Tékozló Homár

Mitől törhetett az Acer képernyője?

2009.11.13. 09:35 | ge | 100 komment

István csapdába esett: az Acer netbookjához először nem volt alkatrész, aztán mégis de horribilis áron, ráadásul a prágai garanciális szerviz szerint az LCD még jól össze is van törve, tehát vagy fizet, vagy nem kapja vissza soha. István szerint viszont a futár vagy a zsanér tette tönkre a képernyőt, nem az, hogy ő nem rakott közé semmit.

Kedves Olvasótársak, szeretném világgá kürtölni privát problémámat sérelmemet. Hogy okuljatok ebből. Miért nem szabad Magyarországon Acer laptopot vásárolni? Kezdjük azzal, hogy ennek a terméknek nincs itthon garanciális vevőszolgálata! Feltehetően az adóelkerülés vagy a nagyobb adókedvezmény miatt. Mégis működhet! Vajon hogyan lehetséges ez? Hol van a fogyasztóvédelem vagy a versenyhivatal amely egyszerűen nem akar tudomást venni az ezzel kapcsolatos bejelentésekről. Kulturált országokban már régen levették volna a polcokról ezt a terméket.

Esetem röviden. Vettem idén júniusban egy acer netbookot( kisbetűvel, ezt sem érdemlik).Kiválóan működött október 5.éig amikor reggelre megjelent egy levélke foltocska a bal sarkában. Én naivan tárcsáztam a dobozában megjelölt garanciaszervizét – mintsem tudva hogy ez a szám Prágában csörög. Közölték semmi gond küldenek érte egy UPS futárt, csomagoljam be és adjam át neki.El sem akartam hinni, hiszen ez már maga a csoda.

Majd negyedik nap telefon Prágába, ahol közlik nem küldtem a garancialevelet.ötödik nap, megtalálták, elnézés vagy ilyesmi semmi. Utána megjavítva küldik.

Végül kilencedik napon egy e mailben megérkezett az ultimátum: fizessek 42 ezer forintot a 110 ezer forintos gépre és javítva visszaküldik. Vagy 7 ezret és javítatlanul megkaphatom.Ha egyik sem tetszik ingyért megtartják maguknak. Hiszen úgy sincs elegendő pótalkatrészük.Az elsőt választottam hosszas hezitálás és eredménytelen vita után. Ennek ellenére máig sincs gépem.

Tehát mindenkinek ajánlom óvakodj az acertől főleg attól a társaságtól amely így kezeli azt a vásárlót amely már egyszer pengetett nekik.

A hipotézisük, hogy a gép LCD kijelzője törött.Mível becsomagolva átadtam egy futárnak amely csaknem egy hétig hányta vetette míg eljutott vele Prágába, miként bizonyítsam be a vétlenségem.Próbáltam.Az ország valamennyi pc szervizével beszéltem értő emberekkel. Szerintük a gyártó nem véletlenül – az acer – tesz egy lapot az LCD és a klaviatúra közé. Hogy ne nyomodhasson meg az érzékeny képernyő. Azt viszont nem írják, hogy azt a lapot örökké tartsam a gépben. Mások szerint az acer gépek zsanérja rossza emiatt nyomódik a képernyő. Karc vagy sérülés nem volt rajta, amíg nálam volt. Hogy azóta Prágában mit csináltak és mit csinálnak vele nem tudhatom.

Fő érvük, hogy az LCD re nincs garancia csak bizonyos kirívó pixelhibákra.Hogy aztán mi a kirívó azt ők ott eldöntik.

Minden hozzáértő véleményét szívesen fogadom. Még azokét is akik az acer védelmére kelnek. Végül is nem szeretném a bíróságon folytatni ezt az ügyet ha nem muszáj. Nagyon  érdekelne, hogy mit lehet tenni még ellenük, a vásárlói jogaink védelmében? S hogy egyszer visszakaphassam a gépet, amit állítólag panelhiány miatt nem tudnak még javitani.Ami csak azt bizonyítja, esetem korántsem egyedi.

István

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2009.11.13. 09:38:54

elolvastam. sajna tanácsom nincs, de megjegyeztem, hogy ilyet nem szabad venni...

KáposztaMedve 2009.11.13. 09:39:37

évekig hordtam táskában acer notebook-ot, és még ma is egyben van a kijelzője. Pedig naponta 5-10szer nyitottam zártam. Mondjuk nem is 110E volt...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.13. 09:39:48

"István csapdájába esett:"

Ezígymosthogy?

Eric_Cartman 2009.11.13. 09:41:12

T. Homár úr!
Köszönöm, hogy teljesítette a kérésemet!

KecskeDotyi 2009.11.13. 09:41:31

Most gonosz leszek, de ha az ember rászánja magát egy ekkora összegű vásárlásra, előbb miér nem néz utána a cégnek? Nem az acer pártján állok, félreértés ne essék, egy mocskos, szemét cég, na de...
Mielőtt mi laptopot vettünk, utánanéztünk, több infós havert is felhívtunk, és így döntöttünk.

