egyszer volt nála egy ősanya a beteg kölökkel, aki kijelentette, hogy ő aztán nem kér soha oltást, mert az csak egy nagy gyanús binnisz a gyártó cégeknek.

Ez volt a válasz:
You know another really good business? Teeny tiny baby coffins. You can get them in frog green or fire engine red. Really. The antibodies in yummy mummy only protect the kid for 6 months, which is why these companies think they can gouge you. They think that you'll spend whatever they ask to keep your kid alive. Want to change things? Prove them wrong. A few hundred parents like you decide they'd rather let their kid die then cough up 40 bucks for a vaccination, believe me, prices will drop REALLY fast.

Hát így.
Kandras, köszi az értelmes hozzászólásokat, ráfér itt sokakra.

Kandras 2009.11.10. 09:12:56

@Chapell: hoppá! Nem azt írtam, hogy a vizes hajtól influenzás leszel, hanem azt, hogy az oltás feldolgozása leköti az immunrendszered ezért fogékonyabb leszel a MEGFÁZÁSRA és ezért kell vigyázni.
Influenzavírus elkapása ellen egészen más módon kell védekezni, kerülni kell az emberi kapcsolatokat, érintkezést, védeni kell a légzőszerveket, satöbbi.

Kandras 2009.11.10. 09:21:41

@nashira: az influenza legfontosabb tünete a magas láz. Ha nem volt egyiknek se legalább 39+ láza, akkor 99%, hogy nem influenzásak voltak.
Emellett az influenzától ritkán taknyos az ember, viszont a torka veszettül, szinte kibírhatatlanul tud fájni.
Ezeket gondold végig, ha nem álltak fent, akkor nagy valószínűséggel nem influenzásak voltak, ha fennálltak, akkor lehettek influenzásak, de mivel fiatalok ez nem biztos, hogy h1n1 volt, ők még nagyon fogékonyak a többi influenzatörzsre is.
Amikor döntesz arról, hogy oltást kapjanak-e próbálj meg elvonatkoztatni az oltás körüli félelemkampánytól. El akarják hitetni, hogy egy oltásnak is százalékokban mérhető kockázatai vannak ami egész egyszerűen nem igaz. Egyetlen egy influenzaoltásról tudunk, aminek volt halottja, ez volt minden idők legnagyobb oltási botránya és az elhalálozási arány valami 0,0001% környékén volt, de akkor még gyerekcipőben járt az influenzaoltás, ehhez még csak hasonló se fordulhatna ma már elő. Az alapján dönts, hogy megéri-e a gyermekeidnek pár napos karfájás azt a +70%nyi védettséget, ami ha nem lesz járvány nem sokat nyom a latba, ha viszont lesz, akkor sokat nyerhetnek vele.

evice01 2009.11.10. 09:37:27

@Sörömpőőr: Azt nem tudomm, ha tenyleg kitor a jarvany lesz - e eleg vaccinajuk. Most egyenlore a kronikus betegeket oltjak, amihez el kell menni meghatarozott "oltasi" napokon a korzethez tartozo rendelobe. Bar szerintem az ellen propaganda meg nagzobb, mint Magyarorszagon. Tortenetesen van egy ilyen rendelo ahol lakom, szombaton (oltasi -nap) meg a rendorseg is kijott rendfenntartas celjabol de egy lelek sem volt beoltatni magat.

En,aki esetleg akarna az oltast, meg nem kap. Azok utan sem, hogy elmagyaraztam a problemat, hogy epp hazautazom, foleg mert autoval es ki tudja mit szedsz ossze a benzinkutaknal...

Nade az olasz egeszsegugyrol tobb oldalt lehetne irni.

Bob Button 2009.11.10. 09:47:43

Bajnainak is (többek között) egy ilyen ciprusi offshore cége van nem? Ugye nem állítjátok, hogy az Omnivesthez nincs köze?

Kandras 2009.11.10. 09:53:30

@Bob Button: az összes oltásellenes kampány közül szerintem ez a leghitványabb. Őszintén mit számít az, hogy kinek a zsebébe megy az oltási pénz (ami amúgy eltörpül egy gyógyszergyár valós bevételei mellett), ha az oltás segítségével növelheted egy betegség megúszásának esélyét? Aki azért nem oltatja be magát, mert "valahol olvasta", hogy offshore, meg Bajnaié lesz a pénz az - nehezen mondok ilyet - de meg is érdemelné, hogy influenzás legyen.

Rui Blaaz 2009.11.10. 10:10:46

@Kandras:
csodálom a türelmedet. Higgadt fejjel teljesen ésszerű és logikus, amit itt és most csinálsz, nekem mégsem menne. Én képtelen vagyok elmebetegekkel vitatkozni, még akkor is, ha saját jól megfontolt érdekem (pl. ne dögöljek meg egy banális betegségben) azt diktálja. Köszönöm. Rengeteg kitartást és szekérderék gyöngyöt a továbbiakhoz.

tattila 2009.11.10. 10:42:09

@Dariengo: A felnőttekre veszélyesebb, mert nagyobb immunreakciót vált ki (egyik következmény: ödéma a tüdőben), és emiatt alakul ki a súlyos következményekkel járó bakteriális felülfertőzés (tüdőgyulladás).
Legalábbis az index féle "kérdez-felelek, hogy ne legyünk hülyék a témában" cikk szerint.