Tanácsom nem nagyon van, nem hiszem h bárki tud bármit is tenni, mert soha az életbe nem bizonyítod be, h nem te törted össze. :(

KáposztaMedve 2009.11.13. 09:43:30

A zsanérokat meg nem kellene szidni, mert az előbb említett gépen is még mindig hibátlanul működnek. Viszont a zsanérok rögzítési pontja csapnivaló.

Eric_Cartman 2009.11.13. 09:45:20

Nekem is van egy ilyenem fél éve. De semmi baja. Igaz a csajom használja, ő meg tud rá vigyázni. Attól ez még lehet szar.
(Itt se lehet szidni senkit...)

KáposztaMedve 2009.11.13. 09:51:43

@KecskeDotyi: Az acer benne van(volt) a notebook gyártók top ötös listájában. Bár mostanában többfelől hallottam, hogy egyre igénytelenebb gépeket dobnak piacra. Több 4-5 éves acer gépet tudok az ismerettségi körömben, amit a játék kivételével teljesértékűen tudnak használni mindenre.
És legalább ugyanannyi panaszost tudok 1-2 éves acer gépekre, néhány abból egész durva, pl videókártya csere.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.11.13. 09:54:42

Szerintem pechje volt a felhasznalonak.

Vagy gyerek, kollega, csaladtag gyurte le a kijelzot es fel bevallani.

BTW:
Ha jol emlekszem van Magyarorszagon is par maganember, vagy ceg akik elfogadhato aron cserelnek kijelzoket notebookban.

akikaztmondjákni 2009.11.13. 09:54:51

Kíváncsi vagyok mikor lesz új poszt:)Holnap?
Hát...posztoló,ez jó kör volt:S

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.13. 09:55:39

Biztos kondenzátor volt benne.
Vagy elektronika.

kenshikun 2009.11.13. 09:55:59

acert én a büdös életben nem vennék, akárcsak HP-t épp a szervíz miatt, de ha már megesett a baj késő ezen rágódni. Az meg, hogy az lcd panelre nincs gari csak a gépre nonszensz. A 4 éves FSC laptomomhoz mind a mái napig vannak alkatrészek, pedig nem olyan gyakori idehaza. Mondjuk a Fujitsu ilyen szinten korrekt ha gariról van szó, meg estenként az msi.

Pepin bácsi 2009.11.13. 09:58:03

@Sün‼: vagy az ALDI-ból

Lányomnak acerje van, hibátlanul működik.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.13. 10:06:23

@Pepin bácsi:
Esetleg még onnan.
Állítólag most szerverfarmot adnak minden acer laptophoz.

akikaztmondjákni 2009.11.13. 10:10:39

"hipotézisük, hogy a gép LCD kijelzője törött.Mível becsomagolva átadtam egy futárnak amely csaknem egy hétig hányta vetette míg eljutott vele Prágába, "
Hát ez szívás:S

akikaztmondjákni 2009.11.13. 10:14:00

@Sün‼: Vagy románoktól...de lovakra vigyázni.

eszenix 2009.11.13. 10:14:02

Nekem volt/van egy Acer Travelmate 4xxx még mindig működik, no hiba, egyedül az aksi tropa. Szerintem nem kell szidni az Acert. És ha a futár törte el hogy bizonyítsa? :S

Kenderice 2009.11.13. 10:15:23

"Ha egyik sem tetszik ingyért megtartják maguknak."
Na itt mentem volna azonnal a rendőrségre és lopás valamint zsarolás miatt tettem volna feljelentést.
Miért küldted ki futárral? Mikor elég lett volna visszavinni az üzletbe, ahol vetted. Innentől az ő dolguk, hogy hova és hogyan küldik ki javításra, nem neked kellett volna agyalni rajta.

702 · http://psztrnk.net 2009.11.13. 10:19:03

Linuxot kell használni, akkor nem romlik el. :)

Namármost, Acer laptopom (középkategória) 2 éves, semmi baja. Akku élettartama jelentősen lecsökkent, de 2 év intenzív használat mellett ez természetes, asszem.

Mindezek mellett az eljárás valóban bicskanyitogató.

akikaztmondjákni 2009.11.13. 10:20:13

@kenshikun: Hujuj,nekünk HP van,de nem laptop.Én ugy tudom van szerviz,a Prielle-n.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.13. 10:25:10

@kenshikun: HP-t azert sem venenk, mert asztali proci es ram valo bele (amikkel eddig talalkoztam) es az energia nagy reszet arra hasznalja, hogy megprobalja meggyujtani a pocsod ha az oledbe veszed, vagy megolvasztani maga alatt az asztalt. A kupakokon/gesztenyeken/konyveken/stb lebego laptop latvanya beleegett a retinamba. Apage satanas!!

_CaD_ 2009.11.13. 10:28:23

Hol vetted a netbookodat?

Kenderice jól mondja, probléma esetén oda KELL visszavinni ahol vetted, ha a boltig eljut törésmentesen a cucc, onnantól kezdve már nem a te sarad ha esetleg Prágába nem úgy érkezik! És nem varrtak volna a nyakadba ilyen-olyan költségeket!

Eric_Cartman 2009.11.13. 10:30:24

Azonnal jöjjön mindenki! Boldog ügyfél van!

vape 2009.11.13. 10:31:18

Nekem is Acer laptopom van, lassan 3 éve (Aspire 3100 sorozatból).

Úgy 1 éves korában volt baja, a kijelző bal szélén teljes magasságában és 1 pixel szélességben kék csík virított fixen használat közben. Jótállásban cserélték a kijelzőt. Futár vitte, 1 hét múlva hozta vissza. Közben jöttek az sms-ek, hogy hol jár a gép éppen.

Azért nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy ha útközben megsérül a gép, azért ki lesz a felelős...
Ezt a notebookot még használom pár évig, legközelebb viszont lehet, hogy más márkát választok majd. Bár addigra az összes márka szervize ugyanígy fog működni.:)

droidvezérlő 2009.11.13. 10:40:26

Haverom acer laptopja olyat csinál,hogy fogja magát és magától ujraindul (eredeti win, no virus)Az ügyfélszolgálaton azt mondták neki,hogy ez eredetileg Linuxra van tervezve,próbálja ki rajta a Vistát azzal jó lesz...

Noooormális?

Bakter 2009.11.13. 10:44:36

1, "Kiválóan működött október 5.éig amikor reggelre megjelent egy levélke foltocska a bal sarkában."
Ez bizony lehet törés következménye, amikor bereped a kijelző és a szétfolyik benne a kristály.
2, Brno-ban van a regionális Acer szerviz, és nem adóelkerülés végett, hanem központosítás miatt. Egyre több cégnek működik már így a garanciális szervizelése.
3 "Fő érvük, hogy az LCD re nincs garancia csak bizonyos kirívó pixelhibákra.Hogy aztán mi a kirívó azt ők ott eldöntik."
Ezt biztosan félreértetted, az lcd-re is kell garanciát adni (persze sérülésre nem). A pixelhibákkal pedig ISO13406-2 nemzetközi szabvány foglalkozik, tehát nem hasraütésszerűen döntik el.

Ezek tükrében a kijelződ akár törött is lehett már a leírásod alapján, amikor javításra küldted, erre pedig nincs garancia. Ha ezzel nem értesz egyet, neked kell leboxolnod a szervizzel, ugyanis itt senki nem fog egzakt tanácsod adni neked látatlanban. Amúgy gyári márkaszervizben még olcsón is kaptad meg a kijelzőt 42000-t.

kiccsávó 2009.11.13. 10:47:21

DELL
és semmi más...

Xmas 2009.11.13. 10:50:40

Tök egyszerű... Garancia idő alatt vissza a boltba. Ha vitatják a hiba keletkezésének okát, akkor az eladó költségén elküldhetik műszaki kivizsgálásra független szakértőhöz, hogy mondja meg, gyártási/tervezési hiba, vagy pedig a tisztelt felhasználó okozta. (Akkor kell kifizetned a vizsgálat költségét, ha a user a bűnös.)

Nem kell looserkedni.

Tron65 2009.11.13. 10:51:07

Ha szabad egy kicsit szakmailag, a témához is hozzászólni:
Az a vékony szivacslap, ami bennevan a lapostopokba gyárilag, egyszerű csomagolás. Hiányára még a szervíz sem hivatkozhat.
Amúgy az ÖSSZES laptop típisnak gyengéje a zsanér, szorulása esertén símán törheti a kijelző sarkát.
Ez viszont így garis hiba, hiszen a zsanér is garanciális.
Vagy ha a táp miatt elfüstöl az alaplap, akkor csak a tápot cserélik gariban, az alaplap meg a felhasználó kára???

kiccsávó 2009.11.13. 10:53:50

Mondom, hogy DELL "a gép" neve!
Nekem a DELL-re a csomagtartóban rágurult a kanyarban egy 10 kilós kézi súlyzó, a zsanér meg a burkolat szarrá tört, a kijelzőnek semmi baja

Bakter 2009.11.13. 10:55:24

@kiccsávó:
HidDELL, hogy sok szar van köztük is.:-)

besamel 2009.11.13. 10:56:30

Nekem is Acer Aspire-om van, 1,5 éves. Egy héttel a garancia lejárta előtt küldtem a szervízbe, örökös kék halál, kezelhetetlenség és a windows helytelen futtatása miatt. Jött a futár, kaptam az sms-eket, aztán megint jött a futár és kész volt. Azóta is működik és egy fillérembe sem került.
Azzal pedig kár is próbálkozni, hogy visszaviszed a boltba, nem veszik át, azt fogják mondani, hogy hívd fel a számot, és legfeljebb végighallgatják, amint megteszed.

kiccsávó 2009.11.13. 10:57:49

Tudom. Van. A burkolat meg a zsanér.:-)

Lee&a 2009.11.13. 11:01:36

Mi a Hp szervízzel szívtuk meg. A szemetek a garancilis géphez hozzá sem nyúltak, de már fizettetni akarták a 20ezres számlát, mert ki kell tisztítani az állítólagosan ráömlött kávé miatt (nem kávézunk...és a notebookot sem étkezőasztalnak használjuk).
Jó nekik, hogy kívülről látták, hogy micsoda piszok van a gépben, mert egy darab csavart nem tekertek ki.
Ezeknek az embereknek a kórházakban kéne dolgozni...jó sokat lehetne spórolni a röntgengépeken.
Hogyrohadjanakmeg...