2009.11.10. 11:53:31

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: akkor már késő lesz. Ha kapsz is oltóanyagot (amire nyilván kevés esélyed lesz, mert akkor már mindenki venni akar majd), a védettség csak az oltástól számított tizedik nap körül kezd kialakulni. Addigra már túl vagy rajta - vagy így vagy úgy.

@evice01: Majd beoltatod magad idehaza, és az olaszok bekaphassák.

2009.11.10. 11:56:48

@Kandras: annyiból tényleg gyanús a dolog, hogy a mai magyarországon simán elképzelhető lenne, hogy egy kis tömeghisztériakeltéssel adjanak el valamit, amire tulképp nincs is szükség. Ha nem bagatell 2e Ft-ről lenne szó, magam is eldilemmázgatnék ezen - de ennyiért belém bökhetik.

labi 2009.11.10. 12:40:32

@ricardo montelban: "ezek szerint, mivel 8. napja, hogy beadattam, én most meg vagyok dögölve."

Ironizálhatsz, de azt tudnod kell, hogy mindegyik oltóanyagban egy kis nyomkövető van beépítve minikamerával. Nagyon is jól látom a monitoromon, hogy az elmúlt nyolc napban háromszor jártál a Kék Osztriga bárban... :)

fradi44 2009.11.10. 12:52:44

@Sörömpőőr:
A H1N1 vakcinát 2008 augusztusában szabadalmaztatták !
Ennyit az új influenzáról.
Én 1979-ben átestem rajta.
Akkor még az 1918-as változat volt nem manipulálták géntechnológiával.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.10. 15:01:02

@Rui Blaaz:

Ha nem ilyen influenza idők lennének azt mondanám, hogy a számból vetted ki a sót :) Szóval riszpekt Kandrás!

Ma voltunk nőgyógyásznál, mert feleségem várandós. Mivel elegem van a politikából megkérdeztem a szakembert (aki ugyan nem virológus, de hát ugye egészségügy). Többek közt arról is beszéltünk, hogy ugye az újinfluenza vakcinát nem tesztelték várandósokon. Megnyugtatott, hogy a világon kapható 9878597849748484963264 db más évtizedek óta elérhető gyógyszereket, sőt: homeopátiás készítményeket sem. A szaki 38 éve EÜ dolgozó, de a honlapját maga csinálja, szóval azt mondom, hogy nem hülye. Javasolta, hogy írjam le magamnak a beadás és a be nem adás következményeit, s döntsek. Tehát:

Beadatom:
1, vesztek 2,000Ftot a patikában, 2,000Ft-ot a rendelőben (munkahelyen ingyen)
2, Van rá esély, hogy 1-2 napig hőemelkedésem lesz, ha gyenge az immunrendszerem. Ez erősíthető vitaminokkal, homeopátiás szerekkel. Kismamánál nem gond, amíg nincs láz.

Nem adatom be:
1, Ha esetleg megkapom csak a gyógyszereim 2-3e Ftba kerülnek.
2, Ha elkapom tuti magas lázam lesz 38-39fok felett (magzat károsodást szenved!)
3, Ha elkapom (veszélyeztetett korosztály miatt valószínű) könnyen szerezhető szövődmény ami akár halálos is lehet.
4, Munkám során én olyan 70%-ra fogadnám, hogy elkapom, mert utazom és sokan vagyunk egy légtérben.

No comment

moli 2009.11.10. 19:59:48

@sambalabammbumbumm: ha 'no comment', akkor mi ez a sok betu itt a neved alatt?!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.11. 12:15:44

@moli:
A kommentem után nincs komment J azaz kvázi "utolsóztam" egyet ! J

apuc 2009.11.12. 17:45:31

ez az IGAZI utolsóóó

apuc 2009.11.12. 17:51:32

@sambalabammbumbumm: szvsz még az is kiderülhet hogy az oltóanyag a forradalmi magyarságtudat-kiölő gént tartalmazza,ezért rövidesen kötelező lesz beoltatni magát minden fehér honfitársnak..

desertbug 2009.11.13. 16:05:20

Síma mezei influenza elleni oltást kaptam par hete, mellékesen megjegyzem, h1n1 ellen is véd amint azt az illetékes orvos is elmondta. Érdemes utánanézni.

apuc 2009.11.13. 20:57:50

@desertbug: Királyfi-hiszel még a mesékben?? >o)

solution (törölt) 2009.11.15. 01:47:34

@Kandras: bocs de az eltuntetos dolog amit emlitesz egy rossz erveles, egyebkent akar igazad is lehet.

moli 2010.06.10. 15:59:19

na, hol az a jarvany?
süti beállítások módosítása