Editor Bob 2009.11.13. 11:05:22

@Xmas: "Nem kell looserkedni."

Ha már idegen szót használsz, tanuld már meg helyesen leírni.

metal · http://electric.blog.hu 2009.11.13. 11:09:13

Peren kívül sok mindent nem tudsz tenni:(

Bakter 2009.11.13. 11:13:09

@kiccsávó:
Azért van itt egy mellettem szétszedve alaplaphibával. A kollégámnál meg a másik...

Bakter 2009.11.13. 11:17:00

@Lee&a:
Honnan tudod, hogy nem tekertek ki egyet sem? Egyébként a dolgok a billentyűzetnél szoktak belefolyni a gépekbe, tehát elég azt kibillenteni, és már látszik is a cucc.
Nálunk is volt már pár darab, amibe beleömlött valami a tulaj lázas tiltakozása dacára is. Mert kiderült, hogy felette van a virág, meg kölcsönadták valakinek, meg buliban járt, stb. Eléggé egyértelmű jelei vannak a befolyásoknak.

2009.11.13. 11:42:48

Megölték Kennyt... a szemetek !

Együttérzek a posztolóval, miért nem akar bíróságra menni ? Szerintem el kéne mennie, ne hagyja magát hülyére venni. még hog ymegtartják maguknak...ez több mint sokkkk!

pizsama 2009.11.13. 12:01:16

@kiccsávó:
Jó a Dell. Bár a mostani belépő szintű notijukat, a 1545-öst nem dicsérik, de a korábbi szériák megbízhatóak, masszívak voltak. Sajnos a magyar vásárlók többsége árcédula alapján vásárol, és nem érdekli, hogy milyen márka, mennyire megbízható, jó-e a szervize! Sajnos pont azokkal van a gond, akik a legtöbbet adnak el itthon a konzumer kategóriában.

kiccsávó 2009.11.13. 12:05:19

@Bakter: Sajnálom. Nekem 9 év alatt ez a negyedik Dell-em, Sosem volt velük baj. Monnyuk Latitude vót mind. :-)

kiccsávó 2009.11.13. 12:07:06

@pizsama:
D630 T9300 3,8 Windows-élményindexxel
:-)

kiccsávó 2009.11.13. 12:08:17

@pizsama: na meg a nagy számok törvénye is a Acer felé húz meghibásodásban.

kiccsávó 2009.11.13. 12:09:17

Na elég a Dell fényezésből, megyek ebédelni. :-)

pizsama 2009.11.13. 12:23:12

@kiccsávó:
Hát ez igaz, de a nagy számok is másmilyenek lennének ha a magyar fogyasztók egy része venné a fáradtságot, és tájékozódna, vagy legalább kikérné egy hozzáértőbb ismerős véleményét mielőtt hirtelen felindulásból vesz valami akcijósnak hirdetett fost egy szupermarketben. Szerintem mindenki talál legalább 1 olyan embert az ismeretségi körében, aki valamennyire képben van a számítógépes hardverek tekintetében, és megfelelő tanácsot tud adni neki, milyen gépet is válasszon. Kedvencem az az apró termetű orvostanhallgató lányka, akit a minap láttam egy 17"-os batárral a közeli kávézóban. Biztos szereti cipelni.

ringer 2009.11.13. 12:27:28

110 ezer Ft-ért notebookból csak csak erősen belépő szintű (értsd: fos) notebookot lehet venni.
Törött kijelző sehol nem garanciális, csak akkor, ha speciális (véletlen sérülésre vonatkozó) garanciát vásárolsz mellé. Mindkét modatom az összes gyártóra vonatkozik.

magne 2009.11.13. 12:39:51

haho:) ennel jobban jartam, utolag mar mosolyogni is tudok...
189 ezres laptop, 3 honap utan nem lehet bekapcsolni... hivom az ugyfelszolgalatot:
- Brnoban van a szerviz, jon a futar, viszi a csomagot, megnezik, ha garanica akkor visszakuldik, ha nem, akkor 5000 az atvizsgalas, plusz x ezer a javitas ha kerem...
- mivel nem lehetett egyaltalan bekapcsolni, ugy dontottunk, eluldjuk Brnoba...
- jon a futar, viszi a gepet, masnap kapok smst: megerkezett, kapok emilt es smst is, megerkezett Brnoba
- harmadnap jon az emil: a hiba detektalasat elkezdtek...
- 2 het mulva jon az emil, SZALLITAS KOZBEN ELTULAJDONITOTTAK... ?????????
- telefon ossze-vissza: futarceg (UPS), Acer kozpont, emilek tomkelege...
- mint kiderult, ODAszallitas kozben valahogy kivarazsolodott a laptop a csomagbol, Brnoban csak egy ures laptopdobozt vettek at...
- summa summarom 1 honapos telefonalgatas intezkedes utan visszakaptam a 189k-t, mert nem tudtak ugyanolyan vagy hasonlo laptopot adni...
- az acer rendes volt, azt irtak, hogy amint en kiadom a kezembol a laptopot, minden felelosseget vallalnak erte...
- ha belegondolok, hogy mi tortenik akkor, ha nem???? akkor se laptop, se penz?
ezekutan asztali gepet vettem...
az hogy mire visszakaptuk a penzt megoszultem, mert az EWben vettuk es ott marhara nem alltak a helyzetmagaslatan es allandoan utalvanyt akartak adni, hogy vasaroljam le... mindegy

pizsama 2009.11.13. 12:43:24

Nekem Asus notim van, mégsem vagyok elvakult, és tudom, az Asus notik sem mind hibátlanok, ráadásul voltak hírhedten rossz szériák (X51,F5), ám a legújabb K50-est dicsérik a fórumokon. Az Asus garanciáztatásával is voltak gondok még pár éve, de mára jelentősen javult a helyzet. Apósjelöltem viszont egy Dell-t vett (az én tanácsomra), és később a párom is Dell-t választott a jó tapasztalatok miatt. Valamint én is kacérkodom a gondolattal, hogy a következő notim már Dell lesz (vagy Asus, még nem tudom). :)

moli 2009.11.13. 12:50:41

az a szivacslap annyira vekony, hogy kezzel ki tudod huzni a bill es a kijelzo kozul, az nem ved semmit.

ringer 2009.11.13. 13:01:19

Az a szivacslap konkrétan a billentyűzet által okozott karcolástól védi a kijelzőt.

Börönd Ödön 2009.11.13. 13:10:57

Ausztriaban törtent, de a gondolatmenet erdekes, talan nem erdektelen leellenörizni, hatha hasznalhato ebben az esetben is:

Hasonlo esetünk volt: csomagküldö szolgalat atvette a javitasra szant az eszközt, leszallitotta a gyarto szervizenek garancialis javitasra, szerviz azt mondta törött, es sok penzt akarnak, vagy nem javitjak. Eddig eleg hasonlo a törtenet.
Vegülis a csomagküldö szolgalat teritette meg a kart.
Ok: a csomagküldö szolgalat csak akkor vesz at egy arut, ha az rendesen van csomagolva (ertsd a hianyos csomagolas következteben, szallitas közben nem eshet kar az aruban), es az ö feladatuk ennek ellenörzese. Ha ezt elmulasztjak, minden kar öket terheli.
Nekünk bejött.
Nem tudom, ez segit-e, de hatha.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.13. 13:11:38

Két éve vettem az első Acer-em, egy Aspire 3050-es gépet. Egy évre rá feltűnt, hogy nagyon melegszik és egyszer meg is rázott. Írtam nekik levelet, hogy van egy kis probléma, majd azt mondták, hogy azonnal vigyem be a márkaszervizbe ami a Moszkva tér környékén van. (Retek utca?).

Átnézték majd visszakaptam, pénzt nem kértek. Tehát garanciális szerviz van, ha sürgős a munka. Ha nem, akkor futár viszi ki külföldre, és minimum két hét.

Bakter 2009.11.13. 13:46:51

@Börönd Ödön:
A futárszolgálatoknak van biztosítása ilyen esetekre.

Az hsz-mben jeleztem: a hiba leírása alapján az kijelző eleve törött is lehetett, tehát nem szállítás közben sérült meg.

englandboy 2009.11.13. 14:14:08

hmmm

nemem 1 hp g70 laptopom van

leejtettem, kijelzö összetört

mikor mrntem haza magyarországra magammal vittem, hátha

hála istennek semmi nem ment tönkre csak a kijelzö

elég nagyot repült

17" es---- 23000 ft volt a csere

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.13. 14:31:16

@Xmas: Igaz !

Amúgy meg a 7e csomag kellett volna, ha nem zavar a kicsi folt, ha meg igen itthon nézz szét a használt cuccok között hátha olcsóbban megúszod. Vagy add el, garival együtt, hogy neked nincs időd ennyit szeretnél érte kapni és kész. Esetleg a szakvéleményt is csatolhatod hozzá, de csak utólag ha már fizettek :D

flea 2009.11.13. 14:41:18

@vazsmegyeigerdezsház: ezen mekkorát röhögtem! :DDDD köszi!

conny (törölt) 2009.11.13. 14:47:55

Ú, nekem is Acerem van. Ezentúl naponta kétszer adok neki enni, és többet simogatom, nehogy megharagudjon rám. De ha rossz gyerek lesz, Prágával fogom fenyegetni.

flea 2009.11.13. 14:56:44

@conny: nem Prágával! Brnóval! :)

Káposztakukac 2009.11.13. 15:24:53

@BKV figyelő: acernek magyarországon nincs szervize, csak szerződéses ügyfelek számára, akik extra garanciát vásároltak.

anarch 2009.11.13. 16:11:20

Biztos én vagyok a paranoid, de ha lecsukom mindig berakok a laptop kijelzője és billentyűzete pár A4-es papírt. Legalább mindig van mire jegyzetelni :P.

Alternatív 2009.11.13. 16:38:48

Óvatosan a Dellekkel, most hallottam az egyik nagykertől, hogy újabban már a komolyabb Delleket is Lengyelországban szerelik össze. Harminc darabos csomagból ötöt kellett kapásból visszaküldeni.

Hogy akkor mit érdemes venni? Ha valaki tudja, nekem is mondja meg... (Talán a Lenovók közül, amelyikben még csörgedez egy kis IBM vér...)

pizsama 2009.11.13. 16:45:22

@Alternatív:
Na, ez új! Ezek szerint már a Dell sem a régi? Azért a 3év garanciájuk továbbra is biztató.

Igazából ha Murphy törvénykönyvéből indulunk ki, ami elromolhat, az el is romlik. Az ember meg legfeljebb csak imádkozhat, hogy a 30db-ból ne az 5db hibás noti egyikét fogja ki.

ringer 2009.11.13. 16:49:52

Bizonyos DELL modellekre most is 4 ill. 5 év alapból a garancia. Igaz nem 110 ezer Ft-ba kerülnek...

Alternatív 2009.11.13. 17:13:20

Ezek is olyanok voltak. Primitív hibák voltak: billentyűzet kábelét elfelejtették rádugni, stb.

Az alkatrészek valószínűleg jók még mindig, meg majd az új dolgozók is belejönnek a dologba. De azért mégiscsak dácsiás érzés egy kicsit, hogy újra össze kell rakatni a notit, mielőtt kiadod az ügyfélnek.

Megdobbent 2009.11.13. 18:25:52

Szivacslapot minden magyarnak! Vagy mittomen :(

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.13. 19:06:38

Nekünk is Acer van, egyszer erősebben csuktam össze. Akkor volt kb. 10 napos. Férjem némi fejvakarás (és fél óra kioktatás) után kicserélte a winchestert. Azóta eltelt 2 év, semmi baja. Dehogy küldözgetném. Oké hogy garancia meg minden, de amikor a kis faszenes elromlott, akkor sem hívtam tudjukkit. 110 ezerbe egyébként mi fér bele? Tényleg, elromlott a sátrunkon a cipzár, most küldeném Kanadába, ahelyett, hogy Pista bá kétezerért újrafogazza?

ARK-9 (törölt) 2009.11.13. 19:13:28

Üdvözlet a fogyasztói társadalomban!! Vásárolj, költs, adósodj el - utána dobd ki az ablakon és vegyél újat! (másik cégtől, másik márkát, mert naívan azt hiszed, ők jobbak...)

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.13. 21:59:57

Én csak Tokyoba járok láptoppot és mindenféle gadget-et venni, mert sikeres yuppie vagyok, aki metrosexualis.

Hülye loser a poster! Meg csóró is.
Bocs az accentusomért egyéPként.

Archie.R. 2009.11.13. 23:02:18

Hi!

Ha minden kötél szakad és saját szakálladra ki kell cserélned a kijelzőt akkor nézd meg ebayen. Most vettünk 80 USD-ért lcd panelt egy HP laptopba. Asszem 1 hét alatt jött meg és minden postaköltséggel meg biztosítással együtt 26E HUF-ba fájt a cucc. Korrekten be volt csomagolva a, még szerelési útmutató is volt hozzá.

Skully · http://skully.try.hu 2009.11.14. 07:25:26

Acert venni osi roman szokas...

Clearvoyance 2009.11.14. 14:46:13

Asus X50R
Megvan már vagy 3 éve, és (lekopogom) semmi baja nincs.
Mindössze néhány apró karc a tetején, mert amikor a motor első kereke oldalra távozott alólam és én hason landoltam az aszfalton... Pontosabban a laptopon...
De a Belkin táska megvédte.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.14. 17:59:45

ha szlovák renccámmal jönne hozzám autó, én évek óta el sem vállalom. de ha legközelebb szlovák renccámmal jön üffél én elvállalom, majd én is jól átqrom és megfizettetem. 8)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.14. 18:05:30

@KáposztaMedve: évekkel ezelőtt drágább volt ugyanaz a cucc.
1999-ben én 185ezeré' vettem a viewsonic 19"os monitort. ma egy hasonló 30-40 közt van, de ugyanennyiért már tft-t vesz az ember filya.
70ezer volt a 32Mbos asus TV in/outos 7700as vidikártya, ma hasonló kategóriát csak 512Mb-tal 30ért dobják hozzád.
239ezeré' vettem az ericsson gh198-amat, ma töredékéért kommunikátort kapsz...
nem folytatom. :)

CID 2009.11.14. 20:05:28

Nem értek a notikhoz, de ezek szerint jól döntöttem. Két évvel ezelőtt vettem egy alap DELL-t. Most még működik.
salapapa : ne ess túlzásokba, a Ericsson GH 198 soha a büdös életben nem volt 239e HUF, ha annyiért vetted, nagyon, de nagyon átdasztak. Igaz 14-15 éve történhetett a dolog, de Homárra kívánkozna.
Persze, kiderülne te voltál a balfék :)

Lee&a 2009.11.14. 20:53:28

@Bakter: Onnan, hogy a csavar kitekerése látszik.
Állításuk szerint nem a billentyűzet volt koszos, hanem a laptop belseje, ezt pedig a gép aljának eltávolítása után vették észre. Ki nem takarították, mégis teljesen tisztán érkezett haza. Erre mondj valami okosat! :o)

Egyébként kiscsávóval is egyet kell értenem...a DELL nálam is szuperül megy, semmi baja. :o)

Lee&a 2009.11.14. 20:57:32

@Bakter: Jah, és egyébként hiába is külön állatfaj az informatikus, azért a legtöbbünk mégsem ültet muskátlit a vinyó helyére. :o)
Nagyon nem csípem, ha ostobának akarnak nézni és le akarnak húzni ilyen agyatlanságokkal. :)

Első mohikán 2009.11.15. 01:51:18

Acerem van nekem is (Aspire 2920-as)arról pötyögöm ezt is.Napi 6-8 órát használom folyamatosan immár kb. 20-adik hónapja.Zsanérja, LCD-je, akksija olyan mint újkorában.Kék halál volt garin túl, vinyót (160G) cseréltek rajta 8 ezerért;reggel bevittem a lakásomtól 200m-re lévő boltba, délutánra kész lett.Képek adatok programok átmentve,ingyen Windows 7 rátelepítve.
Acert veszek legközelebb is.
Ennyit az Acerről.

autosave 2009.11.15. 02:26:41

thinkpadbe nem kell szivacs... :)

ringer 2009.11.15. 09:08:12

Az operációs rendszer, a gyenge LAN (10/100), a LED helyett TFT monitor és a kevés port (pl. USB csak 2 db), meg persze az ár is azt jelzik, hogy ez egy low-end kategóriájú notebook. Az Acer-ből az Aspire termékek (kivéve Timeline) jellemzően belépő szintűek (mint FuSi-nál az Amilo).

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.15. 15:44:01

@CID: hát... a pannonnál vettem a váci úton. akkor még valóban, 15éve) csak ott volt pannon. akkor még nemhogy homár nem volt, de vatera sem, meg maszek telcsiboltok sem.
viszont SÜN volt. 8)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.15. 15:46:16

@Lee&a: 20 éves poén: pohártartóként használta a cd ajtaját, letörött a terheléstől és gariért reklamált? :D

Látványpékség 2009.11.15. 17:38:17

@Skully: Acert venni osi roman szokas...

Hogy mi a fasz van?

utó 2009.11.16. 01:04:38

Az én Acerem is járt a cseheknél, mondjuk nekem kisebb bajom volt, és nincs semmi panaszom. Korrektek voltak. Néhány dolog:

-az eredeti csomagolásba kell visszarakni, az a biztonságos
-jól láthatóan fel kell tüntetni, hogy törékeny

Ha tényleg eltört az LCD sarka, akkor sajnos elég lehetetlen utólag megfejteni, hogy ki törte el: gyenge volt-e a gép, vagy a felhasználó csinált hülyeséget...

Nem tudom, hogy a magyar szerviz hiánya jogilag mivel jár. Szerintem más gyártók is vannak így, és az UPS háztól házig oda és vissza elég korrekt.

Manyizga (törölt) 2009.11.16. 07:39:48

A futár jelenlétében, videó készítése közben becsomagolni az ÉP gépet.

Aztán ha törötten érkezik a célba, a videofelvételt lehet felhelyezni a futár valagába a sün mellé. :)

lula 2009.11.16. 09:42:09

Az ACER Travelmate laptopomat (saját) egy hátizsákban elejtettem a céges FSC Esprimoval. ACER-nek semmi baja, FSC háza megrepedt. Kb 1 métert repültek. Az FSC billentyűzetét sajnos nem tudom elviselni. Hullámzik, nincs határozott végpontja, valamint a kiosztása is tragédia.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.11.16. 11:40:06

"reggelre megjelent egy levélke foltocska a bal sarkában"

ezt nem tudom értelmezni... mi az a levélke foltocska? levél alakú folt? vagy folt alakú levél, vagy mi a szar?

nem lehet hogy új e-mail-ed érkezett az outlúkban? ja bocs az jobbalsó lenne.

egyébként mielőtt vesz azelőtt tájékozódik a szervízről. ezekután csak megsúgom magyarországon kenon cuccot sem szabad venni, mert ugyan van nekik szervizük, de mindenhol azt írják hogy azok egy teszetosza, szar, fos brigád.

Koky_ 2009.11.16. 15:43:40

"megjelent egy levélke foltocska a bal sarkában" Szerinted az mi volt?? Hát persze! A repedés! Akkor ki is törte össze?? A hülye ügyfél nem a márkán múlik.

romesz 2009.11.17. 03:19:41

Szerintem a posztolonal eltort mar a kepernyo es igy probalta megkerulni a garanciat.
Remenykedett, hogy talan a futarszolgalat majd magara valalja es adnak neki egy masikat ingyen.
Nem mindig jon be az ugyeskedes.

Master of Disaster 2009.11.17. 17:08:53

0. személyes adatokat letöröljük a gépröl (kukát kiürítjük!)
1. acer-t nem veszünk.
2. mielött elküldjük garanciális javításra a gépet, dátumos, órás fényképeket csinálunk a becsomagolás fázisairól. (nem vicc)
3. post-it-ot ragasztunk kommenttel a képernyöre, hogy hol a hiba, ha öregebb a gép, akkor azt is odaírjuk, hogy "lécci porszívózzátok ki az egész cuccot"
4. ha nem jelentkeznek a droidok, akkor naponta telefonálunk, illetve emailezünk
5. minden gyártó leírja, hogy hány pixeltöl és milyen fajta pixelhibát javíttat garanciálisan. sajnos az összes többi übercoki.

bátyám gépével ugyanez történt: gericom beküld, jön vissza az infó, hogy hát kérem szépen törött a display. kézcsók, üvöltözés a cég-központban, ennyi. azóta meg már nem is létezik.

Darquebus 2009.11.23. 10:11:28

Sajnálatos, hogy magyarországon akárki, a legostobább és legrosszindulatúbb, szakmailag totálisan inkompetens emberek fikázhatják bárkinek az informatikai szolgáltatását, termékét.

És mégszánalmasabb, hogy a homárra egyáltalán kitesznek ilyet. Az tényleg a legalja!

Ezt a sztorit harmadkézből ismerem, a teljes levelezést megkaptam, amit ez a Szerencsétlen "üdvszi" Itvánka lenyomott, hát szakadtunk a röhögéstől a kollegákkal, hogy milyen végtelenül ostoba ez az ember. :) És ráadásul rosszindulatú is és nem szégyenli a saját cégét sem belekeverni a dolgokba.

A lényeg az, hogy egyszerűen betörte az LCD kijelzőjét a notebookjának. :)

Persze senkit sem érdekel, hogy hogy csinálta, a kisujjával, a sörösüveggel vagy éppen az irgalmatlan egójával, a tény az tény marad, össze van törve az LCD.

Természetesen már azonnal elkezdte a magyarázkodást, fikázta a szervizt, fikázta a készüléket, fikázott ő mindenkit, mindenki hibás volt, csak ő nem!
Persze mindezt azelőtt, hogy bárki is látta volna a törött LCD kijelzőjét. :)

Aztán a szerviz tájékoztatta ( fotókkal dokumentálva ), hogy a készülék LCDje törött és erre nem vonatkozik a garancia, erre ismét égtelen hisztériába kezdett és fogadkozott, hogy most aztán jól megmutatja a világnak, hogy vele hogy kiszúrtak és szándékosan megakarják szivatni. :) Elkezdte spamelni a fél világ levlistáját hazugságokkal tele, hogy hamis sebeit másokkal nyalogattassa. :)
Persze alkudozott napokon-heteken keresztül, mire végre elfogadta a javítást, a szerviz pedig X idő után visszaküldte a készüléket kicserélt LCD panellel.

Ez a szerencsétlen majom meg továbbra is szórja a világot a hazugságaival,és azt olvasni a sok béna blog(fórum)rolltól itt, hogy "igy szar" meg "úgy szar a gyártó"... ahelyett hogy egyből alaptalanul ítélkeznétek.
Legalább egy picit, egy icipicit használjátok a fejeteket, próbáljatok meg objektiven gondolkodni!

Nem mindig a leghangosabb disznó röfögése a legigazabb!

nagy11 2009.11.30. 13:07:20

Szia
Én szinte úgyan igy jartam az ASUS laptoppal.
Röviden leirom.
Mint utólag megtudtam nekem is megtört a panel. Kivitték. Nem vonatkozik rá a garancia igy 72000 FT a javitás vagy ha kifizetem a futárt akkor visszakapom. Kifizettem a futárköltséget 21960 Ft. Panaszt tettem a fógyasztóvédelemnél, hogy ezt illet volna a szállitás elött velem közölni.
Békéltetö testületig ment az ügy. Nekem adtak igazat.
Viszafizették kb 1,5 év levelezés után.
(35000 Ft azóta megjavitattam)
Ha tanácsolhatok mindenkinek valamit nézzétek meg a jogszabályokat én most már bármi elromlik csak az üzletebe visszem vissza aki köteles visszavenni és megjavitatni. (Ezt ők nem szereteik és nem akarják)
Ha nem akkor jegyzőkönyvet kell velük felvetetni és irány a fogyasztóvédelem Ők mindenben tovább segitenek.
Mindenkinek kitartás mert arra játszanak, hogy a többség feladja.
süti beállítások módosítása